A genetika korszerű értelmezése - lelki evolúció és ön-örökítés | Önmegvalósítás.hu

A genetika korszerű értelmezése - lelki evolúció és ön-örökítés

genetika.jpg

A pedagógia a személyiségfejlődésre (és így az életminőségre) ható tényezők közé jellemzően két elemet sorol be. Ezek: a genetika (avagy a személyiség öröklött, szülőktől, nagyszülőktől stb. hozott elemei) és a környezeti (korai gyermekkorban a szülök, később a kortársak, pedagógusok, aztán a társadalom nagyobb csoportjainak stb.) hatása. Spirituális megközelítésben gyakran felmerül az a kijelentés, hogy az egyén saját életének alakítója. Lefordítva ezt: ha képes megbirkózni öröklött tulajdonságaival és a környezet hatásaival, vagyis élete alakítójává válni, akkor ő már spirituálisan fejlett vagy legalábbis tevékeny lény. Ugyanakkor az ember életében vannak olyan történések, amiket látszólag sem saját felelősségének, sem a környezet hatásának nem lehet betudni. Erre kíván fényt deríteni az alábbi okfejtés.

Tanácstalanok vagyunk, ha nincs kit vagy mit okolni, vagyis ha egy történésért sem mi magunk, sem a környezetünk nem hibáztatható. Megfigyelhető, hogy amikor az egyén kezébe veszi sorsának irányítását, mindenre nem lehet befolyással. Ilyenkor a környezet viselkedését, annak saját életére gyakorolt hatását kezdi elemezni. A környezet hatása nem kikerülhető. Felelősséget kizárólag az egyénre hárítani nem lehet. A világ, melyben élünk egy élő, organikus rendszer, melyben a rendszer elemei hatással vannak egymásra. A rendszer működőképességének feltétele elemeinek egymásra hatása. Naivitás és ostobaság lenne bármelyiket is kizárni a másik ellenében. Azonban a ható okok elemzésekor egy harmadik elem bevonására idáig viszonylag kevés példa volt, pedig legalább olyan fontos, mint a többi. Ez pedig nem más, mint az egyén előző életeiből karmikusan fennmaradó oksági rendszer.
És itt össze kell vonnunk a nyugati és a keleti filozófia alapvető ideáit. A Nyugat mindig csak egyetlen életre, a jelenlegire helyezi a hangsúlyt, ezért magyarázza a személyiséget genetikai és környezeti hatásokkal, ennél tovább nem megy. A keleti filozófia szerint a lélek a halál után nem szűnik meg, hanem újabb testet ölt magára egy következő születés alkalmával. Az újraszületések sorozatosak, céljuk, pedig a lélek fejlődése. A lélek számára a test eszköz, mely által megtapasztalni képes az univerzum jelenségeit ezen a létsíkon. Amikor már a mindent megtapaszt léleknek nincs szüksége több testet öltésre, nem születik meg többet ebben a világban. Amíg viszont megszületik, életei során elkövetett tetteinek köszönhetően következmények sorozatát vonja magára. Tetteinek köszönhetően a következmények sora lehet annyira hosszú, hogy azok megtapasztaláshoz nem elegendő egyetlen élet. Vannak olyan következmények, melyek megélésre már csak egy következő élet ad lehetőséget.
Amikor a lélek újraszületik a Földre, testet öltésekor az előző életeiben történteket elfelejti. Így korábbi életeinek tettei és azok következménye ismeretlenné válnak számára. Ha pedig valamely következménnyel jelen életében szembetalálkozik, semmilyen mostani élet beli hatással nem tudja azt magyarázni. Amikor ő már mindent megtett, mint egyén, hogy egy adott helyzetet elkerüljön, és ennek látszólag a környezeti hatások is kedveznek, értetlenül áll a fölött, hogy mégis miért nem az történt, amire számított. Gyakran előfordul ilyenkor, hogy ha az ember az ok-okozati összefüggések rendszerét felgöngyölíteni igyekszik, eljut egészen jelen élete kezdeti szakaszáig, ám azt tapasztalja, hogy a kutatás ott nem fejeződik be. Vagyis lehetne még tovább és visszább menni.
Az oki tényezők kutatásának jelentős tényezője kell, hogy legyen az előző életek tapasztalatainak kutatása, ebből fakadóan pedig az un. ön-örökítés, ön-genetika is, vagyis azok a hatások, melyeket az egyén saját, korábbi tetteinek hatására hoz ebbe az életbe. E nélkül egyes, a világban lezajló események már semmiképpen sem magyarázhatóak (és akkor még az isteni közbeavatkozás aspektusáról nem is beszéltünk, amit egy esetleges negyedik ható okként lehetne tárgyalni). Illetve magyarázhatóak, mivel magyarázat mindig mindenre van, csak ebben az esetben nem feltétlen teljesül a valóságosság, a realitás kritériuma. Az emberi továbbfejlődés kívánatos iránya mindenképpen a nyugati és a keleti tudás összevonása, szintézisre emelése. E szintézis megalkotása nélkül, az ember csak sötétben, vagy legjobb esetben homályos lámpafényben tapogatózik. Ám az eredmény ugyanaz: nem érti önmagát és életrendszerét.

Beküldte: | 2010. dec. 16. csütörtök - 17:38

Hozzászólások

14 hozzászólás
"nem érti önmagát és életrendszerét." egyes szám első
2010. december 16. csütörtök, 19:51 | alfa omega

"nem érti önmagát és életrendszerét."

egyes szám első személyben állíts ilyesmit.

http://ingerhalmazvilag.blogspot.com/

Tényezők
2010. december 16. csütörtök, 20:19 | KatiPotter

Szerintem az előző életek is lehetnek sok mindennek az okai, de ez is csak egy tényező azok közül, amit nehéz megfejteni és nem illik bele pl. a vonzás törvényébe. Vannak emlékeim előző életből, és valóban sok mindenre adnak magyarázatot eddigi életemmel kapcsolatban. De ez csak egy. :) (Bár tudom, nem ezt írtad, hanem egyik tényezőnek mutattad be arra, amit nem tudunk megmagyarázni, de az először még nem megmagyarázhatóak közül is csak az egyik szerintem. :)
(Viszont most jövök rá valamire, én nem a személyiségről írok most, hanem életünk történéseiről általánosan. Elnézést, kicsit elkanyarodtam, de talán ide illik valamennyire).
Ilyen történés-alakító tényezők lehetnek pl (nem sorrendben): Isten segítsége, közösség összjátéka (szabad akaratok találkozása), a Föld állapota az adott időben, tudatosság mértéke, család, a közösség, ami fizikailag is körülvesz (pl nekem kollégium nagyrészt és régóta), barátok, szerelem, és még sok más. :) Abban van felelősségünk, de abban csakis nekünk, hogy mit teszünk, hogyan reagálunk dolgokra.
Szerintem az emberek jó része szeret egyszerű magyarázatot, törvényszerűségeket keresni, amivel meg tud magyarázni mindent, legalábbis sok dolgot. A lényeg, egyszerűsíteni, hogy ez egyfajta "mindent értek" című biztonságérzetet adjon. De azt tapasztaltam, hogy nem lehet egyetlen valamiből, törvényszerűségből kiindulni. A guruló labda mozgását sem csak az határozza meg, hogy mekkorát rúgunk bele, hanem hogy közben a földön tartja a gravitáció, de közben fékezi a súrlódás, de az is attól függ, hogy milyen anyag a felület, amin gurul, milyen labda anyaga és súlya stb stb. :)
Az Élet is ilyen szerintem. Néha nekem az adja a biztonságot, hogy oké, ezt most nem tudom megmagyarázni, legalábbis nem minden tényezőjét, szóval csak részben, de előbb-utóbb úgyis kiderül. :) Viszont azt tapasztaltam, hogy tényleg sok minden van itt, és nem tudjuk egyetlen valamire ráhúzni. (De akkor nem is lenne annyira izgalmas talán.) Ezért vagyok kritikus a vonzás "törvényével" is, vagyis azzal, ha mindent azzal szeretnénk magyarázni, meg az "önmagammal". :)

A dolgok természete nagyon egyszerű...
2010. december 16. csütörtök, 21:35 | Szinay Balázs   Előzmény

A dolgok természete nagyon egyszerű, le lehet bontani néhány elemből, más kérdés, hogy annak a néhány elemnek rengeteg féle kölcsönhatása van. Túlbonyolítani viszont nem érdemes, az parttalan és eredménytelen találgatáshoz vezet, ami izgalmas lehet, csak értelmetlen.

Szerintem az, hogy sok a tényező, az nem jelenti azt, hogy
2010. december 17. péntek, 13:00 | KatiPotter   Előzmény

Szerintem az, hogy sok a tényező, az nem jelenti azt, hogy zavaróan bonyolult, ha már jobban értjük őket. Ha megpróbálom leegyszerűsíteni a világot, azt csak elméletnek érzékelem, de nem a valóságnak. Ha mondjuk csak a vonzás törvényét venném figyelembe, és életem minden eseményét önmagamból eredeztetném. Ha megvizsgálunk több tényezőt (amiket tapasztalunk is), szerintem az nem értelmetlen. Inkább előre visz, még ha először meg is ijed dolgoktól az ember, mert még van pár mellette, amit nem ért vagy nem tapasztalt. Szerintem nem szabad megijedni, tegyük a tőlünk telhetőt. És hiszek Istenben, hogy amit tud, segít. De szabad akaratunk van, és együtt formáljuk a világot. Ezzel együtt hiszem, hogy a szeretetnek (Istennek) van a legnagyobb ereje. És ha felé fordulunk, akkor idővel, ahogy lehet, a külvilág eseményei is vissza fogják tükrözni, mert segít. De nem tökéletes az élet, pontosabban a mostani állapotok, hát, sokszor elég gázak, mert egyelőre ott tartunk összesítve, ahol. Ezt is el lehet fogadni, ezzel együtt tenni a tőlünk telhetőt.

A dolgok természete nagyon egyszerű...
2010. december 16. csütörtök, 21:54 | Szinay Balázs   Előzmény

A dolgok természete nagyon egyszerű, le lehet bontani néhány elemből, más kérdés, hogy annak a néhány elemnek rengeteg féle kölcsönhatása van. Túlbonyolítani viszont nem érdemes, az parttalan és eredménytelen találgatáshoz vezet, ami izgalmas lehet, csak értelmetlen.

Tetszik az írásod,de a végső konklúzióddal kapcsolatban lenne
2010. december 16. csütörtök, 23:44 | Éva.

Tetszik az írásod,de a végső konklúzióddal kapcsolatban lenne kérdésem,hogy helyesen értem e a
szándékodat?

,,Az emberi továbbfejlődés kívánatos iránya mindenképpen a nyugati és a keleti tudás összevonása, szintézisre emelése''

Úgy érted,hogy a nyugati ember számára lenne ez kívánatos? Valami szalmaszál,az egyre süllyedő világában?

A keleti társadalmak többsége,még mindig tradicionális alapokon nyugszik,ami ugye nyugaton már évszázadokkal ezelőtt elkezdte a felbomlását.
Nem véletlenül nem kérnek az arabok /és az iszlám/ Amerikából,és most nem politizálni akarok,itt a kulturális és a társadalmi különbségekről van szó ,/az én véleményem szerint/ az ő javukra.
Nyugaton a /tradicionális/ vallás is meghalt már régen,és hadd ne kezdjem el a nyugat kritikáját:)

Tehát hogy érted ezt? Miért kéne őket is tönkre tenni,hiszen Amerika a végét járja,Európa teljesen elöregedve ,gyökerét vesztve haldoklik.
Az én véleményem szerint épp hogy a nyugatnak lenne szüksége a keletre,mert látnivaló,hogy mennyire nem jó irányba ment el.

,,E szintézis megalkotása nélkül, az ember csak sötétben, vagy legjobb esetben homályos lámpafényben tapogatózik. Ám az eredmény ugyanaz: nem érti önmagát és életrendszerét.''

Amit itt is írsz,ez egyértelműen a nyugati ember jellemzője.

Például a keleti doktrínáknál tisztábban ,egyszerűbben,és érthetőbben sehol nem találtam meg a magyarázatot a világra,és a legalapvetőbb létkérdésekre,a megvalósítási utakról nem is beszélve.
Össze kell hasonlítani pl.a keresztény tanításokat,vagy pl.a hindu szánkhját,vagy védántát,és nem kérdés,hogy melyik az egyszerű ,tiszta,érthető és egyértelműen célravezető. A szánkhjából nem kell kihámozni mindent,hogy hogy is van ez,milyen példabeszéd,hogy is kell értenem,mit is mondott Jézus?...mit kell akkor csinálnom? Szeressem ellenségemet,és gyűlöljem Apámat ,Anyámat?...
Mert persze ennek nagyon is magasrendű értelme van,csak hát egy egyszerű ember ezt hogy hámozza ki?

És aki ,,nem érti önmagát és életrendszerét'',az szintén csak és kizárólag a nyugati ember,és ennek nagyon is mélyreható okai vannak,szoros összefüggésben a tradicionális társadalmai felbomlásával,és a vallása elveszítésével.

Egyébként valamikor megvolt ez a szintézis,az ókorban is, /erről Hamvas is ír a Scientia Sacrában (archaikus szintézis) /és egészen az 1100-200-as évekig talán?/ keletről szépen szivárogtak át a tudományok,az iszlám,a szufi...
Még a templomosok likvidálása után is megmaradt különböző titkos társaságokban,vagy az alkimistáknál..

De közben a Fuggerekkel elindult Európa a lejtőn. Aztán sorolhatnám még,hogy mi minden tette ezt tönkre,de inkább nem lovalom bele magamat :)

Tehát kíváncsi lennék a véleményedre bővebben ,hogy Te hogyan gondolnád ezt a szintézist?
Kinek lenne erre a leginkább szüksége,és esetleg ki inná meg a levét? /mert nálam ez is benne van a pakliban/. Azért nézd meg,hogy ahova a ,,fehér '' ember idáig betette a lábát,ott kő kövön nem maradt.
Kivéve esetleg a Holdat,bár erről nem sokat tudhatunk:D

Szintetizálás...
2010. december 17. péntek, 0:23 | Szinay Balázs   Előzmény

Ez a szintetizálás, amiről írok, nem egy új gondolat és a mikéntje sem.
Az összes szentírás, filozófiai szöveg ugyanarról beszél. Természetesen máshogy, más időben, más körülmények között, más emberek által és más embereknek lettek közzé adva. Amikor ezeket közreadták, még mindenkinek érthetőek voltak azok közül, akiket ezek érdekelhettek. Mindenkit egy időben sosem érdekeltek.
Egyik írás sem jobb a másiknál, arról lehet szó, hogy valamelyiket a kereső jobban megérti, jobban azonosulni tud vele, a másikkal meg nem, és ez így jól is van, egészen addig, amíg a kereső mindegyikben fel nem ismeri ugyanazt az üzenetet. Mert ugyanis az üzenetben nincs különbség. Ha megérted az egyiket, megérted a másikat is, ám amíg ez nem történik meg, egyiket sem érti az ember igazán. Amikor felfedezed a Védákban a Bibliát, vagy a Bibliában a Védákat stb., megérted, hogy a szintézis hogyan valósulhat meg.

Ahogy írod régen a népek szintézisben éltek. Csupán ennek visszaállításáról beszélek én is.
A globalizálódás, kapitalizmus és a többi izmus árnyoldala mindenhova beköszöntött. Indiában, Afrikában stb. mindenütt válság van. Az indai nép az egyik legszegényebb nép a világon. Semmi köze nincsen ennek ahhoz, hogy a védikus irodalom tőlük származik. India egy csodálatos vallásfilozófia kultúra bölcsője. Fantasztikus dolgok jöttek onnan, mára viszont ő sem ragyog régi dicsfényében, az ott élő emberek többsége ugyanúgy elanyagiasodott, mint a világ bármely része.

A szintézis, amiről beszélek, tudati és életszínvonalbeli emelkedéssel is jár. Ötvözi a kelet bölcsességét, hagyományát a nyugat tudományosságával, technikai fejlettségével és erőforrásaival. Ennyi az egész. Képzelj el egy világot, amiben a ma feleslegesen használt technikai eszközöket a spiritualitás szolgálatába és az emberiség jólétének megteremtésére fordítják.
Csupán egy egészséges együttműködésről van szó:
"Egyszerű élet, magas szintű gondolkodás".

Köszönöm a válaszod.Ezt én is szeretném. A Fuggereket nem
2010. december 17. péntek, 0:49 | Éva.   Előzmény

Köszönöm a válaszod.Ezt én is szeretném.

A Fuggereket nem véletlenül említettem,mert amíg a Mammon az Isten ebben a világban,addig csak álmodhatunk erről a ,,másik'' szép világról.

Érdekes,hogy bizonyos soraidnál ,,Képzelj el egy világot, amiben a ma feleslegesen használt technikai eszközöket a spiritualitás szolgálatába és az emberiség jólétének megteremtésére fordítják'', Atlantisz jutott eszembe. De ott is elszúrták,bár nem a pénz miatt:)

Egyszerű élet?
Gondolod,hogy képesek vagyunk alább adni? Nem ,mert megszoktuk,hozzájuk képest a kényelmet,a luxust.
Pedig rá leszünk kényszerítve,ahogy tönkre tettük a Földet,a természetet,annak meg lesznek a következményei sajnos.

És a magas szintű gondolkodás?...hát...

Bárcsak a próféta szólna belőled.
Bizakodjunk...Vagy aki teremteni képes,teremtsen!

Bizalkodó vagyok e tekintetben...
2010. december 17. péntek, 14:36 | Szinay Balázs   Előzmény

Bizakodó vagyok e tekintetben.:)

Az elalvást mindig ébrenlét követi, a halált pedig mindig élet...
Az összeomlás után pedig mindig ott van az újjászületés.

Hát az összeomlás után ,igen:) Azt hittem arra menne a
2010. december 17. péntek, 22:00 | Éva.   Előzmény

Hát az összeomlás után ,igen:)

Azt hittem arra menne a diskurzus,hogy esetleg megúszhatnánk:) ,hogy arra lenne a javaslatod...

Persze...
2010. december 17. péntek, 23:19 | Szinay Balázs   Előzmény

Persze, javaslataim lennének, beszélhetnék arról, hogy mit kéne csinálni, de a helyzet nem ennek megfelelően áll. Az emberiségnek el kell szenvednie tettei következményét, ennek elkerülésében csak egy egyidejű és radikális tudatváltozás segíthetne, ami a történelem folyamán idáig nem következett be, úgyhogy nem valószínű, hogy most fog.
Olyan kérdés ez, hogy aki megszületett, hogyan kerülhetné el a halált? Sehogy, arra viszont ráébredhet, hogy a halálnak semmi köze az elmúláshoz, az csak a folytatás része.
Amennyiben az emberiség nem ébred, a világtörvények kikényszerítik a változást, csak ebben az esetben ez fájdalmasabb lesz, de az eredmény ugyanaz lesz, egy sokkal jobb világ.

...igen,az utánunk jövőknek:)
2010. december 18. szombat, 0:43 | Éva.   Előzmény

...igen,az utánunk jövőknek:)
Aztán ők is a csúcsról már csak lefelé mehetnek.Ez így ismétlődik ciklikusan,amióta a világ világ,és nem hinném ,hogy a világtörvényekbe bármi beleszólásunk is lenne:) Úgy tűnik ez is egy olyan dolog,amire nem igen lehet befolyásunk.
A ,,leszálló ág'' jellemzői szerint folynak a dolgok.Szerintem annyit tehetünk,hogy megéljük ezeket az időket.
Talán az nem mindegy ,hogy hogyan.

A "ők"-ben mi is benne leszünk...
2010. december 18. szombat, 16:34 | Szinay Balázs   Előzmény

A "ők"-ben mi is benne leszünk, mert bizony, ha van még mit tanulni, jövünk vissza.:)

A leszálló ág természetesen igaz, ám elkerülhető. Ha az egyén egyén képessé válik kilépni a folytonos újraszületés körforgásából és egy magasabb létformába emelkedni.

Jelenlegi létformánk a tanulásra lett kitalálva, megváltoztatni azt nincs is értelme. Ám minden iskolának van vége és akik elvégezték az iskolát, azoknak többet már nem kell oda betenniük a lábukat.

Ez így igaz szerintem is. Láttalak itt
2010. december 18. szombat, 23:16 | Éva.   Előzmény

Ez így igaz szerintem is.
Láttalak itt /is/:)

http://www.viszek.hu/group/abuddhatja?xg_source=msg_wel_group