Nagyon jó a blog kérdésfeltevése, köszi érte.

Én hol az élet nagy dolgaira keresem a választ, hol a legkisebbekre (élet értelme, hatásunk egymásra/másokra, az élet feltételei, vagy épp hogy miért az történt, ami történt?, vagy mi mit vált ki belőlem?... egészen addig, hogy miért is vágyom valamire? mivel indult a gondolattal, vagy az érzelemmel?)

Miért vagyok itt?
Szeretek közöttetek lenni, olvasni Benneteket vagy írni Nektek és várni a válaszokat. Jól eső érzés olvasni arról is hogy Veletek/Bennetek mi zajlik és ezen keresztül rádöbbenni arra, hogy jéééé, ezeket az érzéseket én is át szoktam élni, jé, tényleg, ezek a gondolatok engem is szoktak foglalkoztatni:)
S az is jó, hogy van hova fordulnom, ha valami zajlik az életemben és érzem, hogy nem tudom valamiért jól értelmezni.
Győzködni én elég ritkán szoktam másokat, mert szerintem mindenkinek meg van a joga a saját gondolataihoz/érzéseihez, max. próbálom megérteni, hogy vajon miért épp úgy érez vagy gondolkodik? (vajon milyen hatások érhették?)
S talán azért is idegenebb számomra a győzködés, mert a saját magam által igaznak gondolt hitrendszer egy részét már párszor le kellett cserélnem, ezért óvatos vagyok, mert még nálam is bármi kiderülhet:)

Mi a cél?
Egy álmomban azt mutatták meg, hogy már a Föld kezdeti időszakában is itt voltam. S az jött át hozzá - felismerésként - , hogy akkor még mindannyian az Ősi Tudás birtokában voltunk!
Azóta óhatatlanul is ezt a tudást keresem/kutatom.

Mi az ami segítő számomra?
Van egyfajta lelki közösség, amit mély lelki kapcsolódásban lehetőségünk van egymással átélni, ami teljesebbé és egészebbé teszi a dolgokat és értelmet ad az érthetetlennek. Ha ezt a közösséget akár pár másodpercre is át tudom/tudjuk élni, akkor az maga a csoda, amiért már volt értelme ide születni.

Kereteket írtad.
Nem is tudod ennek mennyire örültem, mikor "méltó" vagy "nem méltó" került szóba.

És igen, minden minőség bennünk van. De sokszor írtam ezt. Zavart sokáig: mikor írtam, ilyen és olyan "rossz" minőséget fogadtam, véltem magamban felfedezni, jött a "vigasz": jaj, nem is vagy te olyan! Szeretni való vagy, meg tündérke, meg stb. Nem is tudtam magamban ezt mire vélni, hiszen eleinte pont azért mondtam ilyet, mert bizonytalan voltam önmagamban, saját magam nem tudtam szeretni, kellett a külső megerősítés, de mikor megkaptam, akkor egy idő után (beteltem vele) elkezdtem meglátni, önmagam csak akkor élhetem meg a teljességet, ha az önmagam előtt lehazudott, nem látott dolgaim is elfogadom. Nincs mese, meg egér út. Bennem van a rossz is a sötét is, a jó is, egyszerre vagyok szerethető és utálható, stb. Nem beszélve arról, h valójában nem nekem szólt a "szeretlek", hanem csak a képnek, amit játszottam. És akit nem mertem bevállalni, sírt a szeretetért odabent.

Helyén van-e ez bennem? NINCS. Máskülönben nem foglalkoznék vele ennyit! Magam sem értem, h vannak itt olyanok, akik azt vélik rólam, abban a tudatban élek, h tökéletes vagyok. Azt sem, mikor "csalódnak" bennem, na ez meg az a hozzászólásom nem volt olyan "buddhanitás". Eleinte SZÉGYELLTEM érte magam, aztán meg rájöttem na szép vagyok, önsajnálat, önostor. Aztán megláttam a paradox oldalát. Na itt aztán kiírtam magamban mindent, amit csak tudtam, amennyire önhazugságaim engedték, annak megfelelően vállaltam magam. Sőt, még azon túl is, hiszen minden hozzászólásom, reakcióm itt "dokumentálva" van, csak újra kell olvasnom.

Nincs mese utána kellett mennem: elvárások, na azok vannak ilyenek-olyanok is. Ki mit lát bennem aszerint (+ saját elvárásaim önmagammal szemben!). Csalódás, na hát ez van, vagy beillettem a képbe, vagy nem. Közben önmagamban is kerestem a képet, mi ez? Igen, nagy adag megfelelés. Hogy szeressenek! De hiába szerettek itt is sokan, mégis azon rágódtam, kik azok akik nem szeretnek itt, sőt, utálnak! Ettem a kefét. Na aztán megláttam: saját magam tükrei. Önutálatom: NEM KELLEK! Azt hittem ezen már túl vagyok, de korántsem, ma is ezért járok vissza. Szembesülni önmagammal, tanulni, önmagamról. Kinek tetszik? Kinek nem? Hát Istenem. Járjon utána.
Nem okolhatok senkit semmiért, önmagam káprázatát, játszmáit álarcait kell feltérképeznem. Itt is mindjárt egy: a BOHÓC. De nehéz elengednem. Mivel azt élem, csak őt szeretik bennem! (mekkora önbecsapás, mi?) És, jaj, mi lesz, ha elveszik? Maradok pucéran: félelemmel, fájdalommal a "NEM KELLEK"-KEL! Miközben tudom, az elmémmel, saját magammal csinálom, és a bohóccal is csak annyi a baj, h álarc, hamis báb, nem szívből jövő jókedv (bár ezt már észre sem veszem, azt hiszem h az!!), és ha ezt leteszem és szembenézek, elfogadom saját lehazudott oldalam, majd színre lép a szívből jövő nevetés. tehát ha üzletszerűen nézem, sokkal jobban is járnék ezzel az üzlettel.

Egyenlőre itt tartok. Kimutatom, van bennem gonosz, rossz meg sötét. LÁSSANAK, még ha jelen pillanatban remeg is a térdem. Konkrétan be vagyok tojva tőle. És ez nem vicces, csöppet sem! De nem akarom többé a kereteket: légy "buddhanitás". Nem tudok már az lenni. Vagy így mindenestől kellek, vagy sehogy. Bár most jelenleg a NEM KELLEK -nél tartok.

Na látod, sarkalatos még ez bennem, fortyog rendesen, még abszolút nincs a helyén! De ez kell, h végre ne csak papolni tudjam: ez a teljesség, hanem végre önmagamba befogadva, ÉLJEM végre! Elég volt a szavakból. lépésről-lépésre kell mennem, de legszívesebben szaladnék. De ha túl leszek, na az már az igazi szabadsághoz vezető lépés lesz.

Azt hiszem ez a gyökere minden bajomnak mostanában. A téves önazonosulások. Munka van, bőven. Nagy adag halogatással, meg fájdalommal. De ki tegye meg helyettem? Senki nem tud helyettem élni. Ez az én saram, felelősségem.

És akkor rendjén lesz bennem, ha azt is mondják rám, hogy "jó vagyok" vagy azt, hogy "rossz vagyok".

Itt nyugodtan a képibe vághatom magamnak , hogy az egyes felvetések milyen reflexiókat váltanak ki belőlem , míg a valóság egy másik szintjén , a köznapi életben ugyanezt már nem teszem meg gyávaságból , udvariasságból stb . Gyakorlóterep , de mihez is ? Üdvözlettel : felacsó
U . i . : Mások megszólalásai sokszor esztétikai élvezetet okoznak , a megfogalmazások sok esetben inspirálóak , többnyire segítőek , de mindenképpen a pillanatnyi állapotot önkifejezőek . Olyanok , mint a macs simogatása oda - vissza .