Belső látás I. | Önmegvalósítás.hu

Belső látás I.

Hozzászólások

79 hozzászólás
Tapasztalatok
2008. március 05. szerda, 17:34 | Látogató

Szia Sanyi!

Nagyon örülök, hogy elmentem a Belső látás tanfolyamra, azóta több ismerősömnek is ajánlottalak, szerintem amit Te művelsz az fantasztikus dolog.
Gyakorolom a meditációkat és több esetben észrevettem már, hogy pl. olyan dolgokat tudok használni a letöltés után, amit eddig nem tudtam, a megérzéseim sokat javultak, sorra megtörténnek velem azok a dolgok, melyeket előre megérzek.
Nekem korábban állandóan döntési problémáim voltak minden helyzetben, de most azt veszem észre magamon, hogy nem gondolkodom, hanem teljesen üres a fejem és csak egyszerűen érzem, hogy mit kell csinálnom, ez azért különösen jó, mert eddig mindent túlbonyolítottam lebeszéltem magam a saját döntéseimről és egyhelyben toporogtam, most olyan szituációk fordulnak velem elő, mintha nem is "én" tenném a dolgokat, hanem valaki más irányítana és utólag kiderül, hogy ennek a valakinek mindig igaza van, sokkal kevesebbet hibázok azóta.

Nagyon jól éreztem magam a tanfolyamon, egy kérdésem lenne csak.
Az normális dolog, hogy amióta rendszeresen meditálok, azóta rengeteget iszom, állandóan szomjas vagyok?

Mindent nagyon köszönök: Láng Fatima

Érdeklődés
2009. november 10. kedd, 19:34 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Kedves Fatima!

A tanfolyam elvégzése óta már eltelt egy kis idő. Mi azóta a tapasztalatod? Továbbra is lelkes vagy, vagy a kezdetek után abbahagytad a gyakorlást? Miven változott az életed, ajánlod a tangfolyam elvégzését még most is?

Üdvözlettel
Olga

Válasz Olgának
2009. november 17. kedd, 18:45 | Fatima (útkereső)   Előzmény

Szia Olga!

Igen, még most is ajánlom a tanfolyamot mindenkinek. Azóta sokminden történt velem, a tanfolyam után nálam is volt egy kis visszaesés a gyakorlásban, de rájöttem, hogy ha nincs is néha kedved hozzá, olyankor picit erőltetni kell és közben megjön a kedved, mert akkor fogsz fejlődni, ha foglalkozol a dologgal. Ez mindig jól jön, ha hirtelen olyan élethelyzetbe kerülsz, amit "normálisan" nem tudnál megoldani. Saját tapasztalataim, hogy nagyobb lett az önbizalmam, jobb emberismerő lettem, jobbak a megérzéseim, könnyebben tudok őszinte lenni másokhoz. Plusz, a Sanyinak van párkapcsolati tanfolyama is, amit ugyan én nem végeztem el, de a belső látásnál is vannak arra utaló jelek, hogyan lehet a párbevonzást gyakorolni. Szóval én ezt saját szakállamra elkezdtem gyakorolgatni és nem viccelek, találkoztam is valakivel, aki fedi azt a képet, amilyenre én gondoltam! Szóval én csak ámulok ezen még mindig!

Próbáljátok ki, szerintem nem fogjátok megbánni!

Fatima

Belső látás tanfolyam - 1-2. nap
2008. március 07. péntek, 12:24 | nemethanna

Kedves Sándor!

Segítséget várva jelentkeztem a tanfolyamra - beláttam, hogy a félelmeimmel kell szembesülnöm, ha magamat ill. másokat akarok látni. A tematika is fölkeltette az érdeklődésemet.

Útmutatást vártam, és már néhány választ is kaptam: pl. kérdés: Hogyan, milyennek látnak mások? - "válasz": Miért olyan fontos, hogy mások mit gondolnak rólam? és még néhány fontos kép és gondolat, ami megvilágítja, miért aggódom magam betegre (szó szerint!). Egyértelmű, hogy szűk határokat szabtam magamnak, ezért nem is hittem az intuíciómnak sem - pedig működik! Gyakorlok.

A meditáció terén újdonság volt számomra, hogy szól a zene - eddig nem így csináltam, de tetszik. Előfordult, hogy "kihallottam" a dal szövegéből egy-egy szót, ami lehet, hogy nem is az, de nekem pont arra a szóra volt szükségem... Azóta otthon is zenével meditálok.

Élénkebben emlékszem az álmaimra, néha értelmeznem is sikerül.

Általában: gyakran türelmesebb és belátóbb vagyok, mint eddig, mert megszületik bennem egyfajta bizonyosság a helyzet alakulását illetően. Ez jó.

Nagyon várom a folytatást!!

Anna

Inyó képe
Tapasztalataim
2008. március 09. vasárnap, 18:33 | Inyó

Szia Sanyi és Mindenki!

Remekül éreztem magam a tanfolyamon!
Már több hete volt a tanfolyam első hétvégéje, de még most is tisztán emlékszem, hogy mennyire elfáradtam a második nap végére! Fáradtságot éreztem, de a belsőm bizsergett!:-)

Rengeteg új, izgalmas infót kaptam Sanyitól, amelyek közül jónéhány nem volt könnyen emészthető, úgyhogy végig nagyon figyeltem, koncentráltam szavaira, hogy mindent megértsek és befogadhassak! /Nagyon kedvelem Sanyiban, hogy nem ligthos, ezo-spiri szöveggel él, hanem felépített, logikus, következetes magyarázatokat és ahhoz kapcsolódó gyakorlatokat tanít./

Az elméletet erős koncentráltsággal igyekeztem befogadni, és a gyakorlatokat nagy szorgalommal végezni, de meditációim változó sikerűek voltak.

Már a tanfolyamon felismeréseim születtek és azóta is halmozom Őket, amelyek az önmegismerés útján tologatnak -remélem- előre!
Izgalmas élményeim voltak a meditációk alatt, rájöttem milyen sokat kell még nyílnom! Éreztem, hogy még nem tudom befogadni a hozzám igyekvő infókat, mert még bennem vannak a gátak , falak, hogy ezeket befogadjam! Hmmm..., dolgozni kell!!! De nagyon izgi és Magamért teszem!!!

A tanfolyamon engedtem el, talán teljesen a 3 éve meghalt Édesapám. Nem akarom kihagyni a talán szót, mert már többször azt hittem, hogy sikerült Aput végleg elengednem, de mindig kiderült, hogy még van mit feldolgoznom. Lehet, még most sem teljes az elengedés, de megint megtettem néhány lépést ennek irányába.


Az érzékszervek tisztítását nagyon élvezem, minden alkalommal felismerek valami újat! Rá kellett döbbennem, hogy újra és újra tisztogatnom kell, mert ismét bezárulok vagy újabb rétegekhez jutok el az ismételt tisztítások során?!

A gyakorlatok és Sanyi tanításai segítségével, azt tapasztalom magamon, hogy sokkal tudatosabban élem mindennapjaim. Egyre kevesebb dolog bosszant, amit nem tudok befogadni! Ha mégis sikerül valaminek felzaklatnia, akkor megvizsgálom, hogy miért is, mi ennek az üzenete a magam megismerésével kapcsolatban! ? Nagyon izgi, ajánlom mindenkinek!


A tisztulásom eredményeként a vágyaim is jobban sikerülnek, sokkal hatékonyabban manifesztálódnak a gondolataim! 

Remélem, egyre jobban sikerül majd a technikákat alkalmaznom / másba látás/, de azt hiszem az Én FEJLŐDÉSEM a legfontosabb, és a gyakorlással biztosan jó irányba haladok.

Hálás vagyok az Égieknek a létemért és Sanyinak a sok-sok tanításért!

Köszönöm.

Szeretettel: Krizi

Visszajelzés
2008. március 12. szerda, 8:40 | Acsai Maria

Szervusz!

Én most először voltam ilyen tanfolyamon.
Még a meditációkban sincsen nagy gyakorlatom, de nagyon élveztem a tanfolyamot és majdnem mindent értettem. Csodálkoztam, hogy sikerül és nem aludtam bele!

Amióta megkaptam a tanfolyami hanganyagot és gyakorlok, már el tudtam jutni a probléma
feltáráshoz.
Igaz, még sokat kell tanulnom és úgy érzem, nekem egy kicsit lassabban megy.

Üdv.
Marcsi

Belső látás CD
2008. március 12. szerda, 8:49 | B. Monika (útkereső)

Kedves Sanyi!

A CD-t tegnap megkaptam a belső látás tanfolyamról és már el is kezdtem újrahallgatni, újraélni.
Majd megpróbálom kicsit később kritikusan is meghallgatni, de egyelőre így is tökéletes számomra.

Köszönöm, hogy Rád találtam!

Móni

Tanfolyam után...
2008. március 01. szombat, 10:06 | Csilla Gazso
Szia Sanyi!

Jól éreztem magam a tanfolyamon, új, szimpatikus emberekkel ismerkedtem meg. Néha fáradt voltam, kicsit meleg volt ott bent sajnos.

Érdekes volt, mikor utaztam haza autóval, vezetés közben elkezdtem feltölteni az energia csatornáimat. Fura volt, figyeltem befele, a vezetésre, mindenfele.
Mosolyogtam is magamon milyen jól működöm. :)

Csilla

hermess képe
H: Tényleg semmi köze...
2010. március 25. csütörtök, 17:06 | hermess   Előzmény

A tudatkutatás talán eddigi legnagyobb felismerése, amivel az Integrál pszichológia is foglalkozik, hogy a természetfeletti képességeknek (ESP), vagy sziddhiknek szanszkritul semmi köze nincs a tudatossági szintekhez. Egy Zen-mester, aki lazán tud fél napot ülni mozdulatlan meditációban, és látja a sorsodat - lehet hogy csak szívcsakra tudatossági szinten van, és skrupulus nélkül hárítani fog minden más tudást, másik tan szerint fejlődő törekvést, mert csak a saját hite fér bele a tudatosságába.

El lehet érni a paranormális, vagy médiumi képességeket pl. hatha jógával, kundalini jógával, mágiával, stb. - de minek? Általában aki sok erőfeszítést tesz valamilyen életterületén a fejlődésre előző életében, az már képességként jelenik meg a jelenlegi életében. És aztán a karmikus következményként elveszíti, ha mások manipulálására, kihasználására, önös érdekekre használja.

Paradoxonként éppen ebből következik, vagy következett eddig, hogy a magas tudatossági fokon lévőknél gyakrabban észleltek ilyen képességeket, akik pl. gyógyításra használták... vannak azonban nagyon durva példák a visszaélésekre is a történelemben. Ebből az jön át az átlagemberek fejébe, hogy aki ilyenekkel rendelkezik, az már magas fokon tudatos és közel áll a megvilágosodáshoz. Aki viszont valóban megvilágosodott, az soha, vagy csak nagyon kivételes esetekben használja ezen képességeit.

Manapság divat a spirituális fejlődéssel foglalkozni, képességekre szert tenni egy hétvégi intenzív megvilágosodás alkalmából. De nem annyira divat önismerettel és a személyiség érlelésével foglalkozni. Előre a spiritualitásba... a mágikus képességek majd megoldják minden nehézségünket, minden gondunkat... Nagyon súlyos tévedés, aminek az árát tömegek fogják megtapasztalni rövidesen. Szerencsére azonban, ennek van egy olyan hatása is, hogy ha előreszaladunk valamiben, akkor még inkább kiütköznek az elhanyagolt, más életterületek, amivel kénytelen lesz az ember foglalkozni.

A világot nem a természetfeletti képességek fogják megváltani a pusztulástól, hanem az emberek tudatossági szint növekedése, a módszeres munka önmaguk és mások tudati felemelkedésén.

Sanyiról... Azt hiszem, hogy nagy többségünknek még igen csak sokat kell kapaszkodnia, hogy azt a tudatossági szintet elérje, ahol Sanyi tart. Aki ezt nem látja át, az sajnos azt sem tudja, hogy önmaga hol tart. Alsóbb tudatossági szintekről nem lehet véleményt mondani egy előrébb tartó társunkról, mert lentebb szűkebb a tudat keresztmetszete. Tudom, hogy ezt egóborzoló, vagy fájdalmas beismerni, de mit sem lehet rajta változtatni...

Sanyi szerintem a legmegfelelőbb mértékben etikus, vagy hiteles azon a szinten ahol tart. Nem állít többet magáról, mint amit megélni is próbál. Ezért lehet adni a véleményére, és van mit tanulni tőle.

jaguar képe
Néhány dolog nem világos
2010. március 25. csütörtök, 18:41 | jaguar   Előzmény

"És aztán a karmikus következményként elveszíti, ha mások manipulálására, kihasználására, önös érdekekre használja."
Az nem önös érdek, hogy belenézünk a másikba, közben mintegy erőszakot téve rajta a belső falai szétfeszítésével?

"Alsóbb tudatossági szintekről nem lehet véleményt mondani egy előrébb tartó társunkról, mert lentebb szűkebb a tudat keresztmetszete."
Miért ne lehetne? És amikor beszélgetek mondjuk egy tegyük fel szakmunkást végzett ismerőssel szűkebb tudattal és olyan oldalamról, olyan szemszögből lát engem és mond egy véleményt valamiről, ami egy vakfoltomra rávilágít esetleg és tanulok belőle, akkor az mi?

"Sanyi szerintem a legmegfelelőbb mértékben etikus, vagy hiteles azon a szinten ahol tart. Nem állít többet magáról, mint amit megélni is próbál."
Ez is vélemény, vagy nem?

A legutolsó mondatot meg soha nem is kérdőjeleztem meg.

önös érdek
2010. március 25. csütörtök, 19:07 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

csak egy szinten létezik ez a fogalom: amíg az Egó elhatároltságát éled, egészen addig. Ha felismered, akkor rájösz, minden Egy. Nincs ÖNÉRDEK.

Meddig kell tiszteletben tartani? Amíg ezt éled. Egyébként ezek szerint a tükröződés is önérdek sértő lehet, hiszen a benne látott rossz belőlem indul, csak benne könnyebben látom meg. De meglátom benne, akár akarja, akár nem.

De ha végig vezeted: magam is egy energiaháló vagyok, mely kapcsolódik a családhoz, majd a tágabb csoportokhoz, majd a Mindenséghez. Ezt a hálót nem látjuk, amíg személyiségünkkel azonosulunk, és mindig viszonyítunk a külvilághoz: ez nem tetszik, nem szeretem, nem én vagyok, azt szeretem, az én vagyok.

De valóban "csak" ennyi vagyok?

Vélemény: persze, lehet, csak az a kérdés hiteles-e?

Valóban látjuk-e alsóbb, zártabb tudatossággal az egészet megalkotó tudatosságot, vagy csak képzeletünket eresztjük szabadjára? Pont Te adod a legjobb példát erre: mikor kivetítetted a Mester képzetet Sanyira. Hitelesen láttad-e? Elég nyitottan viszonyultál-e hozzá? Vagy csak azonosítottad a tévképzettel? Sok párkapcsolat itt megy félre: az Egó rávetít valakire egy képet, nem is a másikat látjuk, csak ezt a képet. Aztán jönnek a hétköznapok, és valahogy rájösz, a Kedves csöppet sem az, akinek hitted. Úgy érzed becsapott. De valóban ő csapot be, vagy Te saját magad kápráztattad el?

Sanyi: Sanyi, az Sanyi. Külön fogalom. Nem is kell védelmezni. Zolival egyet értek, szerintem ezt tudjátok, Ti is. :)

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nyugodtan használhatjuk önös érdekből a képességeinket
2010. március 25. csütörtök, 19:40 | Huszti Sándor -...   Előzmény

"Az nem önös érdek, hogy belenézünk a másikba..."
De, önös érdek.
Tapasztalatom szerint nyugodtan használhatjuk önös érdekből a képességeinket, azok ettől nem múlnak el, senki sem veszi el azokat.
Ezzel talán csak a keleti Mesterek riogatnak, mert így próbálják megállítani az egós használatot.

Ami miatt valaki leszokik a felesleges használatról, az a karmikus visszahatások okozta sérülések. Ugyanis amit egósan okoz, azt mind visszakapja, erről nekem bőven van tapasztalatom!

De hogy mi számít önösnek, egósnak, és mi az, ami még belefér, ezt nem agyból kell megítélni, hanem a helyzetben érzi az ember, ha figyeli. Általános szabályt erre sem lehet felállítani.

"Alsóbb tudatossági szintekről nem lehet véleményt mondani..."
Szerintem is lehet, néha.
Van, amikor lentről is látszik a rendetlenség és van, hogy nem értjük, mit - miért tesz a másik, még ha alacsonyabb szinten is van, nemhogy akkor, amikor magasabb szinten áll mint mi!

jaguar képe
"Ami miatt valaki leszokik a felesleges használatról, az a karmi
2010. március 25. csütörtök, 20:25 | jaguar   Előzmény

"Ami miatt valaki leszokik a felesleges használatról, az a karmikus visszahatások okozta sérülések. Ugyanis amit egósan okoz, azt mind visszakapja, erről nekem bőven van tapasztalatom!"
Köszönöm, nincs több kérdésem. :)

hermess képe
H: Jéé...
2010. március 25. csütörtök, 22:34 | hermess   Előzmény

Csak most, utólag vettem észre, hogy az előbbi bejegyzésemet az Önmegvalósítás,hu blogba akartam írni... Na mindegy, itt is jó helye van.

De azért annyit talán elfogadtok, hogy fentről a meghaladott általában jobban látszik, mint fordítva?

Szabi, isten bizony nem értem, hogy mi bajod lett hirtelen Sanyival, és eddig miért nem volt. Lehet, hogy nem vettem észre valamit? Gyere el holnap a talira, és ott kigubancoljuk!

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Nem hirtelen lett neki, csak most jött ki. De mindegy, már
2010. március 25. csütörtök, 23:04 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nem hirtelen lett neki, csak most jött ki. De mindegy, már elkezdett foglalkozni vele.
Lépjünk is túl ezen a témán, már kellően kibeszéltük!

Ez az Sanyi, megy ez Neked, pont ilyenekre gondoltam. Ami a poén
2010. március 26. péntek, 6:43 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Ez az Sanyi, megy ez Neked, pont ilyenekre gondoltam. Ami a poén, ezt mi is megtehetjük, nem kell mindig a te válladat nyomja.

Megjegyzem, Jaguárral könnyű volt ezt elérni, mert rögtön magába merül, és nem habozik bocsánatot kérni, ha téved.

Jaguár, Neked is köszönöm mégegyszer, és gyere el délután!!

Belső Látás tanfolyam
2008. április 16. szerda, 17:13 | Takacs Zoltan

A belső látás tanfolyam mindhárom napja élmény volt számomra. A meditációk kivétel nélkül nagyon jól sikerültek. Megéreztem, hogy hogyan tudom szabályozni és bármikor elérni azt az ellazultság és koncentráció arányt, ami kulcs a meditáció sikerességéhez.

A tanfolyam első két napja után teljesen feldobódtam. Új képességeim nap mint nap megmutatkoztak és rögtön kezdtem meglátni, hogy milyen potenciálok rejlenek a tanult módszerekben és ezen módszerek által önmagunkban.

Miután a hanganyagot megkaptam, CD-n otthoni gyakorlás következett....A sok felismeréstől padlóra is kerültem. Tudom, hogy most is messze van a tökéletestől az, ahogy a világot az emberi kapcsolatokat érzékelem.
Az borított ki, amikor rájöttem, hogy eddig hogyan érzékeltem. Pl. az érzelmek érzékelése teljesen fals módon a szavak gondolatokká redukálásával történt bennem, mely szavak szinte beégtek a tudatomba, ahelyett, hogy tisztán az érzelmeket érzékeltem volna, ezeknek a szavaknak "hittem" .

Ilyen hamis érzékelés mellett azt sem tudtam különválasztani, amit én éreztem valaki iránt, attól amit az illető sugárzott érzelmileg felém. 3-4 hét teljes kiborulás volt az eredménye a gyakorlásnak.
Le kellett lassítanom a tempót: minden második nap meditáltam "csak", de akkor több gyakorlatot módszeresen, így az egyik nap jól voltam, a másik nap rosszul.

Közben a belső látás gyakorlatok mellett elfogadás és önelfogadás meditációkat csináltam, hogy elfogadjam, helyre tegyem mindazt amire rájöttem. A tanfolyam második részére úgy ahogy összeszedtem magam. Ezt is nagyon élveztem, érezhetően javult az érzékelésem, ezt a gyakorlatok is bizonyították.

Örülök, hogy részt vehettem ezen a tanfolyamon. Egy nagyon fontos kezdő lépés volt....Köszönöm Sanyi!!

Zéééé

Überelhetetlen!
2008. augusztus 29. péntek, 18:39 | K. Józsi (útkereső)

...hála Neked a felvett két csoda Cd-ért: Vegyes meditációk, és Belső látás meditációk.
Überelhetetlenek!
Többet hoznak az emberben mint a többi. Hallgatom mikor magam vagyok a kocsiban, ajánlom az ülő munkát végzőknek cd játszóról napközben... Fantasztikus állapotot nyújt az embernek egész nap. Nem bántanak a napi és állandó gondok egyszerűen felülről látva, mint a hegy tetejéről szemlélve a világot átlát a problémákon, gondokon az ember. Isteni felhúzott állapot.

K. Józsi

Még most is borzongok...........hogy IGAZ!
2008. szeptember 14. vasárnap, 13:22 | Sz. Kata (útkereső)

Köszönni tudom csak azt, amit kaptam a Belső Látás Cd-ktől .FANTASZTIKUS volt a tapasztalás a tudásról, ami bennünk rejlik!
Megtanított mindent ami kell, hogy használni tudjuk. Még most is borzongok...........hogy IGAZ!
Őszintén remélem, hogy még tanulhatok a Sanyitól. Egy ilyen tiszta embertől, mint Ő.
Sz. Kata

Mi a különbség a Belső látás 1. és a Belső látás 2. között?
2008. december 23. kedd, 10:34 | Vivi (útkereső)

Szia Sanyi!

Mi a különbség a Belső látás 1. és a Belső látás 2. között? A kezdéshez melyiket vegyem meg?

Köszi. Vivi

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Egymásra épülnek a Belső látás csomagok.
2008. december 23. kedd, 12:06 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Szervusz Vivi!

Egymásra épülnek a Belső látás csomagok, ezért felesleges lenne a másodikkal kezdened, mert abban nehezebb, haladóbb gyakorlatok vannak.

Az első csomagban van az a tanítás rész, amellyel kialakítod a nyitottságodat, őszinteségedet az érzékeléshez és tisztítod a látás csatornáját. Egyszerű gyakorlatok, de ha kihagyod, akkor nem fognak működni a haladóbb gyakorlatok, mert pont a saját félelmeid, zártságod, régi gátlások akadályozzák meg az információ áramlását!
Sok gyakorlónak pont ezek a gyakorlatok adták azt a megoldást, ami miatt korábban nem működött az intuíciójuk.

Ha ezt elsajátítottad, akkor jöhet a második rész, amelyben az alapképességet tovább fejleszted, és a figyelmedet irányítod más személybe, múltba, jövőbe, tárgyakba, angyalokra, stb.

Érdemes tehát az első résszel kezdened és egy hónapnyi gyakorlás után a másodikkal folytatnod!

u.erika képe
Elnyomott agresszio
2009. július 19. vasárnap, 18:11 | u.erika

A belsö látás 1 cd-t hallgatva rájöttem hogy elyomom magamban az aggressziot! Mi az amivel ezen tudok változtatni? Ha olyan a szituácio amikor tehetetlen vagyok akkor várok (a düh cimszonál már irtam erröl) késöbb mikor lenyugodnak a kedélyek akkor tisztázom az illetövel hogy mivel bántott meg. Nagyon hisztis gyerek voltam,mindig a szabadjára engedtem az indulataimat.Ez miatt nagyon sok bajom volt, és ez most a visszájára fordult.Most jobban érzem magam,de mint emlitettem a cd-t hallgatva elbizonytalanodtam....!?

u.erika képe
Kérdés :a csakratisztitás után történö állapot
2009. július 21. kedd, 16:24 | u.erika

Szia Sanyi!

A csakratisztitás után olyan enyhe nyomást és bizsergetö érzést éreztem.Ez mellett fel voltam pörögve.(na jo,az utobbi máskor is elöfordul,ilyenkor szokták hinni rolam hogy drogot szedek):)

Ez valami blokk? Vagy azt jelenti hogy elindult valami?

Mindenesetre elalvás elött képzeletben kicsi levegöket fulytam a meditácioban tisztitott részekbe.

Azt szeretném megtudni hogy ha valami elzárodást jelent amit éreztem akkor mi a teendö?

Köszi! Erika

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Élj úgy, hogy tiszta legyen a lelkiismereted...
2010. március 25. csütörtök, 10:55 | Huszti Sándor -...

Egy nagyon fontos kérdés merült fel jaguárban, hadd válaszoljam ezt meg itt:

Szerintem ez nem alázat kérdése, az alázat az egészen másról szól.

Úgy vélem, az információhoz mindenkinek joga van, az mindenkié, azt eltitkolni, elrejteni úgysem lehet. Hiába vonnak mentális falakat, ha bele akarok nézni a másikba, akkor azt úgyis megteszem, ráadásul ezzel nem lépek át semmiféle erkölcsi, morális határt!

Ilyen korlát csak az emberek fejében van, mert kialakítják magukban azt a téveszmét, hogy: A rólam szóló információ, az az enyém, ahhoz senkinek sincs semmi köze!
Mindezt csak azért teszik, mert félnek attól, hogy a másik visszaél a szerzett infóval, a fájdalmat és veszteséget így próbálják megelőzni. Viszont önmagunkat nem így lehet  igazán megvédeni, hanem azzal, ha sérthetetlenek vagyunk, mert olyan makulátlanul élünk.

A volt feleségem mondogatta és mennyire igaza volt:

"Élj úgy, hogy tiszta legyen a lelkiismereted és akkor nem lesz miért titkolódznod!"

Manapság azért nem nézek bele másokba olyan gyakorisággal, mint régen, mert kiégett a kíváncsiságom nagy része, egyszerűen már nem érdekel, hogy milyen ember a másik, láttam már eleget.
Azonban ha a szükség úgy hozza, akkor ma is kétség nélkül belenézek bárkibe, nincs bennem emiatt semmilyen önkorlátozás.

"Élj úgy, hogy tiszta legyen a lelkiismereted és akkor nem lesz
2011. február 24. csütörtök, 21:06 | Látogató   Előzmény

Szia,

Szerintem ez alap: h tiszta lelkiiesmerettel élj. Ám ehhez nekem az is hozzártartozik, h más fejében testében nem túrkálok, csak azért mert képességem van rá. Csak ha megkér.

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Legyen Istennek is lelkiismeret furdalása?
2011. február 24. csütörtök, 22:10 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Nézőpont kérdése, hogy mit tekintünk más fejében turkálásnak. Ha én úgy "látom" más gondolatait, érzelmeit, ahogyan Te a másik ember ruháját, akkor az nem turkálás. Ha viszont bele kell nézni a másikba, akkor azon már el lehet gondolkodni, de én abban sem látok kivetnivalót.

Vizsgáljuk meg, hogy miért lenne etikátlan megtudni mások gondolatait, érzelmeit, bármely információját?
Ártok neki? Megbántom ezzel? Megfosztom valamitől? Szerintem nem.

Olyan ez, mint amikor benézel valaki udvarára a kerítés résein keresztül. Nem mászol be, nem használod a vagyontárgyait, csupán a látványát fogadod be. Mi bántja ebben a lelkiismeretedet? A látvány mindenkié. Ahogyan az információ is.
Vagy legyen Istennek is lelkiismeret furdalása, mert mindent lát?

Aditi képe
A látás hatalom és nem mindegy hogyan élünk vele
2011. február 24. csütörtök, 23:55 | Aditi   Előzmény

Szerintem le lehet szabályozni a látást, amikor nincs szükség rá, és meg lehet tisztelni az embereket azzal hogy ugyanolyan "egyszerű" ember vagy, mint ők, amikor nincs szükség a spirituális képességeid használatára.

Most láttam (milyen véletlen) egy filmet Jézusról és épp ezt értettem meg belőle.

Nem csak hogy nem kérkedett a hatalmával, hanem emberként élt mindig, a legegyszerűbb emberként, aki akkoriban lehetett, ezért volt szegény és ezért járt gyalog, és "kis" vagyis alázatos ember maradt az emberek között.

Csak akkor használta a képességeit, amikor az isteni énje szólította, és azzal a céllal, hogy megtanítsa az embereket arra, hogy nekik is van egy isteni énjük, amivel élhetnek és hogy szeretettel kell élniük vele. Épp úgy, ahogy ő tette. Ezért volt az egész élete példa és ezért kellett emberként elszenvednie a megöletését, pedig megmenthette volna magát a hatalma által.

De a hatalom egy erő, mint az agresszió, vagy a szerelem, vagy a vágy, vagy a félelem, amelyeket meg kell szelídíteni a szeretet erejével. A látás hatalom. nem lehet vele kényünkre kedvünkre élni, persze láthatjuk a világot másképp, de ha nem kérik, egyszerűen felesleges más személyiségében, gondolataiban, érzéseiben kutakodni. És megértem ha ezt egyesek betolakodásnak érzik.

Isten valóban mindent lát, de mi nem vagyunk istenek. Csak kölcsön kaptuk az Isteni erőt, amelyet felfedezhetünk, de nem az a cél, hogy istenné váljunk ez által, hanem éppen az, hogy megtanuljuk a belső, tiszta, isteni énünk szolgálatába állítani ezeket a képességeket (is). Ehhez pedig a szeretet, az alázat tanulása segít hozzá. Jézus legalábbis ezt tanítja és én igaznak érzem.

A szeretet tanulása nagyobb feladata az embernek mint az össze többi. Mert az összes többi semmit sem ér a szeretet nélkül, viszont egy teljesen tudatlan ember, aki tud szeretni többet ér minden hatalomnál, ami szeretet-nélküli. Ezért tudja az ördög megkísérteni még Jézust is. Mert a szeretetre minden ember képes, az is akinek nincs semmije, szegény, beteg, hatalom és tudás nélküli. A legelveszettebb ember is képes a szeretetre. De ezt a képességet megélni tudás, gazdagság, erő, hatalom, szépség és minden más birtokában sokkal nehezebb, mint anélkül. És akinek megadatik ezek közül csak egy is, legyen az akár a hatalom, annak meg kell tanulnia helyesen élni vele. Szeretettel és alázattal, mások és az önmaga isteni énje szolgálatában.

Persze lehet máshogy is, de pl. Jézus azt mondja nem éri meg. Én hiszek neki.

Íme a link, ha még nem láttad ezt a feldolgozást, ajánlom megnézésre:

http://www.magyarvagyok.com/videok/28-Film/45607-Jezus-1-resz.html

Namaszte

Huszti Sándor - Önismereti tanító képe
Örülök, hogy egyetértünk abban, mennyire fontos, hogy az ember
2011. február 25. péntek, 17:54 | Huszti Sándor -...   Előzmény

Örülök, hogy egyetértünk abban, mennyire fontos, hogy az ember jó dolgokra használja a képességeit, az adottságait, a tudását. Ez nem mond ellent annak, amit állítottam, hogy a másokba belenézés, mások dolgainak meglátása nem ártás, nem visszaélés és sohasem etikátlan!
Ami látható, az nyilvános információ, nem kell érte sehova sem betörni, ellopni, kizsarolni, hiszen mindenkiből árad, hogy Ő milyen. Minden információt kivetít maga köré az ember, így az éppen annyira látható, tudható, mintha a ruháját vagy a szeme színét néznéd.

Mindettől teljesen független dolog, hogy mit kezd az ember az információval, azt segítésre vagy ártásra használja-e fel? Emiatt viszont magát a belső látás technikát nem lehet felelősségre vonni, mert ezen az alapon a két szemes látásunk, vagy a hallásunk is felelőse lehetne a tetteinknek.

Az információ megszerzése és felhasználása két teljesen különböző folyamat, amelyekben egy-egy adott ember vesz részt a maga jó vagy rossz szándékával. Ha valamire mindenképpen ki akarod mondani, hogy az ártalmas, rossz, az legfeljebb a szándék lehet, nem pedig a módszer.
Tudod, mint a kés, amit lehet kenyérvágásra és gyilkolásra is használni. Mindig a szándék számít.

"...meg lehet tisztelni az embereket azzal hogy ugyanolyan "egyszerű" ember vagy, mint ők, amikor nincs szükség a spirituális képességeid használatára."
A felesleges kérkedésnek, magamutogatásnak én sem vagyok híve, de ez megint csak a felhasználó lelki érettségén múlik, hogy mire fogja használni a módszert.
Másrészt nem azt nevezném tiszteletnek, hogy ugyanolyannak mutatkozom, mint Ők, miközben ez nem igaz. Ez nekem inkább hazugságnak tűnik, mint tiszteletnek.

"És megértem ha ezt egyesek betolakodásnak érzik."
Megérteni én is megértem, csak nem értek vele egyet. Betolakodás az, amikor olyanba tolja bele magát a másik, ami nem az övé. Na most a látvány, a kiáradó információ az kié? Csak azé, akiből árad? Ezek szerint amikor a világra tekintünk, akkor eltulajdonítjuk a belőle áradó információt?

Ha valaki levédi a benne-róla szóló információt és ezt a védelmet egy látó áttöri, azért hatol be, hogy megismerje, akkor ezt lehet betolakodásnak nevezni. De ilyen csak nagyon ritkán fordul elő, hiszen az esetek igen nagy részében nem kell betörni, az információ úgy árad a másik emberből, mint a fény a Napból: Aki nyitva tartja a szemét, az látja a fényt.

"de mi nem vagyunk istenek. Csak kölcsön kaptuk az Isteni erőt"
Van, aki szerint mindannyian Isten vagyok, csak nem tudok róla és az a dolgom, hogy újra felismerjem ezt. Ennek a felismerésnek éppúgy része a tisztánlátás visszaszerzése, mint a szívünk megnyitása.
Ráadásul ezek sorrendjében a látás megnyitása elsőbbséget élvez, hiszen azt tudja elfogadni és valóban feltétel nélkül szeretni a szív, amit megértett, átlátott előtte a gyakorló. A látás a megismerés eszköze, az elfogadás előszobája.

"A szeretet tanulása nagyobb feladata az embernek mint az össze többi."
Ezzel teljesen egyet értek, éppen ezért a szeretet elsajátítása a hatodik a Sirály csomagok sorában, míg a belső látás csak a tizenharmadik. Mindenkinek ajánlom, hogy sorban haladjon a tanulással, bölcsen építkezzen Önmagában!

Aditi képe
A felismert életútnak alárendelt szellemi képességek
2011. február 25. péntek, 21:52 | Aditi   Előzmény

Hát megértem a nézőpontodat :), és igazad van, bár mégsem egészen értek vele egyet. :)

Bárcsak olyan világban élnénk, ahol nincs szükség a védelemre. Ha mindenkiben megbíznék, hogy tiszta lélekkel képes a pőre testem szemlélni, mint egy gyermek, és így is lenne, akkor valószínűleg nem használnék függönyt este, amikor felkapcsolt lámpa mellett öltözködöm. :) Szerintem valahogy így van ez azokkal a dolgokkal is amiket egymásról tudunk, vagy látunk.

Nyilván nem tudom, Jézus mikor engedte meg magának, hogy a fizikai régión túl szemléljen másokat, de az az érzésem, hogy nem álladóan tette ezt. (Ez a film, amit ajánlottam egyébként erre utal.) Én is észrevettem hogy bizonyos helyzetekben többet látok, vagy tudok, mint másokban. Amikor szeretkezek, nem azzal foglalkozok, hogy mire gondol a szomszéd néni...:) Amikor eszem, ha jól teszem, elmélyülök benne. És ha elég jól élem meditációban az életem, mindenben, amit teszek.

És a képességeimet csak akkor használom, amikor arra szükségem van nekem, vagy másoknak. Persze lehet, hogy pl. napozás közben szemlélem az embereket játékból, mert tanulok belőle, és itt jó alkalmazni amiről írtál: elfelejteni mit láttam, amikor felállok a napozószőnyegről. Szerintem is elsősorban a szándék számít.

De még mindig nem értem miért kell nyitva lenni minden dimenzióra a szemünknek, ha nincs vele dolgunk? Ha van, akkor oké. Ha mondjunk arra születtünk, mert gyógyítóként dolgozunk, vagy jósnőként, vagy olyan emberként, akinek ez napi szükséglete (de akkor is csak a munkája miatt, nem szórakozásból, vagy azért, mert ha akar, lát.)

Ha akarom, hallom a szférák zenéjét, amikor elmélyedek a csendben. És belehallok esténként az asztrális világ hangjaiba. De már rég megtanultam lezárni, mert tök felesleges mások hülyeségeivel foglalkozni lefekvés előtt. A szférák zenéjét meg nem hallgatom, amikor pl, a gyerekemmel focizok az udvaron... Mert a lábamra figyelek, arra hogyan pattan a labda, a növények illatát szagolom, meg a gyerekem örömében fürdök. (A szellemek meg csinálhatnak amit akarnak, meg mindenki gondolhat amit akar, én örülök, hogy létezem. Végső soron ezek a dolgok nem szükségesek. Csak olykor. Szerintem. )

Érted? Nem mondok ellent annak, amit írtál, csak azt hiszem egy másik élet igényeiről írtam. És egy kicsit másik szemléletű élet igényeiről is talán. Tényleg nézd meg a filmet, igazán szép (olaszok is csinálták, azért..:), kíváncsi vagyok te leveszed e azt amit én érzékeltem, vagy ez ennyire személyes lenne...

Egyébként a sorrendiséggel kapcsolatban sem teljesen értek egyet.

Az a tapasztalatom, hogy az élet határozza meg a sorrendet. És ezek a tanulások körkörösen visszatérnek. Minden alkalommal többet vagyok képes látni, amikor a látást tanulom. És minden alkalommal több szeretetre vagyok képes megnyílni amikor arra tanít az élet. És ezek a tanulások egymás után követik egymást, újra és újra. Ha valami újat tanulok, mindig meg tudnom szeretni is. És ha valamit megszeretek, előbb utóbb el kell jutnom a mélyére és meglátnom a valódi arcát. (Ha nem voltam képes látni addig.)

Nálam így van.

Az Istennel kapcsolatban nyilván csak személyes meglátásunk :) lehet. Megintcsak nem mondok neked ellent, mégis egy kicsit mást. Természetesen igen, mindannyian Isten vagyunk, vagyis végső soron a bennünk élő isteni rész a valódi énünk, amely összekapcsolódik az összes többi tudattal, és amelynek hatalma van az anyag és általában, az alatta lévő dimenziók fölött.

De szerintem nem az a cél, pusztán, hogy ezzel azonosulni megtanuljunk, hanem hogy ezt felfedezve és felfogva, életünket, és isteni hatalmunkat ennek, az isteni énben megfogalmazott és hordozott kollektív akaraknak vessük alá. Vagyis nagyon is emberekké váljunk újra, csak máshogy.

Az egyik kedvenc filmemben, az Egyiptom hercegében van egy csodás dal (többek között), amit egy sivatagban élő pap énekel arról, hogy az Isten teremtett világa olyan, mint egy szőnyeg, amiben egy-egy szál egy- egy élet. És amit hoztunk a születésünkkel, és amit tanultink utána, mind képesít minket arra az útra (mintha előre meg lenne írva), amit egy-egy ilyen szőnyeg-szál képvisel. A tanulásunk arról szól, hogy felismerjük az igazi énünk, ami az isteniben van, de az utunk, a feladatunk a földön különböző, hiszen a milyenségük, az adottságaink, képességeink, meghatározottságaink különbözőek. Ezt hívják a keletiek Dharmának. Amikor eljutunk az isteni énünkbe, felismerjük a Dharmánkat, hogy mi miért történt az életünkben (kvázi megvilágosodunk), és hogy mit tehetünk a világért. És akkor az isteni hatalmat, amit nyertünk, az isteni hatalom által az isteni tudatban felismert célnak rendeljük alá. Amely nemcsak minket de az emberiséget is szolgálja. Alázattal.

Jézus is ezt tette. Amikor Keresztelő megkeresztelte, Istennek szentelte életét, fogadalmat tett erre. Ekkor belé költözött a szentlélek ( tiszta lélek) és karmátlanul járhatta tovább az útját. De az isteni hatalmat és erőt csak a megkísértése után kaphatta meg, mert éppen azon a beavatáson és megértésen kellett keresztülesnie, hogy a hatalmát csakis és kizárólag a már megismert isteni terv végrehajtására használja. Látta a sorsát, de nem kutakodott olyanokéban, akikkel nem volt dolga. Mulatott, amikor mulatságba hívták, meg is botránkoztak a tanítványai, hogy ember, mint ők és nem értették, miért nem használja a képességit, amikor az anyag felett totális uralma volt. Nem azért nem használta, mert nem szeretettel tette volna, hanem mert nem lett volna az isteni terv szerint! Alárendelte a hatalmát a Dharmájának, ami az volt, hogy tanítsa az embereket igaz emberként élni, hallgatni a szívük hangjára, megtalálni belső útjukat, és nem az, hogy mágusokat képezzen mindenkiből.

Mert az igaz ember útja elég és többet ér mint minden más tudás, hatalom, vagy gazdagság. Erről szól a Hegyi Beszéd.

Most így látom.

Namaszte