Itt két nézőpont van.Egyfelől van az életünk,amit én tisztelek szeretek,élvezem a létet,és egyébként a Buddhizmus sem úgy érti a szenvedést,ahogy mi szó szerint vesszük,meg a kereszeténységben sem azt jelenti a siralom völgy,hogy itt csak szenvedünk,hanem azt hogy meg fogunk halni,és ez igaz is.Tehát szó sincs arról,hogy én ne szeretnék élni,nagyon is élvezem a teremtést,de attól még beláthatom ,amit be kell látnom ezzel kapcsolatban.
Tehát az ember választhat,hogy így akarja leélni az életét,és újra és újra,vagy fel akar ebből ébredni.
A második verzió,hogy menjen ,aminek mennie kell,az már bizonyos értelemben egy felébredett álláspont,tehát azt már az mondja,akit nem ezek a dolgok kötik már,hogy pénz,házam,életem,stb...mert ezek mind mulandó dolgok.
Ezen egyszer már kiakadtál,és ezt meg én nem értem a részedről ez hogyan lehetséges?
Ha te már megtapasztaltad azt az Igazi Valódi Létezőt,
akkor hogyan lehetsz megütközve ezeken a dolgokon?

,,Értelek én, csak azt látom, hogy háttérben nem az igazság beszél belőled, hanem valami nagyon más...''

Hát látod ez is mekkora butaság?:) Milyen igazságról beszélsz,a tiédről,aminek nem felelek meg? Ezt megint csak nem gondolhatod komolyan?
És tudod mit ,most az villant be hirtelen ,hogy te tulajdonképpen azért óckodsz,tiltakozol ezek ellen a dolgok ellen,mert félsz. Félsz a veszteségtől,mert azt hiszed elveszítesz valamit:) Ezek csak a kötöttségeid.Ha nem tudsz
lemondani,soha nem leszel szabad.

Igen , azt hiszem lehet tiszta lélekkel ölni, abban az esetben ha olyan tudatállapotban tesszük, amely mentes az érzelmektől (legalábbis a tett megtételét illetően) a félelmektől (ugyanígy), szóval, amikor abszolút tisztán érzékeljük a valóságot, és tudatában vagyunk, hogy nem csak magunkat mentjük meg a pusztulástól, hanem a másikat is attól, hogy tudatlanságból öljön. És nincs más megoldás. Biztosan. (például a lovakat lelőtték a sivatagban, ha eltört a lábuk, és tudták, hogy elképzelhetetlen hogy elvigyék magukkal a legközelebbi településig, mert mondjuk menekültek, vagy a maguk, családjuk épségét kockáztatták volna azzal, ha ott maradnak és várják a jószerencsét, miközben a ló haldoklik, esetleg egy idő után, víz hiányában ők is. )

Most megértettem valamit, köszönöm, Csongor.

Néhány éve elmesélt egy spirituális tanító egy előadáson egy mester-tanítvány tanmesét, amelyben a mester különböző gaztetteknek látszó tetteket követett el, amin a tanítvány totál kiakadt és végül ott akarta hagyni mesterét. (lopás, egy ház leégetése, és ölés). A végén kiderült, hogy mindegyiket tudatosan és tiszta lélekkel, tudattal tette, nem csak tisztán látva a helyzetet, amibe a tette tökéletesen beleillet, és megoldotta azt, hanem lelkileg is tisztán.

Így tanította a tanítványát arra, hogy a cselekedetek mögötti világ az, mi igazán számít. A belső világ, megélés.

Bármit meg lehet tenni, ilyen és olyan szándékkal, megéléssel, de a cselekedet és következményei ettől a belső megéléstől, a tudatosság szintjétől függ, és nem magától a tettől.

Én ezért nem szeretem az erkölcs szót, mert az szintén egy rendet, egy kinyilatkoztatott "jót" jelent, egy látszatot, egy manifesztációt, egy szabályrendet, ami a valóságban, így nem létezik.

A valóság a belső megélés, a tudatosság, amivel végrehajtjuk a tetteinket és nem maguk a tettek, amiket manifesztálunk.

Ezért kell megtanulni a dolgok mögé látni. És itt nem csak a szándék számít, hanem a tisztán látás képessége (bölcsesség) a szellemi erő (a tettek végrehajtásában), és a tudatosság, tudás is.

A katona, aki a háborúért öl, tudatlanságot követ el. Aki védekezik, mert fél, vagy gyűlöli a támadót, szintén.

Aki tisztán lát és érez, és tudja, magát és másokat is ment a tettével, az tudatos. Magát a haláltól, a másikat a lelki haláltól. És a tetteknek eszerint van következményük.

Ha belegondolok, engem "hozzásegített" az élet ennek valamilyen szintű megtapasztalásához. Voltak olyan szituációk az életemben, ahol arra szólított fel, hogy védjem meg magam, és hasonló energiával visszaválaszolva tehettem csak ezt az agresszorral szemben. Bár én nem verekedhettem, mert sokkal nagyobb erő volt fizikailag, meg mert nem is volt szándékomban támadni, sem visszatámadni, de védekeztem testileg és olyan erővel tört fel belőlem, hogy "nehogy hozzám merj érni!", hogy megállt az ütésre emelt kéz a levegőben.

Le kellett győzni a beprogramozott félelemeimet és bűntudatomat, hogy ki tudjak állni a saját védelmemben, a fizikai és lelki védelmemben, és olyan elemi erővel és tűzzel törtek fel a válaszok belőlem minden egyes támadó, sértő, megalázó és iszonyatos energiaelszívó megnyilvánulásra ellenem, hogy a végén kiegyenlítődtek az energiák, és a támadó leült, én meg felálltam. Szó szerint és képletesen is.

Háromszor ismétlődött ez meg az életemben, különböző mértékben, és módon, és mindháromszor egyre hamarabb kért bocsánatot az illető. Legutóbb azonnal.

És a legutolsó alkalommal volt benne a legnagyobb tanítás nekem: mert felismertem, hogy az egész, a teljes támadás, terrorhegy, és gyilkos lelki energiák, ez minden, nem rólam és konfliktusunkról szólt ! (Ami valójában nem is volt, mindháromszor ő erőszakoskodott, akart rám erőltetni valamit, egy olyan dologban, ami rám tartozik, fenyegetett és ordibált, és az váltotta ki a dühét, hogy nemet mondtam, meg akartam húzni a határaimat.) És akkor megértettem, hogy mennyi tudatlan bűntudat terhelte a lelkem, ami nem is rólam szól. És hogy az övét még több, amiről még mindig nem tud.

Akkor és ott, tiszta erővel szálltam szembe az erőszakkal, egy nálam erősebbel, aki azonban nem bizonyult lelkileg erősebbnek. Mert ő azt gondolja, hogy tartozom neki azzal, hogy terrorizálni hagyom magam. Én pedig már nem. Egyszerűen nem helyes.

És most megértettem, abból amit írtál, hogy valójában azért, mert mindkettőnk erőszakot követ el maga ellen, ha erőszakol, vagy hagyja magát erőszakolni. És azzal, hogy megvédem magam, a rendet állítom helyre. Nem engedem a másiknak, hogy erőszakoljon és magam ellen sem követem ezt el.

És a tudatosságom használom ehhez, a tisztánlátásom, hogy látom magam, az én helyem abban a szituációban, felmérem, hogy nincs esélyem szép szavakkal, esetleg meg is próbálom (persze nem működött) és ugyanakkor a másik tudatlanságát is (!), és nem engedem a tudatlan tett elkövetését. És méghozzá azzal a módszerrel, amit a Wing Chun is tanít!!!

Ez hihetetlen!! Most esett le, h tulképp "szellemi harcoltam"! Az milyen???? :) Most nagyon örülök...:)))

Ugyanis a Wing Chun az egyik legmagasabb szintű keleti szellemi harcművészet, ami azt tanítja, hogyan használd fel az ellenfeled erejét a védekezésre!

Semmilyen erőt nem visz a harcba, agressziót, támadást sem, hanem egyszerűen a lendületet, amibe beleviszi a támadó az erejét, eltéríti és felhasználja arra, hogy leszerelje. Egyébként egy Shaolin papnő fejlesztette ki. :) Hogy a nők és a gyerekek is meg tudják védeni magukat egy sokkal erősebb fizikumú támadóval szemben!!!!!

Most, nagyon örülök, mert megértettem a szellemi hátterét a harcnak. És köszönöm.

U.I. Nyilván az állat, vagy ember megölése csak abban az esetben fordulhat elő akár egy ilyen szituációban is, amikor semmilyen más eszközünk nincs a védekezésre, és nyilván nem az ölés szándékával védekezünk, csak mondjuk nincs más fegyverünk, mit egy pisztoly és ha nem lövünk, a másik lő. Akkor is lehet a lábára célozni, meg ilyenek, de könnyen előfordulhat olyan eset, h csak úgy tudjuk magunkat megvédeni, hogy a másikat közben nem tudjuk megmenteni. Remélem, soha nem kerülünk ilyen helyzetbe, de azt gondolom, ezt is lehet "jól" csinálni és meg is lehet bocsátani, különösen, ha tiszta lélekkel, tudatossággal cselekedjük meg. Szerintem ez a kulcs.

Namaszte