Sziasztok,

Megint rég voltam erre, viszont gondoltam hozzátok kellene fordulnom tanácsokért, mert itt talán járt már valaki hasonló cipőben. Egy kritikus ponthoz érkezett az életem és nem tudom hogyan, milyen formában tovább.

Megismerkedtem egy lánnyal nemrég, de kis túlzással úgy is mondhatnám találkoztam saját magammal. Nem gondoltam volna hogy még egy hozzám ennyi mindenben hasonló ember létezik a világon, ráadásul nőnemű? Ezzel mindketten így vagyunk egyébként. Persze nem 100%-ban azért de félelmetesek a belső hasonlóságok, amiben viszont nem egyezünk, abban meg mintha pont kiegészítenénk egymást, pont a két véglet. Van és lenne is még mit tanulnunk egymástól. Én szerintem sokat fejlődtem, tanultam meg magamról az elmúlt hetekben, amit folyamatosan együtt töltöttünk. Mint két szembefordított tükör, látom a saját hibáimat benne, sőt az olyan apróságokra is rávilágít folyamatosan amin egyébként elsiklanék, nem tulajdonítanék semmilyen jelentőséget neki.

Mondhatni minden szép és jó és példaértékű a környezetünk felé is. Mert beragyogjuk ketten időnként bármelyik társaságot ahová bekerülünk, inspirálva, felemelve őket is, mi magunk pedig mondhatni kiteljesedve, kinyílva tündöklünk mint két virág. Sokkal jobban önmagam vagyok mellette mint bárki mellett eddig. Inspiráljuk egymást.

Viszont most jön a dolog árnyoldala ami elég komoly, mondhatni sokkoló volt ráeszmélnem.
Egyik pillanatról a másikra a semmiből, vagy csak egy pitiáner dolog szikrájából olyan dührohamokat áraszt felém időnként hogy félelmetes. És ez napi rendszerességgel megtörténik, menetrendszerűen és olyankor elhord mindennek. Pár óra alatt általában túlteszi magát valahogy rajta és utána kibékülés és minden happy.. De szinte nem telik el nap enélkül. Van úgy hogy szerintem is van némi valóságcsíra a vádjában ilyenkor és ez nekem jól is jön, mert olyan területemre, olyan apróságra figyelhetek és fejlődhetek általa amin eddig elsiklottam, de sokszor meg abszolút a saját dolgait próbálja rámvetíteni, persze csak szerintem. És ez a legdurvább, mintha magát kritizálná, hajszálpontosan ugyanazokat vetíti rám amik akkor és ott épphogy rá jellemzőek, saját magáról beszél olyankor és nem veszi észre!..

Persze ebben az állapotában bármilyen kritika, vagy figyelemfelhívás számára csak olaj a tűzre, esélytelen. Olyankor nem önmaga. Tolle ezt nevezi fájdalomtest-nek, ez ennek egy nagyon súlyos megnyilvánulása.. A pszichológia nyelvén meg valószínűleg ez lehet a borderline. És ezt a fogalmat ő is ismeri mivel pszichológiát tanul jóideje. Ennek ellenére nem képes elfogadnia magáról semmi ilyen irányú kritikát, mindent rámvetít.. Lehet hogy a szuperérzékenysége következtében elveszti az én-határait és azt hiszi kívülről jön az a fenyegetés ami benne (is meg)van és támadásnak veszi?

Ja igen és nála mindez pánikbetegséggel társul, amit állítása szerint már sikeresen lekűzdött, de két közös stoppolásos utunk (ha tudtam volna előre..) alkalmával észre kellett vennem hogy ez nem igaz.. Beszélt arról hogy gyerekkorában a szülei a munkájuk miatt nem tudtak vele foglalkozni egyáltalán, gyakorlatilag a nagyanyja nevelte fel. És éppezért biztonságérzetet vár el mindenkitől, azt várja el hogy mindig legyen valaki aki maximálisan vigyáz rá, foglalkozik vele. És amint ez nincs meg akárcsak egy pillanatra sem, jön a "hiszti". És a legnagyobb baj ebben hogy mivel hihetetlenül érzékeny pontosan tudja mikor van egy olyan pillanat hogy éppen egy társaságban mondjuk egy kis időre nem foglalkozok vele valami miatt. Megérzi a hangulatom. Megérez minden negatív vagy pozitív energiát, egy társaságban pl mindig kiszúrja az "energiavámpírokat" és akkor általában el is kezdi osztani őket, gyűlölködni feléjük! Ez azért "vicces", mert ő a pozitivitás mintapéldája, nem szabad semmilyen negatív dologról még csak beszélni sem, mert az lehúz. Csak előre, csak felfelé, csak pozitivitás!

Épp ezért semmilyen kritikát vagy apró személyes panaszt nem fogad el tőlem (ami nekem éppen jól is jön, mert legalább kicsit leszokok ha másnem így, pl mások kritizálásáról), mert a kritikáimmal - ahogy ő fogalmaz - csak megpróbálom őt lehúzni és energiát lopni tőle.. Olyannyira hogy ez el is bizonytalanított, tényleg energiavámpír lennék ilyen módon?? Csakhogy ahogy látom, az oké hogy az életben éljünk úgy hogy csak a pozitív dolgokra koncentráljunk, ne foglalkozzunk semmi negatívval, ez szép és jó, de valószínűleg az ilyen szőnyegalásöprések eredményei a dühkitörések, amikor is olyan szitkokat tud szórni hogy hihetetlen. Márpedig "aki gyűlöli a rosszat, az csak egy újabb rosszat teremt". Gyűlöli a rosszat és hátat is fordít neki, nem akar tudomást venni róla.
Mindenesetre nekem nagyon tanulságos, viszont embertpróbáló nem kicsit ez a kapcsolat. Félek amúgy hogy szétvisz, meg hogy valójában ő rabol tőlem energiát sokszor, ezt nem tudom biztosan. Mindenesetre "betegség" terén az is tanulságos, hogy mindkettőnknek voltak térdproblémája az elmúlt évben - bár én tanulok mellette most alázatot is az biztos. Továbbá neki problémája van a gerincével is, ami szerintem meg annak köszönhető, hogy halad előre a spiritualitás felé, felfelé, mint egy kúszónövény, ugyanakkor az alapok nincsenek rendberakva és ezért torzul a személyiség egyre erősebben. Persze csak szerintem.

Ő most szerelmes belém, hát, én egyelőre kordában tudom ezt tartani és gondolkodom a hogyantovábbon. Nem akarok megfutamodni, úgy érzem nem véletlenül van dolgunk egymással, hatalmas lehetőségek rejlenének ebben a kapcsolatban, viszont olyan ez a lány mint egy tornádó, és ezt több régi ismerőse is megjegyezte már. Képes felemelni, inspirálni, energetizálni, de ha mély érzelmeket táplálnék iránta akkor előbb utóbb mint egy örvény hatna rám az a gyanúm. És magával rántana a szarságaiba, mint ahogy sikerül is neki sokszor.. Káosz van az életében ez nyilvánvaló, fizikailag is megnyilvánul sokszor. Elhagy dolgokat, eltörnek dolgok.. És hiába hiszi magát már most nagy tanítónak, még sokat kellene fejlődnie olyan dolgokban amiről nem hajlandó tudomást venni. Nem véletlenül vonzhattuk be egymást, azokban a dolgokban vagyunk erősek amikben a másik gyenge, ezt még ő is megjegyezte egyszer. Ennek ellenére persze van benne némi spirituális gőg is úgy érzem..
Mindegy, számomra nagyon tanulságosak a vele töltött idők. De most úgy érzem talán lazítanom kell a kapcsolatunkon, és megpróbálni nem belegabalyodni érzelmileg. Mert az engem is lebontana.

Hát ennyi lenne tényleg csak röviden, várnék javaslatokat, nézőpontokat, hasonló észrevételeket, bármit, köszi szépen előre is!