Tudni kell Szeretetet és Félelmet is adni? | Önmegvalósítás.hu

Tudni kell Szeretetet és Félelmet is adni?

felelemszeretetc.jpg

Talán elsőre kicsit ellentmondásosnak tűnik a cím, de épp azon gondolkodtam, hogy vajon a félelemnek milyen szerepe lehet az életünkben. Úgy gondolom igenis hasznos és szükséges. Ide sorolnám azt is ha valakiben félelmet keltünk.

Arra jutottam, hogy tudni kell félni, és tudni kell ráijeszteni valakire ha olyan a helyzet. Nevezzük a "szükséges rossznak". A saját fejlődésemben a félelem legalább annyi szerepet játszott mint a szeretet. Ha valakinek eluralkodik az ego-ja akkor a félelem legalább annyira észhez térítheti mint a szeretet. Sőt, nem mindig a szeretet téríti észhez. Ha valaki túl "nagynak" képzeli magát akkor lehet, hogy még nem élte meg magát "kicsinek". Ebben játszik szerepet a félelem és a szeretet: megtanítanak megtapasztalni mindkét formánkat.

Másrészről a félelem a mai társadalomban megvédheti az embert és tiszteletet is kelt, de itt egy egészséges "észszerű" félelemről van szó, nem destruktív félelemről. Inkább afféle sugárzó erőről beszélek.

Szóval szerintem a szeretet és félelem egyenrangú, csak tudni kell helyesen használni őket a megfelelő helyzetben. Mondhatjuk azt, hogy ugyanannak az éremnek a két oldala.

Mi a véleményetek?

Beküldte: | 2010. júl. 29. csütörtök - 23:30

Hozzászólások

46 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
vonzás
2010. július 31. szombat, 9:29 | Domoszlai Katalin   Előzmény

A félelemnek ezerféle arca van, de oka gyengeség.
Minél erősebb az ember - és itt a szellemi-lelki síkra gondolok - annál kevesebb erőszak lesz az életében, hiszen az erős embert ritkán támadják meg, és ő sem támad meg másokat. Sokan belső küzdelmeik miatt gyengék, azért, mert nincs bennük egység. Ezt a belső küzdelmet kivetítik, és „bevonzzák” életükbe a megfelelő embert, akivel harcolhatnak.

hermess képe
H: Ezt én úgy mondanám
2010. július 31. szombat, 10:09 | hermess   Előzmény

... hogy a félelem mindig valaminek az elvesztéséről szól - azonosulásaink elvesztéséről (vagyonom, megélhetésem, egészségem, testem, az életem, meggyőződéseim, hitem, értékrendem, stb). Még a szeretet is benne van - olyan formában, hogy félhetek a felém megnyilvánuló szeretet elvesztésétől is.

És mi, vagy ki veheti el? Valami nálam nagyobb erő, vagy (igazad van), a saját erőtlenségem. És ettől félek.

De a saját erejében csak addig nem bízik az ember, amíg különállónak érzi magát az egó, mint forma, mindentől és mindenkitől... Ezért spájzol, ezért igyekszik minden erő- és energiaforrást maga körül kontrollálni. A pszichikai finomenergia forrásokat is - a figyelmet, a szeretetet, az elismerést, a hatalmat... Félelemből.

Végső soron halálfélelemből, a túlélés félelméből, ha pedig ez már valamennyire adott, akkor annak az elvesztésétől. És a félelem kibírhatatlanságából megszületik a gyűlölet, hogy elpusztítsam azt, amiről úgy vélem, hogy elvehet valamit tőlem. Legmagasabb fokon a fejlődés lehetőségét.

Amint ezt el tudjuk engedni, és visszakapcsolódunk a Felsőbb Én energiaforrására - megszűnik a félelem. A megvilágosodott ember a testét is vígan odadobja, ha úgymond a másiknak éppen erre van szüksége.

Tanmese:
A Zen mester faluját támadás éri és mindenki lemészárolnak. Mikor a támadók vezére elé vezetik, félelem nélkül néz szembe a szamurájjal és semmi megrendülést nem mutat.

- Tisztában vagy vele, kérdi a vezér, hogy képes vagyok egy szemvillanás alatt levágni a fejedet, akkora a hatalmam?

- És te tisztában vagy vele, hogy én képes vagyok egy szemrebbenés nélkül odaadni az életem, ha neked arra van szükséged?

Az indiai kasztrendszerben a ksatriják (harcosok, védelmezők, tisztviselők) pontosan ezzel a feladattal birkóztak meg - az életüket gondolkodás nélkül fel kellett áldozniuk valami (anyagi, vagy eszmei dolog) védelmében , és csak a következő leszületésben (kasztban) lehettek brahminok (tanítók).

Vajon mi, a korábbi életeinkben már átestünk ezen?

Domoszlai Katalin képe
Én ezt
2010. július 31. szombat, 10:49 | Domoszlai Katalin   Előzmény

meditációban megcsináltam. "Elviselhetetlen" módon fájt a lelkem... Feladtam az ellenállást, hogy úgymond öljön akkor meg a fájdalom. Ha már elviselhetetlen biztosan megöl - okoskodik az ego. Ahogy a teljes átadás megtörtént a fájdalom eltűnt.

Ademon képe
"Az indiai kasztrendszerben a ksatriják (harcosok, védelmezők,
2010. július 31. szombat, 13:24 | Ademon   Előzmény

"Az indiai kasztrendszerben a ksatriják (harcosok, védelmezők, tisztviselők) pontosan ezzel a feladattal birkóztak meg - az életüket gondolkodás nélkül fel kellett áldozniuk valami (anyagi, vagy eszmei dolog) védelmében"

Erre mondhatjuk azt, hogy marhaság is meg, hogy nemes önfeláldozás. Az egész attól függ, hogy működik-e a dolog a valóságban, vagy az egész csak vak hitből fakad?

"...megvilágosodott ember a testét is vígan odadobja, ha úgymond a másiknak éppen erre van szüksége."

De vajon kevesebb lesz-e ha mégsem teszi? Visszavesz-e az ember üdvösségéből bármit is, ha nem így cselekszik? Önzőbb lesz-e? Tényleg ezt kell tennie csak azért mert megvilágosodott, vagy csak szimplán ezt választja, mert mondjuk számára ez az észszerű?

A félelemnek nem oka a gyengeség
2010. július 31. szombat, 11:24 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Az erős-gyenge is csak egy dualitás és az erő hiányával szokták magyarázni az életük összes eseményét, akinek ezzel a kérdéskörrel dolgoznivalója van. Anitánál még a nőiség megélése is erő kérdése. Sőt van, akinek a szeretet, meg minden megélésre erő kérdése.
Az erő mindenhez kapcsolódik, mindenhez, függetlenül attól, hogy az milyen érzés vagy máféle energia.

Aki fél, nagyon fél, az erősen fél, az nem gyenge, hanem az erőt a félelemhez kapcsolja. Ugyanazzal az erővel teljesen mást is lehet táplálni. Az erő ebből a szempontból semleges, és vannak olyan meditációk, amelyek egy-egy élethelyzethez kapcsolódó félelem enegiáját lekapcsolja róla és ráköti a megvalósításhoz kapcsolódó öröm érzéséhez, és innentől az az erő, ami a megvalósítástól való félelmet táplálta, a megvalósulást táplálja.

Ezt sorra el lehet végezni az összes helyzettel, amit a gyengeséggel magyarázunk. Csak át kell kötni az erőt. Innentől nem lesz gyenge sem ebben, sem abban, se amabban a helyzetben az ember. Szerintem ez a gyengeség leckéje.

Nem hinném, hogy a félelem irreális tupírozása az egyetlen módja annak, hogy megszabaduljunk a félelemtől. Ezzel a technikával simán ki lehet mászni egy csomó gödörből, és utána már meg lehet találni az egészséges egyensúlyt a helyzetben rejlő veszélyekre felhívó belső figyelmeztetések és a félelmek között.

Ezt röviden úgy szokták mondani, hogy aminek energiát adunk, az van jelen, az valósul meg. Persze ez a szemlélet ritkán teszi hozzá, hogy a tudatalatti/tudattalan beállítódásokat messzemenőkig figyelembe kell venni, sőt sokkal erőteljesebb a hatásuk, mint a felszíni fecsegésnek. És, ha ott domináns a félelm, akkor dolgozni kell a helyzettel.
Ha nem az valósul meg, aminek úgy tudtuk, hogy energiát adtunk, akkor nem a szabállyal van gond, hanem a tudatalatti beállítódásokat és az azokhoz kapcsolódó erőt hagytuk figyelmen kívül.
Ilyenkor kell komolyan venni a vonzás törvényét.

:)

hermess képe
H: Ne értsd félre...
2010. július 31. szombat, 12:10 | hermess   Előzmény

Az "erőtlenséget" a másikkal való összehasonlításban érettem, amikor az ego kisebbnek találtatik az akaratlan összemérésben. Mert bármilyen aspektusában "úgy érzi", hogy kevesebb, mint a másik, vagy a körülmények kényszere.

Oké, Hermess, köszi a kiegészítést. Másokkal szemben gyengének
2010. július 31. szombat, 14:07 | Karmatörlő (útkereső)   Előzmény

Oké, Hermess, köszi a kiegészítést.
Másokkal szemben gyengének akkor érezzük magunkat, ha ezzel a problémakörrel kell dolgoznunk.
Az erő, gyengeség, hatalom, hatalommal élés, sőt félelem a hatalom gyakorlásától, félelem a hatalommal való visszaéléstől mindenkinek helyből feladat. Többnyire azért punnyadunk itt a Földön, mert valaha visszaéltünk a hatalmunkkal, nem gyengén.

A bejegyzést egyébként Katinak írtam a félelemnek gyengeség az oka tartalmú bejegyzésére.
:)

Domoszlai Katalin képe
okés
2010. július 31. szombat, 15:28 | Domoszlai Katalin   Előzmény

helyesbítek. Ha nem konkrét fizikai veszélyből eredő a félelem, akkor a félelem oka a gyengeség "illúziója".

Ademon képe
Nem, nem, pusztán felvetek olyan kérdéseket, amelyeket érdemes
2010. július 31. szombat, 9:48 | Ademon   Előzmény

Nem, nem, pusztán felvetek olyan kérdéseket, amelyeket érdemes kibontani.
A blognak az az értelme, hogy elgondolkodjunk rajta. Lehet, hogy nem a megszokott norma, de ettől még hasznos lehet.

beatrixalyssa képe
Ember alkot, Isten végez...
2010. július 31. szombat, 15:43 | beatrixalyssa

Ember alkot, Isten végez...

Adyashanti arról beszél,amiről te is. Vagy Te beszélsz arról
2011. január 07. péntek, 22:11 | Éva.

Adyashanti arról beszél,amiről te is.
Vagy Te beszélsz arról amiről ő is ?:)

http://ezoteria.network.hu/video/spiritualis_tanitok/adyashanti_interju

Még itt is mond ,,jókat''.

http://ezoteria.network.hu/video/spiritualis_tanitok/az_ami_mindig_van_2...

Ademon képe
Jaja, tőlem tanulta :)
2011. január 08. szombat, 0:11 | Ademon   Előzmény

Jaja, tőlem tanulta :)

Na valld be az igazat:D Ő ezt már korábban megtapasztalta
2011. január 08. szombat, 0:22 | Éva.   Előzmény

Na valld be az igazat:D
Ő ezt már korábban megtapasztalta Papajinál:)
Nagyon úgy néz ki ,hogy Te tanultad tőle:D

Viccet félretéve,jókat mond? Meg ahogy...azt is bírom náluk:)

Ademon képe
Nagyon jó kisugárzása van, és bölcsen is beszél :) Ő is azt
2011. január 08. szombat, 0:48 | Ademon   Előzmény

Nagyon jó kisugárzása van, és bölcsen is beszél :)
Ő is azt mondja, hogy valamiért kell küzdeni és nem valami ellen. Érdekes volt amikor fantáziának nevezte a spiritualitást is, és ezzel egyet is értenék: a valóság, igazság a Létezés, az ami Van. Ez itt van az életben körülöttünk, mindenütt megtapasztaljuk. Már most a legmagasabb "dimenzióban" vagyunk, de amíg a gondolkodásunk és hozzáállásunk nem képes ezt a felfogást, "színvonalat" elérni addig észre sem vesszük, hiszen folyton másfele néztünk.

Végül a félelemről és szeretetről:

A félelem megtanít rá, hogy milyen kicsinek lenni; a szeretet pedig megtanít arra, hogy hogyan válj mégis naggyá.

,,Érdekes volt amikor fantáziának nevezte a spiritualitást is,
2011. január 08. szombat, 0:59 | Éva.   Előzmény

,,Érdekes volt amikor fantáziának nevezte a spiritualitást is, ...

Hát onnan nézve,minden illúzió,és fantázia amiben /itt/ vagyunk.
Persze nincsen onnan,meg innen,de biztos érted.

Mint ahogy ,,mélyre menés'' sincs,amit a múltkor kérdeztél:)