A megalázott mesterek nyomában
Ha a megalázott mesterek nyomában jársz, nagy valószínűséggel ugyanarra a sorsra jutsz te is. A megalázott mesterek olyan tanítók, filozófusok, költők, zenészek stb., akikről a kortárs, szakmai elit nem vett tudomást, kirekesztette őket. Hogy miért nem? Mivel hétköznapi magaslataikban is jóval meghaladták saját korukat. A későbbi elitek, és a közvélemény miután felnőtt hozzájuk, persze előszeretettel és alázattal tárta fel újra őket, hogy aztán a maga számára begyűjthesse tudásukból nyert kincseit.
Osho azt mondta egyik elődadásában, hogy ha Jézus megint eljönne, ugyanúgy megölnénk, ahogy tettük azt kétezer éve.
A látókat, és főleg a másként látókat mindig csak kevesen értik meg.
Üzenetük a világ egészéhez szól, ugyanakkor az idők egészéhez is, mivel be kell látni, hogy szélesebb körben kiterjedni csak akkor képesek, ha a későbbi korok generációinak tagjai közül néhányan újra és újra felfedezik őket, egyszerre mindenkinek, egy adott korban kiterjedni nem lehet. A gyakori újrafelfedezés során pedig oly mértékű ismertségre és népszerűségre tesznek szert, hogy benne ragadnak a köztudatban, hagyománnyá, szimbólummá válnak.
A jelenben, az aktuális korban elismerésnek örvendő dolgok általában mindig csak jók vagy nagyon jók, ám nem tökéletesek, maradandók, kivételesek. A majdnem színvonalon mozognak.
Az ember elismerésre törekvő lény.
Ám mi van akkor, ha nem ismerik el életében? Semmi.
És mi van akkor, ha elismerik? Szintén semmi.
Ugyanis élete végén az elismerést úgysem képes magával továbbvinni. Ha pedig az elismertség élete után is fennmarad, vagy csak akkor érkezik el, abból ő már semmit sem fog látni, érezni, tapasztalni.
Mit lehet, és mit kell tehát tenni?
A legegyszerűbbet. Mindenkinek végeznie kell a maga dolgát. A költő írjon, a szerző, a tanító tanítson stb. Tegye azt, ami élvezetet okoz neki, amit a szív diktál és közvetítse üzenetét, mely majd előbb-utóbb rátalál közönségére. Aztán elismerés vagy lesz, vagy nem, de igazából ez már teljesen másodlagos kérdés.
Hamvas Béla így fogalmaz a maradandó művekre vonatkozóan:
„Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen. Nem akart érdemet, nem kívánt hírt, nem vágyott tanítani, nem kellett érte pénz, se hatalom, és nem óhajtott tetszeni. Minek neki hír, pénz, hatalom, dicsőség, érdem? Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik. Feljebb. Beljebb. S ami benne van, az ember és Isten között történik. Megtörtént. Akkor is, ha senki se tudja. És Isten emlékszik reá szívében, mikor már a papírok elégtek, úgy, ahogy egy porfír obeliszk elporlad, mint a homok. Nem könyv dolga már, nem kell neki olvasó. Nem kell történetíró.
A halhatatlan művek csaknem mind elégtek, s abból a kevésből, ami reánk maradt, nem tudja senki, hol veszett el, micsoda, ki írta és mit. A veszteségről senkinek sejtelme sem lehet, ahogy senki sem tudhatja, mit gondolt az, aki magányos csónakon egyedül az óceánra indult, és nem tért vissza többé.”
Ennek lényege az, hogy, ami igazán fontos és bensőséges az mindig misztérium, titok marad. Egyén és a szellem dolga. A tanító feladata pusztán annyi: a megfoghatóból átadni üzenetét. Aztán valamikor, egyszer majd a közönség is elvégzi vele a maga dolgát.
Hozzászólások
67 hozzászólásÉn nem értelek titeket!
Miért kellett Attilát elüldözni innen?
Nekem volt szerencsém tegnap személyesen találkozni vele.
Ő tényleg azt éli meg, amiről beszél.
Képzelj el egy 40-es mosolygós, kopasz pasit.
Nagyon keveset beszéltünk, mert valahogy nem volt szükség szavakra.
Hatalmas csend vette körül....
Laci
„Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban.''
Azért csak csak ajánlotta Hamvas azt a 100 könyvet az emberiség kultúrkincséből, /amik már halhatatlanok/ amiket el kell olvasni még mielőtt meghalna az ember:)
Sziasztok!
Nem akarom "tönkretenni" ezt a kis baráti civódást,csak ide írnék pár szellemi gondolatot,hátha jól jön néha...ha megengeditek. ;-)
Legyenek meggyőződéseitek,de ne feledjétek,hogy a másiké épp oly szent mint a Tiétek,még ha ellenkező is.A véleménykülönbség mindenki joga,amíg csak maga be nem látja tévedését.
A követendőt soha nem tudod magadévá tenni,vagy azzá válni,meg kell elégedni azzal,hogy a nyomdokaiban haladsz.Mert ha Te is azzá váltál,akkor azonnal újabb követendőt fogsz kapni a saját fejlődésed érdekében.
Még két ráadás Krisztustól-(megvilágosodattaknak és kezdőknek egyaránt) :-)
Az erősségek könnyen a gyengéitekké válhatnak,ha nem tartjátok egyensúlyban őket bölcsességgel,szerénységgel,alázattal.
Nagy kincs a tudás-értelem,de gyengétekké válhat,ha emiatt túl magabiztosak,gőgösek lesztek.
Zoeya
Sziasztok!
Már bocs, hogy megkérdezem, de miről is vitatkoztok itt? Arról, hogy ki tudja kiről megállapítani hogy megvilágosodott-e?? Hát nem tök mindegy, hogy ki mit gondol ebből a szempontból magáról?
Minek játszmáztok? :) Mi az értelme? A végén megállapítjátok az igazságot?
És kinek az igazsága lesz? :))
Come back, on board, please....
Amúgy Hamvas gondolatai gyönyörűek. De ő csak a belső "megvilágosodás" (ha már itt tartunk :) szülte jelenségről és annak természetéről ír itt. Azzal hogy egy meg nem értett, zseniális ember feltétlenül üldözött és megalázott kell h legyen, nem értek egyet. Számos zseni élt a világon, akit nagyon is megértettek és elismertek. Igaz, kevesebbről tudunk, mint olyanokról, akikkel minden baja volt a világnak. De egyébiránt ezeknek magukkal is minden bajuk volt.... (Ami bent, az kint. - ismerős?)
Jézus nem ezek közé tartozott. Mert igaz, hogy aki jóval fejlettebb a környezeténél, annak egyre nehezebb alkalmazkodni, de ez a feladat mégis az övé, a fejlődése elkerülhetetlen következménye, ami AZ Ő DOLGA innentől kezdve. És ha tudatos, nem terheli a világra sem a saját fejlettségét, sem a világ fejletlenségét. És Jézus tudta ezt és tette.
Én is élem (és mindenki, csak vegyük észre!) ezt a folyamatot kicsiben, pl. a szüleimmel, és állítom, hogy a legnehezebb az, hogy a/ az ember sosem szálljon el, és kérkedjen azzal, amit tud (Jézus: "Ne botránkoztass meg!" parancsolata többek közt erről is szól - Uri Geller és társai jó hasznát vehetnék), mindig vegye figyelembe, hogy hogyan kommunikálja magát, hogy mások hol tartanak...; b/ folyton alázatot tanúsítani olyan helyzetekben amikor úgy tűnik, mások azért bántanak, amilyen vagy , vagy amilyenné váltál, mert valójában csak arról van szó, hogy azért nem látnak téged, mert magukat sem látják. Ott tartanak, ahol te évekkel ezelőtt. Itt kell az alázat és a kegyelem és a szellemi erő (tudás) hogy ezeket a helyzeteket szeretettel tudjuk kezelni. Ez nem megaláztatás. Sőt, ilyenkor is fel lehet emelni a környezetet. Csak meg kell érni hozzá.
Jézus egyébként nem áldozat volt a történetében, hanem tudatosan vállalta be.
Gondoljátok, hogy aki bölcs, gyógyít, hatalma van az anyag felett, vízen jár, meg eltűnik amikor akar, akkora szeretetre és tudatosságra képes, mint senki más, legyőzte a démonait (sivatagi elvonulás), majd pont ebből a helyzetből ne tudta volna simán kivágni magát? (És mosolyogni egyet a sok marhán? - Bocsánat, birkán... :)
meg kellett mutatni a sok materialistának, meg hiedelem-gyártóknak, hogy mi a valóság. Mi a törvény, a szellem törvénye az anyag felett, és a szeretet törvénye, hogy ne féljenek már annyira, és vegyék már komolyan amiről papolt nekik.
Szerintem ezért csinálta. Az élettörténete része volt. Ennyi.
És tök unalmas már a sok misztifikáció, meg ajnározás. Szerintem ő sem örül neki. :) Azért élt, hogy példa legyen. Annak a példája, hogy MINDANNYIAN LEHETÜNK OLYANOK, MINT Ő. EGY TELJES EMBER.
Hogy értsük meg végre, mit jelent embernek lenni. Élni az életünket. Tanuljunk valamit az ő példájából, a teljes ember példájából, és fordítsuk a magunk hasznára. Tegyük le az illúzióinkat és tanuljunk meg látni és szeretni.
Namaszte
Szia!
Köszi a kommentet, véleménykifejtést!:) Érdekes, átgondolt és gondolatébresztő. Sokmindennel egyetértek belőle, amivel meg nem azt már leírtam a témaindító bejegyzésben.:)
Bocsi, Aditi voltam itt az előbb, csak nem vettem észre, h valami miatt nem voltam bejelentkezve...
Furcsa volt, hogy alá kellett írnom...:)
Namaszte
újra és újra megírják , a halhatatlan szimfónia minden lélekben ott zsong , a halhatatlan tánc minden lélek lételeme , a halhatatlan élet újra és újra születik . Szobrot mintázni csak onnan lehet , ahol az sohasem porlad , nemzedékek érzelmei lüktetnek ott a halhatatlan dalban . A mulandó , ezt a bennünk lévőt megérintve ragyog fel . Üdvözlettel : felacsó