Tornádó-kapcsolat
Sziasztok,
Megint rég voltam erre, viszont gondoltam hozzátok kellene fordulnom tanácsokért, mert itt talán járt már valaki hasonló cipőben. Egy kritikus ponthoz érkezett az életem és nem tudom hogyan, milyen formában tovább.
Megismerkedtem egy lánnyal nemrég, de kis túlzással úgy is mondhatnám találkoztam saját magammal. Nem gondoltam volna hogy még egy hozzám ennyi mindenben hasonló ember létezik a világon, ráadásul nőnemű? Ezzel mindketten így vagyunk egyébként. Persze nem 100%-ban azért de félelmetesek a belső hasonlóságok, amiben viszont nem egyezünk, abban meg mintha pont kiegészítenénk egymást, pont a két véglet. Van és lenne is még mit tanulnunk egymástól. Én szerintem sokat fejlődtem, tanultam meg magamról az elmúlt hetekben, amit folyamatosan együtt töltöttünk. Mint két szembefordított tükör, látom a saját hibáimat benne, sőt az olyan apróságokra is rávilágít folyamatosan amin egyébként elsiklanék, nem tulajdonítanék semmilyen jelentőséget neki.
Mondhatni minden szép és jó és példaértékű a környezetünk felé is. Mert beragyogjuk ketten időnként bármelyik társaságot ahová bekerülünk, inspirálva, felemelve őket is, mi magunk pedig mondhatni kiteljesedve, kinyílva tündöklünk mint két virág. Sokkal jobban önmagam vagyok mellette mint bárki mellett eddig. Inspiráljuk egymást.
Viszont most jön a dolog árnyoldala ami elég komoly, mondhatni sokkoló volt ráeszmélnem.
Egyik pillanatról a másikra a semmiből, vagy csak egy pitiáner dolog szikrájából olyan dührohamokat áraszt felém időnként hogy félelmetes. És ez napi rendszerességgel megtörténik, menetrendszerűen és olyankor elhord mindennek. Pár óra alatt általában túlteszi magát valahogy rajta és utána kibékülés és minden happy.. De szinte nem telik el nap enélkül. Van úgy hogy szerintem is van némi valóságcsíra a vádjában ilyenkor és ez nekem jól is jön, mert olyan területemre, olyan apróságra figyelhetek és fejlődhetek általa amin eddig elsiklottam, de sokszor meg abszolút a saját dolgait próbálja rámvetíteni, persze csak szerintem. És ez a legdurvább, mintha magát kritizálná, hajszálpontosan ugyanazokat vetíti rám amik akkor és ott épphogy rá jellemzőek, saját magáról beszél olyankor és nem veszi észre!..
Persze ebben az állapotában bármilyen kritika, vagy figyelemfelhívás számára csak olaj a tűzre, esélytelen. Olyankor nem önmaga. Tolle ezt nevezi fájdalomtest-nek, ez ennek egy nagyon súlyos megnyilvánulása.. A pszichológia nyelvén meg valószínűleg ez lehet a borderline. És ezt a fogalmat ő is ismeri mivel pszichológiát tanul jóideje. Ennek ellenére nem képes elfogadnia magáról semmi ilyen irányú kritikát, mindent rámvetít.. Lehet hogy a szuperérzékenysége következtében elveszti az én-határait és azt hiszi kívülről jön az a fenyegetés ami benne (is meg)van és támadásnak veszi?
Ja igen és nála mindez pánikbetegséggel társul, amit állítása szerint már sikeresen lekűzdött, de két közös stoppolásos utunk (ha tudtam volna előre..) alkalmával észre kellett vennem hogy ez nem igaz.. Beszélt arról hogy gyerekkorában a szülei a munkájuk miatt nem tudtak vele foglalkozni egyáltalán, gyakorlatilag a nagyanyja nevelte fel. És éppezért biztonságérzetet vár el mindenkitől, azt várja el hogy mindig legyen valaki aki maximálisan vigyáz rá, foglalkozik vele. És amint ez nincs meg akárcsak egy pillanatra sem, jön a "hiszti". És a legnagyobb baj ebben hogy mivel hihetetlenül érzékeny pontosan tudja mikor van egy olyan pillanat hogy éppen egy társaságban mondjuk egy kis időre nem foglalkozok vele valami miatt. Megérzi a hangulatom. Megérez minden negatív vagy pozitív energiát, egy társaságban pl mindig kiszúrja az "energiavámpírokat" és akkor általában el is kezdi osztani őket, gyűlölködni feléjük! Ez azért "vicces", mert ő a pozitivitás mintapéldája, nem szabad semmilyen negatív dologról még csak beszélni sem, mert az lehúz. Csak előre, csak felfelé, csak pozitivitás!
Épp ezért semmilyen kritikát vagy apró személyes panaszt nem fogad el tőlem (ami nekem éppen jól is jön, mert legalább kicsit leszokok ha másnem így, pl mások kritizálásáról), mert a kritikáimmal - ahogy ő fogalmaz - csak megpróbálom őt lehúzni és energiát lopni tőle.. Olyannyira hogy ez el is bizonytalanított, tényleg energiavámpír lennék ilyen módon?? Csakhogy ahogy látom, az oké hogy az életben éljünk úgy hogy csak a pozitív dolgokra koncentráljunk, ne foglalkozzunk semmi negatívval, ez szép és jó, de valószínűleg az ilyen szőnyegalásöprések eredményei a dühkitörések, amikor is olyan szitkokat tud szórni hogy hihetetlen. Márpedig "aki gyűlöli a rosszat, az csak egy újabb rosszat teremt". Gyűlöli a rosszat és hátat is fordít neki, nem akar tudomást venni róla.
Mindenesetre nekem nagyon tanulságos, viszont embertpróbáló nem kicsit ez a kapcsolat. Félek amúgy hogy szétvisz, meg hogy valójában ő rabol tőlem energiát sokszor, ezt nem tudom biztosan. Mindenesetre "betegség" terén az is tanulságos, hogy mindkettőnknek voltak térdproblémája az elmúlt évben - bár én tanulok mellette most alázatot is az biztos. Továbbá neki problémája van a gerincével is, ami szerintem meg annak köszönhető, hogy halad előre a spiritualitás felé, felfelé, mint egy kúszónövény, ugyanakkor az alapok nincsenek rendberakva és ezért torzul a személyiség egyre erősebben. Persze csak szerintem.
Ő most szerelmes belém, hát, én egyelőre kordában tudom ezt tartani és gondolkodom a hogyantovábbon. Nem akarok megfutamodni, úgy érzem nem véletlenül van dolgunk egymással, hatalmas lehetőségek rejlenének ebben a kapcsolatban, viszont olyan ez a lány mint egy tornádó, és ezt több régi ismerőse is megjegyezte már. Képes felemelni, inspirálni, energetizálni, de ha mély érzelmeket táplálnék iránta akkor előbb utóbb mint egy örvény hatna rám az a gyanúm. És magával rántana a szarságaiba, mint ahogy sikerül is neki sokszor.. Káosz van az életében ez nyilvánvaló, fizikailag is megnyilvánul sokszor. Elhagy dolgokat, eltörnek dolgok.. És hiába hiszi magát már most nagy tanítónak, még sokat kellene fejlődnie olyan dolgokban amiről nem hajlandó tudomást venni. Nem véletlenül vonzhattuk be egymást, azokban a dolgokban vagyunk erősek amikben a másik gyenge, ezt még ő is megjegyezte egyszer. Ennek ellenére persze van benne némi spirituális gőg is úgy érzem..
Mindegy, számomra nagyon tanulságosak a vele töltött idők. De most úgy érzem talán lazítanom kell a kapcsolatunkon, és megpróbálni nem belegabalyodni érzelmileg. Mert az engem is lebontana.
Hát ennyi lenne tényleg csak röviden, várnék javaslatokat, nézőpontokat, hasonló észrevételeket, bármit, köszi szépen előre is!
- jaguar blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
97 hozzászólásNa akkor leírom a saját verziómat erről a vonzásról:
Amíg az ember ki nem teljesedik, két bevonzó akarat van benne.
Az egyik az amiről ő maga is tud, ez az ego személyes vonzása. Az ego csak azzal képes azonosulni amit már tapasztalt és ismer valamilyen formában, míg az ismeretlennel a legtöbb esetben tartózkodóbb. Az ego természete a tudott dologra korlátozódik. Ez biztonsági okokból érthető, mivel nem ugorhat fejest mindenbe. Innen jön az, hogy a hasonló a hasonlót vonzza. Valójában csak a hasonlót képes teljesen elfogadni.
Ellenben a háttérben mindig jelen van az Önvaló, az ember isteni-énje mely az ego-val ellentétben nem válogat. Egyetemes, objektív természeténél fogva "mindent akar", hisz mindennel azonosul. Így az Önvaló mindent vonzása az egész létezést magában foglalja, mindent vonz, ami csak létezik legyen jó vagy rossz.
Míg az ego csak azt akarja és vonza mire vágyik és szeret, addig a háttérben lévő Önvaló tudatalatti egyetemes vonzása olybá hat mintha az ellentétek is vonzanák (még ha az ego elutasítóan le is tagadja). Az ellentét viszont csak az ego szemszögéből tűnik ellentétnek. Valójában a a rész-személyiség mögött lévő Önvaló próbál teljessé válni az elmében, és amíg az egó a résszel azonosul (vagyis az ego nem azonosul tudatos teljességgel az Önvalóval), addig ez egyfajta kitöltődni akaró "vákum" lesz a tudattartalomban az Önvaló és az ego között. Az ellentétes vonzás érzete jöhet innen, amikor a még a hiányzó, kiegészítő rész próbál feltöltődni a fentiek alapján.
Szóval összefoglalva:
Az ember tudott, személyiség-természete csak azt akarja, amit ismer és elképzel, és csak azzal tud azonosulni, addig a háttérben lévő isteni, egyetemes-természete mindennel próbál azonosulni, így mindent magába akar foglalni ami létezik.
Ez összevág az én "4. tételemmel". Azóta már én is rájöttem, hogy az első háromban csak személyes ego-tudatosság szerepel. Mert csak az ego képes bármit utálni és ellenállni, illetve a hasonló vonzása által mértéktelenül növekedni.
A 4. pontba már belejátszik a tudatalatti/-fölötti működése is. Logikus is, ha az egó kitol valamit a személyes tudat látóköréből (elfojtás), vagy még nem képes befogadni azt, akkor az a tudattalan régióban van az ego szempontjából.
Az Önvaló szempontjából meg olyasmi lehet, mint ahogyan leírtad. De az a része, amikor az Önvaló mégis csak szembesíti az egót a számára még ismeretlennel, az fizikai szinten fedi egymást azzal (úgy néz ki és összekeverhető), mint amikor az egó a polaritás irányába vonzódik.
"Mert csak az ego képes bármit utálni és ellenállni, illetve a hasonló vonzása által mértéktelenül növekedni."
Szerintem az Önvaló valamilyen szinten még az utálatot sem tagadja meg magától mint érzelemformát, hiszen mindenre képes amire az ego, és még többre is :) Éppen ezért egyszerre rendelkezik minden képességgel, számára az utálat is csak egy színezet az élet játékában. Ettől tud kívülről nézve még maga is ellentmondásos lenni :) Persze józan ésszel felismerhető, hogy a jó érzések egy társadalomban jobbak és elfogadottabbak mint a rossz érzések :) Így a fejlődés folyamatában a "jó" mindig egy kicsit túlsúlyban van a "rosszhoz" képest talán addig, amíg meg nem unják :)
Lehet, hogy ezért lesz a Big Crunch-ből a Big Bang? Az Önvaló megunja egójának formailag, anyagilag egységes állapotát és utálkozva szétrobban? :)
http://cosmo.supernova.hu/nagyr.htm
Érdekes írás. Főleg a vége, amikor az életről is beszél.
:D
Na ez jó!:)
Ademon Első Törvénye.
Lehet ,hogy még egyszer ezt tanítani fogják:)))
,,Az ember tudott, személyiség-természete csak azt akarja, amit ismer és elképzel, és csak azzal tud azonosulni, addig a háttérben lévő isteni, egyetemes-természete mindennel próbál azonosulni, így mindent magába akar foglalni ami létezik.''
Szia Jaguár,
távolról ismerjük egymást, nem írtam még ide, bar időnként olvasom a blogokat. Soha nem beszélgettünk még, mégis sokat hallottunk egymásról. Amiért most írok, pedig nem vagyok jó ilyen hozzászólásokban, iszonyú ritka nálam, az egy belső kényszer, aminek racionalizálható az oka is, majd biztos rájössz az írás alapján.
Nem akarok visszatérni a meddő drogkérdéshez, de hátha nem lesz meddő amit írok.. Annyi álljon itt, hogy már láttam olyat, hogy szétszedett a drog, apró darabokra egy hellyel-közzel összerakott embert, úgy, hogy a pszichiatrián kötött ki. Nem mindenkit, közel sem mindenkit, de vannak páran. Változó, ki hogy reagál a fűre. Engem szétszedett. Ne felejtsd el, hogy ennek megvan az esélye. Ha nem nálad, nála. Mi van ha közelsem hazudik, és már valamennyire túllépett a pánikbetegségen (és akkor hogy? járt terápiára, vagy gyógyszert szedett? vagy magát kezeli?) és a fű most újra előhozta? Ki tudja mennyire elementáris változás neki az egész kapcsolat most veled? Volt már ilyen kapcsolata? Volt már nagyon szerelmes? Most az? Mennyire fél attól, hogy elveszít?
Nagyon kemény utóhatása lehet a drogoknak, vigyázz Rá, ha szereted! -csak ennyi.
Másik, hogy pszichológushallgató a csajszi, és ez is saját tapasztalat. Az egyetemen iszonyú sok elméleti anyagot tömnek a hallgatókba, elméleteket, amelyeket nem alkalmazunk saját magunkra, hiszen az iszonyú munka lenne, okos kis eszünkkel kell befogadni és a vizsgán elismételni őket. Egyébként is iszonyatos a nyomás már egy pszichológushallgatón is: mi lesz ezután a pár év után, ezek az elméletek elegek lesznek-e, fogok-e tudni bármit kezdeni egy emberrel aki a problémáival hozzám fordul? És már hallgató korodban rengeteg támadás ér, mert van egy adag ellenérzés sok okból, jogos okokból is a pszichológiával szemben. Plusz a suliban megy ez a pozitívszemlélet dolog is, amire ráismerek a bnődnél is. Iszonyúan kell tartani magad, hogy elhessegesd azokat a gondolatokat, hogy rád is igazak kicsit vagy jobban a kórképek. Mert nem világszemléletet, világképet oktatnak egy egyetemen se, a pszichológián se, hanem betegségeket és kórképeket. És akkor jön a titkolt vagy felvállalt állatorvosi ló-ság, minden amiről tanulunk az megjelenik az életünkben, "úristen én is depressziós vagyok, vagy pánikos, ebben a félévben katatón, vagy paranoid, esetleg border-line". Ha ezt elnyomja az ember magában, ezeket a hangokat, márpedig én véleményem szerint (és ez csak belátás kérdése) mindenki azért megy pszichológushallgatónak, mert kicsit segítségre lenne szüksége, de ha elnyomod a segítségkérő kis hangokat, amik kiáltoznak hogy lehet, hogy velem is baj van, akkor kell az a rohadtnagy pozitív szemlélet, mutatván, hogy te mennyire "egészséges" gondolkozású vagy. Nagyon jó lenne ha járna ide-oda, drámára, csoportba, mozgásterápiára stb. hogy saját élménye legyen az emberi gyengeségekről (félelmekről, negatív oldalakról). Vagy önismeretre. :)
Harmadik, lehet, hogy a csajod border-line. Most jön a kérdés hozzád. AKkor mi van? Ez gáz?? Akkor elhagyod, mert túl kemény lenne az életedbe egy pszichésen gyenge, rendezetlen "beteg" ember? Vagy mellette maradsz? Mert mittomén. Sztem ez a kérdésed itt. És nem baj, hogy fórumoztatod a kérdést, mert a döntést úgyis te hozod meg a végén.
Meg még pluszban az érdekelne, hogy ezek a viták min robbannak ki. Körülhatárolható-e bármennyire? Kicsit? Mi az amitől robban a csaj. Mert evvel talán közelebb lehetne kerülni hozzá, meg a problémákhoz.
Üdv, és drukkolva vagyon nektek.
Ja és még utóirat: az én olvasatomban, és ez tényleg a vége a bejegyzésnek, úgy néz ki a sztori, hogy nagyon megszerettél egy lányt, azon keresztül önmagadat is, neked is fáj mikor ő elhagyásról beszél. De az, hogy mindig róla beszélsz, kicsit kívülállóvá tesz, volt egyszer egy pszichiáter srácom, rezidens volt, és ővele volt az, hogy mikor meséltem neki a régi élményeimről ő mint orvos próbált viselkedni velem. Meghallgatott, de mégse vonódott be. Aztán mivel ugye neki is kötelező volt a terápia a saját pszichológusa egyszer dühösen szembesítette azzal, hogy a csaja, mármint én, mégiscsak a csaja vagyok, és nem kéne orvosilag analizálnia. Ő ezt elmesélte nekem, és én mélyen megdöbbentem. Beszélj kicsit itt többet a te érzéseidről itt, és persze ne legyél a lány megmentője se. Bár ezt a vonalat annyira nem érzem rajtad... Mindenesetre vonódj bele, menj bele az egész lány ügyébe, a részletekbe, és ne az számítson, hogy borderline. Meg, hogy akkor hogyan gyógyul meg. Hanem hogy XY (Nyuszi Barika) hogy jutott el, milyen úton, oda, hogy most veled van, és osztja az észt neked, és néha el akart hagyni, máskor meg meg meri mutatni, hogy mennyire szeret. Ha a pasija akarsz lenni, akkor legyél vele, úgy hogy neked is jó legyen, ne a tanulás miatt, és ne azért mert neki szüksége van rád.
A kapcsolatok pont arra valók, egy egymást segítve gyógyuljunk, fejlődjünk bennük. Egyedül, magányba menekülve, mert úgy kényelmesebb - nem szokott menni.
Senki nem lát(hat) kellően önmagára, csak a másikban ismerheti meg magát igazán. Még a pszichológus hallgató sem, és még a tudós ezoterikus segítő sem. Vagyis kell a segítség - vagy szakembertől, vagy egymástól, a másiktól. A legtöbb esetben nem lehet egyedül kinőni dolgokat, és ez az eset nagyon olyannak tűnik. Vagyis a szerelmen kívül a tudatos segítő szerepét is vállalnod kell, ha így döntesz.
Kivétel nélkül mindenkinek terápiára illene járni felnőtt korában is, még akkor is, ha "láthatóan" semmilyen pszichés sérülése nincs. Az amerikaik már rájöttek erre, csak kár, hogy divatot csináltak belőle.
Vagy a másik verzió,hogy te magad csinálod a terápiát a saját részedre./ persze ,ha ennek megvannak a feltételei./
Nagyon sokszor ugyanis előfordul ,hogy az ember olyan ,,szakemberhez jár'',ahol az ,,üléseken ''a pszichológus végig a saját problémáiról panaszkodik,te meg még fizetsz is érte ,hogy ezt hallgasd:D
Sajnos ezen a pályán sok olyan ember van,akinek szintén pszichés problémái vannak,és pont ezért vonzza épp ez a pálya.
A hallgatókat is simán le lehetne tesztelni ez ügyben:))))))
Láttam én már olyan pszichiátert is /nem voltam kezelt:DDD/,hogy úgy rángatózott a szeme,mint a vígjátékokban,ahol ebből viccet csinálnak,pedig nagyon is valóságos a jelenség.:)
Én csak akkor javasolnék ilyen megoldásokat,amikor az ember olyan állapotban van,hogy saját maga sehogy sem boldogul el magával.Vagy amikor nagy megrekedések vannak,kizökkentésnek,tovább lendülésnek jó.
Viszont nagyon alaposan ki kell választani a szakembert,hogy az tényleg segítője legyen az embernek.
Az amerikaiak divat- szokását, /hogy mindenkinek van pszichiátere,pszichológusa /, erős gyengeségnek,és függőségi viszonynak tartom,mert folyamatosan másnál élik át a saját életüket,és mástól várják a megoldásokat a problémáikra.
Ez az én nézetem szerint a teljes önállóság,és sors alakítás maximális elvesztése,tehát nem csak az a bajom vele,hogy divat.
Szerintem mindenképpen az embernek saját erőből kéne ezeket a dolgait intézni,és ha erre valamilyen oknál fogva nem képes,akkor persze /külső/segítséget igénybe venni.
a probléma ilyenkor viszont már az,hogy amikor az ember már nem képes kontrollálni magát,akkor már azt sem fogja fel ,hogy vele van a baj,/mert ezt csak környezetében látja/,és így persze segítséget sem fog kérni,mert ő vele semmi baj,ugye/
Azt a határpontot nem szabad elszalasztani,amikor az ember még reálisan fel tudja mérni az állapotát.
És el tudja dönteni,hogy elbír e még saját magával,vagy segítség kell.
hogy a lelki felépülés első szakaszában nagyon fontos lenne a terápia. Ha a leányzó valóban borderlinos, nagyon nehéz lesz elérni hogy külső segítséget elfogadjon. Mert pont a racionalitás, mint képesség sérült a legjobban. Hogy lássa, az őrjöngése őbelőle fakad, a partnerek, a játszma szereplői bármikor kicserélődhetnek, semmi nem változik. A társ a gyógyulásban csak akkor lehetne segítő, ha a megvilágosodott ember tudásával és sérthetetlenségével rendelkezne. Mint tökéletlen ember, inkább az történik, hogy oda vissza sebeket adva és kapva az egészségesebb lelkű partner egy idő után elhagyja a borderlinost, aki még mélyebbre csúszik a szakítás miatt.
A súlyos, kontroll nélküli dührohamok miatt a pszichológusok futva menekülnek, ha meghallják borderline. Meg itt van a statisztika, minden 10. öngyilkos lesz, híres esetek József Attila és Marilyn Monroe. A borderlinos amikor elveszíti a kontrollt visszalép az időben és kb. két éves gyerek logikátlan gondolkodásával és érzéseivel éli meg az eseményeket, a világnak valóban vége van feeling. Akkora a lelki fájdalom, olyan intenzív és kibírhatatlan.
Jaguar, Te azért vonzottad be őt, valószínűleg, mert egyik szülőd ilyen dühöngős-igazságtalan volt veled. Te ki tudod dolgozni magadból ezeket a gyerekkori dolgokat, de attól ő még nem lesz jobban. A másik ok pedig, minden esetben, előző életbeli előzmény. Ezek feltárása nélkül nem lehet előrelépés. Viszont kérdéses, hogy mit kezd egy ennyire labilis ember egy tömény előző életes cuccal? Hát, bátraké a szerencse, szerintem ennél rosszabb már nem lehet.
Elolvastam a blognyitódat, és leírom, hogy mit tennék most a helyedben.
Kivenném a részemet az eddigiekből, szépen megköszönném Neki, aztán lóra ültetném, rácsapnék a seggére (mármint a lónak) és engedném hadd menjen szépen, amerre lát.
Ha valamiért mégis szükségetek lenne egymásra, a Sors úgyis elrendezi a dolgaitokat a megfelelő időben.
Miért tennéd tönkre magad időnap előtt?
:)
na jól van minden ok
szeklice, csaesz és ademon tanácsait viszem magammal, köszi mindenkinek!:)
Jaguár! Légy szíves írd meg nekem a levelezési címedet, mert szeretnék Tőled egy pár dolgot megtudni.
Erzso
hiszti,dühkitörés,gőg,kiosztja az "energiavámpírokat" :ez mind agresszió
ha valaki túlzásba viszi,annak valami konkrét oka biztos van:önértékelési zavar,elégedetlenség (frusztráció,hogy nem olyan,mint szeretne lenni,messze van az ideáljától)
ez csak egy ötlet,de ha így van ,ez éretlen,gyerekes személyiségre vall(a családi háttér is erre mutat)
mit értesz az "energiavámpír" alatt?
a társaság központi emberét?
ezekre féltékeny?
szereti ha ő a központ?
nárcisztikus?
ezért nem bírja a kritikát?
az kemény személyiségzavar,nem szoktak belőle gyorsan kikerülni.
nézz utána a neten
sokat bókolj neki mindenféle téren.
ha nárcisztikus,imádni fogja
Ezzel a módszerrel éppen energiát AD.
Amúgy ....! :P
Hü de nagyon okos! :))))
Jagu!, ha Te hajnalban mailekre válaszolsz, akkor nagyon-nagyon mélyen érint a dolog, úgy gondolom.
Bárhogy is döntöttél és bármi is történik, majd légy szíves időnként hallass magadról, hogy tudjuk Te legalább rendben vagy és csak a tornádó csendes közepében várod a dolgok elmúlását és nem a szélében csapkod a természet ereje.
Addig is szurkolunk Neked (remélem, hogy ezt a többiek nevében is ígérhetem, nem csak a magaméban:)
"ha Te hajnalban mailekre válaszolsz" - ez nálam semmit nem jelent.:)
és sínen vagyok.;)
bár nem igazán értem, hogy mit jelent Nálad a sínen vagyok? De gondolom, hogy kb. olyasmit, hogy már tudod mit kell tenned???
azt már eddig is sejtettem, de tegnap úgy érzem megtaláltam a dolog nyitját is. a többi már csak részletkérdés (úgy értem rengeteg itteni válaszból fogok még idővel szemezgetni fontos apró dolgokat)..
De! a dolog nyitja a figyelő (és ezáltal szembesítő) Jelenlét, semmi más! és tudni mikor épp kivel állok szemben és aszerint cselekedni..
Jagu én már nem mondanék semmit/elmondtam/,inkább kérnék.
Szeretnélek hallani zenélni:)
Linkelj már be valamit magadról!
Köszi,Éva
Találtam egy jó videót ma.Szerintem érdemes megnézni,ha másért nem ,akkor az alatta futó nagyon jó
zenék miatt:D
Bár tudományos a megközelítés és ez csak az egyik oldala a dolognak,de szépen leírja a ,,tornádó effektust' és az azt követő apátiát,a két állapot váltakozását.
Szerintem megér pár percet:)
http://pszichologia.network.hu/video/pszichologia_videok/manias_depressz...
pár nap kihagyás után, újra együtt voltunk/vagyunk non-stopba néhány napja, elhatározva hogy innentől alkohol nélkül. minden szép minden jó, szinte hihetetlen hogy így is lehet.. "tünetmentesség" abszolút ha szabad így, felcimkézve fogalmaznom.. aztán tegnap úgy alakult hogy kisebb buli, ok, picit alkoholizálunk is (a rendszeres általatok "drogozás"-nak nevezett dolog mellé).. és igen: menetrendszerűen jött az összeveszés.. ennyit szerettem volna elmondani a drogokról.. ezen kéne elgondolkozni.
http://inventorspot.com/articles/alchohol_most_dangerous_legal_or_illega...
annak fordítom, az alkohol a legveszélyesebb drog, legális és illegális...
Csak annyit szeretnék mondani Jagu, hogy hogy az alkohol kinyit egy kaput a személyiséged és a tudatalattid között. Gátlás oldó, mert ami ott lent van, azzal nem akarsz azonosulni, azt kizárod. Ahogy a barátnőd is.
Tévedések elkerülése végett, ha valaki sohasem iszik alkoholt és semmilyen tudatmódosító szerrel nem él, a tudatalatti akkor is rohamszerűen kilöki a feldolgozni valót, de lehet hogy ritkábban, viszont előfordul, hogy sokkal erőteljesebben. Ha valakinek az van a tudatalattijában, hogy veszekedésben rendszerint megalázzák, józanul is be bír vonzani olyan szituációt például, hogy a főnöke teszi ezt vele...
Azok az emberek, akik rendben vannak nagyjából önmagukkal, ha fogyasztanak alkoholt, semmilyen dráma nem fog megtörténni, akinek a dráma programozva van, az meg drámázni fog előbb utóbb alkohol nélkül is.
Az alkohol azért igazán veszélyes, mert nem tartják annak :-) A legnagyobb problémát én abban látom, hogy kiengedi a "gőzt" a tudatalattiból, viszont az éber tudatosságot torzítja, amivel kezdeni kellene azzal a történettel valamit, elfogadni, feldolgozni, megélni. Ezért csak egy elakadt lemezként ismétlődik a verkli, a forrás ok igazán soha nem lesz feltárva, meggyógyítva.
Nem tudom mi az a cucc,amit nem akarsz kimondani,de ha a cigi,akkor arra egy korty alkoholt sem szabad inni,ami nem véletlen persze.Aki nem akarja totálisan kinyírni magát ,az ezt be is szokta tartani.
Bár lehet ,hogy Te másról beszélsz,de amint látható a mellékhatás megegyezik:)
Amit meg Kati alább leírt,azzal nagyon egyet tudok érteni.
Pia nélkül esélye van az embernek,hogy feldolgozza ezeket a tudatalattiból feljövő tartalmakat,de piával nem hogy esélye sincs,de csak a rengeteg szenvedés,és nagyon sötét a vég.
Ez nem tyúkanyó riogatás,csak az ember ha nem vak,akkor látja ezt a környezetében,és még szakirodalom sem kell hozzá különösebben.
azért nem minden fekete vagy fehér. mereven kötöd magad elvekhez Éva.. de előnye még az alkoholnak is van a felszabadultságérzésen kívül: legalább felhozza a lenti sötétből a sz@rságokat és látod (amíg még emlékszel) mik lappanganak ott, mivel állsz szemben, miket söpörtél be oda.. csak a legeslegnehezebb megtartani a kontrollt ennél a "drognál".
most hallottam egy tökjó idézetet:
"mutasd meg a Buddhát egy zsebtolvajnak, és csak zsebeket fog látni." ;)
Szia Jagu!
Nekem ezekkel a dolgokkal kapcsolatban nincsenek elveim ,és egyébként mással sem nagyon.
Hiába tudom,hogy az édesség zabálása nem tesz jót nekem,mégis eszem,mert szeretem.
A piát meg valahogy nem szeretem,azért nem iszom.Ha ízlene tuti ,hogy innék,elv ide vagy oda.
A fűvel kapcsolatban sem volt soha bennem ott a vágy,még arra sem ,hogy kipróbáljam.
Tök jól tudtam magam érezni a jó zenétől,meg a szerelemtől.Ezektől teljesen boldog voltam,nem kellett még mással fokoznom.
De örömöt okozott pl. egy nem mindennapi könyv,vagy más művészeti alkotás.Vagy a természet,állatok közelsége,szóval engem az élet örömei tökéletesen boldoggá tudtak és tudnak tenni.
Valószínűleg ezért nincs szükségem másra.
Ezen a téren akármilyen elveim lennének is,nem tartanának vissza,ha mondjuk szeretném a piát,vagy hiányérzetem lenne boldogság terén. Ismerem magamat,én ha szeretek valamit ,vagy kívánok:) felőlem lehet káros ,nem vonnám meg magamtól,ha egyébként szükségem lenne rá,vagy az tenne boldoggá.
A cigit/sima:)/ kipróbáltam még gimiben,de semmi különöset nem találtam benne,és nem maradt meg szokásnak.
Szóval megnyugodhatsz Jagu,ezek nem elvek amiket itt mondok,ezek az észrevételeim sajnos a környezetemben tapasztaltakon alapulnak.
Én még soha senkinek nem mondtam,hogy fújj,ne igyál,meg ne szívjál,meg egyebek...az ő dolga.
Viszont ,ami igaz az igaz.Ha az ember nem vak ,látja.
Persze ,hogy aki érintett az próbálja megmagyarázni magának ,hogy nem is,...meg van jó oldala is ,de hát ez is az ő dolga.Egyébként a tudatalattiból ,úgy negyven körül,magától is elkezdenek zúdulni a dolgok.
Nem kell ahhoz pia,legfeljebb ahhoz ,hogy aki nem akar szembenézni vele,az ilyenkor menekülésből jól elzsibbassza magát:D
Engem itt az motiválhatott, hogy az ember esetleg néha aggódik a másikért,szeretetből és nem azért mert szemellenzős,vagy nem képes megérteni őt.
Szia
Én csak annyit szeretnék mondani,hogy ahogy olvastam a leírásodat,magamra ismertem.
Nekem sem volt jó gyermekkorom,apám nem foglalkozott velem sosem,gondolom ezért keresem mindenhol a biztonságot,és állandóan igénylem hogy foglalkozzanak velem az aktuális párjaim...
Sajnos ez oda vezetett,hogy a párom besollt és szakított velem...
Kiváncsian várom a folytatást!
Egy lány (24)
Ne haragudj, ha beleszólok, én nem nagyon követtem ezt a blogot, de ez a hsz megfogott. De az jó, hogy felismerted, mert tudod uralni. Persze az nagyon igaz, hogy kell, hogy törődjünk egymással, ez egy mértékig el is várható egy kapcsolatban, csak ne azt akarjuk, hogy apa szerepet töltsön be, hanem "egyenrangú" társét, akkor működik. Ezt tudatosan meg lehet csinálni, legyen bármilyen a gyerekkor, én úgy tapasztaltam. Ha felismertünk valamit, tudjuk uralni, úgy, hogy nem is erre koncentrálni nagyon, vagy ettől különválasztva megpróbálni feldolgozni. Fontos a különválasztás, hogy mindent a helyén kezeljünk. Szelektív problémakezelés (amit ne a párunktól várjunk).
És ettől külön megfogalmazni, miért kell a szerelem? Mert jó szeretni a társunkat. Nehéz is megfogalmazni, de itt azon van a hangsúly, hogy az a legszebb az egészben, hogy mennyire szerethetjük Őt. És beletartozik, hogy Ő is egy önálló személy, vagyis szabad, szóval nem köthetjük meg. A hűséget én is elvárom meg az őszinteséget, de hogy behatárolni az egyéb tetteit, vagy pl hogy állandóan velünk foglalkozzon, az nem jó, ahogy írtad is. Mert ha szeretünk, akkor azt szeretnénk, hogy jó legyen neki, és örömét lelje esetleg a hobbijaiban vagy munkájában vagy hasonlókban is.
Szóval ezt így meg tudja beszélni magával az ember, neked is menni fog. :)
Tapasztalat, és nagyon igaznak tartom: "Nem az számít, minek születik valaki, hanem hogy mivé nő fel." Vagy: "A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik vagyunk valójában." (J. K. Rowlingtól van mindkét idézet), szóval tudjuk irányítani ezeket a dolgokat magunkban, hiába volt a múlt olyan, amilyen, illetve hiába követtünk el hibákat, ezeket aztán simán van esély elkerülni.
Fura: az egyik mondatodban azt írod, szinte mindenben hasonlítatok, amiben meg nem, abban kiegészítitek egymást. Jól megvagytok, de aztán kiderül, hogy naponta veszekedtek és persze mindig ő a hibás. Szerintem mindaz, amit negatívként leírsz benne, benned is megvan, csak ő tornádóként ereszti ki magából, Te pedig úgy elfojtod magadba, mint egy kuktába. Saját árnyoldalaidat látod megvalósulni benne. Ezt hívják projekciónak. De ez nem változtat a tényen, hogy fülig szerelmes vagy, hiába tagadod. Szakíts a lánnyal, és szenvedni fogsz. Maradj vele, és egy viharos szerelemben megeszitek egymást.