önvallomás | Önmegvalósítás.hu

önvallomás

Köszönöm a visszajelzéseket, sokat tanultam belőlük, azt hiszem, megvilágosítottak számomra néhány fontos aspektust. Világképem egységes rendszer, minden információt megvizsgálok természettudományos, energetikai, tanításbeli és saját tapasztalati szempontból, és ha beilleszthető a rendszerembe, elfogadom. Meggyőződésem, hogy kivetített gondolatainkkal, elektromágneses egységekkel mi magunk formáljuk saját valóságrendszerünket, és ez fonódik össze más valóságrendszerekkel. De ha valaki ezt úgy mondja el, hogy mindenki isten álma, tudom, miről beszél.
Például Seth tanításai csodálatosan egybevágnak-egy magasabb minőségi szinten- azzal, amit a kvantumfizikából tanultam a főiskolán. (Fizika tanár vagyok.) Ily módon egymást igazolják, rendszerem ellentmondástalan rendszer. Mivel a tudat időutazása számomra empirikus tény, nem lepnek meg a regressziós hipnózisban tapasztaltak. Annak ellenére, hogy pontosan tudom, nincs múlt, jelen jövő, ez csak 3D-illúzió, nincsenek előző és jövendő életek, hanem különféle identitások, amelyeket egyszerre bocsát ki a belső Entitás, a lélek. "A dolgok időben megváltoznak, de az idő maga nem változik."
És most jön a lényeg: Sikerült úgy bemutatkoznom, mint egy holdkóros UFO- kutató, aki mindenütt elrejtett űrhajókat vél felfedezni. :-) Választott nevem, szeti a N. A. S.A. S.E.T. I. programjának nevéből, és a Seth összefonódásából keletkezett, 20 éve anno. Miután jól megdobáltatok záptojásokkal, felülkerekedett bennem a mentalitás, amit Zaphod (Galaxis útikalauz) mondott: " Ha bármi fontosabb, mint az én egóm, akkor megyek, fogok egy puskát és lelövöm. "
Az én nézőpontomból Atlantisz, mint egy lehetséges valóság, létezik/létezett, hogy fizikai formában valósult-e meg, azon lehet vitatkozni, de nem érdemes.
Bocsánatot azért nem kérek Évától, mert bűnöm csak annyi volt, hogy egy könyvcímet idézőjelek nélkül írtam, és szerintem túl szigorú volt a penitencia, amit rám kiszabott. Jó kedvemet nem vette el, lévén a tükör-elv lelkes hívője. Ha én kioktatónak látom Évát, az valószínűleg azért van, mert ő úgy látja, én is osztottam az észt, (Ön) kritika nélkül. Mindenkinek mindenben igaza van, ahogy Jézus mondta: Legyen nektek a hitetek szerint. "Hatalmas az aurája, ő lett az év szamurája."
Nem a saját kis avatáromról töltöttem fel képet, de megfogott ez a kép. Jelentése számomra: Ne vágjátok le az angyalkáitok szárnyait.


Beküldte: | 2011. jan. 26. szerda - 10:36

Hozzászólások

14 hozzászólás
u.erika képe
Szia Szeti!
2011. január 26. szerda, 13:05 | u.erika

Szinte mindannyian találkoztunk ezzel a problémával amikor újak voltunk az oldalon.
Nem mindíg sikerült átadnunk elképzeléseink szerint a mondanivalónkat.

Látom hogy szeretnéd megosztani velünk azokat az élményeket amik Neked felemelö élményt adtak,hogy mi is átéljük ezeket és hogy együtt örülhessünk mindannyian.
Csakhogy kíváncsi hallgatóság helyett meg nem értéssel szembesültél.
Miért szerinted?
Talán a pedagógusi vénád diktálja Neked hogy oktató stílusban adod elö a mondandódat,és az itt irritálni fog egyeseket.
Tudod,itt beszélgetni szoktunk.Na jó olykor összeszólalkozni.... ;)
Kérdéseket teszünk fel,van aki csak úgy minden szándék nélkül leírja a gondolatait.(kiírja magából)
Tanácsokat is adunk egymásnak,de nincs olyan hogy egyvalaki csak a ,,megmondom a tutit" szerepet betölti.
Még a Sanyi sem aki az oldal szülöatyja.
Emberek vagyunk.
Csetlünk botlunk,és nem szégyen ezt bevallani.

Meg a másik.
Sokan sokféleképpen müködünk.
Van aki Tolle-re esküszik,és van aki másvalakire.
Ha valaki elkezdi a saját örömének,és felismeréseinek inspirálóját másoknak úton útfélen nyomatni,azzal ellenállást vált ki.
Szeretnéd ha mi is átélhetnénk amit Seth könyve nyujtott Számodra.
Ez is egy elgondolkodtató kérdés.
Miért keres az ember ösztönösen társakat az örömhöz?
Hm? ;)

Nem szeretném ha ezt az írást bántásnak vennéd.
Tudod,amikor az ember véleményt fogalmaz,elsösorban önmagának beszél.
Ezt teszem én is. ;)

Üdv!Erika

koverellenor képe
Lehet lemaradtam valamiről, de nekem egyáltalán nem tűnik
2011. január 26. szerda, 13:36 | koverellenor   Előzmény

Lehet lemaradtam valamiről, de nekem egyáltalán nem tűnik nyomulósnak Szeti. Se személyeskedést, se sértegetést vagy önjelölt pszichológiai elemzést (te ilyen meg olyan vagy), se címkézgetést nem láttam tőle a többiekről, ami amúgy észrevételem szerint igen gyakori itt ha valakinek éppenséggel más a véleménye kedvenc meglátásainkról :)

u.erika képe
,,nyomulósnak Szeti. Se személyeskedést, se sértegetést vagy
2011. január 26. szerda, 13:50 | u.erika   Előzmény

,,nyomulósnak Szeti. Se személyeskedést, se sértegetést vagy önjelölt pszichológiai elemzést (te ilyen meg olyan vagy), se címkézgetést nem láttam tőle a többiekről,"

Hüha!Ezeket írtam volna?

Kedves Raminovics!

Nem tudom hogyan sikerült összehoznod mindezt abból a teljesen más jellegü hozzászólásból amit én írtam.....!
Nem kell védened Szetit az általad felsorolt sérelmek miatt.

Ha viharra vágysz,akkor menj oda ahol az van.
De ne próbálkozz nálam! ;)
Oksa? ;)

Üdv!Erika

koverellenor képe
Nem, természetesen nem arra akartam célozni hogy te arra
2011. január 26. szerda, 14:30 | koverellenor   Előzmény

Nem, természetesen nem arra akartam célozni hogy te arra céloztál, csak egy általánosságban megjegyzett kósza gondolat volt. Mondhatni hogy inkább Szeti írására volt válasz mint a tiedre. Sajnálom hogy személyeskedésnek is lehetett értelmezni, nem annak szántam, de tényleg.
Bocsáss meg, hogy tehetném jóvá?

koverellenor képe
Hmm, megpróbálom önrevízióval, hátha úgy nem félreérthető a
2011. január 26. szerda, 15:41 | koverellenor   Előzmény

Hmm, megpróbálom önrevízióval, hátha úgy nem félreérthető a szándék:

Lehet lemaradtam valamiről, de nekem egyáltalán nem kellemetlen Szeti stílusa.

Amúgy, egyébként, mellékesen szólva, észrevételem szerint igen gyakori itt, ha valakinek éppenséggel más a véleménye kedvenc meglátásainkról, az személyeskedést, sértegetést vagy önjelölt pszichológiai elemzést (te ilyen meg olyan vagy), esetleg címkézgetést kap válaszul. Tőle például ilyet még nem tapasztaltam.

Köszönöm, Erika, illene válaszolnom valamit, mondjuk olyasmit,
2011. január 26. szerda, 14:04 | szeti87   Előzmény

Köszönöm, Erika, illene válaszolnom valamit, mondjuk olyasmit, hogy figyelmesen elolvastam a véleményedet, és mondanivalódat meg is értettem.

u.erika képe
Szia Szeti!
2011. január 26. szerda, 22:29 | u.erika   Előzmény

Válaszolni sem illik! ;)
De azért köszi!

Azért érdekes hogy épp most írtam Neked hogy ezt meg kell tanulni hogyan adjuk át a mondanivalónkat úgy hogy az akképpen menjen át ahogyan mi szeretnénk.
S erre jön Raminovics és tök másképpen értelmezi azt amit Neked írtam! ;)
Azt hittem hogy tudok világosan fogalmazni,hát most kiderült hogy mégsem... :P

Üdv!Erika

koverellenor képe
Szeretlek! Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!
2011. január 26. szerda, 22:48 | koverellenor   Előzmény

Szeretlek! Sajnálom! Kérlek, bocsáss meg! Köszönöm!

u.erika képe
Jól van na! Nem akartam Benned büntudatot kelteni! :) Talán anny
2011. január 27. csütörtök, 11:57 | u.erika   Előzmény

Jól van na!

Nem akartam Benned büntudatot kelteni! :)
Talán annyi marakodás volt az oldalon mostanában hogy erre van kiélezve mindenki.

Na jó bevallom én is ,,harcos" vagyok,de mostanában nem érzek késztetést hogy bárkinek is megmondjam a tutit. ;)
Azt írod hogy szeretsz.
De miért is? ;)

Megbocsájtok,és fogadj el tölem egy képzeletbeli ölelést! ;)
Sok szeretettel.....:)

koverellenor képe
Köszönöm, és én is szeretném viszonozni a virtuális ölelést
2011. január 27. csütörtök, 12:20 | koverellenor   Előzmény

Köszönöm, és én is szeretném viszonozni a virtuális ölelést :)

Szép napot! :)

UI:
egy kis zenés videó a témában, nekem nagyon tetszett:
http://www.youtube.com/watch?v=PScUdYTO0UM

Ramanovics az én gondolataimban olvasott, és egy nagy
2011. január 26. szerda, 23:04 | szeti87   Előzmény

Ramanovics az én gondolataimban olvasott, és egy nagy megnyugtatást akart adni nekem, de véletlenül neked címezte.

koverellenor képe
:)
2011. január 27. csütörtök, 10:37 | koverellenor   Előzmény

Ugye?
Erre jön Erika és tök másképpen értelmezi azt amit Neked írtam! ;)
Azt hittem hogy tudok világosan fogalmazni,hát most kiderült hogy mégsem... :P

similis
2011. január 27. csütörtök, 10:44 | szeti87   Előzmény

Similis simili gaudet :-)

koverellenor képe
Na most már ezt is tudom hogy mit jelent :)
2011. január 27. csütörtök, 10:46 | koverellenor   Előzmény

Na most már ezt is tudom hogy mit jelent :)