Megvilágosodás és aszcendálás ("Mennybemenetel")
A megvilágosodás annak a felismerésnek a megélése, hogy a meghatározottságainkra valójában nincs szükségünk.
Amikor ez tapasztalattá válik, elengedhetjük a földi létezést.
Namaszte
- Aditi blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
77 hozzászólásMit értesz földi létezés alatt? És mért fontos elengedni?
A földi létezés az, amit élsz. A szellem földi törvényekbe bújtatott, anyagba szőtt élete, létezése, története.
Nem FONTOS elengedni. De végső soron mindent elengedhetünk. Ezt is.
Namaszte
Jól mondod Aditi!
Nem fontos elengedni semmit.
De ha szabaddá akarsz válni, akkor mindent el és meg kell engedned.
Akkor mi lesz helyette ha ezt elengedem? Mit kapok és az milyen lesz? És mi a bizonyítéka, hogy tényleg van ilyen?
Jajj Ademon! Mindig az ilyen kérdések.
Éld meg!
Ha nem tetszik, újra belemerülhetsz az illúzióba.
Szabad döntésed van.
(Köztünk legyen szólva, ha igazán megéled a végső igazságot, eszed ágában se lesz többé belemerülni az illúzióba).
'(Köztünk legyen szólva, ha igazán megéled a végső igazságot, eszed ágában se lesz többé belemerülni az illúzióba)."
Honnét tudod? :)
Az a nagy egész, aminek a részei vagyunk, ugyanúgy fejlődik, és tágul, a tudatosságnak további szintjei vannak a földi létezés elengedésének tudatossága felett. Nem anyagi, másféle természetű létesben, más síkon, más törvények szerint folytatódik a létezés.
De ez valójában nem időben és térben (földi lét "után", meg szint "felett"), értendő, hanem a tudat szintjeiben, aminek egy spektrumát (az emberit) most is szabadon bejárhatod, képességeid szerint. Élheted az ösztöneid, irányítatlanul egy egy helyzetben, az egód, az indulataid (jót és rosszat), vagy a finomabb énjeid, a szerelmet, a bátorságod, a tudatosan irányított , vagy a finom energiákat, a szeretetet, a tiszteletet, a hálát....stb. Ez egy felfelé menő skála volt.
Tágabb értelemben a gyíknak szűkebb tudata van, mint a tigrisnek, és az Univerzum manifesztálja ezeket "egymás tetején", valójában egyszerre, egyetlen pillanatban, pontosabban abban sem, mert a Tudat számára nincs idő.
Az ember számára legmagasabb tudatszint elérése következtében beléphet a következőbe, ami az ember számára az ismeretet jelenti, a megélését, megismerését ennek a tudatszintek miben átalakul. Ez a kiváltsága az embernek, ő megismerheti ezeket és tudatosan élheti, szemben a többi élőlénnyel itt a földön, amik csak vannak, manifesztálják a Mindenség összes tudatszintjét, ami a földi létezés spektrumába belefér.
Bizonyíték?
Számomra elég bizonyíték volt az a változás, amin keresztülmentem az elmúlt öt évben tudatilag.
Most, hogy megkaptam az egészséges májat, kívülről megfiatalodtam, és kezdek visszatérni a gyermek-énemhez, tegnap 12 évvel fiatalabbnak néztek, mint amennyi vagyok, de közben olyan hihetetlenül óriási változáson mentem át a tudatosságomban, mintha nem is ugyanaz az ember lennék. Pedig igen, mert én csináltam, pontosabban elfogadtam az élet felszólítását a változásra, és bár megszenvedtem, és megküzdöttem, de sikerült.
A két tudatállapot között ég és föld különbség van, és az egész folyamat bent zajlott. (A külső hatásokra válaszul, természetesen.)
De ettől minden megváltozott. még a világ is körülöttem, és tartósan, most már mondhatom.
Ez a tudatszint-váltás, változás, emelkedés a tudatosság erejével.
Ha érdekel, kutakodj, mert az elmének is kell válaszokat adni, és össze fog állni az a világkép, az a világ, ami a te világod, és az a cél, ami a te célod ezzel kapcsolatban.
Én már tudom, hova tartok, és most, hogy feltetted a kérdést, tudatosult bennem, hogy tovább is mehetnék, de nem akarok, mint az a cél, ami él itt a szívemben, és aminek a tudatosításához meg kellett tanulnom mindazt az elmúlt években, amit megtanultam.. :)
Aztán, amikor már eleget tud az elméd, és rendben a világképed, azt is elengeded, mert az éltnek az egyik legfőbb törvénye az elengedés, hogy a mostban tudjunk lenni. Élni, és élvezni a szeretetet, ami körülvesz. És nem akarni többet. :)
Minden tanulásunk csak erről szól.
csak ezt nem mindenki tanulja meg egyszerűen. Vagyunk, akik sokat akar tudni előtte még.
Ezért van a spiritualitás. :)
Namaszte
Biztos vagy benne , hogy egy gyíkot nem érhet megvilágosodás ? Szerintem még a farkát is odaadná érte .
(és én már láttam farkatlan gyíkot ) Namaszte : felacso
U. i . : Szerintem gyíkként vagy poloskaként is maga a teljesség az élet . (talán csak kevesebb elégedetlenséggel fűszerezett )
Biztos vagyok benne. :)
Az, hogy tudatosan tehetjük e ezt, választva viszonyulás, tudatszint, lét-állapotok között, illetve változgatva azokat, és szerepeinket, viszont a mi kiváltságunk, az állatoknak ilyen nincs, de z nem azt jelenti, hogy attól még nem lenne teljes az életük. Sőt. Teljesebb, mint a legtöbb emberé, mert nem rendelkeznek ezekkel a képességekkel, amivel kételyt ébreszthetnének magukban, vagy olyan félelmet, amely megakadályozná, ha csak átmenetileg is őket abban, hogy éljenek, elfogadjanak, játsszák a szerepüket, tegyék a dolgukat, amelyet az általuk ismeretlen Istenük rótt rájuk.
Mi megismerhetjük a teremtőnket, tudhatunk róla, sőt, még utána is választhatunk, mit akarunk élni, és váltogathatjuk a megéléseink szintjeit, tudatosan befolyásolhatjuk, stb.
Ez a különbség. De ez nem megkülönböztetés, mert az összes rossz is vele jár ( a kétség, a bizonytalanság, a félelem, a vágy, amely nem a jelenről szól - az állatok soha nem vágynak olyasmire, ami nem életszerű......- stb.) de épp ezeke azok, amik tanulni sarkallnak, megismerésre, tudatosodásra, a képességünk, amivel megáldottunk használatára.
Ez egy kiváltság, ha úgy tetszik, egy képesség, amivel azonban feladatunk megtanulni élni, mert azért van, és nincs is nagyon más esélyünk, mert erre képesít és inspirál minket ez a képesség.. És minél inkább teljesítjük ezt, annál jobbá válik az életünk, mert kiegyenlítődést okoz. A képességünk a tudatosságra olyan min t egy kérdés, és a tudatosodásunk, amire kényszerít, ha akarjuk, ha nem, a válasz. Végül kiegyenlítődik, ilyen értelemben ez sem több, mint egy program, csakúgy, mint az állatok élete. Egy feladat, amit végül, előbb vagy utóbb beteljesítünk. :)
Nincsenek különbségek, és mégis vannak. :)
Namaszte
U.I: szerintem túl sok leveled van a levelesládádban, nézz utána..:)
Én pl. nem látom értelmét, hogy csak az ember kiváltsága legyen ez. Milyen alapon? Bármiben is különb lenne az ember?
Én ebben a fai egoizmust látom, hogy már megint különb akar az ember lenni az állat világtól, és kisajátít magának olyan dolgokat amik valójában minden életforma természetes részei.
Olvasd el még egyszer, légyszi. Épp ezt írtam...:)))
A kiváltság szót félreérted, nevezzük akkor különleges képességnek, ami csak az emberre jellemző az élőlények közül itt a Földön (A többiek nem TUDNAK MAGUKRÓL - A TUDATOSSÁG KÉPESSÉGE, AZ ÖNTUDAT JELENLÉTE EZT JELENTI), de ez nem emeli őt magasabbra végső soron.
Egy bizonyos szemszögből, ha nézzük, a tudatfejlődés skáláján az ember magasabb létrafokon áll, mint a többi élőlény.
Mit is jelent a tudat, a tudata egy élőlénynek? Mindaz, amit felfog és fel képes dolgozni önmagáról és a világról, és ez meghatározza azt, ahogy él, a lehetőségeit, a tevékenységi köreit, a fejlődésre való hajlamát, mindent.
Egy béka lényegesebben kevesebbet fog fel a világból, mint egy ember, vagy akár egy macska.
Ez a tudati szempont.
A szeretet szempontjából azonban ezek a különbségek csak milyenségek, minőségben, az élet szentségének és jogosultságának és teljességének szempontjából nincs megkülönböztetés.
Mert minden képesség, lehetőség magában hordozza a megvalósításához szükséges ellenerőt is, végső soron kiegyenlítődik minden.
A végső valóságban, már amennyire ezt tudom, vagy sejtem, valóban nem számít a milyenségünk, de ha pl. választanod kell egy gyerek és egy béka élete között, valószínűnek tartom, h nem a békát mentenéd meg. :))
Vajon miért? Ez szerintem egy nagyon jó kérdés.
Az embereket egyes irodalmi mondások szerint még az angyalok is irigylik. Szerintem ez arra utal, hogy az ,embernek a legtágabb a tudata és a vannak a legtágabb lehetőségei a földi megélésekre, és a Tudta számára a legnagyobb lehetőség. Egyetlen emberi élet többet felölelhet tudásból és tapasztalatból, szeretet-tanulásból, tudatosságból, mint sok más, kisebb tudat tömegei. De ezzel nem kell foglalkoznunk, a természet megteszi. A kisebb tudatszintű lények sokkal hullékonyabbak és szaporábbak, mint a magasabb tudatszintűek. A természet nem ítél, de a helyén kezeli a dolgokat. nekünk is ezt kell megtanulnunk.
Azt mondani: ez és ez az élőlény alacsonyabb tudatszintű, nem ítélet, már ha ismerjük azt, amiről beszélünk.
Én úgy tartom, a nagy egészben tapasztaljuk magunkat, és a nagy egész számára felbecsülhetetlen érték az élet maga (minden élet), és a tudatosság (fejlődés) lehetősége.
tehát továbbra is azt mondom: v annak különbségek, bár végsósoron még sincsenek.
Namaszte
"...különleges képességnek, ami csak az emberre jellemző az élőlények közül itt a Földön (A többiek nem TUDNAK MAGUKRÓL - A TUDATOSSÁG KÉPESSÉGE, AZ ÖNTUDAT JELENLÉTE EZT JELENTI), de ez nem emeli őt magasabbra végső soron."
Na hát szerintem ez minden élőlény sajátja. Nem látom értelmét, hogy miért pont csak az ember lenne erre képes. Szerintem az ember egyáltalán nem annyira különleges mint hisszük.
"Egy bizonyos szemszögből, ha nézzük, a tudatfejlődés skáláján az ember magasabb létrafokon áll, mint a többi élőlény."
De csak egy bizonyos szemszögből. Egy bizonyos szemszögből nézve az állatok vannak magasabban :)
"Egy béka lényegesebben kevesebbet fog fel a világból, mint egy ember, vagy akár egy macska."
Szerintem a megvilágosodás és a tudatosság sem mennyiség függő. Ez egyfajta belső rend, egység, tisztaság. Ehhez nem kell többet vagy kevesebbet felfogni, csak épp annyit amennyire az adott faj képes.
Szerintem van tévedés abban, amit vélsz, de azért elgondolkodtattál. :)
Szerintem valami ellenállásféle is van benned. mintha direkt rosszul esne neked az embert akármilyen szempontból magasabb szintre helyezni, pedig az öntudat olyan mértéke, formája és minősége (akkor nevezzük így a különbséget), amivel bírunk valóban egy "evolúciós ugrás" az előző szintekhez képest, ezt ma már nem igazán vitatják semmilyen tudományos, vagy egyéb, szellemi területen.
Szóval szerintem ne félj magadat tudatosabbnak és nagyobb tudatosságra rendeltetettnek látni az állatoknál és a többi élőlénynél, tiszteld magad ezért, hogy rendelkezel valami olyasmivel, amivel mások nem, és ez egyben egy nagy feladat és tisztelet neked a világegyetem részéről, amivel meg is kell tanulnod bánni, nem úgy, kint pl. az oroszlánnak...:))
Szerintem a dolgok tökéletesen a helyükön vannak, nekünk nem kell ezeket vitatni, de felismerni éppen e miatt a szempont miatt kardinális.
Sok egyszerű, jólelkű embert ismerek, aki még szeretni is tud, mégis önmagához méltatlan éltet él, mert nem tudja, ki, mire predesztinált, mire képes, vagy rendeltetett, mint egy emberi lény.. Úgy él ilyen szempontból, mint egy kisállat. nem tudja, hogy ő egy ember, akinek nem csak az a dolga, hogy egyen, igyon aludjon, dolgozzon és kiszolgálja a családját, és bár ezt képes óriási szívvel és tiszteletreméltó állhatatossággal művelni, ami önmagában is hatalmas dolog, ez a minőség hiányzik az életéből ami azonban gyökeresen megváltoztatná, és felemelné.
Így idősen, ápolja az önmagát teljesen elhagyó, még alacsonyabb tudatszinten tengődő, szeretetre sokkal kevéssé képes, és őt maximálisan kihasználó, önmagáért felelősséget nem vállaló, önhibájában tolószékbe kényszerült férjét, aki gyakorlatilag lassan felemésztette az életét, miközben ő erről semmit sem tud.
Egy kedves, nagyszívű lány-gyermek, aki mindennel rendelkezik, hogy nagyszerű élete legyen, de odaadta egy embernek, mert nem tudja, mit jelent embernek lenni, öntudatra lelni, nem csak szeretetre, hogy tartozik önmagának azzal, hogy önmaga legyen, és ehhez tudnia kell önmagáról, önmaga minőségéről, és hogy ez nem átruházható másra, még szeretetből sem. Mert nem egy az Univerzális működéssel, a természet "kiköpi" azt, ami hamis.
Olyan, mint egy négyszemű, hű házi-kutya, mindenki szerető rabszolgája, aki azt hiszi ez az élet, mert nem tud róla, hogy tudhat ÖNMAGÁRÓL.
És az állatok élhetnek harmóniában megvilágosodás nélkül (éppen azért, mert nekik nem képességük és nem feladatuk, mert nincsen hozzá adottságuk, ilyen minőségű öntudat-képességük), de az ember fél marad tudatosság nélkül.
Namaszte
Most mit mondjak... akkor sem értek egyet :)
Én azt látom, hogy a megvilágosultság és a tiszta tudat állapota teljesen független tényező, nem feltétele se az értelem, se az intelligencia, se faji hovatartozás... stb. Ha kell feltételt mondani akkor az elfogadás és a hozzáállás lenne az egyik legfontosabb tényezők, és erre szerintem minden élőlény képes.
Egyes állatok sokkal tudatosabbak, mint egyes emberek. Továbbra is azt mondom, hogy az ember fejlettsége csak bizonyos nézőpontokból nagyobb. Ha teljesen kívülről nézem a dolgot, akkor az ember is csak egy élőlény az élővilágban, és semmitől sem istenibb vagy megvilágosultabb mint a többi.
"Egy béka lényegesebben kevesebbet fog fel a világból, mint egy ember, vagy akár egy macska."
A békában , emberben ,macskában is ugyanúgy benne rejtezik a világnak ugyanaz a töredékes teljessége ,bár ezt felismerni ,tudatosítani ,és olyan széles lehetőségsávban kifejezésre juttatni,mint az ember :valóban jóval kevésbé képes a béka és a macska. Namaszte : felacso
Köszönöm, erre gondoltam. :)
Namaszte
egy feltétlen bizalmat önmagamban és mindenben .Amíg feltétel egy másik biztonság,egy másik kapaszkodó bizonyossága(pl.mennyország vagy pokol)addig ésszerű a jelelegihez ragadva pislogni a bizonytalan és rémisztő semmibe .Üdvözlettel : felacso
U . i . : Én pl önmagamat próbálom elengedni.De egyenlőre Tőlem ezek csak szavak .
Igen. A szerelemben pl, amíg a szerelmünket, a sok jót és rosszat, amit ad kötjük egy emberhez való kapcsolódásunk tényéhez, addig nem tudtuk elengedni, és nem tudjuk valójában sem őt, sem mást szeretettel szeretni. Szeretet nélkül pedig a szerelem nem szerelem, hanem ragaszkodás, elveszítéstől való félelem, kötés, szenvedés, ko-dependencia, gyűlölet, harag és még sok minden, ami őrületbe kerget, gyilkol, és pusztulásba dönt végső soron. :)
Ez a 22-es csapdája...:) (Ezt is csak ez az érzelem képes manifesztálni...:)
pedig az igazság az, hogy a szerelem bennünk van. A szerelem képessége, kibontásának képessége, megélésének és kitágításának képessége is, bennünk van, mi magunk vagyunk. megteremthetjük, megélhetjük, sőt el is engedhetjük szeretettel (szerzetesi élet, ha őszinte). megéljük, ahogy megéljük, és az jó, és megszépíti és izgalmasabbá teszi az életet, vagy legalábbis ezt az érzetet kelti, amit ha el tudunk újra és újra engedni, akkor újra és újra örülni tudunk neki. ha meg nem akarjuk, nem muszáj. Tökéletes szabadságunk van.
Inkább azt mondanám, ez egy működés, ami az élet minden más, kicsi és nagy területén is így működik, és ha ezt a tudatosságot te önbizalomnak nevezed, egyet tudok érteni. De a tudatosság segít, hogy az önbizalom, ne egy homályos érzés maradjon, ami hol van, hol elveszik.
Ha tudjuk, hogy a teremtő énünk által minden bennünk van, és adott, és hogy a tudatosságunkkal bármit van hatalmunk megteremti, és hogy szeretettel (önmagunkért és másokért) érdemes teremteni, akkor soha többé nem vész el ez az önbizalom, mert nem a földi énünkre építettük, amely mulandó, hanem a tudatba helyeztük, amely időtlen, és határtalan, és a legtöbb, és a minden, ami soha nem vész el.
Önmagunkat nem tartom szerencsésnek elengedni. Az egyik dolog amire a pszichológiában tett gyakorlati utazásom ráébresztett, hogy folyton olyan dolgokat adtam fel (tudatlan elengedés), amelyek rólam, az életemről szóltak, mert egy traumám miatt alapvetően bizalmatlan voltam a képességeimmel kapcsolatban és az életfeladataimat sokszor rémisztőnek éltem meg, ahelyett hogy belevágtam volna. Közben meg olyan dolgokat vettem magamra, de nem keveset, annyit, amibe majdnem sikerült többször is belehalnom, amik meg nem az én életem dolgai.
Szerintem nem önmagunkat kell elengedni, hanem minden mást. :)))
Amikor elengedünk mindent, de mindent, még az egészséget is, az ételt, a párkapcsolatot, a gyermekeinket, az anyagi javainkat, a tudásunkat, a vágyainkat, és a félelmünket is, és átadjuk magunkat a Mindenség erőinek, elengedjük az életünket, azt sem bánjuk, ha elmegyünk, de mégsem vágyunk arra, hogy elmenjünk, azt is felajánljuk, és közben vállaljuk azt, ami megmarad, nos akkor találjuk meg önmagunk.
Ezt onnan tudom, hogy a műtét előtt és a folyamat közben átéltem. és most, hogy írok döbbentem rá, hogy még az egészség utáni iszonyatos vágyamat is elengedtem, amikor bevállaltam a sorsom, és épp a hogyan okról beszélgettünk a volt férjemmel, és eldöntöttem, hogy bárhogy is lesz, nem félek többé, de megteszem, amit látok, hogy meg kell tennem magamért, és hagyom a májam és az életem is tegye a dolgát, és nem foglalkozok vele, mi lesz, mi ennek a logikus vagy bármilyen következménye, és nem abból indulok ki, amikor döntök, mit szeretnék élni.
Ez egy vasárnap este volt, másnap reggel hívtak be a műtétre. (Négy év után!! - Ennyit a tudatosság erejéről, a bevonzás feltételeiről. ..)
Igaz a szellemi törvény: amit elengedsz, visszakapod. de tisztán, és nem éppen pont úgy, akár, ahogy elképzelted.
Én visszakaptam az életem, de már úgy, hogy azokat a dolgokat el kell engednem és segíteni elrendeződni egy más rendbe, amiket karmákként teremtettem a régi életemben, és csak az marad velem, ami önmagamról, a sors-utamról szól.
És ehhez nem önmagam, hanem a többi dolgot kellett elengedni. :)
Namaszte
"Amikor elengedünk mindent, de mindent, még az egészséget is, az ételt, a párkapcsolatot, a gyermekeinket, az anyagi javainkat, a tudásunkat, a vágyainkat, és a félelmünket is, és átadjuk magunkat a Mindenség erőinek, elengedjük az életünket, azt sem bánjuk, ha elmegyünk, de mégsem vágyunk arra, hogy elmenjünk, azt is felajánljuk, és közben vállaljuk azt, ami megmarad, nos akkor találjuk meg önmagunk."
Én kiegészíteném a saját tapasztalatommal: Amikor elengedünk mindent, azt is, hogy meghaljunk...
Na, nekem épp azt kellett elengedjem... Szóval valahol így kellett pont önmagam megtartani, nem elengedni. És most még nem tudom, mennyire tartósan sikerült ez...
Beletelt egy évbe majdnem. És amikor ez megtörtént, persze kitartó és sokfelől jövő segítséggel, akkor történt meg az, hogy jött olyasvalami, ami segíteni fog. Mert asszem én is folyton pont azt adtam fel, ami pont az én életemről szólt, és minden mást csináltam, ami viszont baromi nehéz volt, és ezt, amikor fel is jött, gyorsan annyira elástam magam elől, sikeresen, hogy csak így, ezen az áron tudott esélyt kapni hoyg előjöjjön... És mégcsak a csücskét látom maximum. Szóval nincs megoldva még...
Szóval, fehercsongor, önmagadat nem tanácsos elengedni, mert így járhatsz... Pont azt kéne megtalálni inkább... Bár másoknál nem hinném, hoyg az lenne, mint nálam, hoyg annyira nincs meg...
U.i.: kár hogy ilyen szép sugárzó képet én nem tudok feltenni magamról... :-) Mármint ez Aditinek szól :-)
...az, amikor még az elengedést is elengeded. Csakis így juthatsz el, a "Matyulába", ami sokkal magasabb rendű mint a megvilágosodás!
Az jó, mert én nem is megvilágosodni akarok... Elengedni se akartam, meg semmit, csak vele járt az állapotommal, és akkor már leírtam ide, mert erre az előzőre rímelt... :-)
Helyesen Macyula.
Az miii???
Namaszte
...amikor minden mozdulatlanná válik körülötted, s egy hatalmas pillanatképként érzékeled, látod az egész Világot teremtéstől teremtésig.
És felismersz, megértesz mindent ami Van!
Az melyik eljárásmód / gyakorlatsor /eszmerendszer végterméke / ajándéka ? Érdeklődőn :felacso
...nagyon veszélyes, mert könnyen átbillenthet az őrület, a skizofrénia világába.
Nagyjából arról szól, hogy a magával, életkörülményeivel elégedetlen ember kettéválasztja önmagát. Egy emelkedő tiszta és egy letapasztott negatív lénnyé.
Ettől kezdve úgy érzi, hogy hogy szabadon szárnyalhat az emelkedő része, s ha gondja van, azt a lentire terheli.
Ez az eljárás egy darabig adhat még egy bizonyos fokú egyensúlyérzetet is, hiszen minél följebb emeled a felsőt, annál mélyebb egykedvűségbe taszíthatod az alsót.
De mindig fennáll annak a veszélye, hogy a lenyomott rész látva a másik fél szárnyalását utánaindul. Ilyenkor szokott bekövetkezni a katasztrófa, mivel az emelkedett rész szárnyalása alap nélküli, s ahelyett, hogy együtt emelkednének, az alsó balansz súlya visszarántja az erőtlen felső Ént.
Nagyon kivételes esetekben, ha a lenyomott ki tudja várni lent az idejét, akkor sikerülhet felérnie, de az esetek döntő többségében ez nem megy.
Helyette jöhet a pszichiátria...
pulzálva felfelé,ill.ha közben nagyon faroknehézzé válik az ember ,akkor jön a mezőn a csatt,és miután összeszedték a pszihiátrián , akkor kezdheti elölről.Ez a Macyula.
Te ezt az utat jártad/járod,ill.hogy viszonyulsz hozzá,mert a magyarázatod inkább a valós veszélyét ecsetelte, viszont amikor szóba hoztad ,akkor elég vonzó állapotot festettél le? Kíváncsian :felacso
...csak egy esettanulmányt írtam le a várható végkifejletekkel.
Nem jártam/járom ezt az utat. Nem lenne hozzá bátorságom.
Az én utam ennél sokkal kényelmesebb, lazább, könnyebb...:))
Basszus, rólam mintáztad ezt a módszert, valdd be....! Ráadásul én midnig csak az alsó lénnyel azonosultam... :-) És igen, a végkifejlet az erősen kétséges, sőt szerintem csoda kell h ne a pszichiátria legyen...
Csak asszem nekem most történik a csoda.
Másként: fogj meg egy széket az egyik kezeddel, azzal húzd magad felé. Fogd meg a másik kezeddel, azzal told el magadtól. Próbáld iszonyatos erővel. És nem mozdul egy tapodtat se, se ide se oda, de te majd felrobbansz úgy igyekszel, és máris indulhatsz a pszichiátriára, ha mindezt úgy csinálod, hogy a szék te magad vagy/vagy bármi amit tenned kellene/szeretnél/nem szeretnél, és jó sok ideig...
De sztem nekem most sikerült mégis dönteni, és az egyiket nagyobb erővel csinálni. A te módszered szerinti felfelé irányba...
És nem érdekel, mi lesz a lent hagyott résszel... Az nem is én vagyok ugyanis, csak azt hittem.
Úgy legyen!!!
Drukkolok "Nektek"... Nagyon erősen! :))