Ebben az életemben tapasztalom én is, hogy át kell értékelnem az erőszakot, a családtagok elveszítését.
Kemény tanítás elfogadni a véres erőszakot a családon belül. De az egység tudathoz vezető úton nem zárható ki az elfogadásból a gyilkos, a ringyó, a tetves cigány, senki sem!

Ha valaki a saját belső harcát, elutasítását kivetíti az elítélt emberre, akár csoportra, követett el bármit is az az ember vagy emberek, a tanítását meg fogja kapni. Vagy ebben vagy a következő életében beleszületik ugyanabba a helyzetbe, ahol nem lesz nagyobb és jobb tudása, mint elkövetni ugyanazt a "bűnt" ami nem bűn, csak nem-tudásból fakad.

Elengedésre tanít, a felsőbbrendűség, az egós azonosulások elengedésére.
És elfogadásra, hiszen egy Egyhez tartozunk valamennyien.

Nem tudunk addig változtatni, amíg az elfogadás nem történik meg. Hiszen a gyilkos abban a percben volt az, a mostani pillanatban már nem.

Elutasított részeim visszafogadásában komoly alapot adott az őszinteség növelése meditáció, ami ingyenesen elérhető itt az oldalon. Ezt évente többször újra elő fogom venni :-)

Őszintén örülök a "felfedezésednek". Sokan ugyanúgy reagálnak erre a "törvényre", ahogy te, és ez abból adódik, hogy attól, aki fájdalmat okoz nekünk, vagy menekülünk, vagy kizárjuk az életünkből. Itt jelentkezik a családállítás felfedezése, amely szerint kétféle lelkiismeretünk van: az egyéni, amely kizárja a nekünk fájdalmat okozót, a másik a családi léleké, amelyik viszont ezt nem engedi, és a következő generációban születettek közül valaki meg fogja ismételni a kizárt életét. Jelen esetben ha nem úgy történt volna a cselekmény, ahogy, akkor a nő unokái közül valamelyik vagy "gyilkos", vagy áldozat, esetleg skizofrén lenne.(aki mindkettővel azonosul)

A valódi megoldás tényleg az lenne - így a gyakorlatban, a börtön helyett - ha a gyilkosnak gondoskodnia kellene az áldozat családjáról.

Az nagyon fontos még, hogy amit a családfelállítás során a vezető elmond, mind gyakorlati tapasztalat.

Annak is nagyon örülök, hogy ha a rendező nem járt családállításon, saját maga lelkének felismerését követve alakította így az eseményeket.:)

Az még kísérleti stádiumban van, hogy ha lelki szinten behozzuk a gyilkost a családba, akkor ez a következő életekre milyen hatással van. Majd a következőben megtudjuk. :) A jelenre viszont mindenképpen nagyon jó!

Én még mindig nem értem ezeket az ilyenolyan meditációkat... Meditáció egy van, nem?

Meditáció az elmém elcsendesítése (de ez is már MAGA a meditáció, nem a meditáció eredménye), minden más eredmény azt mutatja, hogy a meditáció nem is volt meditáció. A meditációtól sosem leszek sem őszintébb, sem semmilyenebb. Én magam ugyanaz vagyok, voltam, és leszek mindig, meditáció "közben", és akkor is, ha nem meditálok. A különbség abban merül fel, hogy az elmém csendes, vagy zaklatott? De ha már valami eredménye van a meditációnak, az azt feltételezi, hogy a meditáció valamiféle cselekvés. Pedig egyáltalán nem az. A meditáció történés, nem befolyásolhatom sem az eredményét, sem a folyamatát. Vagy megtörténik, és hagyom, hogy megtörténjen, eggyé válok a történéssel (ennyi az én beleszólásom), vagy nem, és akkor semmi közöm sem volt a meditációhoz. Soha nem sikerült még úgy meditatív állapotba kerülnöm, hogy bármilyen célt adtam neki. Hiába ülök le, hogy na akkor most egy kis őszinteség medi, hogy őszintébb legyek, elfogadás medi, hogy elfogadjak, bármilyen medi, hogy bármivé váljak már, csak ne az legyek, ami most vagyok... Ez nem abszurd nektek?. Nem értem, nektek hogy megy ez. Mi az, hogy akármilyen medi? Vagy meditatív állapotban vagyok, vagy nem. Ha bármilyen címkével ellátom a meditációt, meg beleképzelek bármit az elmémmel, annak semmi köze a meditációhoz. Csak úgy tudok meditatív állapotba kerülni, ha nem is akarok.

Pont egy hete volt kb, hogy csak elterültem a Duna parton a fűben, mindenféle célok nélkül, csak úgy elterültem. Na az meditatív állapot volt, olyannyira, hogy emléke sincs róla az elmémnek, mert akkor ott ő nem szerepelt egy pillanatig se. Egyszerűen csak hanyatt dőltem és kikapcsolt mindenem. Eltelt másfél óra úgy, hogy egy jól összegyúrt pillanatnak tűnt az egész. Olyan érzésem volt utána, mintha csak ledőltem volna, és egyből fel is keltem volna. Nem aludtam el, mielőtt megkérdezitek, mert végig tisztában voltam a rajtam futkosó napsugarakkal, és a rajtam végiglibbenő szellővel, egyszerűen csak nem indított el bennem gondolatokat. Se jót se rosszat. Nem ingatott meg semmi, egyszerűen "beleragadtam" másfél órára a középpontomba, aztán egy 3 és fél hónapos németjuhász kölyök volt, aki ki tudott billenteni belőle az arcom bőséges összenyalogatásával :) De felkeltem, és semmilyen eredménye nem lett. Kihatása lehet az életemre, de eredménye semmiképp. Nem lettem tőle semmilyenebb se. Épp ezért történhetett meg, mert nem vártam tőle semmilyen eredményt, igazából magát a történést sem vártam, egyszer csak eldőltem, és belezuhantam a pillanatba.

Semmilyen megtapasztalásom, semmilyen spirituális élményem nem volt, ezeket is mind az elme tudja csak érzékelni és bekategorizálni élménynek, meg megtapasztalásnak. Valójában nem léteznek.

Szóval fejtsétek már ki nekem légyszíves, hogy mi ez a százezerféle medi? Attól, hogy átírom a fájlnevet, mitől lesz más? Mitől lehetne egyáltalán más? Vagy meditáció, vagy nem. Hiába adok más nevet valaminek, az attól még nem válik meditációvá, csak azért mert benne van a szó. A meditáció lényege egyszerűen a meditáció, a meditatív pillanat. A meditáció, a meditatív pillanat viszont magába foglal mindent. Hangsúlyozom Mindent! Hogy lehetne valami elfogadás meditáció, meg őszinteség meditáció? Azzal lekorlátozom a korlátlant, határt adok a határtalannak, célt a céltalannak. Ez nekem abszurd...