Paradoxon és Ellentmondás
"Ez a mondat hamis!"
Akkor most igaz-e vagy hamis?
Vagy a következő történet:
"A szultán minden egyes halálraítéltnek ad egy lehetőséget halála előtt, hogy megvallja a bűneit. Ha hazudik, akkor lassú halála lesz, mert felakasztják. Ha igazat mond, akkor gyors halállal lakol, mivel lefejezik. Egyszer az egyik rab az utolsó szó jogán azt mondja a szultánnak: „engem fel fognak akasztani”. A szultán töprengett egy ideig e kijelenésen, de okos ember lévén hamar átlátta a kijelentés igazságának eldönthetetlenségét, s hogy az általa hozott törvényt meg ne szegje, szabadon engedte a rabot, elvégre egy ilyen elmés ember megérdemli az életet."
Szeretet paradoxon:
Ha minden a szeretet jegyében jelenik meg akkor hogy lehetséges, hogy egyes tettek nem a szeretet jegyében történnek? Ha a szeretet mindennel való egységet képezi, akkor vajon mit érez a szeretet ha lát valakit szenvedni? Ha egységet él meg vele akkor neki is kéne szenvednie azonban akkor már nem szeretet lenne, hanem szenvedés.
A Megvilágosodott viselkedés paradoxona:
Érezhet-e egy megvilágosodott haragot valaki felé, aki a szeme előtt tudatosan követ el kegyetlenséget?
Helytelennek érezné-e ezt a tettet annak fényében, hogy őbenne az elfogadás "fénye" van? És ha nem érzi helytelennek akkor vajon jelenti-e ezt azt, hogy hiányzik belőle az együttérzés az áldozat iránt? Mit érez az "elfogadás" ha szembetalálkozik "nem elfogadással"?
Vonzás Törvényének paradoxona:
Két ellentétes vonzás okozhat-e konfrontációt a Vonzás Törvényében (szeretem a háborút és szeretem a békét)? Ha a Tudat teremtő ereje mozgatja a Vonzás Törvényét, akkor a Tudat magasabb rendű annál? Lehetséges-e az, ha valaki őszintén nem hisz a Vonzás Törvényébe, akkor ezzel a "vonzásával" hatálytalanítsa azt magára nézve?
A determinizmus paradoxona:
Ha minden okkal történt visszavezethetően, akkor a determinizmusnak is kell lennie okának, tehát mi volt az oka az okság mibenlétének? Hogy alakulhatott ki a semmiből valami, ha a semmiben nincs okság, és miért pont az alakult ki?
Hogyan létezhet a világ, ha ilyen alapon nem is szabadna léteznie? :)
Végül:
A determinizmus hogyan reagál a fenti kijelentésre ("Ez a mondat hamis!")?
Hozzászólások
49 hozzászólásFantázia kéne :) Az is hatékony tud lenni.
a nem determinált világról még nem meséltél,pedig neked nagy a fantáziád
én gondolatkísérletekre használom a fantáziám
meg hogy sematikus vizualitással elemezzem a társas szitukat:a résztvevőket csak gömböknek képzelem és mindig azonosítani igyekszem az éppen jelen lévő motivációt,vagy érzelmet
ez arra jó,hogy csak a lényegre figyelhessek
Nekem is van ilyen műhelyem :) Nagyon hasznosnak bizonyul :)
Képzelj el egy üres teret, és teremts bele azt, amit akarsz, akárhogyan, akár a saját törvényeiddel is, vagy kaotikusan, függetlenül bármitől. Vagy kezdetnek teremts valamit létező elemekből, mondjuk a vágyaid tárgyát, vagy bármit amit szeretnél. Lehet alapanyag a fizikai világ is, ahol te vagy a mindenható istenség, lényeg, hogy teljes szabadságod legyen ebben a térben bárminemű befolyás nélkül.
na oké de mire használod ezt?mire jó ez a construct mátrix
Amire csak lehet (igen, lehet vágyakat is manifesztálni vele determinánsan) :)
Na hát most mellélőttél... amikor azért rajzolok, amit most leírtál, akkor a rajzolásom körülbelül 5 percig tart, pont azért mert az elmém vágyából nem tudok rajzolni, és abba is hagyom. De ezt én nem is hívom rajzolásnak, inkább csak afféle unaloműző firkálgatás, ami nem tart sokáig. Amikor tényleg rajzolok, akkor az elmémnek semmi köze nem volt ahhoz, hogy a rajzolás szándéka létrejöjjön, egyszer csak szó szerint azon kapom magam, hogy már előttem van egy félkész rajz. Az olyankor nem a felszínről jön. Olyankor az elmém tényleg csak a fantázia kedvéért lép be a játékba, nem irányítóként, hanem partnerként inkább. És úgy alkalmas is, de amikor észreveszem a félkész művet, általában nem is tudom már folytatni, mert kizökkent az elmém abból az állapotból és már el is kezdi elemezni, meg nézni a javítanivalót, és ha olyankor még hozzányúlok, többnyire csak elrontom, mert már ő akar irányítani. Hidd el, ismerem magam annyira, hogy ne beszéljek csak a levegőbe :)
Ki lett fentebb egészítve :) (mellélőttem... hát nem vagyok jó célzó :) )
Nem te lőttél mellé ;) A tied gól volt :D
akkor is azért kezdesz rajzolni,mert akarsz
elmém,lelkem,szellemem,tudatom,agyam,testem,felső énem,egóm,...........................
vegyétek má észre,hogy ez csak szójáték
És csak azért is, csak azért is...:)
De vajon kinek kell mit észrevennie? :D
Akkor kié az akaratom?
Ez a "védekező mechanizmus, fantáziavilág ahová be lehet menekülni" a vallás általad való meghatározása akart lenni?
Utazás a koponyám körül?:)) ( Karinthy után szabadon)
vagy
Tartalmazza-e önmagát az önmagukat nem tartalmazó halmazok halmaza?
:)))))))))
Ez a Russell-paradoxon, a megoldás:
"A Russell-paradoxon Bertrand Russell 1901-ben felfedezett matematikai logikai, ill. halmazelméleti paradoxonja, amely rávilágít, hogy a Cantor és Frege által megalkotott naiv halmazelmélet, illetve formalizált logikai elmélet ellentmondásos.
A paradoxon olyan érvelést használ, amelyhez hasonlóak tulajdonképp már több ezer éve ismertek voltak (ld. Epimenidész-paradoxon). Azt, hogy a paradoxonhoz vezető érvelés a halmazelmélet ill. logika matematikai elméletének ellentmondásosságát okozhatja, többen is felfedezték a tizenkilencedik század végén; például Ernst Zermelo matematikus és Bertrand Russell filozófus.
A paradoxon formális definíciója a következő: legyen R azon halmazok halmaza, amelyek nem tartalmazzák saját magukat:
A Cantor-féle halmazelméletben R jóldefiniált halmaznak tekinthető. A paradoxon lényegére rávilágító kérdés: eleme-e R önmagának?
Tegyük fel, hogy igen, . Ekkor R nyilvánvalóan nem olyan halmaz, ami nem tartalmazza saját magát, tehát definíció szerint nem eleme R-nek, azaz önmagának, ellentmondásra jutottunk.
Tegyük fel, hogy nem. Ekkor R nyilvánvalóan olyan halmaz, ami nem tartalmazza saját magát, tehát definíció szerint eleme R-nek, azaz önmagának, ismét ellentmondásra jutottunk.
Látható, hogy mindkét lehetséges feltételezés ellentmondásra vezet."
Forrás: http://hu.wikipedia.org/wiki/Russell-paradoxon
:))
A paradoxonok különböző témakörökben érdekesen hatnak az általad rögzített vetületben, ám a kontrasztok ilyetén összehasonlítása nem szerencsés, illetve torz képet kaphatunk a relatív féligazságok, a környezetéből kiragadt példák szembeállításával. Az emberi elme aspektusa, hogy elemezzen, kényszeresen valamit valamihez viszonyítva megítéljen és, hogy "cimkézhessen", ám ezzel nem juthatunk az abszolut igazsághoz, csupán mindíg részigazságok összevetéséből egy eredőt kapunk.
Aki a mostban él és túl van az élet felismeréseinek javán, reálisan és egyben globálisan látja, mi körülötte történik de nem azonosul legcsekélyebb mértékben sem érzelmileg sem fizikailag a cselekménnyel és lehetséges súlyával következményével sem. A bölcs döntéseket nem alapozzák sem érzelmi sem más manipulatív tényezőkre, hanem érzelmektől mentesen a valós helyzetet érzékelve szívükön át intuiciók segítségével reagálnak szükségszerint és mértékben, a szeretet, tolerancia és erőszaknélküliség jegyében. (Nem ártás törvénye).
később bővebben is kifejtem ha igény mutatkozik rá.
Szeretettel: medve
Ebben semmi ellentmondás nincs:D,de épp most olvasom,és gondoltam hátha még érdekel valakit.
Az Advaita védántáról van szó...,de épp a legfontosabb kérdéseinkre válaszol.
/ez egy részlet csak,forrás alul/
,, A nemkettõsség azt jelenti, hogy csak az Abszolútum létezik. Az egész kozmosz az Abszolútumban van, és nincs önmagában rejlõ léte, pusztán megnyilvánítja az Abszolútumot, amely ennek ellenére örökké változatlan és megnyilvánulatlan marad. Olyan ez, mint ahogy az ember álmában lévõ személyek és események magában az emberben élnek, és nincs rajta kívüli valóságuk. Mégsem adnak hozzá semmit azzal, hogy létrejönnek, és nem vesznek el belõle semmit a megszûnésükkel. Azt jelenti ez, hogy az Abszolútum a kozmosz és minden létezõ Önvalója. Ennélfogva azáltal, hogy az ember keresi az Önvalóját, a "Ki vagyok én?" folyamatos vizsgálódása által, lehetséges felismernie azonosságát az Egyetemes Léttel. Srí Bhagaván a legtisztább advaitát tanította. […]
Sokan visszarettenhetnek az elme elpusztításának vagy (ami ugyanaz) az elkülönült egyéniség felszámolásának eszméjétõl, pedig az megtörténik velünk mindennap az alvás során. Egyáltalán nem félünk azonban attól, hogy aludni térjünk, sõt kívánatosnak és kellemesnek találjuk az alvást, noha abban az elme pusztán tudatlan módon csendesedik el. Az elragadtatásban vagy eksztázisban viszont az elme idõlegesen merül és nyugszik el az üdvösségnek egy olyan töredékes tapasztalatában, amely a valódi természete. Maguk a kifejezések is utalnak az egyéniség meghaladására, hiszen az "elragadtatás" szó etimológiailag is azt jelenti, hogy valaki "elvitetik", míg az eksztázis jelentése az, hogy "magán kívül" van. A "lélegzetelállító" szó valójában "gondolatelállítót" jelent, mivel a gondolat és a lélegzet forrása egy és ugyanaz, amint Srí Bhagaván elmagyarázta, amikor a légzésszabályozásról beszélt. Az igazság az, hogy az egyéniség nem vész el, hanem a Végtelenbe tágul.
Forrás: Arthur Osborne: Ramana Maharshi and the Path of Self-Knowledge. Malik Tóth István fordítása
Ezen meg lehet meditálni lefekvés előtt /hátha reggel megvilágosodva ébredünk fel:)/
,,Szvámí Ráma Tírtha: Én Az vagyok!
A legkevésbé sem változom, nem félek a haláltól,
Sohasem születtem,
És szüleim sincsenek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem okozok szenvedést, és magam sem szenvedek,
Nincs ellenségem, és én sem vagyok ellensége senkinek.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forma nélküli vagyok, korlátlan,
Túl téren és idõn.
Benne vagyok mindenben, bennem van minden,
Én vagyok a világ boldogsága,
Ott vagyok mindenhol.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Test nélküli, testi változások nélküli vagyok.
Nem az érzékek vagyok, és nem is azok tárgyai.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Nem bûn vagyok, és nem is erény,
Sem templom, sem istentisztelet,
Sem zarándoklat, sem könyvek nem vagyok.
Tökéletes létezés, tökéletes tudás, tökéletes boldogság vagyok,
Én Az vagyok, Az vagyok!
Forrás: India misztikája
http://www.arunachala.hu/id25.htm
Évával folytatott eszmecsere alapján jutott eszembe egy érdekes kérdés:
Mit érez az az ember a harag állapotában, aki szereti a haragot? Mit érez a félelemben az, aki szereti a félelmet? Vajon az az ember aki elítéli a haragot mit érez, ha haragos lesz? És aki nem akar félni, mit érez ha mégis félni kezd?
Erre válaszoljanak :)
Teljesen friss szituációt produkált az élet,ami szerintem tökéletes példa a paradoxonodra.
Kb. egy órával korábban szoktak a macskák reggelit kapni,és kiengedem őket,de egy kazettát hallgattam/az ágyban még/,valamit gyakoroltam vele amire ma szükségem lesz,a koncentrációt.
Az egyik macsesz nem bírta ,hogy felborult az időbeosztása,és óriási balhéval hívta erre fel a figyelmet,
rohangált,levert dolgokat...stb./.miközben én egész másra koncentráltam/,hogy valahogy felhívja a figyelmemet. Nem jött be neki sehogy sem,és akkor a fejemen kezdett el ugrálni.
Na akkor rárivalltam,és itt jön a ,,paradoxon'',mert ezzel teljesen egy időben belül mosolyogtam is,hogy teljesen igaza van,az ő kis állati módján,hiszen hozzászoktattam valamihez,amit most nem tartok be,és ezt akarja jelezni.És mivel az apró jelzéseire nem reagáltam /szándékosan/,hát ezt addig fokozta,amíg kénytelen voltam észrevenni:)
Tehát a kérdésedre ,hogy : ,,az az ember aki elítéli a haragot mit érez, ha haragos lesz? '',az a válaszom, hogy a haraggal teljesen egy időben lépett fel a megértés és az elfogadás,a harag és a mosoly teljesen egy időben zajlott.
Annyit tennék még hozzá,hogy én nem ítélem el a haragot,egészen más véleményem van róla,de ez ott van azokban a hozzászólásaimban ,amik a kérdésedet ihlették.
És még valami az állatos példák:D...,ha nem muszáj,és tudok mással példálózni,akkor nem a családtagjaimmal teszem:),bár sok esetben ez elkerülhetetlen.