Lebegés
Ma a világra egyfajta módon felülről, vagy kívülről rátekintve az ember felettébb furcsa összképet lát: mintha az emberiség csak lenne, egész pontosan lebegne. Lebegne a semmi fölött és nem egy szakadék fölött, mert a szakadéknak van tere és a benne lévő térnek határai, a semminek viszont nincsen határa. Parttalan és kifejezéstelen. Olyan, mint a köztes lét állapota a halál és az újjászületés között. Talán még meglepőbb, hogy az emberiség lebegése nem statikus, hanem dinamikus, állandó, feszített és viszonylag gyors mozgás. Viszont e mozgás valahogy kívül esik a léten, az igazon, a lényegesen. Ez a csak van állapota. A cselekvő nem cselekvés állapota. Olyan állapot, amiben folyton történik valami, de nem történik semmi lényeges, vagyis olyasmi, ami emberi szempontból fontos volna.
Ebben a helyzetben az igazság és boldogság keresésnek szinte semmilyen tere nincs. Ezek a fogalmak passzívan és megnyilvánulatlan pihennek valahol az emberiség közös tudatterében, arra várva, hogy lehívják őket, párhuzamban rengeteg más, hasonló fogalommal, amiket az emberi szellem szintén e helyre utalt, mivel e korban minden, ami örök, raktározásra kerül; minden, ami pedig elhasználható, felszínre. A ma embere már nem szólít meg és nem hív le semmit, ami eredeti. Az igazságra, a boldoggá válás útjára nem kíváncsi, beéri pusztán annyival, hogy panaszkodhat hányatottnak vélt sorsa miatt. Ez a magatartásminta pedig divat lett. Gondos megfigyelés alapján világossá válik, hogy ma nem az a kérdés, hogy van-e igazság, hanem az, hogy miként lehet azt elkerülni, mivel mindenki, aki szembetalálkozik vele, hirtelen vakká, süketté és némává válik, életéből az igazmondókat száműzi, közösségeiből kirekeszti, s közben olyan fogalmakat értelmez át a maga szelleme szerint, mint a hűség, a tisztelet, a szeretet, a megbecsülés stb. Ezen átértelmezés lényege pedig pusztán a játék. Az ember azzal szórakoztatja magát, hogy a valóságot eddig soha nem látott mértékben eltorzítja és a maga képére formálja annak érdekében, hogy jól érezze magát. Kedvenc képzete az, hogy ő márpedig kereső, akármennyire nem keresi az igazságot, csak azt, ami adott pillanatban számára igaznak tűnik.
Ez a rossz tanácsadók világa. Rossz tanácsadók pedig azok, akik nem a létezés értelmére és a lélek eredeti helyzetének megismerésére tanítják a keresőt, hanem pusztán felszínes, életviteli tanácsokkal látják el, melyek által saját életében – s nem létében – sikereket érhet el. És ki ne akarna inkább sikeres lenni, mintsem önmaga? Ma az számít jó tanácsnak, ha valaki elmondja az öncélú sikeresség, a büntetésmentes képmutatás és csalás sikerreceptjét. Vagyis a fő kérdés ma nem az, hogy Ki vagyok én? -, hanem, hogy - Ki az, aki értem van? Erre való az ember számára a modern kor új vagyontípusa, a kapcsolati tőke. Ez a tőketípus minden eddiginél hatalmasabb. Pénz nélkül az ember tud még valamihez kezdeni, kapcsolati tőke nélkül nem. Akinek pedig kapcsolati tőkéje van, semmi szüksége nincs pénzre. E tekintetben pedig nagyon kemény árucsere és ember-kereskedelem folyik. Könnyen válhat bárki először raktári kellékké, aztán már a raktárból is kifutó, leselejtezett árucikké.
Ebben a minőségben az Egész már nem a részek összessége, az Isteni mivolt egyéni lélekszikrákban való kivetülése, hanem a várakozó, s önmagában már magányos Isten, aki három lépéssel hátralépett művétől, hogy előkészítse portáját azok számára, akik az önátadás révén mégis nála keresnek menedéket. Ha valaha morajlott és állást foglalt, most hallgat, mert tudja, hogy lényének csendje mindennél beszédesebb és vonzóbb. Nem vehet már tudomást az ember bátor, de méltatlan cselszövéséről, miszerint az csak azzal hajlandó törődni, aki először vele törődött, s a jó szándék és az őszinte kezdeményezés így belefullad kicsinyes önzésébe, mellyel a lét minden elemének figyelmét igyekszik magára irányítani.
Az ember nem ismeri már a szerelmet, mert, ha ismerné, tudná: a szerelem legszentebb szentsége felkutatni és szolgálni annak tárgyát, a múzsát, nem pedig eljövetelére és igába hajtására várni. Az ilyen tudatlan ember kapcsol villanyt nappal a szobában, mert nem hisz a Nap fényének, s oltja el szívében a tudás iránti vágy lángját, abban reménykedve, hogy a parázson átkelve élete az igazak útjára lép. Uralkodni akar, hatalomvágy fűti, s amit nem tud uralma alá hajtani, azt száműzi s létjogosultságát felfüggeszti. Mindeközben gyáva, mert nem meri magát feltételek nélkül átadni semminek és senkinek. Tudásszerzése kizárólag a szimpátián alapul. Attól, aki számára szimpatikus, válogatás nélkül mindent elfogad. Nem a lényeges és az igaz megismerésére törekszik, hanem arra, hogy egy számára szimpatikus úton jobbá, könnyebbé tegye életét, igazolja önmaga képzetét a világról. Így csalja meg a hamis, a tudatlan ego a valós egot, mely az őszinte megismerés szolgálatában áll. Ám ez egyáltalán nem meglepő. Ahogy a kor embere nem hisz már a monogámiában, úgy az önmagával szemben tanúsított hűségben sem. Annál pedig, hogy nem ismeri önmagát, csak az kétségbe ejtőbb, hogy még csak nem is igyekszik hű lenni magához, mert az önmagához hű ember tisztában van saját, valós érdekeivel és ennek megfelelően vágyik arra, hogy megismerje önmagát és léthelyzetét. A tudattalan embert mindez taszítja. Elvonatkoztat tőle minden lehetséges úton, jelentőségét mereven tagadja. Álmodik, és nem kíván álmából felébredni. Ha valaki például Jézus tanításait idézi fel számára, azt kérdezi tőle, hogy miért nem a saját szavaival fordul hozzá, miért mást ismételget, vagy ha éppen elfogadja azt, hogy ismételget, akkor miért pont azt ismétli, akit éppen idéz? És ugyanez a helyzet akkor is, ha valaki Buddha, Mani, Mahávíra vagy bármely más személyre hivatkozik, azok közül, akik az igazságot maradéktalanul megfejtették. Ha pedig szintén ez a valaki nem idéz, hanem éppen a saját szavaival világít rá a valóságra, az a vád éri, hogy az egészet csak kitalálta, vagy egyszerűen rásütik, hogy hozzánemértő, dilettáns. Kifogás és kibúvó mindig van. A szendergő jellem mindent elkövet, hogy álmából ne rángassák ki, s cselekednie ne kelljen. Mesterségesen folytonos félálomban tartja magát, hogy amikor veszélyt érez, hamar vissza tudjon zuhanni a mély alvás állapotába. Ám ezzel csak önmagát árulja el.
Aki tanít, az mindig csak mosolyog a szendergőn, mert átlát viselkedésén, magatartásformáit alaposan kiismerte, a szendergő viszont folyamatosan szenved, és bár szenvedéséről tud, folyton azzal hitegeti magát, hogy boldog. Egész létét feláldozza azért, mert kicsinyes élvhajhászásán, viszonylagos örömein és saját korlátain nem tud és nem hajlandó keresztüllépni.
Hozzászólások
26 hozzászólásA napokban én ezen gondolkodtam. Most munkakeresőként ezt annyira érzem. Úgy méregetik az embert, mintha árucikk lenne. Sokszor. Nekem is ez a szó jutott eszembe, "árucikknek néznek". Volt ellenkező példa is, ahol ugyan nem tudtak munkát adni, de a viselkedésükön éreztem, hogy embert látnak bennem. Volt, ahol viszont tényleg úgy éreztem, hogy árucikként kezelnek. Nyilván kíváncsiak arra, mennyire vagyok alkalmas a munkára, de azért lehet mégis érezni, mikor emberként beszélnek velem, vagy mintha csak árucikként, akit méregetnek, akkor is, ha nem tudnak munkát adni (sok helyre mentem be próba-szerencse alapon, ha nem hirdettek munkát, akkor is). Furcsa érzés. De ez van. Ugye ilyenkor sok adatot meg kell adni, pl önéletrajzban.
És eszembe jutott Kosztolányitól a Beírtak engem mindenféle könyvbe című vers. És pontosan azt érzem ilyenkor, bár tudom, hogy ilyen a rendszer most, ezt kell tenni, be kell írniuk mindenféle nyilvántartásba, és méregetve, pontozva, mint egy árucikket. Próbálok erre nem koncentrálni, hanem arra gondolni, milyen jó lesz, ha lesz munkám, tehetek valami értelmeset, és amikor árucikknek, gépnek vagyok nézve esetleg, akkor azt figyelmen kívül hagyni, hogy hát ez van....
De ez csak egy példa, tudom, a blogod sokkal összetettebb, de ezt a részt kommentáltam, mert pont benne vagyok ennek a sűrűjében.
Szia!
Hát a kérdéskör fontos eleme az is, amit te említettél. Az egyik legszembetűnőbb formája ennek valóban az álláskeresés. Köszönöm a gondolatod, élményed megosztását!:)
Milyen érdekes,hogy miközben azon gondolkodtam-az érem másik oldalán-,hogy hogyan is kerültünk mi ebbe a ,,lebegő'' állapotba,és hogy a gyengeségünkön kívül micsoda sötét erő is húzódik meg a háttérben
ami az esendő embert ebbe az állapotba hajszolta,kezembe akadt Végh Attila írása,aki ugyanerről beszél.
Nincs szó semmiféle összeesküvés elméletről,ezt én sem szeretem,de az a véleményem,hogy nem egyedül az ember felelős a kialakult állapotáért,hanem igenis ,hogy nagyon komoly manipulációknak vagyunk kitéve. Mindenki tudja ezt valahol,de valahogy mégsem álltunk ellen .De ugyanakkor erős kérdés bennem,hogy ellent kell e állnunk,vagy mindenki saját szintjén megéli a kor kihívásait?...
Ezek az én gondolataim voltak,és most idézném Végh Attila Írását:
Nyitott szívvel-Az én világom 2.
Az egyén, a közösség, a társadalom szempontjából egyáltalán nem mindegy, hogy milyen közegben vagyunk kénytelenek megélni mindennapjainkat. Minden emberben élnek valahol, valamilyen formában azok az alapvető normák, melyeknek alkalmazása biztosítja az emberi együttélést, de ezek sajnos nem minden esetben kerülnek a felszínre. A megszokás, a nevelés, a látott minták, az elvárások, valamint az egyéni belátás alakítják az ember viselkedését, viszonyát embertársaihoz. Nagyon fontos ebből a szempontból, hogy már gyermekkorban megfelelő nevelésben részesüljenek a közösség tagjai. A család ebben fontos szerepet játszik, a helyes családmodell tehát itt is érezteti hatását. Az iskola a következő lényeges állomás. Az iskolában meg kell teremteni a nevelés lehetőségét. Ennek érdekében a tanároknak megfelelő tekintélyt kell biztosítani, az iskolákat fel kell ruházni a neveléshez szükséges jogokkal. A tanulónak elsősorban és leginkább kötelességei legyenek. Minél előbb és minél inkább meg kell tanítani a tisztelet, udvariasság, becsület hasznosságát, fontosságát, a kötelességtudatot, a felelősségvállalást és ezeket a viselkedésformákat kell követendő példaként felállítani. Látható mintákat, példaképeket kell felmutatni, ebben elsősorban minden felnőttnek, másodrészt a médiának, közszereplőknek, művészeteknek, egyéb véleményformálóknak van szerepük. Nem lehet megengedni, hogy a közszereplők, olyan egyének, akik hatással vannak a fiatalokra, a közösségre, deviáns magatartásformákat mutassanak be, népszerűsítsenek szerepléseikkel.
Szégyellnivaló – még akkor is, ha általánossá vált – olyan közösséget magunkénak tudni, melyben a különböző embertelen, közösség- és életellenes magatartások megszokottak. Ahol a lopás, csalás, mások átverése a mindennapi élet sajátja, ahol mindez nem igazán kelt megbotránkozást, hiszen aki ekképpen éli mindennapjait, az az általános felfogás szerint: ügyes, élelmes. Nincs, aki felemelné szavát az általános züllés ellen, hiszen valamilyen mértékben szinte mindenki érintve van, és önmagunk hibáinak feltárása, megszüntetése nem kényelmes feladat. Ha pedig mégis van valaki, aki szembesít a problémákkal, vagy másként próbál élni, megbélyegzik, kiközösítik, vagy jobb esetben egyszerűen nem vesznek róla tudomást. Az utcára kilépve élőhalottakat látunk, akik csak kivételes esetekben vesznek tudomást egymásról. Mindenki azon munkálkodik, hogy egyéni vágyait, álmait váltsa valóra, állatias ösztöneit, alantas ingereit elégítse ki, tudomást sem véve közösségi, társadalmi érdekekről. Az emberek elszigetelődtek egymástól, a családok szerkezete, alapsejtjei megszűnőben vannak, a nemzeti hovatartozás, mint összetartó erő csak nyomokban található meg. Nem látunk és nem is láthatunk mást embertársainkban, mint ellenfeleket, hiszen mindenki kizárólag egyéni célokat követ. Az iskola, a munkahely, az üzleti élet, a politika, a mindennapok és még a családi élet tapasztalatai is mind arra nevelnek, tanítanak, hogy saját egyéni érdekeinket, jogainkat, vágyainkat teljesítsük be mindenáron, küzdjünk, harcoljunk, öljünk, magányosan, egyedül, mindenki ellen.
Az együttéléshez azonban együttérzésre van szükség. Meg kell ismernünk önmagunkat, hogy megismerhessünk másokat, hogy felfedezzük, mennyire azonosak vagyunk. Hibáink, vágyaink, fájdalmaink, örömeink, bánataink megegyezőek, közösek. Nem a más hibája a legnagyobb, nem az én vágyam a legkínzóbb, nem az én fájdalmam az egyetlen, nem az én örömöm a legfontosabb és nem az én bánatom a legmélyebb. Ennek belátására törekedni kell. A tisztelet, becsületesség, udvariasság nem csupán külsőségek, nem ember által alkotott szabályok rendszere, amit azért kell betartani, mert valaki ezt határozta meg, hanem olyan alapvető tulajdonságok, viselkedési formák, melyeket minden valamirevaló ember birtokol. Ezeket meg kell találni magunkban és hagyni, hogy újra megszokottá váljanak a mindennapi életben, természetesebbé, örömtelibbé téve azt. Nem szabad hagyni, hogy elvakítsanak minket negatív irányba mutató tényezők, fel kell ismerni, hogy minél inkább elszigetelődnek egymástól az egyének, minél inkább idegenként tekintünk másokra, minél jobban felaprózódik, szétszóródik az emberi társadalom, minél jobban elszakadunk egymástól, annál inkább elveszítjük emberi mivoltunkat.
Azon a délelőttön embertársaim voltak, mert tudtam: az elszakított szálakat újra lehet és újra is kell szőni, annak érdekében, hogy megint embereket láthassunk magunk körül, hogy a szétforgácsolódott emberiség újra egy közösséggé válhasson.
Azon a napon egy boldog országban éltem. Az élet minden területén az isteni, örök, megfellebbezhetetlen alapelveken nyugvó Rend nyilatkozott meg. Az igazságosság a mindennapi élet sajátja volt, ez hatott át és irányított minden tevékenységet. A társadalom tagjai a nekik megfelelő helyet foglalhatták el, képességeiknek, adottságaiknak megfelelően, megszűnt az elégedetlenségből fakadó kínzó nyugtalanság.
Mivé lesz egy nemzet, egy ország, egy társadalom, egy közösség, ha mindennapjait, működését, törvényeit már nem azok az eredeti elvek, íratlan törvények határozzák meg, melyek túlmutatnak minden önzésen, felette állnak emberi elképzeléseken, ősi, beláthatatlan magasságokból fakadnak? Hová jut az emberiség, ha az Igazságot elhomályosítják, háttérbe szorítják, elhallgatják, meghamisítják azért, hogy az egyéni érdekek kerülhessenek előtérbe? Minél távolabbra kerülünk Istentől, annál kevésbé birtokoljuk emberi mivoltunkat, annál kevésbé vagyunk képesek tudni, érteni, érezni, látni azokat az összefüggéseket, melyek a lét valódi lényegét világítják meg. Ennek a tudásnak a hiányában életünk anyagközpontúvá válik, elszakadunk mindattól, ami létünket meghatározza és annak értelmet ad. Mindent a világi érvényesülés és az anyagi javak utáni hajsza határoz meg, ennek rendeltetik alá minden és mindenki. A társadalom egyre inkább egy vállalati közösséghez kezd hasonlítani. A törvények, szabályok pénzügyi oldalról közelítik meg a dolgokat, a különböző egységek, közintézmények mind gazdaságossági szempontból működnek és arra törekednek, hogy profitot termeljenek. A nyereség viszont nem áramlik vissza a társadalom tagjainak javára, nem épülnek újabb intézmények, iskolák, óvodák, kórházak, templomok, utak, gátak, egyebek, hanem egyéni bankszámlákat hizlalnak egyre kövérebbre, miközben az adott emberi közösség javai semmivé válnak. Egy ilyen társadalomban nincs szükség erkölcsre, sőt: annak minél nagyobb mellőzöttsége a kívánatos, ugyanis a becsületesség, az igazságérzet, egyéb emberi alapnormák megléte nem kedvez a nyereségéhes törekvéseknek. Az emberek közötti kapcsolatok, mint család, barátság, közösségi élet, nemzeti összetartozás, mind meggátolják a szélsőségesen anyagelvű, kizárólag fogyasztásra és termelésre hivatott társadalom kialakulását, illetve fenntartását.
Nem csoda hát, ha ebben a közegben nem tud megnyilvánulni semmi olyan, ami túlmutat anyagi célokon, ami szellemi magasságokba emelhetne, ami megvilágíthatná emberi létünk értelmét, illetve biztosíthatná annak megvalósíthatóságát, támogatná erre irányuló törekvéseinket. Szellemtelen, életellenes megnyilvánulások élik most virágkorukat. Joga van a gyermeknek szembeszegülni szüleivel, nevelőivel, tanáraival; joga van a nőnek megtagadni női mivoltát, hátat fordítani a családnak és embertelen körülmények között, kétkezi munkával keresni kenyerét; jogai vannak a bűnözőnek, a tolvajnak, gyilkosnak, becstelen gazembereknek, szélhámosoknak, hazaárulóknak; jogaik vannak a pusztító szerek használóinak, terjesztőinek, népszerűsítőinek, a perverzió éltetőinek; jogai vannak az uzsorásoknak, embereket nyomorba döntőknek; jogaik vannak a rabszolgatartóknak; jogaik vannak e jogok elfogadtatásában és propagálásában tevékenykedőknek; és megfellebbezhetetlen jogaik vannak mindezen jogok kitalálóinak, fenntartóinak, végrehajtóinak. Nincs viszont jogunk és lehetőségünk gyermekeinket emberségre nevelni, a nőknek betölteni női és anyai szerepüket, megvédeni magunkat a bűnözőkkel,tolvajokkal, gyilkosokkal, becstelen gazemberekkel, szélhámosokkal, hazaárulókkal szemben; nincs lehetőségünk óvni gyermekeinket pusztító szerek használatának következményeitől, erkölcstelen, természetellenes megnyilvánulások hatásaitól; nem tudunk védekezni a csaló, megtévesztő, könyörtelen uzsorásokkal szemben; kényszerből végezzük embertelen körülmények között, kiszolgáltatva, olykor állati sorba taszítottan szellemileg és fizikailag megnyomorító munkánkat éhbérért; kénytelenek vagyunk hallgatni és elfogadni: mindez így van jól! És végül tiszteletben kell tartanunk mindazon jogokat, melyek pusztulásunkat okozzák.
Forrás: http://valtozas.network.hu/blog/valtozo-emberek-klubja-hirei/nyitott-szi...
Helló Balázs.
A kapitalizmus már csak ilyen,nem éppen a legkellemesebb tulajdonságokat hozza ki az emberekből:vagyongyűjtés egymás taposása árán is.Erre mondják a mai politikusok,hogy verseny és hogy ez mennyire jó.És van akinek tényleg tetszik.Ez van ,nem vagyunk egyformák.De sok olyan is van mint te,akiknek ez nem jön be.A kérdés,hogy mennyire tudod tolerálni a tőled eltérő embereket?Vagy inkább folyton azon keseregsz,vagy bosszankodsz,hogy miért nem olyanok mint te.Kritizálni a legkönnyebb.
A puszta megfigyelés és megértés ítélkezés nélkül már nehezebb.Az ítélkezés,értékelés torzítja leginkább a valósághű észlelést.Minden korban voltak ilyen és olyan emberek.
Szia Alfa!De jó ,hogy itt vagy,de szerintem Balázs írása nagyon nem erről szól.
Ezt teljesen elvulgarizáltad.Tekints már egy kicsit magasabbra:)
Itt nem a kapitalizmusról van szó,hanem az ember spirituális mivoltjáról a jelen korban.
Ezt látod nem lehet az anyag szintjén megfogni.
Balázsnak meg senkivel sincs baja elhiheted:)
Ez az írás nem erről szól,és hogyha nem érted,ne őt vádold ítélkezéssel,mert ezzel éppen ,hogy Te ítélkezel /nem csak róla,saját magadról is:)/
Persze így is fel lehet fogni,ahogy írtad,de attól ez még nem arról szól:)
Tudod,vannak,költők,írók,publicisták,akiknek ez a feladatuk,még így is,bevállalva az ilyen értetlen megnyilvánulásokat is.
Miközben a mai ember percenként elveszíti önmagát,belefeledkezik a szappanoperáktól kezdve a politikán át a bulvárcsámcsogásba,és had' ne soroljam,aközben vannak ilyen emberek,akik megeresztenek egy ilyen írást,és van aki észbe kap,van aki egyébként is ,,észnél van'',és van aki meg nem érti... Nem baj,majd legközelebb,...ahogy Anita mondaná:)
na és mi van a nem túl spiri emberekkel?
ők miért ilyenek,miért ilyen balgák,miért nem gondolkodnak úgy mint te vagy Balázs?
miért nem látják ők is át ezeket? (szerinted)
Nem lehet minősíteni,hogy spiri,vagy nem spiri ember.Mindenkinek megvan a feladata ,szerepe az egészben. Egy anyagközpontú ember is ugyanolyan ember. Nem ez dönti el elsősorban:)
/Én ismertem olyan materialista embert,aki magasan fölötte volt,sok-úgymond- spiri embernek./
A ,,nem túl spiri ember'',anyagelvű. A tudományra esküszik kizárólagosan,nem hisz semmiben, csak amit bizonyítani lehet.
Vagyis ennek a gondolkodásnak ezek a korlátai,hogyha valami nem arról szól,akkor nem tud vele mit kezdeni.
Ettől még lehet nagyon értékes ember,és én nem is minősítettelek, tudhatnád:)))/ ,csak megjegyeztem,hogy nem kéne ítélkezni,mert a kommented azt mutatja, hogy nem értetted meg az írást.
Nem azért ,mert az értelmeddel lenne probléma,hanem azért mert a szigorú materialista gondolkodásod,egyben a korlátod is a spiritualitás felé.
Azt hiszem ezzel nem én fedeztem fel a spanyol viaszt,mert a blogjaidban ezt már milliószor hallhattad itt:)
Ettől te még nyugodtan lehetsz Nobel díjas tudós.
nem csak spiri meg mati ember van!
a legtöbb ember teljesen elvan a hétköznapi dolgaival.
nem foglalkozik sem hittel,sem tudománnyal.erről is van persze egy elmélet,blogban kifejtem
Hogy is mondják a bölcsek?
"Így lenne?" :)
Végül is biztos vagyok benne, hogy vannak ilyen emberek, hiszen sokat hallunk róluk. Biztosan sokan is vannak, de ne általánosítsunk ennyire. Valószínű okkal ilyenek ők, még ha ezt nem is tudják. Gondolom azt teszik, amit tenni tudnak és néhány szó ezen nem fog változtatni, hiába becsüljük le őket.
Tán egy számukra is kézzelfogható megoldás kéne. Tud valaki ilyent?
,,Tán egy számukra is kézzelfogható megoldás kéne. Tud valaki ilyent?"
Szerintem minden ember szive joga hogy miben hisz.
Miért kéne bárkit is meggyözni!?
Speciel a saját portámon van még annyi sepregetni való hogy elvagyok ezzel is. ;)
De ez mind csakis saját vélemény.... :P
Üdv!Erika
Nem kell meggyőzni, azonban ha a hite olyan tettekre sarkallja, hogy az másoknak árt, akár nekem is, akkor az szerintem elég ok, hogy győzködjem, nem? Vagy inkább hagyjuk, hogy "ránk dőljön a ház", mert végül is abban is van tanítás...? :)
Tegyük hozzá, nem mind jár olyan jól még a saját hitével se. Akár még hálás is lehet, ha megtud más változatokat is, végül is bizonyos határok mellett nincs ráerőltetve a döntés.
Ha felismered hogy mi magunk alakítjuk a világunkat,hogy ami kint van az belülröl fakad akkor az effajta ,,baj megelözési" taktikák ostobaságnak tünnek majd.
Meg aztán az az élethelyzet amik kellemetlennek tünnek számunkra azokat mi okozzuk saját magunknak.A helyzet szereplöi mind csak szerepeket játszanak a színjátékunkban.
Senki nem hibás amiért túlságosan átéljük a drámáinkat. ;)
Komolyan azt mondod hogy azért szeretnél világot gyújtani fejekbe hogy megelözd hogy Téged megbántsanak!?Komolyan???
Speciel én ezzel a tudással,és meggyözödéssel jutottam el oda hogy én is aktív szereplöje vagyok az élet nevü játéknak,és megengedem magamnak hogy idönként negatív szerepeket eljátszak az embertársaim ,,színházában". ;)
Mert amíg oly sokan drámákat,tragédiákat,és egyébb szomorú forgatókönyvet alkotnak önmaguk számára addig bizony mindannyiszor erre áll össze a társulat....! :P
Üdv!Erika
"Komolyan azt mondod hogy azért szeretnél világot gyújtani fejekbe hogy megelözd hogy Téged megbántsanak!?Komolyan???"
Nem csak engem, hanem úgy általában másokat is. Egyébként meg az efféle védekezés miért számítana problémának. Ha kell hát kell, nem lesz attól jobb, hogy én vagyok mindenért a hibás.
Igazából én nem hiszek a vonzás ezen formájában. De ha még így is lenne, akkor is problémákat vetne fel. Ugyanis hiába én vagyok az oka a történéseimnek, attól még megtörténnek. Arra meg nem kínálsz megoldást, hogy ha valaki a jelen pillanatban valami rosszat bevonzott, akkor mi tehetne? Ha már egyszer bevonzotta akkor nem ér semmit a szöveg. Ha valaki nincs tudatában a teremtésének, akkor hát nem tudja, és a felvilágosításához nem elég csak szájába rágni az "igazságot", attól nem lesz jobb. Ide megoldás is kéne, nem pusztán az igazság egy vonzásról.
Egyébként is, minek magyarázol nekem, ha neked ez úgysem számít? :)
"...effajta ,,baj megelözési" taktikák ostobaságnak tünnek majd."
Szerintem ebben nagyon naiv vagy :) Ha tényleg van ilyen vonzás akkor, idővel majd eljön az idő, amikor bevonzasz olyant, hogy kénytelen leszel megkérdőjelezni a Törvény hitelességét :)
Akkor tégy meggyözödésed szerint.
Meglátjuk mire mész vele.....
28 év alatt eddig nagyon jól működött :)
"ha vki, valami rosszat bevonzott, akkor (már) mit tehetne?"........háát...egye meg, amit főzött:-) más megoldás nem látok.
Ez áll a "számolnunk kell a következmények" mögött. Amig tudattalanul vonz be valaki dolgokat, addig esélye sincs. Amikor már önismereti úton jár, akkor, lehetősége van harmónikusabb dolgokat bevonzani, attól, hogy ő maga megváltozik - mondjuk harmónikusabb lesz. Erre jó -többek között - az önismeret.
Ettől még azt hiszem, megtörténhetnek olyan előre nem látható dolgok velünk, amelyek kellemetlenül érinthetnek bennünket.Akkor is van ok, csak oly régen történt, hogy nem tudjuk összekapcsolni a jelennel.
És még ezeken felül is történhetnek megjósolhatatlan dolgok velünk!
A lényeg, el kell viselnünk ezeket, kezelni kellene ezeket, ahogy épp tudjuk.
Most tényleg ez a legjobb tanács amit adni tudsz egy ilyen embernek? :)
Kívülről nézve könnyű beszélni, de vajon te képes lennél-e egy ilyen helyzetet lekezelni? Meg lehet oldani, de az nem megoldás, hogy azt mondjuk "edd meg". Gondolom, hogy akkor nem ezt mondanád...
De hogy nem....mondani ugyanezt mondanám:-)
Hogy hogyan kezelném? Fogalmam sincs.
Egyébként, milyen "ilyen helyzetre" gondoltál?
Akármilyen helyzet. Képzeld el azt amitől a legjobban félsz.
Akkor az sem igaz hogy a félelmeinkel bevonzuk épp azt amitöl félünk!?
A beszélgetésünket folytatva.
Azt mondod hogy 28év alatt bárki ártani készült Neked,Te gyorsan megtanítottad öt hogy ez nem helyes,és az illetö le is tett a szándékáról?:)))
Ebben meg én nem hiszek...sajnálom....!
De ha Nálad müködik oszd meg kérlek!
Bizonyára érdekes tapasztalataid lehetnek.
Ez a ,,felismerés" még nem jutott hozzám el. ;)
Másról beszélünk. 28 év alatt nem azzal foglalkoztam, hogy mit vonzok be, hanem azzal, hogy miként kezeljem azt, ami történik. És ez bevált. A megoldások foglalkoztattak, hogy miként kezeljem az igazságot. Teljesen mindegy mi az igazság ha nem tudjuk tudatosan rendezni a belőle születő szituációkat. És éppen ezért van aki segítségre szorul.
Nálam a dolog arról szól, hogy nem akarom az egész életemet egy Vonzás Törvénye elméletre alapozni. Alapozom inkább a gyakorlati valóságra.
Félelem:
Minden ami bennünk van kisugárzik a környezetünkre is. Egy félelmekkel teli ember, a hangulatával reakciókat válthat ki a másikból. ezt végül is nevezhetjük bevonzásnak. Van aki segíteni akar majd neki van, aki nem törődik vele, és van aki ártani (könnyű préda révén).
De ha már itt tartunk: te pl. mivel vonzottál be engem mint szkeptikust? :) Mit akar a világ általam mondani neked? (csak hogy alkalmazzam rád az elméleted)
Bizonyára mert dolgom van ezzel....
Szerinted a vonzás törvénye a gyakorlatban nem müködik?
Meg aztán ki az aki segítségre szorul...?
Nézz csak körül a világodban!
Minden apró részletét Te Magad vonzottad be.
Ez meg az én elméletem. ;)
Egyszer amikor a buszon utaztam és néztem a tájat,arra gondoltam hogy:hálás vagyok hogy ilyen szép környezetben élhetek.De kinek is?Hát saját magamnak,hiszen ez van bennem,és minden ami kívül van a belsö világom mutatója.
Ha valaki bánt engem,az nem a ,,bunkóról" szól,hanem rólam.
Ö csak a ,,színházam" egyik szereplöje.
Ha meg akarod kímélni Magad olyan eseményektöl ami kellemetlen,akkor jobb ha elébe mész a dolgoknak amikor még csak érzés szinten vannak jelen.
S közben azon munkálkodsz hogy jó karmamagokat ültetgess folyamatosan,amik egyszer majd kikelnek amikor már el is felejtetted. ;)
Nézd, te ebben hiszel, és ez ok. De szerintem ez nem egy abszolút igazság, se nem egyetemes törvény. Számodra csak addig lesz az míg hiszel benne, ez így rendben is van.
Azonban az embernek a fejlődésében idővel túl kell lépnie azon, hogy elméletekre és elvekre alapozza az életét. Nem kell lemondania róluk, csak tudni, hogy mi az elmélet és mi a gyakorlat. Velem is történtek olyan dolgok (még hozzá sok is) melyek "véletlenül lettek", csak úgy. És mivel leginkább racionális gondolkodású vagyok, így hajlottam rá, hogy kell lennie valami egyetemes okának. És való igaz, eljutottam egy olyan elmélethez, hogy valóban létezik bennünk egyfajta teremtő erő, amit leginkább a hitünk és a belsőnk szerint működik az univerzumban. Amolyan háttérben futó isteni teremtő erő. Ez majdnem olyan, mint a vonzás törvénye, pedig előtte nem is hallottam erről.
Mégis azt mondom, hogy nem teljesen alapozok a vonzás törvényére. Igaznak tartom meg nem is. Elvileg létezik ilyen. Gyakorlatilag meg nem ez a fontos, hanem az, hogy képesek vagyunk-e szembenézni az igazsággal, akármilyen arcát is mutatja épp nekünk. Ha valaki még nem kész arra, hogy teljes tudatossággal uralja az életét, az bizony akaratlanul is belekerülhet olyan helyzetekbe, ami akár képes őt tönkre is tenni. Hiába dörgöljük az orra alá, attól még ő nem lesz jobban, sőt lehet, hogy még lejjebb kerül. Az egyik legnagyobb közönyösség és érzéketlenség ráhagyni, hogy az ő baja, ő vonzotta be. Szóval kell néha segíteni. És miért teszem? Mert együtt érzek vele, vagy azzal akinek árt, ennyi.
Ha valaki bánt téged, az teheti bunkóságból ha épp ez a célja, hogy bunkó legyen. Lehet, hogy őt ez nem zavarja. Vagy épp bizonyítani akarja neked, hogy tévedsz. Sok válasz lehet, és nem mindig magadra kell mutogatni, mint egy örök "hibásra".
Szerinted én mit csinálok?
Ülök a burokban és szorgalmasan elméleteket gyártok? :)))
Amikor tényleg szorult helyzetekben voltam éppen ezek az elméleti dolgok voltak amik a segítségemre voltak.
Feltünt számomra hogy a következményeket illetöleg folyton kellemetlen helyzetekre asszociálsz.
Már a ,,hibás" jelzö miatt....
Ha valaki a környezetemben nem épp a számomra szimpatikus módon éli az életét akkor nem teszek semmit mindaddig amíg ö maga nem kéri a segítségem.
Hiszek abban hogy mindenkinek joga van a saját életét élnie a legjobb tudása szerint.
Lehet hogy Te most azt gondolod hogy én is az vagyok akinek segítségre van szüksége,de én azt gondolom hogy nem. :P
S ha most én is azt gondolom hogy Te Vagy az akinek segítségre van szüksége tölem,és elkezdenélek ,,megmenteni" Téged azt bizonyára nem vennéd szívesen.
Nem csak szavakban kér valaki segítséget. Lehet, hogy fél, megtenni, vagy szégyellős. Tán nem is teszi meg ha nem lökünk rajta egy kicsit. Fel kell tudni ismerni azt is, hogy mikor nem kérik, miközben mégis jól esne neki.
Egyébként meg azért, mert segítek, még nem erőltetem rá. Fel is ajánlhatom azt, próbálkozni szabad, hátha....
Nem érzem, hogy nagyon segítségre lenne szükséged. Igazából nem ez motivál veled kapcsolatban.
Önmagában nincs bajom a segítségnyújtással, még ha nem is lenne rá szükségem, akkor se. Pl. értékelem a jó szándékot benne. Igazból azt csinálsz felém, amit akarsz, ki tudja, hátha mégis tanulunk valamit :) Legfeljebb azt mondom, hogy inkább ne, csak ne erőltess semmit se túlzottan :)
Igen, azzal egyetértek, ha valaki már benne van egy nehéz helyzetben, akkor, pont akkor, nem sokra megy azzal,sőt rosszabbul érezheti magát attól, hogy egy ezóstól megkapja, hogy "te vonzottad be". Attól sem lesz abban a pillanatban jobb neki, ha magában felvillan, hogy "hát igen, ezt én vonzottam be".
Azt én sem kedvelem, hogy amikor épp bajban van valaki, akkor ezósok ilyen okosságokat nyomnak.Ezt én is egyfajta cserbenhagyásnak érzem. Mert a helyzet adta valósággal kell akkor foglalkozni, nem pedig az okokkal.
Ezért irtam, hogy nem tudom, mit tennék, ha helyzetben lennék. Biztos nem azzal foglalkoznék, hogy én vonzottam be, hanem azzal, hogy megoldjam a dolgot. Hogy hogy reagálnék a számomra félelmetes helyzetekre? Mint irtam nem tudom. Ott dőlne el. Mindenesetre kész vagyok mindenre. Padlót is foghatok, meg kilábalhatok a dologból....meg az összes variáció.
Az, hogy oka van bármilyen helyzetnek az életemben, az számomra evidens. amikor nyugiban vagyok, akkor foglalkozom az okokkal és a miértekkel és akkor ások mélyre magamban és szüntetem meg az okokat. Önmegismerek:-)
A önismeret által feltárt okok feldolgozása igyhát a jövőben fog kamatozni.
Nincs olyan illúzióm, hogy mindennek az okát meglelem magamban és helyreteszem, de amit lehet megteszem azért. S mnt irtam, szerintem biztos vannak olyan okok és összefüggések, amelyeket nem fogok tudni megismerni ebben az életemben. So what...? :-))