Ezt jól megkaptam: Alázat
Tegnap reggel frissítettem a Sirály - Önértékelés csomagjának a leírását és abban szó esett az alázatról. Most röviden annyit róla, hogy a tapasztalataim szerint az alázat egy olyan tudatállapot, amikor az önmagunkról alkotott kép pontosan megegyezik a valódi énünkkel. Az énképünk általában többet vagy kevesebbet mutat, vagyis alul, vagy túl értékeljük magunkat a valódi értékeinkhez képest, de ha rendszeresen értékeljük magunkat az önértékelés gyakorlatával, akkor ez a különbség eltűnik.
Aztán úgy esett, hogy este elmentünk ismét MediBall-ozni ide a közeli parkba és ahogy végeztük a bemelegítést, a szokásos módon recsegett a térdem. Kérdezem az edzőnket Zolit, hogy mi lehet az oka?
Erre Ő tovább passzolja a kérdést egy barátjának, aki megfigyelőként ott ücsörgött a fűben: - "Kevés benned az alázat!" - hangzott el a lesújtó, de igaz válasz az idegentől.
Erre köpni, nyelni nem tudtam, éreztem, hogy itt vitának, ellenkezésnek helye nincs, be kell fogadnom, amit kaptam!
Hát való igaz, ez egy visszatérő, általam is szégyellt dolog, hogy nem vagyok alázatos.
Iskolás koromban többször neveztek nagyképűnek az osztálytársaim és később felnőtt koromban is jelezték páran, hogy zavarja, hogy lenézem Őket.
Erre próbálkoztam a megszokott módszerrel, meghúztam magam, nem mutattam ki, hogy lenézek Őket, de persze ettől egy cseppet sem lettem alázatosabb, csak még inkább képmutató!
Aztán amikor az önértékelés gyakorlatát gyakoroltam agyba-főbe, akkor jó párszor megtapasztaltam az alázat állapotát, de az ettől még nem vált részemmé. Azt hiszem, valahol nagyon mélyen lehet bennem ez a hozzáállás az emberekhez, és most ahogy írom e sorokat, eszembe is jut az az előző életem, ahol lenézően nézek le az emberiségre és nem akarok a pórnép közé leszületni!
Önértékelés gyakorlása
Eddig csak vigyorogtam ezen a hozzáállásomon, de most már komolyan kell vele foglalkoznom, mert kezd engem is zavarni a megléte!
Neki is kezdtem az este gyakorolni az önértékelést, ami feltűnően jól, olajozottan működött. Persze be kell valljam, hogy évek óta nem nagyon végeztem, pedig a megfelelő szintentartáshoz érdemes 2 havonta elővenni ezt a gyakorlatot!
Másrészt a múltban, az előző életes emlékeimben, azokban az érzéseimben is oldani kell ezt a lenéző hozzáállásomat, mert minimum onnan táplálkozik, ha nem régebbről!
Szóval, önértékelés és alázat tudatosítása most a feladatom, megyek is gyakorolni! ; )
- Huszti Sándor - Önismereti tanító blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
17 hozzászólásEgy darabig csak olvastam. Aztán érdeklődve figyeltem. Aztán kerestem, ki is írta ezt a szöveget. Amikor megláttam, akkorát vihogtam...!
Nem ismerlek! De azt tudom, hogy sokat teszel magadért és a környezetedben (távoliban is) élőkért. Ne keverd össze az alázatot a megalázkodással. Azokra a tulajdonságainkra, melyekkel meg tudjuk oldani a feladatainkat és másokat is hozzá tudunk segíteni a saját feladataik megoldásához - büszkének kell lennünk és folyton fejlesztenünk kell.
Viszont azokat a tulajdonságainkat, melyek hátráltatnak bennünket a probléma-megoldásban, egy picit tudjuk fejleszteni, de nem nagyon. Az alázat arról szól, hogy ezeket képesek legyünk bevallani és segítséget kérni, ha olyan feladatot kapunk az élettől, melyben ezeket a tulajdonságokat kellene használnunk.
Bizonyára egy ilyen életfeladathoz érkeztél! Talán nem ártana körülnézni, hogy hol lehet bevallani és ki tud segíteni! Hihi! Mi a véleményed?
Üdv. Eta
Én értem a Sanyit. Tegnap óta azon gondolkodám, hogy miért nincsenek jó kapcsolataim, mind felszínes, az üzleti életből való. Bárcsak elmehetnék már valakivel csak úgy egy pofa sörre, bárcsak összefutnék valakivel, akivel jólesik beszélgetni, valaki akivel felemeljük egymást, akivel öröm az együttlét.
Ahogy így fohászkodom eszembe jutott, hogy mennyire unom az embereket!
Nincs akit érdekesnek tartanék, holott magam egy dögunalom vagyok ...
Oszt oda jutottam, hogy nincs bennem alázat, sem hála, sem szeretet ... s mindezt hiába tudom, attól még nem változik a helyzet. Ez van.
Olyan "jó" olvasni Téged! Amikor Sanyi kitette ezt a szösszenetet, kb. ugyanúg jártam mint te. Tulajdonságaimban persze van elétérés, de az útvonal szinte ugyan az.
Én is megállapodtam magammal, hogy ez igy van, már bizony jó pár évtizede. Tán annyi változott, hogy hetente, van úgy hogy naponta az eszemben jár ez a téma; mintha egy számítógépes vírus állandóan olvasatlan e-mailként belepottyantaná a "mailboxomba".
Jómagam egyet remélek ettől - mivel másra eddig nem jutottam - hogy puszán a mindennapos e-mail olvasgatástól valami - tudat alatt - elindul, úgy "magától". Legalább is remélem......
Nekem ugy tunik, hogy ez a blogbejegyzes a megoldast is tartalmazza!
:)
"Megígéred?" - Azt, hogy benne van a megoldás?
Persze hogy megígéri, Dóri is ezt gyakorolja, én is, és más is. Nekünk működik!
Az alázat hiánya abból fakad, hogy többnek értékeljük magunkat a többiektől, mástól.
Ez ugye lehet amiatt, mert: 1. valóban többek vagyunk. 2. tévesen értékeljük magunkat.
Ha valóban többek vagyunk, akkor ugyan miért kapunk az alázat hiányára jelzéseket az élettől? Valami csak nem stimmel, ha ez foglalkoztat, gyanús számunkra is!
A helyes önértékelés mindkét esetben segít. Gyakorlásával kiderül, hogy ki mennyit ér, ki több kitől és pontosan hol van a helyünk másokhoz viszonyítva?!
Ha valóban több vagy, akkor ez válik bizonyossá számodra.
Ha csak túlértékelted magadat, akkor ez majd helyedre tesz!
Egy ilyen tudatos önértékelés kúrát azonban érdemes minden esetben nagy fokú őszinteséggel és a feltárt dolgok elfogadásával kezelni, különben egy hibás, elfogadhatatlan teremtménynek fogod magadat látnia végére.
Ez egyébként igaz is, ha jobban bele gondolunk, de ha el tudod fogadni, hogy hibás darab vagy, - mint oly sok mindenki más is, aki azonosul a személyiségével, - akkor
Például: Valaki alapjában véve egy megbízhatatlan jellemmel bír, de hogy ezt palástolja, magára erőlteti a pontosságot.
Ha ügyesen játssza, akkor akár el is hiszi magáról, hogy Ő megváltozott és onnantól lenéz másokat, akik pontatlanok.
Megszólja Őket, kineveti, nevetségessé teszi, mindezt tudatalatt csak azért, hogy fel ne tűnjön másnak, de még magának sem, hogy valójában Ő is pontatlan, megbízhatatlan!
Ezt a felsőbbrendűségi érzését a világ szóvá fogja tenni és afelé sarkallja, hogy legyen türelmesebb, alázatosabb a megbízhatatlanok felé! Csakhogy amikor ezzel próbálkozik és helyes, őszinte önvizsgálatot tart, akkor előjön majd az emléke, hogy valamikor Ő is ilyen volt és az igazság az, hogy még most is ilyen, csak ügyesen kontrollálja!
Viszont a kontroll nem változtatta meg Őt, nem lett Tőle jobb, mégis egy csomó energiáját felemészti, hogy másnak mutatkozzon, mint amilyen valójában!
A megoldás az, ha felvállalja, hogy Ő megbízhatatlan, pontatlan, trehány, ... belemerül ezekbe a tulajdonságokba, és Önmagán megtapasztalva elfogadja, hogy ez is a világ és az Ő része!
Pontosan azért született egy megbízhatatlan személyiséggel, hogy ezt végre feldolgozza és ne tartsa rossznak. Mert semmi nem rossz, minden csak része a világnak, része Önmagunknak!
Ha ezt így elfogadja, akkor ettől bekövetkezik Benne egy nagy eggyé válás-katarzis, ami után Ő lesz a megtestesült megbízhatatlanság és megbízhatóság egyszerre. Mindkét minőséget, szélsőséget egyszerre fogja uralni, mert elfogadta azokat és felismeri, hogy nincs is ezekkel semmi baj, minden része az Ő belső teljességének!
Felismeri azt is, hogy azért került bele ebbe a tanulási folyamatba, mert nem tudta, hogy ki is Ő valójában?!
Mert Ő nem megbízható. Nem megbízhatatlan. Sőt nem is mindkettő egyszerre, hanem egy mindezeken túli dolog.
Ez így lehet hogy nagyon elvontnak hangzik, de aki valaha eljutott már egy ilyen teljes feltárás és megszabadulás végére, az tudja hogy így van.
Aki pedig még csak most vág bele az önvizsgálat, önelfogadás belső munkájába, annak nagy segítség lesz a Tudatosítás Sirály csomagok, amely tartalmazza az helyes önértékelés, őszinteség és önelfogadás elméletét és gyakorlatait is.
Minden értünk van!
Mikor tanácsot kérnek tőlem, állandóan elmondom: Tőlem két "fajta" ember menekül el :)
Mind a két embernek ugyanazt mondom el, egyik mégis sírva, zokogva távozik, másik nevetve, szinte ugrálva. Mi a különbség? Első nem értette, vagy akarta megérteni, hogy minden érte van, így nem is tudja ezt használni, a második megértette, mindjárt fényt látott az alagút végén (de az nem dudált), és ennek megfelelően ezt így is fogja használni.
Mellesleg az eredeti Tmához szólva: 2 válás után (amikből persze levontam a tanulságot, tapasztalatként éltem meg, és ezek segítenek most is) megfogalmaztam, hogy valójában milyen társra, párra vágyom. Belső tulajdonságai mellet, még a külsőt is megálmodtam (megfogalmaztam, átéreztem, "kiadtam"). Minden be is jött! Minden stimmel! Egyetlen egy dolgot felejtettem ki, hogy ne legyen lusta... Hát, olyan lusta, hogy még én is sokat lustulok vele :D Figyeljetek oda, hogy semmit ne hagyjatok ki, mikor kívántok :D
DE! Minden másban a kívánságommal teljesen azonos. 9 éve ismertem meg egyik Chat-en (nem párkeresőn), azóta is boldogok vagyunk...
ArkAngyal
:)
Nekem van egy jó módszerem, ami alázattal kapcsolatos: Kérdezek...sokat, és mindig úgy, hogy valóban érdekel a válasz (nem kis memória kell, megjegyezni a sok választ:D)! -és, ha ellentmondást figyelek meg, akkor a következő kérdésemmel rákérdezek... ha rájön, hogy hülyeségeket mondott, és elkezd gondolkodni, akkor én megkérdezem, hogy ha szerinte ez így, és így lenne, akkor beillene a képbe? Hoppá, máris elültettem benne egy gondolati irányt... Ha nem kezd el gondolkodni (mikor szembesítettem egy ellentmondással), hanem megmagyarázza még az Atya Úr Istent is, akkor rákérdezek, most magadat akarod igazolni, vagy tényleg a megoldást keresed úgy, hogy hangosan gondolkodsz?;-) Lényeg, ne én akarjak mindent megmagyarázni, ha "jobban is tudom", hanem jöjjön Ő rá, hogy nem tudja jól, és akkor érezze, én segíthetek... Aki pedig teljesen a félelmei, előítéletei szerint él, annál nincs nehezebb "ügyfél". Rájuk még nekem is meg kell tanulnom a megfelelő módszert, hogy ne bezárjon még jobban, hanem, azzal, hogy számára (Ő érezze annak) fontos lehetőséget nyitok meg, ami által odafigyel rám, vagyis mondandómra.
Egy viszont biztos. Mindenkihez meg van a bejárati kapu, a kulcsot kell megtalálni. Nem mindenkit nekem, vagy neked kell "megmenteni", de mindenkinek meg van erre a párja.
Néha az "kerül eléd", hogy ezt a párt kell megtalálnod, és felhívni a figyelmét alapvető "dolgára"...
Ajánlom Echart Tolle:
A MOST hatalma c. könyvét, amiben többek közt (teljesség igénye nélkül) az elme-lény viszonyról, egoról, az én-tudatról, valamint az alázatról is ír...
ArkAngyal
Én értem a Sanyit. Tegnap óta azon gondolkodám, hogy miért nincsenek jó kapcsolataim, mind felszínes, az üzleti életből való. Bárcsak elmehetnék már valakivel csak úgy egy pofa sörre, bárcsak összefutnék valakivel, akivel jólesik beszélgetni, valaki akivel felemeljük egymást, akivel öröm az együttlét.
Ahogy így fohászkodom eszembe jutott, hogy mennyire unom az embereket!
Nincs akit érdekesnek tartanék, holott magam egy dögunalom vagyok ...
Oszt oda jutottam, hogy nincs bennem alázat, sem hála, sem szeretet ... s mindezt hiába tudom, attól még nem változik a helyzet. Ez van.
Olyan "jó" olvasni Téged! Amikor Sanyi kitette ezt a szösszenetet, kb. ugyanúg jártam mint te. Tulajdonságaimban persze van elétérés, de az útvonal szinte ugyan az.
Én is megállapodtam magammal, hogy ez igy van, már bizony jó pár évtizede. Tán annyi változott, hogy hetente, van úgy hogy naponta az eszemben jár ez a téma; mintha egy számítógépes vírus állandóan olvasatlan e-mailként belepottyantaná a "mailboxomba".
Jómagam egyet remélek ettől - mivel másra eddig nem jutottam - hogy puszán a mindennapos e-mail olvasgatástól valami - tudat alatt - elindul, úgy "magától". Legalább is remélem......
Nekem ugy tunik, hogy ez a blogbejegyzes a megoldast is tartalmazza!
:)
"Megígéred?" - Azt, hogy benne van a megoldás?
Persze hogy megígéri, Dóri is ezt gyakorolja, én is, és más is. Nekünk működik!
Az alázat hiánya abból fakad, hogy többnek értékeljük magunkat a többiektől, mástól.
Ez ugye lehet amiatt, mert: 1. valóban többek vagyunk. 2. tévesen értékeljük magunkat.
Ha valóban többek vagyunk, akkor ugyan miért kapunk az alázat hiányára jelzéseket az élettől? Valami csak nem stimmel, ha ez foglalkoztat, gyanús számunkra is!
A helyes önértékelés mindkét esetben segít. Gyakorlásával kiderül, hogy ki mennyit ér, ki több kitől és pontosan hol van a helyünk másokhoz viszonyítva?!
Ha valóban több vagy, akkor ez válik bizonyossá számodra.
Ha csak túlértékelted magadat, akkor ez majd helyedre tesz!
Egy ilyen tudatos önértékelés kúrát azonban érdemes minden esetben nagy fokú őszinteséggel és a feltárt dolgok elfogadásával kezelni, különben egy hibás, elfogadhatatlan teremtménynek fogod magadat látnia végére.
Ez egyébként igaz is, ha jobban bele gondolunk, de ha el tudod fogadni, hogy hibás darab vagy, - mint oly sok mindenki más is, aki azonosul a személyiségével, - akkor
Például: Valaki alapjában véve egy megbízhatatlan jellemmel bír, de hogy ezt palástolja, magára erőlteti a pontosságot.
Ha ügyesen játssza, akkor akár el is hiszi magáról, hogy Ő megváltozott és onnantól lenéz másokat, akik pontatlanok.
Megszólja Őket, kineveti, nevetségessé teszi, mindezt tudatalatt csak azért, hogy fel ne tűnjön másnak, de még magának sem, hogy valójában Ő is pontatlan, megbízhatatlan!
Ezt a felsőbbrendűségi érzését a világ szóvá fogja tenni és afelé sarkallja, hogy legyen türelmesebb, alázatosabb a megbízhatatlanok felé! Csakhogy amikor ezzel próbálkozik és helyes, őszinte önvizsgálatot tart, akkor előjön majd az emléke, hogy valamikor Ő is ilyen volt és az igazság az, hogy még most is ilyen, csak ügyesen kontrollálja!
Viszont a kontroll nem változtatta meg Őt, nem lett Tőle jobb, mégis egy csomó energiáját felemészti, hogy másnak mutatkozzon, mint amilyen valójában!
A megoldás az, ha felvállalja, hogy Ő megbízhatatlan, pontatlan, trehány, ... belemerül ezekbe a tulajdonságokba, és Önmagán megtapasztalva elfogadja, hogy ez is a világ és az Ő része!
Pontosan azért született egy megbízhatatlan személyiséggel, hogy ezt végre feldolgozza és ne tartsa rossznak. Mert semmi nem rossz, minden csak része a világnak, része Önmagunknak!
Ha ezt így elfogadja, akkor ettől bekövetkezik Benne egy nagy eggyé válás-katarzis, ami után Ő lesz a megtestesült megbízhatatlanság és megbízhatóság egyszerre. Mindkét minőséget, szélsőséget egyszerre fogja uralni, mert elfogadta azokat és felismeri, hogy nincs is ezekkel semmi baj, minden része az Ő belső teljességének!
Felismeri azt is, hogy azért került bele ebbe a tanulási folyamatba, mert nem tudta, hogy ki is Ő valójában?!
Mert Ő nem megbízható. Nem megbízhatatlan. Sőt nem is mindkettő egyszerre, hanem egy mindezeken túli dolog.
Ez így lehet hogy nagyon elvontnak hangzik, de aki valaha eljutott már egy ilyen teljes feltárás és megszabadulás végére, az tudja hogy így van.
Aki pedig még csak most vág bele az önvizsgálat, önelfogadás belső munkájába, annak nagy segítség lesz a Tudatosítás Sirály csomagok, amely tartalmazza az helyes önértékelés, őszinteség és önelfogadás elméletét és gyakorlatait is.
Minden értünk van!
Mikor tanácsot kérnek tőlem, állandóan elmondom: Tőlem két "fajta" ember menekül el :)
Mind a két embernek ugyanazt mondom el, egyik mégis sírva, zokogva távozik, másik nevetve, szinte ugrálva. Mi a különbség? Első nem értette, vagy akarta megérteni, hogy minden érte van, így nem is tudja ezt használni, a második megértette, mindjárt fényt látott az alagút végén (de az nem dudált), és ennek megfelelően ezt így is fogja használni.
Mellesleg az eredeti Tmához szólva: 2 válás után (amikből persze levontam a tanulságot, tapasztalatként éltem meg, és ezek segítenek most is) megfogalmaztam, hogy valójában milyen társra, párra vágyom. Belső tulajdonságai mellet, még a külsőt is megálmodtam (megfogalmaztam, átéreztem, "kiadtam"). Minden be is jött! Minden stimmel! Egyetlen egy dolgot felejtettem ki, hogy ne legyen lusta... Hát, olyan lusta, hogy még én is sokat lustulok vele :D Figyeljetek oda, hogy semmit ne hagyjatok ki, mikor kívántok :D
DE! Minden másban a kívánságommal teljesen azonos. 9 éve ismertem meg egyik Chat-en (nem párkeresőn), azóta is boldogok vagyunk...
ArkAngyal
:)