A Spiritualitásról (paródia) :) | Önmegvalósítás.hu

A Spiritualitásról (paródia) :)

A Spiritualitás

Manapság divatos irányzat, melynek lényege, hogy nézz magadba és gyújts fényt, mert rohadt sötét vagy odabenn. Ez tény. Fogadd el. Mi már tudjuk, Te még nem.

A spiritualitás célja nem más, mint a megvilágosodás. A megvilágosodás egyfajta kábszeresekhez hasonlatos emelkedett állapot, amiben az ember folyamosan világít, mint egy Szent János bogár. Előnyei, hogy sötétben sem kell zseblámpát használnunk, és muslincák is keringhetnek a fejünk körül (egyéb lényegtelen mellékhatásai pl. a súlyos betegségek gyógyításának képessége, ellenállhatatlan vonzerő, Istenné válás… stb.).
Úgy tartják, hogy a megvilágosodás során ugyanoda érkezünk vissza, ahonnan elindultunk, így a szakértők javasolják, hogy értékes időnket inkább csajozással/pasizással töltsük, mint hogy hülyegyerek módjára körbe-körbe futkossunk. Ugyancsak érdemes megemlíteni, hogy a megvilágosodás során az ember megtalálja az Igazságot. Azonban az – állítólag – belül tök üres, így megint elvesztegettünk egy csomó értékes időt, amit megint csak csajozással és pasizással, evéssel, ivással, alvással tölthetnénk.
Összefoglalva a spiritualitás által rájöhetünk, hogy az emberek – köztük mi is – hogyan képesek mindenféle beidegződéssel és kényszerképzettel – pl. spiritualitással – elpazarolni értékes, de pofátlanul rövid életüket.

A spiritualitás egyik alaptézise, hogy testünk energiaháztartásáért egy csakra-rendszer felelős. A csakrák soros kapcsolásban összekötött energiabigyók; a legkülönbözőbb színekben fellelhetőek. Pont úgy működnek, mint a karácsonyfa-égők: ha egy kiég, akkor rántja a többit is, úgyhogy inkább ne b******suk őket.
A csakrák színük és elhelyezkedésüknek köszönhetően különböző képességekkel bírnak. Ha valamelyik csakra jobban érvényesül, mint a többi, az kényesen lelepleződik mindennapi oritentálódásunkban is:

1. csakra: Piros
Fogalakozás: bányász, agrármérnök, dokumentum-filmes, láborvos, metróépítő, sírásó…

2. csakra: Narancs
Foglalkozás: szex-filmes, pornószínész, exibicionista, pedofil, urológus, nőgyógyász…

3. csakra: Sárga
Foglalkozás: diktátor, újgazdag, politikus, bélgyógyász, császár, akció-filmes…

4. csakra: Zöld
Foglalkozás: kard-iológus, romantikus-filmes, Harry Potter rajongó, túlbuznyák…

5. csakra: Ciánkék
Foglalkozás: prédikátor, hívatlan-prókátor, botrány-filmes, unalmas tanár, gégész…

6. csakra: Királykék
Foglalkozás: tudós, nem tudós, filozofálózus, STAR WARS rajongó, sci-fi-filmes…

7: csakra: Lila
Fogalakozás: Isten

Mindenképpen meg kell jegyeznünk, hogy a spiritualitás szerint minden Egy. Nem Kettő, vagy Három! Egy és kész. Bizonyítása az, hogy ha ennél több lenne, akkor már nem lenne Egy, így a továbbiakban a dolog értelmetlen lenne (egyes források szerint azért "Egy", mert az egyet sokkal könnyebb leírni, mert csak Egy vonal). Minden, ami egynél több csak illúzió.

Spirituális fogalmak:

Ego: A spiritualitás által igazságtalanul leminősített én-komplexum, aki a sok támadás és értelmetlen kötözködés miatt folyamatosan védekezésre és visszatámadásra kényszerül. Mivel szegény ki lett csapva a magasabb dimenziókból, így boldogságát jobb híján kénytelen a pénzben, hatalomban és szexben keresni.

Vonzás-törvénye: Ezen elmélet szerint mi emberek egy marha erős mágnest hordunk a szívünk alatt, ami folyamatosan vonz be mindet, amit csak magunkban talál. Kikapcsolni és formattálni képtelenség, így állandó működése egy idő után már elég idegesítő (egy ismert megvilágosodottnál ez annyira túlzásba ment, hogy állandóan nők és rolls-royce-ok tapadtak a testéhez).

Kereső tanítvány: Önbizalom hiányos, alacsony önértékelésű, fölöslegesen sokat elmélkedő vegetáriánus ember. Lehet nő vagy férfi.

Spirituális mester: Az a fajta ember, akire mindenki figyel, de senki sem érti, hogy mit is mond. Helyette félreértik. Viszonylag kevés van belőle. Előfordulási helyeik: Magas hegyek, teteje… és alja; nirvána; templom; erdő…

Ismertebb spirituális mesterek:

Maharshi: Arról ismert, hogy húszévnyi üldögélés és várakozás után rájött, hogy végre csinálni is kéne valamit. Ez igen nagy dolog volt, mert az emberek többségének egy egész élet alatt nem jut ez eszébe. Állítólag az ő nevéhez (de csak a nevéhez) fűződik, a TM kifejlesztése (ami azt jelenti: „TE MUTÁNS”). Innen eredeztethető a „transzmutáció” kifejezés is. Nem sokat lehetett látni… film is csak egy van róla a youtube-on...

Osho: Pornófilmes, és autókereskedő. Szabadidejében néha tanított is. Úgy világosodott meg, hogy rázuhant a Hold. Az Ő nevéhez fűződik a dinamikus meditáció feltalálása is; ilyenkor néhány érdekes ember összeül és folyamatosan üvölt. Lényegére még nem jöttek rá a tudósok, de töretlenül vizsgálják (CERN).

Eckhart Tolle: Ő egy igen szerény ember. Úgy tudjuk, hogy egyszer beleragadt a jelen pillanatba, és azóta sem tud onnan kijönni, viszont folyamatosan erről beszél. Megvilágosodását az idegösszeomlása okozta, és tanítását is erre alapozza. Mikor azt mondja, hogy „ITT” és „MOST”, az emberek annyira megijednek, hogy rögtön meg is világosodnak. Ezen kívül igencsak telhetetlen ember hírében is jár. Legújabb könyvének a címe is ezt sugallja: az „Új Föld”-nek lényege, hogy neki már nem elég a mostani Föld, neki egy új kell!

Sri Chinmoy: Hivatásos elefánt- és repülőgép-emelő kisiparos. Igen sokat futott, és erre tanítja az embereket is. Tőle tanult II. János Pál pápa, Teréz anya és Forrest Gump is. Azon kevés mesterek egyike, aki elérte a szahadzs szamadhi-t. Elemzők egyelőre bizonytalanul értelmezik ezt a furcsa kifejezést, de a hangzásából ítélve a legújabb indiai akciófilm címét sejtik mögötte.

Dr. David Hawkins: Megvilágosodott pszichológus. Éppen ezért meg is választották azonnal az elmebetegek és sorozatgyilkosok védőszentjének. Hozzá köthető azon részletes kasztrendszer kidolgozása, mellyel át próbálta hidalni a gazdagok és szegények közötti elméleti szakadékot. A szinteket 0-1000-ig kalibrálta. 1000-nél magasabb szintek azért nincsenek, mert a mérőműszerének akkora már lemerültek az elemei és elfelejtette azokat kicserélni. A szintek alapján az alacsonyabb értékeknél sok pénz, hatalom, szex és élvezet van; magasabb szinteken pedig nincs semmi csak béke és szeretet. Érthetetlen módon az emberek nagy része inkább az alacsony értékek felé orientálódott. Bár ennek betudható az is, hogy állítása szerint a legmagasabb szint milyensége már kimondhatatlannak minősül, így értelemszerűen elég nehéz hozzá reklámkampányt csinálni.

A Plejádok Fényküldöttei: Az Intergalaktikus Marketing és Reklámterjesztési Ügyosztály, egyenesen az Szíriuszról. A nagyérdemű Intergalactical Movie Present legújabb, világsikerű filmjét hirdetik (címe: „Hullám a Fekete Lyukból”) melynek előzetesét már le lehet tölteni minden mentális és asztrális csatornán. A nagyszabású szuperprodukció premierje a Magellán-felhők hiper-8D-mozijában lesz bemutatva 2012. december 21-én. Sajnos egyesek itt a Földön ezt is félreértelmezték, és most (megint) készülnek egy újabb "világvégére"… Legutóbb a „Nostradamus: Kalandozó a Csillagok Közt” című film keltett egy kisebb tömeghisztériát.

Beküldte: | 2011. jan. 24. hétfő - 23:32

Hozzászólások

15 hozzászólás
Ademon képe
Még véletlenül se vegyétek magatokra :)
2011. január 24. hétfő, 23:33 | Ademon

Még véletlenül se vegyétek magatokra :)

koverellenor képe
:D
2011. január 24. hétfő, 23:56 | koverellenor

Zseniális!!!
:DDD

(ezt is berakom a Kedvencekhez esős napokra)

Ádám,1000! Meghajlok előtted:D Mindent elhiszek innentől,azt is
2011. január 24. hétfő, 23:57 | Éva.

Ádám,1000! Meghajlok előtted:D Mindent elhiszek innentől,azt is hogy megvilágosodtál! Nem bánom:D
A rekeszizmomat,össze kell varrni!Még a maradék könnyemet elsírtam.Hisztérikussá fokozódó röhögésemtől a macskáim világgá futottak.
Ez nem semmi!!!
Kiadót,kiadót neki!!!

Ez nagyon jóóóó :DDDDDDDDDDD Szerintem kellett egy ilyen blog.
2011. január 24. hétfő, 23:58 | KatiPotter

Ez nagyon jóóóó :DDDDDDDDDDD Szerintem kellett egy ilyen blog. :)
A 4. csakrásban amúgy magamra ismertem, nem csak a Harry Potter miatt. :D De jól érzem magam így. :) Igaz, néha meg is szívom, de a bőrömből nem bújhatok ki. Ilyen vagyok, így élek, és így tanulok, max olykor nehéz helyre visz a szív túlzott működése, de jól van ez így. :) Abból is lehet tanulni. :)

Ádám szerintem feltalálta a XXI-edik század legegyszerűbb és
2011. január 25. kedd, 0:13 | Éva.   Előzmény

Ádám szerintem feltalálta a XXI-edik század legegyszerűbb és leghatékonyabb gyógymódját.
Egy ilyen erőteljes és szűnni nem akaró röhögéstől,minden blokk és feszültség azonnal távozik az emberből.
Ugye neked is jól jött az államvizsga után?
Én úgy kinevettem magamat,mintha nem is 50 kg lennék,csak 25./lebegek:D/
És az agyam is kitisztult a sok oxigéntől:)

Igen, és ráadásul a szívcsakrám túlműködése produkált egy
2011. január 25. kedd, 0:25 | KatiPotter   Előzmény

Igen, és ráadásul a szívcsakrám túlműködése produkált egy olyan szituációt, hogy jól is esett észrevenni a poént, amin keresztül magamon is nevettem egyet, hogy jóóó tényleg, 4. pont túlműködés, ennyi. :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Ademon képe
Na jólvan akkor, látom bejön a cucc :) Lehet, hogy majd írok még
2011. január 25. kedd, 0:25 | Ademon

Na jólvan akkor, látom bejön a cucc :) Lehet, hogy majd írok még egy-kettőt :)

fehercsongor képe
Érdekes élmény lesz
2011. január 25. kedd, 0:32 | fehercsongor

fel - , felröhögve elaludni . Üdvözlettel : felacsó

Medve képe
...szellemes az írás, de a mellékelt gyermkkori fényképeden is
2011. január 25. kedd, 6:10 | Medve

...szellemes az írás, de a mellékelt gyermkkori fényképeden is elmosolyodtam.

Na, végre.....! :DDDD Hát ez nagyon jó volt!
2011. január 25. kedd, 9:48 | szildiko1

Na, végre.....! :DDDD Hát ez nagyon jó volt!

Miután jól kinevettem magamat,magamon,magunkon,ma újra
2011. január 25. kedd, 11:11 | Éva.

Miután jól kinevettem magamat,magamon,magunkon,ma újra elolvastalak,/hogy vidáman induljon a
napom:)/
A szeti által adományozott cenzori címemmel élve ,lektoráltam az írásodat/kiadás előtt /,és változatlanul zseniális,csak egyetlen tévedésre hívnám fel a figyelmedet:D
Maharshi=nem Maharishi. Az a fránya i-betű ,micsoda különbség.
Szóval az utóbbi/Maharishi/ a TM. atyja, /ő már Alfa asztala ,,tudományos, kvantumfizikával'' magyarázott megközelítés a TM:) /,az előbbi/Mahars/h/i ,meg kedvenc /üstökösként világító/szent emberünk.
Nem vicc,mikor megvalósította a Nirvánát /meghalt?/,ezrek láttak abban a pillanatban feltűnni az égbolton egy üstököst.De ezt a labdát már inkább nem dobnám fel neked:)

koverellenor képe
a leírás első és utolsó mondata viszont Maharshira is utal,
2011. január 25. kedd, 12:03 | koverellenor   Előzmény

a leírás első és utolsó mondata viszont Maharshira is utal, tényleg nincs sok videó róla a youtube-on, Maharishiről viszont tonnaszám :)

skarma képe
:D
2011. január 25. kedd, 16:14 | skarma

Amint elolvastam a címet, már tudtam, hogy csak Te írhattad. :D
Nincsenek rá szavak :D
Eddig ez volt a legjobb stresszoldó módszer :)

Ademon képe
Dave másvéleménye :)
2011. március 21. hétfő, 0:53 | Ademon

- Te Dave, úgy tudjuk, hogy te már megvilágosodtál… szóval úgy értem volt neked olyan istenes élményed… ugye?
- Ja, ja volt valami ilyesmi… valóban, még a mesterek is igazolták… bár anélkül is tudtam.
- Na de hát… nem értem, akkor miért nem álltál a mesterek közé, miért nem tartottad fenn ezt az állapotot? Miért nem váltál véglegesen Eggyé az univerzummal… hiszen… hiszen, megtehetted volna és... ez...ez egy nagyszerű dolog!
- Hát tudod Jack, valóban nagy dolog volt ez, Istenes meg minden… de hát... meg kell hogy mondjam, én nem láttam túl sok fantáziát benne...

Hát tudjátok... egyre inkább kezdek én is így lenni ezzel... :)

fehercsongor képe
Kinek a pap ,
2011. március 21. hétfő, 1:33 | fehercsongor   Előzmény

kinek a papné ( a többinek imádság ). Nem erőszak a disznótor ( csak a disznónak ).Üdvözlettel : felacso