Békegalamb az ablakomnál | Önmegvalósítás.hu

Békegalamb az ablakomnál

Tegnap történt, mielőtt épp visszautaztam Pestre, hogy az ablakom elé szállt egy galamb. Délelőtt egy számomra fájó konfliktushelyzeten gondolkodtam. Nem tudok rajta segíteni, mivel egész közösségeket érint. Elfogadtam, hogy ez van, és azt is, hogy fáj. Nekem valamiért nagyon szívügyem, de nem szeretnék itt politizálni. Kapcsolódik hozzá, hogy van egy zsidó származású volt párom, aki nagyon félreérti az én gondolataimat. Igazából nehezen értjük egymást, de ez nem akadálya köztünk a szeretet áramlásának. Nemrég összefutottam vele az egyetemen, és újból eszembe jutottak ezek. Békésen beszélgettünk, érezni lehetett a szeretetet, vonzalmat, de... De szerinte, most nem részletezem, és nem is ez a lényeg, nem lehet ennél több, amit én el is fogadok. Nem szeretném itt tényleg annyira részletezni, magyarázkodni, nem is ez a lényeg, ez egy bonyolult történet. Nagyon jólelkű a srác, csak elhisz egy propagandát, miszerint akikre én szavaztam és segítettem a kampányban nekik, azok gonoszak (pedig itt nincs szó fasizmusról, ellenben az izraeli politikát inkább tartom annak, de még erről sem vitáznék vele, ha nem hozná elő, tüntetett is már ellenünk nem egyszer, és engem ez sem érdekel, nem tudok rá haragudni, mert tudom, hogy csak félreérti, ahogy korábban amúgy én sem értettem dolgokat, meg azért neki kicsit más a gondolkodása). Nagyjából ez is beletartozik a történetbe, de mondom, ez ennél furább, de megbékéltem vele.
Emiatt elkezdtem gondolkodni ezeken a dolgokon.
Ezeken gondolkodtam épp, amikor kinéztem az ablakon, és pont szemben velem ott volt egy galamb. Néztem, ő vissza rám. És sokáig ott volt, nem repült el. Jelnek vettem, mintha Isten üzent volna: érti az érzéseim, és hogy tudja, tiszták a szándékaim, bármit is gondoljanak a világ hazugságai, félreértései miatt emberek. Bennem is béke van. Persze megvan a véleményem a politikai helyzetről... Meg erről az egész konfliktusról, de úgy állok hozzá, amin tudok változtatni, azt megteszem, amin nem, azon nem, de a véleményem megvan róla. És fáj, de magát a fájdalmat is elfogadom. Én akkor is azt képviselem, amit, és tudom, hogy kb annyi bennem a fajgyűlölet, mint a medvesajtban a brummogás.
Eddig 2010. december vége...

Frissítés: 2011. január 5:
Véletlen vagy inkább Isten segítsége: megismerkedtem valakivel aki szintén zsidó származású, de egész máshogy gondolkodik! Sokkal tájékozottabb lehet, mint a volt párom. Konkrétan a béke mellett áll, az igazság mellett: izraeli zsidó-arab békét szorgalmazó mozgalmak szimpatizánsa (pl. Sheikh Jarrah). Ez ugyan nem szerelmi ügy (csak levelezünk főleg politikáról).
Ezért úgy korrekt, hogy ezt is megosszam: nem egész Izraellel van ám baj! Ott jelenleg egy fasiszta jellegű, szélsőséges hatalom kormányoz. De ott is van más értékrend is! Humánus zsidó megmozdulások, békekeresés, meg ilyenek. Csak jórészt nem ők vannak hatalmon. Tehát mikor Izraelt szidjuk, akkor ne egész Izraelt szidjuk... Hanem ezt a szélsőséges hatalmat, ami ott kormányoz!! Adj békét uram! Hajrá Sheikh Jarrah! Hajrá igazság, béke és szeretet! :)

Beküldte: | 2010. dec. 30. csütörtök - 18:08

Hozzászólások

108 hozzászólás
Na ezeken jókat szoktam rötyögni:))) És mindig megmentik a
2010. december 30. csütörtök, 23:53 | Éva.   Előzmény

Na ezeken jókat szoktam rötyögni:)))
És mindig megmentik a Földet.Az ,,Amik''.Húúú,de izgi:D

Ademon képe
Na de tényleg, esélye még mindig lehet. Vagy bármi másnak.
2010. december 31. péntek, 1:06 | Ademon   Előzmény

Na de tényleg, esélye még mindig lehet. Vagy bármi másnak.

Minden lehetséges. /meg az ellenkezője is:) / Nem tudom ,nekem e
2010. december 31. péntek, 1:15 | Éva.   Előzmény

Minden lehetséges. /meg az ellenkezője is:) /
Nem tudom ,nekem ezek olyan vicces dolgok. Ahogy a horror filmek is. Mindenki sikongat,én meg halálra nevetem magamat. Valahogy nem tudok ilyesmit komolyan venni. Persze az a gyanúm ,hogy mást sem:DDD

Lehet - e egy csoport toleráns ?
2010. december 31. péntek, 23:33 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

ha csoportként akar létezni és működni,hatni , változni , növekedni ,vagy csak fennmaradni akar . A belépők , beleszületettek asszimilációja mennyire toleráns dolog ? Ha meg nem asszimilálódnak akkor kiválik egy újabb csoport , felnövekedvén : felélvén, szétvetve a régit , mint a magzat a Predatorban . Az emberiség csoportja kirakatba rakott egy szép kábító elképzelést a toleranciáról , hogy vérszívó , ragadozó ,élősködő csoportjai ezzel hipnotizálva a többit később kapják meg a választ cselekedeteikre ? Üdvözlettel : felacsó

Véleményem szerint ez a probléma sokkal mélyebben gyökerezik
2010. december 30. csütörtök, 20:23 | Éva.

Véleményem szerint ez a probléma sokkal mélyebben gyökerezik mint hogy csoportok.

Sajnos ez az ellentét majdhogy nem belénk van kódolva,és nem Krisztus megfeszítésével kezdődött.
Nem akarnám érvekkel alátámasztani erről a kérdésről a véleményemet,mert bármily körültekintően írnék is erről,erősen félreérthető /kiforgatható/ lehetne,ezért meg sem kísérlem.
Sajnos a zsidó nép és minden más nem zsidó nép között a vallás és a kultúra mássága miatt antagonisztikus ellentét feszül.
Lehetne erről egy tanulmányt írni,ez már ott van a szentiratokban is,de ennél többet nem kívánnék erről
mondani.
Szerintem már ez is sok.
Csak arra szerettem volna utalni,hogy ez mélyen sokkal több,mint csoporthoz való tartozás probléma.

Szerintem bárhonnan is erednek ezek a dolgok, legyen szó bármily
2010. december 30. csütörtök, 20:55 | KatiPotter   Előzmény

Szerintem bárhonnan is erednek ezek a dolgok, legyen szó bármilyen vallásról, aki akarna, az tudna igazságos lenni. Ez nem attól függ, melyik néphez tartozunk, hanem hogy mik a szándékaink, illetve mennyire vagyunk ehhez tudatosak és tájékozottak. Amúgy tudok olyan zsidókról, akik ugyanígy nem értenek egyet az izraeli politikusokkal. Szóval itt a hangsúly inkább azon lenne, hogy hogyan lehetne igazságot és békét csinálni. Meg lehetne csinálni, csak akaraterő kérdése lenne, de a politikusoknak ennyi eszük nincs. :D Rengeteg hazugság, félreértés van ebből kifolyólag meg egy rakás konfliktus.

Kati,majd később,ha egy kicsit jobban átlátod a világ
2010. december 30. csütörtök, 21:21 | Éva.   Előzmény

Kati,majd később,ha egy kicsit jobban átlátod a világ dolgait,akkor majd biztos rájössz,hogy semmi sem véletlen,semmi sem félreértés.Mindennek nagyon is kitervelt oka és célja van.
Igazság és béke,az nem ész kérdése,hanem pénz kérdése sajnos./többek között,meg sok minden másé/

Mit gondolsz miért kellenek háborúk folyamatosan például az USA-nak?/is/. Mert muszáj,mert haldoklik a gazdaság,és a háborúkkal szereznek pénzt.Először a fegyvereladások,azután mikor mindent leromboltak,az újjáépítések. Azonnali infúzió a lepukkant gazdaságnak.
/De gondolj csak korábban a gyarmatosításokra is például./

,,hogyan lehetne igazságot és békét csinálni. Meg lehetne csinálni, csak akaraterő kérdése lenne, de a politikusoknak ennyi eszük nincs. :D ''

Ezt ugye nem gondolod komolyan?
Ennyire naiv nem lehetsz Kati.
Sem a kormányoknak,sem a politikusoknak ez nem érdekük. Ha ez így lenne,akkor már 2000 éve béke lehetne:)

Épp ez a baj, ez a pénzéhség. Tudom, hogy ebből fakadnak ezek.
2010. december 30. csütörtök, 21:30 | KatiPotter   Előzmény

Épp ez a baj, ez a pénzéhség. Tudom, hogy ebből fakadnak ezek. Ezért hülyék a politikusok is, legalábbis a nagy része. Ahhoz kellene akaraterő, hogy ez változzon, és úgy lenne igazság. Csak akik ezt célozzák, azokat elnyomják a hatalomban. De azért meg lehet próbálni eredményeket elérni, ha nem is tökéleteset, de valamennyit lehetséges, és már az megéri.

tényleg naiv vagy te kis igazságharcos. az empátia beszél
2010. december 30. csütörtök, 21:37 | alfa omega   Előzmény

tényleg naiv vagy te kis igazságharcos.

az empátia beszél belőled folyton.
mások meg rohadtul szeretik a lóvét és a luxust.szerintem te sem mondanál le róla olyan könnyen.vagy te szétosztanád a vagyonod az éhezők között?

Ha lenne sok, adnék másnak is. A megélhetés fontos, de amúgy
2010. december 30. csütörtök, 21:42 | KatiPotter   Előzmény

Ha lenne sok, adnék másnak is. A megélhetés fontos, de amúgy tényleg nem vágyom luxusra. Ezt lehet álszentnek nevezni, de ezt érzem, erre nem tudok mást írni. És akkor más is képes ezt érezni, úgy vagyok vele, csak vannak, akik anyagiasak, mert nem elég tudatosak, hogy rájöjjenek, mi ad igazi boldogságot. De azért szerintem már egyre többen, elég sokan vagyunk így, csak a hatalomban kevesebb ilyen gondolkodású van, az tény.

karma tsering képe
Kedves KatiPotter! Az eredeti témánál maradva, én is átéltem
2010. december 30. csütörtök, 22:12 | karma tsering

Kedves KatiPotter! Az eredeti témánál maradva, én is átéltem hasonlót régebben. Szerintem nem kell feltétlen más nemzetiségünek lennie senkinek. Elég, ha egyszerűen csak másként nevelnek valakit. Viszont a különböző kúltúrák, vallási és politikai nézetei -nyilván ezt csak erősíthetik! Persze ettől még lehet eggyettértés, és eggyűttérzés, van amelyik párnak ez elég, van akinek meg nem. Mindez a személyiségtől a befogadókézségtől, vagyis egymás elfogadásától is függ szerintem. Ha viszont mindez csak eggyik féltől van meg, akkor már nem működhet a dolog. Szeretetet és megértést, lehet valaki felé adni, de az illetőnek tudni is kell elfogadni, vagy befogadni. Viszont el is kell tudni engedni a másikat, mert innentől kezdve a helyzet csak nehezebb lessz. Nyilván nem könnyű és jóideig eltarthat ez a folyamat. Röviden csak ennyit! Szokásom szerint hagy ajánljak egy linket, mivel én nagyon, szeretem az ilyen szatírákat- szerintem a témához illik. -nekem bejött az Open Stage nevű zenekartól: http://www.youtube.com/watch?v=qUZppD_Zd0s&feature=related

Karma Tsering, köszi szépen. :) Egyetértek. Ismerem a dalt, de
2010. december 30. csütörtök, 22:18 | KatiPotter   Előzmény

Karma Tsering, köszi szépen. :) Egyetértek. Ismerem a dalt, de most meghallgatom újra, én is nagyon bírom, felvidító, poénos. :)

karma tsering képe
A politikáról, pedig az a véleményem, mint a jó öreg Hofi
2010. december 30. csütörtök, 22:28 | karma tsering

A politikáról, pedig az a véleményem, mint a jó öreg Hofi Gézának, aki már régóta nincs köztünk. A politikai poénjai sajnos még mindíg aktuálisak. Ő mondta egyszer, mármint a Magyar helyzetről, hogy -fos ez az egész! - és jött a kérdés? -De ha összeáll, szar még lehet belőlle? -szerintem kb. itt tartunk ennyi idő után is!

Ademon képe
(nagyon sóhajt) Emberek legyen eszetek! Itt folytassátok.
2010. december 30. csütörtök, 23:39 | Ademon

(nagyon sóhajt)
Emberek legyen eszetek!

Itt folytassátok.

Erikának,mivel elfogyott a sáv! ,,Na most Éva vigyázz nehogy a
2010. december 30. csütörtök, 23:47 | Éva.

Erikának,mivel elfogyott a sáv!

,,Na most Éva vigyázz nehogy a billentyű közelébe engedj egyet is!
Mert hamarosan érkezik egy újabb hozzászólás hogy kikérik maguknak a cicáid. ''

Hát az van folyamatosan. A Vöri nyomatékkal kikéri magának,hogy állandóan lepakolom a billentyűzetről,mert nem hagy írni. Bosszúból megzabálta a Mozart bonbonomat,amit agyserkentőnek tettem ide a gép mellé. A dög:D
Nem elég ,hogy megint sztrájkol a szerver,a hülye miáu is rohangál a billentyűkön.
Ő függőbb ,mint én:)
Én legalább hajnalban elmegyek aludni,de ő itt alszik a billentyűzeten. /marha kényelmes lehet,mint a fakír a szöggel kirakott ágyon:)/
Azt hittem már ismerem őket,de még mindig vannak fehér foltok. Na meg sötét barnák is:D ...itt-ott:)

Ademon képe
Engem most a kutyám cseszeget állandóan a kaja függősége miatt
2010. december 30. csütörtök, 23:51 | Ademon   Előzmény

Engem most a kutyám cseszeget állandóan a kaja függősége miatt :)

Csukd ki,vagy fél órára:D Majd meggondolja:) Bár nem tudom,hol
2010. december 30. csütörtök, 23:57 | Éva.   Előzmény

Csukd ki,vagy fél órára:D
Majd meggondolja:)
Bár nem tudom,hol laksz?
Ez csak kertes házban jó ötlet.Elég nagy a zimankó:)
Akkor majd a meleg kell neki,nem a kaja:)

u.erika képe
Azért meg kellene már beszélnünk tényleg azt a jelszót! Csak
2010. december 31. péntek, 0:15 | u.erika   Előzmény

Azért meg kellene már beszélnünk tényleg azt a jelszót!
Csak hogy tudjuk hogy mikor Veled és mikor a Vörivel társalgunk....

Bár hogy bekajálta az agyserkentö bonbont,lehet hogy jobban tennéd ha elvonulnál
alukálni,és hagynád kibontakozni a cicust. ;)

Na adna a Vöri nektek! Ő hisztis,folyton balhézik.Minden baj,csa
2010. december 31. péntek, 0:48 | Éva.   Előzmény

Na adna a Vöri nektek! Ő hisztis,folyton balhézik.Minden baj,csak a simit szereti,életfogytiglan.Úgyhogy nem
lehet abbahagyni.Kéne egy kamera,hogy most is hogy írok.Szerintem a szememmel,mert mindkét kezem foglalt:)

Mindig a Laár Andrást linkelik be,ha nevetni kell,de ettől kifeküdne mindenki.Meg a hangoktól is.A macska
madárul csiripel,brekeg,károg,amit akarsz:D És 7.8 HZ-en ,,berreg''. Nem semmi.Ezeknek ezért van 7 életük.
Egyből meg is gyógyítják magukat,a rezgésekkel:) Csuda egy társaság.

Na és a kandúrom.Áhh...na ott dúl a szerelem. Az a nézés.. És hova teszi a fejét /az ágyamba /?, a szívemre.
Na és a Poci,a kis hűséges.Az meg a fejemen ugrál és folyton nyomul,hogy Őőőt kell szeretni,simizni,és nem a másik ötöt.
Aranyszemű,az szétdobja a lábait,hempereg,és a fejével bökdös.Szokott tüsszögni...Rám! Lehetőleg az arcomba.Egyenes a macska,szemtől szembe:)

Dugó,alias Retikül,ő a páromba szerelmes./és vica versa:)/ Úgy rá van tapadva,mint a parafenoménekre a vasaló,vagy a kanál.Nem vicc,vagy a mellén ,vagy a karján,vagy valahol,a macska mágneses,le nem lehet tépni,össze nőttek. Kivéve persze ,ha megzörgetem a kajás zacskót.Na az még a szerelmet is felülírja:D

700. hozzászólásom. :) Nagyon boldog új évet az egész
2010. december 31. péntek, 14:10 | KatiPotter

700. hozzászólásom. :) Nagyon boldog új évet az egész világnak! :)

Ezt érdemes meghallgatni. Hát ez most
2011. január 01. szombat, 13:55 | KatiPotter

Ezt érdemes meghallgatni. Hát ez most elérzékenyített. Palesztin gyerekek éneklik a Magyar Himnuszt.
http://barikad.hu/himnusz_palesztin_gyermekek_el%C5%91ad%C3%A1s%C3%A1ban...
És én is együtt érzek ezekkel a gyerekekkel, ahogyan ők velünk. Utálom a háborúkat. "Ki gépen száll fölébe, annak térkép e táj..." (Radnóti) Tök mindegy, ki gyilkol kit, "a bűn az csak bűn marad"... (Kárpátia)
"Adj békét, Uram!"

Te meg nyugodj meg Kati. Nincs semmi baj,csak annyi amennyit
2011. január 01. szombat, 14:05 | Éva.   Előzmény

Te meg nyugodj meg Kati.
Nincs semmi baj,csak annyi amennyit csinálunk belőle magunknak.
Boldog Újévet!
Szeretettel: Éva

Neked is boldog új évet. :) Tudom, csak ezek engem nagyon
2011. január 01. szombat, 14:10 | KatiPotter   Előzmény

Neked is boldog új évet. :) Tudom, csak ezek engem nagyon megérintenek.

Ademon képe
Vagy amit nekünk csinálhatnak mások :)
2011. január 01. szombat, 17:30 | Ademon   Előzmény

Vagy amit nekünk csinálhatnak mások :)

Az is tőled függ,hogy mit ,,realizálsz'' belőle.
2011. január 01. szombat, 18:19 | Éva.   Előzmény

Az is tőled függ,hogy mit ,,realizálsz'' belőle.

Ademon képe
Vagy mit akarok realizálni belőle fittyet hányva a többire? :)
2011. január 01. szombat, 18:25 | Ademon   Előzmény

Vagy mit akarok realizálni belőle fittyet hányva a többire? :) Van valóságnak az emberre kellemetlen oldala is, mint ahogy az embereknek is. Nagyon naív dolog, ha azt hisszük, hogy nincs vagy nem lehet semmi baj, nem beszélve arról, ha állandóan, magunkra mutogatunk.

Én pont az ellenkezőjét látom. Inkább mindig másokra
2011. január 01. szombat, 18:58 | Éva.   Előzmény

Én pont az ellenkezőjét látom.
Inkább mindig másokra mutogatunk:D
/bár nem tudom,te hogy értetted? :)/

Ademon képe
Ha bennem lehet hiba, ha én hibázhatok, akkor más is megteheti
2011. január 01. szombat, 19:05 | Ademon   Előzmény

Ha bennem lehet hiba, ha én hibázhatok, akkor más is megteheti ezt, akár az én káromra.

És hogy ne csak egy oldalról közelítsem meg, itt van néhány
2011. január 01. szombat, 14:15 | KatiPotter   Előzmény

És hogy ne csak egy oldalról közelítsem meg, itt van néhány iszlám terrorista: http://barikad.hu/ism%C3%A9t_kereszt%C3%A9nyekre_t%C3%A1madtak-20101230
Meg néhány izraeli: http://barikad.hu/g%C3%A1zai_n%C3%A9pirt%C3%A1s_%C3%A9vfordul%C3%B3j%C3%...
Sok hülye.
Csak az a lényeg, mi a szándékunk, szülessünk bárhova, én ezt vallom.

Ismered a véleményemet rólad,nem kell elmondanom. Nekem tetszik
2011. január 01. szombat, 14:40 | Éva.   Előzmény

Ismered a véleményemet rólad,nem kell elmondanom.
Nekem tetszik a harcosságod,és kitartásod az eszméid mellett.

Viszont arról a béke galambról a párkányodon az jutott eszembe, hogy
azért volt az ott,mert be kellett volna fogadnod a szívedbe,hogy végre béke lehessen benned.
Annyira vágyod a békét,de közben minden lélegzeteddel harcolsz.
Ezen gondolkodtam,hogy hogy van ez egy emberen belül.
Áhítja a békét,semmire sem vágyik jobban,de állandó harcban van,s így nem tudja azt beengedni.
Nekem valahogy ezt turbékolta az a galamb.
Remélem ezt nem veszed kritikának,csak egy intuíció tőlem:)
puszi...