Visszavonható-e a kimondott átok?
Segítségre lenne szükségem!Az eset a barátnőmmel történt meg és most teljesen tanácstalan, velem együtt.
A házassága döcögős, úgy két éve. Az a legnagyobb baj, hogy nincs meg a "szikra" olyan kis megszokós lett és mert nem utálják egymást, "elvannak egymás mellett". Persze a szikra hiányzik mindkettőjüknek, de folyamatos "fáziskésésben" vannak egymáshoz képest, vagyis, amikor egyikük nyitna, a másik hárít, majd rájön, hogy mégis nyitni kellene, de addigra a másikuk megy át hárítóba.
Pár napja az történt, hogy a férj közelített, de...időre kellett menni a gyerekükért egy táborba és bár előtte az egész napot együtt töltötték, mégis indulás előtt 5 perccel kigondolta, hogy most érkezett el a gyengédség ideje...a barátnőm reakciója számára is egyértelmű volt, hogy a rendelkezésre álló idő most kevés. Ekkor hagyta el a száját az a bizonyos átok, mely szerint a gyermekük életetére megesküdött, hogy soha többé nem nyúl hozzá és nem közelít felé...
Mit lehet ilyenkor tenni?Ki meri megkockáztatni, hogy mi egy átok ereje?Hogyan engedhetné át ezek után magát a gyengédségnek, mikor ott van a tudatában, hogy lehet, a gyermeke életét teszi kockára?Vissza lehet-e vonni ezt a mondatot és ha igen, hogyan, azt tudjuk, hogy már a férje is megbánta, amit mondott és már Ő is fél attól amit kimondott. Lehet-e ezek után közös jövőjük?
Minden segítséget és okosságot örömmel vennénk, köszönöm nektek és a lehetőséget is, hogy segítséget kérhettem.
Véleményem szerint a barátnőd nem mondott ki átkot.
Az átok a feketemágia eszköze,különböző rítusokat használnak hozzá.
Ha dühében olyat mondott,amit nem goldolt komolyan,amit a feszültségének levezetésére használt,az véleményem szerint nem átok.
Ha sikerülne beszélgetniük,ha kikukkantanának a dacpáncél mögül és nyitottá válnának egymás számára,megoldanának egy sereg gondot.Kukucskálósat játszani jó dolok,de nem célravezető.:)
Kukk itt,kukk ott,kukucs mindenütt,de ha a másik fél is kukkant,akkor szorosra zárjuk a szemünket.
Lehet,hogy félnek beszélgetni egymással?
Barátnődnek nincs tehetsége az átokhoz. Ez csak egy további menekülési útvonal a további hárításhoz.
Ezzel a meneküléssel fogja tönkretenni végleg a kapcsolatot és mivel nem vallja be, hogy menekül - a gyermeke életét is.
Bár... az a gyermek nem véletlenül választotta őket szüleinek. Bizonyára igen komoly "életfeladatot" válaszott, így most - gyermekkorban - kell megtanulnia azokat a feltételes reflexeket, melyeket később- felnőtt korban - már zsigerből kell alkalmaznia, hisz akkor már tanulsára nem lesz ideje.
Eta
Komolyan úgy gondoljátok, hogy ennek a mondatnak nincs a gyerek életére vonatkozó negatív vonzata és csupán kommunikációs problémáik vannak?
Mi a megoldás? Most kicsit bízom abban, hogy a közös nyaralás hozhat némi békét és közelítenek egymás felé, de ismerem annyira a barátnőmet, hogy bár nagyon racionálisan gondolkjodik mindenben, de ugyanakkor babonás is és komolyan attól fél, hogy ha közelítenének egymás felé, a gyerek életét tenné kockára.
Mit tanácsoltok, mit tegyenek? Az nem elég, hogy beszélgessenek, mert ezt már mondtam, ajánlottam a feng shui segítségeket is és nem igazán jött be!
A gyerek egy őrült nagy kapocs köztük, mindketten ragaszkodnak hozzá és a gyermek is mindkettőjükhöz és igen, korához képest nagyon érett gyerek.
Szóval, arra adjatok még tanácsot, hogy konkrétan miben lenne a megoldás számukra. Azt hiszem, kellően makacs ám mindkettő!
Talán nem ártana, ha visszagondolnának arra az időre, amikor még csak ismerkedtek. Az évek mindennapi taposómalmában bizonyára elfelejtették, hogy mindketten vágynak a másik elismerésére, simogatására, becézgetésére, dícséretére. Kérdezd meg őket külön-külön, hogy mikor mondták egymásnak, hogy csinos, jól áll neki valamilyen ruhadarab, stb. stb. stb. Mikor mondták , hogy szeretik a másikat? Az nem jó válasz, ha azt mondja bármelyikük is, hogy minek, hisz úgyis tudja. NEM TUDJA! Mondani kell! Biztosítani kell a párunkat folyton arról, hogy még mindig fontos számunkra, hogy még mindig szeretjük. Ha nem mondjuk, akkor egy-egy rosszabb hangulatú napon elkaphat bárkit a kisebbségi érzet és máris beindul az agyunk. Ezen "felhők" eloszlatására szükség van arra, hogy kimondjuk: szeretlek - ne csak gondoljuk!
Eta
Szerintem a barátnődék nincsenek fáziskésében. Nagyon szépen, összhangban járják a párostáncot; ahogy írtad(amikor az egyik közelít, akkor lép hátrébb a másik).Csak a belső karmesterükkel nem néztek még szembe, miközben a kosztümöt cserélgetik.
Ahhoz, hogy én biztosra mehessek abban, hogy a "társam" nem válaszolhat véletlenül se szeretetből, ahhoz úgy kell időzítenem a közeledést, hogy megalázó, és örömtelen legyen neki, ha mégis megalkuszik. Így én vagyok az aki jót akart mindkettőnknek, ő meg az akivel nem lehet közös örömöket megélni, mert visszautasít. Persze ez nem ilyen hideg végiggondolásból ered, ezt ösztönösen, saját fennen hangoztatott szándékaik, vágyaik ellenére teszik, mondhatnám: saját akaratuk ellenére.
Az átok: Ha az én számon csúszott volna ki ilyen, akkor megrendültem volna nagyon, amikor ismét feljebb emelkedem a normál tudatállapotomhoz. Fájdalomtól átjárt lélekkel fordultam volna Istenhez, hogy Te ismersz, tudod, hogy milyen meggondolatlan szájú, indulatú vagyok, kérlek enyhítsd a következményeket. Aztán elfogadtam volna, hogy lesz, ami lesz. Ha nem sorsa csemetémnek, akkor lepereg róla, és visszaszáll rám, ha meg ezért a lehetőségért választottuk egymást szülő-gyerek játékot játszani, akkor lesz időm még gondolkodni azon, hogy miért vagyok én alkalmas erre a szerepre. Erősen remélném, hogy lelkileg éppen nincs a szakadék szélén, ahol már egy ilyen behatás is ravaszelhúzásszerű következményekkel járhat.
Természetesen megpróbálnám visszavonni, védelmet kérni neki.
Úgy gondolom, a megbánás sokat segít, ebbe kapaszkodhat. Ha meg tud bocsátani magának, és nem tartja ezután a gondolatvilága középpontjában a botlását, akkor az elenyészik, nem táplálja azt tovább a rágondolás energiájával.
Sokat nyert? az ügyön:súlyos indoka van, hogy ne kelljen a feleségéhez közelednie.
A maradék vágyát is el tudja emészteni "mileszhafogazátok" gondolattal. Miért jó ez neki?
felacso
Kedves Csongor!
A lányok válasza után -ami megvallom megnyugtató volt számomra, mert megoldhatónak láttam azok alapján a gondot- amit írtál, megint teljesen bizonytalanná tett, mert azt az érzést kelti bennem, hogy akár a gyerek életébe is kerülhet ez a mondat, ha az a sorsa...ezt is természetesen megértem, csak így én nem mondhatom azt, hogy bánjanak meg mindent és kezdjék az alapoknál a kapcsolatukat és rendezzék. Nagyon sok és kemény feladatot megoldottak már közös életük, majd 15 éve alatt. A táncos hasonlat, úgy gondolom teljesen jó meglátás!
Na oké,de mi a megoldás? Rendben, apuka bánja meg és kérje a megbocsátást, de mit tehet anyuka? Tehet-e bármit, van-e valódi közös jövőjük, na igen, az biztosan van, de a házasságuknak van- e jövője a klasszikus formában, vagy a megoldás a Te erre-Én arra és tanítsuk meg a gyereknek, hogy attól mert elválunk, még mindketten szeretünk és mindketten gondoskodunk rólad.
Vagy ez az a helyzet, amikor "neked is nekem is meg kell bocsátanom és új alapokra kell helyeznem/ned a közös életünket, elvárásaimat/dat és a szeretetemet/det"?
Újraolvasva a címet rájöttem , hogy a múltkor nem véletlenül szóltam hozzá . Akár én is kérdezhettem volna . Ma fölhívta egy illető a figyelmemet arra , hogy harminc éve valaki megátkozott . Akárhogy töröm is a fejem , akkor én átkoztam meg valakit , aki szerintem elég tiszta ahhoz , hogy visszaszálljon rám az az átok , amit azóta már százszor megbántam . Úgyhogy most megint aktuálissá vált bennem a kérdés , hogy a saját rítusú szerelmi kötés és az átok hathat -e , vagy csak a képzeletemen , hitemen keresztül . Mindjárt el is olvasom , hogy mit írtatok és mit írtam , hátha megnyugszom egy kissé . felacso
Mikor még kicsi és gyermek voltam és csúnyát mondtam mama mindig azt mondta szívd vissza de mindjárt szerintem jobb későn mint soha