Nem ennek indult a blog, de időközben rájöttem a válaszra. Amikor úgy érzi az ember, hirtelen minden nagyon nehéz, sok ijesztő dolgot lát, akkor hajlamos először azt hinni, hogy fennáll a veszély, hogy összeomlik. Látok ilyet a környezetemben, ezért gondolkodtam ezen, és meg is kaptam a választ: CÉL. Van, amikor annyira egyedül érzi magát, mert mondjuk a családtól mentálisan nem kap sok erőt, és nem nagyon van társa, barátoknak kevés az ideje stbstb, és még sorolhatnám, hogy könnyebben megijed egyéb nehézségekből is. Úgy érzi, eljött a kritikus pont, vagyis a "nem bírom tovább." Mert annyira egyedül van, és nincs idő arra, hogy állandóan ezt oldogassa, mert a megélhetésért tesz nap mint nap, csak nem biztos, hogy ez feltölti önmagában.
Ilyenkor van valami, ami segít: egy (vagy esetleg több), szívből jövő cél tudatosítása! Még ha megvalósulását nem is tudja biztosra, de reálisan elérhető. És ezért a célért él. Ilyenkor minden ijesztő körülménynek csökken a jelentősége. Máshogy fogja érzékelni. Egyszerűen átsiklik rajtuk, a cél felé. Tehát mindig van kiút, csak meg kell keresni, illetve tudatosítani ezt a szívből jövő célt (ami általában nagyon egyszerű, mégis szép, pl van, akinek az, hogy szeretni, egyszerűen, vagy ki mit választ, ezt senki nem döntheti el helyettünk). Ez a cél visz, ha erre koncentrálunk, és persze tettekben is kifejezzük.