Mit akarjak akarni? | Önmegvalósítás.hu

Mit akarjak akarni?

Nem akarok semmit, szerintem az akarás eltávolítja az embert Istentől. Gondolkodom, jár az agyam ezerrel. De hát ha Isten így hozott létre minket, hogy tudjunk akarni, akkor nem baj az ha akarok valamit. Ámbár az önmegvalósítás célja a vágytalanság az akaratlanság a cselekvéstelenséget célozza (Wei Wu Wei), mégis úgy tűnik, hogy ennek az állapotnak az eléréséhez igen sokat kell akarnunk, és akaratlagosan elhárítani az akadályainkat az üdvös állapot elérése elől…

Ha tehát az akarás nem ütközik erkölcsi akadályba, akkor nosza akarjunk valamit.
De mit? Hozzászoktam, hogy nem akarok különösebben semmit, így egy teljesen apatikus állapotba kerültem, a nem akarok semmit, nem érdekel semmi állapot mezsgyéjén.

Valamit kéne akarni mert ez így nem megy, és hirtelen megvilágosodtam, ebben az egy kis dologban :)) Éppen elcsíptem egy akaratot, amint megfogalmazódik bennem, hogy „kéne akarni valamit” Ho hó nagy az öröm, előbukkant egy akarat, bár ez még mindig nem oldotta meg a problémát, de elkezdtem meditálni a dolgon és egy zseniális önteszt alakult ki belőle. Nem mondom, hogy én találtam ki, mert kaptam a gondolatot és a koncepciót, ezért most meg is osztom veletek, mire jutottam az akarás problémájából kiindulva…

Önkép teszt névvel illettem a koncepciót, vagy bátorkodjam módszernek nevezni? :))

Az is problémám, hogy elsikkadnak a dolgaim, elhatározok valamit és nem nagyon csinálom végig… Ez is változott, megfigyeltem magamban az általam felvetett téma iránti érdeklődéshez kötődő érzéseimet és gondolataimat. Ha elakadok megint ezt fogom keresni magamban, és felszítom az érdeklődést az adott dolog iránt amivel éppen foglalatoskodok…

Arra gondoltam, hogy ha akaratlagosan nem mennek a dolgaim, akkor összeírok néhány dolgot amik automatizmusként működnek bennem. Ilyeneket pl:

Gondolkodom, tudást gyűjtök, beszélgetek, elemzek-analizálok, konfrontálódok másokkal, megpróbálok megúszni kötelező dolgokat, kerülöm a szenvedést, bekapcsolódok, együttműködök, átveszem az irányítást, keménynek harciasnak mutatom magam, rengeteget írok…

Mit akarok általánosságban, a világgal kapcsolatban, tehát amit akarok, volt a következő tétel.

Amit akarok: Megmenteni a bajba jutottakat, tanítani az embereket, megismerni a világ működését, alkalmassá válni az istennel való kapcsolatra, családi házat amiben önellátó vagyok…

Az amit akarok után automatikusan jön, hogy mit nem akarok..

Amit nem akarok: Nem akarok fizikai munkát végezni. Nem akarok elmászkálni itthonról munka miatt. Nem akarok főnököt magam fölött látni. Nem akarom, hogy mások irányítsanak…

Ezután megfigyeltem magamban az eddig felsoroltak hatására milyen motivációk merültek fel bennem. Következő kérdés tehát…

Mi motivál: Ha segíteni kell, ha tanácsot kérnek, ha ki kell találni valamit, ha egy problémára kell megoldást találni, ha elemezni kell egy helyzetet, ha logikai rendet kell felállítani…

Oké az eddigiek már felvillantanak lehetőségeket…

Potenciális életfeladataim: Bajba jutottak segítése, oktatás, tanítás által.
Elemző módszerek kidolgozása, mozgáskoordináció, mozgás rehabilitáció harcművészeti módszerekkel. Műveleti sorrendek felismerése, fokozatosság, szarból várat építeni…

Oké, milyen eszközeim illetve erőforrásaim vannak?

Mi az ami van?
Ismeretek, harcművészet, önismereti szándék, módszerek, önismereti klub, festés, cipészet, hálózatszervezési tapasztalat, jogosítvány…

A következő kérdés persze egyértelmű…

Mi az ami nincs?

Pénz, hely, kocsi…

Mire utalnak eddigi tevékenységeim? Nem véletlen, hogy az ember azt tanulja amit, és olyan munkahelyekre kerül ahova. Valamit üzen nekem az eddigi életutam..

Mire utalnak, mire tanítanak eddigi tevékenységeim?

Szállítás, szervezés: Elmozdulás, mozgás, cselekvés, előrelépés, haladás…
Harcművészet: Elvi keretek, átfolyás, törésmentesség, együttműködés, képességfejlesztés, érzékek fejlesztése, koordinációs képesség, alkalmazkodás, beszivárgás
Cipőjavítás: Szétszedni, javítva összerakni, sokféleség.
Szobafestés: Szarból várat építeni, műveleti sorrend, megtisztítani, előkészíteni, harmonizálni, esztétika, szépség, látvány, küllem…

A probléma tényének felismerésével, már el is indultál annak a megoldása felé…by Hajdu :)))

Mi akadályoz a probléma megoldásában? Meditációs kérdés, majd következőleg, milyen viszony fűz az akadályhoz? A leírt tulajdonságok, milyen emlékeket idéznek fel? Milyen az emlékekhez fűződő viszonyom?

Magamon azt figyeltem meg, hogy a korlátok és gátak maguktól felszakadnak, eltűnnek, amint felfedeztem az ok okozati láncolatot benne.

Ezt kezdtem el most, és végig fogom ezt a folyamatot csinálni, mert fennmaradt bennem az érdeklődés önmagam iránt :))

Ez az akarás jól összejött, hátha másnak is hasznára leszek ezzel :)))

Beküldte: | 2011. máj.. 16. hétfő - 14:13

Hozzászólások

2 hozzászólás
HajduM képe
Ezt az analitikai metódust össze fogom házasítani a szó-mátrix
2011. május 16. hétfő, 14:16 | HajduM

Ezt az analitikai metódust össze fogom házasítani a szó-mátrix módszeremmel. Így együtt egy teljesen komplex önismereti metódushoz juthat bárki...

Ki mondta, hogy nem akarok semmit? Ja ééénnnnn? :))))

eredmény?
2014. november 06. csütörtök, 11:30 | AngiT (útkereső)

Szia HajduM!
Tudnál irni arról, hogy mire jutottál?