Öndefiníciók
Tipikus önismereti történet: felhúzom magam valamin, amihez semmi közöm nem lenne, de nem tagadom le a felzubogó kellemetlen érzéseket... hát hogyne lenne közöm hozzá, ha így reagálok?!
Úgyhogy előveszem a lelkem: miért is zavar engem, hogy xy mindig megy valami/ki zászlótartó után? Csapot-papot maga mögött hagyva? Hol jelenik meg ez az én életemben?
Baffameg, MINDENHOL! Oké, akkor ma úgy élem a napomat, hogy sehova sem tartozom. És a világ nagyon is alkalmazkodik hozzám! Vajon hányféle öndefiníciót, hovatartozást szedtem össze? Milyen mélyre rejtettem magam? Mennyi burkot kell levedlenem, hogy meglássam ki vagyok, mi vagyok valójában? Amikor csak egyedül vagyok... persze elképzelhetem ahogy egymagamban sétálok egy erdőben, felmegyek egy hegyre, de akkor kiránduló leszek máris, "természetjáró" NORMÁLIS ember.... hééé... maradjunk az érzékelésnél... mivel csak ma kezdtem, kíváncsi figyelem az, amivel egyelőre jellemezni tudom...
Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?
- Kirsikka blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
59 hozzászólásLeginkább halott!
Az identitások bámulatos hálózata köt össze minket a világgal.
A lányom apja vagyok, az anyám fia, az asszonyom élettársa, a haverom barátja, a testvérem bátyja, ember vagyok, pocakos vagyok, hosszú hajú vagyok. Ebben a házban lakom, tehát idevalósi vagyok, ebben az utcában, ebben a kerületben, tehát zuglói vagyok, egyben Budapesti is, Magyar, Európai, földi ember, ennek a naprendszernek a lakosa, ennek a galaxisnak a lakosa :)))
Ezen túl a kifinomultabb része az életünknek ilyen szempontból, minden tárgy amihez kötődünk, mert azonosulunk velük. Ha a kutyámba belerúg valaki az belém rúgott, ha dobálja valaki a cipőmet, velem szemben tiszteletlen, ha bejön az asszonyom a szobámba és rendet rak a gép körül, felborítja az életemet. A szobám is és az asztalomon lévő kupleráj is én vagyok...
Szóval jó hosszú a lista...
"Halj meg mielőtt meghalnál" ...zen mondás :)
most nézem, hogy nem is zen, hanem szúfi :D Miki, te úgyis szereted a pontosságot meg a vallásokat ;)
Látod Kirsikka, a világ milyen sokarcú színes tükörrel gondoskodik a szabadságodról?
Választási lehetőséget kínál Neked arra, hogy az legyél, ami csak lenni akarsz.
Ha bölcs vagy, élsz is vele.
Légy tehát sokarcú! - üzeni a világ, bújj bele a bőrébe annak, akit/amit melléd küld. Csodálkozz rá!
Birtokold, azonosulj vele, majd engedd!
Ha kirándulni indulsz, légy fa, légy Te hegy, légy friss levegő!
Így apránként engeded/szívod be magadba a teljes világot, a Teljes Igazságot.
Olykor nem tetszik a világ, ami körülvesz Téged?
Változtass rajta! Hozz másmilyen döntést! Gondolj új gondolatot! Mondj új szót! Hajts végre új cselekedetet! És mindezeket alaposan itasd át a hiteddel, hogy azt már meg is kaptad. Ott VAN előtted. Előre adj ezért hálát a Teremtőnek.
Ez lesz az új teremtésed, mert képzeld.... a világ engedelmeskedni fog és azt mondja: Kértél tőlem, Édes Gazdám? Kérésed számomra PARANCS!
És melléd küldi. Tiéd lehet.
Csak kérd, és adatik:-)
szeklice
Csak úgy láthatom meg az Egyenlőséget mindennel, ha a gyökerét ragadom meg, ami a semmi. Mint egy közös nevező. Semmi nem az enyém, semmi nem nemazenyém...
Reggel erre meditáltam, és puszta fehérség történt. Nem tartott sokáig, mert rögtön arra gondoltam, hogy a vakok vajon mit látnak? fehéret vagy feketét? :) tessék! máris belepréselem a dualitásba :D fel is akartam hívni a vak rokonomat -egy baleset során vakult meg, talán még emlékszik a színekre-, de ki volt kapcsolva.
Valamelyik nap, azon gondolkoztam, hogy oké, hogy mindent egy szemüvegen keresztül nézünk, de amit felfogunk a világból azt is megszűri a szemüveg. ...mennyit váltottam eddig? mi szükség rá? KELL EZ NEKEM EGYÁLTALÁN? miért ne lehetne átereszteni mindent? (belebolondulnék? felfoghatatlan lenne...) Akkor csak annyi mindent ami épp van közvetlenül körülöttem...
Van valami mondás, miszerint ha látni akarod Istent, vagy meztelenül menj, vagy sehogy. Tehát engedd el az önazonosulásaid.... ilyen fajta Lelki meztelenség az, amire vágyom. Tisztaság. Üresség. Semmilyenség. Megfogalmazhatatlanság.
Akkor egy dologra vágyunk :)
"akármerre megyek, úgyis hazafelé tartok" ...mondta a folyó a Keresőnek :)
nem szó szerint, de DeMello :)
Akkor vagy a legtöbb , legszebb . Üdvözlettel : felacso
Egyszer el tudtam engedni magamat addig, ahol semmilyen sem vagyok.
Előtte el kellett engednem az összes idegenkedésemet, az összes félelmemet. Nem volt könnyű, de utólag azt mondom, megérte.
Amint áthaladtam a félelem kapun, mintha egy űrben éreztem volna magam, aminek nincsennek határai.
Érdekes, leírhatatlan érzés volt, de jól éreztem magamat ebben az űrben/ürességben, csendben.
Utólag az eszem másként reagált a megtapasztaltakra. Kicsit döbbenten, ijedten próbálta értelmezni, azt hogy hol is járhatott és mit is tapasztalhatott. Majd egy idő múlva ezt is feladta, már nem akartam értelmezni... de megismételni sem tudtam még azóta ezt a tapasztalást... nem tudnám megmondani miért.
De belül úgy érzem, hogy újra megtapasztalhatom, ha készen állok rá, ha jó az nekem, ha számomra itt az ideje. Miért gondolom így? Mert amennyire jó semminek lenni, annyira nehéz rábízni magamat arra, hogy a mai énközpontú világban rábízzam magam erre a semmire, még akkor is, ha lehetséges, hogy ez jelenti számomra a mindent.
Igen, nekem is volt egy hasonló élményem, amit annyira nem tudtam hova tenni, hogy megnevezni se tudtam, mitöbb, elég hamar elmúlt. Bár nagyon mély nyomot hagyott bennem, vágyom rá és félek tőle egyszerre. Ahogy később olvasgattam a témában született meg a felismerés hogy mi volt AZ... akkor. hát EZ :)
Most, hogy a mindennapjaimba próbálom beleszőni, egész más. Mióta írtam a blogot eltelt némi idő... nemtom hány hét... mindenesetre kiürült az életem. Eltűntek a mindennapos barátok, nemigen történt semmi, pedig elég pörgős vagyok :) Élveztem az új helyzetet, bár szokatlan volt, furcsa, nem is tudtam hogy hívni, csak figyeltem, figyeltem... aztán az utóbbi pár napban történtek dolgok, felbukkantak ismét az emberek. És nem sikerül... valahogy nem érzem magamat bennük. A helyzetekben. Nem találom a helyem, elmenekülök. Tudatában annak, hogy most menekülök, és olyan dolgokra vetemedek, amit sose csináltam... tehát most kezd kibuktatni ez az egész, jön fel a mélyről egy nagy adag kuszaság, ütköznek az önazonosítások, az életelméletek..... iylesmi. Jól fog jönni a holnapi transz, az biztos! ;)
...szeretném a kettőt valahogy harmóniába hozni: semminek lenni, közben élni... semmiként élni. nem csak egy szobában gubbasztani, mert annak elszállás lesz a vége.
Próbáld megragadni ennek az érdekes időszaknak az értelmét, a jelentőségét az életedben.
Mert biztosan van más értelme, jelentősége is, mint ami elsőre kínálkozik. Nem véletlenül vagy ebben az élethelyzetben. A menekülésed is takar valamit, nem hinném, hogy szimplán csak menekülés lenne.
Én ilyen menekülős időszakomban jöttem rá arra, hogy mennyire szeretem magam körül a csendet, mennyire szeretem az otthonomat és mennyire fel tud tölteni az ha otthon szépen nyugodtan, kényelmesen elmatathatok (feltéve, hogy nem kínoztam magam azzal, hogy nem kéne egyedül lennem, akkor az egyedüllétemben sem voltam magányos, mert olyan volt, mintha egy láthatatlan lény lett volna velem a csendben, nagy-nagy szeretettel).
A holnapi transzhoz meg a legjobbakat kívánom!
Nem szeretnék a folyamat közben pluszban erőlködni rajta, hogy mi miért... ha átbillentem oda, ahova ki kell fusson a dolog, akkor úgyis érkezik majd egy felismerés anélkül, hogy görcsölnék rajta közben, hogy "most ezt MIÉRT" amúgy is hajlamos vagyok ilyesmire, ezért most nem foglalkozom vele, csak annyit teszek, hogy ami éppen van, ha bőgök, akkor bőgök, ha szomorú vagyok akkor szomorú vagyok, ha haragszom, akkor haragszom. Ugyanígy a pozitív érzésekkel is, mint ujjongás, meg bármi. Jól belemegyek az aktuális dologba, és általában amint megszületik benne a tudatosság, máris valami más megvilágításba kerül, máris érvényét veszti a szenvedés. Tehát megszületett A Tanulság :) A Válasz a miértre, az értelme a "szenvedésnek", anélkül hogy rákérdeztem volna.
...után is írok- feltéve ha bele tudom gyömöszölni holmi szavakba az élményeket ...:)
nos... nagy elvárásokkal mentem transzolni és (természetesen) jó nagy pofáraesés lett belőle: mert egyrészt ott motoszkált bennem, hogy túl akarok már lenni a dolgon, kiverni a biztosítékot, másrészt pontosan tudtam, hogy mit akarok átélni. És jött a fityisz: :DDDD jól átéltem, csak váratlanul. Más megközelítésből. Máshogyan. Erőteljesebben. Azt, hogy nem tartozom oda. A transzolók közé. A transzolók közé SE! Azt, hogy ha kikalkulálom, hogy nekem hogy lesz jó, akkor nem úgy lesz, és szenvedek, hogy miért nem, aztán bebizonyosodik, hogy mégiscsak úgy "JÓ", akkor is ha fájt. Mert hát azért mentem :) Csak az Élet nem hagyott dirigálni (ez is rajta volt a listán :D hogy megadom magam)
Kevésbé virágnyelven: 2 turnusban transzoltunk, és amikor segítő voltam, sokkal jobban el tudtam lazulni, belelzuhanni, mint amikor transzoló voltam. Akkor zavart a zene stílusa, ami korábbi alkalmakkor nem okozott gondot. De valahogy ez a zavar hozta el mégis azt a kívülállás, kirekesztettség, egyedüllét, meg nem értettség, elválasztódás érzést, amiért odamentem :) csak nagyobbat szólt a pofon így, hogy másik oldalról érkezett, mint vártam volna.
Volt egy pillanat az életemben, amikor alaposan elvesztettem a fonalat. Akkor történt ez, amikor kiköltöztem ide külföldre, távol a családomtól, a régi barátoktól, friss diplomával.
Egy csapásra minden támpont és öndefinició elhalványult. Itt kint én nem voltam semmi és senki, senkinek. Tehát magam voltam magammal. Olyan volt ez, mint meghalni kicsit és újjászületni egy más formában. Nem volt egyszerű, de jót tett. Rájöttem, hogy ha a megszokott világ el is tűnik körülöttem, ha eltűnnek a régi szerepeim ÉN VAGYOK akkor is. Sőt talán ilyen helyzetekben vagyunk igazán önmagunk.
Akkoriban nagyon szenvedtem, és nehéz volt megtapasztalni a semmit és abból építkezni újra. De amikor valaki megtapasztalja azt, hogy csak ÖNMAGÁHOZ TARTOZIK végső soron, végtelen szabadsággal tölti el az embert. És nem fog függeni mások véleményétől és kevésbé lesz befolyásolható. Általában nem elég azonban önmagunkra támaszkodni ilyen tapasztalások alatt sem, sőt, szerintem pont ilyenkor tud "képbe kerülni" a Teremtővel való kapcsolat keresése, ami táplál és erőt ad a saját magunk megismerésében, feltárásában és megvalósításában.
Köszönöm, egy új megvilágításba helyezted az egészet... az újraépítkezés nem célom egyáltalán. Ha már egyszer semmi lettem, akkor jó lesz úgy :) mindenesetre készülök énis külföldre -bár még nem konkrétan, csak lélekben :) és ezek a változások kifejezetten motiválnak :) jó volt olvasni! :)
Az újraépítkezés alatt nem az új maszkok felvételét értem, hanem a valódi "mag-unk" felépítését, az önvalónk megtalálását. Talán az "újra" előtag nem megfelelő.
Semmi nem maradhatsz szerintem, mert ha még itt vagyunk, ebben a dimenzióban, akkor valaminek lennünk kell ebben a világban, DE ha legbelül tudjuk, hogy igazából semmi-minden vagyunk, a világban eljátszott szerepek nem esnek annyira nehezünkre.
Az egész kiinduló pontja az volt, hogy Adyashanti tanításával találkoztam, akinek magyarul eddig csak az Üresség tánca c. könvye jelent meg, ez a fajta táncoló semmi az amit valóban keresek, úgyhogy szerintem egy dologról beszélünk :)
korábban már írtam róla valamit: http://onmegvalositas.hu/comment/37072#comment-37072
Ő a semmit együtt említi a mindennel.
Először beszél egy totális egységről. Aztán Átélte a minde3nt,mindenséget,és a hab a tortán az ,hogy ez a minden egyben a teljes semmi is. Mondja Ő. /meg mások is/
Szóval a semmit nem önmagában elkülönülve említi,hanem úgy ,hogy a Minden,egyben a Semmi is. /legalább is én így emlékszem:)/
Bár nem olvastam végig az itteni hozzászólásokat csak a semmilyenségről jutott az eszembe hogy sokat segít nekem mostanság az hogy fákat ölelgetek (NORMAFA Nr.1) ezáltal kiürül az agyam és megszabadulok a belső szeméttől...nem utolsó sorban földel így nem szállok el :)
Különösen akkor jó móka ez amikor nagy szél van és érzed ahogy az egész fa mozog...
Igen, ez az élmény megvolt, nagyon érdekes, ha különböző fajta fákat ölelsz meg, teljesen más energiájuk van. Amúgy Adya egy helyen épp egy korhadt fához hasonlítja az egész folyamatot, és teljesen ledöbbentem, mikor a Margiton találkoztam egy OLYAN fával, amiről korábban olvastam. Végig fel volt hasadva a kérge, és át lehetett nyúlni rajta. Na azt megölelni volt a legdurvább.. bele is telt pár hétbe mire rávettem magam. Addig még a látványától is elsírtam magam úgy belém hasított. Sőt, az is hetekbe telt, míg észrevettem egyáltalán, olvasás után még simán elmentem mellette párszor.
A külső dolgoknak való átengedést mással is lehet csinálni... talán bármivel, csak vigyázni kell, mert az egó rátenyerel erre is. Azt vettem észre, hogy elkezdtem menekülésként használni: amikor nem tetszik ami bennem van, akkor szépen előveszem ezeket a "kiürítő" dolgokat (Tommy Emmanuel) és átengedem magam neki. Egy szempillantás alatt jól érzem magam -akkor, de nagyon őszintének kell lenni, és nyakon csípni, ha csak azért csinálom, hogy ne kelljen szembesülnöm azzal, ami épp VAN.
"Vajon milyen lehet az, amikor tényleg semmilyen se vagyok?"
Akkor az öröm vagy. :) Puszta és teljes tapasztalás, és a tapasztalás öröme.
Amíg reagálsz, addig nem szűntél meg. Amíg rákérdezel a reakcióidra, addig az elmédben vagy, nem szűntél meg. és amíg válaszolsz a kérdéseidre, bezárod a személyiséged körét, és keringsz tovább, elvétve a középpontod: ahol nem vagy. :)
Namaszte
Nagyon jó megfogalmazás! :) köszönöm szépen!
Néha sikerül elcsípni, aztán elmúlik...
"Akkor az öröm vagy"
Ha semmi vagy akkor a "semmi" vagy, nem öröm :) Az öröm abból fakadhat, hogy van valami körülötted ami "valami".
Hát az a ,,kis öröm'',ha körülötted van valami aminek örülsz, a ,,nagy'' meg ha ,benned:)
Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled:) Lehetne ezt a semminek is mondani,mert nagy a csend,de mégsem semmi,merthogy az öröm /,,boldogságérzés''/ is nagy:)
"Akkor nincs semmi körülötted,legalább is nem érzékeled :)"
Ez miért jó? Csak az érzés miatt?
Ha ez lenne ennek az igazsága, akkor a világnak nem is szabadna léteznie.
Én próbáltam erre az ürességre reflektálni,amiről Sikka is beszélt volna.
Tehát az a belső boldogság,amit én a ,,nagyobbnak'' nevezek,az nyilván akkor lehetséges,
ha az ember nagyon közel kerül,,Önmagához''. Akkor ugye nem ,,zavar'' be semmi,
sem gondolat,sem a környezet,sem semmi. Tehát egy ,,módosult'' tudatállapot,vagyis igen bizonyos értelemben ez a világ nem létezik.
Hogy mi ebben a jó??? Hát ki kell próbálni:)))
Ettől én még nagyon szeretem ezt a világot:D /Túlságosan is,úgyhogy egyelőre ,,menthetetlen'' vagyok:)))/
"Akkor ugye nem ,,zavar'' be semmi, sem gondolat,sem a környezet,sem semmi."
A környezet nem zavar be, mert nem célja a bezavarás. Te zavartatod magad a környezettel, mert azt hiszed, hogy így működik. A hiba az Ön készülékében van kérem :) Ez az egyik dolog amit meg kell érteni ebben: a formák nem azért vannak, hogy téged zavarjanak. Nyilván egyszerűbb boldogítóbb állapotot elérni egy ürességben, csak ez valamilyen menekülés is a formák valóságától. Az igazán ügyes ember felhozza a "Istent" a környezetébe is, és ott nyilvánítja ki, nem "ragad" bele az ürességbe :)
Nahát. Az üresség mint menekülés? Szerintem meg 'Isten' is üres. Az az isteni állapot. A formák nem valóság. Csak segítség a megéléshez... Meg amíg itt vagy, abban kell kinyilvánítanod magad, azért kaptál testet. Ebben kell boldogulni. De amíg bármit is 'kinyilvánítasz', az még nem a vége...