Megmondó-show | Önmegvalósítás.hu

Megmondó-show

Míg az énképben az önmagunkra vonatkozó észleletek testesülnek meg, addig az önértékelés ezeknek az önészleleteknek a pozitív illetve negatív minősítéséből formálódik ki és az önbecsülésben jut kifejeződésre.

A személyiségteoretikusok egybehangzóan állítják, hogy az önbecsülés fenntartására és növelésére iránti igény egyike a legalapvetőbb emberi igényeknek, és minthogy ez a késztetés igen erős, az emberek rengeteg energiát fektetnek abba, hogy az önbecsülésükön ne essen csorba.

Én most elhatároztam, hogy próbát vállalok!
Ehhez kérem a segítségeteket.
Kérek szépen önként jelentkezőket, akik ha úgy érzik - a fórumon tapasztalt megnyilvánulásaim és egyéb rólam szóló információik alapján -, hogy valamimmel irritálom őket, nem vagyok szimpatikus ezért-azért, ellenérzésük támadt velem szemben, vagy akár legszívesebben ezt-azt tennének velem.....miegymás....szóval kérem, írják le őszintén negatívnak megélt hozzámállásuk lényegét. Akár egy rossz szót, ami felötlött bennük ...
Mindent szabad ideírni, ami NEGATÍV, vagy annak ítélt érzés/élmény vagy kritika velem kapcsolatban. Közömbösek kérem, most maradjanak némán a mérleg közepén:-)
A tréfát félretéve: csakis a "sötét" tükrökre van most szükségem!
Egyetlen szabály legyen, hogy a valós viszonyulást inkább kijelentő mondat tükrözze.

Tudom, hogy ezt sokkal nehezebb lesz teljesíteni, mintha az ellenkezőjét kérném. Nem azért, mert nincs kritikus megnyilvánulásom a fórumtársaim szerint , hanem mert nehéz lesz felvállalnia és kimondania annak, aki így érez velem kapcsolatban. Aki megteszi ezt, az bátran őszinte ember.

Ígérem, hogy minden hozzászólónak válaszolni fogok a tőlem telhető módon.

Induljon hát a fergeteges igazmondó-show!

Céltábla: szeklice

Beküldte: | 2011. jún. 16. csütörtök - 10:36

Hozzászólások

64 hozzászólás
u.erika képe
Szia Szeklice!
2011. június 16. csütörtök, 13:38 | u.erika

Azt gondolom hogy egyike vagyok azoknak akikben bízol hogy most kihasználják ezt a ,,nagyszerü lehetöséget". ;)
Lehet hogy csalódást okozok most,de amit akartam már elmondtam Neked.... ;)

Nagyra értékelem az elszántságodat hogy bármi áron is de szembenézz azokkal a dolgokkal amit nem látsz ugyan,de érzed hogy valami nem stimmel.
S hogy ezt a lépést megtetted elszállt minden olyan érzésem amit fel tudnék sorolni ebben a blogban.

Mostanában amikor olvastam a hozzászólásaidat,föleg amiket Spiritoszaurusznak írtál,úgy olvastam öket hogy ezeket nem neki írod,hanem saját Magadnak.
Talán fuss át rajtuk ezzel módszerrel...hátha beugrik valami,amit keresel.

Gratulálok hogy elszántad Magad erre a fontos lépésre!
S lélekben Melletted állok,drukkolok nagyon hogy járj sikerrel!

Erika Szeretettel!

szeklice képe
Köszönöm, Erika.
2011. június 16. csütörtök, 19:46 | szeklice   Előzmény

Nem volt bennem konkrét elvárás sem a blogomra várhatóan reagáló személyeket, sem mást illetően, hanem kíváncsiság van bennem.
Mi fog történni?
Te írtál elsőnek, ami jelentheti azt is, hogy Te vagy a legbátrabb ember azok közül, akiknek valamiért nem vagyok szimpatikus, de jelentheti azt is, hogy csupán Te olvastad el a blogomat a leghamarabb az érintettek közül. Ezt nem tudhatom. Ha ebből valamiféle következtetést le akarnék vonni, már projektálnék.
Amit írtál a továbbiakban, nem érzem konkrétnak, bár valami "hozzámállás" sejthető, amikor azt írod: "úgy olvasod" a hozzászólásaimat, hogy közben az az érzésed, ami...
Igaz, amit mondasz: én minden hozzászólásomat itt a fórumon úgy írom, hogy azt közben magamnak is írom. Nem is tehetek mást, mert amit leírok, azzal közben dolgozom is.
Persze Spiritosaurus /vagy bárki más/ aztán eldöntheti, hogy reflektál-e erre, vagy nem....ha nem reflektál az jelentheti azt is, hogy nem érti vagy nem ért egyet azzal, amit mondok csak nem jelez vissza, de jelentheti azt is, hogy elkerülte a figyelmét a bejegyzésem, sőt jelentheti azt is, hogy mindent ért, csupán abban hagyja a dolgokat, nem érintettem meg benne semmit....és még ezer dolgot jelenthet...kívülről az jelenik meg, hogy mi nem beszélgetünk ketten. Nem alakul ki valamiért párbeszéd.
De hogy valójában mi zajlik benne és bennem, azt nem tudhatja a másik, vagy egy harmadik-negyedik.
Csak találgathat, vagy projektálhat.
Ha engem valamiért "piszkál", hogy nem válaszol, akkor bizonyára sokszor meg fogom kísérelni, hogy szóra bírjam. Kérdéseket teszek fel például.
És itt a fórumon rá vagyunk utalva a visszajelzésekre, a pontos szavakra és hangsúlyokra, mert enélkül úgy fogjuk kialakítani a véleményünket a másikról, hogy a róla kialakítandó kép hiányzó részeit egész egyszerűen rávetítjük.
Emlékszem Erika, hogy amikor közel egy éve először hozzászóltam a fórum egyik blogjához, akkor Te voltál az első, aki azonnal reagált erre. Nem is értettem akkor, mit követtem el, szinte ösztönösen behúztam a nyakam:-) Azt hittem hirtelen, hogy valami etikettet sértettem, pedig csak érzelmeket keltettem, s ez teljesen normális dolog.
Most azt keresem, hogy mi ketten miben hasonlítunk?
Csak annak alapján tudom eldönteni, ahogyan itt megnyilvánulsz.
Velem hasonlónak érzem a belőled áradó dinamizmust, bátorságot/vakmerőséget és a sasszem-kritikai hajlamot, a hiúságot. És harmincas éveimben hasonlóan takartam ezekkel én is mérhetetlen szeretet-éhségemet.

Ezért tudom látni Benned magamat, ezért érzed talán Te is, hogy valami mocorog kettőnk között.
Hívhatjuk bárminek, én szeretem.

Ezekhez a gondolatokhoz segítettél most hozzá Erika.
Nagyon köszönöm Neked.

szeklice

spiritosaurus képe
De az is lehet, hogy csak rájövök, hogy a látszólagos egymásnak
2011. június 16. csütörtök, 20:09 | spiritosaurus   Előzmény

De az is lehet, hogy csak rájövök, hogy a látszólagos egymásnak ellentmondás egy tökéletes összhangot takar, aztán egy kicsit megnyugszom, majd kezdem előlről az egészet, hogy megint megnyugodhassak:)

Kezdek rájönni, hogy egy csomó dolgot tényleg csak azért a csendes nyugalomért csinálok, ami azt követi, hogy rájvök, hogy mindössze csak azért a csendes nyugalomért csinálom ezt az egészet. :D

u.erika képe
Szia Szeklice!
2011. június 16. csütörtök, 21:31 | u.erika   Előzmény

Nagyon várom már hogy megérkezz,és akkor már nem a régi önmagadat fogod látni bennem hanem engem.Aki vagyok... ;)

Puszi!Erika

szeklice képe
Köszi a puszit:-)
2011. június 17. péntek, 5:52 | szeklice   Előzmény

Rendben, ám én ezt másképpen látom.

Van egy kérdésem Hozzád: mit jelent Nálad általában a rengeteg kacsintójel használata?
Kétesélyes értelmezést, belső bizonytalanságot, cinkosságot valamiben, elkülönült titkot, csábítást, királynői információ-tartást, incselkedést, komolytalanságot...?
Vagy mindig mást? Azért is kérdezem, mert mint említettem, én nagyon vizuális vagyok, így rögtön elképzelem az embert, akivel beszélgetek, és ha azt látom, hogy folyton kacsintgat rám, megkérdőjeleződik bennem az általa mondottak felvállaltsága.
Ezt érzem, ha általában Téged olvaslak: tán az érzelmeidet, melyek olykor kikandikálnak a mondataidból, nem szívesen teszed ki prédára?
Nem arról van-e szó, hogy ahol nagyon nagy a fent, ott nagyon nagy a lent?
A kemény, harcias, mások igazáért harcoló amazon kardja/páncélja mögött egy nagyon érző szívű, bújós, szeretni való cicanő kucorog? /kacsintójel:-)
Én így látlak. Nem vagy veszélyben Erika.

szeklice

u.erika képe
;)
2011. június 17. péntek, 8:33 | u.erika   Előzmény

Tudod Szeklice ez azért van mert a gesztikulációt helyettesítem ezzel.
Jó hogy felhoztad a félelem témát,mert ezek szerint még nem írtam meg a félelemröl szóló okfejtésemet az oldalon. ;) (kacsintójel,mert ilyenkor felviszem a hangsúlyt,hogy nyomatékot adjak,és az arcommal is gesztikulálok,de azt már tényleg nem tudom leírni úgy hogy rendesen átmenjen) ;)

Ha érdekel valakit a félelem és szeretne beszélgetni róla,nyitok neki egy blogot vagy nem bánom ha másvalaki nyitja mert nem akarom elvinni ennek a blognak a témáját más irányba.

Hát a félelemről igazán aktuális lenne egy blog. A legnagyobb és
2011. június 17. péntek, 9:57 | Éva.   Előzmény

Hát a félelemről igazán aktuális lenne egy blog.
A legnagyobb és legalattomosabb ,,gyilkos'' bennünk. A legtöbbször észre sem vesszük,annyira mélyen van,csak észrevétlenül ,alattomosan emészt minket.

Ezt pont én mondom,aki a felszínen annyira nem fél,hogy folyamatosan életveszélynek tettem ki magamat,annyira nem éreztem a félelmet,de még az óvatosságot sem.
A felszínen,...de ott a mélyben állandóan az Apámért rettegtem. Már ha egyet tüsszentett odavoltam,hogy jajj...
Szóval az volt az egyetlen és legnagyobb félelem az életemben ,hogy ő meg ne haljon.

Erikával annak idején ezen vesztünk össze nagyon keményen,mert ezzel a félelem dologgal üldözött:D
Nem bánom,hogy most ő is megkapta:) Kíváncsi vagyok mit kezd vele.

SZEKLICE, jövök nemsokára,van mondanivalóm:)
Sajnos én sem tudlak majd kielégíteni negatívumokkal,csak egy két észrevételemet mondanám el,de mint tudjuk ebben én ugyanúgy benne vagyok ,ahogy te:)))

Még ERIKÁNAK,hogy mi jön át meg mi nem a gesztusok és egyebek...talán tegyél fel egy MP3-ast,mondjuk egy telefonbeszélgetésedről,olyan másfél - kétórásról.
Na ott aztán átjön a ,,hangsúly,nyomaték,gesztikuláció''.... Szerintem nagyot nézne mindenki,hogy képes vagy két órán keresztül feldobva mesélni,végig harsányan nevetve,kedvesen szeretetre méltón...hmmm...ez a kommunikáció..mert ez itt írásban valóban nem jön át. Pedig élőben is ilyen vagy,tanúsítom:) /egy videó még jobb lenne/
Azt hiszem a legnagyobb meglepetést te okoznád az oldalon:)))

Na most én is teletűzdeltem a mondandómat ,,kacsintójellel'',de ez automatikus az emberben,hogy amikor mosolyog,nevet,azt jelezze. Kellenek ezek az árnyalatok,mert
ez az írásban való átadás,nagyon korlátozott egyébként,hiszen nem is mindig az adótól függ,hanem végső soron a vevőkészüléktől ./milyen a membrán?:)/

u.erika képe
Nekem nem kell bizonygatni hogy Szeklice miképp adja elö a
2011. június 17. péntek, 10:25 | u.erika   Előzmény

Nekem nem kell bizonygatni hogy Szeklice miképp adja elö a mondandóját.
Nem is értem hogy kanyarodtunk ide hogy engem bármiröl is meg kell gyözni...!?
Semmi kifogásom a jelenlegi kommunikációval sem,s használom a jó öreg kacsintó és mosolygó jeleket továbbra is amíg nincs jobb hangulatkifejezö módszer.

Éva.
Úgy látom ez a félelemmel való közös ügyünk még mindíg ott van Benned....
Szeklice most úgy véli hogy én félek.
Talán most jött vissza a bumeráng. ;)
Most bizonygatnom kéne hogy miért nincs igaza? ;)))
Sajna most nincs kedvem....

;)

Hmmm...azon gondolkozom,vajon mit írhattam,ami ezt a választ
2011. június 17. péntek, 11:24 | Éva.   Előzmény

Hmmm...azon gondolkozom,vajon mit írhattam,ami ezt a választ generálta benned?:),de sehol sem találok semmi negatívumot abban ,amit írtam.
Nagyon kíváncsi lennék,ugyan mi jelenhetett meg a vevőkészülék membránján,
ami valahogy teljesen mást fogott,mint amit én írtam:)
Én ugyanis,teljesen egyetértettem azzal amit írtál,és minden felvetett dolgommal azt támasztottam volna alá.
Tehát ennyit számít a szándék,még barátoknál is,akik nagyjából ismerik egymást:)
vagy esetleg az is baj /már/,ha valakiről pozitív értelemben beszélnek???

szeklice képe
Szia Éva!
2011. június 17. péntek, 18:16 | szeklice   Előzmény

Várom az észrevételeidet.

szeklice

Szia Szeklice! Negatívummal én sem nagyon szolgálhatok,ahogy
2011. június 18. szombat, 16:41 | Éva.   Előzmény

Szia Szeklice!

Negatívummal én sem nagyon szolgálhatok,ahogy eddig senki sem tudott.
Valahogy nem lehet ,,fogást'' találni rajtad,mert olyan a kommunikációd.
Szeretetteljes ,türelmes ,megértő,higgadt,intelligens , okos./ahogy ezt már elmondták előttem is/
Bár ez nem lenne elég,ha ez nem jönne őszintén belőled,és csak egy felvett szerep lenne.
Az a helyzet ,hogy ez ügyben is megmérettél.Amikor kaptál egy nagyon kemény kritikát a ,,teremtéseddel''kapcsolatban:).
Nekem az volt a mérce,hogyha azt is ugyanígy reagálod le,kedvesen higgadtan,szeretet teljesen,és nem úgy,ahogy ilyenkor /legtöbbször /szokás,zsigerből ?...akkor?...akkor igaz,szóval kiálltad a ,,próbát'':)
Tehát valóban ilyen ember vagy igazából,őszintén,és még egy ilyen keményebb dolog sem tud ebből kimozdítani.

Én korábban is gondolkodtam felőled,több apropóból is.
Egyfelől mert pont ami a legnagyobb erényed,pont azt éreztem néha kicsit túlcsordulni,és nekem 1x-2x soknak bizonyult. /Ez ugye ez az elfogadó magas fokú szeretet ,ami árad minden írásodból./

Emlékszem egyszer beszélgettünk Etelével a nyitott szívcsakrás állapotról,és akkor téged hoztalak fel neki példaként,hogy szerintem Szeklice az talán ,aki egy folyamatos nyitott a szívcsakrás állpotban van.
Viszont ugyanakkor meg volt egy pár írásod,ahol ez már nekem nagyon soknak bizonyult,erősen túlcsordult az én akkori befogadó határaimon.
Ilyenkor kicsit berzenkedtem. Nem kicsit,nagyon:) Egyszer be is mínuszoltalak:D
Aztán rájöttem,hogy igen,az én vevőkészülékemben van a hiba,mert már elfelejtettem,hogy igenis ennek a nyitott szívcsakrás állapotnak bizony a velejárója ez a túlcsordulásos állapot,amikor az ember már olyan boldog időnként,hogy azt nem igen tudja szavakba önteni,és ez okozza a ,,berzenkedést'',értetlenséget,hogy ez már kicsit sok...stb...Hiszen a másik ezt az állapotot nem tudja érzékelni ,átérezni valójában ,.mert éppen nem birtokolja./vagy egyáltalán nem:)/

Aztán a kronobiológia kapcsán gondolkodtam felőled,mert tán több mint1000 elemzés után te voltál az első,aki egészen más képet mutatott születetten,és és egészen mást most.

Vagyis személyes beszélgetés hiányában ,illetve bizonyos írásos kommunikáció
nélkül,nem tudtam egyértelműen eldönteni,hogy a felmerült lehetőségek közül melyik most az igazi./szinte mindegyik sík eltért a születési állapottól/
Ezért is volt nekem ez nagy kérdés,hogy az érzelmi/vegetatív/ síkon ez a magatartás már a sajátod,ezt választottad,vagy szerep,vagy csak erre törekszel,és még ilyen is vagy ,meg az ellenkezője is?
De ismétlem ,kiálltad a próbát.
Én úgy látom már ez vagy,ilyen vagy valójában is.

Azért hogy ne csak folyamatosan dicsérjelek.Mégiscsak van egy észrevételem, ami nekem ebbe a szépen kialakult egészbe mégsem fér bele.
Ebben egy véleményen vagytok Szegessel,és nem tudom ,hogy valamelyikőtök hatása a másikra,vagy tényleg ennyire egyformán gondolkodnátok.

,,Tudásgubanc''/szeges/........,,elmemankó''/szeklice/ :)))))

Itt nem tudok okos lenni,ki,kit befolyásol.
Ugye kaptad azt a kemény kritikát,hogy te befolyásolod Szegest.
Nekem viszont az jutott rögtön eszembe,hogy Szeges gyönyörű dolgokat írt a te csodálatos pillangóvá válásodról,a metamorfózisodról,és erről úgy írt,hogy
ő általa váltál te azzá a csodálatos ,okos gyönyörű nővé.
Tehát Szeges befolyásolna mondjuk a fenti ügyben???
Meg még az is szöget ütött a fejemben,hogy te tényleg annyira elfogadó megértő vagy,sehogy sem fér nekem ebbe bele,hogy gondolkodó,de pont ezáltal igen szépen magas szintre eljutó ,példaértékű embert /Aditi/,le akarsz erről beszélni,hogy dobja el az ,,elmemankót'':)
Aditi meghalt volna,soha nem jutott volna el idáig... e nélkül,és a bölcsek akikre hivatkoztál ,ők sem ezt mondják,nem. Ez a végső állapot,amikor mindentől meg kell szabadulni,még ettől is !!! ,és ez bizony nem mindegy.

Tehát ez az egy dolog,amit én nem tarthatok semmiképp nálad belőled fakadó
igazságnak,mert az ellentmondana mindannak amit már elértél ezzel a szinte feltétel nélküli elfogadó szeretettel,amit már stabilan gyakorolni ,megélni tudsz.

Ezért is szólaltam fel Szeges boldogság blogjában,mert éreztem ,hogy ez ügyben is számomra ő a ,,hunyó'',mert te azért nagyon finoman,lehelet finoman
érintetted ezt,viszont ő,bár elutasította az észrevételemet,hát nagyon is
erőteljesen és elutasítóan kezelte ezeket az embereket és az utaikat./persze nem személyeskedve,kivéve amikor igen:D/.
Erre utal az is ,amikor ő azt mondja mindig /hárításként/,hogy ,,a világomban minden rendben van''.Mert ilyen nincs,nem lehetséges,önbecsapás ilyet kijelenteni,de ebbe most nem akarok belemenni,mert ez a blog nem Szegesről szól,hanem rólad.

Én amit fel tudtam deríteni magamban rólatok,abból leszűrve azt mondanám,
hogy bár Szeges azt írta ,hogy ő formált téged ilyenné,és lehet hogy valóban ő hozta ki belőled,ami mindig is ott lehetett,de azt kell mondanom,hogy most példát vehetne rólad,és tanulhatna tőled,mert te stabilan képviseled azt,
amiről mindketten beszéltek,de ő nem stabil ebben,ami a kommunikációján is meglátszik az utóbbi időben,és ami emiatt szóba is került,bár erőteljesen hárítva lett.
Vagyis ő is nyugodtan nyithatna egy ilyen blogot,és persze én is bőven,
meg még jó páran az oldalon.

Tulajdonképpen te csak a minta vagy itt ,hogy meg kéne ezt tennünk jó párunknak,és amikor elolvastam a blogodat,/rögtön ahogy megírtad:)/,ez volt az első gondolatom,hogy ezt nem neked kellett volna nyitnod,hanem jópárunknak:)))
Remélem a jó példa ragadós lesz,és ebbe magamat is bele kell értenem.

szeges képe
Az a gubanc, hogy nincs is "gubanc" :DD
2011. június 18. szombat, 18:04 | szeges   Előzmény

"De hiszen olyanok vagyunk, ugyanazok vagyunk Évikém!
Dobd le magadról a sok fölösleges gondolat-tudásgöncöt, vetkőzz meztelenre és meglátod...:D"

Ez volt az a mondat, és ezen kívül még az is félrevihetett Téged, hogy a pillangós dolog nem fűződik Szeklicéhez. Az egy régebbi történet.

Szeklicét "készen" kaptam, és Ő pont olyan, amilyennek elképzelnéd nélkülem.
Értem már, hogy miért berzenkedtél, hiszen magamat én is nagyon kis kezdőnek látom mellette spirituális értelemben. Már többször leírtam, biztosan Te is észrevetted, hogy én inkább ösztönszerűen működöm...:))

Tehát nem formálom Őt, Ő annál inkább engem, de finoman, elfogadóan, szinte észrevétlenül. Nem is találok ide megfelelőbb kifejezést annál, mint hogy a Létével, az életével tanít engem, és még sok ismerőst, barátot a környezetünkben.

Csak azért írtam ezeket most le, hogy eloszlassam a velünk kapcsolatos félreértéseidet.
Látod, az ember nem is gondolná, hogy a tényleges információk hiányában mennyire tud vetíteni. Egyszerűen kipótolja a hiányzó részeket a saját fantáziája által kivetített képekkel...:))

Blogot nyitni viszont nem akarok magamról, mert mostanában mégiscsak az a helyzet, hogy: Világomban minden rendben van!:)

Köszönöm,hogy ezeket leírtad Szeges,de én itt csak őszintén
2011. június 18. szombat, 18:45 | Éva.   Előzmény

Köszönöm,hogy ezeket leírtad Szeges,de én itt csak őszintén elmondtam amilyen gondolatok megfordultak a fejemben,amilyen lehetőségek,ez a jobb kifejezés erre.

A véleményemet egyáltalán nem a pillangós történetre építettem,/ezért nem is vetítettem rád ki semmilyen tévedést:)/,hanem arra ,hogy Szeklice megnyilvánulásai nekem stabilak,a tieid mostanában pedig nem,/amit meg is indokoltam neked korábban/,és nem ez a mondat volt az ok,főleg nem olyan ami nekem szólt.
Én abból mindig tanulok,és sohasem használom fel kritikaként,vagy visszavágásként.

Tehát akkor ezek szerint még mindig nem érted,/vagy hárítod?/,miért írtam ,amit írtam a blogodban?
Két ok miatt,ami tulajdonképpen csak egy.
Tehát az volt furcsa nekem,hogy nagyon keményen és meg nem értően beszéltél Aditivel,és Kis Akárkivel.
Te azelőtt ilyet soha nem csináltál,és én ezen nagyon elcsodálkoztam.
A másik dolog pedig,hogy a boldogság blogodban /olvasd újra/ keményen és gúnyosan beszélsz azokról az emberekről,akik
másképp keresik önmagukat,nem ahogy te -ösztönösen-,hanem a
karakterükből kifolyólag gondolkodó emberként,az értelmet megragadva.

Tehát ebből a két dologból gondoltam,hogy miután te azelőtt sokkal inkább hasonlítottál a szeretetben elfogadásban Szeklicére,mint a mostani valódban,és ezeket a megnyilvánulásaidat is beleszámítva,
mondtam én neked,hogy így mégsem lehet minden rendben a világodban.
Ennek csak és kizárólag hozzád volt köze,a te világodhoz,és nem Szeklicéhez,a kettőtök szerelméhez,boldogságához meg végképp nem.

Ezt szerettem volna újra tudomásodra hozni,mert amit most beidéztél abból látszik ,hogy erről még mindig egészen más elképzelésed van.
Én az engem ért finom kritika miatt soha sem szoktam visszavágni,és
elkezdeni kritizálni a másikat.
Ehhez már nagyon brutális dolog kell,és ez köztünk soha és ezután sem fordulhatna elő.
Tehát az mondanám,te gondold ezt újra,itt nem egy rólam tett ártatlan megjegyzés generálta a dolgokat. Ha te ezt tényleg így hitted,akkor szomorúvá tettél,hogy ennyire tartasz engem.
Remélem újra elmondva megértetted ,hogy itt mennyire nem erről volt szó .

Érdekes módon Erika teljesen függetlenül tőlem, vette észre ugyanezeket a dolgokat. És azt meg már had ne kelljen mondanom,
hogy az oldalról,talán mi szeretünk a legjobban,tudhatod,bár ezt a privilégiumot senkitől sem szeretném elvenni:))),mert szeretetre méltó vagy és biztosan sokan szeretnek még rajtunk kívül:)

Szóval cimbora úgy látom,te még mindig nem tudod miért szóltunk neked,és ez a legnagyobb gond ebben az egészben.

szeges képe
Azt hiszem tudom, miért szóltatok Éva!
2011. június 18. szombat, 20:02 | szeges   Előzmény

Mert észleltétek rajtam a változást, amit viszont én pozitívan élek meg. Engedd ezt meg nekem kérlek, ha barátomnak tartod magad.

Nem akarok megfelelni senkinek, és ráadásul az általad említett/ek nem jelezték felém, hogy valami komoly bántást tapasztalt/ak volna felőlem...

A lényeg, hogy soha senki érzelmeit nem vontam kétségbe, Te viszont azt tetted velem kapcsolatban. Én így éltem meg, Te másként, de jó lenne, ha túllépnénk már ezen, ha félreértés volt, ha nem. Ne rágódjunk rajta, engedjük el békében, de semmiképpen ne terheljük vele ezt a blogot, mert ez nem rólunk szól...
Ha valóban úgy érzed, hogy valamit nem- vagy félreértek, azt írd meg privátban légy szíves.

Barátsággal: szeges

Szerintem is ezt már kitárgyaltuk:) Úgy gondolom azonban,hogy
2011. június 18. szombat, 20:48 | Éva.   Előzmény

Szerintem is ezt már kitárgyaltuk:)
Úgy gondolom azonban,hogy nem baj,hogy ebben a blogban hangzott el,miután az előzményei is ezen az oldalon történtek.

,,Ne rágódjunk rajta, engedjük el békében''

Amen... ahogy Szeklice szokta mondani:)

fehercsongor képe
Szia Éva!
2011. június 18. szombat, 21:21 | fehercsongor   Előzmény

Most ellik a macskám.Hány szokott kijönni belőlük,ill.a békénhagyáson kívül van-e valami teendőm?Üdvözlettel:felacso
U.I..Úgy emlékszem neked van sok ilyen állatod,azért kérdem tőled.

Jól emlékszel Csongor:) Általában négy cica születik,de lehet
2011. június 18. szombat, 23:13 | Éva.   Előzmény

Jól emlékszel Csongor:)
Általában négy cica születik,de lehet még több is.
Igen ,hagyd békén ,de ha van lehetőséged figyeld.
Nagy élmény,egészen másként zajlik ,mint az embernél.
Utána viszont -ha lehet- vigyázz rájuk,mert a kandúr ellophatja a kicsit,sőt meg is eheti,vagy a mama agyon nyomhatja ha ráfekszik. Nekem kettő így halt meg.
Szóval megható egy ilyen szülés,és tüneményesek a kicsik.
Pedig ,,csak'' állatok:)

fehercsongor képe
Köszi,lezajlott.
2011. június 19. vasárnap, 2:51 | fehercsongor   Előzmény

Néha rámnézett,olyankor bíztattam.Nem volt olyan gyors,mint egy katyusa,de öt kijött.Szerintem több kandúrnak is gratulálhatok.Köszönettel :felacso

Igen ,ez érdekes.Náluk több apa is lehet,nem úgy mint az
2011. június 19. vasárnap, 10:39 | Éva.   Előzmény

Igen ,ez érdekes.Náluk több apa is lehet,nem úgy mint az embernél:)

Ma a párom felvilágosított:),a ló meg a tehén ellik,mert csak egy utódot hoz világra.
A macska meg fial,még akkor is,ha nőstények is születnek.
Érdekes mert a madárnak is fiókái vannak.Sőt Istennek is Isten fiak./még ha nők ,akkor is?:DDD/

És most eszembe jutott,hogy Jézus az egyik apokrif szerint azt mondja Máriának,hogy előbb férfivé kell válnod...mármint a mennybejutás előtt ...
Hogy mik vannak???

fehercsongor képe
teljességhez minden
2011. június 19. vasárnap, 12:09 | fehercsongor   Előzmény

nőnek férfivá kell válnia ,és minden férfinak nővé.A személyben is egyenrangú összefonódással kell lüktetni az animusnak,animának.Azt,hogy melyiket fordítom kifelé döntés és ízlés kérdése.Csak Magamon keresztül érthetem meg a Másikat.Ami bennem nincs az számomra sehol sincs,elérhetetlen.A természettani mérőműszerek is csak önmagukkal való összehasonlításra képesek.Üdvözlettel:felacso
U. . i . : A cicák jól vannak.Finom vékony hangjuk van.A cica meg biztos fialt is ,lányolt is,de nem sértődőtt meg amikor eleinte ellésnek neveztem,pedig ha egy nőt tehenezek ezzel le,az megkarmolna........

Úgy látszik a nagy Kibeszélő showban számomra minden fordítva
2011. június 19. vasárnap, 12:55 | Éva.   Előzmény

Úgy látszik Csongor,a nagy Kibeszélő showban számomra minden fordítva sült el.
Miközben szétpukkant egy általam idealizált szappanbuborék,aközben találtam egy barátot is,
akiről eddig ezt nem is vettem észre:)))
Hiába mindig tanul az ember,még egy ilyen vén ló is,mint én ./ Hogy már stílusos legyek itt az állatos beszélgetésünkhöz:)/

Nem tartozik ide, de dehogynem jeleztem szeges. Főként, mikor
2011. június 18. szombat, 22:05 | egy kis akárki   Előzmény

Nem tartozik ide, de dehogynem jeleztem szeges. Főként, mikor kiderült, nem is nekem szól a legtöbb megjegyzésed, csak így nem is illett rám, éppezért volt sértő, mert velem kapcsolatban nem volt valóságalapja... És olyan szinten elengedted a füled mellett a jelzést, pedig tudtad már mit értettél félre, hogy azóta nekem úgy, ahogy vagy, hiteltelen vagy. Akkor jeleztem, de annál többet nem foglalkoztam vele, mert addigra felfogtam, hogy nem várhatom el senkitől, hoyg megértsen engem, a helyzetemet, sőt mióta többet tudok a helyzetem okáról, azóta ez méginkább bebizonyosodott, hogy ezt emberfia kb nem értheti, és nem is kell értenie...
Bocs, ez nem szeklicéről szólt, pedig ő akarta hoyg kibeszéljék. CSak ha már szóba került hogy nem jeleztük...

szeges képe
Igen...
2011. június 18. szombat, 22:38 | szeges   Előzmény

...valami olyant írtam, hogy "kis hazugságok, nagy ellentmondások".
Ezt tapasztaltam az írásaidban és le is írtam. Segíteni próbáltam Neked a magam módján. Ennyi!

A hiteltelenség megítélésével sincs gondom, hiszen én is hasonlóan érzek Feléd, és azt hiszem, maradhatunk is ennyiben.
Bár ahhoz képest azóta még egészen jól elbeszélgettünk néhanapján.:)

Nem. Volt ott más kavar is. Az is meg az a körüli összes hasonló
2011. június 18. szombat, 22:46 | egy kis akárki   Előzmény

Nem. Volt ott más kavar is. Az is meg az a körüli összes hasonló hangvételű hozzászólásod ami nekem szólt, részben másra volt alapozva. És a hibánkat nem beismerni, hát, nekem nem tiszta dolog.
Pláne, volt amire mondtad, az volt az ellentmondás számodra, én elmagyaráztam, ha azt figyelembe veszed, akkor már nem ellentmondás... Ami neked nem tiszta, mert nem érted, az attól még nem ellentmondás.
Azért elbeszélgethetünk egész jól néhanapján továbbra is.

szeklice képe
Éva!
2011. június 19. vasárnap, 10:07 | szeklice   Előzmény

Amikor olvasom a hozzám szóló írásaid, megjelenik előttem a kezed, amint nyújtod felém. Én szívesen megfognám, hogy megérintsem, hogy érezzelek úgy, aki vagy.
De ez az érintés nem történhet meg, mert a kezed rögtön visszahúzod belőle.
Nem engeded megéreznem, ki is ez az Éva C, ugyanakkor azt nehezményezed, hogy "nehéz rajtam fogást találni":-)
Ha mondasz valamit, finoman odaállítasz mellé még egy lehetőséget, de leggyakrabban másokra hivatkozol.

Talán mert nem mered felvállalni a saját véleményed?

Vajon miért kell a saját koncepciódhoz felsorakoztatni mások vélt igazát? Tán azért, mert egyedül bizonytalan lennél abban, amit állítasz?
És azokkal, akiket kiválasztasz erre a célra, minek mentén érzed magad hasonlónak? Az elszenvedett sérelmek mentén?
Netán ez a sérelem a tudásotok megkérdőjelezésekor ért?
/Tudásgönc, amit Te máris gubanccá alakítottál magadban, s ami jelzi sértettségedet és jelzi a feladatodat is vele.../

Engem igazán itt és most nem az érdekel, hogy mennyi mindent tudsz vagy nem tudsz, hanem az, hogy ebben hol van az IGAZI Éva?
Hol vagy Éva?

Itt vagy MOST?
Látod magad a történetben? És engem is akarsz látni a valómban?

Vajon észrevetted-e a barátodnak mondott Szegesen, hogy a pillangó-hasonlatot nem velem élte át? Figyeltél-e rá igazán?
Ha barátodnak tartod őt és szereted őt, mint ahogyan mondod, kíváncsi is vagy arra, hogy mi okozza a változását, ha változni érzed őt?
És ha ő változott, akkor ez miért tud Benned ekkora vihart kavarni?
És a viharod jogosságát miért kell megintcsak másokkal igazolnod?

És mindezeket miért hoztad be az én negatív tulajdonságaim közé?

Tán úgy érzed, hogy Szeges a "gyenge pontom", hiszen a Szerelmem?

Éva, Éva....

A nő igazi tudása-okossága az a bölcsessége, melyet az érzelmi működésének, a női intuícióinak köszönhet. Ez a befogadó, simogató, megbocsájtó, életre lehelő attitűd, melyet nem könyvekből kell olvasni, bár a könyvek segíthetnek közel vinni e képesség felvirulásához.
Ami maga az "Évaságod" működtetése.

De ehhez egyértelműen kell kommunikálnod. Ott legyen minden szavadban a felvállaltságod, még ha ez olyan kockázattal is jár, hogy valaki félreértelmezi...
Aki nem fél, csak az tudja ezt a kockázatot bevállalni.
Így hát most én nyújtom a kezem Feléd, fogd meg kérlek, és ÉREZZ végre bátran engem!
Én az vagyok számodra, akinek érzel Éva.

szeklice

Húúúúú...Szeklice,talán ilyenkor állok szájtátva és teljesen
2011. június 19. vasárnap, 10:56 | Éva.   Előzmény

Húúúúú...Szeklice,talán ilyenkor állok szájtátva és teljesen elképedve.
Miután nem tudtam rád semmi negatívumot mondani /mert ezt vártad,hogy csak azt mondjunk/,hát összehoztál rám vagy 100-at. Csupa olyasmit ami el sem hangzott se most ,se máskor.Hát gratulálok!
Most van először ezen az oldalon ,hogy feladom,mert nem egy két mondatra kéne reflektálnom,hanem az egész írásra az első szótól az utolsóig.Ráadásul az energia ami átjön az írásodból azt mondja,hogy teljesen felesleges is lenne.
És még azt is be kell vallanom,hogy tévedtem,hogy felmagasztaltalak,
hogy te már nem tudsz kiesni abból, amit képviselsz,mert most ennek az ellenkezőjével nagyon keményen szembesítettél.

Hát ha csak képviseli, akkor nagy energia kellene ahhoz, hogy ne
2011. június 19. vasárnap, 11:49 | egy kis akárki   Előzmény

Hát ha csak képviseli, akkor nagy energia kellene ahhoz, hogy ne essen ki belőle soha.
Én személy szerint nem tudom, hogy csak képviseli, vagy ez önmaga, és nem is nekem kell eldönteni.
Nekem viszont ez az állandóan tulcsorduló megjelenés ez azt veti fel mindig bennem, hogy ennek mi a célja? Mert állandóan ezt mutatni minden mondatban, annak célja kell legyen, nem önmagától csak úgy ez jön: csak úgy nem ül az ember a gép elött. Szerintem.
De elfogadom az ellenvéleményeket, biztos lesznek. :-)
De sztem mindenkinek van célja ki ide ír, ott volt a másik blog, kevesen írták le. Pedig cél nélkül nem ír senki.

Nekem most csak annyi jut eszembe, ide a blogodba szeklice, hogy miért is várod, miért is fontos hogy megmondják rólad a véleményüket? Bárki is? Miért az fontos, hyog más mit gondol rólad?

Személy szerint én biztos vagyok benne, hogy önmagunkat csak mi magunk ismerjük, csak mi ismerhetjük legjobban, mindneki más cska kívülről a maga torzításában lát, ezért nem is szabad elvárni hogy valósan lásson, és bizony a legnagyobb dolog amit tanulni kell, hogy soha semmi ne számítson, ami kívülről jön dícséret, bírálat, vagy bármi, hanem mi magunk legyünk annyira szilárdak önmagunkban, hogy minden döntséünkben, lépésünkben, mondatunkban magunk legyünk benne, és ne számítson semmi más. (azaz a szart is felvállaljuk, ha a miénk, én ezt élem most ezerrel) Ez a tükör cucc meg hasonló felkapott dolgok bizony bőven a túllépésükre valók végső soron, semmi másra.
És akkor már nem számít hogy hiteltelennek tartanak például, mert nem is akarsz hiteles lenni semmiben, mert tudod, hoyg bármi, amit képviselsz, végső soron csak te vagy, nem kell hoyg bárki más elfogadja. nem kell hoyg más értse, hogy más jó véleménnyel legyen róla.
Szóval, miért is várod, hogy mások rosszat mondjanak rólad? Miért van szükséged sötét tükörre?

szeklice képe
Válasz Akárkinek
2011. június 19. vasárnap, 13:09 | szeklice   Előzmény

"Szóval, miért is várod, hogy mások rosszat mondjanak rólad? Miért van szükséged sötét tükörre?"

Azért KissAkárki, hogy együtt jöjjünk rá arra, hogy mi, akik itt ülünk a számítógép előtt, együtt megtanuljuk elfogadni a másikban azt a "rosszat", ami bennünk is ott van.
"Jó" és "rossz" egy személyben ott van. /Rájövünk arra, hogy ami az egyikünknek jó, az a másikunknak lehet rossz. Ha akarom fekete, ha akarom fehér. Nem kell különválasztani, hanem ezzel együtt-élni kell tudni. Festeni vele...
Bátran!
Nem baj az, ha fény derül ránk:-)

szeklice

Ok, értem. Csak nekem az a véleményem, a rosszat magamban is
2011. június 19. vasárnap, 13:40 | egy kis akárki   Előzmény

Ok, értem. Csak nekem az a véleményem, a rosszat magamban is csak én találom, senki más azt kívülről megmutatni nem fogja, mert az már egy torzított dolog, ahoyg te is írod, hogy ő mit lát bennem rossznak... Az már nem az én rosszam lesz. Pedig van bőven.
Szóval szerintem emiatt ne várj sokat ettől.
A másikban a rossz amit elfogadni akarsz/tudsz benne, azt is csak te gondolod, észleled rossznak (ahogy te is írod, ami az egyikünknek jó, az a másikunknak lehet rossz), ugyanígy.
De így igaz, mindannyiunkban benne van a jó és a rossz, és el kell fogadni.
Én pedig így félig kívülről csak azt látom itt foylamatosan, hoyg annyira félresiklanak az emberek egymás felől, egymás értelmezésében, hogy csak na... Innetől kezdve meg felesleges félreértelmezések sorozata nyomán másoktól magunkról véleményt várni. És ugyanúgy felesleges is magunkra venni...

Szeklicének /Éva/
2011. június 19. vasárnap, 15:22 | Éva.   Előzmény

Szeklice kedves,ha te ezt őszintén így gondolod,akkor kérlek áruld már el nekem mi az a nagy felkiáltó jel a nevem mellet? /Éva! / ???
Amikor neked mindenki kedves és drága,még aki támadott az is? És mi az az iszonyatos indulat,amit kiváltottam belőled,hogy így beletrafáltam a legérzékenyebb pontodba?

Ha szerinted azért vagyunk itt,hogy ,,elfogadjuk a másikban azt a "rosszat", ami bennünk is ott van'' ?,akkor bennem miért nem tudtad ezt elfogadni? /ami annál is érdekesebb ,mert csak jót írtam rólad:)/
Eláruljam neked? Mitől estél ki mégiscsak a ,,szerepedből'', amiről én /naiv/ azt hittem ,hogy igazi?

A ,,pillangó effektus''!

Hát ez ütötte ki a biztosítékot,mert én nem tudtam,hogy az a gyönyörű ,agyon dicsért nő nem te vagy,hanem valaki más.
Ezt nem tudtad nekem megbocsátani:),hogy bár ,,tudatlanságból,naivságból'',de szembesítettelek azzal,ami neked nagyon de nagyon fájhat,még a mai napig is.
/hát úgy látszik mégiscsak lehet valami hasznomat venni ezen az oldalon,mert ha ez belőled ekkora indulatot váltott ki ,akkor bizony ezzel dolgod van,nem is kicsi/

És ez megint csak a ,,naivságom'',hogy én soha nem hittem el senkinek,hogy te hiú is vagy meg nagyon féltékeny is, valamint hogy egyáltalán nem őszintén vagy ilyen ,mint ahogy itt kommunikálsz. Nem hittem el,mert volt egy előfeltételezésem rólad,egy idealizált kép,ami nem engedte hogy tisztán lássak.

Nem akartam erre az írásodra válaszolni,meg is írtam miért,
de most te mondtad itt:,,Nem baj az, ha fény derül ránk:-)''
Hát akkor derüljön.
Szépen sorba veszem amit írtál.

-,,Amikor olvasom a hozzám szóló írásaid, megjelenik előttem a kezed, amint nyújtod felém.''

Nem tudom milyen írásokról beszélsz,hiszen itt az oldalon sohasem kommunikáltunk,egyikőnk sem válaszolt a másik írására.Így hát sem kéznyújtásról,sem az elfogadásáról nem lehet beszélni...sajnos...

-,,Nem engeded megéreznem, ki is ez az Éva C.''

:) kérdezted,egyetlen egyszer is ?

-,, ugyanakkor azt nehezményezed, hogy "nehéz rajtam fogást találni":-)''

Épp hogy nem nehezményeztem,örömmel közöltem,hogy én nem találok fogást rajtad,merthogy kimondottan a negatívumokra voltál kíváncsi.
Hát ez a hiszékenységem ,most szembefordult velem,mert most itt annyi fogás lett hirtelen,hogy alig tudok választani belőlük:)

-,,Ha mondasz valamit, finoman odaállítasz mellé még egy lehetőséget, de leggyakrabban másokra hivatkozol.Talán mert nem mered felvállalni a saját véleményed?''

Igen ez pontosan így van,mármint/ az első rész/,én úgy gondolom,hogy nem vagyok tévedhetetlen,amit mondok az nem az egyedüli szentírás,van más lehetőség is,sőt elfogadom mások véleményét is.
Ez nem azt jelenti,hogy nem vállalom fel a sajátomat,mert pont azzal van kitapétázva ez az oldal,a több mint 3000 saját véleményemmel,amit igenis,hogy elég magabiztosan képviselek.
Ha ezt nem így gondolod mégsem,akkor talán olvass el pár hozzászólásomat,szúrópróba szerűen,merthogy mindegyikben úgyis ugyanazt fogod olvasni pepitában:))) Miután nem is adhatok magamból mást ,mint aki vagyok, még ha 5000 x írom is le.

-,,Netán ez a sérelem a tudásotok megkérdőjelezésekor ért?''

Én istenigazából nem sérelmekről beszélnék,
azt mondanám,szóvá teszek bizonyos olyan dolgokat,ami nekem nem fér bele.
Szerintem ez azért itt az oldalon legalábbis mindenkivel így van,hogy van egy szubjektív szűrője,és aszerint reflektál olyan dolgokra,ami ezen neki nem megy át.
Nem hiszem hogy lenne itt bárki is aki képes lenne teljesen objektíven kívülről nézni a dolgokat és úgy is ,,ítélni'' meg.

-,,/Tudásgönc, amit Te máris gubanccá alakítottál magadban, s ami jelzi sértettségedet és jelzi a feladatodat is vele.../

Volt tudásgubanc is:),Szeges ugyanis jó pár hozzászólásában utalt erre. Persze finoman,ami bennem semmiféle negatív érzést nem váltott ki. Amit kritikaként a boldogság blogban írtam neki,meg itt is nem rég,az egészen másról szól...vissza lehet olvasni:)

,, ebben hol van az IGAZI Éva? Hol vagy Éva?''

Itt vagyok Szeklice,itt vagyok!!! nem látsz??? Dugig van velem az oldal,az igazi Évával,mert én nem sumákolok,nem a szép arcomat mutogatom hogy tetsszek mindenkinek, hanem nyomom keményen,őszintén amit gondolok.
Van is belőle elég bajom,de látod még mindig nem futamodtam meg,még úgy sem ,hogy még téged is bevonzottalak. Pedig most a veszekedős időszakok után azt tanácsolták nekem,hogy ne nagyon írjak,mert túl sok hozzászólásom van,és így könnyebben konfrontálódhatok.

Ha én nem az igazi Éva lennék,akkor most szépen lapulnék ahogy...:DDD teszi ezt egykét érintett ,nagy ,,okosan''.

Nem látsz Szeklice,még most sem? Talán távolítsd el a ,,szemedből'' azt az akadályt ,ami ennek az oka lehet:)

Talán ennek is ez lehet az oka,ennek a totális félreértésednek,amire én soha semmikor nem adtam okot,és már ezt ezerszer elmondtam az örökös számonkérések miatt.

,,Tán úgy érzed, hogy Szeges a "gyenge pontom", hiszen a Szerelmem?
És mindezeket miért hoztad be az én negatív tulajdonságaim közé?''

Na itt már sajnos tehetetlen vagyok...ez azért súlyos téveszme,már megbocsáss....

-,,A nő igazi tudása-okossága az a bölcsessége, melyet az érzelmi működésének, a női intuícióinak köszönhet. Ez a befogadó, simogató, megbocsájtó, életre lehelő attitűd, melyet nem könyvekből kell olvasni, bár a könyvek segíthetnek közel vinni e képesség felvirulásához.''

Alapszinten Szeklice,születetten ,érted?
De ugyan minek születtem ,ha ezt nem tudom továbbfejleszteni magasabb szintre? hogy ne csak egy ,,női ösztönlény 'legyek,/az ideális nő?/
hanem emberré váljak igazán,sőt esetleg megcélozzak még ennél egy magasabb állapotot is?

Ez az a nagy bűnöm?,hogy én nem elégszem meg ezzel,mert tudom ,hogy van innen tovább is,? és hogyha már tudom ,akkor eszerint kéne léteznem is?,és nyilván ezt is kommunikálom?

Hát igen tulajdonképpen nem is vehetem zokon ,hogy ezt az Évát te nem tudod ,vagy nem akarod meglátni,hiszen más mint te.
És e miatt hiába kommunikálok én őszintén és vállalom fel magamat,mert látod ,mégsem látsz,mert nem olyan vagyok amilyen te.

Tovább akarok lépni annál a női ideálnál,akit te képviselsz.És már annyira tovább is léptem,hogy már fel sem ismersz. Mert ott van a kép benned az ideális nőről,az elvárásod ,hogy a másiknak is olyannak kéne lenni:)

Hát ez velem sajnos már nem fog megtöténni,mert én már eléggé eltávolodtam ettől az idealizált ,,nőtipustól.''
Sajnálom.

Azt nem tudom ,hogy most mennyire kerültünk közel,vagy távol egymástól,ez tőled függ.

Én alaplépésként mindenkit elfogadok,még ha nem egy elvet vallunk akkor is.

Éva