Egy útjelző számomra, amikor belső béke és nyugalom van bennem egy korábban nehéznek ítélt élethelyzetben.
Ez úgy kezdődik, hogy az elején valami nagyon háborog bennem s érzem, hogy itt valamit tenni, vagy tudni kell. Amikor próbálok rájönni és sikerül, akkor egyszerűen egy megnyugvás tölt el, amint a megfelelő hozzáállásra vagy gondolatra, vagy érzésre ráleltem. S akkor szétárad bennem egy végtelennek tűnő belső béke és harmónia.

,, ami miatt nem azt az életet élem, valósítom meg, ami miatt a földre születtem.

Én ilyet nem tudok elképzelni,mert akkor azt kéne feltételeznem, hogy itt értelem nélkül mennének a dolgok a világban.
Szerintem az ember sokszor elbizonytalanodhat,a problémák,kudarcok láttán,de úgy gondolom,hogy azok pontosan kellenek ahhoz,hogy az ember ezek által /is/eljuthasson oda,hogy :

,,azt az életet élem, valósítom meg, ami miatt a földre születtem.''

Erre főként akkor jön rá az ember,ha utólag visszatekint /már ,,kívülről '' tud ránézni a dolgokra,hogy
pontosan azok a dolgok kellettek,és pont ott- és akkor-,és amikor-, ahhoz-, hogy egyre inkább azt az életet élhessem ,amire születtem.

Szerintem minden okkal történik,és csak is értem.
Még ha ezt én néha rossznak,meg akadályozó tényezőnek látom,mert ez csak annyit jelent,hogy még nem ismertem fel,hogy értem van minden,hogy én valóban az lehessek,aki,ami,és amiért vagyok.
Nekem ez a véleményem,tapasztalatom.

Nálam úgy szokott lenni, hogy pl. a most hétvégémmel kapcsolatban is két ellentétes irányú erő mozgat. Ilyenkor mindig megvizsgálom, hogy melyik hang szól a szívemből és melyik az egóból. Már régebben hoztam egy döntést, hogy mindig a szívemre hallgatok, most történik ez is, bár rövid távon az látszik a rögösebb útnak. Viszont tudom, hogy - mivel az jön a szívből - az a lehetőség áll közelebb a tervhez, tehát hosszabb távon így futok legkevesebb fölösleges kanyart. Van bennem egy elszántság, hogy minél jobban az életterv szerint haladjak. De ehhez az elszántsághoz kellett jó sok elkanyargós tapasztalat, tehát azoknak is van valami értelme, valóban.

Igen, valószínűleg igaz, hogy hosszú távon mindenképp az életemet élem, hisz az Igazi Énem úgyis addig visz bele helyzetekbe amíg az történik, aminek történnie kell.

Igen, az is igaz lehet, hogy az egóm is félre tud vinni... hmmm, ez nagyon is igaz lehet.
Azt honnan ismerem fel, hogy valamit a szívemből csinálok és nem egóból?

Engem az akaraterőm is félre tud vinni, bár ez is csak rövid távon, mert egy idő múlva kiderül, hogy a saját akaratomat vagy nem hangoltam össze az égi akarattal, vagy pedig idő előtt akarom azt, ami majd az ég akarata lenne, a maga helyén, a maga idejében.
Hogy ezt honnan ismerem fel? Nos onnan, hogy "körömszakadtáig" csinálok/próbálok keresztülvinni valamit, ami jónak is tűnik, több ember számára is kedvező lenne, de sehogy sem sikerül, s csak utólag derül ki, hogy vagy nem volt még itt az ideje, vagy pedig olyan energiák kavarogtak a háttérben, ami "ellenem" dolgozott.
A fiam intuicióban sokkal fejlettebb nálam. Nála az nem kérdés, hogy mikor van itt az ideje valaminek, mert ő belülről érzi, hogy tenni kell, vagy várni kell. Ő arra is jobban rá tud érezni, hogy az a dolog kapcsolódik-e hozzá, vagy sem. Ezért tudom, hogy ebben a témában sokkal jobban rá lehet érezni dolgokra.

Igen, az is igaz, hogy minden okkal történik és csakis értem, de lehet, hogyha a jeleket felismerem, akkor a felesleges körökből valamit már ki tudnék iktatni, és kevesebb elkanyarodást kellene csinálnom.

Köszönöm a kérdést!
Örülök, hogy van a webmester és segít a tudatosításban.

Régóta foglalkoztat hasonló gondolat, de most ilyen megvilágításban közelebb kerültem a dolgok lényegéhez.

Ami a blog nyitása óta előjött belőlem meditációban, intuicióban, megérzésben az az, hogy a harag, düh, bánat, szomorúság, szorongás, aggódás, félelem úgy tud befolyásolni, hogy valószínűleg nem tudom tőlük azt az életet élni, amire lehetőségem lenne.
A ma reggeli meditációmat az 1. csakrára összpontosítva az életre/létre hangolódva kezdtem... s legnagyobb megdöbbenésemre tömény keserűség érzése jött elő belőlem, az összes érzékszervemet érintve. Hagytam hadd múljon az érzés intenzitása, mígnem teljesen elmúlt.
Köszönöm, hogy ezt is tudatosítottam és elengedhettem és nem belül dolgozik immáron (ellenemre)
S még inkább köszönöm a Belső Vezetőmnek, hogy mielőtt ezt átéltem volna napokon keresztül fokozta bennem az életörömöt a az emberi figyelem és szeretet megtapasztalásán, az emberi melegség megélésén, a frissen nyírott fű illatának élvezetén, a természet élő voltának átélésén, az ételek ízlelésének csodáján keresztül.

Kedves Csaesz!
Amikor írtad a bejegyzésedben azt, hogy "megvizsgálom, hogy melyik hang szól a szívemből és melyik az egóból" végül is értettem, hogy miről írsz, de legteljesebb valójában mégis most, több, mint másfél hónap távlatában a gyakorlatban értettem meg.
Miért?
Mert más dolog valamit az elménkkel megérteni, felfogni és teljesen más a gyakorlatban teljes mélységében megélni, megtapasztalni.
Mi kellett hozzá, hogy ez megtörténhessen?
Sokat olvastam az egó ismérveiről és igyekeztem mind több élethelyzetemben megvizsgálni, megérteni, hogy a döntéseimben mi motivál, mi befolyásol.
Köszönöm az akkori hozzászólásodat, számomra nagyon inspiráló volt!