Gyilkos a családban | Önmegvalósítás.hu

Gyilkos a családban

Hozzászólások

12 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
Tapasztalás
2011. április 02. szombat, 8:18 | Domoszlai Katalin

Ebben az életemben tapasztalom én is, hogy át kell értékelnem az erőszakot, a családtagok elveszítését.
Kemény tanítás elfogadni a véres erőszakot a családon belül. De az egység tudathoz vezető úton nem zárható ki az elfogadásból a gyilkos, a ringyó, a tetves cigány, senki sem!

Ha valaki a saját belső harcát, elutasítását kivetíti az elítélt emberre, akár csoportra, követett el bármit is az az ember vagy emberek, a tanítását meg fogja kapni. Vagy ebben vagy a következő életében beleszületik ugyanabba a helyzetbe, ahol nem lesz nagyobb és jobb tudása, mint elkövetni ugyanazt a "bűnt" ami nem bűn, csak nem-tudásból fakad.

Elengedésre tanít, a felsőbbrendűség, az egós azonosulások elengedésére.
És elfogadásra, hiszen egy Egyhez tartozunk valamennyien.

Nem tudunk addig változtatni, amíg az elfogadás nem történik meg. Hiszen a gyilkos abban a percben volt az, a mostani pillanatban már nem.

Elutasított részeim visszafogadásában komoly alapot adott az őszinteség növelése meditáció, ami ingyenesen elérhető itt az oldalon. Ezt évente többször újra elő fogom venni :-)

a következő életében beleszületik
2011. április 02. szombat, 13:12 | Látogató (útkereső)   Előzmény

De ugye a "gyilkost , ringyót, tetvest, és cigányt" nem félelemből fogadod el ; félvén az ugyanabba a helyzetbe való beleszületés következményétől ? Üdvözlettel : felacso

Szia Felacso
2011. április 04. hétfő, 11:59 | Domoszlai Kati (útkereső)   Előzmény

Bocs az ekezetek hianyaert, Daniaban vagyok. Nem lehet felelemmel elfogadni :-)
Felelem csak onhazugsagot es elfojtast szul. Ha meditacioban eggye valsz egy minoseggel, ugy a kulvilagban mar negativ indulatot nem valt ki, megszunik mint tukor letezni a szamodra. Tudomasul veszem a letezeset es mar nincs dolgom vele.

Rengeteget csinaltam mostanaban a "Megoldas folyoso" meditaciojat a Sanyinak, ahol az a bingo, hogy a szobakban ahova be kell menni, a belso bolcsesseg teszi be a feldolgozni valot. Nincs egos melledumara lehetoseg, kesz helyzetek vannak. A temat illetoen el is neveztem e szereny lakot a Terror Hazanak ;-)

Azert hasznaltam ezeket a kifejezeseket, mert kivanycsi voltam ki "ugrik" ra, csakis az, akinek ezzel dolga van.

Eva C. jol latja a szandekomat, a kicsiseggel es a nagysaggal is van meg dolgom boven.
Voltam 2 elettel ezelott gyilkos, tetves ebben az eletemben ( kozepiskolai almatabor szep ajandeka ), prosti is lehettem valamikor mert egyutterzesen kivul mas erzelmet nem valtanak ki belolem.

Nameszte

szeges képe
Szia Kati!
2011. április 02. szombat, 19:14 | szeges   Előzmény

Azért ez a "tetves cigány" elég gáz. Főleg egy ilyen oldalon. Lesz még dolgod bőséggel a felsőbbrendűség elengedésével, azt hiszem... :)

Szeges ,bocs azt hiszem ezt félreértetted. Nem Kati mondja
2011. április 02. szombat, 19:30 | Éva.   Előzmény

Szeges ,bocs azt hiszem ezt félreértetted.
Nem Kati mondja ezt,hanem azt mondja,hogy akik így élik meg ,hogy t... c...,azoknak is el kellene fogadniuk azt az embert,akárhogy is hárítják
Én nem azt vettem ki a szavaiból,hogy ő tetves cigányozna.
Azzal a bizonyos dologgal persze van dolga ,de nem azért ,ahogy te ezt most értetted.
Bár én is tévedhetek,de ezt most így látom.

Puszi: Éva

Domoszlai Katalin képe
Semmi sem gaz
2011. április 04. hétfő, 12:07 | Domoszlai Katalin   Előzmény

hidd el, Szeges.

Ez nem minosites, ez vagy teny vagy nem. Marmint a tetvesseg, mert volt vele dolgom lasd fenti hsz-t.

Ha van kedved tukrosdit jatszani akkor ket dolgot megnezhetnel. Az egyik hogy mikor szenvedtel a lekezelestol pl. anyagi helyzeted miatt. A masik bantal-e meltatlanul valakivel ami miatt esetleg meg onvadad van.

Valahol olvasatam hogy nem meditalsz, pedig micsoda kincs a belso bolcsessegtol, amikor felold egy ilyen helyzetet :-)

szeges képe
Köszi Kati!
2011. április 04. hétfő, 16:16 | szeges   Előzmény

Jól megvagyok medi nélkül is. (Ami nem megy azt minek erőltetni?)

Kicsit jobban örültem volna, ha azt mondod, elírás volt, kihagytál egy vesszőt, amit egyébként Felacso alattad helyetted is elhelyezett a megfelelő helyen, vagy hogy idézőjelesen gondoltad, stb., mert így eléggé pejoratívnak tűnik.

De ha Neked nem gáz, hát ne legyen az... :))

HajduM képe
Gyilkos, meggyilkolt és annak családja között valamiféle kötelék
2011. április 29. péntek, 6:30 | HajduM   Előzmény

Gyilkos, meggyilkolt és annak családja között valamiféle kötelék alakul ki. Ez világosan elfogadható.

De ez már kérdéses "Talán ezért van, hogy ki öl, az egy következő életben családtagnak születik, sok-sok tartozással a pici vállán. A számlát ki kell egyenlíteni! - ez a törvény."

Ha egy háborúban egy katona megöl 200 embert, netán többet, nem születhet mindenki családjába következőleg. Másrészről bele lett mondjuk kényszerítve a háborúba, és ahogy öregapám mesélte, úgy lőttek, hogy semmit nem láttak abból amire lőttek. Csak féltek és lőttek a "túloldalra".

Persze a vétlen gyilkosság is gyilkosság, de nem tud helytállni az általa megöltek családjaiban...

Őszintén örülök a "felfedezésednek". Sokan ugyanúgy reagálnak
2011. április 02. szombat, 11:44 | szildiko1

Őszintén örülök a "felfedezésednek". Sokan ugyanúgy reagálnak erre a "törvényre", ahogy te, és ez abból adódik, hogy attól, aki fájdalmat okoz nekünk, vagy menekülünk, vagy kizárjuk az életünkből. Itt jelentkezik a családállítás felfedezése, amely szerint kétféle lelkiismeretünk van: az egyéni, amely kizárja a nekünk fájdalmat okozót, a másik a családi léleké, amelyik viszont ezt nem engedi, és a következő generációban születettek közül valaki meg fogja ismételni a kizárt életét. Jelen esetben ha nem úgy történt volna a cselekmény, ahogy, akkor a nő unokái közül valamelyik vagy "gyilkos", vagy áldozat, esetleg skizofrén lenne.(aki mindkettővel azonosul)

A valódi megoldás tényleg az lenne - így a gyakorlatban, a börtön helyett - ha a gyilkosnak gondoskodnia kellene az áldozat családjáról.

Az nagyon fontos még, hogy amit a családfelállítás során a vezető elmond, mind gyakorlati tapasztalat.

Annak is nagyon örülök, hogy ha a rendező nem járt családállításon, saját maga lelkének felismerését követve alakította így az eseményeket.:)

Az még kísérleti stádiumban van, hogy ha lelki szinten behozzuk a gyilkost a családba, akkor ez a következő életekre milyen hatással van. Majd a következőben megtudjuk. :) A jelenre viszont mindenképpen nagyon jó!

spiritosaurus képe
Én még mindig nem értem ezeket az ilyenolyan meditációkat...
2011. április 02. szombat, 12:27 | spiritosaurus

Én még mindig nem értem ezeket az ilyenolyan meditációkat... Meditáció egy van, nem?

Meditáció az elmém elcsendesítése (de ez is már MAGA a meditáció, nem a meditáció eredménye), minden más eredmény azt mutatja, hogy a meditáció nem is volt meditáció. A meditációtól sosem leszek sem őszintébb, sem semmilyenebb. Én magam ugyanaz vagyok, voltam, és leszek mindig, meditáció "közben", és akkor is, ha nem meditálok. A különbség abban merül fel, hogy az elmém csendes, vagy zaklatott? De ha már valami eredménye van a meditációnak, az azt feltételezi, hogy a meditáció valamiféle cselekvés. Pedig egyáltalán nem az. A meditáció történés, nem befolyásolhatom sem az eredményét, sem a folyamatát. Vagy megtörténik, és hagyom, hogy megtörténjen, eggyé válok a történéssel (ennyi az én beleszólásom), vagy nem, és akkor semmi közöm sem volt a meditációhoz. Soha nem sikerült még úgy meditatív állapotba kerülnöm, hogy bármilyen célt adtam neki. Hiába ülök le, hogy na akkor most egy kis őszinteség medi, hogy őszintébb legyek, elfogadás medi, hogy elfogadjak, bármilyen medi, hogy bármivé váljak már, csak ne az legyek, ami most vagyok... Ez nem abszurd nektek?. Nem értem, nektek hogy megy ez. Mi az, hogy akármilyen medi? Vagy meditatív állapotban vagyok, vagy nem. Ha bármilyen címkével ellátom a meditációt, meg beleképzelek bármit az elmémmel, annak semmi köze a meditációhoz. Csak úgy tudok meditatív állapotba kerülni, ha nem is akarok.

Pont egy hete volt kb, hogy csak elterültem a Duna parton a fűben, mindenféle célok nélkül, csak úgy elterültem. Na az meditatív állapot volt, olyannyira, hogy emléke sincs róla az elmémnek, mert akkor ott ő nem szerepelt egy pillanatig se. Egyszerűen csak hanyatt dőltem és kikapcsolt mindenem. Eltelt másfél óra úgy, hogy egy jól összegyúrt pillanatnak tűnt az egész. Olyan érzésem volt utána, mintha csak ledőltem volna, és egyből fel is keltem volna. Nem aludtam el, mielőtt megkérdezitek, mert végig tisztában voltam a rajtam futkosó napsugarakkal, és a rajtam végiglibbenő szellővel, egyszerűen csak nem indított el bennem gondolatokat. Se jót se rosszat. Nem ingatott meg semmi, egyszerűen "beleragadtam" másfél órára a középpontomba, aztán egy 3 és fél hónapos németjuhász kölyök volt, aki ki tudott billenteni belőle az arcom bőséges összenyalogatásával :) De felkeltem, és semmilyen eredménye nem lett. Kihatása lehet az életemre, de eredménye semmiképp. Nem lettem tőle semmilyenebb se. Épp ezért történhetett meg, mert nem vártam tőle semmilyen eredményt, igazából magát a történést sem vártam, egyszer csak eldőltem, és belezuhantam a pillanatba.

Semmilyen megtapasztalásom, semmilyen spirituális élményem nem volt, ezeket is mind az elme tudja csak érzékelni és bekategorizálni élménynek, meg megtapasztalásnak. Valójában nem léteznek.

Szóval fejtsétek már ki nekem légyszíves, hogy mi ez a százezerféle medi? Attól, hogy átírom a fájlnevet, mitől lesz más? Mitől lehetne egyáltalán más? Vagy meditáció, vagy nem. Hiába adok más nevet valaminek, az attól még nem válik meditációvá, csak azért mert benne van a szó. A meditáció lényege egyszerűen a meditáció, a meditatív pillanat. A meditáció, a meditatív pillanat viszont magába foglal mindent. Hangsúlyozom Mindent! Hogy lehetne valami elfogadás meditáció, meg őszinteség meditáció? Azzal lekorlátozom a korlátlant, határt adok a határtalannak, célt a céltalannak. Ez nekem abszurd...

Hát folyton csak azon veszem észre magamat,hogy nagyon jól tudok
2011. április 02. szombat, 13:48 | Éva.   Előzmény

Hát folyton csak azon veszem észre magamat,hogy nagyon jól tudok azonosulni a gondolkodásoddal.
Ugyanakkor örülnék neki ha Sanyi látná a hozzászólásodat,és elmondaná a véleményét.
Annál is inkább,hogy eloszlasson félreértéseket.

Az én felfogásomban ugyanis az ő módszerével rendben van ez a dolog,mert a meditáció,arról is szól,amikor egy konkrét dolgon meditálok.Istenigazából ez lenne a meditáció eredeti jelentése,és értelme.
A meditációnak mindig kell hogy legyen tárgya,valamiféle irányultsága,akaratlagos kell ,hogy legyen,
a hogyan pedig mindig az egyénnek megfelelően történik....jó esetben:)
Ha ez nem így van,csak ,,úgy'',ahhoz már nagyon magas szint kell,mert egyébként elviheti az embert nem kívánt hatásai lehetnek.
Az ,,akaratlagosság'' fontos/ itt az akaratot ne értsd félre/,mert ahhoz kell épp a legnagyobb akarat,hogy a végén már akarat nélküli legyen.
Rengeteget lehetne erről beszélni,de van blog,nem is olyan régi a meditációról,szerintem oda kéne vinni a témát.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
A hazai ezoterikus szóhasználatban nem csak a klasszikus "semmi
2011. április 03. vasárnap, 23:24 | Huszti Sándor -...   Előzmény

A hazai ezoterikus szóhasználatban nem csak a klasszikus "semmi nem történik" gyakorlatra használják ezt a szót, hanem azokra is, amelyekkel valamit elképzelünk, megélünk, amelyekben valamilyen lelki folyamat lezajlik irányítva, vagy irányítatlanul.
Habár ezek egy részére használhatnák az imagináció vagy a kontempláció elnevezést is, de ezek sem fednék le mindet, másrészt meg ennyire nem művelt a közönség sem, hogy ismerje a különbségeket.

Így aztán, ha valaki becsukja a szemét, az vagy alszik, vagy meditál! : )
Tényleg nem ide tartozik.