Valódi megbocsátás
Egy élethelyzetem (rossz érzéseim amit a szomszédom hívott elő belőlem) arra világított rá, hogy valakit nem tudtam elengedni és nem tudtam megbocsátani sem neki, sem az akkori önmagamnak. Ez arra világított rá, hogy a megbocsátás egy több lépcsős, hosszú folyamat, amelyben az egész személyiségünk minden részével részt kell vennünk, hogy eredményes, sikeres lehessen.
Arra gondoltam, hogy összefoglalom az igazi megbocsátás ismérveit, hátha ez más számára is segítő lehet, hisz a valódi megbocsátás átalakítő, gyógyító, karmaoldó erejű, felszabadít a múlt rabságából, felszabadít a másik ember hatása alól, utat nyit önmagam felé és kaput nyit a valódi szeretetre.
A megbocsátás fokozatai:
Bosszúvágyó megbocsátás: amikor azt óhajtom, hogy a másik bűnhődjön meg az ellenem elkövetett tettéért.
Jóvátételi megbocsátás: amikor ilyen-olyan feltételekhez kötöm a megbocsátásomat.
Elváráson alapuló megbocsátás: amikor valakinek, vagy valakiknek a kedvéért, a környezetem elvárásainak akarok csak megfelelni, ezért tessék-lássék megbocsátok.
Erkölcsi, vallási elveknek megfelelni akarván (vagy Isteni büntetéstől félvén), ezért inkább megbocsátok (az eszemmel, az akaratommal).
Ezek nem valódi megbocsátások, ezt a lélek érzi, hogy itt még lenne teendő. Egy fokkal jobb, de még mindig nem az igazi: a
Harmóniára törekvő, amikor megbocsátok, hogy elkerüljem az újabb konfliktusokat és rend legyen végre (bennem és körülöttem).
Együttérzésből fakadó: amikor a másik helyzetét átérzem, hogy milyen rossz lehet neki ebben a helyzetben, ezért inkább megbocsátok.
Valódi, szeretetből fakadó: amikor nem kötöm feltételhez a megbocsátásomat. S akár még minden jót megteszek a másikkal, amit csak lehet a tette ellenére is.
Ebben az esetben nem a másik ember esendő, mulandó részénél ragadok le, aki nekem a fájdalmat okozta, hanem saját igazi Énemmel az Ő Igazi Énjére tekintve tudatosan meghozom azt az áldozatot, hogy lemondok a megtorlásról, a kiegyenlítésről és tudatosan igyekszem elfelejteni, amit tett ellenem.
Ha ezt képes vagyok teljes belső erőimet mozgósítva megtenni, akkor megszabadulok a múlt fogságából, képes vagyok a jelenbe, az itt és mostba hozni magamat és fényt, aktivitást hozok a világba. Ebben a megbocsátásban benne van a gondolatom, az érzéseim, az akaratom, a szívem, lelkem, teljes tudatosságom és az igazi Énem ereje.
Úgy tartják, hogy a valódi megbocsátás egy misztérium, egy mini beavatás, egy igazi zarándokút a kis énünktől a Magasabb (Igazi) Énünköz, melynek során átértékeljük az életünk igazi értelmét, önmagunkhoz és a világhoz való viszonyunkat.
- Michaelita blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
12 hozzászólásAz az igazi megbocsátás, amikor már nincs szükség megbocsátásra.
Mert megszületett a Felismerés.
De az meg már nem megbocsátás, mert akkor tudod, hogy nincs mit megbocsátani.
Az szerintem/számomra az, amikor tudod, bárki bármit csinált, 'oka' volt rá, és tudom, hogy egyszerűen erre volt képes abban a helyzetben/állapotban, ennél jobbra nem, és simán elfogadom. Na, akkor ott sincs már mit megbocsájtani... Számomra legalábbis ezt jelenti, hogy érzem/megértem, hogy ő valamiért azt tette akkor, és kész. De ez talán uyganaz, amit Michaelita úgy ír, hogy "saját igazi Énemmel az Ő Igazi Énjére tekintek"....
Plusz sokat segít megbocsátás témakörben szerintem, ha tudom, valójában senki semmikor nem akar senkinek ártani, rosszat tenni, csak nem képes mindig a jóra akkor sem, mindenki bukik néha, mindenkinek vannak olyan helyzetei, amikor az épp soros apró démonját nem tudja legyőzni...
És arra sem árt gondolni, hogy ugye sokszor a rosszal mégis igazából használunk a másiknak. Nem véletlen van szerintem az sem a világban, hogy egymásnak ártani tudunk, egymást bántani tudjuk...
én is egyetértek Sikkával. Megbocsátáshoz nincs szükség valódi szeretetre meg áldozathozatalra. Ezek mentén kissé erőltetett és hamis megbocsátásról beszélni. Amit te írsz az utolsó pontban, az inkább önmagunk elfojtása (azaz a mártír áldozathozatala) a szeretet-maszlag nevében.
Valamint nem elég arra rájönni, hogy a másik csak erre volt képes. Azt is meg kell értenünk, hogy mindenért, ami velünk történik - akár mások által - csakis mi vagyunk a felelősek. Meg kell találni magunkban azt az okot, hogy miért vonzottuk be az adott történést. Rá kell jönnünk pl., hogy csak akkor tudnak mások bántani minket, ha mi is bántjuk még önmagunkat. Nem a másik tehet arról, hogy megbánt, megsért, vagy agresszív velem, hanem csakis én. ez az a felismerés, amiről Klári beszélt, és onnantól kezdve már nincs mit a másiknak megbocsátani. Onnét már csak magunknak kell megbocsátani, amihez szintén új felismerések, és az elfogadás képessége szükséges. Ettől lesz a valódi megbocsátás egy zarándokút az igazi énünkhöz, és nem attól, hogy a (mű)szeretet nevében áldozatokat hozunk.
Ha jól értem, akkor az igazi - felismerésen keresztüli - megbocsátás akkor egy többlépcsős folyamat...?
A saját felelősségről nem írtam, de tény, hogy ez is benne van rendesen.
A mostani élethelyzetemben eddig még sikerült eljutnom. S úgy tűnt mintha az önmagamnak megbocsátásban is jutottam volna valamire... utólag kiderült azonban, hogy valami mégsem sikerült teljesen ...
Ez a teljes folyamat Nálatok egy időben ment végig, vagy ennek idő kell és lehetnek részleges felismerések (is)?
Jó lenne ha már semmi tüske nem maradna bennem és teljesen kijöhetnék belőle...
csak hát már korábban is azt hittem, hogy megbocsátottam (neki és magamnak is), s most kiderült, hogy mégsem, ezek után már eléggé hitetlenné váltam ebben a kérdésben.
a rendszer, pedig a fürdőkádban eszembejutott még egypár kiegészítés. Megpróbálom így, hátha...?
Tehát a megbocsátás nem más, mint a valóság teljeskörű meglátása és elfogadása. Akkor tud hazudni a másik, ha én magam sem akartam meglátni az igazságot. Akkor agresszív velem, ha elfojtom a bennem lévő agresszivitást. Csak úgy tud megalázni, lekezelni, ha én magam sem vagyok topon saját önértékelésemben.
Igen, nálam is szokott akár több felismerésből is állni, és idő kell ahhoz, hogy a teljes igazság kibontakozzék. Abszolút többlépcsős a dolog, először én is a másikra haragszom, aztán felismerem, hogy mármeg én vagyok a ludas, utána elkezdek magamra haragudni, majd megértem az okokat, hogy miért nem tudtam mást kihozni akkor abból a történetből, aztán befogadom a szívembe saját "gyarlóságomat" Ha még nem teljes az események elengedése, akkor az azt jelenti, még nem látsz teljesen tisztán. Kérdezd meg esetleg, hogy mit nem akarsz meglátni
Nekem az vezetett a felismeréshez, hogy belementem a fájdalomba.
... először le akartam írni, hogy pontosan hogy csináltam, és mi lett az eredménye, de inkább csináld úgy ahogy érzed :) az lesz az igazi.
A lényeg, hogy menj bele abba, hogy igenis azt gondolja rólad, olyannak lát, és ezt az egészet te főzted magadnak. Jól turbózd fel az érzéseket, amiket kivált (nyilván rossz érzések lesznek, erre való a meditáció) fokozd, ameddig tudod. Ha kell másnap is, több alkalommal, és ha úgy van sírj, dühöngj.
Aztán meséld el, hogy mi lett... ;)
A megbocsátásban azért nem tudtam továbblépni, mert megdöbbentő, de haragszom önmagamra és türelmetlen vagyok, hogy nem fejlődök eléggé és még mindig ilyen helyzeteken "túráztatom" magamat.
Van bennem jó nagy adag elvárás és előítélet önmagam felé.
Kiderült továbbá az is, hogy a gondolataim olyan gyorsasággal áramlanak, hogy idejük sincsen érzésekként is megjelenni, ezért a tudattalan asztrális tartalmai között a rabságukban tartanak.
Most eddig jutottam, s még "dolgoznom" kell az önelfogadáson, önszereteten is.
Lányok! Köszönöm az írásaitokat, nagyon sokat segítettetek!
Azért nem enged hozzátoldani, mert erre csak addig van lehetőségünk, amíg más hozzá nem szól az általunk írottakhoz. Ha már kaptunk egy választ, akkor elveszítjük a szerkesztés (hozzátoldás) lehetőségét. (Szóval én már addigra válaszoltam Neked, ezért nem engedett szerkeszteni:)
Napsugaras, békés, önmegvalósítós Szép Napot Mindenkinek!
A gondolatokat úgy is le lehet lassítani, hogy egy papírra (füzetbe) leírja az ember. Ugyanis lassabban írunk, mint ahogy gondolkodunk. És akkor nagyobb a lehetőség az érzések átélésére. Bár lehet, hogy nem véletlenül nem akarod (mered) átélni az érzéseket.
Köszönöm szépen! Ezt a gondolatok leírását megfogadom, megtanulom, megtanítom rá magamat, hogy a gondolataim átültethetők legyenek érzésekbe.
De pl. mit lehet csinálni, ha a villamoson utazom, a gondolataim meg áramlanak szakadatlanul?
Igen, rátapintottál a lényegre:) kicsit félek az érzéseim intenzitásától néha. Nem a tartalma okoz gondot, az már megszoktam, hogy bármi előkerülhet, de az erősségük rendesen igénybe tud venni és lefárasztani. De már megtanultam, hogy jobb kiengedni a szellemet a palackból, ha igazán és őszintén akarok viszonyulni önmagamhoz.
Akkor vegyél néhány mély levegőt, figyelj a belső energia áramlására, így le tudod lassítani a gondolataidat...
Szeges tanácsa biztos megfelelő, én utazáskor már nem érzem annak szükségét, hogy lelassítsam a gondolataimat, eleget lassulnak az írás, és az érzések átélése közben. :))
Meg a gyakorlás során már eljut az ember arra a szintre, hogy tudatosan képes elidőzni egy-egy fontos gondolatnál akkor is, ha éppen mosogat, utazik, vagy kapál.
Családállításon jó, mert ott az ember nem a saját érzéseit éli meg, és megtapasztalhatja, hogy nem is olyan veszélyes az átélés. Amellett a mások érzései közben oldódhatnak az ő blokkjai is. Némelyik férfi pont ezért jön, mert a való életben nem éli(heti) meg azokat az érzéseket, amelyeket itt viszont bátran megtehet.
Pénteken viszont Önbizalomról, önértékelésről fogunk beszélgetni, szívesen látlak. Téged is!
www.csaladfelallitas.5mp.eu
Köszönöm, próbálkozom, próbálkozom:)
Köszönöm az ajánlatot, tényleg jó. De az átéléses módszer az én vérmérsékletemhez még személyreszabottabb, mert tartósabbnak tűnően segít megszabadulni a nyomasztó dolgoktól.
Az önbizalomerősítő est is nagyon jónak ígérkezik, - köszönöm az ajánlatot - de két gondom is van vele. Én este fél 7-ig dolgozom és ezen kívül elkezdtem egy több hónapos szellemi gyakorlatot, ami elég sok mindent hoz elő belőlem és tudatosításban is nagyon igénybe vesz, így most nem szeretnék mellé bevinni még egy másik erősen megmozgató módszert (örülök, hogy ezzel megbirkózom:)