A Spiritizmusról röviden! | Önmegvalósítás.hu

A Spiritizmusról röviden!

2010. október 27. szerda, 15:49 | karma tsering

02-A Legfelsőb Teremtő.jpg

Az emberiség az idők kezdete óta keresi Istent, az igazságot, a megmagyarázhatatlan, láthatatlan és számára felfoghatatlan dolgokra a választ.
Ki teremtette a világot és minket? Kik vagyunk? Mit keresünk itt? Mi az életünk célja, és vajon minden véget ér a fizikai halálunkkal?
Az emberiség számtalanszor próbált már erre és az ehhez hasonló kérdésekre választ kapni, több kevesebb sikerrel. Az őszintén kutatók pedig a választ valamilyen formában, mindig megkapták. Viszont ahányfajta fejlettségű és nézetű népcsoport és ezen belül is számtalan fajta ember létezik, így annyiféle választ kapott a kérdéseire. Akik pedig megkapták ezt a választ, azok olyan szinten értették meg, amilyen szinten a kultúrájuk, fejlettségük és az adott körülmények között képesek voltak azt megérteni, elsajátítani, de nem utolsósorban magukévá tenni azt.
Ezért már az idők kezdete óta, számtalan vallás alakult ki, melyek folyton folyvást változtak, gyarapodtak és a megtalált igazságokon belül, mintegy magukba olvasztották az adott nép kultúráját és életfelfogásait. Napjainkra a népesség növekedésével és ezzel együtt a különböző kultúrák keveredésével, a régi és, ősi vallásokból, melyek folyton gyarapodtak az új nézetek által, ötvözvén egymást, számtalan mondhatni megújhodott vallás született. Az emberiség fejlődésének köszönhetően pedig születik, és várhatóan fog is még születni.
Például, a modern Hinduizmus, nagyon rugalmas gondolkodásának köszönhetően az összes igaz vallást elfogadja, mintegy „magába olvasztja” és az igazság egy-egy töredékének tartja. Úgy gondolják, hogy az Úr és az Igazság egy, de számtalan út vezet Feléje. Ezt az utat az Igazsághoz bárki képes megtalálni, aki őszintén, hittel, kitartással, elfogulatlanul és előítéletek nélkül keresi. Természetesen minden vallás a saját nézeteit és ezek történelmi alapjait tartja a legtökéletesebbnek és legeredetibbnek, mondhatjuk mindegyiknek a maga módján igaza is van. Mégis számtalan vallás között akad egy, mely eredetét és tisztaságát tekintve is mondhatni a legtisztább. A neve Spiritizmus, mely a latin Spirit- Szellem szóból ered,
Ennek pedig lényege, hogy a tiszta Istentől jött szellemek egy szintén tiszta közvetítő médium útján, elmondják a szellemvilág, de legfőképp Isten üzenetét. Az Úr messze, az anyagon túl létezik, mint a Legősibb és Legfelsőbb szellem, ezért igazán tiszta szellemnyilatkozatot, csak igazán tiszta médiumtól kaphatunk.
A médiumitásnak is több fajtája létezik, például van író, látó, halló, festő stb. médium és persze ezek ötvözetei. Képességei, kifejezőkészsége és szellemi tisztaságának megfelelően képes közölni a szellemvilág üzeneteit.
Manapság, a világon már számtalan, különböző vallási nézeteket valló Spiritiszta egyházak, klubbok, és körök léteznek. Természetesen mindenki döntse el, melyik számára a legegyértelműbb és a legmegfelelőbb.
Sajnos még manapság is, sokan különböző előítéletekkel élnek a Spiritizmussal szemben, anélkül, hogy bármit is tudnának róla. Valamint anélkül, hogy a jelenségek mögé néznének, egyszerűen csak gonosz szellemek művének tartanak minden hasonló megnyilvánulást. Sajnos, nemcsak, hogy nem értik, de a legkisebb fáradtságot sem veszik, hogy megértsék! Akik pedig hisznek benne, de elítélik, mert nem értik és ezért csak homályos, torz fogalmaik vannak róla. Legfőképp a Bibliára hivatkoznak, hogy Isten törvényei tiltják a szellemekkel való bárminemű érintkezést. Valamint, hogy Isten súlyos büntetéssel, szinte azonnali halállal, de minimum örök kárhozattal sújtja azokat, akik még csak hasonló dologgal mernének foglalkozni, akárcsak gondolatban is. Viszont szerény véleményem szerint, ezek a nézetek nem helyesek: hogy a lélek halandó, hogy minden szellem gonosz és, hogy teljesen haszontalan más vallások nézeteit előítéletek nélkül, a lélek tudását és tapasztalatait bővítve tudásunkat folyton gyarapítani, így értve meg jobban Istent és a teremtést. Ha mindez helytelen lenne, akkor ezzel teljesen kizárnánk Isten hatalmát, örök jóságát és szeretetét. Hiszen Isten a legnagyobb, legtisztább és legősibb szellem, messze az anyag-világon túl. Nem is beszélve az emberről, kinek eredetileg tiszta szellemét örökkévalónak és halhatatlannak teremtette az Úr! A különböző életek tapasztalatai, összessége által tanul, csiszolódik a szellem, míg végül egyszer csak tökéletessé válva, minden anyagiságtól mentesen újra az Úr tiszta szelleme nem lesz! De, hogy is gondolhatnánk, hogy az emberi lélek az örökkévaló időhöz képest pusztán csak nyúlfarknyi időt kapna Istentől fejlődésére, javulására, tapasztalatai megszerzésére. Vagy mi van a földön hátrahagyott, sok befejezetlen, lezáratlan üggyel, amik egy röpke élet korlátai miatt, megoldatlanul maradnak? Mindez igazságos lenne így? Vagy akit gonosznak mondanak, esetleg ártatlanul elítélnek, annak nincs többé jóvátétel? Vagy a gonosz örökké gonosz marad? Nincsen semmilyen lehetősége a javulásra, és a bocsánatra? Csak az örök kárhozatra? Nem, mindez, teljesen kizárná Isten jóságát, igazságosságát, és minden lény iránti örök türelmét, szeretetét. Isten a legfelsőbb szeretet és jóság, amit az anyagba zárt lélek, messze nem érthet meg, hiszen végtelen fensége és hatalma felfoghatatlan. Csak hosszú-hosszú életek után, megtisztulva, anyagi bilincseinket lerázva, leszünk képesek megérteni valamennyire is Őt, és csak akkor jövünk majd rá arra, hogy még mennyi mindent nem tudunk, és még milyen sokat tanulhatunk róla.
De visszatérve, vizsgáljuk meg ezeknek a félelmeknek a hátterét. Jómagam nem a Szentírások hitelességét, ősiségét, vagy valódiságát vonom kétségbe. Mégis történelmi tényeken alapul, hogy nagyon sok ilyen Szentírást a szintén történelmi egyházak vallási vezetői, az idők folyamán sokszor szó szerint, helyenként kényük-kedvére alakították át. Ezzel így saját maguknak kedvezvén vagyonukat, hatalmukat és befolyásukat hatalmasra növelték. Az eredeti írások, pedig megváltozott értelmük által, elvesztették az igaz eredeti mondanivalójukat, tiszta értelmüket és innentől kezdve, hitelességüket is.
Az Egyházi és egyéb vezetők tudvalévő makulátlan tisztaságáról, hófehér lelkükről és Isten iránti feltétlen elkötelezettségükről, hűségükről kevesen feltételeztek volna ilyet. Ezek a manipulációk csak jóval később, esetenként évszázadok múlva derülhettek ki, melyek bizonyítását, szintén történelmi feljegyzések hitelesítik. Nem is beszélve a később megtalált, ezen írások előtti, régebbi korokból származó ősi leletekről, melyek szintén az adott Szentírás részletei, de mégis helyenként szinte szöges ellentétben állnak a később leírtakkal. Még egyszer hangsúlyozom, mindezek a tények, majdnem minden az emberek által leírt vallásra igaz. Miért nem tudtak akkoriban ezekről az emberek? – kérdezhetnénk?
A válasz, hogy azok akik tudtak, azoknak érdekükben állt hallgatni, aki pedig túl sokat tudott, és nem hallgatott, azt elhallgatatták. De tény, hogy akkoriban nagyon kevesen tudták ezt, és a népességnek csak kis része értett az írás-olvasáshoz! Nem úgy a papok, kik jól tudván ezt, így éltek vissza a helyzettel. Az egyszerű nép körében az írások pedig csak a papok által hallottak szerint, szájhagyomány útján terjedhettek. Ezáltal az évszázadok alatt, a leíratlan Igékhez, főként a néphez tartozó egyedi nézetek, hiedelmek, mintegy fokozatosan hozzáragadtak. Így alakult ki a többség, a nép által kiszínezett vallás, melyekben legendás elemek mítoszok is akadtak szép számmal!
Ezekben az időkben az „egyszerű halandó” embernek, szinte lehetetlenség is lett volna bárminemű hasonló íráshoz, vagy könyvhöz hozzájutnia. Így bátran mondhatjuk, hogy a papi rend, mindig is felsőbbrendűséget, feltétlen bizalmat és hatalmat élvezett, így Isten nevét használva, mindenek fölött állván azt tehettek, amit akartak. Az egyszerű embert, mint Isten követei oldozták fel bűnei alól, mert másként bűnbocsánatot nem nyerhetett!
De térjünk csak vissza a Spiritizmushoz, miben is különbözik ez a többi vallástól és hittételtől? A Spiritizmus ősiségét és tisztaságát tekintve is a legtisztább és mindenek felett a leghitelesebb, mert keletkezése egyidős a Teremtéssel. Öröktől fogva létezett és létezni fog. Így a különböző korokban is mindig jelen volt, kezdve az ősemberektől kiknek médiumai a sámánok voltak.
Az Ókorban pedig titkos tan volt, melyet gondosan elrejtettek a nép elől. A szellemvilág az anyagvilághoz képest örökké létezett, mely mindig is a lélek örök és legtisztább hazája volt.
Innen folyamatosan a különböző fokozatú szellemek nyilatkozzák ki a tiszta médium útján újra és újra a kor szellemiségének megfelelően, Isten örök törvényeit, a legnagyobb legősibb igazságokat. Tisztaságát tekintve is a legtisztább vallás, mert közvetlenül Istentől, és azok Szent szellemeitől jön, az emberiség „minden” kérdésére a felelet. Így maga az Ige, nem szenved kárt, nem változik az értelme, lényege, mondanivalója. Az emberiség fejlődésével és a kor szellemiségével halad, csak az értelemnek megfelelően más-más felfogásban.
Természetesen a szellemnyilatkozatok is sokfélék, sokrétűek lehetnek, a különböző meglátásoknak és a felfogókézségnek megfelelően. Ami így, az adott szellem tisztaságától, előrehaladottságától függ. A szellemek tisztaságát pedig, egy szintén tiszta, magasabb fokon lévő médium tudja csak helyesen megállapítani!
Tegyünk ismét egy kis kitérőt és vizsgáljuk meg miért van annyi negatív hang és hiedelem a Spiritizmussal, kapcsolatban. Mint mondottuk, a szellemek és médiumok is különböző fokon állhatnak, fejlettségüknek és tisztaságuknak megfelelően.
Sajnos még a mai napig, mindig nagyon sokan, szélhámosságnak, vagy gonosz szellemek művének tartanak minden Spiritiszta megnyilvánulást, ami természetesen nem igaz. Annyit azért mondhatok a szellemtant némiképp ismerve, hogy mindezen félelmeknek, azért van némi alapjuk.
A szellemnyilatkozatok szerint, a Föld körül lévő, szabad szemmel nem látható, érzékelhető- úgynevezett légköri gyűrűk léteznek. Hét ilyen gyűrű van, melyekhez egyenként szintén hét szféra tartozik. Ezek a gyűrűk, illetve Szférák a Földtől felfelé haladva, egyre tisztábbak, melyeket így tisztaságuknak és fejlettségüknek megfelelő szellemek laknak. Ezért minél magasabb Szférába, illetve légköri gyűrűbe jutunk, ott annál tisztultabb, fejlettebb szellemekkel találkozunk, így a Földön elhelyezkedő, valamint a Földhöz közeli szférákban és légköri gyűrűkben találhatók az anyagvilághoz még rendkívül ragaszkodó anyagias szellemek. Természetesen itt is felfelé haladván a fokozatuknak megfelelően. Ezért, a jelenleg élők is, ezekre a helyekre kerülnek tetteik, és leélt földi életüktől függően. Afféle köztes lét ez, mely szintén a haladást, tanulást, tisztulást szolgálja, így minden leélt földi élet, után fokozatosan feljebb emelkedhetünk a szellemiség hierarchiájában, és tökéletesedésünk útján, mindig egy lépéssel közelebb kerülünk Istenhez.
Persze nem feltétlenül csak emelkedik, és tisztul a szellem, hiszen itt is vannak visszaesések, és csakúgy mint az egyszerű életben is hullámvölgyek. Ám minden leélt földi élet alkalmával, a lélek több, és több lesz. Tudása, tapasztalata, értelmisége, fejlettsége mindig tökéletesedik, míg egyre jobban megtalálja helyét és megérti szerepét a teremtésben. A Föld népessége, legalábbis háromnegyed részének a többsége a harmadik talán, a negyedik szféra magaslatáig jut csak el. Ebből következik, hogy a nagyon magas szférákból, már egyáltalán nem, vagy csak ritkábban, kivételes esetekben inkarnálódnak –születnek igen magas céllal, a földre szellemek. Ezek a szellemek segíteni, gyógyítani, tanítani és új dolgokat, nagy felfedezéseket hivatottak hozni, közénk a Földre. Ők valóban segítő szándékkal jönnek, teljesen független döntésükből, és önszántukból. Míg az alsóbb gyűrűk lakóira, még egyenlőre Isten természettörvényei, így karmájuk – jó és rossz tetteik, következményei és vágyódásuk, az anyagvilág után, sokáig a Földhöz kötik őket. Ebből kifolyólag történik az, hogy akik csak viccelődésből, komolytalan szándékból, kíváncsiságból, és hozzá nem értéssel lépnek kapcsolatba a szellemvilággal: azok várhatóan az alsóbb szférákbeli, egyszerűbb, tréfás, alantas, rosszindulatú –szándékú szellemekkel lépnek ilyenkor érintkezésbe.
Hangsúlyozom a médium szellemi fokozata, tisztasága is nagyon fontos, és persze az esetleg jelenlévők kisugárzása, és szándékai, mert a szellemvilág törvényei szerint a hasonló-hasonlót vonz. Valamint az idő és a hely, tisztasága is sokat számít, ezért, az ilyen komolytalan célokból, vagy fennhéjázásból rendezett szeánszoknak sok köze nincs az igazi médiumitáshoz!
Sajnos az ilyen, és az ehhez hasonló esetek gyakoriságát tekintve fakadt az a tévhit, hogy csak gonosz, ártó és rosszindulatú szellemek léteznek, mert az esetek többségében, ilyen kapcsolat történik. Nem is beszélve arról, hogy a kapcsolatfelvétel tisztasága nagyban függ, az adott hely kisugárzásától, tisztaságától. Hiszen nem várhatjuk, hogy esetleg egy volt temető fölé épült házban, vagy olyan helyen ahol sok negatív hatás, esetleg sok fájdalom és szenvedés, vagy gyilkosság történt, oda szívesen mennének tiszta szellemek. Talán, ahhoz hasonlítható ez, mintha egy rendes életű, jó szándékú embert, minden ok nélkül börtönbe, kemény bűnözők közé kényszerítenénk. Ugyanakkor számít a kapcsolatfelvétel ideje is, mert késő éjszaka köztudott, hogy erősebbek a negatív hatások, így több a földhözragadt, anyagias, bolyongó szellem. Ami persze a jó helytől, és a médiumtól függően nem zárja ki a teljes sikert.
Egyszóval a rossz hely és idő, valamint a hozzá nem értő médium, talán csak egy épp arra tévedt kóbor szellemmel kerül, így kapcsolatba. Az ilyen kilátástalan, kapcsolatnak pedig sokszor sok negatív hatása van, ezért a médiumnak is csak többet árt, mint használna. Arról már nem is beszélve, hogy csak rontja a Spiritizmus jó hírnevét. Az ilyen felkészületlen médium nem tudhatja, honnan jött az illető szellem, aki így bármit mondhat, mert általában tudja, hogy úgysem látják, ezért mindent elhisznek neki legtöbbször. Az ilyen és ehhez hasonló kísérleteknél az anyagvilághoz még rendkívül ragaszkodó, esetleg alantas, rossz szándékú, talán fizikai testétől nemrég elvált, bolyongó szellemmel jön létre a kapcsolat. De még jobb esetben is csak a Földhöz közeli legalsóbb gyűrűkből jönnek e szellemek. Hisz ne feledjük, a magasabb gyűrűkből már nem igazán jönnek hozzánk, azok a szellemek akik már rég megváltak minden anyagiasságuktól, főként a legmagasabb gyűrűkből, vagy ha mégis csak ritkán rendkívüli esetekben jönnek tanítani minket. Nagy áldozat ez tőlük, hiszen tisztaságukhoz mérten, nekik már borzasztó kellemetlen és nagy megpróbáltatással járó feladat a fényből a sötét anyagvilágba jönni. Mégis hálával tartozunk nekik, mert megteszik ezt értünk, bolyongó anyagba zárt lelkekért.
De, hogy lehet megállapítani egy szellem fokozatát és minek alapján tegyünk különbséget közöttük?
Nos, ahányfajta és amilyen fokozatú a szellem és a médium, annyifajta a válasz is. Mégis mondjuk egy látó médium, aki látja is a szellemet, a színük alapján meg tudja különböztetni őket egymástól, mert a mélyfeketétől a hófehérig, a különböző színeken és ezek árnyalatain keresztül változnak és mutatja meg a szellem tisztaságát és kisugárzását. Ezért minél sötétebb színű és árnyalatú, annál anyagiasabb, alantasabb és sűrűbb energiájú a szellem, viszont minél fehérebb, áttetszőbb, annál tisztább, ezért világosabb is. Mindezekbe, természetesen beleértve a színek összes árnyalatát. Természetesen a fiatal, újszülött lelkek a legvilágosabbak, viszont a különböző árnyalatok között is különbséget kell tennünk! Hiszen egy tapasztalt tanitó lélek, színe lehet mélysötét- vagy akár lila mely a legspirituálisabb szín, ami tudásáról árulkodik. Mi egyszerű anyagba zárt lelkek, nem láthatjuk, nem érzékelhetjük társunk, barátunk, vagy szeretteink szellemi szintjét, legalábbis általában nem, ami ilyképpen bölcsen el van rejtve előlünk. Hiszen amíg fizikai testben van a lélek, addig folyton változhat, javulhat, vagy esetleg ronthat is elért eredményein, ezért ha mindent látnánk és tudnánk, rossz irányba befolyásolhatná döntéseinket, ezzel visszavetnénk, vagy megakadályoznánk a saját, illetve tudatlan, bukott testvéreink fejlődését, javulását és ezzel a karmikus jóvátételt is.
Visszatérve pedig a tiszta, őszintén kereső médium, legegyszerűbben szavai tisztasága alapján ítélheti meg a szellemeket. Sokan vannak közöttük olyanok is, akik még földi fájdalmaik hatásai alatt állnak, és ezért, még nem látnak a valóságnak megfelelően, így nem ismerik fel jelenlegi helyzetüket! Ezért sokan, akik ragaszkodnak az anyagvilághoz, és nemrég váltak el testüktől, a haláluk okozta sokk miatt, képtelenek feldolgozni a tényt, hogy meghaltak. Haláluk körülményei, mintegy kitörlődnek emlékezetükből, ezért nagyon gyakran szeretteik az élők körül vannak, így hitetve el magukkal, hogy még mindig élnek. Ez az állapot addig tart, míg fel nem ismerik ezt a helyzetet, esetleg segítő szellemeik által, de lehet, hogy pont a médium feladata, ezt tapintatosan közölni a szellemmel. Valamint a tisztánlátó médiumnak különbséget kell tudni tenni a tévedés és az igazság között. Tapasztalataira támaszkodván, mérlegelnie kell tudni az üzenetet. Azt kell néznie, hogy az adott szellem mondanivalójában, közleményében van e ésszerű összefüggés! Esetleg nem árul e el mondandója tudatlanságot, gőgöt, rosszindulatot és a bölcsesség bélyegeit viselik e szavai mindenkor, mert ez az igazi felsőbbségnek a jellemzője.
A Spiritizmus lényege pedig, hogy rámutatván a szellem halhatatlan létére, feléleszti a jövőben való hitet, a jelenleg rossz körülmények között élők és lehangoltak bátorságát, valamint segít elszántan viselnünk az élet nehézségeit.
Mit cselekszik a jelenkor szellemtana? Egybegyűjti mindazt ami eddig szétszórtan már megvolt. Továbbá a jelen kornak megfelelő kifejezésekkel magyarázza azt, amit eddig csak képletes beszédekben ismertek az emberek. Kiküszöböli a babona és a tudatlanság szüleményeit, hogy megtartsa a tiszta értelmet és valóságot, ez az ő szerepe. Ezért aki tiszta szívéből jószándékkal és előítéletek nélkül közeledik a szellemvilághoz, meg fogja találni a tökéletes és teljes igazságot! -ez az én véleményem!

Kik vagyunk? Mit keresünk itt? A kérdés egyszerünek tünik,pedig
2011. január 16. vasárnap, 12:01 | wekerle2424

Kik vagyunk? Mit keresünk itt? A kérdés egyszerünek tünik,pedig nem az.A választ sokan keresik,hiába.Amég leragadunk az " evolucio",meg a "biblia" témánal,addig nem lesz válasz erre.Szentgyörgyi professzor megmondta....az emberi agyat,emberi agy sosem fogja megismerni.Teljesen igaza van,mert egy számunkra ismeretlen univerziumból telepitettek minket ide,az állatokkal,növényekkel együtt.Milyen céllal? Ha erre rájövünk,akkor rájövünk a lényegre. ( van egy-két ötletem)

Érdekes ,a Bibliában is ugyanez van.Ha akarom,ha nem nagyon úgy
2011. január 16. vasárnap, 12:41 | Éva.   Előzmény

Érdekes ,a Bibliában is ugyanez van.Ha akarom,ha nem nagyon úgy néz ki,hogy az Édenkert,ahonnan az ember a Földre került,az bizony nem itt volt:)
Nem is lehetett ,mert ott még szellemi lény volt az ,,ember'',nem húsvér létező.Erre utal az,amikor meglátták hogy mezítelenek,és megijedtek.Akkor lett testük:)
Nem fedezted fel a spanyol viaszt,ezt az elméletet nagyon sok helyen tetten lehet érni,főleg régi szentiratokban.

Akkor pedig ez egyszerüen hátborzongató,mert én semmiféle "
2011. január 16. vasárnap, 13:06 | wekerle2424   Előzmény

Akkor pedig ez egyszerüen hátborzongató,mert én semmiféle " szentiratokat" söt magát a bibliát( mesekönyv) sem olvastam figyelmesen.Csak az elméleteimet, mint egy mozaikot összeraktam.Lehet sokan vélik ezt a variációt lehetségesnek.Mégis többen vannak a magukat tudósoknak nevezö egyénekröl,akik még fizetést is kapnak a sok marhaságért.Gondolok itt a különféle elméletkröl amiben magyarázzák a bolygók,az univerzum létrejöttét.Mikor fogalmuk sincs egyáltalán hol vagyunk.Csak a nap fénye,melege és hatásai miatt van ez a szerves élet,it ezen a bolygón.Többet senki nem tud.Valahol élnek hasonló formájú lények mint mi,különben mi sem lennénk.Az " ufo"-k pedig valóban és szó szerint idegenek,más területekröl mint a mi életformánk.Igy röviden ennyi

Mit akarsz ebből kihozni? Még mindig nem értem:D Szerintem semmi
2011. január 16. vasárnap, 13:26 | Éva.   Előzmény

Mit akarsz ebből kihozni? Még mindig nem értem:D
Szerintem semmit nem kell elvetnünk,mert a legapróbb részlet információjával is közelebb jutunk az egészhez.Azok a tudósok csak annyit vizsgáltak a világból,de ha megismerünk sok apró részt az egészből,akkor szépen össze áll a kép.
Ezért szerintem nem kell elvetni semmit,mert a legkisebb részben is ott van az igazság az egészről:)
Látod ,még a Bibliában is ott van,amiről beszéltél,csak oda kéne figyelni:)
Egyébként meg szerintem tök mindegy ,hogy volt,mint volt.Ennek a kutatása,csak elviszi a figyelmünket a lényegtől,attól amivel MOST kéne foglalkoznunk.És ez szerintem nem a múlt.
A mult ismerete,vagy a jövő kutatása ,lehet nagyon érdekes,de ha ebbe vetjük magunkat,akkor pont a lényeget szalasztjuk el,hogy a jelenben éljünk.
Én ezeket a múltbéli kutatásokat nagyon felesleges dolognak tartom,mert semmivel sem visz előre,és ráadásul elterel attól ami a dolgunk lenne,hogy magunkkal foglalkozzunk: Most!.
Ebből a szempontból ugyanis teljesen mindegy ,hogy hogyan kerültünk a Földre.Itt vagyunk és ezzel kéne valamit kezdeni...a jelen létezésünkkel,hogy ,,miért és hogyan'':)

Ebben igazad van és logikus.Viszont ezekre a dolgokra egyedül
2011. január 16. vasárnap, 13:34 | wekerle2424   Előzmény

Ebben igazad van és logikus.Viszont ezekre a dolgokra egyedül nehéz választ kapni,mert a különféle egyházak,kormányok egoizmusból vagy politikai meggondolásból akadályozzák a megismerést.

Mindenhez hozzá lehet jutni.Manapság már különösebb fáradtság
2011. január 16. vasárnap, 13:44 | Éva.   Előzmény

Mindenhez hozzá lehet jutni.Manapság már különösebb fáradtság nélkül is:)
Mindenhez,hidd el,csak akarni kell:)

Mindenhez? Ez mit jelent? Én nem hiszek semmiben csak céljaim
2011. január 16. vasárnap, 13:56 | wekerle2424   Előzmény

Mindenhez? Ez mit jelent? Én nem hiszek semmiben csak céljaim vannak.Vannak elképzeléseim de ez nem egyenlö a hittel.Az összes vallás a néphülyités egyik formája és nem lebecsülendö üzlet is egyben.

Ha nem hiszel semmiben,akkor hogyan lehetnek céljaid? A célhoz
2011. január 16. vasárnap, 14:30 | Éva.   Előzmény

Ha nem hiszel semmiben,akkor hogyan lehetnek céljaid?
A célhoz motiváció kell,abban viszont hinni kell,különben az ember nem tűzi ki célként,ha nem hisz abban a dologban:)

,,Az összes vallás a nép hülyités egyik formája és nem lebecsülendö üzlet is egyben.''

Ha ez a véleményed,akkor azt gondolom,hogy egyáltalán nem ismered a nagy világvallásokat,és nem tudod hogy miről beszélnek,tanítanak.

Ha egy ilyen ,,szentíráshoz" értőn fordul oda az ember,akkor meglátja benne az igazságot.
Ne haragudj,de az állításod teljes mértékben arról árulkodik,hogy nem tudod mi a lényege a vallásoknak,és milyen igaz tanításokra épülnek rá.
Az biztos,hogy amikor a vallás már kialakul,akkor bizony csorbulhat az eredeti kinyilatkoztatás,amire a vallás épült. Viszont a praxis miatt,a tanítás gyakorlati megélése,szükséges a vallás.

Ezért érdemes az eredeti szentiratokat tanulmányozni,de nem felszínesen,mert sohasem azt jelenti szó szerint ,ami oda le van írva,az csak a felszín.Érteni kell a szimbólum rendszerét,hogy a valódi tartalma feltárulkozzon.Ez pedig valamennyi hozzáértést igényel,de mindenképpen az előítéletek nélküli megértésre való törekvést.

Ez ember pont azért nem ismerheti meg az igazságot,mert attól a ,,saját elképzelései'' tartják távol.
Amikor az ember képes elengedni a saját okoskodásait,és hagyja végre vezetni magát egy belső igazságtól,bölcsességtől,akkor az el fogja majd vezetni a végső igazságig.
Csak ehhez jó adag alázat kell és megszabadulni a saját kis hülyeségeinktől.
Ez persze csak az én tapasztalatom,te természetesen úgy csinálod,ahogy jónak látod.
Egy dolgon gondolkodj csak el .Ki az aki jónak látja? Az én-ed? vagy az Én-ed?
Az Én-edet kéne hagyni szóhoz jutni,mert az én-ed már éppen eléggé félrevezetett. Meg engem is természetesen:D ...De sohasem késő észbe kapni:)

Igen.Valóban nem mélyültem el semmilyen vallás elemzésében,mert
2011. január 16. vasárnap, 15:03 | wekerle2424   Előzmény

Igen.Valóban nem mélyültem el semmilyen vallás elemzésében,mert már az alapok megismerésénél hányingerem lesz a sok marhaságtól.Elöitélet? Az nekem nincs.Mindent elfogadok ami logikus és van valóság alapja.Most nem kifejezetten a rideg materiális ideológiára gondolok,hanem ami a mai ésszel még elfogadható.Mindig az Én-emre halgattam és mégis néha mást cselekedtem pedig tudtam,hogy nem lesz jó.Ebben hibásak a szokások,a társadalmi elvárások vagy ahogy nevezik az erkölcsök.

Na most akkor ez mi ,ha nem előítélet,vagy elvárás.Ahogy jobban
2011. január 16. vasárnap, 16:03 | Éva.   Előzmény

Na most akkor ez mi ,ha nem előítélet,vagy elvárás.Ahogy jobban tetszik:)

,,Előítélet? Az nekem nincs.Mindent elfogadok ami logikus és van valóság alapja.''

És mi a logikus,és minek van valóságalapja? Amiről Te úgy gondolod:) tehát mi ez ,ha nem elvárás,és előítélet?
Vagyis ami nem felel meg az ilyetén való elvárásodnak,azt rögtön ki is zárod,mert hülyeség:)
Mi erről a véleményed?

Medve képe
Hitem szerint, egyetlen vallás létezik: A szeretet vallása
2011. január 18. kedd, 19:05 | Medve   Előzmény

/ez egy korábbi prezentációm kivonatos anyaga/

Öntsünk tiszta vizet a pohárba!- Avagy a vallások közös jellemzői
Mielőtt bárki hozzáfogna a tartalom megtekintéséhez, szeretném ha mottóként minden sor olvasása közben, Sai Baba Tanításai lebegne előtte: abszolút értelemben véve, csak egy vallás létezik, a szeretet vallása, csak egy kaszt létezik, az emberiség kasztja, hiszen, egy égő gyertyával, akár Milliónyi új gyertyát gyújthatunk meg anélkül, hogy a miénk elhalványúlna! Tartsunk hát kellő tiszteletben minden vallást, gondolatot!

Mi a vallás? A vallás lelki fegyelem, nagyon fontosak az emberi fejlődés beteljesüléséhez és az ember legmagasabb céljának eléréséhez. A vallás a kapocs az egyén, s az Egyetemes: A személyi és az Isteni között. Ha nincs, az életedből káosz lesz. Hídra van szükségünk ha egy folyón át akarunk kelni, ez a híd a vallás, mely a hit energiáját gerjeszti bennünk.
Egy másik fontos dolog: ki kell tartanunk a hitünk mellett, ha a hit nem elég szilárd nem fog győzelemhez segíteni. Az az ember aki magát rossznak, hitványnak, tudatlannak tartja, ennek megfelelően rosszá, hitvánnyá válik, és tudása csökken, vagyis az lesz amit magunkról hiszünk! (verbális, önszuggesztiós hatásként- igyekszik tudattalanúl megfelelni elménk az adott szuggesztióknak, megvalósítja azt önmagában)
Tudatosítsuk magunkban minduntalan, hogy a Mindenható Isten gyermekei vagyunk, felsőrendű hatalommal, dicsőséggel, bölcsességgel felruházva.
A halhatatlanság gyermekei vagyunk, gondolatainkat erre irányítsuk.
Alább, alaposabb vizsgálattal azt láthatjuk, hogy a vallások közti úgynevezett különbségek többsége az előítéletekhez, valamint más vallások és saját vallásunk hiányos ismeretéhez fűződik. Minden vallás alapjában véve kiemeli Isten elsőbbségét és az ember kötelességét iránta és a felebarátai iránt. Külsőleg szemlélve is sok bennük a közös tulajdonság, az egységesség.

1. A hinduizmus, a szikhizmus és a bahaizmus kivételével, minden vallást i.e. 7-ik évszázad és i.sz. 7.-ik évszázad között alapították. A hinduizmus az őskorban, míg a szikhizmus a 17-ik század végén keletkezett.
2. Az összes vallás Ázsia talaján keletkezett. Ezért azt lehet mondani, hogy Ázsia az összes vallás bölcsője.
3. Minden vallásnak, a hinduizmus kivételével, alapítója van. A zsidó vallást Mózes, a kereszténységet Jézus Krisztus, a buddhizmust Buddha, a taoizmust Lao Tzu, az iszlámot Mohamed próféta alapította, akik szintén Ázsiában születtek. A hinduizmusnak nincs alapítója, és úgy hiszik, hogy ez a vallás magától Istentől ered a Védák által.
4. Minden vallás rendelkezik meghatározott szent könyvvel, kivéve a hinduizmust. Úgy hiszik, hogy a könyvek szövege Isten kinyilatkoztatása, pl. a Biblia a kereszténységben, a Korán az iszlámban, stb. A hinduizmusban nem egy könyvet tartanak szentnek, hanem az összes Védát. A hinduk fő írásai az Upanishadok, Brahma Sutrák és a Bhagavad Gita, amelyeket együtt Prastaana Traya-nak neveznek.
5. Minden vallásnak vannak szent zarándokhelyei, mint amilyen Kasi a hinduknál, Mekka a mohamedánoknál, Róma, vagy Lurdes a keresztényeknél, Amritsar a szikheknél, stb.
6. Minden vallásban léteznek szent napok, amelyeket böjttel és lelkigyakorlatokkal ünnepelnek meg, pl. Maha Shivaratri a hinduknál, Ramazán a mohamedánoknál, stb.
7. A történelem folyamán a vallások szektákra oszlottak, pl. a katolikusok és a protestánsok a kereszténységben, a siíták és sunniták az iszlámban, a mahayanák és hinayanák a buddhizmusban, a sivavitá-k és vaisnavitá-k a hinduizmusban, stb.

8. Az imádság és az istentisztelet minden vallás alapjaiban foglaltatnak, habár módszereik
különböznek.
A belső egység

1. Minden vallás teisztikus. Istenben való hiten alapszik. A buddhisták és a jainok talán nem beszélnek közvetlenül Istenről, de beszélnek a tökéletesség isteni elvéről. Amikor ez az elv megtestesül a lényben, Arhat-nak neveztetik. Ez a legfenségesebb állapot, amelyet ember el tud érni. A Nirvána, vagy Moksha állapotában megnemesednek az összes földi szenvedélyek, kívánságok és szükségletek. A jainizmus szerint, az egyén eléri az „örök boldogságot". A buddhisták szerint, a jainokhoz hasonlóan, nem állítják közvetlenül, hogy Isten létezik, hanem azt hiszik, hogy a legfenségesebb állapot, amelyet ember elérhet Buddha-állapot. Ő isteni, ő a Kevalin, vagy Mukta, vagy a szeretet és prajna (kiejtve: pragyna megtestesítője. Az összes többi vallás hisz Isten létezésében és abban, hogy Isten egy. A hinduk Brahmannak nevezik, Iswarának, vagy Paramatmának; a keresztények Mennyei Atyának, a zsidók Jehovának, a Zoroaszter hívők Ahura Mazdának, a mohamedánok Allahnak. Ezért az ősi próféták kijelentették: „Ekam Sat, Viprah Bahuda Vadanti" (az igazság, vagy Isten EGY, de a bölcsek különbözőképpen nevezik).

Isten megnevezései a különböző vallásokban a következők:
A hiduizmus: Iswara/Paramatma/Brahman (Iswara az Isten fogalma a vallásban, de a védikus bölcseletben Brahman - az Abszolút neve.)

A zoroasztrizmus: Ahura Mazda (a Bölcs) - az Igazság, a Bölcsesség és a Felvilágosultság Istene
A jainizmus: Arhat, Kevalin

A buddhizmus: Buddha állapota - a Nirvána ( Abhoot, Akshar, Dhruva és Satya) - a szeretet és a prana megtestesítője.

A zsidó vallás: Jehova

A taoizmus: Tao, ami a végső realitást és az igazságot jelenti

Az iszlám: Allah - az Irgalmas, a résztvevő, a teremtés egyetlen Ura (csak egy Isten létezik, Mohamed pedig a prófétája)

A szikhizmusban: : Sat,,vagy Akal (csak egy Isten létezik,akinek Igay a neve és aki örök)

A kereszténység: A Mennyei Atya

Így minden vallás lényegében monoteisztikus (egy-Isten imádó).

Minden vallás hisz Isten hármas szerepében, a Teremtőben, a Védelmezőben és a Rombolóban. A hinduk ezeket a jelzőket Brahman háromszoros aspektusának tulajdonítják: Brahma, Vishnu és Maheshvara. A keresztények tisztelik az Atyát, a Fiút és a Szent Lelket. Az Ó-testamentum az Istenhez, mint Teremtőhöz, Védelmezőhöz és Törvényhozóhoz viszonyul. A szikhek az Istent Teremtőnek, Gondoskodónak nevezik, akihez mindennek vissza kell térnie. Az iszlám, (többek közt) a következő jelzőket fűzi Allahhoz: „Al-Muhyi" -az élet ajándékozója, vagy „Al-Mubdi" - Teremtő, aki az összes élőlényt teremtette; „Al-Hafiz" - Oltalmazó, vagy „Al-Muquit" - Fenntartó, aki támogat és „Al-Mumit" - a Halál teremtője (mindez csak néhány a 99 jelzőből, vagy névből, amelyeket Allah-ra hivatkozva használnak, és melyek a szent Koránban találhatók).

Az ember viszonya Istenhez: „Az ember szerves része (aspektusa) az Istennek", mondja a hinduizmus. „Mint ahogyan a szem közel van az orrhoz, olyan közel van Isten hozzám", mondja a zoroasztrizmus. „Az Isten az embert porból teremtette és lelket lehelt belé", mondja a zsidó vallás, a kereszténység és az iszlám. „Az Atma az ember Ura", mondja a buddhizmus. „Az Isten az alapja mindennek, ami létezik, mondja a zsidó vallás.

Az összes vallás hisz másodlagos istenekben, vagyis angyalokban. Ez nem azonos a több¬isten imádattal.
5. Minden vallás három világban hisz (Lokák): a föld, az ég és a pokol. A bölcseleti magyarázata ennek az, hogy e három fogalom a tudat különböző állapotát fejezi ki. A pokol az „embertelen"-t, a föld az „emberi"-t és az ég az „isteni"-t jelenti.
6. Minden vallás hisz a lélek, vagy szellem elvében. „A test meghal, de nem a lélek.", mondja a Gita. „Te por vagy és porrá leszel, de nem a lélek" - mondja a Biblia.
7. Minden vallás kiemeli az áldozatkészség szükségességét és értékét. „Add át magad Isten akaratának", mondja a Korán. „Áldozd fel magad önmagadnak", mondja a Gita.
8. Minden vallás hisz az emberek egyenlőségében. Mindannyian Isten „teremtményei", vagyis „gyermekei" vagyunk. Mindenki egyenlő. Személyiségünk kifinomult szintjén nincs különbség az én, a te és az Ő (Isten) között (t.i. minden emberi teremtmény magában hordoz isteni minőségeket, amit Istennek tulajdonítanak, a szeretetet, a részvétet, az együttérzést, és minden teremtménynek arra kellene törekednie, hogy az isteni tulajdonságokat a mindennapi életben érvényre juttassa).
9. Minden vallás kiemeli az ima legmagasabb rendű értékét és hathatósságát. Az ima az arany kapocs az ember és Isten között. Bensőséges közösséget és kapcsolatot jelöl a Mindenhatóval. Elősegíti az összpontosítást, megtisztítja a szívet, valamint belső és külső békét hoz.
10. Minden vallás egyformán kihangsúlyozza az erkölcsi élet fontosságát. Az erkölcsiség elengedhetetlen feltétele a vallásos életnek.
11. Minden vallás végső célja és értelme az, hogy az embert tökéletesítse. Vallás nélkül az ember nem teljes. A vallás egyesíti az embert Istennel és átalakítja, hogy Istenhez hasonlóvá váljék. Ehhez először is lelki erőfeszítés szükséges, s aztán teljesül be Isten kegyelme.

Minden vallás egyformán nagyszerű és igaz. Ezek csak különböző utak egyazon célhoz. Mind kiemelik az emberek testvériségét és az Isten atyaságát. Minden vallás azt hirdeti, hogy az embernek szeretnie kell a felebarátját és az összes teremtményt. Mind serkentik követőiket, hogy „Legyenek jók, cselekedjenek jót és lássanak jót".

Ezért az összes vallást baráti társnak kell tekintenünk az emberiség lelki és erkölcsi élete fennkölt feladatának megvalósításában. Ha a különböző vallások gazdagítani kezdik egymást, teljessé teszik a lelket (a belső egységet). A világ erre törekszik. Adasson nekünk meg a különböző hagyományok gazdagsága; legyünk örökösei az egész emberiség örökségének, nemcsak egy meghatározott terület, vagy nemzet örökségének. Törekedjünk mindannyian a szívek egységére, amelyben minden vallás megtalálja az összhangot, a harmóniát, egységességet és az egységet.
„Legyen mindenki boldog, legyen mindenki mentes a szenvedéstől, mindenki haladjon előre, senki se menjen tévútra."

Amikor azt mondják, hogy az ember Isten képmására teremtetett, ez azt jelenti, hogy az Egyetemes Isteni Elv a valódi igazság és lényünk igazi magva. De a legtöbbünkben a mi újjá nem született állapotunkban Ő (az Isteni Elv) csak potenciális állapotban van, nem funkcionális állapotban: azaz szunnyadó. Ahelyett, hogy ez az elv működne, az én (ego) töltötte be a helyét. Az összes vallás legfőbb és egyetlen célja, hogy segítsen bennünket megújhodni, hogy megtisztítsuk, vagyis szublimáljuk a bitorló ént (ego) és, hogy az Isteni Elv legyen a működő elvünk. Tennünk kell róla, hogy az elrejtőzött isteniség megmutatkozzon minden gondolatunkban, szavunkban és tettünkben. Csak akkor, ha majd az Isteni Elv életünk, minden tevékenységünk és viselkedésünk felügyelő, vezető, munkálkodó elve lesz, válunk méltókká isteni örökségünkre - az isteni lélek igazi megtestesülésére. Lényegében az összes vallás célja egyedül az, hogy az embert istenivé (Isten alakúvá) tegye - lehetővé téve neki, hogy létrehozza az „isteni" tulajdonságok minőségét, mint amilyenek az egyetemes szeretet, az irgalom, a kegyelem, az önzetlen szolgálat, a tolerancia, a türelem, a bátorság, stb.
Minden ember az Istent keresi :

Fény és szabadság fontosabbak az ember számára, mint bármi más.Jobban kellenek, mint a levegő. ezért (szerencsétlen) az ember, amikor leláncolt és sötétségben van. Mint hal a parton, az ember kétségbeesetten küszködik, hogy visszatérjen Istenhez,aki az otthonaés az üdvösséghez,ami alapeleme.
Keresi az Istent ( vagy az üdvösséget,amely csak Isten egy másik neve) fent a térben lent a föld mélyén, egymagában, vagy népes gyülekezet tagjaként,csendben vagy lármával körülvéve, azonban mindezalatt az üdvösség forrása önmaga szívében van. Rajtad áll, hogy megtaláld ezt, de ehhez meg kell, hogy tanuld a mély meditáció művészetét.

felhasznált forrás: Sai Baba értekezései

koverellenor képe
mibenhiszek
2011. január 16. vasárnap, 14:38 | koverellenor   Előzmény

"Teljesen igaza van,mert egy számunkra ismeretlen univerziumból telepitettek minket ide,az állatokkal,növényekkel együtt."
Nos, ez is egyfajta hiedelem, hitrendszer, van olyan vallás is ami erre épít. Ergo, a te gondolatmeneteddel levezetve, ez is (a te szavaiddal) a "néphülyítés egyik formája" .

Sajnos igazad van valamiben,mert az tény,hogy engem is hülyitene
2011. január 16. vasárnap, 14:42 | wekerle2424   Előzmény

Sajnos igazad van valamiben,mert az tény,hogy engem is hülyitenek már több mint ötven éve és bizonytalanságban érzem magam néha.

Ez teljesen tőled függ ,hogy mennyi ideig hagyod magadat
2011. január 16. vasárnap, 14:51 | Éva.   Előzmény

Ez teljesen tőled függ ,hogy mennyi ideig hagyod magadat hülyíteni.
50-év,az szép kis idő:)

Te aztán nem szépíted a dolgokat,ramanovics:D
2011. január 16. vasárnap, 14:49 | Éva.   Előzmény

Te aztán nem szépíted a dolgokat,ramanovics:D

karma tsering képe
Sziasztok! Olvastam ezt a kis párbeszédet. Végül is mindenki his
2011. január 16. vasárnap, 19:52 | karma tsering

Sziasztok! Olvastam ezt a kis párbeszédet. Végül is mindenki hisz valamiben, ha másban nem a pénzben és a hatalomban, vagyis materialista. Vallási viták pedig mindíg is voltak és lesznek is. Hiszen még az egyforma vallásúak közt is vannak, olyanok akik másként látják a dolgokat. Emberi aggyal az Isten felfoghatatlan, és mi emberek szeretnénk megérteni Őt és azt, hogy mit, miért tesz? A megmagyarázhatatlan dolgokat próbáljuk megmagyarázni és felfogni! Sokan pedig azt hiszik, hogy elérték a megvilágosodást, aztán később kiderül, hogy még nagyon messze járnak tőlle! Igen ez itt a kész átverés, amivel sokan magukat csapják be. Az egó a véksőkig harcol, hogy bebizonyítsa neki van igaza, az ideáljaiból és elveiből nem enged! A vallások közt véleményem szerint a legrészletesebb és mindenre kiterjedő a Hinduizmus, ami olyan mint egy hatalmas fa, megannyi ággal-vallási irányzattal- mégis mindenre kiterjedő. Itt részletesen le van írva, hogy a mai emberiség, sem az első a Földön, és nem is az utolsó. Annyira részletes, hogy le vannak írva azok az idők amikor a Félistenek, vagy a Földönkívűliek itt éltek a bolygónkon, milyen járműveket használtak, sőt még az is, hogy kell e járműveket elkészíteni. Eric Von Daniken, munkásságát ajánlom, aki nagyon részletesen kifejti mindezt több művébben, filmjeiben. Ajánlom mindenkinek továbbá Krishna Dharma- Rámayana és Mahábhárata fordításait, ami a Baktay Ervin fordításaitól eltérően, regényesebben van leírva és feldolgozva. Mégis mindezek csak összefoglaló művek. A Mahábhárata, teljes címén „Mahabháratajudham”, jelentése pedig: „Bharata leszármazottainak küzdelme” vagy „Bharata nagy nemzetségének a harca”. A Mahábhárata nemcsak páratlan költői műként, de terjedelemben is túltesz minden épségben fennmaradt költői alkotáson. 100.000 –slókából, kétsoros versből áll. Létezik egy Angol fordítás is ami 50 kötetből áll, ez az eredeti alapján készült. Mindenesetre nem egy rövid olvasmány, azonban itt többször találkozunk a szövegekben repülő járművekkel, lebegő "démonvárosokkal" légicsatákkal, jó és rossz Istenek közti harcokkal! Ilyen például a részletes fordításban az is, amikor Krisna és Ardzsúna a Felrepülnek a Föld körül lebegő, démonvárosba és elpúsztítják azok lakóit. De ott van a másik kiterjedt mű a Srímad Bhagavatam, ami részletesen leírja,a Legfelsőbb Úr Teremtését, Isten -Gigantikus formáját, ezeken belül az Univerzumok, Bolygórendszerek teremtését is, azok lakóit, az ottani időszámítást, szerintem nagyon érdekes, ajánlom mindenkinek e műveket. -vagy egy korábbi írásomat- http://onmegvalositas.hu/topik/teremtes_es_idoszamitas_hinduizmusban
Végül csak idézni tudok a Bhagavad Gítából-"Az Úrhoz vezető utak látszólag különböznek egymástól de céljuk ugyanaz, és akik ezt látják valóban bölcsek!"

Ademon képe
Karma Tsering, valóban hiszel ezekben a történetekben, mármint
2011. január 16. vasárnap, 20:26 | Ademon   Előzmény

Karma Tsering, valóban hiszel ezekben a történetekben, mármint hogy valóban megtörténtek vagy ezek csak amolyan mítoszok?

karma tsering képe
Kedves Ademon! Szerintem van némi valóságalapja, ha egy pár
2011. január 16. vasárnap, 21:09 | karma tsering

Kedves Ademon! Szerintem van némi valóságalapja, ha egy pár Deniken dokumentumot és egyebeket megnézel, mindezek tények! Az már megint más kérdés az idő távlatából nézve, hogy több ezer éve mindez, hogy nézett ki valójában? Egy biztos, minden mítosznak van egy eredeti magja amiből ki lehet indulni, aztán ezekre rakódnak rá az eredeti történet toldásai, amik lengendává teszik őket! A Tibeti írások is hasonló égi háborúkról szólnak. -Az égi járműveket Vímánáknak nevezték, részletes dokumentumok vannak róla, de a mai napig nem tudták elkészíteni, mivel nem léteznek a Földön olyan anyagok amiből meg lehetne építeni. Olvasd el a Rámayána-t ahol a százfejű démonkirály ellopja a "Puspakát" -az égi kocsit Kuvérától, amit a gondolatai irányítottak! -Ráma király ezzel viszi haza kedvesét, Szítát- miután legyőzte az óriásokat. -bocs ezeket nem én találtam ki! -de még rengeteg ilyen van, ott van pld. a Titánok harca a Görög mitológiában, a Piramisok relytélye, valamint olyan mérnöki technikával kifaragot kőtömbök, óriási súllyal- amit a jelenlegi technikával is alig vagy eggyáltalán meg sem tudnak mozdítani! Ezért érdemes utánnanézni egy két ilyen dolognak. A Rámayána és a Mahábharata szinte Sci-fi kategória. Kicsit nekem olyan mintha a Gyűrük Ura és a Csillagok Háborúja gondolatvilága találkozna benne. Mindenesetre annyira jó, hogy letenni nem tudtam a könyvet. Nem tudom olvastad e -de nagyon ajánlom, még ha nem is hiszel benne.

Ademon képe
Mint mítosz jól elmegy és érdekes, a valóság tartalma viszont
2011. január 16. vasárnap, 21:33 | Ademon   Előzmény

Mint mítosz jól elmegy és érdekes, a valóság tartalma viszont már kérdéses számomra. Talán volt valami, de szerintem csak fel lett nagyítva.

De akár lehetett is,vagy lenne ennek bármi akadálya? Egyébként
2011. január 16. vasárnap, 22:09 | Éva.   Előzmény

De akár lehetett is,vagy lenne ennek bármi akadálya?

Egyébként ezzel tudósok is foglalkoznak. Én a 80-as években valamikor egy évig jártam a TIT-re,és elismert tudós elemezte ezt a két művet,és ugyanezeket volt kénytelen mondani. Mármint amit Karma Tsering leírt,merthogy szóról szóra ez van az említett művekben.
Persze vehetjük az Istenek harcának is,és hát hol vannak az Istenek ,az égben és a járművek is nyilván égiek.Csak hát akkoriban nem igen voltak járművek /főleg nem ilyenek:)/,tehát ha nem láthatták ezt az emberek,akkor nem tudták kitalálni,mert ilyen ugye az emberek világában nem létezett.Vagyis,hogy nem volt honnan venni:)
Szerintem elszállni sem jó az ilyen dolgokba,de tagadni sincs igazán értelme.
Ott voltunk?:D