Gyógyító álom | Önmegvalósítás.hu

Gyógyító álom

elengedés.jpg

Gyógyító álom

Tele volt munkakedvvel, bár kissé még kuszák voltak a gondolatai, de már sokkal jobb állapotban volt mint az elmúlt időszakban.
Szokásává vált az utóbbi időben, ha túl volt egy nehéz időszakon, nekilátott főzni. Most is ezt tette.
Volt egy kis fej káposztája, muszáj volt felhasználni, mert a múltkorit is ki kellett dobni, elfelejtkezett arról, hogy még előbb káposztás tésztát evett volna, így a káposztát a fene ette meg. De most már ezt felhasználja, micsoda pazarlás, megveszi aztán kidobja.
Gondolta, rég készített káposztás lepényt, majd azt süt belőle. Talált egy csomag túrót a hűtőben, abból gombócot készít. Na és a friss tejet is fel kell használni végre, tojást kapott az édesanyjától, madártej is lesz. A gombócot majd megosztja lányával, a káposztás lepényt és a madártejet elviszi az anyukájához.
Miközben sütötte a káposztát, megint eszébe jutott az álom, amit talán egy hete álmodott, de már nem rázta meg, mint azon az éjszakán mikor felébredt rá.
Sokszor végiggondolta már azóta, átélte újra, elemezte, egy lánnyal átbeszélték, ki miként látja, nagyon fájdalmas volt.
Az álom arról szólt, miként hazudik egy férfi, hogy megőrizze a látszatot, hogy megtartsa mind a két nőt akit szeret. De a végén kiderül az igazság, ő rájön, hogy minden hazugság volt, hosszú éveken keresztül. A nő rádöbbent saját naivságára, hogy ő maga sem volt őszinte önmagához és az álom ébresztette rá arra, milyen mély fájó sebet ejtett önmagában, hogy ezt nem ismerte be.
Ez az álom megtörtént vele, a naiv nő, ő maga volt, saját életéből idézett az álom.
Mert hazudott önmagának, hogy nem fáj, elnyomta a veszteséget éveken keresztül, nem akarta beismerni, fáj a kapcsolat elvesztése.
Még a családállításon sem ismerte fel, majd egy álom már rámutatott, el kellene engedni a férfit. De még akkor is küzdött. Persze csak titokban, olyan titokban, hogy maga sem érezte, tudta.
Most olyan mélyről és olyan keservesen tört rá a felismerés, hogy nem tudta elkendőzni, szépen át kellett dolgozni, ezt a kapcsolatot el kellett engedni végre.
Most újra fájt, de már nem volt visszaút, sokkal előbb kellett volna.
Jobb későn mint soha, gondolta magában.
Ahogy így elmélkedett, eszébe jutott egy barátja, akinek elmesélte a történteket és ő azt mondta,- csak egy részétől szabadultál meg.
Lehet, de a javán a nehezén már túl vagyok, mondta, akkor így érezte.
De most már tudta, új kezdetek jönnek.

Beküldte: | 2009. ápr. 25. szombat - 18:32

Hozzászólások

2 hozzászólás
SZABÓ GABRIELLA képe
:))
2009. április 29. szerda, 17:23 | SZABÓ GABRIELLA   Előzmény

Jó, rendben :)).

Már én is álmodtam hasonlót - bár én csak 1-2x! Lehet, h nekem
2009. május 05. kedd, 19:01 | biba82

Már én is álmodtam hasonlót - bár én csak 1-2x! Lehet, h nekem is önmagamba kellene néznem ez ügyben? ...és talán én is elnyomom, és megmagyarázom magamnak, hogy ez nem is úgy van??????????????