A megalázott mesterek nyomában | Önmegvalósítás.hu

A megalázott mesterek nyomában

Ha a megalázott mesterek nyomában jársz, nagy valószínűséggel ugyanarra a sorsra jutsz te is. A megalázott mesterek olyan tanítók, filozófusok, költők, zenészek stb., akikről a kortárs, szakmai elit nem vett tudomást, kirekesztette őket. Hogy miért nem? Mivel hétköznapi magaslataikban is jóval meghaladták saját korukat. A későbbi elitek, és a közvélemény miután felnőtt hozzájuk, persze előszeretettel és alázattal tárta fel újra őket, hogy aztán a maga számára begyűjthesse tudásukból nyert kincseit.
Osho azt mondta egyik elődadásában, hogy ha Jézus megint eljönne, ugyanúgy megölnénk, ahogy tettük azt kétezer éve.
A látókat, és főleg a másként látókat mindig csak kevesen értik meg.
Üzenetük a világ egészéhez szól, ugyanakkor az idők egészéhez is, mivel be kell látni, hogy szélesebb körben kiterjedni csak akkor képesek, ha a későbbi korok generációinak tagjai közül néhányan újra és újra felfedezik őket, egyszerre mindenkinek, egy adott korban kiterjedni nem lehet. A gyakori újrafelfedezés során pedig oly mértékű ismertségre és népszerűségre tesznek szert, hogy benne ragadnak a köztudatban, hagyománnyá, szimbólummá válnak.
A jelenben, az aktuális korban elismerésnek örvendő dolgok általában mindig csak jók vagy nagyon jók, ám nem tökéletesek, maradandók, kivételesek. A majdnem színvonalon mozognak.
Az ember elismerésre törekvő lény.
Ám mi van akkor, ha nem ismerik el életében? Semmi.
És mi van akkor, ha elismerik? Szintén semmi.
Ugyanis élete végén az elismerést úgysem képes magával továbbvinni. Ha pedig az elismertség élete után is fennmarad, vagy csak akkor érkezik el, abból ő már semmit sem fog látni, érezni, tapasztalni.
Mit lehet, és mit kell tehát tenni?
A legegyszerűbbet. Mindenkinek végeznie kell a maga dolgát. A költő írjon, a szerző, a tanító tanítson stb. Tegye azt, ami élvezetet okoz neki, amit a szív diktál és közvetítse üzenetét, mely majd előbb-utóbb rátalál közönségére. Aztán elismerés vagy lesz, vagy nem, de igazából ez már teljesen másodlagos kérdés.
Hamvas Béla így fogalmaz a maradandó művekre vonatkozóan:
„Csak mulandó művet érdemes kiadni; a halhatatlan maradhat kéziratban. S a szerző halála után a cselédleány bátran kosárba gyűjtheti, konyhába viheti, hogy befűtsön vele. Amit egyszer halhatatlanul megírtak, annak léte már nem függ emberi emlékezettől. Valahol másutt győzött, örökre s véglegesen. Nem akart érdemet, nem kívánt hírt, nem vágyott tanítani, nem kellett érte pénz, se hatalom, és nem óhajtott tetszeni. Minek neki hír, pénz, hatalom, dicsőség, érdem? Minden mű történik valahol, és minden műben történik valami. Csaknem mindegyik itt történik a földön, ember és ember között. Meg akarok győzni valakit, szórakoztatni akarok, tanítani, harcolni, vitázni, hódítani, csodálatba ejteni. A halhatatlan mű nem itt történik. Feljebb. Beljebb. S ami benne van, az ember és Isten között történik. Megtörtént. Akkor is, ha senki se tudja. És Isten emlékszik reá szívében, mikor már a papírok elégtek, úgy, ahogy egy porfír obeliszk elporlad, mint a homok. Nem könyv dolga már, nem kell neki olvasó. Nem kell történetíró.
A halhatatlan művek csaknem mind elégtek, s abból a kevésből, ami reánk maradt, nem tudja senki, hol veszett el, micsoda, ki írta és mit. A veszteségről senkinek sejtelme sem lehet, ahogy senki sem tudhatja, mit gondolt az, aki magányos csónakon egyedül az óceánra indult, és nem tért vissza többé.”
Ennek lényege az, hogy, ami igazán fontos és bensőséges az mindig misztérium, titok marad. Egyén és a szellem dolga. A tanító feladata pusztán annyi: a megfoghatóból átadni üzenetét. Aztán valamikor, egyszer majd a közönség is elvégzi vele a maga dolgát.

Beküldte: | 2010. dec. 15. szerda - 18:19

Hozzászólások

67 hozzászólás
Ezzel nagyon egyetértek. Sokféle tanító van, van, akit többen
2010. december 15. szerda, 19:15 | KatiPotter

Ezzel nagyon egyetértek. Sokféle tanító van, van, akit többen hitelesebbnek tartanak, a másikat nem annyira... de ez még nem tükrözi azt, hogy mennyire bölcsek. :) Ilyet én is megfigyeltem, olyannak adnék irodalmi Nobelt, aki miatt lehet többen felhördülnének, mert mesés formában közölt tanításokat. Legalábbis nekem nagyon tetszett és sokat adott. Ő J. K. Rowling, a Harry Potter szerzője.
Amúgy egy jó tanító szerintem nem az elismerésért tanít, és nem is a "köszönöm"-ért. Hanem abban a tudatban, hogy hátha tud segíteni. És ha már csak egy esetben is tudott segíteni, már megérte. Nekem az ilyenek a szimpatikusak. :)

Köszi a kommentet és a véleményt!
2010. december 15. szerda, 20:39 | Szinay Balázs   Előzmény

Köszi a kommentet és a véleményt! Örülök, hogy ide is írtál!:)
Nincs mit vitatkoznom vele!:)

a3140a képe
Tegnap kaptam Kanadából egy köszönő levelet valakitől, aki
2010. december 15. szerda, 21:00 | a3140a   Előzmény

Tegnap kaptam Kanadából egy köszönő levelet valakitől, aki regisztrált a radzsa.com oldalra és kipróbálta az Önvaló Meditációt (Self Meditation). Na ezek azok a dolgok, amikért érdemes tevékenykedni.

:)
2010. december 15. szerda, 21:36 | Szinay Balázs   Előzmény

:)

Egy megvilágosodott nem mondhat ilyet,mert nem vágyik
2010. december 15. szerda, 21:46 | Éva.   Előzmény

Egy megvilágosodott nem mondhat ilyet,mert nem vágyik elismerésre.
De azért örülök,hogy örülsz.

,,Na ezek azok a dolgok, amikért érdemes tevékenykedni.''

Ezt szerinted most mi mondja,ha nem az egód?
Egészen biztos vagyok benne,hogy nem a felismert és átélt,realizált isteni önvalód.

Látod,többek között ezért nem hittünk a módszeredben.
Amit most ide írtál,az totál bukás.Ne haragudj.
Ez a ,,hiúság vására'',nem megvilágosodás.
Egy ,,átlag'' ember mondhat ilyet,bár már önismereti szempontból is bele lehetne kötni,hogy miért vágyik elismerésre,de Te azt állítod megvilágosodtál.Hát hogy jön az össze,az elismerésre való vággyal?

Ademon képe
Egy megvilágosodott azt csinál amit akar, majd pont a nem
2010. december 15. szerda, 22:06 | Ademon   Előzmény

Egy megvilágosodott azt csinál amit akar, majd pont a nem megvilágosodott fogja utasítgatni? :D Neee....

1. Ezzel az erővel mindenki azt csinál, amit akar. :D 2. Csak ép
2010. december 15. szerda, 22:17 | KatiPotter   Előzmény

1. Ezzel az erővel mindenki azt csinál, amit akar. :D 2. Csak épp nem biztos, hogy mindenki "megvilágosodottnak" fogja tartani azt, aki ezt mondja magáról. :D

Ademon képe
Igen, mindenki azt csinál amit akar, pontosan így van. Valami go
2010. december 15. szerda, 22:21 | Ademon   Előzmény

Igen, mindenki azt csinál amit akar, pontosan így van. Valami gond van vele? :) És ha nem tartja megvilágosodottnak akkor meg mi van? Mi lesz? :)

Semmi. :D
2010. december 15. szerda, 22:30 | KatiPotter   Előzmény

Semmi. :D

,,Egy megvilágosodott azt csinál amit akar'' Az biztos,de hogy
2010. december 15. szerda, 22:26 | Éva.   Előzmény

,,Egy megvilágosodott azt csinál amit akar''

Az biztos,de hogy ilyet nem csinál ,az is biztos:D
És még bizonygatja is nekünk:)

Ez az Éva. Osszuk csak ki őket. :D Az még a megvilágosodottakra
2010. december 15. szerda, 22:33 | KatiPotter   Előzmény

Ez az Éva. Osszuk csak ki őket. :D Az még a megvilágosodottakra is ráfér néha. :D

Megvilágosodásban nem ismerek tréfát:D
2010. december 15. szerda, 22:41 | Éva.   Előzmény

Megvilágosodásban nem ismerek tréfát:D

u.erika képe
Na neee! Tegyük fel hogy megvilágosodott Vagy,és nem csak a Te
2010. december 15. szerda, 23:01 | u.erika   Előzmény

Na neee!

Tegyük fel hogy megvilágosodott Vagy,és nem csak a Te mániád mint ahogy ezt gondoljuk itt sokan.
Mivel tudnál meggyözni bennünket ,,nem megvilágosodottakat" ?

Üdv!Erika

Asszony,jó hogy jöttél! Ez az ember már megint nem fér a
2010. december 15. szerda, 23:11 | Éva.   Előzmény

Asszony,jó hogy jöttél! Ez az ember már megint nem fér a bőrébe!
Most ugye Te vagy a soros a verekedésbe? Elővehetnéd a sodrófát:D

a3140a képe
Kedves Erika! Ha te tökéletesen leírod nekem szavakban, hogy pl.
2010. december 16. csütörtök, 7:39 | a3140a   Előzmény

Kedves Erika!

Ha te tökéletesen leírod nekem szavakban, hogy pl. milyen íze van a sárgarépának, akkor én is lefogom írni, hogy milyen érzés a megvilágosodás. :D

u.erika képe
Sárgarépa-Megvilágosodás
2010. december 16. csütörtök, 14:48 | u.erika   Előzmény

Csakhogy engem nem érdekel hogy Te tudod-e milyen íze van a sárgarépának! :P
Ha én tudom,és Te nem attól még nem vagyok Nálad se több se kevesebb. ;)

u.erika képe
,,Egy megvilágosodott azt csinál amit akar" Miért? A ,,nem
2010. december 15. szerda, 23:09 | u.erika   Előzmény

,,Egy megvilágosodott azt csinál amit akar"

Miért?
A ,,nem megvilágosodott" nem azt csinál amit akar?

Vagy mit csinálhat?
Amit a megvilágosodott akar!?
Hm?

;)

Ademon képe
Azért mert megteheti...:D
2010. december 15. szerda, 23:16 | Ademon   Előzmény

Azért mert megteheti...:D

u.erika képe
A kérdésekre felelj kisfiam! ;)
2010. december 15. szerda, 23:18 | u.erika   Előzmény

A kérdésekre felelj kisfiam!
;)

Ademon képe
Drágám... ez a válaszom... mit akarsz még hallani?? :)
2010. december 15. szerda, 23:19 | Ademon   Előzmény

Drágám... ez a válaszom... mit akarsz még hallani?? :)

Erika,hol az a sodrófa?
2010. december 15. szerda, 23:27 | Éva.   Előzmény

Erika,hol az a sodrófa?

u.erika képe
Áááá most már inkább semmit! Igen hamar feladtad......
2010. december 15. szerda, 23:28 | u.erika   Előzmény

Áááá most már inkább semmit!
Igen hamar feladtad......

Ademon képe
Nem adtam fel... Mondom Ez A Válaszom!! Asszony süket vagy???? :
2010. december 15. szerda, 23:30 | Ademon   Előzmény

Nem adtam fel... Mondom Ez A Válaszom!! Asszony süket vagy???? :D

Claryssza képe
A kérdésedre felel.....
2010. december 15. szerda, 23:36 | Claryssza   Előzmény

Önmeghatározó lények vagyunk!
Ha Te Magadra veszed és a "nem megvilágosodott"-megnevezéssel önként lehatárolod Magad, ezt nem Ő tette/teszi Veled:)
Ő csak Magáról nyilatkozott/zik csak Magát határozta meg...pont hogy határtalanul:))

Neki nincs szüksége győzködésre.:)
-azzal már korlátozná Magát:)

Ademon képe
Vagy valamilyen szinten nem is érdekli, hogy mi van... legyen il
2010. december 15. szerda, 23:40 | Ademon   Előzmény

Vagy valamilyen szinten nem is érdekli, hogy mi van... legyen ilyen olyan ego-s cucc, talán egy megvilágosodott már túl is van már ezen, nem hogy agyonbonyolítsa mindenféle elmélettel... :)

Claryssza képe
A "már nem érinti" talán kifejezőbbnek tünik:)
2010. december 15. szerda, 23:44 | Claryssza   Előzmény

A "már nem érinti" talán kifejezőbbnek tünik:)

Ademon képe
Legyen. :)
2010. december 15. szerda, 23:44 | Ademon   Előzmény

Legyen.
:)

u.erika képe
,,a "nem megvilágosodott"-megnevezéssel önként lehatárolod
2010. december 15. szerda, 23:53 | u.erika   Előzmény

,,a "nem megvilágosodott"-megnevezéssel önként lehatárolod Magad, ezt nem Ő tette/teszi Veled:)"
Ja velem nem is csak Évával.... :P
Ettöl indult be nálam a falkaösztön különben.

De hát újabban Ademonnal vitatkozni sem lehet.
Folyton kedvesen válaszol nekem.
Ìgy nem érvényes! :)

Hát bizony ,mi ketten még itt tartunk,a ,,falkaösztönnél''.csak
2010. december 16. csütörtök, 0:12 | Éva.   Előzmény

Hát bizony ,mi ketten még itt tartunk,a ,,falkaösztönnél''.csak úgy szép szerényen:),...sötéten:D

Ademon képe
A tapintat és empátia híve vagyok :)
2010. december 16. csütörtök, 0:16 | Ademon   Előzmény

A tapintat és empátia híve vagyok :)