Spirituális élmény mint drog
Részlet Adyashanti az Üresség Tánca című könyvéből. Még előtte pár szót róla, Észak Karolinában él és tanít, a zen útján világosodott meg. Érti a nyugati ember mentalitását, ismeri a félelmeit és a problémáit. Közülünk való :-)
Részlet
A spirituális kereső - bizonyos nagyszabású élmények felismerésének a hatására - könnyen függővé válthat és elsétálhat a valódi Igazság mellett. Spirituális függőséget azok a spirituális élmények alakíthatnak ki, amelyek a drogokhoz hasonló eufóriával töltenek el. Ahogy eléred ezeket az élményeket egyre többet és többet akarsz belőlük.
...
"Istenem, ha folyamatosan kaphatnék belőle az élet a legrosszabb körülmények között is elviselhető volna"
...
És hamarosan olyan állapotba kerülsz, ami nem sokban különbözik az egyszerű alkoholistáétól.
...
A spirituális függőségben szenvedő meg van győződve arról, hogy az ő részegsége különbözik minden egyéb részegségtől. Sőt azt gondolja az élet értelme ez.
...
aztán kezdesz rájönni, hogy a szárnyalást spirituális mélyrepülés követi
...
aztán kezdesz gyanakodni, hogy a nagyszabású élmények talán az inga egyoldalú kilengései
...
lassan rájössz képtelenség az ingát szélső állapotban tartani.
A szabadsággal összeegyeztethetetlen valamely állapotot változatlanul fenntartani. A tapasztalás lényege a mozgás és a változás. A megvilágosodás nem egy különlegesen csodálatos tapasztalásról szól.
...
a világon valójában minden tudatosság.
....
Ha felhagysz a pozitív tapasztalatok kergetésével a személyiséged feloldódik és elfoglalja a helyét a béke aztán eljön a csend.
Én hónapokig ,türelmesen ezt csináltam Ademonnal,szóról szóra ,amit leírtál... Hasztalan.
Immúnis a szeretetre,határozottan -védekezésből persze-harcol ellene,vagy észre sem veszi. Ha észreveszi,akkor azonnal
el kezd tiltakozni ellene.
Ha valaki foggal körömmel hárítja ezt a dolgot,akkor már nem tehettem mást,minthogy felhívom rá a figyelmét.
Ráadásul minél inkább hárítja a szeretetet,annál inkább kezd belesüllyedni a testiségébe/aminek sűrűn hangot is ad/.
Persze előre tudom,hogy tiltakozni fog,de én ennyit tudok tenni az ő érdekében. Az ,hogy hajlandó e elgondolkodni dolgokon,az már igazán csak ő rajta múlik.
Akkor el kell fogadni, hogy nem tudsz érte többet tenni. Mindenki a saját életét élheti, alakíthatja kívánsága és tudása szerint és van egy mondás: segíteni csak azon lehet, aki hagyja. Te legjobb tudásod és szereteted szerint cselekedtél, önzetlenül. Ha rögtön nem is, de idővel az a dolog el kezd talán motoszkálni benne, aminek a magjait elvetetted a lelkében. Ha pedig nem, az is az ő döntése. Így kell őt elfogadni és szeretni, ahogy van. Majd következő életében megoldja talán, amit most nem tud vagy akar.
:)
Én is így gondolom,éppen ezért csak egyszer mondok véleményt valamiről.
Annál is inkább ,mert ez az én meglátásom,minek erőltetném bárkire is?:)
Egyébként Ádám -a látszat ellenére -tud befogadó is lenni/valamennyire:)/,volt már erre példa. Ezen ,,felbuzdulva'' próbálkoztam most is:)
:)
Örülök, ha befogadó is tud lenni!! majd idővel megismerem. Még csak 3. napja vagyok itt.
Szeressük Ádámot!! :)
Szeretjük Ádámot,ne aggódj! Talán túlságosan is népszerű az oldalon,és ennek meg van az a veszélye ,hogy az ember könnyen beleesik olyan hibákba,amibe esetleg egyébként talán nem esne.
És hogy mennyire egyszerre történnek a dolgok ezen az oldalon,Szeklice épp velem egy időben írt hasonlókat Ádámnak egy másik blogban.
Csak azért mondom ezt el neked,mert azt mondod új vagy itt.Tehát nyugodj meg senki nem bánt senkit,ez egy önismereti oldal,úgy látszik Ádámnak most jött el az ideje ,hogy saját érdekében szembe nézzen bizonyos dolgokkal. / Azzal nem segítjük őt,ha mindig helyeselünk:)/
http://onmegvalositas.hu/comment/36374#comment-36374
Üdv: Éva /és semmi aggódás,nincs rá ok:))) /
Ja,és Isten hozott!!!
Nem aggódtam egy pillanatig sem, úgyis meg tudja magát védeni :) Csak elfogadó vagyok és szeretem így is, rebellisként. De ez nem azt jelenti, hogy nem Veled értek egyet! :)
Örülök, hogy itt lehetek!! Ha be lennék jelentkezve, marazuz lennék (muszi).
Már olvastalak ezeken a neveken.
Tudod ,ha van neved valahogy közvetlenebb a dolog.
/az ember tudja kivel beszélget:)))/
Könnyebben alakulnak így barátságok:),meg tudod van hogy egyszerre három látogató is ír,na akkor kapkodja egy kicsit az ember a fejét,hogy most ki kicsoda,és kinek is válaszol éppen ?:D
Ha az ember elfelejt bejelentkezni,akkor is aláírhatod a nevedet.
Nekem a Firefox elmenti a regisztrációmat,és örökösen be vagyok jelentkezve.
Ez alól az kivétel ha az oldal karbantartás alatt van,mert akkor újra be kell jelentkezni...
Persze ezt a chat szobában kellett volna elmondanom,mert a blogokban nem szoktunk privátban beszélgetni,hogy akik csak olvasók,azoknak ne törje meg a privát beszélgetés a blog témáját.
Úgyhogy elnézést..:)
Ja,és Ádámnak nem kell megvédenie magát,mert senki sem bántja,épp ellenkezőleg:)
Ő is csak a véleményét fogja elmondani,ahogy mi is csak azt tettük:)
Ha te másképp gondolod,mondd el nyugodtan:)
Én is csak a saját véleményemet mondom el és mindenki másét tiszteletben tartom.
Egyet értek veled mindenben.
Nagyon sokat kaptam már a 3 nap alatt is Tőletek!! Köszönöm!!
Jó éjszakát!
:)
Neked is...Marazuz örülök ,hogy itt vagy:)
"Nekem ez a fényevés egy eléggé elszállt dolognak tűnik. Most tényleg erre törekedjünk?"
Felőlem arra törekszel, amerre akarsz.
"Könnyebb tudatlannak és egoistának bélyegezni valakit vagy valamit, mint elfogadni, hogy az életnek az agresszió..."
Kár, hogy olyat vetítesz bele a mondataimba, amit nem írtam, nem gondoltam. Én elfogadom az agressziót, nem ahelyett neveztem egoistának az oroszlánt, hanem az agresszió mögé néztem, és megláttam az egyik lehetséges okát.
Próbáld meg Te is, hogy a dolgok mögé nézel és nem csak egyszerűen elfogadod, hogy: "Hát ez ilyen, mert ilyen!"
Ha megérted a mögöttes tartalmat, meglátod a legmélyebb ok-okozati összefüggést, akkor azt elfogadva, eljuthatsz a teljes tudatosításig (tudatossághoz) is!
Próbáld ki, megéri!
"Nekik nem? Tán van valami különbség köztünk és köztük? Miért terhel minket több felelősség, amikor alapvetően egyenlőek vagyunk?"
Igazad van, a "kell" nem a legjobb szóhasználat. Helyesebb lenne úgy, hogy "mindenkinek el kellene fogadnia...".
Aztán persze úgyis csak az fogja elfogadni, aki ott tart a fejlődésében és képes elfogadni, amit szükséges. A felelősség viszont ugyanúgy ott van mindenkin, akár nem tud róla, akár még nem képes az elfogadásra!
"Ha épp "helyzet" van, szerintem az ember ne álljon le meditálni :) Majd utána..."
Ez így van, Kati is így gondolja, gyakorolja. A helyzetben cselekedni kell a legjobb tudásunk szerint, utána viszont "kötelező" kielemezni, tudatosítani, hogy mit, miért és hogyan legközelebb?!
hozzá, hogy a meditációhoz idő és energia kell, plusz megfelelő körülmények.
Viszont az utóbbi időben egyre többet csinálom azt, hogy előre meditálok. Ha meg kell hoznom egy döntést és szorongok, vagy valami nagyon bizonytalan rossz érzés tölt el, lenyom egy láthatatlan súly akkor "megnézem" meditációban és feldolgozom az adott helyzetet.
Mivel az egoizmusról esett szó, innen hoznék példát. Ha tanulni valót vonzanék be, ahol a megalázottság megtapasztalása a cél, mert én megaláztam valakit és most ér vissza a karmája akkor sokkal hatásosabb ezt meditációban megélni, mint a valódi történést bevonzani. Mert a karma célja csak az, hogy megváltoztasson. Ha ismerem az összes érzést, amit átél valaki akit megaláznak, akkor ismerem a döntésem következményeit, ha mégis megteszem. Előfordulhat ritkán olyan eset hogy ez hasznos, mert szembesíti az illetőt azzal, amivel nem akar szembenézni, de egészen biztosan más módszert választok, ha van rá lehetőség.
"És ha nem mi vonzottuk be, hanem ő a saját akaratából támadt?"
Ilyen tapasztalatom szerint nincs. Ha valami megtörténik velem, akkor ahhoz 100% közöm van, az egész az én művem.
Például mert: érdekel, kíváncsi voltam, rosszul döntöttem, belekeveredtem, ott voltam, nem tudtam reagálni, nem értek hozzá, megszülettem, létezem...
Ha mindezek ura lennék, akkor dönteni tudnék róluk, akkor elkerülném, ha akarnám, vagy belemennék, ha úgy akarom. De ezt is én csinálom, csak immár tudatossággal a háttérben.
Számtalan helyzetben tapasztaltam, hogy ha eljutottam a teljes tudatosságára egy páros konfliktusnak, akkor az addigi partnerem Önként tovább állt, mert már nem talált rajtam kapaszkodót, partner híján nem tudta tovább vinni a "harc" játszmáját.
Egy antilopnak annyira kevés a tudatossága, hogy nem valószínű, hogy még antilopként eljutna erre a szintre. Aki ilyen tudatosságot tudna elérni harcról, üldözöttségről, félelemről, veszteségről, halálról, az már valószínűleg más dolgokban is tudatosabb, így inkább emberként, vagy más fejlettebb létformába születve éri el az áhimszát.
"Ha valami megtörténik velem, akkor ahhoz 100% közöm van, az egész az én művem."
Ha abból indulok ki, hogy ott voltam, léteztem akkor valóban 100% közöm van hozzá. De tényleg ez a helyes hozzáállás? Mindig elemezgetni, hogy miként volt közöm hozzá? Egy szintig jól megy a dolog, de amikor elérsz a határaidhoz rájössz, hogy innentől sokat már nem tudsz tenni, tudni kell kezelned és el fogadnod a valóságot akár te csináltad, akár nem.
Másfelől úgy gondolom, hogy 50% közöm van hozzá, 50%-köze meg a világnak. A dolgok oda vissza működnek: Én hatok a világ meg visszahat, de mindkettőnknek megvan a saját önálló akarata, amitől talán mindig egy kicsit más lesz az eredmény, mint amire normális esetben számítani lehet.
"Mindig elemezgetni, hogy miként volt közöm hozzá?"
Pedig megéri elemezni, mert pont ezáltal érti meg az ember, hogy mi miért történt vele, más szóval, mit, miért vonzott be?!
"...tudni kell kezelned és el fogadnod a valóságot akár te csináltad, akár nem."
Így van. Amit írtam, az a felelősség vállalásról szól, de az önmagában még kevés, szükség van a helyes megértésre és az elfogadás mindent feloldó erejére is. Elfogadás nélkül csak még nagyobb csomót kötnénk a nyakunkba a totális felelősséggel.
Az 50-50% is egy világnézet, bár a legtöbben szenvednek benne, mert kiszolgáltatottak, hiszen nem Ők irányítják az életüket.
A spirituális világfelfogás és saját tapasztalatom szerint is, az enyém a 100% felelősség, mivel minden belőlem ered. Ezért csakis én tudom helyre tenni azt, amit elrontottam, amivel elégedetlen vagyok.
Ez nekem működik.
tudatosul, hogy 100%-ban vagyunk felelősek mindenért, ami velünk történik, az sokkoló.
Ha önmagunk elfogadása és szeretete nem működik, akkor nem is lehet feldolgozni a trutymó halmazt, ami az életünk, hogy finoman fogalmazzak.
Elég sok munka van mögötte, mire valaki ott tart, hogy az előnyeit kezdi élvezni, hogy megteremtheti a saját világát, olyannak, amilyennek szeretné.
100%-ban felelősek vagyunk azért, ami velünk történik, mert "amint vetsz, úgy aratsz"!
És a vetés már gondolati szinten kezdődik, ezért nem mindegy milyen gondolatnak adok energiát, mivel azonosulok, miben hiszek, mert máris teremtek. Én vagyok a világom teremtője, s ha ezt belátom, akkor dönteni tudok arról, hogy mit akarok megteremteni.
Igen ám, de a nehézség abban van, hogy idő kell ahhoz, míg az ember rádöbben a saját egyediségére, arra, hogy ő úgy jó és megismételhetetlen, ahogy van! Ezt kell bátran bevállalnia, nem pedig leutánoznia idegen mintákat.
Akkor vagyok önmagam természetes módon, amikor azt teszem, amit őszintén szeretnék tenni. Nincs félelmem, hogy az nem felel meg valami elvárásnak. Én vagyok a cselekvésem.
És ha szándékom mint mag ocsútól mentes, akkor nem kell félnem az aratástól sem és a felelősség-vállalástól sem.
Semmitől!
Ádám! Már régóta vizsgálom a bevonzás működését, folyamatát, és az utolsó mondatodhoz ("És ha nem mi vonzottuk be, hanem ő a saját akaratából támadt?") szeretnék egy velem megtörtént esetet leírni.
Sokszor van hétvégén programom, ez is egy ilyen szombaton esett meg. Akkor még mint segítő vettem részt családállításos csoportokban, és egy ilyen szombaton reggel, ahogy felébredtem, valahogy volt is kedvem menni, meg nem is. Tébláboltam a lakásban, gondolatban felsorakoztattam az érveket ellene is, mellette is, de nem igazán tudtam dönteni.
Aztán eszembe jutott, hogy ha már felkeltem, akkor elmegyek. Így is történt. És ahogy beléptem a szobába, egy ismerős sietett felém mosolyogva, és közölte, hogy milyen jó, hogy itt vagyok, mert éppen reggel gondolt arra, hogy mennyire szeretne találkozni velem.
És ez az eset döbbentett rá, hogy most ő vonzott be engem a kívánságával. Ha határozottan tudtam volna, hogy nem megyek, akkor vagy nem jutok az eszébe, vagy "nem tud" bevonzani. De miután ilyen bizonytalan voltam, hatott rám az ő vágya, és teljesült is.
Arra a lehetőségre nem gondoltál, hogy valaki akarta a ti találkozásotokat...a