Elszakadás
Sziasztok!
Egyszerűen kényszert érzek, hogy megosszam Veletek életem jelenleg legfontosabb kérdését, mert bízom benne, hogy segítséget kapok Tőletek.
Egy csodálatos embert ismertem meg, akivel mindketten tudjuk, mert érezzük, hogy egymásnak teremtettünk. Nagyon szeretem, és tudom, hogy ez az az érzés, amire mindig is vágytam... Hálás vagyok a Sorsnak, hogy Őt megismerhettem, és megadatott ez a hatalmas boldogság nekem/nekünk. Csodálatos érzés igaz szerelemben élni, és ezt érezni.
Viszont sajnos olyan probléma került az utunkba, amivel igyekszem megbírkózni, de sajnos nem látom a megfelelő irányt, hogy merre is kellene továbblépnem.
A probléma - vagy legalábbis, amit annak látok -, hogy nem kerülök sorrendben arra a helyre, ami szerintem természetes lenne. Vagyis sokkal fontosabb számára a szülői ház, és a testvére, mint én és a gyerekeim, pedig ez lenne az ő célja is. Igyekszik változtatni, de valamiért én úgy látom, hogy nem megfelelően alakulnak a dolgok. Túlságosan korlátozva volt eddig az élete és a saját akarata, mindig a családját kellett elsőnek tekintenie, és ezt nehezen vetkőzi le.
Ez nagyon beárnyékolja most a kapcsolatomat vele, és nem találom a megoldást. Igyekszem türelmes lenni, mégis nagyon nehéz elfogadni, hogy szinte folyamatosan szembesülnöm kell azzal, hogy nem arra haladunk, amerre kellene. Ez nagy fájdalmat okoz, amiről ugyan beszélünk, de igazából úgy érzem, egy helyben topogunk. És ami a legrosszabb, hogy egyszerűen úgy érzem, ezek miatt távolodom tőle. Van egy olyan régi rossz beidegződésem, hogy a fájdalmas helyzetekből igyekszem kimenekülni, ezért is lehet, hogy ez történik.
Érdekelne a véleményetek, hogy szerintetek milyen úton lehet ebből a helyzetből továbblépni. Hogyan, merre lehet változtatni a hozzáállásomon, hogy tisztán lássam ugyan a helyzetem, de ne távolodjak tőle, ne menjen rá erre a kapcsolatunk. Hónapok óta várom a változást, amit Ő is igyekszik elérni, de mégsem látom az eredményeket, és közben sokszor azon veszem észre magam, hogy szinte "belefáradok".
Nem akarok károgni, hiszen nem szeretném, ha emiatt a kapcsolatunk tönkremenne. Mindkettőnk célja, hogy közös és teljes életet éljünk együtt, ezért igyekszünk mindent elkövetni.
Arra várnék véleményeket, hogy hogyan tudom a jelenlegi helyzettel segíteni őt úgy, hogy ne okozzon csalódást és ezzel fájdalmat ez a folyamat, amíg tart.
Remélem, sikerült felvázolnom érthetően a probléma lényegét, amire tényleg őszintén várom a segítő szándékú megjegyzéseket, véleményeket.
Köszönöm Nektek! Legyen gyönyörű napotok!!!
kirpaat
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Szia kirpaat!
Előre elnézést kérek, ha nyers lesz itt-ott a modorom... :) Szóval, nekem 2 azaz kettő fő gondolat futott át az agyamon a szituációtokkal kapcsolatban.
1, nektek valamiért nem kell együtt lennetek... lehet ez jel számodra, hogy valami nem frankó és akkor nem kellene erőltetni a dolgot... lehet ez valami karmikus téma, amihez még kicsi vagyok, hogy rálássak :)
De lehet akár egy lekűzdendő feladat, de ha Te beleteszed magad és ő nem hajlandó tenni semmit, akkor is TANÍT neked ez a szituáció valamit. Szerinted mit? Elmondásod alapján azt, hogy tudj, ill merj elengedni... és tudj nem-et mondain, hogy akkor ennyi és nem több... Szerény véleményem szerint én ilyesmit gondolok rólatok...
2. A srác egy gyáva alak, aki fél otthagyni a szülői házat, mert anyuka is valami labilis személyiség, aki köti a fiát magához... de lényeg a srác egy gyáva, ha 20.000-dik alkalom után se meri a táskába beletenni a ruháját, szatyorba pár cuccát és azt mondani a kedves maminak, hogy anya, akkor most itt az idő, hogy leválljak rólad és a saját lábamon álljak meg innen pár háznyira/pár utcányira/pár kilométerrel arrébb azzal a nővel, aki szeretek..... de nem.. ááá, nem! mit csinál, mentegetőzik, kifogásokat gyárt és gyáváskodik.... Rólad ne beszéljük, de szerinted te mi vagy ha 20.001-d alakolm után is még vársz és türelmes vagy? Idő ketyeg. tikk-takk! :) Észer kéne venni, ha már akarta volna, akkor anyukától elcuccolhatott volna, de ezek szerint nem akar, az észrevételeim szerint!!!
ELNÉZÉST, OLVASTAM CSERNUST ÉS MEGRAGADT A STÍLUSA! :)))
Megoldás? Így kívülről nézve sok megoldás van! Nem mondok semmit, neked kell rájönni!!!
Hidd, el megtalálod, ha felteszed magadnak a kérdéseket! Ha szembe mersz nézni a helyzettel!
pl: Vajon meddig bírom még ezt így? Vajon jó nekem örlődni? Vajon miért alakúlt e így? Vajon mit kell tanulnom ebből a helyzetből? Vajon ......... ? --> ide tedd be azokat, amik között gyötrődsz és szerintem, hamar meglátod a megoldást, vagy talán már tudod is, csak nem mered ezért, azért, amazért meglépni! :)
Pedig, tikk-takk!--> most jövök rá, hogy sok dolgot Neked írtam, de ugyanúgy le tudom vetíteni az életemre nézve... MINDENKI tükör! Mondom, ezeket sorokat leírva, erősítettem meg, hoztam előtérbe, mertem rápillantani dolgokra/dolgokat az életemből :) Szóval tükör!
Kíváncsi vagyok, hogy mit fogsz reagálni erre, amit írtam Neked! :)
Kedves Szabox!
Természetesen nem veszem zokon a hangnemet, még akkor sem, ha szerinted kemény volt. Ismerem Csernust, még ugyan nem olvastam a Nőt, de fogom!!! És persze a Férfit is.
Kicsit úgy tűnt, hogy esetleg félreértettél valamit, mikor olvastam a válaszod, de ettől függetlenül elfogadom.
A problémát az okozta nálam, hogy már nem tudtam kérdéseket feltenni magamnak. Azért is kértem "Ötleteket", hátha tovább tudok tekinteni....
Az Ő helyzetét most nem elemezném, hiszen a saját csatáit neki kell megvívnia. Viszont amit rám nézve írtál, elfogadom. Tudom, hogy sok esetben túlságosan toleráns vagyok, és hatalmas türelmem van - lehet, hogy amiatt is, mert a gyerekeim megedzettek. :)
Persze hogy elgondolkodtam ezen a lehetőségen is. Annyiban azért kiegészíteném még a véleményedet, hogy közösen dolgozunk a megoldáson, és igyekszünk mindketten alakítani... Számomra sem érkezett még el az az idő, amikor szeretnék egy fedél alatt élni vele, bár egyre inkább erősödik az érzés bennem. Mondjuk most nem tudok arra válaszolni, hogy benne ez a gondolat mennyire érlelődött még meg. Az viszont soha nem volt számára kérdéses, hogy velem akar élni, el akarja hagyni a szülői házat. Bizonyos körülmények miatt viszont én is azt mondom, hogy még maradjon... De attól, hogy nem együtt élünk, még azt hiszem, a helyes sorrend felállítása elvárható volna. Nem akarom sem befolyásolni, sem megváltoztatni. Szeretni akarom, ennyi az egész. És mielőtt valaki azt gondolná, hogy ez egyoldalú, mindenképp fontosnak tartom hozzáfűzni, hogy ez viszont így van.
A "gyáva alak" nem olyan gyáva, mint amilyennek tűnik, bár tény, hogy eléggé annak akarták tartani. Folyamatosan dolgozik azon, hogy ezeket a láncokat letépje magáról, mert tisztában van vele, hogy mi történik körülötte. Sokat szoktunk erről beszélgetni, de igyekszem magam kissé távol tartani ettől a problémától, inkább meghallgatom. Mivel szakmám is ezirányú, ezért úgy gondolom, nem nekem kell terápiát alkalmaznom. Igyekszem megmaradni elméleti síkon a témában, csak lehetőségeket igyekszem felvázolni, és rá bízom, hogy mit kezd vele. Volt, hogy 2 hónapja mondtam neki valamit, ami épp egy másik témával kapcsolatosan "esett le" nála. Mivel mindennek megvan az oka, így úgy gondolom, hogy meg kell várnom, míg az ő szemében is világossá válik, hogy mi az, amin dolgoznia kell.
És itt jön be újabb gondolatként az, amit a többiek válaszában találtam meg.
Tisztában vagyok vele, hogy nehezen fogadom el és élem meg az érzéseimet, illetve történt ez a múltban. Nagyon sok csalódás élt bennem, amik gátoltak, és ezektől igyekeztem megszabadulni. Mindketten tudjuk, hogy az ezek miatt alakult félelmeim sajnos néha előtörnek, jelezve, hogy még mindig van min dolgozni... Az ehhez szükséges támogatást is megkaptam tőle eddig is, és tudom, hogy bármikor számíthatok rá később, ha szükségem lenne a támogatására.
Elengedni nagyon nehéz lenne, de tudom, hogy abban az esetben, ha szükségessé válna, lenne erőm megtenni. De nincs rá szükség, hiszen a célunk közös, és jelenleg úgy tűnik, hogy egy igazi "égben köttetett" kapcsolatról van szó. (és persze hiszek abban, hogy ez tényleg így is van, a jelek is erre utalnak, amiket eddig tapasztaltam) Megismerkedésünk óta különleges a kapcsolat közöttünk. Máshogy ezt nem tudom nevezni. A környezetünkben mindenki tudni vélte, mekkora a szerelem, mert ilyen csak úgy két ember között nem létezik, én mégis sokáig próbáltam meggyőzni magam, hogy nem az... (ebből is látszik, hogy azért nálam is van min dolgozni, míg eljöhet az ideje a teljes életnek...)
Mindketten spirituális gondolkodásúak vagyunk, így könnyebb közösen megoldanunk a helyzetet. A problémám lényegét az adta, hogy nem láttam meg, mi az, amit másként kellene látnom ahhoz, hogy előrébb juthassak.
Köszönöm Neked az építő választ, mert ez is sokat segített!!!
Legyen nagyon szép napod!
Üdv, kirpaat
Kedves kipaat!
"Szeretni akarom, ennyi az egész." --> nem vagy te egy kicsit erőszakos? :) Akartból nem lehet szeretni.. Eldöntöd, hogy már pedig Te szeretni fogod, ha a fenét eszik is... ez nekem túl olyan, h valamit nem akarsz észrevenni és annak ellenére is akaratból, egóbol akarod szeretni... mh...érdekes...
Szívből szeret az ember, nem? :) Mert ha agyból "akarsz szeretni", akkor valami nem fog stimmelni, nem? .)
Szóval, ez eléggé valami görcsösséget tükröz számomra. Szorongsz valami miatt? Mit nem akarsz észrevenni? Az talán arra késztetne, hogy el eneged a görcsösséged és belátnád, h nem is kell ez a kapcsolat, mint ahogy azt hiszed?
Bocsi, h rászálltam erre a mondatodra, de valahogy ez elég erős ellenállásba ütközött nálam.... :)
üdv: szabox
Köszi, nagyon kedves vagy! De tényleg jót nevettem.
A szeretetet nem úgy értettem, ahogyan Te értelmezted, ezért csaltál mosolyt az arcomra. A szeretetet szeretném szabadon megélni, úgy ahogy azt igazán kell, ahogy a "Nagykönyvben" meg van írva. Persze ki lehet forgatni ezeket a szavakat....
Sokat segített nekem az, amiket eddig a többiektől és persze Tőled is kaptam, és végre érzem, hogy megtaláltam a probléma lényegét - magamban. Végre megtaláltam azt a szöget, amelyből néznem kell a jelenlegi problémát.
Az igazat megvallva ma egy kissé nyűgös is voltam, mert a segítségetekkel sikerült tisztáznom magamban olyan kérdéseket, amiket eddig nem vettem észre, és ilyenkor kissé nehezen emésztem meg az új tartalmakat. De tisztán látom a problémát képező akadályokat, és igyekszem ezeket minél előbb ledolgozni magamról - és persze minden jel arra utal, hogy ez sikerül/sikerült is.
Még tudatosabban kezelem a félelmeimmel kapcsolatos szorongásaim feloldását, így tudom, hogy minden úgy változik, ahogyan mindenki számára a legjobb.
Egyébként, ha arra szerettél volna utalni, hogy "rácsimpaszkodom" az úrra, elárulom, elég nagyot tévedsz. Én talán jobban ragaszkodtam eddig a szabadságomhoz és függetlenségemhez, mint ő...
Nem szeretem, és nagyonis kerülöm az erőszakos szeretetet, tehát biztos, hogy nem szeretném egóból szeretni Őt. Szívből, igazán, úgy ahogyan eddig is.
Köszönöm, hogy kijavítottál, és további szép napot Neked!
üdv, kirpaat
Nekem több dolog is felmerül írásod alapján, de ami a legfeltűnöbb, az az, hogy mást csináltok mint ami a célotok és ez nem illik össze. Akkor az vagy nem valódi cél, vagy túl sok még ott a lelki szemét amit előbb ki kell takaritani. De ezt te nem akarhatod helyette és a helyedben nem is erőltetném, erre magának kell rájönnie, vagy ha nem....
Úgy látszik, hogy neked is van feldolgozni valód a menekülés területén. Nem lehet egy kapcsolatban úgy teljes életet élni, hogy az egyik máshol van a másik meg menekül. Tán ha te elkezdesz foglalkolzni a meneküléssel és feloldod az ezzel kapcsolatos görcseidet, akkor ő is nekiáll magával foglalkozni. Különben egy szép élmény maradtok egymás számára, megismertétek azt az érzést, hogy mit szeretnétek, mi az amit jó lenne elérni, étvágyat kaptok rá, de nem egymással fogjátok megvalósítani.
Lehet, hogy te nem a fájdalmas helyzetektől menekülsz hanem az érzelmeket nem mered közel engedni magadhoz? Ha ez igy van akkor szegény nem tud nagyon közel kerülni hozzád és természetes, hogy nem meri elengedni eddigi biztos környezetét. Elképzelhető, hogy nála ez a családi kötelék azért olyan szoros, mert önbizalom hiányos?
Lehet, hogy ez igy nagyon keményen hangzik, elnézést érte de ez jött fel belőlem
Sok szeretettel
Hédi
Ezer köszönet Neked!!!!
Ez kifejezetten hasznos volt!
Azt hittem, ezen már túljutottam, de pont ezért kértem a segítséget. Te megláttad, és figyelmeztettél. Köszönöm Neked! Jó a meglátásod, tényleg sok mindkét oldalról a lelki szemét, amit ki kell takarítanunk...
Még van min dolgoznom... Ezek a problémák eddig léteztek az életemben, és ha most nem tárod újra elém, ezt nem vettem volna észre, vagy csak sokkal később. Ebből a kapcsolatból pont a félelmeim miatt már majdnem a legelején elmenekültem. Régebben nagyon nehezen tudtam az érzelmeimet megélni, és még ma is előfordul, ha nem figyelek oda, akkor eluralkodik rajtam, hogy nem merem kifejezni az érzéseimet - tényleg "nem mertem érezni". És örülök, mikor megtapasztahatom, hogy ez oldódik bennem.
Igyekeztem ezeket feldolgozni, de a maradék még ezek szerint ott lapul valahol... Viszont annak örülök, hogy ezekben nem vagyok egyedül. Támogatást kapok Tőle is, és ezek szerint Tőletek is itt a fórumon, még így ismeretleknént is
Még egyszer nagyon köszönöm!!!!
Legyen csodás napod!
kirpaat
:)
Amúgy ha belegondolok, akkor igaza van Hédinek.. Tegnap elolvastam újra mindent és valahogy Sanyi válaszolt egy olyasmit, hogy az igazi szerelemre nem várni kell, hanem alkalmassá válni, hogy befogadhasd...
Szóval nem elég az, hogy elvárod, hogy a másik legyen ilyen-olyan, csinálja ezt vagy azt... Neked is dolgozni kell a belső világodon aztán lehet rájössz, hogy nem is biztos, h ő kell neked vagy ha ő kezd(ene) el foglalkozni magával, akkor kiderülne, hogy nem te kellesz neki...
"Lehet, hogy te nem a fájdalmas helyzetektől menekülsz hanem az érzelmeket nem mered közel engedni magadhoz?"
Ez még engem is megfogott, mert ezen én is elgondolkodtam magamra nézve....
Ha alkalmad van rá, akkor Csernus: Nő c könyvét ha végig bírod olvasni, akkor szerintem megadja a választ, de valami olyasmi lesz, amit már fent én is bedzegettem... :)
Sajna nekem sem volt könnyű beismernem magamnak, hogy nem engedem meg, hogy az érzelmek áthassanak. Túl sok sérülés bezárja az ember lányát, elkövesednek a csatornák. Azért "rezegtünk igy össze" mert én sem régen kezdtem el ezt felgöngyölíteni. Persze régóta ott tartogattam a pufferban ezt a témát, de csak mostanában buggyant ki.
Pároddal kapcsolatban meg kellene próbálni elengedni, csinálja ahogyan viszi a saját lelke. Ha ez meglepi és utat keres, esetleg érdemes a Hellinger féle terápiával foglalkozni, ha befogadó rá.
Sok sikert!
Hédi
Ezt is köszike!
Terápián már kétszer is járt, mindkétszer nagyon nagy sikerrel. Azóta változott meg sokminden az ő életében is, és persze az enyémben is....
Én nem éreztem szükségességét, hogy ezt megtegyem, voltam ugyan résztvevőként korábban... A családi örökségemmel teljes mértékben tisztában vagyok, és eléggé elszakadtam már nagyon korán ezektől a dolgoktól ahhoz, hogy az életemet ne befolyásolhassák. Az öröklött (rossz) mintákat mindet sikerült úgy érzem eltávolítanom az életemből, és saját, független és egész életet kialakítanom magamnak... Tudod, korábban említettem, hogy van egy kis szakmai ártalom is bennem...
De köszönöm az ötletet!
Csak egy kósza gondolat szaladt át a fejemen, amíg olvastam az írásod....Minden olyan dolog, amitől menekülsz, Eléd fog köszönni ilyen-olyan formában. Ha a fájdalmaktól menekülsz, akkor azok....Azért, hogy meg tudd oldani azt a feladatot. Azután már nem fog felbukkanni, hiszen ismered a megoldását...:)))
Ha akarjátok, ha igazán akarjátok egymást, bátran nézzetek szembe a gyengeségekkel, és oldjátok meg, hogy együtt lehessetek...
Persze, az is lehet, hogy nem egymást keresitek és arra világított rá a kapcsolat, hogy milyen szituációkba NE keveredjetek....de én inkább az előző megérzésemre apellálok jobban...:)))
Szép napot kívánok Neked...:)))
Valore
Az életünk egy nagy tengerhez hasonlítható, szántalan kikötő van mellyen kiköthetünk, megpihenhetünk, de, hogy a kis kikötők melyeken megállunk a végcél e ez kérdéses, hisz bizonyos kikötőben csodálatosan érezzük magunkat és ilyenkor felvetítődik ez a végleges megálló e bolyongásunk végtelen időfolyamán. Hát bizony erre a kérdésre megtalálni a választ bizony nagyon nehéz. Te is beértél egy kikötőbe, ahol csodálatosan érzed magad, minden szép és jó szeretnéd, ha ez a kikötésed végleges lenne, de vajon mi az, ami megzavarja ezt a megelégedés érzését mi az, amivel nem számoltál? Talán nem számoltál azzal, hogy ami számodra a végleges az az utasodnak, vagy a parton talált társ számára nem ugyan azt jelenti, mint Neked, a megnyugvást, végleges kikötést, hazataláltság mámorító kábultságát. Mivel mindenkinek megvan a saját útja, és ezen utak találkozhatnak, keresztezhetik más útját is, ez messze nem jelenti, hogy az útjuk közös lesz hosszú távon. Rövidtávon sikeres, boldog, és szeretetteljes lehet, de mivel nem egy az útjuk az elválásnak meg kell történnie, legyen az bármilyen fájdalmas is. Ha viszont a célba érés valós (bár a földi létben ilyen nincs, mert a földön boldogság nincs csak bódultság) akkor tudnak esetleg közösen járni az úton, de csak akkor, ha a céljuk is közös, és nincsenek megkötözöttségeik melyektől, nem tudnak, vagy nem akarnak megszabadulni. Nem lehet tanácsot adni ilyen esetben (sőt nem is tudunk, nem is lehet, hisz mi magunk is keressük azt a kikötőt mely számunkra megadatott és kijelöltetett), ezért magadnak kell újra átgondolnod, felhúzod e a horgonyt és tovább állsz szíved fájdalmát magaddal cipelve, melyre a gyógyszert megfogod találni a hazataláltság érzésének csodálatos élményével, vagy benne maradsz egy bizonytalan számodra felemésztő helyzetben mely minden csak nem végcél amelyre teremtve lettél.
Sok sikert.
A problémád pont az én életemet tükrözi!
Az én "párom" ugyanígy viselkedett, viselkedik a mai napig. Csak a mama, testvérek stb. Sokáig nagyon kiborított a dolog, azt éltem meg, hogy én nem vagyok fontos, csak valahol az 5. helyen kullogok. (ami egyébként tényleg így is volt)
Állandó viták voltak a családja miatt, amiből persze mindig én kerültem ki vesztesként.
Néhány év önismeret után rájöttem a miértekre:
1. Őt úgy nevelték, hogy a szülőket feltétel nélkül kell tisztelni.
2. Nem szabad konfrontálódni, nem szabad megbeszélni a dolgokat, mert az veszekedés szerintük, és szeretnünk kell egymást. (Szőnyeg alá kell seperni a problémákat.)
3. Olyan szinten nem fogadja el magát, nincs önbecsülése, hogy azt érzi mások fontosabbak, mint ő.
4. Abban a tévképzetben él, hogy nem szabad senkit sem megbántani.
Mivel a családjához több évnyi kötődés fűzi, mint hozzám, ezért elsősorban őket nem akarja megbántani, az ő jó közértzetük a fontosabb neki. De mindez azért van, mert nem szereti magát eléggé, és még nem nőtt fel pszichológiai értelemben.
Igazából két dolgot lehet csinálni. Vagy elkezd foglalkozni a saját önismeretével, (de nem Te miattad, hanem a saját belső elszántságából), vagy vége lesz a kapcsolatnak, vagy benne maradsz, de szenvedni fogsz, de nagyon. Mindaddig szenvedni fogsz, míg rá nem jössz, miért egy ilyen "mulya" embert vonzottál be.
Én rájöttem, hogy pont olyan mulya, másoknak megfelelni akaró, gyenge ember voltam, mint ő, csak bennem működött egy "kitörni vágyás". Akkor még persze nem tudtam, hogy kitörni vágyás van bennem, csak az állandó ellenállást éreztem. És az ellenállás a bennem lévő mulyának szólt, akit a páromban láttam meg. (projekció-kivetítés)
Tehát a probléma nem csak nála van, hanem Nálad is. Ha együtt dolgoztok magatokért megmaradhat a kapcsolatotok. Ha egyikőtök sem, akkor vagy kilép az egyikőtök, de ugyanilyen minőségű kapcsolatot fog kapni, vagy szenvedtek. Mert a kauzalitás elve (ok-okozati összefüggés) nagyon működik ebben a dimenzióban.
Üdv.:
Mackó
Elolvastam az írásod és megkérdeztem,én mit csinálnék ha a helyedben lennék.
Így hát ezt írom le.
Megkeresném azt miért teszem saját magamat a második helyre és miért nem az elsőre?
(A párod a tükröd és megmutatja te,hogy értékeled önmagadat) Ha te saját magad az első helyre teszed.
Automatikusan el is fogod foglalni méltó helyedet:-))
Az ő bizonytalansága a te bizonytalanságod is.
Valahányszor úgy érzed háttérbe szorítanak.Nézz magadba és tedd fel magadnak a kérdést.
Te milyen helyet foglalsz el a saját életedben.
Ha tudod keresd meg az okokat miért vagy a második helyen és oldd fel azokat.
Érdemes megtalálnod a problémádra a mgoldást.Mert amíg saját magadat nem teszed első helyre.
Addig a párod sem fog!A szakítás útán jön majd egy újabb fiú akinél valószínű lehet másképp,máshogyan de szintén második leszel.
A kulcs nem a párod változásában van hanem benned.Ha te változol a környezeted is változik.
Kedves Kirpaat!
De jó, hogy ennyi sok okosságot olvashatok a kérdésed által!
Nekem is eszembe jutott még valami, mindezek MELLETT:
Nekem az furcsa, hogy az új párodat a gyermekeid új apjaként is szeretnéd látni. Neki vannak már saját gyerekei? Tudja, milyen apának lenni?
Idézlek: "sokkal fontosabb számára a szülői ház, és a testvére, mint én és a gyerekeim"
Most elképzeltem magam az ő helyébe, és bizony akármilyen szerelmes is lennék, és fontosnak tartanálak az életemben, a Te gyerekeidet mégsem tudnám fontosabbnak elképzelni, mint a saját szüleimet. Nem jelentene esetleg könnyebbséget neki, ha különválasztanád magadat a gyerekeidtől?
Talán azért vágysz új apukára is, mert az igazival nem túl jó a kapcsolata a gyermekeidnek. Én mégis úgy érzem, hogy nem várhatjuk el egy másik férfitól, hogy a mi gyerekünk apjának érezze magát. Legyen mondjuk a jóbarátjuk! A gyerekeidnek van már egy apukájuk, szerintem nekik is (na meg az apukának is, de ez csak egy megérzés) üdvözítőbb megoldás lenne, ha vele rendeznétek a soraitokat. Akár a Hellinger terápiával...:-)
Kedves Csaesz!
Valahol értem, hogy mit szeretnél mondani, de azt kell mondanom, ebben a helyzetben te is hasonlóan gondolkodnál.... Igen, apukaként is kell tekintenem új páromra, aki egy pillanatig nem kételkedett abban, hogy vállalja ezt a feladatot.
Ha jó lenne a gyerekek és az apjuk között a kapcsolat, akkor is bizonyos szinten elfogadható volna, ha valamennyire apaként élne a gyerekeim mellett a párom.
Korábban észrevettem már, hogy vannak, akik nem tudják elképzelni, ha a gyereküknek más apja volna, mint a biológiai. De ők nem tapasztalták meg azt anyaként, amit én néztem végig... A gyerekeim döntötték el, hogy nekik új apuka kell. És úgy érzem, ebbe nekem nincs beleszólásom. Az ő döntésük, tiszteletben tartom. Tisztában vannak vele, hogy milyen apukát szeretnének, és ehhez ragaszkodnak is. Az, akit elfogadunk, közös döntésen alapulva lesz a család tagja.
Gondolom, ez kicsit furcsán hangzik, de ha találkoztál már Osho gondolataival, akkor tudod, hogy ez a szemlélet a gyerek szabadságát tiszteletben tartva, az ő akaratát is elfogadva, tiszta szereteten alapul.
Nagyon fontos számomra, hogy a gyerekeim szabadságát teljes mértékben tiszteletben tartsam, és ne korlátozzam őket semmiben. Szeretem őket, és igyekszem minél jobban támogatom őket. De nem szólok bele semmibe, csak mellettük állok.
Úgy gondolom, a csalódásaikat, a kudarcaikat is nekik kell megélniük, és feldolgozniuk. Különben nem lehetnek egészséges felnőttek...
Persze ez már egy sokkal másabb téma, viszont köszönöm a kérdéseidet, mert így ezen is volt gondolkodni valóm...
Legyen szép napod továbbra is!
kirpaat
Na ez volt még egy nagyon érdekes nézőpont!
Igazad van, tényleg ez is lehet egy szinten probléma...
Nem olyan könnyű megtartani a sorrendet, ha egyedül próbálsz elboldogulni 3 gyerekkel... Elég sok időt emészt fel egy napból, hogy őket rendezgetem.
Igyekszem megtartani a sorrendiséget, de sokszor vagyok kénytelen lemondani a saját igényeimről miattuk, amit persze soha nem sajnálok. Ezeket az áldozatokat szívesen hozom meg értük. De talán pont emiatt van az is, hogy nem mindig tudom megtartani a sorrendet úgy, ahogy az szükséges (vagy egészséges?) lenne...
Bár az utóbbi időben sikerült a mérleget kissé helyrebillenteni már, valószínű, hogy van még javítani valóm ebben is...
Köszönöm
kirpaat
Kedves Kirpaat!
Volt egy-két mondatod,amihez leírnám azt,amit gondolok első megérzésből,ha nem haragszol?!
"Ez nagy fájdalmat okoz, amiről ugyan beszélünk" lehetséges,hogy ebben a szituációban nem arról kellene beszélnetek,ami Neked okoz fájdalmat,mert onnantól kezdve nem rólatok,róla szól a kapcsolat,hanem rólad. A TE fájdalmadról,a TE igényeidről. Mivel te vállaltad,hogy egy párt alkotsz vele,és ragaszkodsz is a bizonyos személyhez,így segíthetsz neki feloldani a problémát. Azokat a blokkokat,gátakat és nyomásokat,amelyek most ráültek a kapcsolatotokra,vezessétek vissza a párod gyerekkoráig egészen,a párodnak a szüleivel való viszonyához,és a szülőknek az egymáshoz való viszonyához..Kezdjétek el átrágni és újraélni az életét,és minden egyes negatív élménynél,minden egyes rossz beidegződésnél,vitánál álljatok meg,hagyd,hogy előjöjjenek belőle az érzések,élje át még egyszer ugyanazokat a fájdalmakat,majd felnőtt fejjel mesélje el Neked a párod,hogy akkor szerinte mi miért történt.. Próbálja meg a szüleit kívülálló emberként,egy lélekként kezelni,és mondja el,hogy mi az amit ő másképp csinált volna... Nagyon fontos az is,hogy az ő szüleinek az egymáshoz való viszonyát is próbálja meg értelmezni magában,mert az ember a szülőktől kapott mintáit viszi bele egy párkapcsolatba,és ha nem tudatosodnak benne dolgok,akkor előfordulhat,hogy a szülei hibáit is ismételni fogja..
Te ebben partner lehetsz neki,és fel tudnátok ezzel oldani a blokkokat.. (Kifejezetten A mennyei prófécia gyakorlati útmutatóját tudnám nektek erre ajánlani,ha még nem olvastátok,nem csináltátok..)
"sokkal fontosabb számára a szülői ház, és a testvére, mint én és a gyerekeim, pedig ez lenne az ő célja is" Ez lenne az ő célja is? ez kicsit kisajátítóan hangzik.. Hagyd őt,engedd.. lehetséges,ha most sikerülne is Neked Őt otthonról kirángatni,rosszabbul végződne,mintha várnál egy kicsit.nem biztos,hogy itt van ennek az ideje..Hagyd,hogy a saját tempójában dolgozzon önmagán,ha tudsz annyira türelmes és toleráns lenni,és ha valóban annyira szereted.. Hagyd Őt,és segíts neki,engedd el a te problémáidat,igényeidet,most ne az legyen a középpont.. Persze mind ezt tényleg csak,akkor ha nagyon ragaszkodsz hozzá.
"megadatott ez a hatalmas boldogság nekem/nekünk. Csodálatos érzés igaz szerelemben élni, és ezt érezni" Valóban egy csodálatos dolog az ember életében. Főként ha megtanulod mi az: feltételek nélkül szeretni és elfogadni.. FELTÉTELEK nélkül.. A szerelem egy érdekes dolog,pont olyan változó és múlandó,mint minden más dolog az életben..Mit jelent az számodra,hogy igazi szerelemben élsz? Szerelmes vagy,mert Veled van a másik,úgy érzed,hogy kiegészítitek egymást,és hiányzik,ha nincs melletted stbstb..? VAAGY? Szerelmes vagyok: belőlem sugárzik az életöröm, a szerelem,jól érzem magam a bőrömben,amit a társam is érez,és ezt a hatalmas nagy szeretet én megosztom vele..Nem elveszem tőle,megosztom vele,adok neki és ez által kapok is. Szerelmes vagy,mert van melletted egy ember,aki a mag valójában egy csodálatos teremtmény,mint mindannyian ezen a földön,és mégis el tudod őt fogadni? Feltételek nélkül? Vannak hibái,biztosan,mindenkinek van.Amikor azt mondod,hogy szereted,őt szereted vagy azt az embert szereted,amivé akarod változtatni? mert akkor ő már nem az,ő csak egy ideája az egodnak.. Ha tényleg szereted,és ennyire ragaszkodsz hozzá,akkor engedd el,fogadd el,éld meg ezt a mostani helyzetet úgy,hogy közben el kezdtek építkezni..
Ha legalább már Te látod,hogy mi a problémája a Párodnak,és tudatában is vagy,az már egy lépés előre,csak nem mindegy,hogy hogyan viszonyulsz ehhez.
Nem mindegy,hogy haraggal,segítőszándékkal és szeretettel.. Ezen szerintem érdemes elgondolkozni.
Nekem ez volt a véleményem arról,amit írtál,remélem nem bántottalak meg semmivel sem,és bízom benne,hogy úgy alakulnak a dolgaitok,hogy az külön-külön mind a kettőtöknek a legjobb legyen!
Szép hetet!
Kedves Mareta!
Nagyon tartalmas, és egyben elgondolkodtató volt a véleményed. Főleg azért is, mert számomra is fontos, hogy mindkettőnk célját elérhessük, ami persze közös. Igyekszem annyira tudatos lenni ebben a kapcsolatban, amennyire csak tőlem telik... Korábban én is elkövettem sok hibát a kapcsolataimban, ezért törekszem, hogy mindazt ne kövessem el újra.
Türelmes vagyok, mert nem a külön töltött idő mennyisége a lényeg, hanem az együtt töltötté. És igyekszem nem elsietni semmit, pont amiatt, mert tisztában vagyok vele, ha siettetném a dolgokat, akkor az később visszaütne - ebben van már olyan tapasztalatom, ami miatt tényleg igyekszem kivárni a megfelelő időt. Persze vannak olyan pillanatok, amikor kicsit nehezebb, és adódnak problémák is, amiket - azt mondhatom szerencsére - közösen tudunk megoldani.
És pont amiatt, hogy ennyire összehangoltan gondolkodunk, sokkal könnyebben haladunk előre, mint azt valaha is gondoltam volna.
Elmondtahom, hogy igazi harmonikus kapcsolat van közöttünk, és minden elénk táruló problémával meg tudunk küzdeni, vagy tudjuk egymást támogatni, ha szükséges.
Látom, eléggé nagy lavinát indítottam el ezzel a témával, pedig én tényleg csak egy új nézőpontot szerettem volna találni, amivel saját magamnak segíthetek, hogy más szemszögből láthassam, miért van nekem rossz érzésem. Nem találtam az alagút végét, ha így jobban tetszik. És mivel annyi segítő hozzászólást olvastam eddig, gondoltam, hasonló gondolkodású emberek jobban látják kívülről a helyzetet, mert én akárhogy próbálkoztam, nem találtam a megfelelő irányt.
Köszönöm Neked is a segítséget!
üdv, kirpaat
Kedves Kirpaat!
A szerelmed soha ne akard,hanem hidj..Hidd el,hogy menni fog,legyen egy képi elképzelés a közös jövőről,és azt a képet ne feledd SOHA!!Ennyi az egész!Lásd minden Nap!!
Ne félj semmitöl,mindenhez csak pozitívan...!Akármilyen idegesitö most a helyzet,ez az elsö,s tán utolsó de egyben nehéz küzdelem egymás felé..Ne add már fel,ha tényleg annyira szereted!!
Ha ugy állsz hozzá,hogy jólesz,szép lesz, és "örökké",akkor ugy is lesz!
Tervezz bátran mindent,vele még annyit beszélj meg,hogy már elég idös ahhoz,hogy saját család legyen az elsö,elöször is Te!!Ha veled tervez akkor Te vagy az elsö saját családtagja!!Szeressen,és foglalkozzon veled ugy,ahogyan ilyenkor kell..Attól ö még szeretheti a szüleit,rokonjait,de mostmár ö legyen az apuka,akire majdan felnéznek közös gyermekeitek:)
...Ui: idövel egy közös baba ugyis összeköt benneteket...:)
Sok sikert!!
By.:Denis.!.
Az egyik legrosszabb ami egy baba szüleivel törtéhet, hogy malternak hozzák a babát világra.
Hédi
Akkor kedves Hédi félreértettél..
Én nem azért irtam ide,hogy hátsószándékú,és sajna manapság életszerü rosszatakaró dolgot (véleményt) irjak,hanem az én véleményem,és hátha még olvassa..Szoval sorry,de nem ugy értettem,hogy csak azért kell egy baba,hogy..Hanem azért,mert az egy olyan ajándék,ami 2embert TÉNYLEGESEN összeköt,és a szerelem jelképe is!!!Összetartozás,család,stb...
By.:Denis.!.
Hány évesek vagytok?Van-e lakásotok?Munkahelyeitek?
A párod családja mit vár el a fiatalembertől?Így nagy általánosságban nehéz belelátni a dolgokba.Ideje van a vetésnek és ideje az aratásnak.