Szia Sanyi!

Én azért mentem el az önismereti tanfolyamra, mert segítséget szerettem volna kapni, és meg is kaptam. Pontosan ez volt az egyik problémám, hogy mi az én keresztem. Vasárnap este még nagy káosz volt a fejemben, de mára már rendeződött sok minden. Azt hiszem az én keresztem az, hogy soha nem álltam ki magamért, hagytam hogy irányítsák az életemet. Így már könnyebb lesz letenni, bár biztos vagyok benne, hogy hozni fog a megoldás sok konfliktust, mert nem fogja érteni a környezetem, hogy mi ez a változás, de azt hiszem megéri. Van viszont egy kérdésem, amit ha majd sikerül érthetően megfogalmazni elküldöm Neked, biztos vagyok benne, hogy fogsz tudni válaszolni nekem.

Köszönöm a segítséget.

Szia, Zsuzsi

Lassan 23 éves leszek. Általában jókedélyű, kedves, segítőkész embernek ismernek, és nem is vagyok csúnya. Mégis teljesen magamba vagyok fordulva, nincsenek barátaim, és még csak az első csókon sem vagyok túl. Úgy érzem nem vagyok erre az életre való. Nekem nem felel meg az, amit ez a világ adni képes. Nem nézek TV-t, nem hallgatok rádiót. Számomra az élet teljesen üres, és minden boldogságom az, hogy egyedül lehetek és elmerülhetek a belső világomban. Még olvasni is utálok. Belefáradtam, hogy ennek a világnak soha nem vagyok elég jó. Még egy évem van az egyetemből, de azt is utálom, és nem tudom magam vegyészmérnökként elképzelni. Utálom, ha siettetnek, gyűlölöm a teljesítmény-központúságot nem vagyok hajlandó törtetni. Próbálkoztam pszichiáterrel (egy évig), természetgyógyásszal, pozitív gondolatokkal, de eredménytelenül. Olyan az élet, mintha sűrű fekete masszában gázolnék és fogalmam sincs, hogy hova jutok. Már nem motivál semmi, csak a "csak azért is" dühe ad erőt. Egyre üresebb vagyok. Nem vagyok hajlandó beilleszkedni ebbe a hazug, képmutató világba. A saját képmutatásaimat is igyekszem levadászni. Elhatároztam, hogy tökéletetsen elpusztítom eddigi életemet. Arra vágyom, hogy elérjem a tökéletes megsemmisülés állapotát, és csak az igazi énem szülessen újra. Nem érzem magam gonosznak, de sokszor megnyugtat, ha elképzelem, hogy felszabadítom a bennem lakó Sátánt, és átélem, hogy karmaim meg fogaim nőnek és hatalmas erőt érzek magamban. Egy pont után azt érzem, hogy még ezt az erőt sem akarom igazán. Egyszerűen csak feltétel nélküli szeretetre vágyom meg arra, hogy mindenki hagyjon békén a kötelességekkel, az elvárásokkal. Nem akarok senkin uralkodni, nem kell a pénz, még maga az élet sem. Bele akarok halni egy szerelmes ölelésbe.

Már egy év is eltelt, mióta leírta ezt a történetet, elgondolkodott mi változott benne ez alatt az idő alatt.
Újra elolvasta, amit arról írt, amit akkor érzett.

Már régóta figyelte őket, azt is tudta, hogy harminchat éves házasok.
Sok fiatal pár megirigyelhette őket. A kapcsolatuk nagyon is élt, volt benne szenvedély, kedvesség, humor, szavak nélkül is értették egymást, tehát mindaz, ami egy jó kapcsolatban. Valahogy több volt, mint az átlag, ahogy évődtek egymással, mintha fiatal házasok lennének.
Szóval figyelte őket és egyszerűen nem tudta visszatartani a könnyeit, úgy tett mintha a nap sütött volna a szemébe, és attól könnyezne.
Irigyelte őket ezt kénytelen volt bevallani, mert neki egyszerűen nem ment a párkapcsolat.
Olyan befeléfigyelő típus volt, sokat gondolkodott ezen, már tudta az okát, de nagyon nehezen ment a változtatás. Egyszerűen a férfiakat vetélytársnak tekintette és borzasztó kritikus volt. A pasik ezt nem szerették, nem is értette, ő csak egyszerűen őszinte volt, úgy ahogy gondolta megmondta a véleményét. Egyszerűen ilyen volt és kész, nem tudott olyan cicásan kedveskedni, ahogy mások, körbeudvarolták a pasit és közben eljátszottak egy szerepet. Ez neki nem ment.
Először zavarta, hogy mindenkivel kudarcot vall, de egy idő után úgy gondolta, aki őt szereti, az úgy szereti, ahogy van, mit tegyen, nem bújhat ki a bőréből és tudta, hogy ő tudat alatt nem is akar senkit, nem bírja a korlátokat. Arra is rájött közben ez nem az ő kudarca, inkább azoké, akik nem bírják a mércét. De ahogy a házaspárt figyelte visszagondolt házasságára, persze már azt is analizálta miért és miért történt az, ami húszonhat év után elváltak. Így alakult, ekkor kapta meg tálcán a szabadságot és élt vele. Annyi keserűség lakott a szívében, amit csak nagyon lassan tudott oldani, ki nem sírt könnyeitől nehezen vált meg, de lassacskán ez is sikerült. Még mindig őket figyelte, valami ürügyet keresett és bement a házba. Bement a mosdóba és rátört a zokogás. Még soha eddig nem fordult elő, hogy irigykedett volna más boldogságára, de most olyan erővel tört fel benne a fájdalom, hogy egyszerűen meglepődött saját magán. Pedig azt is látta, hogy a nő miként ügyeskedik, kedveskedik, csakhogy megtartsa férjét. Ez nem tetszett neki. De azt gondolta nem az ő dolga, ha a nőnek így jó, tegye. A férfi sem volt az a mintaférj, de ez sem rá tartozott.

Hát igen, örült mert úgy érezte sokat változott ez alatt az egy év alatt, de van még mit tennie.
Sokkal nyitottabb lett, ez a nyár felszabadította, már nem zavarta, ha nem fogadják el, igyekezte jól érezni magát.
Már annak is örült, mikor az üzletekben járva, nem nézték ellenőrnek. Mert bizony valami sugárzott
belőle, valami szigor, kemény határozottság, remélte ez már a múlté.
Az érzelmek elengedése, befogadása, kimutatása, finomság, lágy nőiesség, ezek leckék voltak még számára, de komolyan dolgozott rajt.
Persze volt még mást tanulnivalója is a pénzzel való bánás, na ez is mielőbbi változtatást kívánt tőle.
Tudta csak rajta múlik ez a feladat.

Fogalma sem volt mit tegyen, a lánya szavait ismételgette magában.
- Miért nem gondolod meg jobban mihez kezdesz, kapkodsz összevissza!
Többször visszacsengett a fülében és elgondolkodtatta, tényleg így van?
Mert tényleg össze kellett kapni a már magát, élete főbb területein csődöt vallott évek óta. Mit mond a kártya?

Egy Barárnőm számára kérnék tanácsot.

A történet a következő!

A barátnőm 42 éves,még nem elvált,de külön él a férjétől.Kb. 2 éve összeköltözött egy albérletbe (lakótársként) egy 36 éves férfival.Már az első perctől barátság volt közöttük,és néhány hónap alatt szinte elválaszthatatlanná váltak.A barátnőm szerelmes lett ebbe a férfiba,de nem mutatta ki neki az érzéseit.Részben azért,mert félt attól,hogy elveszíti a férfi barátságát,ami nagyon fontos volt neki,másrészről azért,mert a férfinak volt barátnője,akivel komoly volt a kapcsolata.A barátnőm pedig nem akart belerondítani senkinek az életébe.
A mostani állás szerint annyi a változás,hogy a barátnőm egy ideje túl van ezen a plátói szerelmén,de valamilyen okból még mindíg nagyon ragaszkodik a férfihoz.Elszeretne költözni egy önálló albérletbe,de nem tud,mert nagyon sajnálná,ha a férfi nem lenne közvetlenül az életének a része.Úgy érzi,mintha egy szükséges,fontos dolgot kellene elhagynia az életéből.
Nem tudja mit tegyen,mi lenne a jó.
Ha valakinek van ötlete,tanácsa,kérem segítsen.
Köszönöm
joli

Mi a baj velem?Egy hete váltam munkanélkülivé.Mindig pontosan végeztem a dolgom, nem linkeskedtem a munkaidőmben.Az igaz hogy ha bolondságnak tartottam valamit azt megmondtam, akár a főnökömnek is, de mindíg tisztes hangnemben.Gyomorfekélkyem lett és közel két hónapot betegácsiban voltam.Mire meggyógyultam már várt a kitessékelés.A barátnőm azt mondta az a baj velem, hogy nem tudok disztingválni.Most ez mit is jelent?Hallgassam el a véleményem,még akkor is ha pár nap múlva kiderülne igazam volt?Mondjam azt a főnököm előnytelen szabású öltönyére mily fickós, akkor is ha röhelyes benne?Tegyek úgy a munkaidőm végén mint "lótifuti", csak ne tünjön fel egésznapos léhaságom?Bűnöm az őszinteségem, a jól beosztott időm?Sokat sétálok, próbálom a magyrázatokat megtalálni.Tudom hogy velem van baj.Hagyom magam kihasználni.Később ha kiállok magamért mert megunom a leosztott lapot,már követelőzésnek tünhet.Nem tudok hízelegni.Be kellene iratkoznom egy disztingválási tanfolyamra!Egyébként pontosan mit is jelent e szó?Györgyusz

Sziasztok!

Gyermekkoromban sebésznek készültem,noha senki nem volt a környezetemben orvos.A fizikai számítások nem volt az erősségem,így a felvételi nem sikerült.Ekkor elvégeztem egy ápolónői képzést,mondván,ez csak jól jöhet.Arra jó volt,hogy rájöjjek,a család és a sebészi karrier nem fér össze.A suli végén felajánlottak egy műtősnői állást.Ebbe belefért a család is és kihívás is volt,mert a műtősnőnek egy gondolattal mindig az orvos előtt kell járnia.

Anyukám azt mondta,feladtam az álmaimat,de én soha nem éreztem így,sőt.Számomra visszataszító az orvosok sznob világa.Tisztelet persze a kivételeknek.

Aztán kisfiam születésekor egészségi problémáim adódtak,melyeket a nyugati orvoslás nem tudott kezelni.(Mit tudtam én még akkor,a betegségek lelki okairól?!)
Egy japán egészségvédő program segített.Környezetem,látva javulásomat,elkezdett érdeklődni a program termékei iránt.Így kerültem kapcsolatba az MLM-mel.A lényeg,hogy közben rájöttem,mi hiányzott az életemből.A kommunikáció,az elismerés.
A beteg „kómásan „jön be és megy ki.A program hatására pedig nem győztem esténként felkapkodni a hálás telefonokat.Ekkor döntöttem el,hogy ezzel nekem foglalkoznom kell,még ha a rendszert magát nem is kedvelem,de az embereknek nyújtott segítség kárpótol mindenért.Azóta persze,tudom,ezek a termékek bár nagyon jók,mégsem képesek csodára.Arra azonban alkalmasak,hogy általuk kapcsolatba kerüljek emberekkel.A célom az,hogy segítsek kinek-kinek a saját életmódjának megtalálásában,kitalálásában ,mellyel megteremtheti a harmóniát és az egyensúlyt az életében és igyekszem a pozitív életszemlélet tovább adásában.
.Mindenkitől tanulok valamit,minden sorsból új kérdések merülnek fel.
Imádom ezt csinálni ,sőt csak ezzel szeretnék foglalkozni!Ezért aztán,hogy még többet tudjak segíteni a hozzám fordulóknak,beleástam magam a betegségek lelki okaiba és tanultam hagyományos thai gyógymasszázst,mozgás és masszázsterápiát.Néhány hónapig masszőrködtem is egy szépségszalonban(ezt tudtam megfizetni)mellékállásban.Mindez túl sok időmet vett el a családomtól,mert akkor is ott kellett lennem,ha nem volt vendég.Másrészről,a már kamasz fiam akkor élte az „engem nem érdekel semmi” korszakát.Természetesen ez igaz volt a tanulásra is,ezértfelhagytam a mellékállással és felügyeltem kicsit a tanulását.
Aztán,mivel a vágyam nem hagyott nyugodni ,kitaláltam,hogy a neten kellenedolgoznom ,amikor a fiam már alszik.
Ekkor jött az ötlet,hogy weboldalt készítek,webáruházzal.
Ez azért is volt jó,mert az MLM-ben azt utáltam,hogy keresni kell az érdeklődőket.Itt ,most ők keresnek engem.Ráadásul,éjjel-nappal.Ez az ami kell nekem!Rájöttem,mire vágyom leginkább:SZABADSÁG-ra .Beleértve,hogy több időm legyen a családomra és az anyagi biztonságot is.Rengeteget fejlődöm,sokat is tanulok az online dolgokról.( hónapja még azt sem tudtam,mia az,hogy enterezni,most pedig 4000 ember látogatja naponta a honlapom.Lehet,hogy ez nem nagy szám,de nekem az!Jelenleg még sajnos,nem tehetem meg,hogy felmondjak a főállásomban,mert nagyon sok a hitelünk.Van egy szép otthonunk.Ez volt az álmunk.Alig várjuk,hogy otthon lehessünk.Imádjuk minden zegét- zugát a háznak és a kertnek is.Igyekszem is,hogy a rohanó,stresszes napokban az otthonunk legyen a nyugalom szigete mindnyájunknak.Most éppen a hírlevélrendszeren dolgozom,mert még ilyenem sem volt.Sajnos,még sok technikai dolgot nem tudok,így ki vagyok szolgáltatva a rendszergazda idejének.
A munkahelyem egyértelműen energiát szív el tőlem.Mindenki csak panaszkodik,de nem mozdulna meg,hogy javítson a helyzetén.A napokban persze,ott is felfordult minden.Kiderült,hogy a kötelező és az önként túlmunkán túl is dolgoztattak minket teljesen legálisan,ráadásul,nem fizették ki az általuk magadott díjazást sem érte.Kérelmet írtunk és bár sérelmünket jogosnak ítélték,pézhiány miatt elutasítottak.Mire megbeszéltük,hogy közösen összefogunk arra készülnek,hogy a saját hasznukra fordítva a dolgokat,módosítják a munkaszerződésünket egyoldalúan.Hogy ez mennyire jogszerű,ebben a jogászok sem értenek egyet.Fenyegetőznek,hogy ha nem vállaljuk a kötelező túlmunkán az önként vállaltat is,kirúgnak,áthelyeznek minket.
Most itt tartunk.Tudom,egy munkahelyen mindenki azért van,mert éppen ott kell lennie.Már 18 éve dolgozom ott.Az utóbbi 10 és legfőbbképp az utolsó 2 évben sokat változtam.Vajon mit akar tanítani ez a munkahely nekem ?És a közti kitérők a masszázs,az egészségprogram?Más kérdés:Meddig kell vajon ezen a munkahelyemen lennem?Honnan tudhatom,hogy most már mennem kell?Legszívesebben máris váltanék,de hogy fizetem ki a hiteleimet,ha kiesik100 E Ft?Így is épp hogy kitelik.
Egyszer,amikor 3 lépcsős elbocsátások voltak már akkor is majdnem eljöttem.Akkor is nyomultak a lelki terrorral.Mire két hét után eldöntöttem,hogy kilépek,a férjem azzal jött haza,hogy őket is megszüntetik.Az már túl sok változás lett volna,így maradtam.

Szerinted mi jön ezután és hogyan tovább?Mindig keresem és törekszem a harmóniára,bár tudom,ez olyan mint a királyfi fehér lovon.Lehet,hogy az életfeladatomat sem értelmeztem jól?
Mindig az-az érzésem van,hogy példaképnek kell lennem,a fiam és más családok számára.
Ugy érzem,ez a küldetésem,hogy megmutassam,így is lehet élni,ahogy én és a családom,ebben a rohanó és gyorsan változó világban.Persze,ez nagyon jó érzéssel és büszkeséggel tölt el.De ,vajon valóban jó irányba haladok?

Örülnék,ha tudnátok adni némi útmutatást egy útkeresőnek!
További szép napot kívánok Nektek!

Sziasztok!

Kisgyermek koromban kezdődött minden, amikor szüleim elváltak.Anyuhoz kerültünk a válás után mindkét tesómmal,viszont az apu teljesen el lett tiltva tőlünk.(akit időközben -23 év után- megtaláltam és nagyon megszerettem)Szóval anyukám és nagymamám neveltek fel minket,persze gondoskodtak rólunk tőlük telhetően,de a szülői szeretet elmaradt.Érzelmileg úgy nőttünk fel mint a magukra hagyott kisállatok.Soha egy ölelés,egy puszi,semmi lelki törődés.

Sokáig nem tudtam mi a bajom,miért vagyok annyira érzékeny,miért érzem úgy hogy engem mindenki csak bánt és senki sem szeret.A mai napig nem találom a helyem az életben,pedig már saját családom van,gyermekem és párom.Szeretem őket,de mégsem vagyok boldog.Valamiféle szomorúság,belső magány uralkodik rajtam.

Nemrégiben elkeztem az önismerettel foglalkozni.Minden féle technikával foglalkozom, sőt pszichológushoz is jártam.Ahogy haladok az önmagam megismerésének útján, úgy tudatosodik bennem a szeretet hiányának az érzése.A gondom az,hogy nem tudom mit kezdjek vele,nem tudom hogyan is kellene feloldanom ezt az érzést.Csak azt tudom,hogy egyre inkább elmerülök benne.Teljes lelki káoszban vagyok és nem találom a megoldást.
Tudnátok segíteni,hogy mit tegyek?Mi lehet a megoldás?
Köszönöm!
Ildikó

Én valahogy mindig azt érzem hogy az a munka, amit csinálok, arra nem vagyok elég jó. 28 évesen a 4. munkahelyemen vagyok, ebből kettőt én hagytam ott önszántambol, egy helyről pedig engem küldtek el létszámleépités miatt plussz mert állitolag nem vagyok preciz. Érzem,hogy ez a munka amit csinálok, valahol nem az én hivatásom, de még nem tudom mi lenne az, és keresem az utam.
A jelenlegi munkahelyemen is előjön az, hogy nem mindig tudok tökéletes munkát kiadni a kezemből, de hát emberek vagyunk, hibázunk, nem? És ekkora nyomás alatt ki tud 100%osan dolgozni?
Napi 10- 12 órát dolgozunk, szinte az egész napunk a munkából áll. A komoly balesetem óta egyre jobban vallom, hogy nem azért élünk, hogy dolgozzunk, hanem azért dolgozunk hogy éljünk.
Nap mint nap felmerül bennem, vajon azért kerülök mindig olyan helyzetbe, mert még nem tanultam meg a leckét (hibátlanul és alázattal dolgozni) vagy pedig mert nem akarom észrevenni, hogy nekem az ilyen teljesitményorientált munka nem való.

Pár napra elvesztem a sok munka miatt, és nagyon jól eső érzés volt, hogy ennyien írtak a hozzászólásomra.
Köszönöm Mindenkinek! Igyekszem elmélyedni a gondolokatokban. Igyekszem "élni" is, és a szeretteimmel foglalkozni és Önmagamra is időt szánni, hogy új dolgokat tanulhassak és kikapcsolódhassak.

Kavics22

Na igen, cipelem a magam keresztjét hol könnyebben, hol nehezebben. De arra csak most jöttem rá, hogy eddig a másokét is én cipeltem, vagy legalábbis nagy részét a tehernek átvettem, méghozzá önként és dalolva. Nem csoda, ha összerogytam alatta. Ebből elég volt, jöhet a következő feladat, a saját keresztjeim - mert nem csak egy van - lerakása, olykor csak percekre, majd egyre hosszabb időre. Adok egy kis biztatást magamnak: menni fog ez ! :)

Bevillant egy gondolat. Az egyszerű, tiszta élet, a teremtő erő öröme, a hasonlók társasága talán megtalálható lenne Számodra egy öko- vagy MAG-faluban. Nézz utána! Biztos befogadnak néhány hétre, hónapra.
Légy kicsit hippi, és merész. Ha valami megmozdult most benned, adj magadnak egy esélyt, hogy megnyugodj, nekik meg, hogy legyen egy új barátjuk.