A szeretetlen emberről | Önmegvalósítás.hu

A szeretetlen emberről

A szeretetlen emberről.jpg

Egyértelmű, hogy egy idő után mindenkinek elege lesz a szeretetből, ha abból sose kap. Meg lehet azt is unni bőségesen. Önmagukból a másik felé néha kitekintve, gyakran csak annyit veszünk észre, hogy valaki undok, bosszantó, konok és a jó szóra nem hallgat. Bőségesen rendelkezünk jelzőkkel az effajta viselkedés jellemzésére. Szeretnénk, hogy szeressen, mindennél jobban akarjuk helyette. Amikor pedig törekvésünk nem éri el célját, sorsára hagyjuk, hisz az biztos többet tud vele kezdeni, mint mi. Így esik meg néha, hogy a szeretetlen embert leírják. Ám ez így a nyugodt lelkiismerethez bár elégséges lehet, önmagában mégiscsak igen kevés! Senki sem attól lett ugyanis fagyos, mert fagyosnak lenni szeret. Azzá lett!
Szeress másokat, szeresd magadat stb. – nincs ennél idegesítőbb frázis egy olyan ember számára, akit nem szerettek. A szeretetlen embernek ebből már elege van. Kiadta és feladta már magát. Visszacsatolás nélkül. Neki már a hegyi beszédek nem segítenek, sőt, nem is akarja, hogy segítsenek. Nem bölcsességre, inkább megértésre vágyik.
Az ilyen embert egyszerűen csak szeretni kell és törődni vele. Akkor lehet, hogy egyszer még magára talál, felismeri eredeti helyzetét. Ám vigyázat! A szeretetlenség a legsúlyosabb betegség. Semmi garancia nincs arra, hogy egy-egy elburjánzott állapot visszafordítható. A sokáig nem szeretett ember egy idő után teljesen képtelenné válik a szeretet elfogadására, a szeretetteljes közeledés impulzusainak fogadására. A szeretetlenségben fokozatosan leépül a tudat, elborul az elme, a valóságérzékelés eltorzul. Az ember eredeti, szeretetteljes természetével elveszíti kapcsolatát. Az ego kitör, előretolakszik, figyelmet követel, szerepelni kíván minden körülmények között. Csak magára figyel.
A modern világban a szeretetlen ember tömegcikké vált. Futószalagon gyártja a rendszer és a társadalom az ilyet. Persze, az egoizmus kedvez a piacnak. Az egoista ember fogyaszt, kompenzálni igyekszik. Pótcselekvésekbe temetkezik és ezt mindennél jogosabbnak tartja.
A helyzetet csak egyféle módon lehet kezelni: az itt és mostban. A szeretetlen és egoista emberen nem segítenek a Védák bölcs slókái, a Tao Te King aforizmái vagy a Biblia bűnbánatra szólító versei. Neki krízisintervencióra van szüksége, vagyis a krízis ellen ható azonnali beavatkozásra, kezelésre. Szerencsés eset, ha ez a beavatkozás a kiváltó okokra is fényt derít, de kulcsa mégiscsak az azonnaliság. Eszköze ebben az időszakban pedig már nem kifejezetten, a klasszikus értelemben vett szeretet, hanem a minden pillanatban rendelkezésre állni képes megértés. Persze a megértést is a másik iránt érzett szeretet generálja, azonban nem egy jobbító szándékú szeretetről van itt szó. A megértés a helyzeten nem akar változtatni, tanítani sem kíván, elsősorban pusztán elfogad és hagyja, hogy az elfogadás hatására a szeretetlen emberben fogalmazódjon meg helyzete megváltásának igénye. Tudomásul veszi, hogy megváltani magát mindenki csak önmaga képes. A megértés kerül minden erőszakot. Nemcsak fizikait, de verbálisat és mentálisat is. Levet minden ideológiát és -izmust. A megértő emberben még gondolati szinten sem fogalmazódik meg erőszak, erőszak pedig minden olyan indíttatás, mely a másik ember szándékával nem egyező, annak valamilyen formában ellent mond és ellenállni próbál, vagyis amit a másik ember nem kért. A megértő ember elcsendesül, figyel, befogad. Feladja magát és időszakosan lelkének teherbírását kölcsönadja a másiknak.
A megértésnek állandóan készenlétben kell állnia. Ez nem jelent mást, mint, hogy az individuum engedi magát átitatni az Egyetemes megértéssel, úgy, hogy azt képes továbbsugározni is. Ez a megértés ugyanis nem pusztán önmagából fakad és nem ér véget önmagában. Ilyet az elme nem képes generálni, és elvész, ha az individuum nem médium, vagyis nem engedi magán át és magából továbbsugározni. A megértés derékszöget alkot Isten és ember, ember és ember között a létezés ebben e dimenziójában. Fentről alászáll az emberbe, belőle pedig tovább sugárzik horizontálisan.
Ezt a kapcsolatot meg lehet tapasztalni időszakosan is, de lényege, hogy állandóvá, vagyis létállapottá váljon.
A világtörténetben minden kornak megvolt a maga jellemző lelki gyakorlata. Az egyes gyakorlatokat következetlenül alkalmazni nem lehet, sőt alkalmazásuk a nem megfelelő korban veszélyessé is válhat. Vannak azonban univerzális, minden korban alkalmazható gyakorlatok is. A megértőt veszély nem fenyegeti. Megértése olyan gyakorlat, mely által megtanul figyelni, vagyis képessé válik elhelyezni magát a létben, illetve környezete ingereire érzékenyen és hatékonyan reagálni. Ugyanis a megértő ember, miközben kifelé figyel, egyre beljebb utazik önmagában is. Megértése pedig, végül kiterjed az egész univerzumra. Így az egyén és a minden közti különbséget felszámolja. Teszi ezt úgy, hogy beazonosít mindent, ami nem ő és megél mindent, ami ő.
Végezetül pedig vegyük tudomásul, hogy nem mindenki megértő és nem mindenki képes a szeret elfogadására! Ha valaki képtelen a megértésre, vagy a szeretet befogadására, nincs más hátra: ezt is értsük meg! Önmagánál jobban senki sem tudja, hogy mire van szüksége. A szeretetlen ember keresi önmagát és az önmagát kereső embernél nincs veszélyesebb. Ő még nem tudja: ahhoz, hogy magára leljen, nem szükséges keresnie. Az önmagát kereső ember kereste identitását az eretneküldözésben, a boszorkányégetésben, az atombombában, a világháborúkban, az ideológiai harcokban, a konferenciatermekben és hivatalokban folyó globális érték- és érdekütköztetésekben. E mellett pedig sosem volt jelen, a valóságban, miben ő maga elkerülhetetlenül megmutatkozik.

Beküldte: | 2010. dec. 19. vasárnap - 16:29

Hozzászólások

59 hozzászólás
Persze persze,mindenki boldogságra vágyik,te meg ebben akarsz
2010. december 20. hétfő, 15:36 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

Persze persze,mindenki boldogságra vágyik,te meg ebben akarsz segíteni másoknak,hogy ezt elérjék.És nem szeretnéd ha a te elhamarkodott ,következetlen segítséged miatt messzebbre kerülne és nem közelebbre a boldogsághoz.
Jól értelmezlek?
Mert ha igen,akkor ez is empátia:téged zavar,ha más szenved

Domoszlai Katalin képe
Az empátia
2010. december 20. hétfő, 15:47 | Domoszlai Katalin   Előzmény

azt jelenti, tudom, mit érzel. Mert voltam ugyanilyen helyzetben és emlékszem arra az érzésre.

Ha viccesre fordítom a szót, miért zavarna engem, ha valaki szenved? Pláne ha az ellenségem az :-D

Komolyra fordítva a szót, a lelki fejlődés velejárója az, hogy egyre nagyobb mélységben éljük meg az érzéseinket.
Például ha valakit nagyon szeretsz, nagyon kemény fájdalom elveszíteni. Két választásod van, vagy feldolgozod, vagy lezárod a szívedet. Ha feldolgozod, akkor egy még mélyebb szeretetet tudsz megélni később. Ha lezársz, akkor csak felszínes érzéseket élsz meg, kicsi öröm, kicsi bánat alapon.

Tehát ha valaki nagyon szenved, mert éppen a feldolgozási szakaszban van, nem sajnálom, hanem hiszek benne. Hiszek benne, hogy megoldja, hogy nagy szívű emberré válik általa. Elfogadom ezeknek a dolgoknak a szükségszerűségét.

Meglepő pont tőled olvasni:ellenségem.............had
2010. december 20. hétfő, 15:58 | alfa omega   Előzmény

Meglepő pont tőled olvasni:ellenségem.............had szenvedjen

nem elég erős a hited,hogy mindenkit tudj szeretni?
nem tudod megoldani a konfliktusaidat?
ez különböztet meg minket a gyerekektől. (szerintem)

egyébként én nem tartom ezt bajnak ,csak a hívőknél ez olyan ellentmondásos,kiábrándító

Egyetértek ebben. Ez a "miért zavarna, ha szenved..." ez egy kis
2010. december 20. hétfő, 16:12 | KatiPotter   Előzmény

Egyetértek ebben. Ez a "miért zavarna, ha szenved..." ez egy kissé számomra is meglepő... Ennyit számomra a new ages szemléletről. Röviden és tömören kimondom a véleményem: ellenszenves egy szemlélet. Még inkább kezdek kiábrándulni ebből, pedig sose voltam igazán a híve. De ha valaki ilyet mond, aki ilyen tanfolyamot elvégez... az egész tanulmányát hitelteleníti. Ennyit érnének azok a könyvek? Vagy nem azzal van a baj, hanem azzal, aki értelmezi? Nem értem, de nagyon ellenszenves ez a gondolat, bocsánat, de ezt gondolom. Bár Kati részéről nem rossz szándékot érzek, maga ez a szemlélet vált ki belőlem ilyet, hogy nem tetszik, idegen. De nem gondolkodhatunk egyformán, ez tény. Mindenesetre az anti-newage még egy fokkal erősödött bennem.

Az a véleményem, hogy tisztázni kellene néhány dolgot. 1, Mit
2010. december 21. kedd, 10:41 | szildiko1   Előzmény

Az a véleményem, hogy tisztázni kellene néhány dolgot.

1, Mit takar a sajnálat, és az empátia szó?
Én is úgy gondolom, hogy az empátia az, amikor tudjuk, mit érez a másik.
A sajnálat, amikor mi is teljes szívünkkel átérezzük a fájdalmat, - vele együtt szenvedünk.

2, Látunk egy szenvedő embert. Kérdés, hogy mit szeretnénk? Neki segíteni, vagy bizonyítani, hogy milyen érző lelkek vagyunk?
Ha az elsőt, akkor vajon az segít-e neki, hogy mellé ülünk, és együtt sírunk? Vajon az ad-e neki elég erőt, vagy az, hogy mellette állva, bízunk benne, hogy képes megbirkózni a fájdalmával? Melyik hozzáállás emeli őt fel, (felnőtt állapotba) és melyik tartja a "segítségre szoruló én" (gyermeki) szerepben?

Az NLP tanárom (köszönöm ezt is Murányi Péternek) úgy fogalmazta, "vajon akkor tudsz-e segíteni egy kútba esett embernek, ha mellé ugrasz, és együtt zokogsz vele, vagy ha kívülről nézel az eseményre, és így több mindent észreveszel?"

A képhez hozzátartozik, hogy nem mindenki tud probléma esetén a felnőtt állapotba kerülni, tehát szükség lehet az elején "melléugrani", de ez hosszútávon mindenképpen rögzíti a gyermeki (segítségre szoruló) viselkedést.
Arról nem is beszélve, hogy a környezet egy idő múlva manipulatívnak érzi ezt a fajta magatartást, esetleg érzelmi zsarolásként éli meg, és ettől nagyon elmérgesedhetnek az emberi kapcsolatok.

3, Azt érdemes saját magunktól megkérdezni, hogy mit ad nekünk az, ha együtt zokogunk a másikkal? Milyen fontos - saját magunkról alkotott pozitív képet erősít?
És vajon miért van erre szükségünk? :)

Ildikó, én nem ilyesmire gondoltam. Ez nálam úgy megy, hogy
2010. december 21. kedd, 14:01 | KatiPotter   Előzmény

Ildikó, én nem ilyesmire gondoltam. Ez nálam úgy megy, hogy átérzem a környezetem fájdalmát, de nem kesergek velük, hanem próbálok adni valami tanácsot, segíteni, ha tudok és persze ha befogadják. Mivel hozzájuk tartozom, át is érzem, nem tudom máshogy. Ha ezt megpróbálnám elnyomni, becsapnám magam, és ha nem tudnám átérezni, akkor valószínű segíteni sem. Valahogy nem is én lennék. Ilyenkor nem arra gondolok, hogy én ettől jó vagy rossz vagyok, hanem mert így szoktam meg, nem is gondolkodom rajta, hogy ettől milyen vagyok, csak eszembe jutott, hogy igen, hasonlót én is átéltem már vagy esetleg így nem, de megpróbálom elképzelni, stb. Elfogadtam, hogy én így "működök".
A Kati által írt nézet azért vált ki ellenérzést, mert a ma többször látott, individualista liberális ember képét juttatja eszembe (most a nézetre gondolok, nem konkrét személyekre), akit tényleg nem érdekel, mit érez a másik, csak előbbre juthasson. Akit nem zavar, hogy a környezete szenved, szerintem könnyen válhat ilyenné.

Domoszlai Katalin képe
Te tényleg
2010. december 20. hétfő, 16:29 | Domoszlai Katalin   Előzmény

ennyire nem érted a viccet???? Odaraktam a jelet is, de hát... Humorérzékből egyes.

Vagy ez egy szimpla belém vetítés a részedről?

A szeretet amúgy nem hit kérdése. A szeretet egy energia, ami ha elég magas rezgésen van valaki, akkor kiárad, mindenkire egyformán, mint a nap, ahogy süt. Elvárások mentes.

Az, hogy milyen szinten vagyok képes a másik embert szeretni, az attól függ, saját magamat mennyire szeretem.
Ezért törekszem a belső harmónia megteremtésére, ha ez meg van, akkor sugárzik a szeretet kifelé.

azért nem belevetítés,mert én pl soha nem gondolok ilyesmire még
2010. december 20. hétfő, 16:39 | alfa omega   Előzmény

azért nem belevetítés,mert én pl soha nem gondolok ilyesmire még viccből sem,ezért gondoltam azt ,hogy nem zörög a haraszt ha.......

pl Ademonról sem tudnám elképzelni,hogy ilyen vicceket dob fel

amúgy jó lenne ha nem csak állítana,hanem bizonyítana is néha : )

Ademon képe
Már megint mit bizonyítsak...jaj :) Szavakkal hogyan? Ha én képe
2010. december 20. hétfő, 16:51 | Ademon   Előzmény

Már megint mit bizonyítsak...jaj :)
Szavakkal hogyan? Ha én képes vagyok szavakkal bizonyítani, akkor te képes lehetsz ugyanezzel az erővel kétségbe vonni is. Ezzel csak fölösleges köröket futnánk. A bizonyítás többről szól, mint itt kibeszélni a dolgokat.
Egyébként is nem nekem kell bizonyítani ebben, hanem a tapasztalásodnak. Azt meg a saját törekvésed és az élet adja majd. Ha bizonyítékot akarsz, akkor keresd az életben és a világban.

vagy csak félsz vitába szállni? lehet hogy nekem lesz igazam a
2010. december 20. hétfő, 17:08 | alfa omega   Előzmény

vagy csak félsz vitába szállni? lehet hogy nekem lesz igazam a végén?
én csak azt szeretném ha mindenki kicsit szélesítené a látókörét
az embereket és magunkat meg lehet vizsgálni elfogultság nélkül,nem folyton értékelve:jó,rossz,magas rezgésű,bölcs,igazságos,magas szintű,felfelé törekvő,ragyogó fényű stb
ezek olyan szubjektív és eléggé átlátszó jelzők

ezért tartom fontosnak és érdekesnek a humánetológiát pl ,mert úgy vizsgálja az embereket,mintha a megfigyelő nem ember lenne.
csak így kívülről lehet meglátni bizonyos dolgokat és ekkor az ember már sokkal megértőbb is lesz
a végén viszont felismeri a sok hasonlóságot a majmokkal

de legalább ki tudott lépni emberi szemszögéből

Ademon képe
Annyi eszmecserénk után még ilyeneket mondasz hogy félek? :D Nem
2010. december 20. hétfő, 20:01 | Ademon   Előzmény

Annyi eszmecserénk után még ilyeneket mondasz hogy félek? :D Nem, nem félek, pusztán ha nem elégítenek ki a válaszaim akkor járj utánuk. Ha nem vagyok meggyőző akkor nem vagyok az, te sem vagy túlzottan az, szóval ne csodálkozz ha kételkedik a szavaidban bárki is :)

én itt a tudományos emberismeretet képviselem meghökkentő,hogy
2010. december 20. hétfő, 20:59 | alfa omega   Előzmény

én itt a tudományos emberismeretet képviselem
meghökkentő,hogy ez nem meggyőző neked
hisz te egyetemre jársz.nem?

az hogy a többiek nem hisznek nekem ,annak értem az okát:nem tájékozottak a tudományokban(tisztelet a kivételnek)
a tudományos gondolkodás nem elégszik meg azzal,hogy:hidd el
hanem mindent megkérdőjelez: mi az hogy jó? hogy szép? hogy rossz? kinek rossz?

tehát abszolút szkeptikus még a saját eredményeivel is

szabadgondolkodás,de nem vakhit
tényleg nem értem miért nem értesz velem egyet
az hogy neked voltak bizonyos tapasztalataid,mit bizonyít?
honnan tudod,hogy az nem csak az agyad "zavara" volt?

Ademon képe
Mi volt a tapasztalatom? :)? Hogy gátlás és torzítás mentesen,
2010. december 20. hétfő, 21:08 | Ademon   Előzmény

Mi volt a tapasztalatom? :)? Hogy gátlás és torzítás mentesen, belső zajok nélkül tapasztalhattam meg az engem körülvevő világot? Mi ebben a zavar? :) Szerinted mit tapasztaltam meg, hogy az olyan zavaros lehetne?

azért hívom zavarnak,mert eltér a megszokottól,tehát a szokott
2010. december 20. hétfő, 21:23 | alfa omega   Előzmény

azért hívom zavarnak,mert eltér a megszokottól,tehát a szokott észlelés zavara(nem rossz értelemben zavar)
amúgy én is erre törekszem szerintem,csak máshonnan

egyetértesz a tudományos emberismerettel,világnézettel vagy sem?

Ademon képe
Azért mert eltér a megszokottól még nem zavar. Akkor használjunk
2010. december 20. hétfő, 21:33 | Ademon   Előzmény

Azért mert eltér a megszokottól még nem zavar. Akkor használjunk más kifejezést rá, mert ez így félreérhető.

Tudományos emberismeret? Nem tartom még teljesnek. Egyébként melyik részével kéne egyetértenem?

Domoszlai Katalin képe
Önellentmondásba
2010. december 20. hétfő, 17:08 | Domoszlai Katalin   Előzmény

keveredtél.

Ha valóban ismersz, mert agresszív vagyok, ráadásul öröklötten, akkor miért is lepődtél meg a viccemen?

Ha valóban úgy gondolod, ismersz, azzal becsapod magad. Meglepődnél egy-két ember kb 180 fokban más, mint amit itt vetít az oldalon. Egyik barátom el is nevezte ezt a jelenséget Fórum-Huszárságnak.

Hajrá, csörte :-D

Agresszivitás nélkül nincs életben maradás, még a növényi világban sem. Agresszivitás azt jelenti, hogy megszerzem amire szükségem van és meg is védem. Szerencsére magasabb tudatossági szinten a bevonzás maximum szóbeli agresszió kezelését, tolerálását jelenti.

én valóban nem lepődtem meg ,csak kiragadtam azt a kis
2010. december 20. hétfő, 17:14 | alfa omega   Előzmény

én valóban nem lepődtem meg ,csak kiragadtam azt a kis "elszólást" a többiek figyelmébe ajánlva azt

de az agressziómat pl én sem tagadom meg,nagyon is ott van mindenkiben

Domoszlai Katalin képe
"Meglepő pont tőled olvasni:ellenségem..."
2010. december 20. hétfő, 17:37 | Domoszlai Katalin   Előzmény

"Meglepő pont tőled olvasni:ellenségem.............had szenvedjen"

"én valóban nem lepődtem meg"

Na, ezért adom fel én minden esetben a kommunikálást veled...

Jó szórakozást!

D. Kati ! megsértődtél? amúgy hallottad már azt a szót ,hogy
2010. december 20. hétfő, 18:25 | alfa omega   Előzmény

D. Kati !
megsértődtél?
amúgy hallottad már azt a szót ,hogy :manipuláció?
negatív cselekmény,de én itt jó szándékból teszem.
ha belegondoltok,ezt nem is kell bizonygatnom

amúgy nyugodj meg ,Katipotter ugyanolyan agresszív mint te
csak ő nyíltan,ezért harcias
te meg inkább rejtetten,ezért akartad múltkor Éva C. ellen uszítani a többieket a háta mögött

bocsi de ha ez igaz,most legalább szembesülsz vele és így már könnyebb rajta változtatni(ha akarsz)

én pl nem akarok változtatni magamon,már többször próbáltam,de nem ment
ha valaki támad engem (szemtől szemben értem)mindig elönt az adrenalin,nem tudom kontrollálni,csak utólag tudom kielemezni a szitut

tényleg nem bántani akarlak,csak eszmecsere

Van bennem harciasság az tény, de amennyi van, azzal ki vagyok
2010. december 20. hétfő, 18:46 | KatiPotter   Előzmény

Van bennem harciasság az tény, de amennyi van, azzal ki vagyok békülve, mert ez olyan védekezés- vagy védelmezésféle, természetesnek érzem, mert szívből jön. Alapból szelíd vagyok, bizonyos helyzetek amúgy kihozzák. Éva elleni uszítás, hát ezt én így nyíltan nem akartam elmondani, mert privát ügynek éreztem, de azt el kell mondjam Kati, hogy ezt részedről én is tapasztaltam, emlékszel, hogy be is szóltam. De mivel most szembesülök vele, hogy ezt nem csak én tapasztaltam, ezek szerint többeket Éva ellen hergeltél, hát most elmondom minden sorstársamnak: el ne higgyék, csak az alapján alkossanak véleményt bárkiről, amit ők is tapasztaltak (merthogy én alaptalannak gondolom, mivel ismerem Évát).... Ez nagyon gáz halljátok, ilyet azért nem kellene, egyikünkkel sem. De hát ez van, ezzel a tapasztalattal is kell kezdeni valamit, és helyére rakni.

az agressziód empátiával egészítődik ki,ezért vagy az
2010. december 20. hétfő, 19:00 | alfa omega   Előzmény

az agressziód empátiával egészítődik ki,ezért vagy az "igazság harcosa"

rejtett agresszióval rendelkező emberek is vannak,és nem tehetnek róla hogy ilyenek,nekünk annyi a dolgunk,hogy ha tudjuk ezt valakiről,óvatosabbak legyünk vele(általánosságban mondom,nem célzok senkire)

hogy ezek jó,vagy rossz tulajdonságok,azt mindig a személy közössége dönti el
ha egy közösségben az agresszívek vannak többségben és ez szükséges a túlélésükhöz,akkor ez erény lesz(egyes indián törzsek)

Kicsit kellemetlenül érzem magamat. Egyfelől ,mert ez már több
2010. december 21. kedd, 11:29 | Éva.   Előzmény

Kicsit kellemetlenül érzem magamat. Egyfelől ,mert ez már több hónapos dolog ,és Hál' Istennek már nincs aktualitása.
Úgy értem,hogy szerintem már késői ezt előhozni,annál is inkább,mert Kati a Domináns anya blogból leszűrte a tanulnivalót,és azóta egészen másképp kommunikál.

Megírta az Integrál blogot,és azóta -nekem legalább is úgy tűnik-,hogy tartja is magát ahhoz.
Lehet hogy most ezzel olajat öntök a tűzre,és esetleg jönnek ellenvélemények,de a lelkiismeretem szerint ezt el kellett mondanom /mivel ő ebben a helyzetben ,érdemben nem nagyon tudja megvédeni magát/.

Ha egy kicsit utána néztek,akkor szerintem észrevehető,hogy a Domináns anya blog óta,Kati egy hatalmas
pozitív változáson ment keresztül,és ezért kicsit igazságtalannak éreztem,hogy pont most lett ez a dolog a szemére vetve,és nem akkor amikor ez aktuális volt.

A személyes vitákba nem szólnék bele,ezt az egy megjegyzést szerettem volna megtenni.

Akkor elnézést kérek, ha már nem aktuális és emiatt nem túl
2010. december 21. kedd, 21:39 | KatiPotter   Előzmény

Akkor elnézést kérek, ha már nem aktuális és emiatt nem túl igazságos, amit írtam ezzel kapcsolatban.

Kati,Alfának válaszoltam,mert ő az én írásomat olvasta
2010. december 21. kedd, 21:45 | Éva.   Előzmény

Kati,Alfának válaszoltam,mert ő az én írásomat olvasta erről,ami már korábbi volt.
Tehát magamat javítottam ki,/ hogy ez lezárt ügy,már nem aktuális/.

u.erika képe
Kedves Névtelen!
2010. december 20. hétfő, 14:32 | u.erika   Előzmény

Miért akarod mások szájába adni a szavakat?
Láthatod hogy nem sétált bele ebbe a csapdádba Ademon,
és most megpróbálkozol Katinál?

Ha van mondanivalód akkor egyszerüen írd le.
Vagy nyiss neki blogot.
Nem szükséges meddö vitával cicomáznod.

Üdv!Erika

tűzjáró képe
Kati! teljesen egyetértek veled, nekem jó az empátiás
2010. december 21. kedd, 10:18 | tűzjáró   Előzmény

Kati!

teljesen egyetértek veled, nekem jó az empátiás képességem, és mondhatom azt a betegnek tudom mit érez vagy bárki másnak, de nincs igazam addig amíg át nem élem azt a szitut vagy hasonlót addig nem tudom csak sejtem és addig bármilyen vélemény a részemről nem igaz hisz fogalmam sincs ki mit hogyan él meg hisz minden ember más és más!
Én teljesen felismertem magamban ezt a szeretettelenséget időnként az okokat is látom, de nem tudom a kiutat, ismerem a negatív érzések "gyönyörű" cseppjeit és tudom nem ez a helyes, próbálom szeretni önmagam, de az egoista énem nem akarom növelni, akkor hogy is tegyem ezt, tudom erről már írtatok eleget, bízni kell magamban, de nem akarok egoista lenni, hogy válasszam el az ego és az énem szeretetét?
úgy hogy ne a hiúságom növeljem?
azt hiszem tudok szeretetet adni másoknak, de kapni azt már nehezen megy társtól, barátnőimtől nem, de egy férfitól már nem tudom milyen?
Gyakorlom és átérzem a hálát, hálás vagyok a szüleimért a testvérem és családjáért, a fiamért, a lakásomért,a barátaimért, hogy van munkám igaz ez nem a hobbim, de van, szeretem a helyet ahol élek, csak egy társat nem tudok befogadni valahogy nem megy, bár ez már egy másik téma.
üdv: kriszti

tűzjáró képe
Kati! teljesen egyetértek veled, nekem jó az empátiás
2010. december 21. kedd, 10:18 | tűzjáró   Előzmény

Kati!

teljesen egyetértek veled, nekem jó az empátiás képességem, és mondhatom azt a betegnek tudom mit érez vagy bárki másnak, de nincs igazam addig amíg át nem élem azt a szitut vagy hasonlót addig nem tudom csak sejtem és addig bármilyen vélemény a részemről nem igaz hisz fogalmam sincs ki mit hogyan él meg hisz minden ember más és más!
Én teljesen felismertem magamban ezt a szeretettelenséget időnként az okokat is látom, de nem tudom a kiutat, ismerem a negatív érzések "gyönyörű" cseppjeit és tudom nem ez a helyes, próbálom szeretni önmagam, de az egoista énem nem akarom növelni, akkor hogy is tegyem ezt, tudom erről már írtatok eleget, bízni kell magamban, de nem akarok egoista lenni, hogy válasszam el az ego és az énem szeretetét?
úgy hogy ne a hiúságom növeljem?
azt hiszem tudok szeretetet adni másoknak, de kapni azt már nehezen megy társtól, barátnőimtől nem, de egy férfitól már nem tudom milyen?
Gyakorlom és átérzem a hálát, hálás vagyok a szüleimért a testvérem és családjáért, a fiamért, a lakásomért,a barátaimért, hogy van munkám igaz ez nem a hobbim, de van, szeretem a helyet ahol élek, csak egy társat nem tudok befogadni valahogy nem megy, bár ez már egy másik téma.
üdv: kriszti

Katipotter. szerintem az emberek már csak ilyenek,nem tudnak
2010. december 20. hétfő, 16:25 | alfa omega

Katipotter.
szerintem az emberek már csak ilyenek,nem tudnak kibújni a bőrükből
ez van,ilyenek vagyunk.
D.Katiban túl könnyen beindul az agresszió,de nem tehet róla,ezt örökölte
mindenki próbál változni,de ennek kemény korlátai vannak

Ademon.
a tér sem üres:foton áradat,neutríno áradat stb(háttérsugárzás)

az univerzum végtelen nagy.
de mi van ha ugyanakkor végtelen kicsi?az atom osztható,a proton is osztható és a részecskéje is tovább tovább a végtelenségig.

a kölcsönhatás az anyag tulajdonsága:infravörös elektromágneses sugárzás fotonjai ha beleütköznek egy anyagba,felmelegítik azt pl.

Ademon képe
Nem mindenütt van anyag... Ha én agresszív lennék, akkor nem
2010. december 20. hétfő, 16:53 | Ademon   Előzmény

Nem mindenütt van anyag...

Ha én agresszív lennék, akkor nem hagynám annyiban magam, ha tudnék rajta változtatni. Feltéve ha zavarna. Mindenesetre ne általánosítsuk az embereket.