Nem várt gyermek
Tagadhatatlan, hogy nem könnyű nem várt, nem kívánt gyermekként megszületni.
Talán több mindenkit érdekelhet ez a téma, ezért gondoltam, hogy egy blogban közösen nézzük meg, hogy miként viselkedünk/viselkedhetünk ilyenkor, hogyan nyomja rá az életünkre a bélyegét a fenti tény.
Szeretném, ha közösen megfogalmaznánk azt is, hogy mit lehet tenni azért, hogy idővel a lehető legjobbat hozzuk ki mégis/mindennek ellenére is az életünkből.
:)
Nem rossz ez a szám. Jó sok férfi-energia van benne, meg vágy-energia. :) Színtiszta föld és tűz.
Na, valami ilyesmit kezdtem élni, rátapintottál!
Egyébként a születési jegyem föld-elemű, az aszcendensem meg tűz, ráadásul Kos, mint tudjuk, a Mars energia a legférfiasabb energia. Sajnálom, ezzel születtem, ez a feladatom. Úgy tűnik, mégiscsak akad köze önmagamhoz annak, amit most megélek...:)
Köszi, ez jó volt!
Namaszte
De mind eközben maradj teljesértékű NŐ....
A befogadó, megtartó...
A védelem nem ennek az érának a dolga... Ha mégis magadra vállalod, az azt jelzi, hogy nincs a közeledben ez az erő...
Az Én asszonyomnak eszébe nem jutna harcolni... Azért vagyok ÉN...
Örülök, hogy váltottál! :))))
Miattam meg ne aggódj, sosem volt baj a női energiáimmal. :) Csak most egy másik periódust élek, a kiegyenlítődését.
Én nem érában, szerepekben meg elvekben gondolkodom. Azt, hogy kinek mi a dolga, mindenki maga dönti el, ez a szellemi szabadságunk, emberi lehetőségünk, amely független attól, nőnek vagy férfinak születünk. (Illetve befolyásol minket a sors, a hozott karmák, feladatok, amik sok mindenre megtanítanak, még mielőtt észbe kapnánk, és bármilyen szerepet magunkra akarnánk húzni. )
Jeanne d'Arc például a férfi energiáival élt és teljesítette be élete küldetését. Nem véletlenül volt szűz. Ő ezt tanulta és élte meg, abban az életében. Nem sokra ment volna "igazi" nőként.
Számomra egyébként egy igazi nő mindkét energiával rendelkezik és tud bánni, nem pedig gyenge. És ha már itt tartunk, szerintem az igazi férfi is ismeri a női energiáit, és használja. Egy igazi ember teljes ember, szellemi ember.
Vannak nők, akik sok gyermeket szülnek, és anyai és női energiáikat gyakorolják, és teljesen a helyükön vannak az életükben. Így döntöttek.Ők jól teszik, ha beállnak egy férfi mellé,aki meg férfias energiáit éli abban az életében és úgy van a helyén, mert így, amit nem tudnak megélni, mert a fizikai szerepük nem engedi, azt kiegészíti a férfi: harcol, és véd. Ez a tradicionális séma, de ez is csak az európai, és onnan elterjedt patriarchális "civilizált" társadalomé, amely párkapcsolatokon, családokon alapszik.
Ma már más lehetőségek is vannak, és a szellemek/életek nem mind ugyanazzal a programmal születnek, mind mással. A szerepeink, tudatosságunk, nemiségünk és minden ami test és asztrális tényező szolgálja ezt a célt/programot, és idomul hozzá.
Azok, akik a szellemi utat választják, vagy a sorsuk erre hívja őket, megtanulhatják kibontani a teljességet önmagukban, megtanulni, felismerni és megélni, tudatosítani mindkét energiát. És kiegyenlíteni.
A szellem nem-nélküli, és szerep-nélküli, teljes, mindkét energia tökéletes egysége.
És minden egyes emberben ott van a teljesség, minden. Az ő döntésén, tudatosságán, és élet-programján áll, hogy mennyit hoz ki belőle.
Lehet, hogy csak ezért nem értettük egymást. Más az élet-programunkból adódó lehetőségünk a nemi szerepünkről való tudatos döntésről.
Érdekes, nem?
Namaszte
A Nő legyen Nő, a férfi pedig férfi...
Ez nem szocializáció meg kultúra kérdése...
A test dominánsan determinálja a nemiséget... Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat...
Ha egy nő "férfi energiákat" dominál a viselkedésében, akkor az a Nő nincs rendben. Nincs a helyén...
Ez nem szerep, hanem tény... A nő, Nő, a férfi meg férfi normális esetben... Ez a normális.
Ami ettől eltérő, az nem normális...
nincsenek más lehetőségek.
Ha nő létedre a nőiségen kívüli más lehetőségeket keresel, akkor valami nincs rendben nálad...
Ezt nem bántásként mondom.... Hanem valami nem stimmel....
"A test dominánsan determinálja a nemiséget... Nincsenek androgünek manapság, még a hermafroditák is azonosulnak valamelyik nemükkel és ahhoz tartozónak élik meg magukat..."
Aki a testével és a nemiségével azonosítja magát, az a teste és a nemisége játékszere. Ott van a tudatszintje,tudatossága.
Én nem vagyok nő, én a tudat vagyok, aki női testbe született ebben az életében.
Fizikai szinten választanunk kell, és korlátokat elfogadnunk,mert a fizikai világnak ez sajátossága, törvényszerűsége. Ezért hordja ki a nő a gyermeket és nem a férfi. De lelki és szellemi szinten mentesek vagyunk ezektől a korlátoktól, a szellem pedig teljesen szabad.
Csak az elme az, amely a duális törvények szerint (maga is a test törvényei szerint működvén ) határokat és szerepeket szab meg. Egyébként ebből származik az emberiség összes rákfenéje, maga az ego is.
Abból, hogy az okos fehér ember (ő leginkább manapság), állandóan ki akarja találni, kinek mi a jó, hol a helye, és mi a dolga. És főleg másokét tudja általában nagyon tutin. És elfelejtett szívvel élni, szabadon, úgy ahogy az jó neki, és megengedni ezt másoknak is.
Ehelyett felesleges elme-korlátok, hitek, hiedelmek, elvek, erkölcsök, ítéletek, nézetek, elgondolások, kitalált szerepek közé szorítja a lelket, és ezek nevében drámázik, szenved és gyilkol.
"Asszony! Mi az hogy még nem mosogattál el????? Mit képzelsz, tán majd az én harcos kezeim nyúlnak a mosogatóvízbe?!" A háborúk ugyanerről szólnak. Hogy mindenki tudni véli, mit kellene a másiknak csinálni, miben kellene hinni, milyen kellene hogy legyen és milyen nem, különböző elgondolások, szerep-minták és elképzelések alapján. Ezek az elme sémái.
Az emberiség összes drámája ezért van. A boszorkányégetéstől a vallásháborúkon át, az összes. Ez minden szenvedésünk forrása: az elme uralma a szív felett, az elme, amely a test. A testtel való hamis azonosulásunk. A korlátok uralma a szabadság felett, a test uralma a szellem felett.
Mert elgondolások szerint akarunk élni,ahelyett,hogy élnénk a szívünk szerint. A szív a szellemmel kapcsolódik,amely szabad, és nem gondolkodik, csak létezik, és örül a létezésének.Tiszta , érdek nélküli, mindentől független örömben van. Szeretetben.
Az elme nem tud ezen a szinten működni, ezért kell megtanulni kikapcsolni és szolgálatba állítani, amikor bekapcsoljuk.
Az elme, a gondolkodás, az elvek, és szerepek még a test szintje.
Az ember nem a teste, hanem a tudat, ami manifesztálódik egy testben, aminek a legalacsonyabb szintje a nemisége és legmagasabb szintje a szíve/szelleme. Én még életlenül sem vagyok nő. Vagyok, aki vagyok, egy női testbe született tudat, és tanulok élni ezzel a lehetőséggel, és örömem lelni benne. Egy másik dolog, hogy a lelki és szellemi teljességem kibontakoztatásában is örömem lelem, és nem kategorizálom be magam semmilyen emberi sémába, mert nem az elme szintjén határozom meg magam.
A tudatosságommal és a szeretet képességemmel mérem magam, nőként is, mert elsősorban ember vagyok és csak azután nő.
A természet hierarchiája ez, és nem fordítva. Meg lehet élni fordítva, csak az előbb utóbb visszaüt. Mert a valóság egyféleképpen működik,és nem diplomatizál, mint az elme.
Namaszte
Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember.
A test maga hordozza a kettősségnek ezt a választási kényszerét. Végül meg kell, hogy határozza magát az ember a test szintjén is. Én is tudom, hogy nem a testem vagyok pusztán. Nem csak a testem vagyok. Az ÉN nem egy homogén valami, hanem időn és téren átívelő rétegek a végső szellemen, akitől jelenlegi emberi tudatunk igen erősen el van zárva.
A legfelsőbb tudat szüli az alsóbbakat, a szellem-emberi androgün öntudata ketté vált mikor a „test” ketté vált, nőre és férfire, és a maguk tudata és szerepei szerint kellett, hogy meghatározzák önmagukat. Amint fent úgy lent… Tehát a fizikai test is meghatározott tudattal gondolkodásmóddal és a nemiségének megfelelő szerepkörrel éli meg önmagát. Az azonosulások nem választás eredményei. Ha nőnek születtél akkor női azonosulásokkal fogsz élni… Ez így van, a valóságunkban, mert ezt is itt valóságként éljük meg ha az, ha nem az…
A háztartás feladatai nem véletlenül lettek a női nemhez kötve. A ház, az otthon a befogadó, a megtartó, ez a nőiséggel adekvát funkció, természetes hogy a nők feladatai közé tartozik.
A férfi feladatai közé azt tartozik, hogy ellássa a szükséges forrásokkal az otthont (a nőt), hogy így „egyéválva” tartsák fenn magukat, és majd nemzenek utódokat akik szintén a saját nemiségük szerint folytatják ezt a sémát.
Azt mondod, hogy te most férfi energiáidat éled meg.. Ez azt jelenti, hogy a nemiségedhez inadekvát működésimódot élsz meg. Nem veheti el egyik nem sem a másik feladatait, szerepeit, azonosulásait. Nő létedre nem viselkedhetsz férfiként. Van benned valamennyi férfi jelleg, és a férfiakban női jelleg, de csak annyira amennyire a yin yang szimbólumban látható. Dominánsan mindenki a maga szerepeit és jellegeit kell, hogy megélje.
A világunkban ez az egyik döbbenetesen nagy probléma. Hogy a nemek egymás szerepeire ácsingóznak, az üzlet az üzlet jelszóval, mert mindegy mit csinálunk, csak pénz legyen belőle. Ezért sokszor rá is kényszerülünk egymás szerepeinek az átvételére. Például bele dugom a „harcos” kezem a mosogatóvízbe sőt még főzni is szoktam, mert nekem nincs melóm az asszonyomnak van, tehát én lettem a megtartó és Ő a „vadász”… Hogyan is érezhetnénk jól magunkat amikor természetünkkel ellentétes életmódot kell folytatni kényszerből…
A túlzott férfi jelleg felborítja egy nő természetességét, míg a Nő nem lesz képes azokat a harcokat megvívni, és forrásokat biztosítani ami a férfi dolga lenne. Ez a normális nemekkel adekvát létállapot. Amit élünk az pedig egy magából kifordult torz mutáns életmód, ami nem is fog már sokáig menni szerintem…
Ezt írod éppen, hogy nem tudsz azonosulni saját nemeddel, persze magasabb szintre emelve sem lehet megmagyarázni a dolgot, hiszen azért születtél nőnek ebbe a fizikai világba, hogy a nőiségedet éld meg. Ez te magad is írod…
Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál, ha tehát neked ilyen férfias lelked van akkor az ellen aligha tehetsz valamit, ha csak nem megvizsgálod magadban az okokat, amelyek hozzákötik a szellemedet egy ilyen lelki élethez…
"Még is a test meghatározza, hogy melyik nemhez tartozik az ember."
De Téged nem határoz meg! Ezért a szerepeid sem határozhatnak meg. És elvárások sem határozhatnak meg. Szabad vagy, a te döntésed mindbe! Megfelelő tudatszinten még a tested teljessége is!!!!
Utoljára mondom el Neked, hogy nem vagyok túlzottan férfias. ha továbbra is ebből kiindulva érvelsz, és vezetsz le következtetéseket meg adsz kéretlen tanácsokat, azzal nem tudok mit kezdeni, mert nem vonatkozik rám, te meg nem veszed észre, hogy rossz ajtón kopogtatsz. Ezekre nincs mit mondanom egyszerűen. ne foglalkozz már annyit velem. Nincs rá szükségem. Köszönöm, hogy aggódsz, de hidd el, nem kell. :) JÓl vagyok. :)))
"Mindemellett azt is tudom, hogy ez nem választás vagy egyéni döntés, mert mindenkiben saját lelke dominál" - abszolút egyéni döntés. Minden az, amikor már meg tudod különböztetni a belső lényed az egódtól, meg a "lelkedtől" (mert a szellem és a lélek nem azonos szint), nem az érzelmeid, a gondolataid, vagy még rosszabb, ha másoké, a társadalomé, elvárásoké stb vezetnek, meg a csapongó és folyton gondolkodó elméd, akkor rádöbbensz, hogy mindent tudatosíthatsz és azután dönthetsz, mit élsz.
Teljhatalmat kapsz magad és az életed felett. De ez csak egy bizonyos szinten valósul meg. Addig tanulunk, meg ismerkedünk az egónnkal is, hiszen ahhoz hogy el tudjunk tekinteni tőle, meg kell ismernünk a működését.
Ha akarsz, legyél a tradicionális szerepben, de legyél nyitott, mert a világ , Isten színpada milliárd színű, és sokféle dolog van a helyén, ami nem úgy van a helyén ahogy te elképzeled. Engedd meg a többieknek hogy úgy érezzék jól magukat ahogy érzik, sőt, legyél kíváncsi, arra, hogy máshogy is lehet "jól" csinálni. Ne csak a te szemszögedből lásd a dolgokat, és ítéld meg.
Sok út van, és mind másikat járunk.
Én másikat járok, mint te, és máshol is tartok. Sok mindent nem látsz velem kapcsolatban, ezt fogadd el és próbálj meg egy kicsit nyitottabb lenni.
Köszönöm a beszélgetést, a jót és rosszat :), tanulságos volt. Sok sikert a nemi szereped "játékában"!
Részemről ezt a témát itt lezártam.
Namaszte
Persze nem is személyekről szólt ez, hanem szemléletekről látásmódról csak megszemélyesítésre kerültek a dolgok.
Milyen borzasztó dolog amikor folyton a személyedet veszik céltáblának... Nem véletlenül háborogtam ellene én is...
Ha te nem zártad volna le, lezártam volna én a témát.
Mindent elmondtam ami ezzel kapcsolatban érdekes volt a számomra...
A válaszaid kiváló lehetőségeket biztosítottak, hogy saját látásomat kifejtsem a témával kapcsolatban...
Örülök, hogy jól vagy és, hogy a végére sikerült egészen nőies stílusban megnyilvánulnod :)))
"ÉBREDJ MÁR FEL!!! CSAK A SZERETET SZÁMÍT! HOGY TUDSZ E ÖRÜLNI ŐSZINTÉN ANNAK AMIT KAPTÁL ÉS ADHATSZ ELŐÍTÉLETEK, SÉMÁK, ÉS OKOSKODÁS NÉLKÜL."
Feltéve ha jelen van az emberben, és tapasztalja azt. Ha nincs jelen akkor olyan, mintha nem is létezne. Ha valakiben kevés a szeretet, lehet, hogy soha nem is volt lehetősége megtapasztalni. Ezért nem lehet mindenben a szeretetre hivatkozni, mert csak ez érti meg aki már megélte.
Nem lehet valakiben szeretet ébreszteni azzal, hogy folyamosan nyomjuk a fejébe: szeretet - szeretet - szeretet! Ez nem a szeretet, hanem egy "szeretet-ego" erőszakossága (nem vedd magadra Aditi, itt most általában beszélek). Az igazi szeretetet vagy sugározzuk magunkból, vagy ha nem tudjuk, akkor tettekkel próbáljuk megjeleníteni, de legalább az őszinte törekvés jelenjen meg. De a szöveg és prédikáció alig ér valamit.
Azért írom ezt le, mert sok szó esik a szeretetről, de sokszor sincs mögötte a türelmes megértés és elfogadás érzése, hanem csak "intellektuális kioktatás" van.
Igen, ez sokáig nagy dilemmám volt. Ez a kutyaharapás szőrével technika elég fájdalmas tud lenni.
És én is megéltem egy periódust, amikor hányingerem volt, ha a szeretetre hivatkoztak. Azóta rájöttem, csak azért, mert nem tudtam szeretni magam,és ez folyton emlékeztette rá a tudatalattim, és közben meg az egómon egyre nőtt a nyomás..
Egyszer csak feladta az ego, és valahogy átestem a "korláton" Kitisztult bennem a rezgés, és a szó is visszanyerte eredeti ízét.
Nálam így működött, ezért én így tudom működtetni másokkal való viszonyomban. Egyébként nem annyira az számít,milyen szavakat mond vagy ír az ember, hanem milyen tudatossággal és ráérzéssel. Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)
Ha az nincs mögötte, akkor valóban üres kioktatás.
Namaszte
"Mert a megélés számít, a tapasztalat energiája, ami mögötte van.Azt mindig érzi a másik. (És az ego is)"
Ennyire azért ne legyünk ebbe biztos. Aki még nem tapasztalta azelőtt az nem fogja érezni. Meg aztán nem hiszem, hogy téged a mások prédikálása váltott meg; a szeretetet érzeni kell nem mondani. Valószínűleg már előtte volt tapasztalásod a szeretetről, azért tudtál "váltani".
Megint azt mondom: sokaknál a beszéd nem számít; van akiknél szavak nem használnak.
Igen, egyetértek.
De nekem meg kellett "tanulnom" a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra. Egyébként azt gondolom, manapság kevesen születünk ide olyan traumák nélkül, amelyek engednék, hogy a szeretet ösztönösen jól működjön bennünk.
Ma, a tudatossá válás útján ezt a megélésre való képességünket is gyógyítani kell.
De valahol, mélyen, belül az isteni énünk hordozza, és emlékszik rá, ezért ha hajlandóak vagyunk kitartani, és átvergődni magunk a magunk állította szakadékainkon, a sötétség legmélyén rálelünk a létezésünk alapjára: a szeretetre, ami éltet. Ez egy ősi emlékezet, a szellem "anyaga". Amíg itt a szellemünk (a fizikai valóságunkkal együtt léteztük, vagyis nem haltunk meg - bár ez utóbbi nem pontos kifejezés, de közhasználatban van), addig van esélyünk megtalálni és használni ezt az ősi emléket, és megteremteni a szeretet alapú életet, újjáformálni az életünket, letenni a karmákat és elindulni felfelé, a transzcendens felé.
Namaszte
"De nekem meg kellett "tanulnom" a szeretetet tudatosan megélni, ez tett helyre, és folyton gyakorolnom kell, tudatosan, odafigyelve magamra."
Mit jelent ez a gyakorlatban? Mit csinálsz, amikor ezt teszed?
Hát ez azért bonyi kicsit, mert nagyon sok apró dologból áll össze végül egy tapasztalat, egy gyakorlati "kapcsolás" ott bent.
ehhez sok tudást kellett először összeszednem, aztán megismernem az egóm, aztán ismerkedni más részeimmel is, hogy működik. és tapasztalni és tudatosítani, hogy felismerjem azt a rezgést, amely felold minden mást.
de igazából az a lényege az, hogy fel kell ismerni, hogy most az egoban vagy, most az elméd csapong, most a fájdalom, vagy a fizikai test reagál, és felülemelkedni, tudni, hogy a tudat, az aki te vagy a középpontod, az nem ez, tehát most nem önmagad éled....
és kapcsolni, "áthelyezni" a nézőpontot
azért nehéz arról írni, hogy hogyan, mert ez mindenkinél más, mert mindenkinek más a gyengesége, az egója összetétele
és ezt nem lehet elmével csinálni, a gondolatok képek és érzések legfeljebb kicsit közelebb visznek, de még ez is illúzió, talán
ez egy "kapcsolás" , "kiesés" abból a megélésből, amiben addig voltál, és egy másik dimenziódba esel, és hirtelen kisüt a nap, elengedsz, és magától elfogadóvá válsz
mosoly jelenik meg az arcodon, és ráébredsz, milyen csoda minden eges pillanat, minden egyes virág, ember és az egész teremtés.
és boldog vagy. Csak úgy.
de ez nem az a tömjén-boldogság, mégis elönt teljesen, és éber lesz az ember, minden világos és világosabban érzékel, szinte vibrál minden, szinte megáll az idő, mégis az óra kevesebbet mutat, amikor visszaérek a sétából, mint azt gondoltam volna.
és érzem, ahogy a szívem kinyílik, ez egy érzet, egy bizonyos érzet, amit meg kell tapasztalni, TUDATOSÍTANI, ÉS MEGTANÍTANI AZ ELMÉNEK, ÉS AKKOR AZT MONDHATJUK NEKI: EZT AKAROM ÉREZNI, EZ VAGYOK! NEKEM EZ JÓ, ÉS NEKED IS.
ÉS ÍGY A HIERARCHIA HELYREÁLL, ÉS A EST ÉS AZ ELME SZOLGÁLNI FOGJA A SZERETETET, AZ ÖRÖMÖT, A GYÓGYULÁST ÉS AZ ÉLETET
(bocs, véletlenül nyomtam meg a cps-et)
U.I. most eszembe jutott, hogy az egyik sétámnál figyeltem a folyamat végét. amikor elindultam, jól voltam, és nagy nagy öröm volt sétálni a gyönyörű virágok és növények és fák és bokrok között itt az utcánkban, és elfeledkeztem minden másról, és átadtam magam ennek a megélésnek. csak élveztem hogy gyönyörködöm, és gyönyörködtem tovább. Ez egyre jobban töltött. Megálltam egy virágokkal és méhekkel borított bokornál, és teljesen elragadott a látvány. Megragadott egyetlen méh, ahogy tette a dolgát, és egy re jobban elmélyedtem ebben ez érzetben, és közben figyelmes lettem arra, hogy az elmém dolgozik, különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban "ez egy méh", "milyen szép" stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam.
fantasztikus.
Ezt gyakorolom minden nap, és minden percben.
Az a legjobb, amikor az emberekkel meg tudom élni, mert ilyenkor teljesen stabil maradok, és semennyire nem érint semmi rossz. és örömet tudok adni. Ez a legjobb dolog a világon, nem is kell semmi más!!
Namaszte
Erről a tv kommentárok jutottak eszembe..
"különböző gondolatok érkeznek és mennek a látvánnyal kapcsolatban "ez egy méh", "milyen szép" stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok."
Mindegy, hogy mutatnak-e képet, vagy milyen képet mutatnak, akár teljesen ellenkező kommentárt is képesek mondani hozzá... És ha az ember nem figyel, hajlamosabb elhinni amit hall, mint amit lát, akkor is ha teljesen egymásnak ellentmondó dolgokról szól a kép és a hang...
Milyen szépen leképeződik, a van-ság és a virtuális van-ság... A kommentár az elme, ami folytonosan bobmáz a maga elképzeléseivel...
Mindamellett a gondolkodás, és a gondolatok igen hasznosak és szükségesek. Úgy látszik, hogy a kóbor gondolatok önálló életre kelnek ha a figyelem nem koncentrálódik meghatározott dologra, és mint egy kommentátor, közlik a maguk elképzeléseit...
Mindennel egyetértek, kivéve ezt:
""ez egy méh", "milyen szép" stb. és akkor arra gondoltam, ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel, hanem az érzet. és elengedtem a gondolatokat is. és csak voltam."
Szerintem vigyázz az ilyen gondolatokkal, mert ekkor esel át a ló másik oldalára, és leszel olyan mint egy "drogos" aki már csak az érzésnek él és kezdi ez elhomályosítani az elméjét (amire azt hinnénk hogy jó ha el van "homályosítva").
Ne feledd, hogy a "...ez is csak az elme, meg gondolatok. nem foglalkozunk vele, engem nem ez érdekel" is ugyancsak egy gondolat az elméből. És szerintem legbelül ez a spirituális ego, aki nem akar a formákkal foglalkozni csak az érzéssel (valójában csak azért mert erre nevelték, hogy a világ "csak" egy forma, és az elme kreálmánya ...mintha az valami időszakos dolog lenne amin túl kell lépni). Itt most egy csapdába esel egy gondolat miatt ami arra utasít, hogy ne foglalkozz vele, pedig az érzést is pont a forma adja a jelenethez.
Igen, igen, észre is vettem ezt a csapdát, de nem ennél az élményemnél, itt nem volt.
csak nehéz leírni abban az állapotban mit csinál az elme, szavakkal fogalmaztam meg, amit tettem abban hogy "és akkor arra gondoltam, hogy ez csak az elme", miközben egy megélésről volt szó, inkább tudatosult bennem, mi is történik, és itt is el tudtam választani, itt is "kapcsolni" tudtam
mégegyszer....
elengedni, és az érzetre figyelni, befelé..... és kifelé is egyszerre valahogy
mondom, ezt nem lehet jól leírni, minden szó félreérthető, mert a szavak is a teremtett és duális világ része
nem véletlen hogy a nagy tanítók olyan "bölcsen" beszélnek, valójában jól és tehetségesen művelik a szellemi dolgok közvetítésének módját
ez egy külön művészet, amiben én csak botladozom
még csak most élem át ezeket, és egyenlőre ez lefoglal és elég is
nehéz róla beszélni
eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak.....
A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak...:)
a két világ között (bár egyben vannak) minőségben valóban egy világ a különbség...:)
ezért veszélyes ek a szavak és a gondolatok itt
Namaszte
Szerintem ekkor a tudat a tisztább állapotait éli meg, koncepciók és igazságok nélküli állapotát. Ettől tiszta, hisz nincs benne semmi ami megszűrné a valóságot. Egyszerűen azt figyeli, ami van és nem merül bele a boncolgatásba.
A megfigyelő békés állapota. Én úgy hívom életérzés, élet-valóság-élmény, a valóság megélése, de nevezhetjük simán a jelen varázsának is :)
Igen. Úgy is nevezik, szemlélés, vagy flow, vagy egység élmény. Egyről beszélünk. :)
Egyébként a tiszta, személyiségtől és ego-tól mentes szeretetet, ami nem szerelem, és nem érzelem csak ebben, a szemlélő tudatállapotban lehet megélni. Ez a szellem képessége ("alapanyaga", ilyenkor az egész asztrális állapotunkat "ki lehet kapcsolni".
A halálban is hasonló folyamat történik, mert a test elhagyásával elhagyjuk az agyat és az elme befolyása (ha még volt ránk :), megszűnik. ilyenkor megmarad az asztráltest, a lélek tele azokkal a gondolatokkal és érzelmekkel, amiket futtatott éltünkben az elme, meg az emlékek lenyomatai: töltések. A szellem ezeket, ugyanúgy ahogy életünkben ebben a tudatállapotban szeretettel szemlélve éli meg, ezúttal töltés és az elme felesleges hozzáfűznivalói és a lélek reakciói (félelem, vágy) nélkül, így lehetséges az a bizonyos "végignézem életem filmjét".
Ez a tudatállapot már annyira "ott van", hogy aki így tud "meghalni" (valójában nem halunk meg természetesen), annak olyan a halál lelkileg, mint kimenni egy házból mondjuk a kertbe. :)
Aki még nem tudja ezt, fél, és csak az asztrális énjére tudatos (érzelmek, gondolatok), azzal azonosítja magát, annak szoktak segíteni, mert (a Tibeti halottas könyv szerint pl) ilyenkor a halál után is ebben a tudatállapotban marad, és újra kivetíti maga köré az egész világát, amiből elment. Ezért van, hogy a nem tudatos lelkek egy ideig még azt hiszik, hogy élnek a halál beállta után, és próbálják tapasztalni a fizikai világot (Ghost).
Ezt csak azért írtam le, mert szerintem kardinális dolog a szemlélő, szeretet-tudatállapotot megtanulni és gyakorolni az életünkben, mert előre ledolgozhatjuk az asztráltestünket, kitisztíthatjuk, vagyis megcsinálhatjuk azt a munkát, amit egyébként csak halálunk után, v agy még rosszabb, ha következő életünkben kellene.
Szerintem az egész fejlődés első nagy célja ez.
Utána, ha már tiszták vagyunk eldönthetjük szabadon, akarunk e még földi életet élni, vagy aszcendálunk, megyünk felsőbb szintekre, mint pl. Jézus,
Namaszte
És ezek fényében mi a megvilágosodás?
JÓ kérdés.
Szerintem ha már eleget tudunk ebben a tudatállapotban lenni, és nem csak amikor meditálunk, sétálunk, zenét hallgatunk (vagy játszunk..:), meg ilyesmi, hanem a szellem által diktált ritmusban mozdul minden egyes tagunk, és a test és lélek működései , minden rezdülésünk az utolsó mozzanatig, gondolatig érzelemig állandóan a flowban van, a szellemet szolgálja
De ha már sikerül ezt, főleg ha tudatosan sikerül megélni, és megtanul az ember legalább mondjuk mediben vagy alkalmakkor erre kapcsolni, az is már egy kis megvilágosodás.
namaszte
U.I. azt tanultam régen egy tanítótól, hogy sok kis megvilágosodásból lesz a megvilágosodott állapot _ :)
Szeretnék mást mondani Neked ezek helyett:
"A két világ összeér, de mégis annyira különböző, hogy a szavak nem alkalmasak arra, hogy hidat képezzek. A szavak még mindig a homokos parthoz tartoznak...:)"
Pontosan a szavak /no és pl. a zongora-játékod../ lehetnek a hidak a két világ között!
A szavak, ahogyan bánsz velük, ahogyan válogatod őket, ahogyan egyre pontosabban fogalmazol magadról, úgy egyre pontosabb kompozíciót alkotnak a "láthatatlanodról"...
Az égi létrád nagyon pontos fokmérői ők, míg aztán el nem fogynak...
Ezért ha sok szó kell, hogy azonosítsd magad, akkor még nem jutottál közel az esszenciádhoz. Sem kinn, sem benn.
Ezért NEM VESZÉLYESEK A SZAVAK ÉS A GONDOLATOK szerintem, hanem mindig mérők.
Azt írod:
"eszembe jutott egy bölcsesség ezzel kapcsolatban, már nem tudom, melyik mester mondása. Az a lényege, hogy hogyan is tudna a víz mesélni arról, milyen víznek lenni a homokos partnak....."
Én sejtem;)
Erre valók a "lelki dagályok"!
Ne félj hát ezektől a káprázatokkal is teli dagályoktól Aditi, mert ezek áztatják át a homokod, hogy az aztán egyre jobban emlékezzen a vízre. Míg aztán eltűnhet a part...
De én jobb szeretek boldogan fürdőzni:-))
/bár még tanulgatok úszni/
Jó egészséget Neked, szeretettel: szeklice
Én meg tudok olyan fiatal párról akik végig járták az egyetemet úgy, hogy semmi szex,csak amikor összeházasodtak,mert a kislány elég vallásos volt.Úgyhogy az nem 2 év,hanem 5:)))
Most már van 2 gyönyörű gyerekük:)
Nem gondoltam korábban sem, de mostanra teljesen világossá vált számomra, hogy ez a nem várt gyermekként születés nem büntetésként ért, hanem nagyon is helyénvaló lehetőségként adódott az életemben.
Egyrészt úgy érzem, hogy azért "kaptam", mert ezzel voltam összhangban, a rezgéseim ezt e lehetőséget támogatták ott és akkor.
Másrészt biztos hogy a lelkem egyféle kihívásnak állította saját magam elé, hogy na nézzük ebből most hogy jössz ki?
Még nem tartok az összes következtetéseim/felismeréseim végénél, még mindig kíváncsi vagyok, hogy ebből mi fog kisülni, de valami belől egy nagyobb egység, több szeretet, több megértés, egy valami nagyobbhoz tartozásért áhítozik.