A Szfinx
A szomjúság vizet kíván. A sötétség fényt. A hideg föld a Napot kívánja. A forró Nap enyhet adó szelet. Az égő erdő oltást kíván, a túláradt folyó sziklát, mely útját állja.
És ennek soha nincs vége.
Csak ott, ahol a sötét és a fény összeér és többé nincsenek. A tűz és a víz összeér, és kioltódnak egymásban. Ahol véget ér a végtelen idő. A határtalan határán túl.
Az Óperenciás tengeren is túl, az Üveghegyen is, valahol a Gyémánt Palotának tükör-termeiben.
Ahol minden csak van és olyan amilyen, lüktet, változik, kíván, megelégszik, újra megszomjazik, elalszik és felébred, táncol, csak táncol, körbe, kozmikus sebességgel, villan és kialszik, elmúlik és újra kél - s ahol nem vágyunk ezekből egyre sem. Nem világosulunk a fénnyel és nem enyhülünk a vízzel, hanem mindezekben mozdulatlan és némán fürdünk, rezzenéstelenül, élő karunkkal őket ölelve.
Namaszte
Hozzászólások
6 hozzászólásjuttatta az írásod eszembe :
http://www.youtube.com/watch?v=_cckCensDIU
visszafelé játszva :
http://www.youtube.com/watch?v=D684xUHR5KQ
Namaszte : felacso
...majdnem csúnyát írtam... ez hátborzongató. És szerintem nem vicces. Így éjfél előtt és lefekvés előtt meg kifejezetten kellemetlen. Hát nem vagyok ijedős ilyen témákban, de rendesen belerántottál. Amúgy elgondolkodtatott, és ez jó, mert leveszi kicsit a töltést.
Szóval tisztára olyan, mint a pasi árnyékoldala.
A dal hallgatása közben épp eszembe jutott, hogy leírom neked, azért ez elég asztrális dal, és bár szerintem is zseniális a fickó, és egy egy sor talán tényleg utal arra halványan, amiről írtam, de alapjában véve a világlátása, a blokkjai totál megakadályozták, hogy kiírja és elérje azt, ami miatt ez a dal is megszületett. Aztán elvetettem, hogy leírom, de a második dal után úgy döntöttem, mégis.
A két dal egyébként elég teljesen megszólaltatja a lelkét, valóban. De csak a lelkét. Ő is egy tipikus művész-zseni volt, azok a poláris világ szélsőségeit élik meg, és ebből a feszültségből írnak. Aztán rendszerint nem élik túl. Nekem jobban bejön Mozart típusa, aki csak kicsit bolond lett, meg éhenhalt szegény, de a csatornája, az kétségkívűl olyan tiszta volt, mint a gyémánt. Tudtad, hogy soha nem javított abban, amit leírt? Képzeld csak el: teljes szimfóniákat ezer szólammal, készen. Mintha a színpadon hallanád. Pontosabban, ahogy készen hallod, úgy hallotta ő is a belső hallásával, és hajszál pontosan le tudta írni. Ő nem a lélekből (itt:asztráltest) csatornázott, és nem volt teletűzdelve a zenéje a saját blokkjaival. Felemelte magát és másokat a zenéjével. Évszázadok óta ezt teszi. :) Mert eggyel magasabb szintről írt.
Ne érts félre, én is szerettem ezt a dalt, meg Máté Pétert. De nem igazán látom, hogy szól arról, amiről írtam. A "most" az egyetlen kapcsolat, meg egy-egy szép kép a dalszöveg sorai közt, de végső soron az élet elmúlását hirdeti és attól is fél. Abból a motivációból fogalmazza meg a földi élet értelmét.
Ha belegondolok, épp az ellenkezője annak, amit írtam.
Egyébként ezt az árnyékoldal-dal klasszul meg is jeleníti. Ugye-ugye,a tudatalattiból egyből kiderül a pálya. Az ima az élni tudásért. A rettegés, és a másvilágra való menekülés, mert nem tudunk élni. Szegény, ezt is tette.
A szellemiek ezzel szemben azt mondják: az élet az, ami örök, minden abból lészen, ezért semmi nem ér véget, és semmi sem ismételhetetlen. (reinkarnáció) A születés és a halál az illúzió, nem a létezés. A változó az illúzió, nem a változatlan. Ezért nem kell félni.
Nem azért kell a mostnak élni, mert félünk a jövőtől. Hanem azért, mert a mostban van a jövő, az élet, a minden. Az egyetlen igazán pozitív gondolat ebben a dalban az, hogy tudj hálás lenni azért, ami van. (De aztán kiderül, hogy ennek a motivációja sincs a helyén.) Nem az a lényeg, amit a mostban élünk, nem az a változó, és semmiylen változás. És tévedés, hogy az örömöknek élünk, vagy annak kellene élnünk, vagy hogy a bölcsesség az, amikor csak arra tudunk figyelni. A viszonyulásunk a lényeg mindazokhoz, ami történik. Hogy tudjuk e szeretni, vagy nem. El tudjuk e fogadni vagy nem.
Ha belegondolok, nem is szabadna hallgatni ezt a dalt... ehhez képest sláger.. az milyen??
Szóval a Szfinx szeretettel szemléli a változót, ő maga a változatlanban van, de beengedi a változót. Meg ki is. Nem sodródik el vele. Nem boldog és nem boldogtalan. Nincs személyisége, csak személyiség-ruhája.
Szeret.
Namaszte
U.I. legközelebb ha borzongatni akarsz, figyelmeztess....
azt a Cseh Tamás dalt , amelyik számomra pár szavával , dallamával és hangulatával érzelmileg megfoghatóvá tesz a rezzenéstele vibrálást , amiről szerintem írtál .
Így csak a másik reflexiómat küldtem ezzel a dallal , ami nekem a most megismételhetetlenségéről és a tökéletesség kényszeréről szól .
Meglep a borzongásod , nálam csak a számomra pozítív és csengő - bongó , önkívületien magas dalok okoznak ilyen bőrreakciót a szellemi gyönyörhullámokon kívül .
Gyerekkoromban nem értettem , csak éreztem ennek a dalnak a töltését , de a megértéséhez szükséges érzelmi átélésekkel akkor még nem rendelkeztem .Ma már inkább szomorkásnak érzem , és figyelmeztetőnek .
Prózában : Azt a pillanatnyi meggyőződésemet akartam csak küldeni vele , hogy bármennyire is fenséges a középpont abszolút nyugalma , ha már itt vagyok , akkor , ha borotvaélen táncolva is , de élni kell a lehetőségeink között , de a válaszodban ez is benne volt .
Te megint tágabb keretek közé helyezted a dolgot . Köszönet érte .
Namaszte : felacso
Én is köszönöm, eddig még soha nem figyeltem meg ezt a dalt és stílust ilyen szemmel, és ez nekem hihetetlenül fontos. Nem is tudod elképzelni, mennyire... zenészként a Dharmám felé vezető úton ez most egy szikla -kő lett. :) Levetettem egy téves azonosulásom. :)
Ugyanakkor Michaelitával is egyetértek, nem irtózni kell, ez is egy tanítás. És minden ember, még a legtudatlanabb is mindig ad nekünk valamit, ha már összefutunk vele. Mert azért futunk össze.
Nem baj, ha szeretjük, elfogadjuk ezt a dalt, vagy azt belőle, ami igaz, vagy igaz szívvel való: légy hálás az életedért, vedd észre, mire való, hogy itt vagy. És tedd meg.
A többit meg el lehet engedni, amikor már felismertük a tudatlanságát, sőt szeretni is, csak nem megtartani. Mert nekünk már van annál fényesebb gyöngyszemünk. Nem a mi életünk, a mi érzéseink, a mi tudásunk. De találkozni vele megtanított minket megtalálni a magunkét. :)
Kegyelemmel gondolok erre az emberre és látom benne az egykori magam, aki volt olyan elkeseredett sokszor, amilyen ő is lehetett. Nekem, talán, remélem, sikerült túllépnem egy hozott karmán (a családomban voltak öngyilkosok), és részben legalább tudom, miből, milyen tévedésből származik, és hogy mit kell tennem, hogy más irányt vegyek: az életét. Ő ezt nem tudta, nem tudhatta, vagy nem volt képes tudni, de ezért ugyanúgy ne ítélendő el, ahogy saját magunk sem a tévedéseinkért, szenvedéseinkért, amelyek mind a tudatosság hiányából fakadnak. Hogy ott képtelenek vagyunk megélni a szeretetet.
Szóval te is érezted akkor amiről írtam, ez igazán érdekes. Ilyenkor indig elámulok, mennyire nehéz nekem egy egy dolgot beazonosítani. És pedig ez a dolgom/dolgunk. Enélkül nem lehet elválasztani a dolgokat. (Ha belegondolok, a máj a kiválasztás szerve, lehet h köze van ehhez a fejletlen képességemhez..., ezért kell tudatosan fejleszteni. :)
A borzongás engem is meglepett, bár én nem csak a gyönyörtől tudok... :) inkább egyébként belső borzongásra utaltam itt, meg is ráztam magam a dal végén többször (a fordítottról van itt szó), hogy valahogy lerázzam, "leborzongjam" magamról. Sikerült, egyébként.
"bármennyire is fenséges a középpont abszolút nyugalma , ha már itt vagyok , akkor , ha borotvaélen táncolva is , de élni kell a lehetőségeink között ,"
Néha én sem vagyok teljesen tudatában, miről írok :), közben pedig nagyon is :) - hát épp erről van szó. :)) Sokszor élem én is kettősségnek meg ezeket az állapotokat. Mintha az élet és élni tudás, a rámozdulás, a növekedés más lenne, mint a mozdulattalanság, a szeretet, a szemlélés. Pedig nem. A kettő egy, valahogy, egyszerre van bennünk, és ebben a látszólagos kettősségben ha rátalálunk az egyensúlyra, amelyben mindkettőben benne vagyunk, szerintem, akkor vagyunk a helyünkön..:)
Ez egyébként meg a Főpapnő Arkanumának az üzenete. :) Köszi. :))
Namaszte
Olvaslak és értelmezlek... a lelkem és szellemem ért valamit az írásodból.
A teljes megértéshez azonban most nem tudom erre a szintre felemelni magamat...
Az életutamon most az árnyékoldalam megismerése/felismerése/tudatosítása zajlik és könnyebb ráismerni például (ha már ez került elő:) a Máté Péter árnyékszemélyiségén keresztül önmagamra, mint felemelkedni abba a magasságba, amiről az írásod szól.
S az is leköti az erőimet, hogy ne kerüljek annyira az asztrális világ hatása alá, mint amennyire Máté Péter itteni leszületésében azt tette.
Hálás köszönet neki (is) azért, hogy felvállalta ezt a leszületést, hogy ezzel is taníthasson bennünket.
Jól van ez így most, ezt határozottan érzem.
S örülök azoknak a tanításoknak/tapasztalásoknak/megéléseknek amit az élet éppen mostanában tár elém.
Mindezek mellett is határozottan jó érzés és vígasztaló látni a szfinxet, és tudni, hogy a kerék forgásával bennem is változnak a dolgok, az élet természetes ritmusa (lelkem/szellemem vágyódása) szerint.
"Hálás köszönet neki (is) azért, hogy felvállalta ezt a leszületést, hogy ezzel is taníthasson bennünket. "
Úgy vélem, senki sem születik azért, hogy arra tanítson minket amire ő. Ugyanakkor jó, ha meg tudjuk látni egy egy emberi élet mire tanít, ez igaz. Ha segít neked, akkor is jó. Nekem is voltak ilyen találkozásaim.
Az a tapasztalatom, az árnyékszemélyiségünkkel mindenképpen valahogy találkoznunk kell. Jézus is találkozott, a sivatagban. (Nem lehetett kis pálya :)
Az is tapasztalatom az árnyék-személyiségünkkel azért kell találkoznunk, hogy megtudjuk, kik nem vagyunk. (Felismerni a téves azonosulásainkat.) És még talán azért is, hogy a személyiség-jegyeinket segítsen kiegyensúlyozni. (PL. Bakként iszonyú csökönyös lettem, amit egyébként az egyik fő erő volt a a születésemtől kezdve, hogy életben maradjak, mégis felnőtt koromra cizellálni kellett. Találkoztam az árnyékszegélyiségemmel, aki ennek az energiának az ellenpólusát képviselte: mindig a Carpe Diem-nek élt, soha nem volt képes kitartani egy fikarcnyit sem semmiben. A találkozásunk segített enyhülni a makacsságban és felismerni, hogy az állhatatosság jó erő, és enged kitekintést, míg a makacsság bár ugyanaz az erő, lekorlátoz, mert alacsonyabb szintű - asztrális.)
Érdekes hogy ebben a folyamatban épp az történik, amiről az írásom első néhány mondata szól. Az ellentétes erők találkozásában vihar támad, majd csend. Aztán kisüt a nap, és meglátjuk, épp annyi erővel lehettünk volna a jégfelhő, mint mennyivel a forró sivatagi szél voltunk az ütközéskor. Leválnak rólunk a szerepek, mint a ruha, és rájövünk: egyik sem vagyunk! Sőt, innentől kezdve bármelyik lehetünk!
Ez a Szfinx bölcsessége az Egyiptomi Tarot-ban.
Érdekes, hogy mindketten teljesen máshogy kapcsolódtatok, más vonatkozását élve és emelve ki, mindkettő nagyon hasznosnak bizonyult, köszönöm Neked is Michaelita!
Namaszte