Leült a kanapéra, csak úgy, mint ha elfáradt volna, pedig nem. Leült és eszébe jutott egy régi családi ünnepség, akkor ugyan így ült le, csak akkor ott volt a telefon a kanapé mellett. Eszébe jutott az a nap, valakinek a születésnapja volt. Mintha érezte volna, hogy mindjárt keresni fogják telefonon, ezért ült oda. Persze most nem kereste senki, de ez jutott eszébe erről a helyről, helyzetről. Majd eszébe jutott egy gondolat. Ez a következő volt.
- Mikor találkozok végre egy olyan férfival, akihez hűséges tudok lenni?
Kérdezte önmagától. Persze rögtön az is eszébe jutott, ez nem a férfitól függ, hisz a hűség benne van. Majd megkérdezte magától.
- Hol van bennem a hűség?
Persze a hűség megmutatta magát, de nem értette miért nem tud olyan lenni. De ahogy ott a kanapén filozofált, egyszer csak belé ötlött, hogy tud ő, ha igazán szeret. Nem, így sem volt igaz, csak ha igazán szerelmes, akkor.
Erre várt már régóta. Mert most úgy érezte nagyon közel van ehhez, de az akit szeretett, megijedt, mert ő nem volt az a nő aki olyan szabványos. Nem volt sem nyárspolgár, sem
amolyan, amilyennek a férfiak elvárják egy nőtől. Őt nem tudták uralni, mert nem tudtak rajta eligazodni. A férfinak a hatalom kell. Pedig ő már szeretett volna behódolni, na persze, annak férfinak kell lenni a talpán, akinek ő behódol.
- Majd csak itt lesz. Ebben bízott.
Majd felállt és folytatta a főzést, hisz a gyerekeit várta ebédre.