Van aki, esetleg a saját bőrén tapasztalt hasonló dolgot?

Erika igazad van mindkét nem hozza a formáját.:)<3
Nekem olyan kérdésem lenne felétek, hátha van ötletetek erre...hogy az miből eredhet... vannak pasik körülöttem, tetszem egyiknek-másiknak... beszélgetünk... már kezd nekem is tetszeni a srác... már kezd valami kialakulni is.... s akkor az jön: "túl okos nő vagy" ....most ezzel én mit kezdjek? Nem vagyok okos, de talán hozzá tudok szólni a témákhoz...vagy nem vagyok okos, hanem buta vagyok s ezt nem merik kimondani, mondanak valami mást?
Hihetetlen de már a 2. pasi aki ezzel jön nekem, s ilyen mód távolodnak el tőlem.
Havernak jó vagyok, mert "ilyen kedves nővel még nem találkozott" mondta az egyik.

Szóval mi a baj velem? ...merül fel bennem a természetes érzés?
Ronda vagyok? Erre meg, az a válasz jön: csinos vagy ...mindg ezzel jönnek csinos vagy nem azzal hogy szép hanem hogy csinos....(mondjuk a csinos szó remek, nekem bőven megteszi :D)
Aztán megnyugtatom magam, majd jön egy másik "busz", aki úgy érzi, s én is hasonlóképp, hogy ő az igazi
Nade azért kíváncsi vagyok ki mit mond erre...

Szerintem a másik félnek el kéne gondolkoznia, biztosan akarja ő ezt a gyereket?
Miért olyan másik felet vonzanak be, aki végül nem akar.
Esetleg megvizsgálni ő mitől fél, hisz mint tudjuk a másik, csak megmutatja az ő esetleges hiányosságát!
Nincs baj egyik nemmel se csak nyitottan, és tudatosan kell hozzá állnunk a másikhoz és saját magunkhoz.
Valószínű mégsincsenek teljesen tisztába a vágyaikkal,félelmeikkel.

Bennem az a kérdés merült fel az olvasottakkal kapcsolatban,hogy 2 hónapos ismeretség,együtt járás
után nem korai e, gyerekről ,családalapításról beszélni?
Ennek felvállalásához,talán kevés 2 hónap együttlét.Talán ehhez komolyabb,tartósabb kapcsolat kell,hogy ezt az ember tiszta szívvel fel tudja vállalni.
Én ezt nem találom furcsának ,hogy ,,az a pasi akivel már 2 hónapja együtt vannak, elbizonytalanodott..''.
és persze fordított esetben sem,hogyha egy férfi mondaná ezt egy nőnek 2 hónapos kapcsolat után.
Szerintetek -ha mondjuk minden szempontból jó egy kapcsolat-,mennyi idő kell ahhoz,hogy mindketten
úgy érezzék,hogy ez tartós is marad,és már csak a gyerek hiányzik a tökéletes boldogsághoz?
Az itt lévő srácok,ha két hónap után a barátnőjük előhozakodna ezzel a témával,mit szólnának hozzá?

Most viszont megéreztem, hogy a pasikról beszéltek... így, gondoltam, mint érintett, beteszek én is 100,- Ft-ot. (Bár statisztikailag már nem egészen férek bele a felhozott kategóriába...:D)

Nos, azt gondolom, hogy Ti lányok, akik itt kommunikáltok, már a személyiségfejlődés magasabb köreit járjátok. Ami nagyon tömören azt jelenti, hogy az összes eddigi szintek feladatai vagy már megoldottak, vagy intenzív generálozásban részesülnek, hogy az érintett én-részt meggyógyítsátok. Sőt, pluszban már a valódi spiritualitás is megérintett nagyrészt mindenkit. Mindez olyan integrált személyiséget feltételez, amelyben a női-férfi energiák is egyensúlyba kerültek.

Ha most ez nálatok így van, gondolom azt is, hogy hasonló tudatosságú szintű pasival éreznétek jól magatokat. Csakhogy ebben a folyamatban Ti sok lépéssel előrébb jártok, mint a mai kor átlag férfiembere. Kollégáim még csak mostanában eszmélnek, hogy mi történt, történik körülöttük - hogy a csajok sokkal önállóbbak, okosabbak, talpraesettebbek lettek (sikerült beintegrálni nagyjából a férfi energiákat).

"Férfiasabbak" lettek a lányok, ugyanakkor vágynak a gyöngédségre is: már nem elég a sima machó stílus, mert abból csak harc lesz a kapcsolatban, már az érzelmi megnyílás, empátia és érzelmi kommunikáció is szükségeltetik a pasik részéről, akik éppen ezt próbálgatják sete-sután. Integrálnák a női részüket, legalább is azok, akik nagyjából ezen szintek körül járnak.

Igen ám, csakhogy akinek nem megy, az valszeg nem tart még ott, föl sem fogja, nem érti, mi az elvárás feléje, így bomlik a kapcsolata, idegesíti egy "kerekebb" személyiségű, nem alárendelődő, ezotéria iránt érdeklődő nő...

Akinek pedig könnyen megy az érzelmi megnyílás, az ettől automatikusan "elgyengül" férfi kvalitásaiban, nyomuló és versengő képességében, stb. (most nem a szexuális teljesítéséről beszélek).

És az érzelmesebb férfi egyszer csak már nem elég erős az önállósodott, már integrálódott lányokhoz... Az ő részéről pedig "túl okosnak", nem elég kedvesnek tűnik egy fejlett személyiségű nő, s ettől talán végső soron még a farka is gondolkodni kezd, már nem annyira merészkedik hódításra...:) Visszariad a feladattól, a kihívástól, ami nem lenne más, mint a saját fejlődése a kapcsolatban.

Vagyis, igen nagy a fáziseltolódás, mi férfiak kapaszkodunk utánatok. Nem tehettek mást, mint megértéssel lenni a dolgok jelenlegi "állása" iránt, s ha nektek már beépült a férfi énetek, tudatosan hozzátok magatokból elő a "kedves, alkalmazkodó, féfiinspiráló nőt". Ha az integráció jól ment végbe, ez nem jelenthet nehézséget, mert amit már átéltünk, megéltünk, kiéltünk - azt nem lehet gond újra elővenni szükség esetén...

A pasiknál is hasonló kellene legyen a helyzet az érzelmek bevállalásával, ha egy helyesen megélt individualista, racionális, önbecsülést, önmegvalósítást teljesített szakasz után jönne ez el, de sokunknál éppen ezen feladatok elkerülése helyett történik a női rész integrációs kísérlete. (Társadalmi szinten sem a legkönnyebb a helyeztünk ebben, tegyük hozzá). Ugyanez a lányoknál is előfordul sajnos pepitában (lásd a szingliket) - ők a női feladataik megélése helyett kezdenek el nyomulni, érvényesülni, majd panaszkodni, hogy nem találnak elég kemény pasit.

Nos, ennyi féloldalas embernek párban egymásra találni - talán van olyan szerencse, mint a lottón nyerni. De kitartás - csak türelem és tudatosság! Ami jár neked, azt úgyis megkapod! :DD

Már régen forgatom a fejemben (vagy a szívemben?), hogy pasi klubot kéne nyitni. Amerikában nagy divatja van éppen... "A 21. századi evolúciós férfiideál"-ról vitázni, férficsoportokban gyakorolni a hiányzó kvalitásokat, hogy behozzuk a lemaradásunkat. Sztenderd elképzelés már kialakult róla, hogy milyennek kéne az Új Pasinak lennie a Nagy Tudatváltás beköszöntével...

Aztán majd tartunk nyílt napokat, amikor jöhettek mazsolázni... :))

Hermess üdv. újra közöttünk!

Nem tudom milyenek a 30-as, 40-es pasik:) Ezt csak ők tudnák elmondani.
De gondolom, hogy Ők is ahányan vannak, annyi félék:)...mint ahogy mi is.

Általánosságban szeretnék hozzászólni:

Szerintem az emberi kapcsolatok nem egyszerűek. Még néha a családi és baráti kapcsolataink sem, ahol pedig régebb óta és jobban ismerjük egymást.
A párkapcsolatokban pedig találkozik 2 ember, aki kezdi megismerni egymást és a kapcsolaton belül önmagát is. Tapasztalataim szerint minden párkapcsolatban eljön egy idő, amikor elbizonytalanodhat bármelyik fél. Ez általában az elején (1-2-3 hónap után) van így, illetve utána még többször is lehetséges. Itt megmérettetik nem csak a másik személy, hanem a kapcsolat egésze és önmagunknak a kapcsolatban betöltött szerepe, helyzete. S nem utolsó sorban az is, hogy mennyire merünk nyitottak, sebezhetőek lenni, mennyire érezzük magunkat biztonságban a kapcsolatban, mennyire merünk megnyílni a másik ember felé, mennyire merünk megnyílni a szeretetre.

A függetlenségünkhöz, szabadságunkhoz (amit előtte megszokhattunk) is nagyon tudunk ragaszkodni. S ilyen megmérettetéseknél, amikor már nem csak a kapcsolat utáni vágy dolgozik bennünk, hanem a másik elérhető közelségbe került, akkor az is szerepet játszik a döntéseinkben, hogy tudunk-e bármennyire szabadok és függetlenek maradni a kapcsolaton belül is (ha erre egyáltalán szükségünk van).

Azután még úgy is gondolom, hogy mindannyian vágyunk a feltétel nélküli figyelemre, elfogadásra és szeretetre. Ez azt jelenti, hogyha bármennyire is arra gyanakszunk, hogy nem önmagunkért szeretnek feltétel nélkül, s számunkra teljesíthetetlen elvárásokat tapasztalunk - akkor legyünk akár nők, akár férfiak - az megkérdőjelezi a kapcsolat igazi értékeit és nem a kapcsolat megtartása irányba hat(hat).
Véleményem szerint ha azt várják Tőlünk, hogy jó anyák, vagy apák, vagy szeretők, vagy háztartási alkalmazottak legyünk, az az elvárás - ha nem a megfelelő időben jött - már megterhethet egy kapcsolatot. S hogy kinél mi a megfelelő idő, (s eljön-e egyáltalán?) az egyénenként eltérő lehet.

S még az is nagyon fontos szerintem, hogy a kapcsolatban ne csak a párunkat tudjuk szeretni, hanem az adott kapcsolaton belül önmagunkat, önmagunk helyzetét és szerepét.

S ezzel még szerintem csak az egymáshoz való összecsiszolódásról írtam, s arról semmit sem, hogy esetleg lehetnek egyéni lelki sérüléseink, sebeink, félelmeink, elvárásaink.

Lehet, hogy ezt most kicsit pesszimistán látom, de ezeket szűrtem le magamnak...

Én amit tapasztaltam, az, hogy egyre tudatosabb mindkét nem, nemcsak a nők, hanem a férfiak is. Találkoztam már "fejlettebb" egyénekkel, férfiban is mint én, s ez így jó:) hiszen hat egymásra mindig mindenki ebben a kis világban. Ám ha túl nagy a különbségi szint az szerintem nem jó.

Konkrét példákat szeretnék írni a környezetemből:

- 35 éves értelmiségi srác (zenei- informatikai témában újságírással, fordítással, óraadással foglalkozik): sokáig nincsen partnere, majd értelmiségi párt választ, aki spirituálisan nyitott, mint ő maga is. A párja általában jogásznő, ügyvédnő, közgazdásznő. A kapcsolat szépen indul, figyelnek egymásra, sokat vannak együtt. Egymás szüleivel is tartják a kapcsolatot. Amikor tovább kellene lépni, akkor jön az elhidegülés, mert a srác valójában csak partner keres és nem házastársat. Véleménye szerint ő még nem elég érett egy apaszerepre, s azt igényli, hogy még rá figyeljenek. Gondolhatnánk önzőnek is, de valójában nem az, mert odaadó, figyelmes, szeretetteli és szívesen takarít, főz, ellátja magát és a párját. Most éppen van egy pár hónapos kapcsolata, a hölgy is 30 fölött van.

- 32 éves férfi, nős, 2 gyereke van. Párjával szerették egymást és ő megszokta, hogy ő áll a figyelem középpontjában. A gyerekek 6 év házasság után születtek. A 6 évig minden rendben volt, most viszont semmi sincs. A válás foglalkoztatja és nem találja helyét a kapcsolatban, igényelné a megszokott törődést és a figyelmet, amit már nem ő kap, s ettől nagyon szenved. Elválni is csak azért nem válik el, mert szerinte másik kapcsolata lehet hogy még ilyen sem lenne, s még azért sem, mert elkényeztették ugyan a gyerekeiket, de szereti őket (sőt néhanapján - ha tőrődést tapasztal - még a feleségét is)

- 30 éves férfi: Sokáig csak rövid kapcsolatai voltak (1-2 hónaposak, vagy semmilyen). Most lassan 4 éve vannak a párjával, akivel jól összehangolódtak és megértik egymást. Mivel a párját fokozatosan ismerte meg és szerette meg elfogadná a házasságot és a gyermeket is tervezgetik.
A párja azonban évekig úgy gondolta, hogy na őt aztán nem lehetne rábeszélni sem házasságra, sem gyerekre. Miért? Azért mert a férfi annyira teljes szeretettel és sebezhetőségének teljes tudatában fordult felé, hogy ebben a kérdésben soha nem adott egyértelmű választ, s ő nem sejthette az igazságot.

- 30 éves férfi. Mindig volt barátnője, de csak pár hónaposak. Úgy tűnt nem tud megállapodni senki mellett, pedig csupa szív-lélek és jellemes ember. Most több mint 3 éve vannak a párjával.
Eleinte minden nagyon jól ment, csak egy idő óta vannak gondjaik. A srác családcentrikus, már nősülni szeretne és gyerekeket ölelgetni.
A párja viszont még élni és szórakozni szeretne, annak ellenére hogy ő is 27 körül van. A párja még arra sem hajlandó, hogy odaköltözzön a srác lakásába, hanem inkább az Édesanyja szoba-konyhás lakásában lakik, hogy megőrízhesse a függetlenségét. Előfordult tavaly, hogy egyedül is elment nyaralni külföldre a barátaival. A srác itthon közben döntésre jutott, hogy szorosabb kapcsolatra kényszeríti, vagy szakítanak. Szakítottak, de csak pár hónapig tartott. Most újra együtt vannak, de csak nagyon laza kapcsolatban.
Jellemző dolog még, hogy amikor a srác mellett ott van a párja, akkor a barátok alig látják, de ha a párja elutazik egy rendezvényre, fesztiválra, valahova, akkor sokat van a barátaival, akiknek egyébként igényli a társaságát.
Mi lesz ebből, jóra fordulnak-e a dolgok, bármelyik fél megérik-e bármilyen továbblépésre vagy ez így marad évekig? Ki tudná ezt megmondani rajtuk kívül?

- 30 éves srác: Sokáig rövid kapcsolatai voltak vele egykorú lányokkal. Most egy hosszabb kapcsolatban vannak egy 20 éves lánnyal, aki még tanul és nem akar sem férjhez menni, sem gyereket szülni. S a srác számára ebben van a kulcs. Ugyanis szereti a gyerekeket, de mivel nehéz gyerekkora volt, s még örül a felhőtlen szórakozási lehetőségeknek (strandolás, mozi, utazások) örül annak, hogy ez az időpont egy távoli jövőben aktuális.

- 37 éves férfi: Egyedülálló, önellátó, független. Magyarországon dolgozik, pontosabban az önálló vállalkozását vezeti. Bécsben tanul levelező oktatásban, pénzügyi akadémián. Korábban házasságban élt külföldön. Jelenleg nincsen kapcsolata, bár nagyon vágyik rá, s arra is hogy megállapodjon. A szülei elváltak. Az édesanyja jelenleg - átmeneti kiküldetésben - külföldön él. A srácot megviselte a szülei válása, bár erről nem beszél. A problémája, hogy bár csupa szív-lélek egyéniség, állandóan túlsúlyos és az evés gyönyöreiben leli örömét. Ha rászánja magát, akkor nagy-nagy önfegyelemmel képes sokat fogyni. Mit hoz neki a jövő és hogyan alakítja az életét? Ezt csak ő tudná megmondani, vagy most még ő sem.

- 40-es éveiben járó férfi: Ilyen-olyan kapcsolatokban élt, mígnem találkozott a számára megfelelő nővel. A nő 12 évvel idősebb nála. A korkülönbség és egyebek miatt nehezen indult a kapcsolatuk.
A nő alig hitte el, hogy a válását és a link férjét ki tudja heverni, s valaki képes őt szeretni és elfogadni a nagyfiával együtt. Annyira nem akart hinni a kapcsolat realitásában, hogy kivülállóknak kellett rámutatni, hogy Édesem vedd már tudomásul hogy néz rád és csak téged lát a sok nő között! S valóban úgy volt, hogy egy helyiségben ahol sok nő volt, kétségbeesetten, ráncolt homlokkal nézett szét, de felderült az arca, amikor újdonsült kedvesét megpillantotta. A kapcsolatuk hamar együtt lakásnak indult. Akkor a nő úgy érezte, hogy 2 gyereke van, s szenvedett is ettől. Majd a férfit külföldi kiküldetésre küldték, s ő világossá tette, hogy csak úgy vállalja el, ha a párja rövid időn belül utánamegy. Ez nehezen kivitelezhető volt, mivel a nő itthon vezető állásban dolgozott, s döntenie kellett, hogy a karrierjét választja, vagy a kapcsolatot. Ő döntött, fizetetlen szabadsággal a párja után utazott. Közben komolyodott a kapcsolatuk, összeházasodtak és született 2 gyerekük. A nő még néha-néha úgy érzi, hogy több gyereke van a kelleténél, de büszke a férjére és boldog, hogy a kapcsolatot választotta. A férfi tekintete pedig még ma is sugárzik, ahogy a feleségére néz, s egyáltalán nem bánja, hogy elteltek az évek és az asszonykája arcán már néha ráncokat lát, hiszen szereti az asszonykáját a ráncokkal együtt.

- 40 fölötti, nőtlen, független férfi: Általában hosszabb kapcsolatai voltak, de gyermeke nincs. Az utolsó kapcsolatánál úgy gondolta, hogy ez lesz az utolsó, mert jó lenne már megállapodni. A párja gyermekét felnevelt önálló nő. A kapcsolat jól indult még akkor is, ha nem volt benne elég tudatosság. Ám idővel valahogy félrecsúsztak a dolgok, maguk sem értették miért, annak ellenére sem, hogy voltak figyelmeztető jelek. Leginkább a férfi nem értette, hogy párjának mi baja lehet és miért nem elégszik meg azzal, amit nyújtani tud, főleg azért mert az többnek tűnik, mint amire a korabeli férfiak képesek.
A nő elmondása szerint számára a legnagyobb problémát az jelentette, hogy a kapcsolatban egyre inkább nem tudta képviselni önmagát. Túl sok elvárással találkozott, túl sokat kellett adnia és egyoldalúan, gondoskodóan éltetni a kapcsolatot. Egyre inkább azt érezte, hogy nem érzi jól önmagát a kapcsolatban, egyre inkább el is veszítette önmagát, maga sem értette miért.
Elmondása alapján - utólag rádöbbenve - a baj már ott kezdődött, amikor már az legelején nem hagyta, hogy a férfi udvaroljon neki, hanem inkább ő udvarolt a férfinak. Felismerte a saját felelősségét és azt, hogy azt kapta a sorstól, amit abban az időszakban kaphatott.

Lehet, hogy tudnék még írni, de most ennyi jutott eszembe.

Épp a napokban gondoltam, hogy indítanék egy blogot a tudatos párkapcsolatról, de mivel ideillik, nem teszem.
A történettel kapcsolatban mondhatnám, hogy a barátnőmről szól, de nem, ez talán "sajnos", még magam sem tudom, de abszolút rólam szól és csak abban bízok, hogy az anyósom nem olvassa. :-))

Adott vagyok én, a gyerekei nevelésében kissé megfásult nő, aki a feldolgozatlan gyerekkori szexuális zaklatások, megszégyenítések következtében sem a szexuális életét, de a párkapcsolatát sem érezte rendben lévőnek. Adott az odaadó, kedves, humoros, "jófej" férjem, akivel van szeretet, de egy ideje azt érzem, a kapcsolatunk nem az "igazi". És persze adott a 8 éves házasságunk, amelyben feltűnt, hogy a folyamatos jelzéseim ellenére körbevesszük magunkat fontos és kevésbé fontos dolgokkal és mindenre van idő, csak egymásra nincs vagy idő, vagy lehetőség. Persze adtam a konkrét és nem konkrét jeleket a férjemnek, aki viszont süket volt, legalább is sok szempontból úgy tett, mint ha nem lenne probléma. Ennek következtében egyszer csak bekerült a képbe "véletlenül" egy pasi, aki - ha józan ésszel nézem a történetet, akkor mondhatnám, hogy - hülyíteni kezdett és természetesen pont azt az udvarlós dumát etette meg velem, amire vevő voltam, felkínálta azokat a dolgokat, amiket hiányoltam addigi életemből. Szóval nem csoda, hogy bekattantam. Az élő találkozást magam is halasztottam egy ideig, addig ment az sms- és telefonszex, majd találkoztunk.
És ekkor jött nekem a felismerés, abban a pillanatban, ahogy megláttam: ez a pasi az, akire mindig is vágytam. Ő azt mondta, hogy már amikor először meglátott 1 évvel ezelőtt, azóta belém szerelmes. (Végül is melyik nő nem akarja ezt hallani?), s a vicces az egészben, hogy korábbi egyszeri 20 perces, teljesen más ügyben történő találkozásunk után telefonon már tette a szépet, de nem volt rám igazán hatással és nem is vettem komolyan. De most elképesztő vonzódást éreztem és hoztam a szerelemmel kapcsolatban ismertetett tüneteket. Szóval beütött a vég! :-))
Férjemmel közöltem, hogy van valakim és egyelőre nem tudom mi lesz, de én nem tudok lemondani arról az érzelemről, amit érzek és a pasiról sem. A pasi is megmondta az aktuális nőjének, hogy megtalálta álmai nőjét személyemben.
Mindkettőnk családjában borult a bili szép kis tartalommal. A férjem kapcsolt, hogy ég a ház. A pasim nője is próbálta menteni a menthetőt, aminek az lett a vége, hogy a pasim végül visszatáncolt. Ettől persze kiborultam, sokat sírtam. Mígnem rájöttem, hogy most nem arra vágyok, hogy szétmenjen a házasságom. Nem ismerem ezt a pasit, szépeket mond, de a távolság miatt leginkább kívülről nyalogatjuk a mézes bödönt. Végül vele annyiban maradtunk, hogy szeretőként fogunk funkcionálni egymás életében. Valamiért egyikünk sem tud lemondani a másikról, de egyelőre a régi életét sem tudja eldobni egyik pillanatról a másikra. A férjem próbálja megadni, amit tud, de mivel bennem van a másik iránti vágy és vonzódás, így most kissé faramuci házasságot élünk. Magam sem tudom eldönteni, hogy most ribanc vagyok vagy csak egy érzéki nő, aki meg akarja élni a szexualitását. Hajlok az utóbbit hinni magamról, az előbbit meg befogadni, ha mégis arra hajlik az igazság. És persze dolgozom magamon, ahogy tudok, hamarosan külső segítséget is igénybe véve. (Hermess hamarosan jelentkezem nálad.)
Ja és a kérdéseim: amit a tárgyban is írtam, belefér-e egy nő szívébe 2 pasi? A másik, hogy eleinte nagyon hiányzott a pasi, de mivel messze lakik, nehezen összehozhatók a randevúk. Persze, tudom én, hogy már ennek figyelmeztető jelnek kellett volna lennie, de mégsem tudtam lemondani a találkozásról és nem akartam elszaladni az élet próbája elől. De emiatt kérdezem, hogy mit érez egy spiritualitásában már előrehaladott, nem kapcsolatfüggő, egészséges párkapcsolatra érett nő, amikor szerelmes? Ugyanúgy hiányzik az imádottad, ugyanúgy vele töltenél minél több időt? Inyóka, Te biztos tudod a választ, hisz mint tudjuk, te jó párkapcsolatban élsz. Ekkor is érzi az ember, hogy legszívesebben kidobná a kukába az addigi életét és új életet kezdene az újdonsült jövevénnyel, anélkül, hogy tudná, hogy mi lesz ebből? Meddig terjed a józan ész egy tudatos nő életében a szerelemmel kapcsolatban?

Üdv. mindenkinek: Kriszti