Fájdalmas tanító
Mennyire elkerülhetetlen a fájdalom az úton? Az egó észervétlenül átfordul spiri egóvá, hízik-hízik, és mikor szembesülök vele, amikor összetörnek ezek az újabb és újabb önképek, kipukkannak a szép nagy spiri buborékok, akkor az fáj. Csak ez az ára? Csak így lehet? Simogatva nem megy? Nálam legalábbis...
Megismerkedtem egy férfival -még nincs két hete-, aki akkora földrengéseket okoz az életemben, hogy félelmetes. Én, a mimóza művészlélek, szembetaláltam magam egy tudatosan piszkálódó, rendkívül szélsőséges -ettől (is) rendkívül vonzó- emberrel... aki lépten-nyomon eléri, hogy megsemmisülök. Teljesen. És akkor jön valami... valami csoda. Ami nem tart túl sokáig, de egyre ismerősebb, és azt mondja (persze, én is olvastam/hallottam mennyi helyről) hogy ez a cél, ezt az állapotot megtartani, állandósítani... hát ezt vonzottam be, neki ilyenek az eszközei. És profi. Nem lehet igazam soha semmiben. Egy pillanat alatt kiforgat minden érvet és indokot, védelmet, drámázást, és végem. Nincs tovább. Nem vagyok.
Erre vágytam! (öndefiníciók blog) ...de tagadhatatlan, hogy fáj. Minden önazonosulás elvesztése fájdalommal jár. Míg ellenállás van, addig fájdalom is van. Egyedül nem bírtam belemenni, (ugyanúgy elaludtam, mint szeges kolléga) hát kaptam valakit, aki segít. Pontosabban szólva könyörtelenül belevág abba a trutyiba, ami elől menekülök. Félelmek, játszmák, hiszti... bármilyen ellenállás. Amint engedek az érzésnek, máris változik... és valami egész más virágzik ki belőle... megérkezik a feloldódás, felszabadulás... és ott mosolyog rám: "na ezaz" :)
Évek óta vágytam rá, hogy valaki elmosson, magával ragadjon, mint egy cunami... Hát tessék, íme. Lehet tanulni. Meghallgatni a kazetta B oldalát is. A "majd én tenyeremen hordozlak, királynőm" nem vett le a lábamról... pedig többször, több helyről érkezett, hatástalanul maradt bennem. Bezzeg a Földrengés Férfi...!
Szépek a spiri élmények, felfedezni milyen csodálatosak vagyunk... de abba se szabad beleragadni. Az Élet egyszerűen nem hagyja. A Teljességhez vezető út színes. "Mindenki azt a virágot szagolgassa, amit szakajtott." Jönnek is a felismerések bőségesen!
Végső soron úgyis mindent el kell engedni... ezt is.
Hozzászólások
28 hozzászólás"Végső soron úgyis mindent el kell engedni... ezt is"
Vagy talán mindent meg kell szerezni? Ez az érme másik oldala. A lemondás nélküli teremtés a mindenségbe. Én személy szerint ebben hiszek jobban, mint az elengedésben. Számomra az elengedésnek ilyen "univerzális" távlatokban nincs értelme... arra jó, hogy hosszú távon is megtagadjuk magunktól az Életet. Ha számodra ilyen élményekkel jár ez az állapot, akkor ugyan miért kéne elengedned? Nem abszurd? :)
Az el nem engedés nem jár feltétlen görcsös ragaszkodással (tegyük ezt hozzá még).
Ezt éled is,vagy egy újabb elmélet? ;)
Minden elengedés egy újabb dolognak ad teret.
Egyáltalán nem az élet megtagadása,hanem teret adunk új dolgoknak a régi aktualitását vesztett helyett.
Ez maga a fejlödés,a haladás a mozgás lényege.
Nem tudsz úgy felmenni egy lépcsön hogy az egyik lábad az elsö lépcsöfokon tartod,s a másikkal felérsz a lépcsösor tetejére.Egyszerüen nem megy!Érted?
Persze az alsó lépcsöfokról ácsingózva leshetsz felfelé a biztonságosnak tünö tuti helyedröl,de mégsem ugyanaz mint ha ott Vagy teljesen.
De hát Te tudod,csináld....!
Majd egyszer elmeséled milyen tapasztalatokat hozott az életedben...
Én is gyártok elméleteket,ami szerint élek.
Nem tutira megyek csak kísérletezgetem.
Van rá egy életem a mostani hogy meglássam hogyan müködik.
Majd a végén összegzem hogy bejött-e vagy sem... ;)
De eszem ágában sincs lemásolni olyan életeket ami már volt egyszer.
Erika, ez a lépcsős példa óriási!!! :) külön köszönet érte!
Szerintem előző életeket egészen addig másolunk, míg nem tudatosul. Valahogy úgy gondolom, hogy a belénk égett (meg gyerekkorban másolt - legalábbis a pszichológia erre fogja, mert ugye az előző élet hitkérdés) tudattalan reakcióink jó része valóban onnan gyökerezik...
Persze nem mindhez kell utazgatni, jól nyakon csíphetőek, mert lelkesen ismétlődnek :D
A ,,forgatókönyv" Nálad van,és mindíg újra és újra összeáll a színdarab. ;)
Persze mindíg az aktuális kor változata....
De a bennünk munkáló érzelmek a rendezök,és az érzelmeinkel teremtjük meg a fizikai valóságunkat.
A langyos sztorikból ha nem vesszük az adást,akkor újra rendezödik a ,,színdarab" újra és újra elmehet véres drámákba akár ha nem veszünk tudomást az érzésröl ami létezik de még nincs fizikai ,,kabátja"(szituáció amihez tudjuk kapcsolni a fizikai világban)
Köszi az elismerést Kirsikka!
Néha elengedni jobb, néha meg megtartani, de ember lelkében mindennek jut hely a másik mellett. A gyakorlatban meg nincs olyan, hogy el "kell" engedni, olyan viszont van, hogy el "lehet" engedni ha épp az szükségesebb.
"Nem tudsz úgy felmenni egy lépcsön hogy az egyik lábad az elsö lépcsöfokon tartod,s a másikkal felérsz a lépcsösor tetejére.Egyszerüen nem megy!Érted?"
Feltéve ha az élet lépcsőzésről szól :) De nézhetjük máshonnan is: Lehet, egy nagy rét is ahol oda szaladsz ahová kedved tartja, akár régi helyekre is, ha épp olyanja van embernek :)
"Majd egyszer elmeséled milyen tapasztalatokat hozott az életedben..."
Van ahol működött, van ahol meg nem.
Hajrá Sikka!
Drukkolok Neked. Nagyon.
Lehet, hogy most szakajtod Életed legszebb virágát. De miért is kéne leszakítani? Hagyd ott, ahol van, élvezd és gyönyörködj benne.
Ez az Élet, a Kiteljesedés, a Teremtés maga.
Ebből lesz a Nő!
Az Igazi NőEmber...:)
Szeges, beletrafáltál!
Otthagyom, nem szakítom le, és annyria szeretem, hogy magam is folyton meglepődöm rajta :)
...ahogy megírtam ezt a blogot, aznap már nem is piszkált :D régóta készülök már rá, mert nagyon nagy hatással van rám, az önismeretemre, csak valahogy mindig olyan össze-vissza lett, nem tudtam normálisan megfogalmazni.
Ademon: szerintem az arany középút, ami működik: tehát amivel szembetalálod magad az életben, abba belemész. A teremtés, az megy magától, nem kell rányomulni, csak az egódat hízlalod vele. Ugyanezt gondolom a direkt tükrözésről is meg a bevonzásról. Persze egy-egy tanító esetén helye van, pl egy éles tükörnek, de alapjáraton ha az ember nyitott állapotban tud maradni minél hosszabb távon, az elég. Akkor megkapsz mindent pontosan amikor kell, és mivel nyitott vagy, észre is veszed, hogy mikor mit kell tenned.
Én úgy tapasztalom, hogy amint erőlködök, hogy megszerezzem, nemmegy, és amint erőlködök, hogy megtartsam, nemmegy. De igaz az elengedésre is. :D azt végképp nem lehet erőlködve.
Ez a kapcsolat annyi síkon hordoz tanítást számomra, hogy csak csodál(koz)om! :) ...meg örülök!:)
Ez az érzés Benned van.
A szitu a pasi meg minden ami erröl szól nem az ok hanem csak a Benned lévö érzés csomag hozta létre a saját fizikai valóságát.
Mert ha tudod kapcsolni szituációhoz,személyhez az érzést,akkor jobban észrevehetö lesz a számodra.
Elég ha csak tudatosítod Magadban hogy ez egy érzelem ami volt már a ,,nagy cunami" elött is,csak fizikai szitu hiányában nem vettél tudomást róla,és hogy hajlandó vagy vele foglalkozni itt és most,akkor elindul egy öngyógyító folyamat.
Most menj bele az érzésbe úgy önmagában.
Nincsenek szereplök,se szitu...csak az érzés.
Persze nehéz így,de ha öszintén kész Vagy akkor jönni fog álmodban már az elsö éjszaka.
Ugyanaz az érzés amit oldani akarsz egy másik szituációval.
S ennyi elég is.
Nincs hókuszpókusz,semmiféle gyakorlat.
Pár nap és az érzés felszívodik mint ha soha nem is lett volna.
Érdekes az is hogy ugyanaz a személy is megváltozik a szemedben az adott érzés hiányában.
Persze nem azonnal....
Már nincs érzés,és ugyanaz az személy sem tudja kiváltani azt ami nincs.
A hamut nem tudja meggyújtani a szikra ha kihült,nincs benne már tüz ami fellobbanhat.
Üdv!Erika
Hűha! Ez komoly!... így fülig szerelmesen meg egyenesen lelohasztó... első olvasatra legalábbis ;)
Mint írtam, a változás már elindult. És igen, van bőven párhuzama az életemben: cseszegetnek =szembesítenek, énmeg világfájdalmat csinálok belőle. Most éppen az történik, hogy lépten-nyomon látom a hatását. Újabb és újabb helyzetekben. Ahogy belemegyek abba az érzésbe, ott akkor vele, úgy belemegyek mással is... a szereplők cserélődnek, a kabátok maradnak...
Ha nem lesz az érzés, mi lesz? Határtalan boldogság felszabadul? Vagy végetér a dolgunk egymással és fájdalmas vagy fájdalommentes búcsú következik? ...egyikse? mindkettő? felváltva? ebben a sorrendben, vagy boldogság nélkül??? (íme a félelmek :)))
Már aznap, mikor megismertem, órák hosszat meditáltam csak arra az érzéstömegre amit felhozott bennem (meg se tudnám fogalmazni, mire hasonlított, akkora halom volt), és egy halálélmény jött... jó nagy kontraszt volt a meditáció előtti rózsaszín ködös röpködéshez képest!
Utána, a fizikai síkon ezt a halálélményt fedeztem fel a "megsemmisüléseimben"... amire azóta is folyamatosan ráhangolódok (nem meditációban, csakúgy jártamban-keltemben, bármikor) igen, szereplőktől függetlenül... és talán ennek is köszönhető, hogy legutóbb nem volt szükség szurkálódásra (feljebb írtam: "aznap már nem is piszkált").
Az érzés (fájdalom, "lehurrogottság", elnyomás) pusztán az ellenállásom hozománya. Ha ellenállok, megjelenik. Ha engedem beszivárogni, amit mond, nem kezdem el hasonlítgatni, meg farigcsálni, meg átszínezni kellemesebbé, akkor transzformálódik... és ha ez így megy tovább akkora önértékelés lecke lesz belőle, hogy... fogalmam sincs mekkora! :D illetve már most az! :)
Ez a kabát hasonlat nagyon találó! ;)
Nos ebben a fázisban úgy tünik hogy ha nem találsz kiutat így marad minden.
De nagyon ügyesen csinálod.
Most már nincs semmi dolgod.
Az öszinte törekvés,az alázat részedröl adott.
Nem látványosan de tompulni fog a ,,fájdalom",és olyan lesz mint egy megszünt fejfájás
amire emlékszel hogy volt,de mikor mult el azt pontosan nem tudod.
A ,,szinházunkban" adott ,,ruhatárral" (érzésekkel) dolgozunk,csak folyton más szereplök viselik a jelmezeket.Tehát a személyüknek nincs különösebb jelentöségük.
Nincs gonosz vagy jó,csak a mi óhajunkra játszanak amit látni akarunk.
Miért kéne kiút?
A blog nem azért született, mert kiutat keresek... illetve már rögtön az első alkalommal elmenekülhettem volna, de nem tettem. Ennek eredményeképp más élethelyzetekben is megjelenik a "kabát", hogy ami feszültség, kellemetlenség elől eddig elmenekültem, most belemegyek, és feloldódik.. (feltéve ha a másik fél nem menekül el... volt olyan is)
A fájdalom oldódik... szépen szólva szublimálódik a csodává.. Eszem ágában nincs kiutat keresni.
Azt viszont nem könnyű megtennem, hogy ne ragaszkodjak. Hogy ne tegyek semmit! Amit írsz: "Most már nincs semmi dolgod." Szeges úgy írta, hogy nem szakítom le a virágot... hát mit mondjak... nehéz.
Ne is! Örülj neki ,hogy itt van a szerelem,és még tanító is:)
Ráadásul alázattal el is fogadod. Legtöbbször ilyenkor szenvedni szokott az ember.
Ez nagyon nagy dolog,hogy a szerelem és /ez a kemény/ tanítás -egy személyben:)-
nem ütik benned egymást.
Ritkaság!:)
Nekem 12 évig volt egy ilyen szerelmem,azt hittem szétszakadok...
Az 12 éves tanítás volt,és amikor végre elérte a célját/a tanítás/,akkor szépen meg tudtam válni a tanítótól is. Nem volt már rá tovább szükség:)
Nekem is volt már ilyen, jó nagy transzformáció lett abból is: neki köszönhetem, hogy önismerettel foglalkozom ;) jóformán a Kirsikka-létemet :)
Egyre inkább úgy látom, hogy mindenhol, bárki által jöhet a tanítás, ha hagyjuk. Mármint, ha észrevesszük. Nyitottság-függő. Amióta a Földrengés Férfi jelen van az életemben, máshol is veszem észre, hogy mennyi kellemetlen helyzet (apró fájdalmak) elől megfutamodtam, amik sorra érkeznek, de ezúttal sorra szembesülök. Jó érzés, mikor feloldódik. :) ...megtisztulás szerű...
A szerelemben talán azért lehet élesebb a tanítás, mert a szerelem eleve egy nyitott állapot. A szerelmünknek nemcsak testileg meztelenedünk le...
Most olvasok egy könyvet, ami épp erről szól, hogy a pszichológia hormonőrjöngés szintjére alacsonyítja azt a valóban nyitott áramlást, "szent állapotot", ami a szerelem. És valóban, én is megfutamodtam előle, mert védtelenné válik az ember. Pedig nem is biztos h az baj.... :)
Hogy ne szakítsd le, azt arra értettem, hogy hagyd érni, érlelődni, hagyd életben. Gyönyörködj benne és élvezd vele az Élet minden Pillanatát...
A Szerelem a legnagyobb Csoda, amit az ember a sorstól kaphat.
Minden más csak ennek a boldogságérzetnek a keresése, ha bevalljuk magunknak, ha nem.
Ez az Élet legnagyobb ajándéka és Tanítása.
Nézd csak meg, min mész keresztül. Képes vagy ledobni magadról a kedvéért a régi rögzüléseket, béklyókat, önámító, hamis önképet. Kezded meglátni és megismerni Önmagad a legnemesebb tűz fényénél.
Nincs ennél szebb és felemelőbb dolgod az Életben...:)
Add Magad, és válaszd az ÉLETET!
...érte tettem volna? (kijelentette az elején, hogy ne érte csináljam :D) régóta vágytam már ezekre az állapotokra, ahova általa eljutok, de ÉN jutok el, ÉN érzem... és ÉN teszem :) teszem nélküle is, amikor nincs jelen.
...szeretném azt hinni, h magamért teszem, nem érte, nem neki-megfelelésből... de most úgy érzem hogy is-is :) Ha nem látna így keresztül rajtam, valószínűleg többet pancsolnék a megszokásaimban :D
A ragaszkodásra értettem a letépést: hogyha letépsz egy virágot, azt azért teszed, mert magadnak akarod. Gyönyörködni benne, MÉG. Otthon is.
Mikor elhatalmasodik, csinálok valami olyat, ami gyakorlati elengedés... ma pl bicóztam egy órát csakúgy. Nem mentem sehova, csak magáért a bicózásért. :) néztem a vizet... folyik. ÉL ;)
...hogy a Szerelem kedvéért, annak hatása alatt...:)
Valóban ezért élünk?
"A Szerelem a legnagyobb Csoda, amit az ember a sorstól kaphat.
Minden más csak ennek a boldogságérzetnek a keresése, ha bevalljuk magunknak, ha nem.
Ez az Élet legnagyobb ajándéka és Tanítása."
Valóban azt gondolod, hogy ez az élet legnagyobb tanítása? És minden más ennek a boldogságérzésnek a keresése?
Szerintem nagyon is az is csak egy földi pótlója a valódi boldogságnak. Egy kis kapu amin keresztül átélhetjük nyomokban. Valami amit azért kapunk hogy az igazi boldogságérzés keresése közben találjunk valamit, viszonylag elérhetően. Egy mód, ami lehetővé teszi hogy az illúziók közepette ideig-óráig abban az illúzióban legyünk hogy minden tökéletes. És ez is ugyanúgy ugyanannak az igazi boldogságérzésnek és egységérzésnek a keresése amit nagyjából normális esetben minden más cselekedetünk közben is keresünk...
...de akkor már miért ne azért, amit szeretünk?
A Tanítás szerintem mindig ajándék, akár jónak, akár rossznak éljük meg a pillanatnyi állapotunk szerint.
Ha volt már benne részed, tudod, hogy a szerelem érzése visz legközelebb Önmagadhoz, mert a "Másik" szemével is újra és újra felfedezed magadat.
A tested új életre kel, érzékenyebbé válsz a belső hangjaidra és a körülötted lévő világra is nyitottabbá, érdeklődőbbé válsz, és egyre másra érnek a csodák...
Szerintem itt nincs de, vagy csak azért kapjuk, stb.
A megélés a lényeg, s ha az ember önmagának állít fel időkorlátokat, azzal eleve megkérdőjelezi, sikertelenné teszi a saját kapcsolatait, érzelmeit, mert szinte kimondva, elvárásként ott van benne a vég.
Ahelyett, hogy maradéktalanul élvezné a pillanat adta örömöket...
Ha képessé válunk az érzés befogadására, el merjük hinni, hogy az jár nekünk, akkor megszűnnek a kételyek, és nem várjuk, vetítjük már az elején a kétséget és a gyászos, fájdalmas véget.
Természetesen megértem és tiszteletben tartom, hogy Te másként éled meg a dolgaidat, de ne felejtsd el, hogy az ember úgy van összerakva, hogy ha nagyon keres, akkor nem talál.
Ha mindenben azt keresnénk, hogy mitől leszünk majd egyszer boldogok, akkor soha nem lennénk azok, mert ott van előttünk az elvárás, az időkorlát: a Majd egyszer, talán...:)
Boldogság=minden tökéletes?
Ez jó felvetés, hiszen épp az illúzió volta miatt sokan (köztük én is) hárítjuk megélni a szerelmet... nyithatnánk neki egy új blogot akár.
Abban az esetben (amiben most vagyok, amiről szól a blog) a szerelem egy csomó más minőséget is hozott magával. A "minden tökéletes" állapot néhány órát tartott csupán, míg bele nem mentem a szerelemmel szembeni ellenállásomba (miszerint csak illúzió, és utána annál jobban fáj) jött a nagy halál élmény: egyből nem volt semmi sem tökéletes! :D (és most sem gondolom, hogy az, azt viszont igen, hogy szerelmes vagyok)
Különben is, minden illúzió, a szerelem csak egy a sok közül :) egy speciális duplaillúzió:) 2 in 1 :D Megtapasztalhatjuk a feltétel nélküli szeretetet, míg olyannak szeretjük a másikat, ahogy van. Kivétel nélkül. Azokkal a dolgaival együtt, amik idegesítenének különben... lehet hogy fognak is :D ha addig el nem menekülünk.
Mint egy spiri gyakorlat. Pl. az ok nélküli boldogság -ha már ezt hoztad fel... Belecsobbanunk, de nem tudunk benne maradni... MÉG. Végül úgy is benne maradunk. Illetve rájövünk h folyamatosan benne voltunk, csak elzártuk magunkat.
Nagyon jó, épp ezen tűnődtem, a boldogság új definícióján, meg h blogot kéne neki nyitni. de most nem teszem, mert NEKED válaszolok inkább. :)
"Boldogság=minden tökéletes?"
A LEGHATÁROZOTTABB NEM!!!! (Részemről, mint válasz)
Inkább talán azt mondanám: a tudatállapot és a megélés, az maga a tökéletes.
de ez a legújabb, a legújabb megéléseimmel kapcsolatos esszenciám, csak úgy felvetem.
Most úgy érzem, látom és gondolom, hogy a boldogság egyfajta hozzáállásunk, méghozzá tudatos hozzáállásunk az Élethez, amely tisztelet, alázat, türelem, elfogadás, szeretet, és valójában semmi köze a szenvedélyhez, eufóriához, érzelmekhez, és kielégültség-érzéshez. És szerintem ez előbbi okozza a valódi boldogságot, és ez utóbbi az ILLÚZIÓJA, CSUPÁN!! (Ezért a szerelem is. :) (Bocs.)
Az előző tudatállapotok ugyanis nem csapnak át az ellentétükbe!!!!!!!!!! (Ha érthető itt amit hadoválok.)
A szenvedélyt azonban természetszerűen üresség követ, a lelkesedést lelki fáradtság, a "high" érzelmeket s "low" érzelmek, és bármennyire is szeretnénk becsapni magunkat, akik beavatottak, tudják, hogy ez ellen a világon semmit sem tehetünk! Mert a Kiegyenlítődés szellemi működés, egyszerűen megtörténik, mint egy kémiai folyamat.
Az érzelmek és gondolatok a testben, a test kémiájában működnek, aminek öntudatlan, "természetes" működése eszerint az elv szerint működik.
A türelem, az alázat és a szeretet azonban tudatosság-beli, szellemi képességek (persze tanulhatók, és az elmének megtaníthatók, mit gyakorlatok - elme megnyitása, de valójában egy fajta harmónia, a szív és az elme helyes használatának következményei, ne pedig ösztönös, vagy tudatalatti reakciók), és mint ilyenek nincs "reakciós" ellentétpárjuk.
És valahogy így áll össze nálam a kép most: ezekkel az erényekkel BÁRMILYEN is a sorsunk, jól járunk, és jóra fordíthatunk MINDENT ÉS BÁRMIT.
Szóval arra akarok kilyukadni, hogy a boldogságban szerintem semmi sem feltétlenül tökéletes, pusztán arról van szó, hogy képesek vagyunk önmagunkat és a világot ekként látni: elfogadva úgy, ahogy van, jóval és rosszal együtt, és szeretettel amely bizalom az Életben, és a Változás nem hiábavalóságában.
Ezért lehetséges, hogy szegényként, "szerencsétlenként", vagy bárhogyan és bármilyen sorsban is lehetünk boldogok és ezért van a boldogságnak akkora ereje, hogy a valódi "szegénységünket" vagy "szerencsétlen sorsunkat" megválthatjuk vele: vagyis olyanná tehetjük, amilyenné "akarjuk".
Namaszte
belső zene , amely az érzelmeknél mélyebb szinten szól . Az is jóleső amikor a "tragédiát " festi alá . Óaumdorombolás . Vélem én, de másnak más . Üdvözlettel : felacsó
Javíts ki, ha tévedek, de vészesen hasonlít a dolog az esetemhez, amiről igen sokat írtam itt egy két éve.....
Ha a tanítódnak (még ha nem is spiri) és szerelmednek is tekinted ezt az embert, akkor hadd adjak egy NAGYON HASZNOS tanácsot: keresd meg a kettő határait, de NAGYON GYORSAN.
Az egy dolog, hogy minden tanít minket, és hogy mindent mi vonzunk be, h tanuljunk. Az meg egy másik, amikor a a "tantó" tudja ezt magáról, te pedig könnyesen hálás szemmel mutatsz szívből jövő alázatot, hogy "megint lerombolta egy azonosulásod". Ez nagyon veszélyes, nem csak a szerelem poklába taszít, hanem a poklok poklába :)))) Ezt garantálom neked, nem mondom h hidd el, úgymond természetes lelki folyamat.
A dolgot úgy előzheted meg és egyben úgy veheted ki az egészből, ami jó neked, ha minél előbb megismered őt, mint embert, amit kezdhetsz azzal, hogy nem adsz neki hála-energiát azért, amivel valójában nem is tartozol: hogy tanulsz. Ennél a résznél már sok minden ki fog derülni, arról, milyen is ő valójában, és mennyi energiát kap tőled, cserébe azért, hogy "bölcsen" "egó-rombol", és főleg az, hogy vajon mit kezd enélkül. :)
Azt hiszem valami olyasmit akarok mondani, hogy csak azért, mert szerelmes vagy, ne hidd el neki azt a képet magadról, amit tükröz. :9 és azt főleg ne, amit mond :)
MINDENKI CSAK MAGA ISMERHETI MAGÁT.
A szerelmed (ha tényleg szerelmes beléd) a dolog természeténél fogva nem ismerhet téged. (Illúzió, ami jó, csak ne tanítsanak közbe....). Akkor meg hogy látná, mikor vagy "jól". Persze a dolog egy része jól működik, ha látó, vagy egyszerűen csak előrébb jár a tudatosságban valamilyen szinteken. De ha a szerelem is benne van: hidd el nekem: IRTÓ VESZÉLYES JÁTSZMA .
Úgyhogy azt mondom: soha ne az ő tükrét és az ő "biztató" szavait használd. Válaszd el magad tőle akkor, amikor úgy érzed a "tanulmányaid" vannak porondon, és őszintén vizsgáld meg, mi a jó, és mi nem jó neked. Mindig, és mindig tőle függetlenül. és képviseld azt, azonnal, és határozottan. Ne folyton magad elemezd, és kutasd, és "rombold" (akár "egóilag".)
Őrizd meg a nőiséged, még a büszkeséged is ha kell, mert ebben a játszmában, hidd el, szükséged lehet rá. csak tudatosan tedd. ne hidd el neki, hogy "lát" téged (mert nem láthat), és ne érezd egy centivel sem kevesebbnek magad nála. Tudd, hogy ebben a történetben egyenrangú félként vagytok jelen, még ha van is adni-valója neked a tudatosság terén. Tudd, hogy ő a te kivetülésed, amit arra használsz, (az igaz éned) hogy tudatosíts egy s mást magadban. és tudd, hogy te legalább ugyanennyit tanítasz neki!!!
Különben csak a "gurud" lenne, és nem a szerelmed!! A szerelemben mindig kölcsönös és egyenrangú a tanulásunk. csak mást tanítunk egymásnak. Más kapcsolatokban más szinteken vannak a felek.
Tényleg azt javaslom neked, lásd és "használd" őt emberként, egyenrangú, gyarló emberként az életedben, akár még azt is merem mondani: legyél egy kicsit bizalmatlanabb vele, ne bízd rá ennyire magad, amit tanulsz általa tartsd meg magadnak, oldd fel, és dolgozd fel egyedül, és mellette pedig legyél a titokzatos nő, aki természeten is vagy egy férfi számára. :) Köszönd meg az égnek, amire tanít a személye (önmagadnak), és vele szemben bátran képviseld mi a jó neked. Harcolj ezrét, ne add meg magad és ne add át magad teljesen.
Ez lehet, hogy furcsán hangzik most a szerelmes füleidnek :), de hidd el: egy embernek csakis a szexben lehet teljesen átadni magunkat büntetlenül. A lélek szabad és a szellem is. Ha bármi módon függővé teszed magad (és itt szellemi ÉS lelki függésről van szó), az mindig megbosszulja magát. hogy megtanítson erre a szellemi törvénye.
Szóval, ha nem akarod pofonok és pokoljárás árán megtanulni, akkor próbáld ki, amit írtam. Nem kell elhinni, csak tégy egy próbát e téren, és vizsgáld meg.
Jézus is mondta, h ne adjuk át magunkat embereknek, csakis Istennek (önmagunknak). Egy ideje értem. (Amióta végig éltem azt, amibe szerintem te most belevágtál.)
Egyetlen ember sem megbízható (ilyen értelemben), mert az emberek többségét még mindig a félelmeik, az előítéleteik, a haláltól való félelmük, a hatalom, és szeretetéhségük irányítja, vagy az egójuk, a hamis világ-, és önképük egyéb része, ami ha a hétköznapokban nincs is a felszínen, egy krízisben könnyen döntővé válhat, még ha oly szerénynek és alázatosnak, bölcsnek, vagy nagy tudásúnak is tűnnek egyébként.
Nem vagyok semmiféle vészmadár, ennek a dolognak nagyon nagy hozadéka is lehet a számodra, ebben biztos vagyok abból, ahogy írtál. Az az ember, aki könnyen kibillent minket, valóban, erős tanítónk. De még egyszer mondom: az a KULCS, hogy megtanuljuk a magánéleti részt (embert, kapcsolatot, nő, és férfi szerepeket) nagyon sürgősen elválasztani ettől a ténytől, és ezt a tényt az élet ajándékának tekinteni, és NEM AZ ÖVÉNEK.
SOK SZERENCSÉT!!
... ha nem is teljesen, de valamennyire magától így alakult.
Nem számolok be neki a felismeréseimről.
Most elég ambivalensen viszonyulok hozzá, amiben az a legmeglepőbb (legalábbis számomra) hogy nincs bennem a szokásos dráma-érzet. Nem sírok. Nem tragédia. Csak tény...
Úgyhogy köszönöm a tanácsot, ki fogom próbálni, bár játszmázni nemigen tudok nála... valahogy mindig szeretnék valahogy viselkedni -ez az adjuk a titokzatos nőt dolog sose ment nekem- aztán mindig úgy viselkedek, ahogy épp sikerül. És mindig valami nagy-nagy meglepetés ér. Valami szituáció, reakció...
Mindenesetre megfigyelem, hogy mikor tanító és mikor szerető :)
hiteles a józanítás , én csak elvi megfontolásokként , tanácsokként tudtam volna leírni az ezzel kapcsolatos felsejlő érzéseimet : ezért inkább átsiklottam az íráson . Kösz a megfogalmazást . Namaszte :felacso
...találtam egy találó dalt :) http://www.youtube.com/watch?v=uzywBmoO7XI
(a címe: Asszem! :))
Ma eszembe jutott, hogy voltak-vannak olyan emberek az életemben, akiktől a kritika nem volt fájdalmas (lehetett bármilyen kemény), mert amikor mondták, illetve ahogy mondták, az pusztán az információ volt, nem volt mögötte semmi érzelem, semmi indulat, csak maga az információ. Tisztán, üresen. (asszem azért, mert ők már túl voltak azokon a témákon, amiről tanítottak, tehát ők már megtanulták)
...nos, Tőle nem így érkeznek a szavak :( ez viszont jó, mert nem kell váltogatni a szerepeket (tanító-szerető) hanem csak a szerelmemként tekinthetek rá :)
aztán, hogy mit szól hozzá, meg mi lesz belőle... az már a jövő zenéje.
...annyi biztos, hogy ahhoz is találok dalt ;)
Szerintem nem is kéne másként tekintened Rá. Ő a Szerelmed és kész! Nem apádanyádtesódtanítód, hanem akinek látod. A Szerelmed.
Hogy tanultok egymástól, az természetes, erről szól az Élet. Átadod a tapasztalataidat, megosztod az érzéseidet, megéléseidet, a gondolataidat azzal, akit szeretsz, és viszont.
És minden érthetővé, egyszerűvé válik, mert együtt rezegtek.
Nagyon örülök, hogy ilyen határozottan képviseled magad...
Remélem tetszeni fog ez az egyszerű kis dal. :)
Ügyi :)
Namaszte