Az én tapasztalatom szerint mindkét dolog működik az emberben.A szabad akarat is,és egyfajta predesztináció is.Talán az az igazi önmegvalósítás,amikor szabad akaratomból csinálom azt amire
úgymond ,,predesztinálva '' vagyok.

Nálam a Predesztináltság ,,érzete''erős és igyekszem azzal együttműködni szabad akaratomból is.
De lehet ez fordítva is,amikor az ember nem ismeri ezt fel ,mert bizonyos dolgok esetleg elnyomják benne,hogy mire is lenne predesztinálva. /ilyenkor választania sem kell,így még nem használja a szabad akaratát /
És olyan is van,amikor az ember sejti ugyan,de esetleg valamilyen okból lázad ellene./itt már választott,működött a szabad akarat./

Azért azt kellene először tisztáznunk szerintem,hogy mit is jelent a szabad akarat?
Mert nem azt jelenti,hogy azt teszek amit akarok,vagy egyáltalán bármilyen akaratot,hanem egy választást jelent,hogyha felismerem a dolgokat választhatom ezt,vagy azt.

A kérdésre végső soron az a válaszom,hogy van predesztináció,de van választásom. Együttműködhetek,és ellenállhatok.Talán tőlem függ.de ugyanúgy meg mégsem egészen.
Mert ha Isten ugye mindent tud,akkor már azt is ,hogy én mit választok...szóval...
Vagy itt van a karma. Ezek az ok okozati dolgok,amibe ha jól belegondolok,se eleje se vége...szóval
mit lehet itt tenni. Hát ezért akarnak ebből kiszállni akik ezt a helyzetet komolyabban felismerték, átlátták és ebből tényleg az egyetlen kivezető út a megvilágosodás.Egy ideje már én is erre hajlok.

Véleményem szerint van valamilyen előre meghatározott élet utunk de igazából mi döntjük el, hogy közben hogy érezzük magunkat,hogyan éljük meg. Nagy vonalakban szerintem megvan írva "sorsunk", igazából erre nem tudok semmi okosat ami alá támasztaná de az, hogy van szabad akaratunk (is) azt tapasztaltam és teljesen biztos vagyok benne, hogy életünk nagy részének milyenségét azért mi választjuk.

Tavaly nekem is volt egy hasonló blogom, ahol épp ez foglalkoztatott.
http://onmegvalositas.hu/blog/jessica73/szabad_e_szabad_akarat

Az azóta eltelt tapasztalataim alapján azt tudom most mondani, hogy amikor hozok egy döntést, akkor úgy érzem, hogy a döntésemet én hoztam szabad akaratomból. Aztán ha rossz döntést hoztam, akkor utólag mindig kiderül, hogy ugyan a döntés "nem volt helyes", mégis szükségem volt arra a rossz vagy negatív tapasztalatra, élményre. Anélkül ugyanis nem láttam volna meg valamilyen összefüggést, ami továbbvisz az utamon. És érdekes módon mindig a legjobb rossz döntéseket hozom, tehát épp azokat, amikkel azokat az eseményeket, tanításokat élem meg, amire épp szükségem van. Szóval most már azt mondanám, hogy ugyan sokszor úgy érzem, hogy szabad akaratomból döntök, de a rossz döntéseim meghozatalában is a felsőbb hatalom súg szerintem, hogy éppen melyiket válasszam, mert épp az visz előre az utamon. Tapasztalataim szerint minden döntésemet - függetlenül a minőségétől (jó/rossz) - a felsőbb akarat irányítja, akár tudatában vagyok, akár nem. Utólag kiderül, hogy minden tapasztalat nagyon is a helyén volt/van. Legalább is a magam életében így látom.

Szeretettel: Kriszti

Egy kép jut eszembe erről: a marionett bábu. Amíg tart a zsinór, addig szabadon mozoghatunk, azután... Milyen hosszú a zsinór? Hát kinek mennyi. És lehet, hogy valakinek hosszú, csak nem veszi észre, vagy össze van gubancolódva.

Én is most úgy látom, hogy van predesztináció. Valójában az egész milyenségünk is ez. Valamilyennek születünk, valamilyen helyre, időbe, adottságokkal és hiányosságokkal, örökölt és hozott tudatalatti tartalmakkal, bújtatott félelmekkel, életre szóló inspirációkkal, amik mindenkinél egyéniek, egyéni módon összetettek. Ezt egyes filozófiák szerint a szellem rakja össze és határozza meg mielőtt leszületünk annak alapján, milyen életre van szükség éppen a nagy összesben, tehát az életünk, az élet-célunk is alapjában véve, alá van vetve annak, amire a többi életek összessége szempontjából szükség van, mégpedig a fejlődés (Univerzális evolúció, tágulás) szellemében, útján.

Ezek az adottságok bizonyos szempontból meghatározottságok is, hiányosságok, melyeket felismerve, oldva és betöltve az inspirációkat beteljesítve éppen arra terelődünk, amerre "kell", vagyis afelé, hogy megvalósíthassuk az Univerzális akaratot, a létünk értelmét.

tehát az egyik válaszom: van predesztináció, és a létünk értelme a predesztinált, univerzális akarat valóra váltása. Még jobb, ha tudatos valóra váltása.

A szabad akarat a játék része. És azon túl, hogy amikor már megfelelő érettséget és látást szereztünk, vagy alázatot és szeretet-képességet ahhoz, hogy elismerjük, felismerjük, vagy ráérezzünk arra, miért is születtünk, és a bennünk rejlő legmélyebb inspirációnak engedelmeskedve azt is felismerjük hogy az akarat arra való, hogy e mögé a cél mögé állítsuk és és ezzel erőt vigyünk bele, az egész életünkbe (hiszen az akarati erő, ugyanúgy egy életerő, de a megfelelő helyre kell kerüljön), szóval, ezen túl szerintem a szeretet útjának megismerésére tanít legerősebben, általában a döntéseink kapcsán.

Az a döntés, amelyben képes vagyok a belső inspirációmra hallgatni, az intuícióra, a szellemre, amely az életutamon vezet, és képes vagyok kizárni mások véleményét, akaratát, sémáit, és a sajátjaimat is (ez utóbbi lényegesen nehezebb), akkor teljesen simán megyek az úton, akadály nélkül, a látszólagos korlátok ledőlnek, a segítségek megérkeznek, ott, ahol a döntés előtt elbizonytalanított a hiányuk...stb. Szerintem ez a "helyes" döntés. A szívből jövő, előítéletektől és a világtó ilyen értelemben teljesen mentes, persze a vágyaktól és félelemektől is. Ez a tiszta szándékból született döntés (nem a "jóakaratból, mert az teljesen más!!), amely a szeretettel összekapcsolódott, a legfelsőbbel, ami nem vágy, nem emberi akarat, nem félelem, nem elgondolás, nem séma, nem ítélet és nem érzelem, vagy vélemény alapján születik, egyáltalán semmi olyan nem motiválja, mi a test funkciói közé tartozik, csak a tiszta szellem, a létezés alapja, a szeretet, a szíven keresztül áramló "flow" érzete, érzékelése, a tiszta Élet, a gyermeki önátadásból eredő "élek" ből ered.

Mivel az Élet egyik alaptörvénye az, hogy amit adsz, azt kapsz, amikor az előbb leírt módon döntesz, a döntésed alapja a tiszta szándék, ez is jön vissza, vagyis továbbsegíted magad az utadon. Amikor valami más is bezavar a döntés meghozatalának folyamatába, és végül eltéveszted a motivációt, valamiféle elgondolásra, vagy érzelem alapúra helyezed a döntésed, a következmények általában tanítanak, mégpedig éppen arra, hogy "ez nem az". Végső soron az így megtapasztalt "rossz", vagy "nem egészen sikeres" döntéseink arra inspirálnak, hogy hasonló helyzetben máshogy döntsünk.

A másik válaszom: a szabad akarat által hozott "jó" és "rossz" döntéseink arra tanítanak, hogy képessé váljunk a tiszta motivációjú, tisztán szellemi döntések meghozatalára, amelyben az egyéni célok, elgondolások és sémák alárendelődnek a test által nem érzékelhető magasabb célok szolgálatának. Ezért van, hogy végső soron úgysem tudunk kitérni a sorunk (magyarban=szellemi, elrendelt utunk) elől, minél gyorsabban tanuljuk meg felismerni a szellemünk hangját és megkülönböztetni a többitől (ego=hamis valóságunk, a test elképzelése a világról, amelyet az nem egységben lát, mert nem képes rá és nem is dolga) annál hamarabb tudjuk megkönnyíteni et az utat. Ha nem tanulunk, akkor is megtörténik minden, aminek meg kell, csak nem fogjuk érteni, nem tudjuk megélni, hárítjuk, vagy félünk, és bele is betegedhetünk, sőt bele is halhatunk. (A rák egy jó része erről szól, amikor a túl erős emberi akarat mindenáron szembeszegül a szellemivel, a vágy és a félelmek útját járva konzekvensen, és nem vállalva a feladatokat, a szembesülést és a tanulást. A szellemi erő mindig erősebb, és fontosabb az egyén szellemi útja mint az akaratáé, hiszen az előzővel a többséget szolgálja, míg az utóbbival csak a saját kielégülését, vagy jobb esetben tanulását, ezért előbb utóbb, ha nem "tér" meg, elpusztítja magát, a saját immunrendszere fordul ellene, éppúgy, ahogy az akarata a felsőbb akarat ellen, ahogy az egoja az önvalója ellen próbál szegülni, úgy szegül szembe a saját életével, épségével az épségét szolgálni teremtett védekező rendszere. Ez az analógia lényege, ami reprezentálja, hogy az alsóbb rendűnek szolgálnia kell a felsőbbet minden szinten, mert az élet törvénye ez, és aki nem tartja be, az elpusztul, mert felborul a rend. És a helyét átveszi egy másik élet. Senki sem pótolhatatlan a nagy egészben, egyetlen test, elme, szív sem.)

Az akarat-csakra a test harmadik energiaközpontja alulról felfelé, ez még nem alkalmas önmagában érzékelni a mindenség akaratát, ez az erőt képviseli, az egyén akarati erejét, amelyet a felsőbb csakrákon keresztüli érzékelés szolgálatába állíthatunk. A középpont szív, a felsőbb és az alsóbb világok találkozása és átjárója, amin keresztül közvetítődik a szellemi energia fentről le, és az alsóbb, megtartó erők felfelé transzformálódása történik, ha a eszerint döntünk, vagyis az akaratunkat a fentről érkező energiák szolgálatába állítjuk.

A tudatosság és az érési folyamatok különböző fokain különböző módon éljük meg az akarati erőinket. Van, akinek még akarni is meg kell tanulnia. A szellemi érésünk idején, a szellemi felnőtté válásban, a tudatosság olyan fokára érkezünk, ahol az egyéni akaratunkat a saját, felsőbb akaratunk szolgálatába állítjuk. Ezzel a tudatossággal olyan erőt tudunk vinni az életünkbe, amely az egyén és a szellem közös ereje, az égi energiák és a földi, sűrű energiák összeolvadásából és feloldásából keletkező, leghatalmasabb erő, amire csak egy ember képes a földi életben.

Aki képessé válik akarni a sorsát, az előtt nincs akadály. :)

Namaszte

Ha nem lenne szabad akarat akkor képtelenek lennénk gondolni rá, vagy egyáltalán fogalmat alkotni róla. Egy automatikus világegyetemben ilyen gondolat nem létezhet, nem hogy ilyen döntés.

Szabad akarat szerintem akkor van, ha nem befolyásolja és irányítja semmi se az akaratunkat. Vagyis olyan szabad állapot, amikor az akaratunk mentes a kondicionáltságtól belsőleg és külsőleg is. A lehető legszabadabb választási képesség. A legegyszerűbb értelmezésében azt jelentheti, hogy szabadon választhatunk Igen és Nem között. Elfogadhatunk, vagy nem elfogadhatunk; beleegyezünk, vagy nem egyezünk bele. Ezen kívül nincs semmi egyetemes erő, ami kötelezne minket bármire is, és nem is lesz bármi univerzális vagy isteni következménye. Következmény max. csak fizikailag lenne, a hozzánk hasonló lények felől.
Csak annak lehet igazán szabad akarata, aki nem koncepciókkal, elvekkel, babonákkal, szokásokkal, dogmákkal vagy szabályokkal teli fejjel dönt, hanem a „semmi”, a teljes tisztaság van az akarata mögött. Mondhatni kívülről olyan mintha spontán lenne.
A buktatója ennek az, hogy az ilyen ember nem sokáig él. Ezért idővel bele kell egyeznie bizonyos törvényszerűségekbe, mint pl. a fizika törvényei. Azonban ezen keretek között még mindig lehet szabad, és a határok tágításának képessége sem vész el. Egyszerűen a szabadság üressége előtt megjelenik a tér és idő és a formai univerzum összetett és logikus szerkezete. Ha ezt megérti, és látja összefüggéseiben, akkor ennek tudatában képes lehet biztonságban és újra felszabadultságban élni, még ilyen határok között is. Egyszerűen tudatában kell lennie a tényeknek, és a saját testi határainak, onnantól kezdve szabad a pálya. Cserébe egy élő és lélegző megnyilvánult világot kap a formanélküliségének szabad, de eseménytelen üressége mellé.
Akkor a legjobb, ha az egyén tudatában van saját legmélyebb szabadságával (formátlanságával), míg formai alakjával (a testével) létezik a fizikai világegyetemben. A tudata lefedi mindkettőt, így egyikben sem szenved hiányt.

Kívülről nézve olyan mintha a világegyetem lenne a zene, a hang, de a mélyben mindig ott van a csend is. Az univerzumban a kettő egyszerre létezik - a hang dinamikusan, a csend statikusan - és ha a tudatosságban kettő egyszerre képes megjelenni – kívül a hang, belül a csend – az egyének már nincs veszteni valója, mert mindkettő folyamosan létezik, szabadon dönthet, hogy épp melyiknek ad teret.

Két filozófus beszélget. Az egyik meg van győződve arról, hogy létezik szabad akarat, a másik viszont a determinizmus híve. Azon vitatkoznak, hogy vajon melyiküknek van igaza. Több órás vita után a determinista egyre inkább felülkerekedik az igazában, majd végül megdönti a szabad akarat érveinek hitelességét. A determinista büszkén húzza ki magát, azonban látja, hogy a másik filozófus egyre inkább csügged, így barátian megveregeti a vállát.
- Ugyan barátom, nincs ebben semmi rossz... meglátod majd megszokod - elmosolyodik - Csak fogadd el, és akkor majd minden rendben lesz!
- Rendben, de hát mégis csak nagy veszteség ez nekem! Eddig azt hittem én irányítom az életem... de most... hát... tehetetlen vagyok... most mit csináljak ezek után???
- Áh... - legyint nevetve a determinista - ...így már úgysem érdekes... csinálj amit akarsz.

és képtelen vagyok eldönteni , hogy ennek a hozzászólásnak a megírása egyetlen lehetséges útja a sorsomnak , vagy csak az egyik , vagyis most , hogy megírtam :választhattam volna - e azt , hogy nem írom meg , ill . ha nem írtam volna meg , akkor valóban választható lehetőség lett volna - e előtte számomra az , hogy megírjam ? Üdvözlettel : felacsó
Utóírat : ÚÚÚÚTÁLOM a visszafordíthatatlan dolgokat !!!!!!!!!!

Erről a szintről, ahol még az sem világos, hogy szabad akarat van-e, vagy determináció... Megsúgom, mindkettő, mert a tudatlanság determinál... :)
Szóval erről a szintről elhiszem, hogy nehéz megérteni a mély metafizikát. De aki első olvasatra elbukik, talán nem kellene az értetlenségével dicsekedjen, sőt, zagyvaságnak állítson be valamit, azért, mert nem érti...
Ez a guruk bölcsességének esszenciája semmit nem ér ezek szerint. Máskülönben nem dobálózna ilyen primitív, önérzeteskedő hozzászólásokkal. Megvilágosodás?... Az, még Önnek odébb van kedves Attila. S talán sosem ismeri meg, amíg nincs karmikus önismerete, nem ismeri az életfeladatait.
A Tudásszomj mindenesetre hiányzik Önből, s ez pl. igen determináló. Megjósolható ennek a következménye.
Aki tényleg kíváncsi a mágikus képzelet sorsformáló erejére és a determinációkra, karma szerinti történésekre, annak figyelmébe ajánlom az ide is felrakott Teremtés törvénye és a karma törvénye című metafizikai tanulmányokat.