Ősbizalom
Ez a szó villant be most délután, ahogy a kutyát sétáltattam.
Ősbizalom. Vajon mi ez?
Ízlelgettem a szót, figyeltem, hogyan hat rám. Még most is barátkozom vele.
Szerintetek mi az Ősbizalom?
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Valahol már olvastam róla, de nem emlékszem mit...
Számomra azt jelenti, hogy ösztönösen érzem, hogy minden úgy jó, ahogy van. :)
Ildikó,megszállt az ihlet? Ősbizalom,hát micsoda téma lesz ebből,hiszen ez a ,,gyökérok'',mindennek az alapja.
Bár a pszichológia,csak csecsemőkorra datálja /kialakulni/,de mint a fogalom is jelzi:ős,tehát sokkal
régebbi és mélyebb dologról van szó.Ez benne van a génjeinkben,úgy fizikailag,mint lelkileg és szellemileg egyaránt.
Ezt szerintem hozzuk a születésünkkel,és csak akkor veszítjük el átmenetileg,ha valami olyan ér,ami ,,megfoszt'' tőle,elfedi bennünk ezt a minden sejtünkben normálisan ott lévő ,lelki és szellemi testünkben is jelenlévő információt.
A pszichológia azt mondja,hogy akkor és úgy alakul ki,ahogy az anya és környezet bánik a csecsemővel,
mennyi szeretetet ,törődést megértést ,segítséget kap.
Szerintem ez már csak befolyásolja azt a nagyon mélyen eredendően bennünk lévő ősbizalmat,hogy megmarad e,vagy veszítünk belőle.valamint az életünk folyamán tulajdonképpen majdnem minden ,ami történik velünk.
Köze van az önbizalomhoz is,ahhoz is kell egy ősbizalom,annak az ,,egészségesen''tartásához is.
Legalább ekkora Ősbizalom kell Isten felé,és maga az élet felé is.Már csak ahhoz ,hogy megszülessek.
Hogy ne rettegjek elhagyni a kényelmes védett anyai ölet.És korábbra megyek.Ahhoz mennyi bizalom kell ,hogy egyáltalán az emberi létbe jöjjek a ,,lélek világából'',hogy bízzak abban,hogy visszatérhetek dolgom végeztével.
Hogy az ember élete során mennyire ettől függ ,minden kapcsolata,az élet minden területén,hát az meg egy olyan hatalmas témát ölel fel,legalább,mint például az önismeret.
Összeszedem ez ügyben a gondolataimat,és még jövök:)
Ha hiszed, ha nem, sok mindenen szoktam gondolkodni, de csak ritkán írom le, mert inkább logikai eszmefuttatásokról van szó.
Az Ősbizalom szóban viszont olyan energiát éreztem, hogy meg kellett veletek osztanom. Hogy amíg megfogalmazzátok, értelmezitek, ti is azonosuljatok vele. És a saját élmény az igazi. :) Az erőt adó. :)
Ami érdekes volt számomra, hogy amint kerestem az Ősbizalmat,
(képben, hangban, érzésben - kívül és belül) beleszippantottam a levegőbe. Kicsi hűvös, nedves, mégis tiszta idő volt (tegnap) És az jutott eszembe, hogy igen, ilyen szaga van az Ősbizalomnak.
Ha az ember, ember iránt érezne bizalmat, az tulajdonképpen egy önző cselekedett lenne a részünkről. Miért raknánk bárki vállára is ekkora terhet, hogy én bízok benned, tehát felelősséggel kell, hogy viseltes irántam? Nem csaphatsz be, nem bánthatsz meg...
Én aki még nagyon is én vagyok, de még koránt sem Az ÉN, bíznák egy másik én-ben aki szintén nem Az Én. Illúzió bízik illúzióban. Szereplő, szereplőben.
Szerintem csak Önmagunkban bízhatunk Az Isteni részünkben, Istenben.
Ha az ember nem bízhatna az emberben,akkor képtelenség lenne leélni az életet.Gondolj bele.
Akkor nem lehetne társas lény az ember,semmiféle kapcsolatot nem tudna kötni,semmilyen cselekedetet véghez vinni,ezekhez mind bizalom kell,teljesen el lenne lehetetlenülve.
Azzal hogy én bízom valakiben,nem rakok terhet a vállára,ez csak és kizárólag az én döntésem,felelősségem.Ha tévedtem,akkor rosszul ítéltem meg,,levonhatom a tanulságomat:)
Már csak az,hogy szóba állok valakivel,már az is bizalom kérdése...és minden más is szerintem.
Az Ősbizalomban szerintem az is benne van, hogy bízom a másik emberben, de ha "csalódom," akkor bízhatok abban is, hogy így is jó irányban mennek a dolgok.
Itt fekszik a hátán, az ölemben egy 10 hetes hófehér kiscica, teljesen elengedve magát. Benne milyen bizalom van, hogy tökéletesen átadja magát az életnek. :) És nekem.
Szerintem az ősbizalom messze túl mutat az ember-ember reláción. Ahogyan a cica sem egy másik cica ölében fekszik, hanem egy nála hatalmasabb ölében, valakiében aki gondoskodik, aki megvédi, aki létezését biztosítja.
Ha egy ember az emberben bízik, megette a fene. Vak vezet világtalant, hiszen akiben az ember bízik, az meg egy másik emberben stb...
Az ősbizalom az a kapcsolati minőség, amelyben alárendeltség van, amelyben elismerjük valami nálunknál hatalmasabb erő tekintélyét, és magunkat kiscicaként átadva bízzuk egész létünket rá.
Az ősbizalom Istennel szembeni bizalmunk, valóban, hogy nem hagy el, hogy nem bánt, hogy gondoskodik, hogy védelmez, biztonságot nyújt fenntartja létezésünket.
Jézus jutott eszembe, amikor felkiált, hogy: Istenem, miért hagytál el engemet... Az ősbizalom megtört, az valaminek a megszűnése, valaminek a végleges pusztulása a bizalom.
Jézus esetében azt hiszem, hogy az alá - fölé rendeltségi viszony megszűnése, s a feltámadás utáni egyenrangúság megszületése.
Az ősbizalom tehát halandóságunkból eredő félelmeink kifejeződése is egyben, kapaszkodás a létbe, bízvást abban, hogy fennmarad. De láthatjuk, hogy amíg az ősbizalom fennáll, addig az alárendeltségünk is fennáll, az Isten célja pedig az ember önmaga szintjére való emelése. Azáltal, hogy elhagyva az ember, az nem kötődik már karmikus kötelezettségeihez (Keresztény terminológia szerint: A pokol nem tarthatja magában, mert semmit nem talált benne ami az övé lenne "Jézusra vonatkoztatva ezt persze" ) és a feltámadás ennek köszönhető, hogy nincs már semmi bennünk ami az ellenség kezére játszhat minket, amiért tovább kell folytatni a fizikai lét ciklikusságát, míg minden tökéletesen el nem rendeződik.
Szerintem ez az ősbizalom. Az istennek való alávetettség, amely a halandóság okán reszket a haláltól és Isten kegyelmességében szeretetében bízva, hogy nem kell ide többé visszajönni bízik, kapaszkodik, ragaszkodik Istenhez, hogy az elhagyatottság élményét ne kelljen megélnie, ne kelljen a ( pokol ) szabad prédájává válnia.
Nyilván tud valamit az emberi lélek önnön tökéletlenségéről :)) De itt már átadnám a stafétát a további magyarázathoz, már ami a lelkek állapotát illeti :))
"...Az istennek való alávetettség, amely a halandóság okán reszket a haláltól és Isten kegyelmességében szeretetében bízva, hogy nem kell ide többé visszajönni bízik, kapaszkodik, ragaszkodik Istenhez, hogy az elhagyatottság élményét ne kelljen megélnie, ne kelljen a ( pokol ) szabad prédájává válnia......"
- Az alávetettséget értem, de szerintem az Ősbizalomban nincs félelem. Ahol félelem van, ott nincs bizalom.
Én fordítva gondolom.
A bizalom, pusztán protokoll.
Mutatunk valamit valaki felé, mert hatalmasabb nálunk. Én a kicsi, bízok benned a nagyban, bár majd megnövök és tovább nem lesz erre szükségem. Egyenrangúvá válok veled, de legalább is azonos kavalitásúvá.
Ez lesz az önállóság valósága, amikor nincs szükségem egy nálam nagyobbra, nem kell bíznom benne, mert én is tudom, azt amit ő.
Tehát az Ősbizalom valamiféle alárendeltségi viszonyból és félelemből keletkezett érzés?
Mikor fogunk felnőni? Milyen állapotban leszünk? Feltételezem, nem emberi létben?
Nem tudom, hogy mikor fogunk felnőni, természetesen az emberi léptéket meg kell haladnunk, hogy ne legyen szükségünk arra a hatalmasra, akiben bízunk.
Hiszen a bizalom hordozza a szükségünket, így az érdekeinket. A bizalom alapja tehát ha minden protokoll-réteget lebontunk róla, érdekérvényesítési szándék.
Kérdés azonban, hogy kinek, vagy minek az érdeke és miféle érdek, és milyen módon elégül ki ez az érdek.
Úgy gondolom megtapasztalva már néhány családfelállítást, hogy olyan szférákból kaphatnánk válaszokat, amelyek nem jutnak el a tudatunkig, de talán egy felállítás során kideríthető lenne.
Igen jó és hasznos téma lenne.
De nélkülem ne csináld meg :DD Én is szeretném megtudni a valódi valóságot :))
Megvárlak! :)
/ugyanezzel a címmel...
http://onmegvalositas.hu/topik/osbizalom
Egyetlen egy hozzászólással:)
Én is gondoltam,hogy odairányítom Ildikót,aztán jó nagyot koppantam.
Viszont abból az egyetlen hozzászólásból Hermessről megtudtam ezt:
,,Az ősbizalomról eszembe jutott ez az élmény, amit Odesszában, az egyetem befejezése után éltem át. Most előkerestem az akkori írásomat, és tényleg valami hasonló hangulat járt újra át... Most döbbenek rá, hogy a legelső egységélményeim mindegyike a tengerhez kötődik. Köszönöm, hogy felidéztetted velem!...:)''
Egészen meghatódtam a saját írásomtól, köszi, hogy megkerestétek.
Azon gondolkodtam el, hogy ha ilyen vadkapitalizmusba születek bele, mint ami mostanság körülvesz minket, vajon előfordult volna-e bennem akkor ez az ősbizalom élmény? Nekem is volt születéskori komplikációm, ami akkoriban még mélyen a tudatalattiban csücsült. Mostanra azonban előjött, hozzásegít a világ, és irgalmatlanul sok munka van vele.
És ezzel vissza is kanyarodtunk a gyerekkorban megadott, vagy meg nem kapott lehetőséghez a bizalom kifejlődését illetően. Óriásit kell a személyiségében fejlődni ahhoz, hogy valaki ezt elérje, ha gyerekkorában nem volt lehetősége megélni.
Eszembe sem jutott keresni, annyira elragadott a hév... :)
Szia. Ezzel magadnak válaszoltál.
Te nagy keresőnek tűnsz, mert válaszokat keresel, érdekel a dolgok mélye.
De "eszedbe sem jut keresni" - legalábbis nem keresel, csak keresgélsz.
Mindemellett az igazságok nagyon érdekes dolgok, mert nem mindig a dolgok szétcincálásával találhatók meg!
Sokszor analizálgatással is el lehet jutni a válaszokhoz, jól is esik az ember agyának, lelkének ez.
Analizálás közben sok élmény, tapasztalás ér minket.
Merj a végére érni és nem örökké keresgélni, mert leragadsz és csak toporogsz! Ha érted mire gondolok.
Nem bántásként!
Talán segít egy külső szemlélő, aki eddig csak olvasta írásaitokat.
".....De "eszedbe sem jut keresni" - legalábbis nem keresel, csak keresgélsz." - Ez aranyos volt. :)
Azt hiszem, nem elég érthetően fogalmaztam az előbb. Azt akartam mondani, hogy a régebbi blogok között nem kerestem, hogy van-e ilyen című. :)
Ildikó, én örülök, hogy megírtad ezt a blogot, mert érdekel ez a téma. Nem tudtam, hogy korábban volt már ilyen, és nem nagyon foglalkoztam ilyen megfogalmazásban ezzel, hogy Ősbizalom, pedig szerintem nagyon találó. Gondolkodtam rajta már sokat, és éreztem is, csak így egyenesben, vagyis pont ezt nem véstem ennyire a tudatomba is (a tudatalattin kívül), csak körüljárogattam, és először nem is tudtam mit írni, ameddig nem jött hirtelen, pont pár órával később, mikor írtad, konkrét ihlet. De most úgy érzem, még inkább helyére került bennem a dolog. Jó volt ezen elgondolkodni. Még jobban tudatosult, és még jobban érzem.
Bocsi, de számomra érthető volt, inkább nekem nem sikerült a gondolataimat átadnom neked.
Ahogyan Éva is csak egy "új hozzászólót", illetve "beleszólót" lát bennem.
Ez az előítélet.
Nem baj.
Az írásaid alapján úgy tűnt, hogy boncolgatod, boncolgatod, de mintha nem is akarnád a választ, mert boncolgatni szeretsz.
Ez természetesen nem baj.
Ne haragudj.
Előítéletről beszélsz? Nem baj.
Talán menj el egy családfelállításra és ismerkedj meg Ildikóval.
Honnan is tudhatnád egy másik ember szándékait-gondolatai, azt hogy mit szeret és mit nem és mit hogyan igen, vagy nem?
Miért kér bocsánatot, aki úgy érzi, hogy sértő volt? Miért nem vagy előítéletmentes, ha már másokkal szemben ez az elvárásod, és akkor nem sértenél meg senkit?
Nem volna egyszerűbb nem megsérteni valakit?
Ne haragudj, hogy így írok, de csak, hogy érezd, hogy amit csinálsz az nem marad nyomtalan.
Talán nem ártott volna neked egy vörös-diploma, lehet, hogy sokkal finomabban tudnál fogalmazni.
Még ha elfogadhatatlan is lenne amit mondasz.
"....Az írásaid alapján úgy tűnt, hogy boncolgatod, boncolgatod, de mintha nem is akarnád a választ, mert boncolgatni szeretsz."
- Az igaz, hogy szeretek boncolgatni, de vajon miből szűrted le azt a következtetést, hogy nem akarom a választ? Erre nagyon kiváncsi vagyok! Vagy mégse? :))
Okostojáska,ki adta neked ezt a nevet,mert nagyon találó:) ?
Persze én sem akarlak bántani:)
A Magyarság blogban válaszoltam neked,ahol úgyszintén nem hazudtoltad meg a nevedet:)
Ha elfogadnál egy tanácsot.Nem arat nagy tapsot,ha ajtóstól rohansz a házba:)
Talán előbb néznél körül...hmmm...
Üdv: Éva
Kedves Éva!
Örülök, hogy tetszik a nevem!
Kérdeznék valamit tőled: szerinted nem vagyunk mindannyian egyenlők?
Komolyan szeretném ezt tudni, mert addig nem érthetem meg az előítéletedet a hozzászólásommal kapcsolatban.
Hiszen én sem tudom jobban, mint más, csak leírom, mint ti, akik ugyanúgy nem tudhattok mindent.
Mert ha tudnátok, nem lennétek embertestben, ahogy én sem.
:)
Remélem még sok eszmecserét folytatunk a jövőben.
Nem erről van szó Okostojáska,hogy jópofizni kéne,vagy ilyesmi.
Csak szerintem ,ha odamegyek egy ,,idegen helyre'',akkor először kopogok,köszönök,aztán elmondom miért jöttem,nem pedig elsőként se szó se beszéd,berúgom az ajtót.
Ez elsősorban ahhoz a hozzászólásodhoz észrevétel,amit Ildinek írtál.
Ezt inkább nem boncolgatnám,de ha nem érted miért,szívesen elmondom /majd/,csakhogy ne érezd igazságtalannak a megjegyzésemet.
Egyébként semmi szándékom nem volt ,,beléd kötni'',csak ez az ,,Ildi- féle'' hozzászólás,már a második volt,és kicsit meglepődtem.Ennyi.
Valószínűleg jó barátok leszünk,tapasztalatból mondom,így szokott lenni.
Talán azért szúrt nekem szemet a két hozzászólásod /amit olvastam/,mert korábban én is estem ilyen ,,hibákba'':DDD
Bocs, közben kicsit átszerkesztettem a hozzászólásomat, mert ahogy elolvastam a válaszodat, magával ragadott a stílusod hatalma és az enyém nem tudott utat törni magának. :)
Remélem elnézhető egy frissen regisztrált személynek, aki azért nem csecsemő már.
Ki vagyok, mi vagyok? Mit számít az, hogy mi a véleményem magamról és az életemről?
Újra kérdeznék tőled: korábban te is estél ilyen hibába, amit én elkövettem? = Én hibát követtem el, te pedig azóta soha?
Megosztanád velem, hogyan lehet eljutni a tökéletességhez, ahová eljutottál? :)
Egyébként érdekes, de amíg szerinted én "ajtóstól rontok be", addig én úthenger-érzést éltem meg az írásaid olvasása közben.
Ettől engem még érdekel, így ezután is elolvasom. :)
Eszembe jutott egy jó Nick név neked: Vörösdiplomáska.
Hogy tetszik?
,,Eszembe jutott egy jó Nick név neked: Vörösdiplomáska.
Hogy tetszik?''
Hát ki kell hogy ábrándítsalak Okostojáska/bár,ha adnál egy keresztnevet nagyon méltányolnám,ha már ennyit írogatunk itt egymásnak/
Szóval messze vagyok attól aminek most titulálsz,Hál Istennek.
Kimondottan konzervatív vagyok,Tanokban ,is társadalmi rendszerekben ,berendezkedésben is.
A konzervativizmusom,nem a kommunista időkig terjed,hanem kimondottan királypárti vagyok,persze még a szakrális királyságra gondolok,ahol az uralkodó az égből kapta a hatalmat.
A diplomákra egyáltalán nem adok,számtalan diplomát nem vettem át,mert nem érdekel a papír meg a cím ami vele jár.Állami intézményben,csak addig tanultam amíg muszáj volt,a későbbi tanulmányaimat nem ott végeztem.Most nem sorolnám fel ,hol,mert marhára nem érdekes.
Úgyhogy a vöröstől eléggé távol állok,minden szinten azt hiszem:)
A Te írásodból most viszont eléggé pattognak a indulat vörös szikrái. Fogalmam sincs mivel bőszítettelek így fel?:D
Javasolnék egy kis pihenőt,mielőtt folytatnánk.
Hol is van itt az ősbizalom ? Még az "újbizalom" sem érezhető a láthatáron. :)
Kedves Okostojáska, csak, mert mint írod, komolyan szeretnéd ezt tudni, gondoltam nem hagyom nyitva a kérdésed..
A születésben és a halálban van csak egyenlőség. A köztes időben, azaz az életben különös erőviszonyok jönnek létre, aminek egyik fő oka az ego:)))
"EGYség a sokféleségben", hisz nem vagyunk egyformák, -hála Istennek, milyen unalmas is lenne:))
Részemről én nagyon örülök a témának, mert az életemnek ebben a 7 éves ciklusában most pont ezen kell/lehet dolgoznom.
Állítólag az első 7 évünk és a 49. éves kor után következő 7 évünk újra erről szól.
Amit én szellemileg és lelkileg előző életeimből hoztam - belső megérzéseim és medis meg álomképeim szerint - az egy szilárd és mély kapcsolat/kapcsolódás, tehát eredendően jók az alapjaim.
Itt viszont ebben az életemben nem akarta az Édesanyám a megszületésemet, (idősebb volt és már volt két gyerekük, többet nem akartak, csak véletlenül "becsúsztam") ezért az ez életbeli bizalmam, a 1. vagyis gyökér csákrás kapcsolódásom az élethez elég sok kívánni valót hagy maga után.
Rengeteget dolgoztam már rajta és sok minden változott, de még mindig nem az igazi.
A csecsemőkoromban és a gyermekkoromban sem kaptam elég érintést, figyelmet, szeretetet, ezért az önbizalmam fejlesztésével is van még teendőm.
Elég szigorúan neveltek, ezért sokáig egy büntető, haragvó Istenkép élt bennem.
Mára már egy szerető Istenben hiszek, aki sok-sok áldást és kegyelmet oszt (akár érdem nélkül is)
Látom a csodáit és sokat erősödött az ősbizalmam, az Istenbe vetett hitem, de még mindig úgy gondolom, hogy nagyon nagy bátorság (létbátorság) és sok kihívás vállalása kell ahhoz, hogy egy lény (mint én is), a Földi létezést felvállalja. Szeretem a Földanyácskát és hálás vagyok neki és ahol csak tehetem gondoskodom róla (kertészkedek, ápolom és óvom a természetet), de be kell ismerni, hogy ez egy nehezített pálya sok kihívással és sok érdekességgel, sok lehetőséggel, sok csodával.
Jó itt lenni, már sokkal jobban szeretem az életet mint régen (régen féltem tőle), de jó tudni azt, hogy van egy szellemi hazám, ahova visszamehetek megpihenni és erőt gyűjteni, ha itt már elfáradtam.
Még akkor is, ha a pihenés és erőgyűjtés után újra visszajövök mert visszahúznak Gaia csodás energiái.
Az egész írásom eddig magamról szólt. Pedig lépten-nyomon tapasztalom azt a hihetetlenül sok gondoskodást és segítséget, amivel az égiek elhalmoznak. Gondolok itt az őrangyalomra, a Felsőbb Énemre/Belső Mesteremre, s azokra a lényekre, akiket meg sem tudok nevezni, de tudom, hogy Ők küldik az álmaimat, látomásaimat, Ők adják az energiát, a felsőbb világokba történő át/belépéshez.
Hála Istennek, hogy Ők vannak/léteznek, s ennek sok-sok bizonyítékát adják, mert ez erősíti azt a bizalmat, ami előbb utóbb a saját Isteni Ősbizalmamat is visszaadja majd egy napon.