http://hu.wikipedia.org/wiki/Hét_főbűn

Ismerem ezt a belső harcot, amiről írsz.

Vallásos, keresztény családban nőttem fel, de nem vagyok máig sem megkeresztelve (felnőtt fejjel kellett/lehetett volna választanom a családom vallását).

Sokáig azt hittem, hogy Istent utasítom el, mígnem rájöttem, hogy az elfordulásom nem Istennek szól, hanem annak, ahogy a környezetemben az Istent értelmezik és követik/képviselik.
Akkor fordultak meg bennem a dolgok, amikor egy óriási külföldi múzeum csodaszép vallásos képgyűjteményeit nézegettem és lefordítottam a képek címeit, hogy mit jelentenek. Azonban hiába értettem meg a jelentésüket, nem tudtam hozzájuk társítani a bibliai történetet. Akkor és ott nagyon elszégyelltem magamat. Mégpedig azért mert otthon sok szó esett ezekről, csak kis nyilas lázadó létemre becsuktam a füleimet, hogy ne halljak semmit, abból ami elhangzik, s utólag döbbentem rá, hogy márcsak a képek feliratainak megértéséhez is érdemes lett volna figyelni.

Mostanra már semmi sem zavar (remélem, hogy a mélyben sem:), sem a példálózás, sem a bigott vallásosság, sem a vallásos képmutatás, mert mindenki azt nyújtja, amire képes, úgy gondolom.

S igen, volt olyan amikor csak mások kedvéért mentem be az Isten házába, aztán később volt olyan is, hogy csodálkozni turistaként, de mostmár sokszor csak úgy bemegyek egy-egy (bármilyen felekezetű) templomba/zsinagógába/bazilikába. Miért? Mert ott egyfajta áhitat van a levegőben és könnyű lélekkel lehet benn tartózkodni. Ha a pap jól beszél, akkor pedig még egyel több ok, hogy meghallgassam őt.
Érdekes azt is megfigyelni, hogy mennyire más minden pap prédikációja. Tudatosan, vagy öntudatlanul mennyire beleviszik az egyéniségüket/jellemüket/személyiségüket, s ennek függvényében hall az ember egy elvont szónoklást, vagy igazi élő beszédet.

Nem dolgozom messzire a bazilikától. A bazilika jobb oldalán a szent koronát ábrázolja az egyik színes üvegablak. A délutáni nap fényében az ablakon beszűrődő nap olyan csodás, mintha a magyar szent korona dicsőségét hirdetné. Mostanság már ezért a látványért is bemegyek a bazilikába, s a csodás látvány által feltöltődve, lélekben megerősödve jövök ki.

Nem találok kivetnivalót abban, ha valaki csak hébe-hóba, esetleg ünnepnapokon megy templomba. Inkább az a fontos, hogy azt akkor milyen lelkülettel teszi.
Az ünnepek környékén a feldíszített templomok hangulata is ünnepies/ünnepélyes (még akkor is, ha megkopott a templombelső, vagy szegényebbek a hívek, vagy hideg van bent).

Jól gondolod, lesz olyan is, amikor már nem lesz Benned ellenérzés, hanem csak az áhítat, a csodálat, vagy bármilyen más érzelem (tisztán és őszintén).
De azért - alkalomadtán - majd írd meg, légy szíves hogyan fejlődtek a dolgok.

"...hogy mennyire véresen komolyan veszik az emberek a hitüket..."

"Furcsa érzés volt azzal a tudattal az "Isten házaiban" lenni, hogy minden Isten"

"Mindvégig belül dühöngve, hogy nem álltam ki magamért, mit keresek itt, utálom az egészet, ezek is mind csak megszokásból járnak, neemneeeemneeeemneeeem, ők is Istenek, csak nem tudnak róla, szeressük őket... "

Hááát ez olyan "Én tudom, ti nem" mentalitás, hm... szellemi nagyképűség, egoizmus? Ki mit is tud valójában?

Először is Mindenkit üdvözlök, mivel új regisztrációs vagyok, így ezt egyszer megteszem, és akkor csak vissza kell olvasni a mondatot!
Élőszőr a bloghoz egy mondatot hozzáfűznék amit Sikka írt! Nem ismerem régóta, de olyan mintha mindig is én lettem volna! Van egy sajátos meglátása az élet nagyon sok területén, van egy olyan önkritikája, ami szerintem nem elítélendő, hogy ebben a tudatban magát sok mindenki fölé helyezi, és ez miért gond? Én is tudom magamról, hogy sok élő, vagy hitbeli személynél jóval többet érek! Mondok egy példát is erre, amivel azt hiszem sokak ellenérzését ki fogom váltani: Én több vagyok bizonyos dolgokban az általatok Istennek, Manitunak, Buddhának, Allahnak, és sok más néven/aki persze egy és ugyanaz/ közismert személynél, mert én tudok ítélni és elítélni a jelenben, és nem várom meg, mint ez a Személy a jövőt, hogy majd ítéljek, hátha megváltozik, vagy jóvá teszi a dolgokat! Csak egy apró történet: jóvá lehet tenni valaha is, megbocsáthat e ISTEN egy olyan embernek, aki a kereszténység, az egyház, a hit nevében GYERMEKEKET molesztált?? Hát ezért vagyok én több mint az Isten, mert én most ítélem el, most tudnám megtenni azt amivel megbüntethetném! És én ezt tartom kevélységnek, hogy igenis merem kimondani, merem érezni azt amit kéne nagyon sokunknak, és ettől igenis annál sokkal többet érek, sokkal jobb vagyok, aki inkább másokat hagy szólni, másokra hárítja az ítélkezést! Én úgy vélem, hogy Sikka is hasonlóféleképpen gondolkodik /nem biztos , hogy erről a témáról/ , de az élet sok sok lehetőségéről, hogy jóval mások feletti a gondolkodása, és ezt ki is nyilvánítja, és ezt az emberek egy része úgy éli meg, hogy azt hiszi ezek a megnyilvánulások mások fölé helyezik Őt. Pedig nem vele van a baj, hanem azzal aki ezt nem fogadja el, és aki nem fogadja el, az bizony saját magát értékeli alacsonyabbra, és nem Sikka mondja azt, hogy márpedig a másik embernél több vagyok!
Na de kicsit még visszakanyarodnék a bejegyzéshez, az én meglátásomban, és az én részvételemmel:
Nekem a templomok, bazilikák és más egyházi létesítmények abszolút olyan ellenszenves ideológiát képviselnek, amit szerintem egy jó érzésű ember nem fogadhatna el! Csillogás, gyönyör, arany..... Jézus: kopott ruha, éhezés, gyaloglás, meggyötört tekintet..... Hol van a kettő arányban! Istent képviselő papok Audi A6-os luxusautóval furikáznak, szedik az adományokat, amiből elvileg a sanyarú sorsú embereken segítenek! Van egy kedves öreg néni ismerősöm itt Szombathelyen, kertszomszéd, nagyon szegény, nagyon vallásos, hittel teli özvegyasszony. Pár éve mesélte nekem a kertben, hogy egyik télen nagyon rosszul volt, fázott miközben hazafelé gyalogolt, és az utcában ahol járt, miközben tartott hazafelé volt egy kis templom ami este hatkor zár be, és a pap éppen zárta be az ajtót, amikor az ismerősöm odaért, és megkérte had üljön le benn tíz percre, míg kicsit átmelegszik, és elmormol egy imát. Gondolom sejtitek, hogy a sanyarú sorsokon segítő papnak/egyháznak/ milyen válasza volt: "Drága Hölgyem jöjjön vissza reggel!". Én azt vallom, azt hiszem, hogy van egy Erő ami a sorsunkat irányítja, befolyásolja ha nagyon rossz irányba haladnánk, és ezt nevezhetem akár Istennek is, de nem tudnék, és nem tudok jó szívvel bemenni egy gyülekezetbe, egy imádságra oda ahol a szöges ellentét van, mint amit a Biblia, és a tanítások hirdetnek! Mondhatják sokan erre, hogy a papoknak is élni, lakni kell valahol, egyetértek velük, de nem egyszer, nem kétszer láttam a Vatikánt, láttam Zsinagógákat és más szent létesítményeket, és némely helyen egy egy korsó árából 10 szerény lakást tudnának venni ezekből az egyházi személyeknek. Legalább hasznos dologra költenék azt az értéket amit Tőletek, tőlem, Tőlünk ellopott a 2000 év alatt az egyház! Szóval számomra csak a leírása Sikkának fogott meg, ahogy fogalmazott az nekem nagyon mély érzésű, és bensőséges volt, még ha egy vívódás is ez! Én nem vívódok, mint mondtam én ítélkezek a jelenben, és lehet bármilyen szép egy szónoklat, ha nincs mögötte cselekedet, lehet bármilyen mély is a hit, ha köze sincs a szabályzatban/Bibliában/ leírtakhoz! és szerintem amit jelenleg az emberek tesznek, amit gondolnak, az nem összeegyeztethető a hittel, cselekedetekkel amire minket embereket Jézus, Isten, Allah és a többi néven elnevezett személy akart nekünk mondani!
És igen visszatérve a kevélységre: én ezeknél az itt felsorolt létező, vagy kitalált, vagy hitben élő személyeknél sokkal több vagyok /természetesen az én gondolatvezetésembe/, akinek erről más a véleménye, azt is elfogadom, az pedig az Ő gondolatmenete, és abban pedig Ő a jobb nálunk:)
Ennyit szerettem volna reagálni, még ha néha el is kanyarodtam a bejegyzés témájától, elnézést ha ezzel bárkinek is sértem az önérzetét, hitét, vagy hovatartozását!

Üdvözlettel
Torka Sanyija:))

Tudatosság: tudni, hogy nagyobb látószögben látod már a dolgokat, mint (valószínűleg!) a legtöbbjük, és örülni ennek.

Alázat: tudni, hogy mindenki ott tart, ahol, és éppen annyi erővel és ellenerővel birkózik. amekkorát a helye, tudatossága rá mér. Ezért senkinél sem vagyunk se többek, se kevesebbek, bármennyit tudunk, bármekkora a hatalmunk, a tudatosságunk, mert a legfőbb feladatunk mindig mindet szeretetben megélni. Minden, amit tudunk, megtanultunk, amivel bírunk azért van, hogy szeretettel használjuk a magunk és mások javára. Legfőképp a tudatosságunk, mert az a földön a legnagyobb hatalom.

Szeretet: elengedni az összehasonlítást. Úgy kapcsolódni a "régiekhez", hogy ne mint "régieket", vagy valakiket lásd, akik ilyenek, vagy olyanok, ennyivel többet vagy kevesebbet tudnak vagy látnak, hanem mint embereket akik ugyanúgy a boldogságot akarják megélni és azt keresik, ahogy egykor és olykor még mindig Te is. És számukra a megnyugvás, és a felemelkedés lehetősége a te ítélet-mentes és őszintén nyitott viszonyulásodban rejlik, amikor csak engeded hogy legyél nekik, ahogy azelőtt is, és félretéve önmagad és a tudásod jelentőségét, valamint azt, mennyit tanultál azóta, amióta utoljára ott jártál, teljes és egyszerű önátadásoddal nekik szenteled a nyugodt figyelmed, és őszintén rájuk vagy kíváncsi.

U.I.: a gőg nem bűn. Csak ego. A keresztények nevezik az ego megnyilvánulásait bűnnek, azért, mert ezt használták fel a hatalomért az egyház és az államok képviselői a tudatlanok és hatalom-nélküliek ellen. Az ego nem bűn, csak hiányos tudás, lelki sebekből származó, nem látás okozta cselekvés és érzés és gondolkodás-kényszer. hamis énkép és hamis világkép, amit a kegyelem, a szeretet és a megbocsátás oldoz fel.

Ha ezt tudjuk, és egységben vagyunk képesek szemlélni önmagunk teljességét, elfogadjuk és feloldjuk a saját hamis viszonyulásunkat a világhoz és önmagunkhoz, képessé válunk a tisztánlátásra és a tiszta szeretet megélésére önmagunk és mások iránt. És ezzel feloldjuk a kereszténységnek nevezett vallás ránk-erőltetett hamisságát, tévedéseit (ego-ját.)

menj vissza templomba és éld ezt.

:)

namaszte

Szia,

egy kicsit visszatérnék a történethez a templomban. Az jutott eszembe, hogy lehet pont ez a gondolkodás a "rossz". Megpróbálhatnál úgy menni templomba, hogy jól érezd magad. Miért? Mert szól szép zene, szép ének. Amolyan megnyugtató, spirituális jellegű. + vannak szép tárgyak, szobrok, festmények + mesél a pap is valamilyen történetet. + Nincs időkényszer. Kikapcsoltad a telefonodat is, senki sem sürget, hiszen rászántad az időt a misére, így békesség vesz körül.

Ha úgy őrlődik az ember - ahogy leírod, akkor nem pont egy probléma felerősítésén munkálkodik?
Tolle gondolata:
Tanzan és Ekido története, akik olyan úton lépdeltek, amely a heves esőzés hatására rendkívül sárossá vált. Egy falu közelében találkoztak egy fiatalasszonnyal, aki éppen az úton próbált átkelni, ám a sár olyan mély volt, hogy az tönkretette volna a selyem kimonóját. Tanzan azonnal a karjaiba kapta a hölgyet, és átvitte az út másik oldalára.
A szerzetesek csendben folytatták útjukat. Öt órával később, amint közeledtek a számukra szállásul szolgáló templomhoz, Ekido nem tudta tovább visszatartani magát, és kifakadt: „Miért cipelted át azt a lányt az úton?! Nekünk szerzeteseknek nem szabad ilyesmit tennünk!”
„A lányt én már több órája letettem – felelte Tanzan. – Te még mindig cipeled?”

De Osho is írt erről.

Ugyanakkor azt is hallani, hogy fontos szemlélnünk magunkat, hogy tudjuk mit csinálunk. Vagyis fontos felismerni érzéseinket. Ezek kiváltó okát megtalálni és akkor már eldolgozni is.
Melyik lehet a fontosabb? Nem agyalni, csak lenni és átérezni? Vagy agyalni az okokon?

Üdv:
Gyuri

"azért tartom magam többre másoknál, mert én annyira jó vagyok"

Ez a mondatrész nekem sok mindent elárul.
Sajnos ez így helytállónak tűnik, de a saját életem tapasztalata alapján azt mondom, hogy ez csak annak tűnik, de nem az, hanem egy mélyen lévő problémáról árulkodik.

Amikor többre tartottam magam másoknál és nagyon mélyen leástam önmagamba, akkor számomra az derült ki, hogy ez csak egy álca, egy álarc.
Merthogy igazából arról van szó, hogy azért tartom magam többre másoknál, mert önmagam elől is igyekszem elrejteni azt, hogy nem bízom magamban, nem érzem, hogy egy szinten lennék a többiekkel, nem érzem, hogy helyem lenne közöttük, hanem éppen hogy leértékelem önmagamat és bent a mélyben kevesebbnek élem meg magamat másoknál ... és mi következik ebből az önmagam értékének bizonygatásán kívül?
Az következik, hogy észre sem veszem, amikor átadom a saját életem irányítását másoknak (személyeknek, meggyőződéseknek, hiteknek) és elfelejtek önvizsgálatot tartani, hogy kinek a hitét, meggyőződését képviselem (mert hogy nem a sajátomat az szinte biztos).

Nem állítom, hogy könnyű rájönni arra, hogy mikor vagyunk a saját utunkon és mikor képviselem a mások vélt vagy valós igazát/hitét, de megéri megtudni azt (bármennyi időbe kerül is), hogy kik vagyunk valójában a felszínen és lenn a mélyben. S az elfogadás lelkigyakorlata addig is nagyon hasznos dolog, de az önmagunk különféle részeinek elfogadása (a nem szeretett, elutasított énrészeinké) meg még ennél is többet ad, mert egyszerűen élet-átalakító hatású.

S még az is eszembe jutott, hogy Sikka fogadd el és öleld magadhoz szeretettel azt az én-részedet is, amelyik komolytalanul áll hozzá a templombajárási kényszereinknek, ugyanis ő is a Te érdekeidet szolgálja és Téged véd, az majd ki fog derülni idővel, hogy mitől és mire is akarja felhívni a figyelmedet.
Erős a gyanúm, hogy egy mélyebb megélésre és egy mélyen átélt áhítatra vagy valami hasonlóra vágysz és a lelked már nem elégszik meg a megszokásból történő templombajárással... de ennek igazát majd csak Te tudod megérteni a maga idejében.

Eszembe jut még a Mi a csudát tudunk a világról c. spiri film, amiben a főhősnő utazik a városi villamoson és ahogy kifelé néz az ablakon a Magasabb Énje szemével, az állandó csodát látja a világban.
Azt hiszem a mai időkben, a visszás/felemás érzéseink/élményeink megélése közben még nagyobb szükségünk van arra, hogy megláthassuk és megélhessük azt a csodát a teremtett világban, amit csak a lelki szemeinken át történő meglátásaink tesznek lehetővé.

Örülök,hogy itt vagy Marcsi,és visszahoztad -ezt az annyira hiányzó-TISZTA szeretetteljes energiát az oldalra.
Ahogy olvastalak,nagyon jó érzés töltött el....végre !
Köszönet érte:)

"Valahogy minden összeáll, az Isten mindent jól csinál, mindent úgy ahogy kéne, mindenkit úgy ahogy kérte" :) énekli Kowalsky meg a Vega...

Hát most valami beérett ezzel kapcsolatban tegnap.

Hirtelen ötlettől vezérelve -korábban értem oda egy találkozóra a megbeszéltnél- beültem egy templomba. Figyeltem hogy hol van ellenállás bennem (persze solarban, "egócsakrában" találtam) figyeltem az energiákat a templomban, hogy miért jöttek ide a többiek, hogy egyáltalán megtaláljam végre, mi a lényege az egésznek, és mi bajom vele. Odabenn nem jutottam sokkal előrébb, hamar véget is érta ceremónia, mentem találkozni, akinek elmeséltem ezt, és akkor kibukott belőlem, hogy miért haragszom az egész egyházasdira! Mert úgyérzem nem a teljes Igazságot közvetítették ebbe neveltek, ezért becsapva érzem magam. Persze agyban tudom, hogy a szüleim az általuk tartott és aktívan élt legmegfelelőbb Igazságot adták át...tehát a maximumot, de mégis úgy éreztem magam mint vmi kerítés mögé bezárva.

És itt a kulcs! A kerítés! Azt mondta az Illető: dehát a kerítés is ugyanúgy Az Igazság! Mint bármi más! ...:)
akkor csak megdöbbentem hogy jé, erre nem is gondoltam, reggelre azonban valami nagy megkönnyebbülés érkezett, és már olyan nevetségesnek tűnik az egész kerítésesdi! :)

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat, hogy hozzájárultatok ehhez a felismeréshez:)