Életem
Mérhetetlenül dühös vagyok a világra és önmagamra, és akik világra hoztak engem, hogy gondolhatták h embert lehet nevelni szeretet, törődés és foglalkozás nélkül valakiből? Mit hittek? Elég legyártani és ruhát adni rá? Soha nem volt megengedett/elfogadott az érzelem kinyilvánítás.
S most csodálkoznak h nem vagyok hajlandó megszólalni társaságban és az érzelmeimről talán soha senki nem hallott/nem hallhatott. Ocsmány egy érzés ez amikor szétmar a gyűlölet és a fájdalom, nincs aki szeressen, hogyisne ..ki szeretne/tisztelne egy hiteltelen embert aki képtelen véleményt nyilvánítani?
Nem tanított soha senki arra, hogyan kérjem mit szeretnék, hogyan mondjam el mit érzek és hogyan szeressek. Én aki egész eddigi életemben az őszinteségről papoltam...rá kellett jönnöm borzalmas hazugságaimra önmagam iránt. Elhagyatva érzem magam.
Dühös vagyok egy csomó emberre, és félek, mi lesz ha egyszer elindul a lavina? Nem tudom majd kezelni a helyzetet. Úgy érzem magam mintha pokol legmélyéről felpillanthattam volna a mennybe, és leesett volna a tantusz....jéééé "én így is élhetnék"..aztán a fájdalmas felismerés.. ez nem is olyan könnyü. mindig eldöntöm: na mostantól ami a szívemen a számon...
Na persze..mihelyt helyzetbe kerülök, leblokkolok és nem birom kimondani érzéseimet, mindig attól tartva hogy visszautasítanak és kinevetnek. Annyi mindent magamba folytottam az évek során hogy legalább 2 hónapig megállás nélkül kellene beszélnem hogy kibeszéljem magam...
Hozzászólások
27 hozzászólás...Akkor mondjad,ne fogd vissza magad !:)
Megpróbáltatásaidat olvasva kirajzolódik számomra egy kép, egy gondolkodásminta. Ennek tudatában úgy gndolom, életed akkor lesz élhetőbb, harmónikus minden tekintetben, ha megéled a szeretet minden aspektusát, ennek érdekében többet tehetsz magadért, mint pillanatnyilag gondolnád. Mint mindennek, az életnek is vannak "játékszabályai". Egyikünk sem az anyatejjel szopta e tudást magába, hanem tanítások, tapasztalások által. A lehetséges megoldások sokaságából mindíg van "helyes, jó út", mely boldoggá tehet, azonban szerencsés megismerni, felszinre hozni magadban azt a képességet, amivel e választásokra, döntésekre képes vagy.
Utalnék egy idézettel, szokásformálás terén:
- "elültetett gondolat tettet szül,
- elültetett tett hajlamokhoz vezet,
- a kialakult hajlamok szokásokká válnak,
- a kialakult szokások jellemmé formálódnak,
- a kialakult jellem meghatározza sorsodat "
Nos pillanatnyilag múltad keserű emlékei ami visszahúznak jelenben, érzelmeid a múlt illuzióira épített, életre keltése által, vagyis sebeidet nyalogatod. Ez a gondolatminta leblokkol, képtelenné tesz mindenkit szinte, hogy felismerje, nem ez az "út". Magam is voltam a " gödör alján", tudom milyen.
Megoldásképp szerencsés lehet olyanhoz fordulni, aki képes felfedetni veled életed célját,
aktív szerepet vállalni útmutatatással spirituális fejlődésed terén, addig is néhány jó tanács:
- törekedj a múltal való azonosulásodat feladni, engedd el a múlt fájdalmait, keserűségeit.
- ismerd fel, hogy a másoknak MEGFELELNI AKAKRÁS vezet egyenesen kudarcaidhoz.
- ne ítélkezz mások felett, még gondolatban sem, ne érezz késztetést mások magadhoz hasonlítására,
semmilyen tekintetben.
- keress olyan társaságot, barátokat, aki felemelnek, nem terhekről, boldog pillanatokról mesélnek.
- tudatossággal élj, ne korábbi mélyen rögzült REFLEXEKBŐL, mindíg legyen célod, mely mellett hűen
kitartasz.
- fogadd el önmagad olyannak, amilyen vagy, szeresd magad, mert ez az alapja, hogy szeretet adhass
másnak is abból, ami benned van. Az élet egy tükör, azt kapod vissza, amit te tükröztél más felé.
- halgass többször nyugtató relax-meditációs zenét, vagy bármi mást ami lecsendesíti gondolataid.
További szép napot!
medve
Köszönöm szépen a válaszod, elméletileg tudom mit kellene tennem, de sajnos gyakorlatban nem akar menni. Igazából az a legnagyobb gondom, hogy nem tudok felszabadulni, ennek még nem találtam meg az okát...életemben nem táncoltam még (elég nagy gond is ez a családi partikon mikor erőltetnek vele és én olyankor inkább meghalnék minthogy táncoljak) soha nem voltam még igazán kirugva hámból úgyhogy egy fergetegeset bulizzak...nem segít a pia sem. Olyan börtönben érzem magm, hogy az valami hihetetlen... néha tényleg nem kapok levegőt, és erről mind én tehetek. Sajnálom, hogy negatívan hat rátok az írásom de muszály, élőben képtelen vagyok kimondani és legalább itt valaki reagál rá.
fogadnod, hogy most itt tartasz.
Megtetted az első lépést, változtatni akarsz. Ez nagyszerű :-)
Ne törődj vele, kire hat esetleg negatívan amit írsz - az az ő sara, majd feldolgozza, elfogadja. Te saját magadért vagy itt.
Most hogy megtetted az első lépést, ki kell találnod a másodikat. Lépésről lépésre haladni, nyitni.
Gondolkoztál már azon, hogy skypon beszélgetsz valakivel?
Elfogadtam úgy érzem. Szerinted, hogy kellene kiadnom magamból a dühöt? skypon? nem gondoltam még rá, lehet, hogy jót tenne. Köszi a választ :)
egy csodálatosan hatásos gyakorlata, akkor ha úgy érezzük betelt a pohár valamelyik családtagunkkal szemben.
http://www.sziakademia.eoldal.hu/oldal/egymasra-rakodott-nehezteles-oldasa
Fent van a neten, elérhető.
Azért gondoltam a skypra, mert az a tapasztalatom, hogy ha segítővel csinálod, akkor sokkal nagyobb hatású, mint egyedül.
Több embernek vezettem már végig, komoly oldást hozott.
Hasonló volt velem is.
Nálam úgy volt, hogy habár tudtam, hogy belül hatalmas lehetőségekkel rendelkezem, és szuper ember lehetnék, kívülre olyan gátlások akadályoztak, mintha egy betonfallal lennék körülvéve. A félelmeim és gátlásaim teljesen lefogtak, nem tudtam hitelesen átadni azt ami bennem volt.
A bulis példád is nagyon ismerős.
Az ember ilyenkor szégyellős, visszafogott, nem tudja elengedni magát, mintha szégyellné, hogy mindenki előtt jól kell magát éreznie; legalábbis nekem ez volt akkor.
A megoldás nálam több szálon futott:
- Egyrészt elegem volt a teszetoszaságból és úgy döntöttem fejlődni fogok. Magabiztosabb akartam lenni, életerősebb, így lekezdtem kifelé tekintgetni a falaim mögül, elemeztem magam, a problémáimat, érzéseimet.
- Kívülről is próbáltam figyelni, hogy mit miért érzek, megtalálni a gyökereit és megérteni őket. Válaszokat kerestem.
- Minél objektívebb lenni, hogy képes legyek tiszta fejjel nézni a dolgokat, befolyás mentesen. Tapasztalatokat szereztem, csak azért hogy tudjam milyenek. Olyan voltam mint egy tudós, aki magán kísérletezget a tapasztalás által, persze csak szép lépcsőzetesen. Ezzel képes voltam szépen, lassan tágítani a világomat, és egyre jobban összerakni magamat.
- Idővel elmélkedni a világ nagy kérdésein (pl.: a nők, Isten, az élet értelme... stb) volt az egyik legjobb hobbim (még most is :) )
- Lélektanilag nehéz helyzetekben mindig volt a fantáziámban egy hely (pl. egy sziget, ahol csak én voltam), ahová ki tudtam menekülni, ha nagyon kellett. Ez a lehetőség mindig jó érzésekkel töltött el, és szellemi és lelki biztonságot adott.
Így aztán egyre jobban értettem, hogy mi történik körülöttem, bennem és ezt felhasználva már sokkal jobban és tudatosabban voltam képes "működni". Nekem ez bevált.
Engem érdekelne, hogy mit akarsz mondani!
Kedves Vyca! Nem nagyon terveztem, hogy írogatok már ide az oldalra, de most mégis kivételt teszek, mert sejtem, milyen ez az érzés. Egyedül megküzdeni dolgokkal. Tapasztalatok alapján ezek jutnak eszembe:
Az már több mint félsiker, ha az emberben ennyire tudatosul, mi a gondja. Ameddig nem tudatosul, csak hat rá, addig sokkal rosszabb. Szerintem nagyon is jól fogalmazod meg a dolgokat, jól elemzed, és ennek feltárása már hozzásegít a megoldásokhoz. Tökéletes soha nem lesz, de jobb lehet, amiért érdemes élni.
Ami ilyenkor előre visz: ne foglalkozz a gátlásokkal. Nem baj, ha nem tudsz úgy beszélni az érzéseidről, sokan vannak így. Azzal sem, ha sokszor érzel dühöt. Az csak egy állapot, de nem azonos veled, aki vagy.
Ami segít, tűzz ki valamilyen szép célt. Akin vagy amin nem tudsz változtatni, azon nem lehet, és fájni is fog még valószínű. Mert a szeretethiány az, amit az ember nem tud elfogadni, ami a legrosszabb, ami csak lehet. Ezt tudom, ismerem. Semmi sem rosszabb, mint az. De van remény. A célközpontúság, és ha keresed a kedves emberek társaságát, barátokat keresel, ami úgy megy, hogy magad is barát vagy. Segítesz pl dolgokban, amikben tudsz. Nem kell sokat beszélni, vannak dolgok, amihez nem kell sok beszéd, ez ne akadályozzon. Ismerek nagyon csendes embereket, de ez nem feltétlen akadálya, hogy próbáljanak szép dolgokat keresni. Nem lehet mindenkinek akkora a szája. :) Sokszor van olyan helyzet, hogy a gyengébb ugat, az erősebb meg inkább csendben elfogadja, ha úgysem tud ezen segíteni. De közben nem biztos, hogy a csendes a kevésbé bölcs. Sokszor van ez így. Szóval ez ne aggasszon feltétlen. Kérd és keresd az olyan emberek társaságát, akikkel jól érzed magad, vegyél részt programokon, amin lehet, azokon érik érdekes élmények az embert. És nekem ami kulcsfontosságú, a cél. Nekem most egy csomó akadályt állít az élet, hogy elérjem a célom. Az is bennem van, hogy esetleg nem sikerül. Hogy nem biztos, hogy jóra fordulnak a dolgok. De a végsőkig kitartok, megpróbálom. Ezért megéri. Ha valami nem sikerül is, de megpróbáltam, és az út közben is érnek olyan dolgok, amikért megérte. Csak figyelni kell rá.
Összesítve: helyesen diagnosztizáltad a szeretethiányt, jöhet a megoldás. Fogsz segítséget kapni, biztosan, az élettől, kérd. És jönni fognak az olyan helyzetek, amik segíthetnek. Lehet, hogy nem a családtól, mert akin nem lehet változtatni, azon nem lehet. De neked van esélyed, a bölcsesség, szembenézés a siker kezdete, sőt több mint félsiker már.
Amúgy ez nem attól függ szerintem, mennyire nyilvánítasz véleményt. Max nem vagy annyira a középpontban, de a szeretve lenni nem azonos ezzel: körülrajongva lenni. Én gyakran nyilvánítok véleményt, amivel az emberek egy részéből éppen hogy ellenszenvet váltok ki, akiknek nem azonos a véleménye. Másokból meg elismerést, de ez nem azonos a valódi mély szeretettel. Az más. :) Annak nincs ilyen feltétele. Azt meg fogod találni, csak kérd és figyeld meg. Benned pedig úgy tör majd fel a szeretet, hogy észre sem veszed talán, de nem is kell megnevezni. :) És ezzel párhuzamosan magától csökkenni fog a düh egyre inkább, azoknak is megbocsátasz, akik egyébként nem segítettek a megoldásban, csak látszólag hátráltattak. Elfogadod, hogy ők most ott tartanak, ahol, de neked van esélyed, hogy minél több szép dolgot vigyél az életedbe. De nagyon lényeges: a düh és szeretethiány nem Te vagy, az csak egy állapot, ami képes elmúlni. Ezt érdemes tudatosítani még.
Nagyon köszönöm Katy, nagyon jól esik ez a visszajelzés, szal, hogy azt mondod jol diagnosztizáltam...mert a környezetemben olyanok a visszajelzések , hogy sokszor azt hiszem én vagyok hűlye. Ami a beszédet illeti, nem biztos,hogy ugyanarra gondolunk. Tehát engem nem a visszajelzések vagy körül rajongás szal ilyesmik miatt zavar...arról van szó, hogy engem nagyon nyomaszt az, hogy nem tudom kimondani amit érzek. Megbántanak néha és nem jelzek vissza! Nem tudom ki, hogy van vele de szerintem nem vok normális :). Anyám már beteges és ezért nem mondom ki, hogy mennyi düh van bennem iránta, de sokszor ha ebbe bele gondolok őszintén akkor arra jutok, hogy a betegsége csak kifogás számomra, hogy ne kelljen beszélnem. Félek a következményektől, félek, hogyha elkezdek beszélni pl anyámnak akkor elindul a lavina és nemtudok majd leállni s tudom, hogy nagyon fog fájni neki ha végig kell hallgania engem, félek, hogy szívinfartot kaphat. Beszéltél még a célról, hát perpill semmi célom sincs az életben, olyan vagyok mint az iránytű nélküli hajó, tudom, hogy ez hiba. De egyszerüen nem tudom, hogy mi az amiért érdemes lenne tennem :D ezt még én is nevetségesnek találom. Annyira bele zuhantam saját életembe, hogy nem látom semminek az értelmét, épphogy élünk, mégsem motivál, hogy keressek jobban fizető munkát.... Néha azt hiszem, hogy baj van velem az emeleten...
a legelső és legfontosabb lépés, hogy a dühtől meg tudj szabadulni. A düh alatt valószínűleg fájdalom, elhagyatottság van.
Van rá módszer hogy kiadd magadból, nem kell rázúdítanod az édesanyádra. Egyrészt azért mert indulatból az ember mindenképpen elvakult és túloz, a másik pedig, ő megadott minden amire képes. Ennyire volt egyáltalán. Ezt el kell fogadni, de csak akkor tudod, ha a dühtől megszabadultál.
Kellene keresned valakit, aki segít ebben. Hol laksz?
Sőt, elképzelhető, hogy miután egyre inkább megoldod ezeket, egyszer csak azt veszed majd észre, hogy Te fogsz segíteni ösztönösen azoknak, akik átélnek tartós szeretethiányos állapotokat. Sajnos sok ilyen eset van, de azért vagyunk egyek mi élőlények, hogy segítsünk egymásnak, egyik kéz nyújtja a kezét a másiknak, az is másiknak, stb stb , és így tudjuk szép lassan szebbé tenni életünket. Valami ilyesmi :) Csak ez nyilván nem egy napos dolog, ez egy folyamat. De megéri minden egyes lépés.
Szeresd Magad!
Nem a tükör az oka annak ha nem tetszö dolgot látsz benne. ;)
Sajnálom....még egy közhely... :P
Talán egy belsö gyermek meditációs gyakorlat lenne jó kezdetnek.
Mennyire szoktad kívánni az édességet?
Amúgy már hogy ez mind megfogalmazódott Benned a legnagyobb lépést már megtetted! ;)
Erika Szeretettel!
Vicaa,ugye azt tudod,hogy rajtad kívül senki nem fogja megoldani a problémádat.
Itt valóban sok rendes ,megértő ember van-ahogy mondod-,és mindenki próbál neked a maga módján segíteni,de a felismeréseket neked kell megtenned magaddal és a problémáiddal kapcsolatban.
Az én véleményem szerint sok mindent rosszul gondolsz,próbálod teljes mértékben másokra vetíteni a szenvedésed okát,ettől még inkább gyűlik benned a düh,és azok a blokkok,ami miatt ne tudsz kommunikálni,és már haragszol az egész világra,nem csak másokra,hanem leginkább saját magadra.
Első lépésként magaddal kéne kibékülnöd, mert addig/ha magaddal sem állsz szóba,hát/ nem nagyon tudsz elmozdulni ebből az állapotból.
Ki is vagy te?
Én utánad néztem,egy gyönyörű szép,külsőleg egészséges fiatal lány.Tiéd lehetne az egész világ, minden szépségével,ha hajlandó lennél meglátni,észrevenni,beengedni magadba.
Ne haragudj,hogy most ilyen példát hozok,csak szeretnék benned valamit felébreszteni.
Mit szólnál,ha nem ilyen szép egészséges fiatal lány lennél,hanem mondjuk egy tolókocsihoz lennél kötve,bénán,elsorvadva,kiszolgáltatva másoknak,és úgy kéne élned az életedet.Mert vannak olyan emberek,akik még ilyen állapotban sem keserednek el,és harcolnak,hogy amennyire lehetőségük van ,emberhez méltó életet éljenek. Neked pedig erre 100%-os lehetőséged van.Gondolj ebbe bele,
mégis csak van olyan dolog amiben igen csak szerencsés helyzetben vagy.
És tudnék még neked számtalan példát felsorakoztatni,hogy bár sok problémád van még,de mégis más vonatkozásban mennyire szerencsés vagy,és mennyire hálás lehetsz a sorsnak,pl. ennyire súlyos problémákkal nem kell küszködnöd.
Ezzel nem kisebbíteni akarom a ,,bajaidat'',csak azt szeretném mondani,hogy minden belátás kérdése.
Például az is hogy minden problémádat,amit most nehézségnek érzed,a szüleidre leginkább édesanyádra akarod hárítani.
Valószínű,hogy a szüleid megtették ,ami tőlük telhető volt,és nem szándékosan ,nemtörődömségből tették veled azt ,amit most felrósz nekik.
Én sem tudtam pl. intím dolgokat megbeszélni az édesanyámmal,mert ő kicsit szégyenlős típus volt.
Én nem is erőltettem ezt ,de igényem volt rá,és vagy megkérdeztem apámat,nem volt ciki ,vagy leemeltem egy könyvet a polcról és megnéztem ,amire kíváncsi voltam,vagy egy idősebb barátnővel beszéltem meg,vagy egy nagynénivel a családból.Soha nem jutna eszembe ezért anyámat okolni,amikor más területen pedig maximálisan teljesített a családjáért.
Arra szeretnék kilyukadni,hogyha az emberben megvan az igény valamire,annak megtalálja a módját.
Tehát akárhogy is ragoznám a dolgot,mindig is minden tőled függ,még akár gyerekként is.
Azt mondod tőlük nem kaptad meg ezeket a dolgokat,de ha igényed volt bármire is,figyelhettél volna ,a környezetedben,esetleg a rokonságban,vagy egy kicsit idősebb közeli baráttal beszélgettél volna.
A te döntésed volt,már akkor is ,hogy bezárkóztál.
Most meg már annyi dühöt keserűséget halmoztál fel,hogy üvöltenél.
Hát üvölts! Engedd ki magadból a fájdalmadat! Nem kell ehhez hallgatóság,ehhez csak te kellesz.
Mondjad fennhangon ,mondd minden sérelmedet ,bánatodat,mondd megállás nélkül.
Kiabálj,ha kell sírj,ha kell,engedj ki magadból minden fájdalmat,ami lebénít téged,ami meggátol,hogy
beengedhesd magadba,hogy milyen szép is az a világ,ha nem haragszol rá éppen:)
Aztán nézz bele a tükörbe,nézd meg magadat,hogy milyen szép fiatal nő vagy,és milyen sok esélyed lenne,hogy boldog légy,hogy gyönyörű,teljes életet élhetnél,és a lehetősége csak is a te kezedben van.
Neked kell felismerned ,hogy minden tőled függ,nem másoktól.Téged senki nem tud tönkretenni,csak egyedül saját magad.
Ha nem szereted ,és nem értékeled magadat.Ha nem vagy hajlandó észrevenni,hogy milyen gyönyörű és értékes ember vagy ,aki előtt ott áll az egész élet,ami szintén gyönyörű lehet ,hogyha te úgy akarod.
Hiába szerettek volna jobban a szüleid,és hiába törődtek volna többet veled,ha te most nem szereted magadat,és nem törődsz magaddal,és ezt az ő nyakukba akarod varrni.
Ha rájössz,hogy minden tőled függ,minden olyan lesz,ahogy te felfogod,ahogy te látod,ahogy te megteszed,vagy nem teszed.Hogy semmi nem számít ami a múltban volt,mert a sorsod a te kezedben van és senki máséban.
Engedd ki a dühödet,lásd be ,hogy ezek nem valós dolgok,csak hátráltatnak ,visszafognak téged,
mert te nem ez vagy,nem a dühöd,nem az elkeseredettséged.
Ezeket csak itt felhalmoztad tévedésből,mert nem tudod igazán ,hogy ki is vagy te,és a nagy keresgélésben elveszítetted a fonalat. El kell engedned ezeket a téves gondolataidat,érzéseidet,
de előbb be kell látnod,hogy nem ez az igazi ok ,amiért nem találod a helyedet,hanem az,hogy önmagadat nem találod.
Azt keresd meg ,az igazi lényedet,és majd meglátod,hogyha megtalálod,hogy milyen nagyszerű dolgot találsz,micsoda kincset,aki nem egy ,,csődtömeg'',ahogy most gondolod,hanem egy erős,mindenre képes csodálatos ember.
És meglátod akkor a világ is milyen szép lesz egyszerre.Észreveszed ,hogy süt rád a nap,és pattannak ki a rügyek,éled a világ,ahogy te is,csak vedd észre,mert a része vagy.
Figyeld a természetet.A föld a gyökered. A víz a lelked.A szélben szabad vagy ,repülhetsz.
Meríts az energiájukból,hogy te is feléledj a tavasszal,és a tűz már azért lobogjon benned,hogy tudd
hogy miért születtél,azért hogy boldog légy.Csak hagynod kell,hiszen megkaptál mindent.Élj vele,és ne ellene.
Ha a dühödet kiengeded,ha belátod,hogy tévedésben élsz,ha megkeresed az igazi önmagad,meg is tudsz bocsátani már mindenkinek,és magadnak is. Ha megbocsátottál,akkor szeretni is tudsz,ha pedig szeretsz,akkor legyőztél minden akadályt.
Rajta Vycaa! Bízz magadban! Mindenre képes vagy ,ha akarod!
Az érvénytelenítő környezet azt jelenti, hogy a környezet visszajelzése szerint az egyén saját tapasztalatainak mind a leírása, mind az elemzése hibás. Ezen kívül a egyén érzelmeinek okát az érvénytelenítő környezet a személyiségjegyeknek tulajdonítja. Az érzelmileg érvénytelenítőkörnyezet intoleráns a negatív érzelmek megjelenésével szemben.
Következmények. A gyerek nem tanulja meg kezelni az érzelmeit. A probléma túlegyszerűsítése miatt az egyén nem kapja meg a környezetétől figyelmet, a támogatást és a tanítást. Csak akkor figyelnek rá ha szélsőséges viselkedési reakciót mutat, tehát a környezet ezeket a reakciókat felerősíti.
Három családtípus az érvénytelenítő környezetben
1. Kaotikus család - alkoholista szülők, minden kiszámíthatatlan
2. "Tökéletes család" - mindenki tökéletes, csak a nehezen kezelhető nem, ő a fekete bárány
3. Tipikus család - nyugati "értékek" képviselete, az érzelmek alárendelése a gondolkodásnak és az eredmények hajszolásának.
Forrás Marsha M. Linehan aki nem kevesebbet tűzött ki célul, minhogy összeházasítja a hagyományos pszichológia eredményeit a ZEN-nel.
Abszolút ezt tapasztaltam Kati, az én problémám sosem volt fontos. És a legrosszabb és legstresszelőbb az volt, hogy mind1 volt mitcsináltam csak ne zavarjam anyámat, tehát tőle kicsitt távolabb,. hogy ne legyek lábalatt házimunka közben és mindig teljes csendben, legkisebb zajért orditott, hogy nem érteme, hogy őt idegesíti, aztán a sírás na az...ugyebár azzal is jól le lehet vezetni a stresszet de én nem tehettem, akkor az volt, hogy mit nyavajgok, amikor tizenéves lettem akkorra megszoktam, hogy csak este kb 10 után sírhatom ki magam mikor ,már biztosan nem nyit rám, persze akkor már nem olyan az inger, nekem nincs már olyan felszabadító hatása. és ez úgy berögzült, hogy most is csak akkor merek sirni pedig nincs is velem egy lakásban most.
nem sír azonnal, amikor a fájdalom keletkezik, akkor jó része elfojtódik. A meditáció utat nyit ezekhez a fájdalmakhoz. Vagy a transzlégzés például. Vannak filmek, zenék, ahol ha beleéled magad a történetbe, a sírás csak úgy ömlik kifelé.
Gyászmunkának nevezik a fájdalmak felnyitását és feldolgozását, mert minden veszteség gyász. A soha meg nem kapott boldog gyerekkor is az. Ha el van fojtva hosszan tartó megoldatlan krízist jelent.
Az, hogy ez egy segítővel, terapeutával vagy egy csoporttal közösen történjen az azért életbevágóan fontos, mert felül kell írni azt, hogy amit érzel, az nem számít, tehát magát az érvénytelenítést. Ez az első lépcső. Utána következik a fájdalom feldolgozása, a gyerek én gyógyítása,a történtek elfogadása, a megbocsátás. Ez elég hosszú folyamat, de a meditációk használatával töredéke, mint a hagyományos pszichológiai út.
Nekem van szerencsém megtapasztalni a másik oldalt is, ugyanis van kettő gyerekem. Amikor ők születtek, kőkemény materialista voltam, spiritualitás nem túl régóta meghatározója az életemnek.
Nem volt könnyű sem nekik, sem nekem, de ma már elég sok dolgot átbeszéltünk. Ők tudják és elfogadják, először minden embernek saját magát kell szeretnie és elfogadnia. Ha saját magát nem szereti, akkor a gyermekét sem tudja. Ha bajban van, az élete, az idegrendszere összeomlott, saját magát kell újra felépíteni és akkor tud szeretet adni a gyerekének. Az anyák önzetlensége csak egy határig tart, ezt a határt az anyának tartania kell, mert ha ő összeomlik, akkor még azt a keveset sem tudja megadni a gyereknek amit addig biztosított.
Tisztában vagyok vele, hogy nekem kell megoldani, nem is az a célom, hogy itt megoldjátok helyettem csak véleményeket, tapasztalatokat szeretnék. Sok jó és szép dolgot leírtál és ezeket köszönöm de egyvalami nagyon szíven ütött! Sebeket szakított fel (ami nem baj mert utána jobban gyógyul) de most kib.......l fáj, és ez a következő:
"Tehát akárhogy is ragoznám a dolgot,mindig is minden tőled függ,még akár gyerekként is.
Azt mondod tőlük nem kaptad meg ezeket a dolgokat,de ha igényed volt bármire is,figyelhettél volna ,a környezetedben,esetleg a rokonságban,vagy egy kicsit idősebb közeli baráttal beszélgettél volna.
A te döntésed volt,már akkor is ,hogy bezárkóztál."
Tényleg? Komolyan azt gondolod, hogy egy 4-5 éves gyerek hibás azért mert nem mer odamenni az oviban, hogy szeretne azzal a bizonyos játékkal ő is játszani? Ő tehet arról, hogy szorong és nem meri megkérdezni, hogy ő beszállhat-e abba az x játékba? Tényleg én tehettem arról, hogy "ölték" egymást a szüleim?????? és én megpróbáltam, tudod? élénken él bennem az emlék mikor rángattam apám nadrágját, hogy eresszétek már egymást! és bele gondolok az incesztus áldozatok helyzetébe....tényleg tehetett arról az a 4éves kislány, hogy a rohadék nagyapja molesztálta??????vajon joguk van hozzá? megtehetik ezt a szülök csak mert életet adtak nekünk?joga volt idegbeteget csinálni mindkét gyerekéből? igen igazad van abban, hogy ami MOST van arról én tehetek! De! valahogyan fel kell dolgoznom a múltamat. nem? te mit gondolsz erről? Azt írod, hogy másra hárítom a felelősséget, tudod, hogy sajnálom anyámat? leélni abban e lelkiállapotban és abban a helyzetben egy életet...nagyon durva. De ez nem mentesíti attól, aminek kitette a saját gyermekeit. Mostmár érted, hogy gondolom? Büntudatot okoztak nekem, és ezt próbálom lerendezni magamban. Tudom, hogy magammal kell kibékülnöm, kiderült amikor leléptem otthonról és a probléma maradt, tehát bennem gyökerezik. és tényleg nem akarom senki nyakába varrni, de ettől még kib.....tt dühös vagyok! és meg kell oldanom és nem találom a megoldását. és ez nem egy pillanatnyi elkeseredettség sajnos, ez állandó állapot ami azóta tart amire csak vissza emlékszem kicsi koromból, állandó idegeség amit már nem nagyon tudok kontrollálni, állandó erős szorongás, csak épp most jött el az a pont hogy úgy érzem összeroppanok, nem birom tovább.
az előző életből eredő karma, ami miatt a gyerek szenved.
Akkor és ott az a gyerek ártatlan. Ez egy nagyon kemény paradoxon.
Aki ezt nem élte meg, annak ez csak egy sztori a sok közül. És pontosan ezért kell sajnos átélni. Ismerni kell a lelki fájdalom mélységét, erejét ahhoz, hogy azt mondjuk, ezt még az ellenségemnek sem kívánom.
Vyca, nagyon megértem, hogy ezt váltotta ki belőled ez a vélemény. Én is mindig utáltam, ha azt mondták nekem, hogy belőlem ered, én váltottam ki, hogy a gyerekkorom így vagy úgy telt. Az lehet, hogy a szüleinket valamilyen szinten mi választjuk, erre nem tudok bizonyítékot, mindenesetre így próbálom valahogy kezelni ezt:
Nekem is van olyan családtag, aki sok szomorúságot kreált a család életébe, úgy, hogy igazából nem is volt annyira tudatában, mert nem annyira tudatos, mondjuk úgy, hogy nagyon nem az. Azóta mintha javulna, de a gyerekkorom sok szomorú elemet tartalmazott emiatt.
Amikor ezen gondolkodtam, megpróbáltam így: igen, ebben és ebben nem én voltam a hibás, gyerekként meg főleg nem. Sajnos ő (és még akik megbántottak valahogy életem során) ott tartott akkor tudatosságban, ahol. Ezt el kell fogadjam, ez van, nincs mit tenni. Akkor kezdtem elemezni, hogy de mit tehetek én, hogy életembe több szépség jöjjön. Ettől függetlenül. Ami volt, volt, és most is van sok gond. Családtól függetlenül is, nekem is összecsaptak most a hullámok, több téren. Próbálom úgy, hogy igen: ezért tényleg nem én vagyok a hibás! Ezen meg azon tudok változtatni, van, amit tényleg tehetek, és próbálom is. Nem mindig sikerül úgy, ahogy szeretném, főleg, ha beütnek gátló erőelszívó tényezők, de ahogy sikerül, úgy próbálom. És hoz ez apró szépeket, és remélem, hogy egyszer jobb lesz.
Téged elég tudatosnak látlak írásaid alapján, nagyon jól összeszeded a dolgokat, és igyekszel átlátni, jól elemzel szerintem. És emiatt még nagyobb esélyed van arra, hogy tudatosan, elemzés után és közben elindulj a több szépség felé, ott, ahol lehet, azon változtatva, amin lehet. A világ jelenlegi állapotában úgysem lesz minden tökéletes, de a szép dolgokért megéri kitartani.
Valahogy így próbálom, nekem ez válik be leginkább.
Kedves Vycaa,örülök ,hogy mégis csak értelme volt annak ,amit írtam,mert végre megszólaltál!
Ez volt a célom,hogy végre kiöntsd a szívedet,és remélem most már nem haragszol ezért rám.
Csak általánosságokat írtál,így mindenki csak találgathatott,hogyan is segítsen neked.
Így hogy ,,felszakadt egy seb'' benned ,kicsit könnyebb lett neked is mert elmondhattad,és
nekünk is ,mert legalább tudunk már konkrét dolgokat az életedből,és nem általánosságban próbálunk okoskodni.
Csak a tüneteket írtad le,amikből lehetett ugyan sejteni,hogy nagy baj van,de hogy konkrétan mi az ,látod ahhoz kellett ,hogy valami kiverje nálad a biztosítékot,és végre hajlandó legyél beszélni:)
Most kaptunk tőled egy jó kis csomagot-hát kemény-de ez kellett,hogy konkrétum legyen az okokból,és célirányosan tudjunk neked segíteni.
Ha ezen túl leszünk majd,akkor lehet ,hogy megint írok neked valamit, /amit szintén senki nem ért majd:)/,de nálad esetleg kinyitja az újabb bezárt kaput.
Persze szóban ,élőben ez sokkal hatékonyabb lenne,de hát Te választottad az írásbeli formát,
Itt kell megtalálni a lehetőségeket. /Tudod ellenkező érzelmeket kellett adnom,hogy a valódi feltörhessen:)/
Sajnálom ,hogy fájdalmat okoztam neked,de egyben örülök is,hogy a legnagyobb probléma kiszakadt belőled.Azt gondolom,hogy ez neked is,nekünk is nagyon szép eredmény,mert innen már el lehet indulni,és tudom,hogy fájt neked,de valld be,talán kicsit könnyebb is lett hogy felszakadt ez a dolog belőled.
Azért mondtam,hogy Te kellesz a megoldáshoz,mert nélküled ,a közreműködésed nélkül nem megy,segíthet neked az Atyaúristen,ha bezárkózol,nem beszélsz.
Tudod ilyen esetekben sok megoldás van. Egy pszichológus először beszéltet,/különböző módszerekkel/ aztán felállítja a,,terápiát'',amivel segíteni tud.
Itt az oldalon pedig egyrészt vannak nagyon segítőkész emberek/komoly tapasztalatokkal/ ,másrészt van egy zseniális kidolgozott anyag az ember problémáinak megoldására,különösen az ilyen mélyen beivódott,szinte megoldhatatlannak tűnő problémák oldására./a Sirály csomagok/
Csak azt tudom mondani,hogy látszik a hajlandóságod,hogy tegyél magadért,jó volt a megérzésed,hogy ide jöttél.Ha egyre jobban kinyílsz majd,akkor nyílnak meg a lehetőségek is egyre inkább a számodra.
Kriszti csoportba való invitálása is fontos lépés lehet,mert a közös energiák még jobban segítenek.De akkor is a Te kezedben van a kulcs,mert mindehhez,amit itt kínálunk neked,elsősorban Te kellesz!.
A Te megnyílásod,elfogadásod,közreműködésed,akaratod.
Én most már bizakodó vagyok,mert a legnagyobb akadály elhárult.Megnyíltál.Innen már könnyebb:)
Hát ez jól összejött, persze hogy nem haragszom csak akkor ott felháborodtam :) igazából ami miatt a legjobban haragszom a szüleimre az az, hogy magamra hagytak. Rengetegszer volt az, hogy sötétedéskor még kint kóvályogtam az úton, valamiért a házban féltem egyedül és kint kevésbé, már 1évesen is elvesztem egyszer...mesélték, egyedül úgy elmásztam, hogy egésznap kerestek :) szal amikor már szégyelltem szomszéd gyerekekhez menni akkor egyedül kóvályogtam kint, hogy ne féljek annyira, ennek oka, hogy anyám rengeteget dolgozott, valahogy még megtudnám bocsátani ha legalább keresett volna. Megértem, hogy nem szivesen ment ő sem 12órában aprópénzért de mégis, apám a kocsmát választotta. Az örökös bizonytalanság szerintem betett nekem. hiány volt beszélgetésekből, biztos ezért megy most nehezen. Na meg ahogy Kati is írta az érvénytelenítés, pl egyszer mentünk szezonális munkára 2 barátnőmmel, én nem bírtam, az ők figyelmüket otthon felhívták: nem küld senki téged csak akkor menj ha tényleg kedved van.....és nekem meg kiabált anyám hogy "legalább ennyi hasznom legyen", és nem hitték hogy fájdalom miatt nem akarok menni, elcibáltam anyámat orvoshoz amikoris kiderült, hogy komoly gondok vannak a csontjaimmal. Soha nem értettem, hogy miért nem hisz nekem, hisz sosem hazudtam ilyesmit, mindig csak azt mondta kényes vagyok. na mind1 :) jólesik hogy leírhattam.
Kedves Vycca!
Már nagyon rég nem írtam ide, utóbbi hónapokat azzal töltöttem, hogy összerakjam magamat és most már az eredmények is kezdenek látszódni. Hasonló problémákkal küzdöttem, mint Te, tele voltam dühhel az anyám és a családom jó része felé.
Nem csak a bensőmben érzem, hogy jobban vagyok, lassacskán a külső eredmények is megmutatkoznak. Amiket Éva ír, azok nagyon jók, nekem is szükségem volt rá, hogy kiadjam a dühömet, nekem amikor még nem voltam nyitott, hogy transzlégzésre menjek (ez egy nagyon jó módszer, hogy megtanuld kifejezni az érzéseidet), akkor az segített, hogy betettem valami jó hangos zenét és kitomboltam magamból a fájdalmaimat. Volt, hogy közben elképzeltem, hogy beledobálom valamilyen tűzbe a gondjaimat, elégettem őket. Aztán egyszer csak azt vettem észre, hogy ezek a felszíni eszközök nem elegendőek. Nekem kellett Kati és Sanyi személyes segítsége is, illetve amik igazán nagyot dobtak rajtam, azok Sanyi önelfogadás meditációi. Én is azt gondoltam, hogy elfogadtam a külső körülményeimet, de közben meg mégis csak bujkált bennem elfojtott harag. Azóta egyre inkább azt tapasztalom, hogy a belső változások elindulásához kell az elfogadás, hogy „itt tartok”, befogadni a fájdalmakat, a haragokat a külvilág és magam iránt és nem a beletörődés (leszarom tabletta magyar módra), hanem a valódi elfogadás, amikor megszűnik az ellenállásunk. A fájdalmaim meggyógyításához én is gyerekén gyógyítást használok, csak már annyit módosítottam rajta, hogy minden fájdalmamra küldöm az energiát meditációban, múltba, jelenbe, jövőbe.
Én is tudtam az eszemmel, hogy boldog is lehetnék, mert van egy férjem, aki szeret, két szép egészséges gyerekem, mégsem voltam az. Amíg a bennem lévő téves tudattartalmakat nem dolgoztam ki magamból (nekem ez szintén meditációval sikerült), addig én sem láttam, hogy akár boldog is lehetnék. Sőt pont azok miatt nem láttam tisztán. És lassacskán (bár utólag nézve pár hónap alatt óriási változásokat tapasztalok magamon) lebontottam magamról ezeket a téves tudattartalmakat. Ja és hosszú ideig, kb. 4 és fél évig csak bolyongtam, tele voltam elméleti tudással, de az nem segített rajtam. Azóta látom, hogy igen, szép és jó az életem, úgy ahogy van és ha mégis valamiben elakadok, akkor most már megvannak az eszközeim, amivel helyre teszem magam és pont ezért hálás tudok lenni, ha jön valami „akadály”, mert észbe kapok, hogy mivel van dolgom.
De megmondom őszintén, nem ment volna egyedül. Kellett hozzá Sanyi, Kati, Szőlősi Zoli, Máté, Edit, Vera és Sikka segítsége, a beszélgetések, még ha csak 1 mondat is volt az, de a helyén volt. És persze a többiek és persze a külső környezetem, akik-amik vissza-vissza igazolják, hogy van még bennem rendezetlenség. Most már eljutottam oda, hogy többnyire azonnal, vagy legalább is elég hamar nyakon csípem, hogy mivel van dolgom egy-egy történés után. És ez óriási dolog szerintem. Az mind igaz, amit Éva ír, de én úgy tapasztaltam, hogy nem tudtam tisztán látni, amíg a tévedéseimet el nem engedtem. És az elengedéshez kellettek a meditációk, a mélyebb tudati szinten végzett lelki munka. Kellett az emberek segítsége, de nyilván az sem ért volna semmit, ha én magam nem tettem volna bele a lelki munkát nap mint nap.
Szia Kriszti!
Én ezt gyorssegélyként írtam Vycaanak.Amit ő most hirtelen tudna tenni magáért. Hogy döbbenjen rá,hogy nincs olyan rossz helyzetben ,ahogy ő azt érzi.
Szó sincs arról,hogy ő ne fogadjon el külső segítséget,vagy ha egy kicsit elengedte a dühét ,haragját,
és olyan állapotban van ,akkor ne folyamodjon meditációs gyakorlatokhoz.
De ahogy ő most el van keseredve,nem hiszem hogy alkalmas lenne erre,vagyis először le kéne higgadnia egy kicsit,és ehhez adtam neki tanácsokat,hogy kicsit másképp láthassa a dolgokat,és kinyílhasson az a szelep,amit már szétfeszít a düh és elkeseredés.
Hogyan tud egy dühös ,elkeseredett ember ,aki haragszik a világra és saját magára is,befelé fordulni,és megnyugodva meditálni? Szerinted ilyen állapotban ez lehetséges?Vagy előbb kéne egy kicsit engedni a szelepen?
Szia Éva!
Persze, igazad van, nem véletlenül írtam én is, hogy ezért csináltam itthon a tombolós gyakorlataimat. Amúgy meg észrevettem, hogy érzések jönnek-mennek, egyik pillanatban még utáljuk magunkat és természetszerűleg ebben az állapotban az egész világot, másik pillanatban jobban vagyunk. Amikor viszont nagyon rosszul érezzük magunkat, akkor segít a tombolás. Legalább is nekem segített. Csak a saját tapasztalataimat írtam. De ahhoz, hogy a világlátásom megváltozzon, ahhoz nem volt elég, hogy mondták, hogy nézd meg milyen szép életed lehetne, vedd már észre, hogy milyen szép életed van. Sőt, nem éreztem férfiasnak a férjemet, és ha dicsérték a barátnőim a férjem, akkor sírva fakadtam. Pedig a saját nőiségemmel volt gond, értéktelen nőnek tartottam magam és ezt vetítettem ki a házasságomra és a férjemre. És ez viszont meditációban derült ki. Sőt, tovább megyek, nem is önálló, magányos meditációban, hanem egyik klub alkalmával, amikor többen voltunk. Ez sem véletlen, a csoportos meditáció sikeresebb az energia áramlások miatt (remélem jól mondom). Valamint kívülről jobban látnak minket, mint mi magunk.
Ezért írtam, amit írtam. Valóban pontosításra szorul, először tombolás, utána meditálás. A kettő együtt. De egyik a másik nélkül nem vitt engem előre. Tombolhattam én akármennyit, nem volt elég.
Köszi, hogy rávilágítottál a pontatlanságomra.
Szeretettel: Kriszti
Olvasom a hozzászólásokat, szerintem Vycának kell érezni, tudni, mi segít neki. Ez nagyon egyéni lehet, sőt egyénen belül is változik időnként, azt figyeltem magamon.
Vyca, szerintem akkor is segíthetnek medik, szép zenék, ha nem adtad ki teljesen a dühöd, sőt lehet, az old valamit fel. Nekem most nagyon sokat segít a zenehallgatás, a Shanti-mantrák. A Shanti békét jelent szanszkrit nyelven. Többféle is van, szép zenével aláfestve, imádom, ajánlok párat a youtubról:
http://www.youtube.com/watch?v=-BwxnFd1oGc
http://www.youtube.com/watch?v=ts7x6RPZrk0
Om mani padme hum 2 változatban:
http://www.youtube.com/watch?v=TDUdT5z_CBU
http://www.youtube.com/watch?v=0YEq3St7CGs
Szeretem segítségül hívni a művészeket, hát ha még mantrával van összekötve. Azok a tudatalattidra hatnak, segítve a tudatot, könnyebben összekapcsol dolgokkal, szeretet-erővel. Nekem nagyon beválik. Az Om Mani Padme Hum a szeretet és együttérzés mantrája. És ezek a zenék is nagyon szépek szerintem.
De biztos megtalálod, ami neked jó. Személyes segítség+önmagad, sokféle lehet. Sőt ezek egyszerre mind. És még fontos az idő, hogy ez egy folyamat, és egyre jobb lesz.
Amire utaltál még, most jut eszembe: a tánc. Írtad, hogy nem szabadít fel. Azzal én is úgy vagyok, hogy nem szeretem a bulikat, a zene sem jön be meg úgy az egész... Én sem tudok ott feloldódni, ezért nem is keresem. Viszont szeretek otthon táncolni, csak berakok egy kedvemre való zenét, táncolok, ahogy jön, és jót szokott tenni az is.
Nem tudom, hogy ismered-e a Hellinger-féle családállítást. Én pont ilyen, vagy ehhez hasonló kommunikációs problémával mentem el egy családállításra éppen egy évvel ezelőtt. Már előtte kb. egy éve szenvedtem magammal, egyre nagyobb volt a baj az életemben, a kapcsolataimban. A lakásból is nehezen mozdultam ki, a környezetemtől pedig folyton azt kaptam, hogy szedjem már össze magam. Volt, hogy két hétig nem mentünk ki a lakásból a gyerekekkel. Folyton a földet bámultam, ha emberek között voltam... stb. A családállítás üzenete akkor szinte érthetetlen volt számomra. Azt mondta ott nekem a vezető, hogy ki kell lépnem az álomvilágomból, fel kell vállalnom magam, nem másokra mutogatni, és hogy az apám életét élem. Aztán szép lassan, hónapról-hónapra történtek a kis csodák. Eljártam emberek közé, igyekeztem segíteni a környezetemben, megismerkedtem emberekkel, bár beismerem, hogy kezdetben szinte erőszaknak tűnt még a beszélgetés is. Folyton azon járt az agyam, hogy nem érdemlem meg, hogy barátaim legyenek, és biztos csak sajnálatból beszélgetnek velem. Aztán megismerkedtem a Katival, a Krisztivel, ja legelőször a Sikkával :) és most már képzeld, munkám is van, és kéthetente összejárunk egy klubba, ahol segítünk egymásnak. Ha pesti vagy, most csütörtökön szívesen látunk! A munkát a Kati segítségével találtam, de ez is egy hosszú történet. Meg én is tudnék még mesélni :) Nekem nagyon lassan jött a változás, mert nekem a görcsös akarást kell elengednem. Na meg elfogadni magam, és nyílni, nyílni, nyílni. Mostanában sikerült például, hogy nyitottan járok-kelek a világban, és befogadom, amit a pillanat hoz. Nagyon nagy élmény. Szóval azt akartam írni, hogy én borzasztó türelmetlen voltam, és valami körülírhatatlan csodát vártam. Amit egyébként meg is kaptam, csak nem láttam, még mostanában is sokszor megzuhanok. Nehéz befogadni az örömet, erre pont hétvégén hívta fel a figyelmem a Kati. Most ezzel foglalkozom. :) Szóval ez nem egy sétagalopp, de nagyon sokat segít, ha tudsz beszélgetni olyanokkal, akik hasonló cipőben jártak/járnak, és kicsit egyesítjük erőinket :)