Óriási veszteség, de itt azért nem veszítette el a teljesmúltját.
Biztos, hogy fordulópont egy ilyen esemény, és komoly változásokat indít el az emberben, hiszen a legszorosabban hozzá kötődő környezet meghatározza mindazt a tartalmat amit hordoz. Adott környezet adott létformákat képes eltartani, ha változik a környezet változik a létforma maga is.

A múlthoz való túlzott ragaszkodás viszont ellehetetleníti a jelent és kilátástalanná teszi jövőt. Talán éppen ez lehet az oka az emberiség nagy változásainak, hogy megtanuljuk a múltunkat elengedni, hagyni elmúlni és nem ragaszkodni valamihez ami már nincs is. Ez egy ember életében nyilván időbe telik míg feldolgozza. Majd épít egy másik háza, azt már tűzgátló anyagokból, ahhoz már nem fog annyira kötődni, mert a elvesztés lehetősége ezt akadályozza. Más lenne a helyzet ha földönfutóvá válik valaki ilyen eset miatt, de ennek a srácnak azért holnap sem kell kenyér miatt aggódnia...

Óriási veszteség így egyik pillanatról a másikra elveszíteni mindent, ami a múlthoz köthet valakit. Vele érzek egyrészt a sráccal, másrészt pedig azt gondolom, hogy az élet valami olyat adott neki, amire saját választásából nem jutott volna el.

Én magam is tapasztaltam, hogyha tértisztítás, vagy költözés miatt csak a dolgaim egy részét kiselejtezem, kidobálom, továbbadok rajtuk, az mennyire hatással lehet ránk.
Azért hat rám annyira mert gyüjtögetős tipus vagyok és szükségem van arra is, hogy a saját rezgéseimmel átitatott kis dolgaim, tárgyaim vegyenek körül.
Viszont az időről időre történő megújuláshoz meg arra van szükségem, hogy meg tudjak válni tőlük, hogy új impulzusokat, új/megújult erőket hozhassak be az életembe.

Azt is megfigyeltem, hogy az élet jelzi nekem, hogy el kell engednem a régi dolgokat. Ha ezt önerőből nem tudom megtenni, akkor az élet/sors közbeavatkozik és megteszi helyettem azt amire szükségem van, ezzel teremtve lehetőséget az új dolgok életembe áramlása számára.

Az ilyen vagy olyan módon elengedett múlt helyére valami olyasmi tud beáramolni amire a lelkünknek, a szellemünknek van szüksége, ami rádöbbent arra, hogy mi az ami igazán fontos és értékes a számunkra. Ilyenkor felértékelődnek a barátságok, a szeretet, az emberi kapcsolatok melegségét adó erők.
S az ilyen történések tanítják meg igazán a saját magunk erejét, bátorságát, a talpraállás kényszerén keresztül.

Vajon mivel "vonzotta" be ezt?

És mit lehet tenni egy ilyen esetben? Mit lehet tenni lelkileg?

Nemrég pont valami hasonló témán kaptunk kicsit össze párommal, mert felhívtam rá a figyelmét, hogy az élete nagy részét vagy a múltjában, vagy a jövőjében éli. Aztán egy hosszú néma csend, majd amikor megszólalt, meghökkentem. Ő nem nagyon foglalkozik ezekkel a spiri dolgokkal, de akkor ott mégis ő nyitotta fel az én szemem.

"De hát a jelenben egy senki vagyok" Ezt nekem sosem sikerült ilyen szépen megfogalmaznom, de így van. Csak ő ezt rossznak fogta fel addig. Pedig a legjobb dolog a jelen senkijének lenni, azóta megállás nélkül erre jövök rá.

Müller Attila hosszú, és kemény munkával elérte, hogy valaki legyen az emberek számára. Ha a nevét hallják, a többség már azonosítja is a nevet az archoz, az arcot a szerepekhez, a médiában hallottakhoz. Lehet, hogy nekem ezzel dolgom van, mert félelmekben gyökerezik, de én nagyon nem szivesen lennék ismert személyiség. Mondom ez félig-meddig félelemből, úgyhogy még van dolgom vele, de szerintem tényleg jobb bizonyos szinten senkinek lenni. Talán ezért vonzotta be Müller Attila az esetet, bár szerintem lettek volna a médiában olyanok, akikre ez jobban ráfért volna, nekem Attila kifejezetten szimpatikus figura. De lehet, hogy ő pont ezért kapta meg a lehetőséget ennyire radikálisan a változásra, mert az ő élete még tartogat valamit számára, ami több, mint egy ház, és az emlékek.

Viszont egy idevágó Junkies szöveg eszembe jutott, bár már nem punkoskodom :)

"Eltemet a múltam,
de a leckét megtanultam,
lehet a helyszín más, de itt legbelül
Én ugyanaz vagyok, aki voltam.

Én ugyanaz vagyok, aki voltam!"

Meg is hallgatom félezer év után újból :)

A mai napon napközben is elgondolkodtam ezen a témán...

S arra jutottam, hogy meg kell/kellene tanulnunk, hogy a multból csak a tapasztalatokat, a lelki és szellemi értékeket vigyük tovább (pl. olyanokat, mint az együttérzés, bátorság, szeretet, odafordulás, megértés, mások tisztelete, elfogadása,...)

S mégis mikor ragaszkodom a tárgyakhoz, tárgyi emlékekhez? Amikor ezt a tapasztalást, ezeket a lelki mélységeket nem tudtam átélni a lelkem/szívem mélyéig. Akkor valami pótlék féleként ragaszkodom a múltból elmentett tárgyakhoz/dolgokhoz.

Ademonnak igazat adok, hogy egyszerű összefüggései vannak a dolgoknak és nem kell agyonbonyolítani.
Agyalhatunk rajta, hogy vajon mivel vonzotta be... de azok csak vélekedések lesznek...és merő találgatások és nem is biztos, hogy bonyolult a magyarázat és nem is biztos, hogy van karmikus összefüggés... meglehet, hogy csak az erős/intenzív ragaszkodás és a félelem, hogy elveszítheti a megszerzetteket, már önmagában elég volt ahhoz, hogy magához vonzza a történteket.

Azért én Jézust kihagynám ebből az összefüggésből, mert ugye azt tudjuk (??ugye tudjuk??), hogy Jézusnak nem volt hozott karmája, hanem a mi (emberek) karmája miatt történtek meg vele a dolgok.
Meg a szellemtudomány azt is tudja, hogy Jézus a nathani ifju inkarnációja, amely azt jelenti, hogy tiszta volt lelkileg, amennyire csak egy első születéskor tiszta lehet egy lény. (Ebből következik, hogy saját karmája nem volt, max. a szülőkön keresztül kaphatott generációkról áthozott karmát)

Nagyon érdekes ez a témafelvetés,mert van olyan ,aki önként égeti el a múltját. Egyszerűen le akar számolni vele,és a tűzre hány mindent,ami a múltjához kötné.
És van ami a mostani eset is,hogy az ember szinte sokkot kap a hirtelen rázúduló felismeréstől,hogy ,,odaveszett mindene'',és azt mondja,annyi az életemnek...

Szerintem ez azért egy egészséges embernél,csak az első döbbenet,és nem ragad ebbe bele.
Bár ennek az ellenkezője is előfordulhat,de ebben az esetben szerintem Müller Attila nagyon hamar fel fog ocsúdni,már csak azért is,mert már most annyian segítenek neki,hogyha más nem is,de ez mindenképpen fel fogja rázni őt,hiszen lehet ,hogy ezt az összefogást ezt a segítséget a bajban még talán sohasem tapasztalta meg az életében.

Szerintem neki meg fog változni az élete,és egy minőségibb irányt vesz. Ez ugyan nem mindig törvényszerű de nagyon sokszor a sors produkál olyan helyzetet, olyan eseményt, aminek a következtében az embert egy teljesen új élet felé ,,irányítja'',/és ez mindig egy eléggé katartikus dolog/

Azért ha megnézzük,neki már fiatal kora óta eléggé sikeres az élete,úgymond folyamatosan kapott az élettől,lehet ,hogy ennek ,,kiegyenlítésére '' jött ez a veszteség./mert azért ő nem veszített el mindent,
van egy egzisztenciája,ahonnan nagyon hamar fel tudja újra építeni az életét.
Ezek a családi dolgok...él még az édesanyja,ha ott lakik most nála,tehát nem veszítette el a gyökereit,
ott is vannak családi fotók bútorok...ez az.../bár ,ha már az ember tárgyakba vetíti a gyökereit,régen rossz/

Nekem az életem első felében nagyon jó dolgom volt.Mondhatom ,hogy dőlt hozzám minden ,amit kívántam,meg még sokkal több. azért írom,mert hasonló a szituáció. És érdekes,hogy ez alatt az idő alatt,folyamatosan veszteség is ért,olyan megnyilvánulásában ,hogy állandóan loptak tőlem,pénzt ékszert és értéktárgyakat. Ez ugyan nem tűz,de itt is a kiegyenlítődésen van a hangsúly szerintem.
És ez a helyzet csak akkor szűnt meg ,amikor annyira visszatudtam venni már ,hogy csak a szükségleteim szerint élek,semmi plusz,semmit nem halmozok föl,alapjáraton vagyok,és ez elég.
Ezt nagyon nehéz volt megcsinálnom,de ma már természetes,és azóta semmiféle veszteség nem ér
érdekes módon:)...Ilyen véletlenek pedig nincsenek:)

Ami a múltunkat ,,képviselő '' tárgyakat illeti..
Én négyszer költöztem iszonyatos cuccokkal ,3 háztartást vonszoltam magammal. Itt raktároztam,ott tároltam,úgyhogy rengeteg ,,veszteségem'' volt ezekből is. Mikor végre biztonságba helyeztem már
orvul beázott az az épület,amit csak tavasszal vettem észre,és minden tiszta fekete penész volt,és
annyi a múltam elég jelentős részének:)
A lényeg az ,hogy utólag egyáltalán nem hiányzik. Az ember csak tárol iszonyú sok dolgot,amit évekig elő sem vesz,ruhák tömkelege,amit nem hord,könyvek ,amiket nem olvas el,tárgyak amik már nem férnek el a lakásban ,és bedobozolva porosodnak a padláson és sorolhatnám...
Szóval ha az ember ezektől nem képes normálisan belátással megszabadulni,akkor a sors így vagy úgy megszabadítja tőle /előbb utóbb/.
A házam is simán leéghetett volna úgy 5 évvel ezelőtt,de akkor éber voltam/legalább/ és azt ,,megúsztam''. Aztán valahogy észhez tértem,és azóta érdekes módon elkerülnek ezek a dolgok:)

Azért beszélek az én tapasztalataimról,mert nem ismerem közelről Müller Attilát,és így csak találgatni lehetne,nála vajon mi lehetett az ok,viszont a saját életem kapcsán tudom ezeket az okokat.

Nem hinném,hogy egy ilyen eseménnyel,mint a blog témája ,az ember elveszítené a gyökereit, vagy az identitását. Az ember -normálisan- a mindenkori jelenben él, a múltja csak emlék lehet./azért múlt:)/
Ha valaki a múltját éli- folytonosan- a jelenében az beteg dolog. A múltamból csak tárgyakat veszíthetek el,mert az emlékeim,tapasztalataim /amivé váltam/,akkor is megmaradnak. Ha meghalnak a szüleim,és a testvérem,még akkor sem veszítem, el a múltamat, mert az elmémben ott van pontosan minden folyamatában születésemtől kezdve. /a korábbi összefüggésekről most ne is beszéljünk/.

,,a jelen állapotból nem tudja beazonosítani, hogy Ki vagyok Én.''

Szerintem ez egyetlen esetben fordulhat elő,ha az ember valamilyen okból amnéziássá vált.
Csak akkor nem tudja beazonosítani ,hogy ki ő, mert nem emlékszik semmire, de az emlékeink nem éghetnek el egy tűzvésszel.

Összegezve : a konkrét eset szerintem egy sajnálatos esemény. Részemről nem hiszek a véletlenekben,valószínűleg oka van ennek is. Azt gondolom,hogy az első kétségbeesése ellenére,mégsem fogja ez letaglózni Müller Attilát,sőt még azt is megkockáztatom,hogy pozitív változást fog hozni az életében.
/Aki ezt most végig olvasta,adjon magának egy piros pontot:D/

A gyökértelen embert elfújja a szél . Lehetségesek persze belső erkölcsi gyökerek is ,de azokat is egy kultúra egy szokásrendszer , egy hagyomány építi fel ,bele a fiatalba ,gyermekbe , és alakítja erősíti azt a személyt : azt a saját hajlamaitól függő erősségben ragadva meg . Szerintem az egyéni múlt is ugyanígy fontos .Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Biztos vagyok benne , hogy Einstein az elődei ,a kultúrális, tudományos múlt nélkül , egy őserdei , a természettel még egységben élő törzs tagjaként is kidolgozta volna magában a relativitáselméletet , legfeljebb a gomolygó felismerést nem tudta volna tudományos ,ill . matematikai formába önteni , hanem mitológiát alkotott volna pl . és a gyakorlati hasznosítási lehetőségekkel is bajok lettek volna .
Egy fa sem lenne fa ,ha csak az éppen élő sejtjeiből állna , az előzők által létrehozott váz nélkül .
Más kérdés , hogy így időnként erdőtüzek kellenek a tömeges megújuláshoz .

A múlt fontos dolog. Arra való, hogy tanuljunk belőle. Aki jól tudja használni a múltját, bölccsé válhat és segíthet a saját énképjét is helyretenni. Aki nem tekint vissza, elveszít ebből valamit, és arra hogy "ki" is valójában nehezebben, vagy más utakon kell rátalálnia.

Szerencsések vagyunk, ha visszatekinthetünk, és értékelhetjük a tetteinket, beláthatjuk a következményeket, ismerhetjük a folyamatokat, amiben benne vagyunk, ha betekintést nyerhetünk abba, mi jót és rosszat hoztunk a szüleinktől, múltbeli kapcsolatainkból. Ez fontos része annak, hogy fejlődhessünk és a jövő felé más emberként induljunk.

De a múltunk nem a házunk és nem az ingóságaink. Ezek csak manifesztációi mindannak, ami belül van. ha elveszítjük, annak oka van. Rosszul kezeltük a múltat. Ragaszkodtunk hozzá, ahelyett, hogy belenéztünk volna. Azonosultunk vele, ahelyett, hogy megkérdeztük volna az időszerű kérdést, időben, hogy : kik vagyunk? Nem engedtünk el valamit, egy helyet, egy karmát nem vállaltunk fel. El kellett volna már rég költöznünk. ... vagy valami más.

Ilyenkor jön az a spirituális törvény, hogy az élet mindig igazságos, és minden rosszal valami újhoz segít hozzá. Valami olyannak az elengedéséhez, amit magunktól nem láttunk meg, és valami olyannak az eljöveteléhez, ami elé mi magunk nem voltunk képesek járulni.

Sok képesség megszerzésére szólít fel egy ilyen helyzet: belátás, elengedés, a ki vagyok alapvető kérdésének feltétele, a képes vagyok e másik alapvető kérdésének a megválaszolása, a változás megtanulása, az erő megszerzése. Nagyon nehéz.

Cseréld újra az életed. :) Én is ezt csinálom.

Azt hiszem meg kell tanulnunk érezni és élvezni a szabadság ízét, minden egyes esetben, amikor elveszítünk valamit. És új erőt nyerni általa.

Namaszte