A TŰZ:Mikor leszállt az est és az égen megszülettek a csillagok........
Üdvözlök mindekit nagy szeretettel, még új vagyok itt köztetetek.Szeretném megosztani veletek egyik írásom, és szeretném kérni a véleményeteket is.Köszönöm:Ágnesmária
A TŰZ
Mikor leszállt az est és az égen megszülettek a csillagok,a Mester és tanítványai mint mindig most is körbe ülték a tüzet.
Éhségüket és szomjúságukat már feledték, és önfeledten adták át magukat a csendnek, a békének és az összetartozásnak, amit csak fokozott a tűz lángjainak vidám tánca.Ünnepeiken táncolnak így a lányok és az asszonyok.Karcsú derekuk hajladozik így, időnként lassan,lágyan, majd hirtelen fellobban szinte mámorító mozgással.
Egyszer csak megszólalt a Mester.Hangjára mindenki felnézett és tekintetüket feléje fordították.
-Mit gondoltok a tűzről?- szólt a kérdés.
-Isten áldása- mondták többen egyszerre.
A Mester bólintott:Hát még?
Nélküle fáznánk,nyers ételt kellene ennünk,nem tudnánk kenyeret sütni,éjszaka sötétbe kellene ülnünk,- mondták sorba
Csak a legfiatalabb tanítvány hallgatott.A Mester most feléje fordult- És te? Te még nem válaszoltál.Neked nincs gondolatod a tűzről?
A tanítvány ekkor így szólt-Mester! Amit a többiek elmondtak minden igaz.De a tűzről nekem ennél sokkal több gondolatom van.Először is a szikra, amit mi magunk is ott hordozunk a lelkünkben.A szikrából nem lesz minden lélekben tűz,mert neki így rendeltetett.De attól még szép és teljes, gyönyörű és csodálatos minden lélek.Akiben fellobban a tűz annak kötelessége azt táplálni és melegét tovább adni minden önhitség nélkül és öntömjénezés nélkül.Ez a tűz nem lehet vad és pusztító sem nyíltan sem alattomban.Nem csalhatja meg azokat akik melegedni gyűlnek köré.Nem hitetheti el, hogy szelíd és simogató, hogy aztán ellopja a lélekből a szikrát,hogy abból táplálkozzon.Én ezt gondolom a tűzről Mester.
A többiek csendben hallgatták a legfiatalabb tanítványt, akit eddig nem sokra értékeltek,szinte észre se vették.
A Mester így szólt: Nem mindig a legnagyobb a legtöbb.Nem mindig sok, a sokkal több.Sokszor az egyszerű, és tudatlannak látszó is érhet sokat.
Figyeltelek benneteket, és azt tapasztaltam, hogy lenézitek legfiatalabb társatok.Tömjéneztétek egymást és magatok.Ámde még ezt is álszent módon mindig elhárítva.-Mondta szelíden a Mester.
-Akkor most elküldesz minket? - kérdezte halkan az egyik idősebb tanítvány.
-Elakartok hagyni?- kérdezte vissza a Mester.
Az idősebb tanítványok egyszerre mondták:NEM!!!
Taníts tovább minket Mester! És légy segítségünkre a változásban legfiatalabb testvérünk!
-Így légyen- bólintott rá a Mester
Hozzászólások
2 hozzászólásKedves Agnesmaria, mindenekelőtt köszönteni szeretnélek itt, és örülök, hogy közzétetted írásodat.
Semmi szándékom nincs arra vonatkozóan, hogy kielemezzem. Alapvetően fontos momentumra éreztél rá, amit hajlandóak vagyunk elfeledni. A megismerésben növekvő ember igen hajlamos arra, hogy ismeretei okán különbnek, felsőbbrendűnek érezze magát és noha talán sok akadályt leküzdött már, a hiúság új formában vet csapdát neki. És mert magát különbnek hiszi, nem tud a szeretetben úgy feloldódni, hogy az egyébként jól meglátott igazságok valóban áldássá tudnának válni benne, és ugyan hangoztatja, de nem éli, hogy mindazok a lények, akik között előre tör, az isteninek részecskéi. Mivel a kívánságunk jócskán irányul arra, hogy lássuk fejlődésünk fokát, belegabalyodunk a hiúság hálójába, ami természetesen itt is tapasztalható.
Az írásodban éppen az egyszerűség tetszik, az észrevétele annak, hogy a kicsiktől, a sokak által elutasított, megvetett emberektől is lehet tanulni. Gyakran ítéljük el azt, ami látszata alapján taszító, holott magában hordja a legfőbb jót. Életünket át meg átszövik a megtévesztő látszatok, és homályos látásunk miatt gyakran nem vesszük észre a porban heverő gyémántot.
Kedves Sankara!
Köszönöm.:))Igen nagyon keveseknek adatik meg, hogy megtalálják az egy és igazi gyémántot.Többségük minden csillogó követ gyémántnak hisz, és gyűjti is szorgalmasan,és pakolja tele a hátizsákot, mert a mennyiség többet jelent számára, mint a minőség.A legszomorúbb akkor szoktam lenni, amikor segítséget kérő minden "bebizonyításom" ellenére is tovább megy azon az úton amiről a véleményem és útmutatásom kérte, és szedegati tovább az értéktelen kavicsokat.Ilyenkor égi mesterem mindig azt mondogatja:Hagyni kell,még nem jött el az ideje. Hát igen ezt úgy hívom:Egóhatás.Erről is kaptam egy tanítást, mármint az egoról,ha érdekel szívesen leírom.Egyébként ennek a történetnek van még folytatása.Szívesen közre adom őket. Remélem más is észre veszi és elolvassa, szeretném, ha a többit is elovasnád, és azt is milyen gondolatokat ébresztett fel benned.
Ölel nagy nagy szerettel:Ágnesmária