... hogy a félelem mindig valaminek az elvesztéséről szól - azonosulásaink elvesztéséről (vagyonom, megélhetésem, egészségem, testem, az életem, meggyőződéseim, hitem, értékrendem, stb). Még a szeretet is benne van - olyan formában, hogy félhetek a felém megnyilvánuló szeretet elvesztésétől is.

És mi, vagy ki veheti el? Valami nálam nagyobb erő, vagy (igazad van), a saját erőtlenségem. És ettől félek.

De a saját erejében csak addig nem bízik az ember, amíg különállónak érzi magát az egó, mint forma, mindentől és mindenkitől... Ezért spájzol, ezért igyekszik minden erő- és energiaforrást maga körül kontrollálni. A pszichikai finomenergia forrásokat is - a figyelmet, a szeretetet, az elismerést, a hatalmat... Félelemből.

Végső soron halálfélelemből, a túlélés félelméből, ha pedig ez már valamennyire adott, akkor annak az elvesztésétől. És a félelem kibírhatatlanságából megszületik a gyűlölet, hogy elpusztítsam azt, amiről úgy vélem, hogy elvehet valamit tőlem. Legmagasabb fokon a fejlődés lehetőségét.

Amint ezt el tudjuk engedni, és visszakapcsolódunk a Felsőbb Én energiaforrására - megszűnik a félelem. A megvilágosodott ember a testét is vígan odadobja, ha úgymond a másiknak éppen erre van szüksége.

Tanmese:
A Zen mester faluját támadás éri és mindenki lemészárolnak. Mikor a támadók vezére elé vezetik, félelem nélkül néz szembe a szamurájjal és semmi megrendülést nem mutat.

- Tisztában vagy vele, kérdi a vezér, hogy képes vagyok egy szemvillanás alatt levágni a fejedet, akkora a hatalmam?

- És te tisztában vagy vele, hogy én képes vagyok egy szemrebbenés nélkül odaadni az életem, ha neked arra van szükséged?

Az indiai kasztrendszerben a ksatriják (harcosok, védelmezők, tisztviselők) pontosan ezzel a feladattal birkóztak meg - az életüket gondolkodás nélkül fel kellett áldozniuk valami (anyagi, vagy eszmei dolog) védelmében , és csak a következő leszületésben (kasztban) lehettek brahminok (tanítók).

Vajon mi, a korábbi életeinkben már átestünk ezen?

Az erős-gyenge is csak egy dualitás és az erő hiányával szokták magyarázni az életük összes eseményét, akinek ezzel a kérdéskörrel dolgoznivalója van. Anitánál még a nőiség megélése is erő kérdése. Sőt van, akinek a szeretet, meg minden megélésre erő kérdése.
Az erő mindenhez kapcsolódik, mindenhez, függetlenül attól, hogy az milyen érzés vagy máféle energia.

Aki fél, nagyon fél, az erősen fél, az nem gyenge, hanem az erőt a félelemhez kapcsolja. Ugyanazzal az erővel teljesen mást is lehet táplálni. Az erő ebből a szempontból semleges, és vannak olyan meditációk, amelyek egy-egy élethelyzethez kapcsolódó félelem enegiáját lekapcsolja róla és ráköti a megvalósításhoz kapcsolódó öröm érzéséhez, és innentől az az erő, ami a megvalósítástól való félelmet táplálta, a megvalósulást táplálja.

Ezt sorra el lehet végezni az összes helyzettel, amit a gyengeséggel magyarázunk. Csak át kell kötni az erőt. Innentől nem lesz gyenge sem ebben, sem abban, se amabban a helyzetben az ember. Szerintem ez a gyengeség leckéje.

Nem hinném, hogy a félelem irreális tupírozása az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk a félelemtől. Ezzel a technikával simán ki lehet mászni egy csomó gödörből, és utána már meg lehet találni az egészséges egyensúlyt a helyzetben rejlő veszélyekre felhívó belső figyelmeztetések és a félelmek között.

Ezt röviden úgy szokták mondani, hogy aminek energiát adunk, az van jelen, az valósul meg. Persze ez a szemlélet ritkán teszi hozzá, hogy a tudatalatti/tudattalan beállítódásokat messzemenőkig figyelembe kell venni, sőt sokkal erőteljesebb a hatásuk, mint a felszíni fecsegésnek. És, ha ott domináns a félelm, akkor dolgozni kell a helyzettel.
Ha nem az valósul meg, aminek úgy tudtuk, hogy energiát adtunk, akkor nem a szabállyal van gond, hanem a tudatalatti beállítódásokat és az azokhoz kapcsolódó erőt hagytuk figyelmen kívül.
Ilyenkor kell komolyan venni a vonzás törvényét.

:)

Na valld be az igazat:D
Ő ezt már korábban megtapasztalta Papajinál:)
Nagyon úgy néz ki ,hogy Te tanultad tőle:D

Viccet félretéve,jókat mond? Meg ahogy...azt is bírom náluk:)