Megtaláltad amit kerestél? | Önmegvalósítás.hu

Megtaláltad amit kerestél?

Megtaláltad amit kerestél? Mit adott Neked ez a fórum?

Mostanában gyakran elgondolkodom azon, hogy: mi hozott ide a fórumra, és hogy mit kaptam, mit találtam itt?
Kb. két éve regisztráltam először, és egyből magával ragadott ez a számomra addig ismeretlen világ.
Szinte zéró önismereti- és spirituális ismeretekkel majdnem minden téma, hozzászólás megérintett, és valami újat adott.
Kicsit mindig kilógtam a "sorból", hiszen, mint már többször leírtam, a ráérzéseim, megéléseim nagy általánosságban ösztönből jöttek és jönnek a mai napig is, arról nem is szólva, hogy amit én kerestem, az nem a megvilágosodás, egotlanodás vágya volt.
Amit/akit kerestem, azt meg is találtam a fórum "közreműködésével".

És kisebb-nagyobb kerülőkkel ugyan, de célhoz értem.
Hálás vagyok a kitérőimnek is, hiszen hol a rosszat, hol a jót hozták ki belőlem, ráadásul olyan tartalmakat, minőségeket, amelyekről addig nem is gondoltam volna, hogy léteznek bennem...
Úgy érzem, mára rengeteget tisztultam, és ez a tisztulási folyamat nagyon sok új felismerést, lehetőséget adott nekem, csak be kellett tudnom fogadni őket.
Majdnem teljesen kiléptem abból a körforgásból, ami az embert újra meg újra beleviszi saját hibáiba, gyarlóságába, általában a saját, helytelen elvárásai, megfelelési kényszerének hatására. Néha még azért beletoccsanok, de azzal a különbséggel, hogy most már tudom mi az, mit hozhat, és igyekszem ennek megfelelően kezelni. Már nem ellenség az érzés...

Néhány társunknál nagyon erőteljesen nyomon követhető az a hullámvasút-szerű folyamat, amelyben mintha egészen jól éreznék magukat, de kifele azt kommunikálják, hogy de jó lenne megszabadulni tőle, majd rámedizek...
Amit nem tartok helyesnek, hogy Ők akarnak a legnagyobb "tanítóknak" látszani, pedig szemmel láthatóan vagy nem használ nekik a napi sokszori "mindenproblémáraegymedi" vagy csak nem jól használják a rendelkezésükre álló segítséget.
Az is lehet, s nekem leginkább ez a benyomásom, hogy csak éretlenek, hogy nincs még itt az Idejük...
Attól természetesen még tisztelem az elszántságukat, a minden tudást magukba-építeni akaró szándékot, de szerintem nekik sokkal inkább a valós életbeli megélés hiányzik, mint a "szimulációs gyakorlatok", mert azért az nagyon látszik-érződik, hogy amikor éles helyzetbe kerülnek, akkor csődöt mond a "tudományuk"...

Ebből persze rögtön azt vonják le tanulságul, hogy biztosan nem jól végezték a "feladatot", ami akár igaz is lehet, de az is előfordulhat, hogy még kicsik hozzá, amit viszont a Tanítójuknak kellene elsősorban érzékelni szerintem...

Szóval, nekem nagyjából ezt adta az oldal amelyik, hiába is tagadnám, életem egyik meghatározó részévé vált az utolsó két évben, de mostanában mintha lazábbá látszana válni a kapocs.
Mintha csak kezdenénk elrezegni egymástól...:)

Barátsággal: szeges


Beküldte: | 2011. júl. 29. péntek - 11:41

Hozzászólások

3 hozzászólás
Michaelita képe
nem volt elvárásom
2011. július 30. szombat, 18:34 | Michaelita

Nekem nem volt elvárásom és célkitűzésem azzal kapcsolatban, hogy mit adjon nekem a fórum és a fórumozók.
Ide jöttem blogolni mert a Sanyi előadásos medijén több mindenkivel találkoztam, akivel jól elbeszélgettünk, jól éreztem magam Velük/Közöttük. S azután valahogy ittragadtam mert - az esetek nagy részében - jó olvasni Benneteket és jó írni is Nektek.

Most sincsenek nagy elvárásaim csak az a véleményem, hogy az élet folyamatai számomra örök tanulnivalóul szolgálnak és az önmagam megismerésének is több és egyre mélyebb szintjei vannak/lehetnek. Ehhez segítséget nyújt ha belelátok mások lelki dolgaiba, mert azon keresztül jobban rálátok a sajátomra is.

Néha, amikor írok, akkor tudatosul még mélyebben az amit önmagamnak is leszűrhetek tapasztalatnak. Így az írásom sok esetben nem is másoknak, hanem leginkább önmagamnak szolgál a legnagyobb tanításul. (Míg ha nem írnám le egy sokkal felszínesebb szinten elsuhannék a dolgok fölött:)

A hullámvasút szerű folyamat nagyon ismerős:) Egyrészt amikor az érzelmek erősen dolgoznak az is ilyen folyamatot eredményez. Másrészt meg ott, ahol nehéz tudatosítani a gyökér okot és több kört kell futni, ott ez sajnos - ha tetszik, ha nem - jelen van.
Pl. Első körben azt hiszem, hogy csak a szeretet munkál bennem. Azután kiderül, hogy mivel erősen megfelelni akartam (szeretetéhségből), a félelem és az elnyomott ellenérzések miatt harag is van bennem. Majd a félelmemnek több lépcsőben a mélyére nézek és az ürességgel szembesülök. Majd idővel kiderül, hogy a félelem és az üresség alatt önbüntető, önostorozó minták vannak bennem, az öntudatlan gyermekkorból, amit fel kell ismerni és el kell fogadni.
Közben többször kiderülhet, hogy mindenféle kritikus és feddő minták/hangok vannak bennem, amik nem is a sajátjaim, hanem csak úgy viszonyulok hozzájuk, mintha azok lennének.
Persze, hogy amíg ezeken végigmegyek egy kivülálló jól láthatja (vagy belülről én is érezhetem) a hullámvasutat. Ezt fel/be is vállalom, hiszen amit a folyamat végén cserébe kapok lelki megkönnyebbülésként az megéri a menet közben meghozott áldozatokat.
Ha ezeket a lelki folyamatokat más hullámvasutazás nélkül végig tudja csinálni az nagyon jó dolog, de én - mivel ez az ismert és bevált út - kénytelen vagyok ezen végigmenni és beismerni azt, hogy "emberből" vagyok, ez is hozzám tartozik (most még)

Van egy szép régi mondás:
"Utak és emberek messziről térnek meg hozzánk, testvéreink ők".

Én ezt úgy értelmezem, hogy nem tudhatom, hogy ki milyen közegből, mintákkal és szellemi-lelki háttérrel jött. Nem tudhatom a tanulnivalóit, a megélt és még megélendő lelki tartalmait. Nem is kell tudnom. Nekem csak arra kell rájönnöm, hogy itt és most mivel szolgálhatunk egymás számára, amiből tanulhatunk, épülhetünk, ami által feltöltődhetünk, vagy csak bármelyik emberi tulajdonságunkkal szembesülhetünk. Azonban néha ez sem kevés, mert időről időre emlékezni szükséges a kicsi lélek tanmeséjére: "Én csak angyalokat küldtem" (a negatív tükör is értem van)

,,Mintha csak kezdenénk elrezegni egymástól...:)''
2011. július 30. szombat, 18:38 | Éva.

Ha te így érzed Józsi,akkor ennek az okát szerintem magadban kéne megkeresned.

Én egyáltalán nem érzem ,hogy ,,elrezegnénk '' egymástól az oldalon,pedig ha valaki ,akkor én itt aztán kaptam hideget- meleget,de ettől még eszembe sem jut elrezegni senkitől sem.
Számomra éppen ez bizonyítja,a ,,közös rezgést'',mert ha ez nem lenne,/a visszajelzések/, éppen AKKOR nem lenne semmiféle rezonancia az emberek között.
A közös rezgés egyáltalán nem az egyetértést jelenti,hanem azt,hogy valami központi közös cél érdekében összegyűltek az emberek,és a körül ,,mozognak''és ki így ,ki úgy próbálja azt a célt megvalósítani. Az pedig már a sokféleség,de mégis egy ,,közös érdeklődési kör'' körül.
Tanulni ,tapasztalni pedig igazán ilyen közegben lehet. Ha mindenki ész nélkül ugyan azt fújná,ugyan minek lennénk itt? Hogy tömjénezzük magunkat,vagy egymást?:)

Én azt mondom,hogy ezek az elkedvetlenedések,kiábrándulások azért lehetnek,mert az ember esetleg nem azt kapta,amit várt,de ,,okos'' ember megvizsgálja,hogy talán ő is tehetett azért,hogy nem azt kapta,arról meg nem is beszélve,hogy ezek szerint még elvárása is volt:)

Én pontosan mostanában kezdem látni rajtad ,ahogy mintha kezdenél egyre elégedetlenebb lenni,és
egyre több kérdést feltenni,hogy mintha valami fontos dolog tényleg elindult volna benned,ami majd
visz valahová,ami magasabb szintre emelhet majd,még ennél is amiben most vagy.

Hidd el ,hogy az elégedettség,és a boldogság az nagyon jó és szép,de bizonyos értelemben állóvíz.
Az igazi fejlődését az embernek sohasem ez az állapot hozta meg,hanem pont az ellenkezője.
Az elégedetlenség,a semmi sem jó, amikor kizökken az ember a jó kis stabil állapotából,mert akkor már mindig csak valami plusszal,tapasztalattal tud újra egyensúlyba kerülni,de attól mindig is több lesz,mint volt előtte.

Szóval szerintem a te állapotod most valami fejlődésnek,valami magasabb szintre emelkedésnek az
előszele,kiindulópontja.Vagyis légy hálás most inkább ennek az állapotnak,minthogy csalódott légy,
mert majd meglátod,hogy ebből valami több,valami jobb fog valamikor megszületni.

Igen én nagyon sok mindent megtaláltam itt,amit kerestem.
2011. július 30. szombat, 20:06 | Éva.   Előzmény

A legfontosabb lemaradt Szeges, a kérdésedre a válasz.
Igen én nagyon sok mindent megtaláltam itt,amit kerestem.

Főként a rengeteg visszajelzésből,mert a legapróbb nüanszokra is figyeltem. Ezekre szükségem volt,mert a környezetem úgy tűnik elkényeztetett,és csak pozitív visszajelzéseim voltak,amitől bármíly' furcsa is ,de kevesebb voltam,mert nagyon sok dologgal nem szembesülhettem ,,magamból'',ami itt viszont kiderült.

A másik dolog amiért hálás vagyok ,hogy a ,,spirituális utammal'',törekvéseimmel kapcsolatban is sok minden összeállt és letisztult bennem,annak a rengeteg hozzászólásomnak köszönhetően amire itt az oldal engem inspirált nap mint nap.
Nekem ez is nagyon fontos eredmény,mert a jelenlegi környezetem sajnos nem alkalmas közeg ezeknek a dolgoknak a megvitatására. /A környezetemmel egyébként semmi bajom,csak más emberek,más érdeklődési kör./

Mióta vidéken élünk már csak a párommal tudok arról beszélgetni ,ami engem a legjobban foglalkoztat,de ő -habár a legnagyobb tanítóm lenne ebben,-az én női lelkemmel mégsem követhetem az ő sokkal keményebb ,radikálisabb férfi hozzáállását egy az egyben. /És bevallom nem is tudom követni, maximum példát tudok venni róla/.

Amióta az oldalon vagyok rengeteget gondolkodtam azon,hogy mi végre lógok én itt ennyit ,de hát igen csak nyomós okokat kaptam válaszként:)
Azt hiszem a fentieken kívül a legnyomósabb okom egy fajta hiány pótlása,mert itt hiába lettem több a természettel,bizonyos szabadsággal,a szellemiségem bizony nem igen élhetem,a könyveken és a párommal történő beszélgetéseimen kívül,mert nincs kivel:DDD
Nekem ez az oldal visszahozta valamelyest ami a korábbi életemben megvolt,amikor is aktív szellemi- lelki életet élhettem mert megvolt hozzá minden lehetőségem.

Tehát akárhogy is ragozom,nekem nagyon sokat ad ez az oldal,és ha esetleg lelombozódom itt néha valamiért,az is csak pár perc,egy hangulat talán,mert azonnal jön a felismerés,hogy az is mint minden, értem volt.