Spiritizmus-Média-Erőszak= Pénz | Önmegvalósítás.hu

Spiritizmus-Média-Erőszak= Pénz

2010. december 11. szombat, 21:40 | karma tsering

cash.gif

A mai világunkban a Spiritizmus, az Ezoterika, a Jóslás- nemcsak hazánkban, de szerte a világban is üzleti fogássá vált. Adják és veszik mintha csak árú lenne. Fizess nekem pénzt és megmondom ki vagy! Feltöltelek energiával, és egy csettintésre megoldom az életed! Aki egy kicsit is belemélyedt a dologba, az tudhatja, hogy a problémák nem oldódhatnak meg, mintegy varázsütésre! Természetesen lehet, hogy valakinek, valamilyen szinten ez segít, vagy segített. A saját véleményem nekem mégis az, hogy ezek csak átmeneti, pillanatnyi megoldások. -Az, akár több évtizedes problémákat, beidegződéseket nem lehet egy, vagy két csettintésel megváltoztatni. Már csak azért sem, mert azok szintén nem egy csettintésel jöttek létre, hanem egy hoszabb folyamat lévén. Szeretnék naív lenni és azt hinni, hogy mindent ilyen egyszerűen el lehet intézni, igen csak akkor az emberiség ma nem itt tartana! Személy szerint én ismertem igazi médiumot, jóst, és látnokot is, de találkoztam egypár önjelölt tehetséggel is. A naív sokszor hozzá nem értő embereket pedig nagyon könnyű becsapni, és a pénzüket elvenni. Régen médiumnak, látnoknak vagy jósnak születni kellett, erre is mondták, hogy jóstehetség. Sokan azt képzelik, hogy ha elvégeznek pár ilyen tanfolyamot- gyakran, nem is kis pénzért, akkor látnokká, csodadoktorrá, vagy táltossá válnak. Kivételek természetesen itt is vannak, mert hasznos lehet önismeret szempontjából is egy ilyen továbbképzés, és nyilván van aki igazán tehetséges, amit csiszolni szeretne. A baj igazán akkor van ebből, ha az illető félreértelmezi ezek lényegét, vagy még nem elég fejlett, hogy foglalkozzon vele. Ilyenkor sajnos ez töbett árt mint használ, gyakran másoknak. Föleg ha az illető kifejezetten rossz, vagy ártó szándékkal, használja képességeit. Ők azok akik sajnos lejáratják ezt a műfajt, így az egyszerű ember aki ilyennel találkozik csak legyint, és mindenkit egy kalap alá véve szélhámosnak mond! Sok ilyet lát ma is az ember a médiában, mivel nem kell messze menni, ezért. Ők azok akik hókusz-pókuszolnak, a levegőbe mutogatnak, közben pedig kommentálják mit látnak, aminek a fele sem igaz! -Igen!- mert nem mindegy, hogy valaki tényleg lát valamit, vagy csak odaképzeli azt magának! Nekem és sok más embernek is voltak valódi spirituális élményei azt hiszem, és azt nem csak elképzelte magának, hanem mint valóságot megélte. Véleményem szerint ez, a kettő között az óriási különbség! A legújabb Ezo-tv-és örület, ami szerintem valóban őrület, hogy lehet az mebereket mind jobban becsapni. Hirtelen önjelölt látnokok, próféták, és jósok özönlötték el a képernyőt mintegy a semmiből feltünve, akikről eddig még sohasem hallottunk. Megmondom őszintén én jókat mulatok ezen, és az emberek hiszékenységén.-de ugyanakkor szomorú is vagyok, amiért így lejáratják azokat akik igazán értenek hozzá! Felhívnak egy 06-90-es számot, ami már itt érdekes! Aminek a díja 400-Ft percenként, pusztán szeretetből, aztán váratják az embereket had fogyjon a pénzük jó-persze ők ebből élnek!-Aztán húzzák az időt mire nagy nehezen kapcsolnak valakit.- Ha képernyőn lévő látnokot kapcsolják, aki természetesen már mindent tud, kiveti a kártyákat, majd hevesen mutogat a levegőben,majd közli, hogy küldi az energiát, és az áldásokat, így most már minden rendben lesz! -Ha ez nem elég, közli, hogy ott áll melette valamelyik Arkangyal, és ő is besegít.- már elnézést, de ha ez tényleg így van, 400-Ft-os percdíjért, miért nem beszélhetek inkább valamelyik Arkangyallal? Lehet, hogy lassan azt találják ki, hogy 600-Ft-os percdíjért magát az Urat kapcsolják? Amúgy is lenne pár kérdésem?! Elnézést kérek ha bárkit ezzel megbántottam, nekem ez erről a véleményem. Szerintem nem jó felé tart ma a Magyar média sem. A Mónika Show és a Joshi Bharat után úgy látszik csak ezt tudták kitalálni! Joshi úrban mondjuk kicsit csalódtam, mert párszor találkoztam vele, amikor még nem volt felkapott, és csak jóslással foglalkozott. Elég közvetlen ember, de sajnos őt is bekebelezte a média.A két showműsor ráadásul egyszerre ment. A reklámok is egyszerre voltak, jól megfűszerezve erőszakkal, mindez szintén Amerikai mintára, a verseny és a pénz miatt. Sajnos meg lehet nézni, hogy a média milyen hatással van ránk, az emberekre, és a mai fiatalokra. Mivel Amerika ma a világhatalom, csak úgy ontja ránk az elképesztő történetű akció, katasztrófa, horrorfilmjeit, és sorozatait. A filmeket és a stílust pedig, sorra veszik át a Föld országai, erre a mintára. A hatás pedig elképesztő. Amikor mondjuk egy fiatalnak kedve támad kipróbálni, valamelyik horrorfilmben látott dolgot, aminek tudjuk mi a következménye. Viszont ugyanúgy bárki ezek hatása alá kerülhet aki könnyen befolyásolható. Azonban maradjunk kicsit a Spiritizmusnál. Aki ugyanis ilyen és hasonló dolgokat néz, vagy ezekkel túl sokat foglalkozik, nagyon könnyen bevonza a saját életébe is az erőszakot. Legroszabb esetben pedig az olyan szellemeket akik az őrületbe kergetik az illetőt. Véleményem szerint, olykor még a híradót is érdemes kicsit szüneteltetni. Mivel 30 percen keresztül, csak erőszak van benne. Azzal kezdik, hogy itt 500- ott 6000- ember halt meg, valamilyen szerencsétlenségben, nem is beszélve a többi bűnesetről-erőszakról.- és ez így megy minden nap! Szerintem már ez is eléggé képes lehangolni az embert egy fárasztó nap után. Jó hírekről ami legalább kicsit ellensúlyozhatná ezt a dolgot, szinte alig esik szó. -nem azt mondom, hogy csukjuk be a szemünket és a fülünket, de el kéne gondolkodni kicsit azon, hogy ez milyen hatással is van ránk. Olykor talán szerencsésebb szüneteltetni a dolgot, vagy csak híreket hallgatni. Valamint értelmes dolgokat nézni aminek van is valami mondanivalója, vagy pozítív hatása van ránk. Esetleg ha lehangoltak vagyunk, érdemesebb filmszatírát, vígjátékot, vagy paródiát nézni, ami olykor segíthet az ember lelki állapotán, nem pedig még jobban rontja azt! Had ajánljak annak akit esetleg érdekel két ilyen linket- ami szórakoztató és egyben elgondolkoztató is,a mostani médiáról! http://www.youtube.com/watch?v=iiLzdeCSpo4 http://www.youtube.com/watch?v=Ssy27EEQSDc&feature=related
Viszont, hogy Amerika sem maradjon ki, még két klipp paródia: Eminem- tolmácsolásában!
http://www.youtube.com/watch?v=9dcVOmEQzKA és http://www.youtube.com/watch?v=RSdKmX2BH7o&feature=related

Ezeket én is így látom. Megnéztem a poén videót (az elsőt),
2010. december 11. szombat, 22:25 | KatiPotter

Ezeket én is így látom. Megnéztem a poén videót (az elsőt), nagyon tetszett, szerintem nagyon találó. :D:D "Mentálisan botoxolom az auráját.." "Önnek két nővére van és kész." áááááá :D:D
Bár azért azt nem mondanám, hogy mind csaló. Van, amelyik tényleg hisz benne, hogy például a külső "auratisztítás", felöltés egy tartós megoldás, és jó szándékból megteszi. Nekem ez nem működik, azt tapasztaltam. De attól tudom, hogy aki ezt megpróbálta velem egyszer, egy ismerősöm, az nem csaló. Jó szándékból tette, csak nem működött. Azt szerintem magunknak tudjuk, és nem "múkodj" módszerrel, hanem ahogy tudatosodunk, ahogy élünk és találjuk meg, hogy hogyan legyünk boldogok, úgy jön ki az a hatás, amit mesterségesen, ilyen "auratisztítással" próbálnak elérni. Vagyis nekem ez vált be.

Nekem az a véleményem Karma Tsering,hogy mindez így van,ahogy
2010. december 12. vasárnap, 13:24 | Éva.

Nekem az a véleményem Karma Tsering,hogy mindez így van,ahogy mondod,de teljesen felesleges dohogni rajta.

Neked /aki keleti tanokkal foglalkozik / nagyon jól kell tudnod,hogy világkorszakokat élünk. Nem véletlenül születtünk ebbe a korba,a Kali Jugába. Ha ide születtünk ,annak oka van ,ezt kell megélnünk.

Én is sokáig hőbörögtem,sőt gyűlölködtem,hogy szemetek,aljasak ,mit tesznek velünk?
Azt amit hagyunk ,hogy tegyenek.Ez a dolguk,ők csak beteljesítenek valamit,ami ebben a korban,,törvényszerű''.
Nekünk viszont van választási lehetőségünk,hogy hagyjuk magunkat lehúzni ,vagy nem.

Ebbe a korba születni egy hatalmas próbatétel.Itt megmaradni Embernek,a legnagyobb feladatok egyike.
Én már rég óta nem dohogok ilyesmi miatt,mert azt látom,hogy iszonyatosan nagy a kihívás,nagy a csábítás,és ha az ember kiállja a próbát,akkor sokat tett a ,,felfelé'' emelkedéséért az Istenhez vezető útján
/akár belső az,akár külső/,és ezért inkább ,,kitüntetésnek '' veszem ,hogy ebbe a korba születtem,és megmérettethetem magamat ilyen ,,sötét'' körülmények közepette is.

Ez a kor nekem a hűségről szól,a bizalomról,a rendíthetetlen hitről Isten iránt,Önmagam iránt,hogy a legnehezebb körülmények között is kitartok,és nem hagyom magamat eltéríteni,Istentől,Önmagamtól.
Ez sokkal ,sokkal nehezebb most ebben az istentelen világban,mint régebben ,amikor az emberek még egy közös isteni tudatosságban éltek.

Akik idáig süllyesztették a világot,azokra pedig pont ezért nem tudok haragudni igazán,mert csak eszközök,a dolgukat végzik.
Hogy én hogyan élem meg,mit ismerek fel ebből,az pedig csakis rajtam múlik,mert mindig van választásom.
Az az egy amit nem vehetnek el tőlem soha,semmilyen körülmények között sem,mert azt Istentől kaptam,
hogy ha őt választom,visszatérhessek.
Tudod anno megállapodtak Luciferrel:)
Próbára vagyunk téve,de a végső kimenetele a dolgoknak nem kétséges:).Úgyhogy én nem idegesítem magamat a világ mostani helyzetén. Elfogadom,hogy mindennek oka van,-intelligens-tudatos oka-.
És vagyok olyan ,,beképzelt'':DDD,hogy azt gondoljam,mindez értem van.

karma tsering képe
Szuper-mágusok!
2010. december 12. vasárnap, 14:02 | karma tsering

Szóval igen, tényleg lutri, hogy először kihez megy el az ember, csak azért mondom, hogy sok, szerintem legalábbis hozzá nem értővel találkoztam én is, és megfizettem a tanulópénzt.- Mire eljutottam azokhoz akik igenis értenek hozzá! Szerintem aki őszintén keresi az igazságot, és van a lelkében valamiféle szűrő, hogy az igaz és hamis közt különbséget tudjon tenni az megtalálja mesterét! -és igen a szellemi vezetőnknek, ami mindenkinek van, rengeteget segíthet ebben. A kérdés csak az, hogy ki miben akar hinni?- mert ha pl. valaki nagyon akar valamit, hogy úgy legyen, beleesik abba a csapdába, hogy bármilyen véleményt elfogad, csak pozítív legyen! Ekkor jönnek a Szuper-Mágusok és egyebek , akik könnyen befolyásolják az embert. -nekik adunk igazat, mert ők a pozitívat mondják, és mi azt akarjuk hallani!- még ha nem is az az igazság. Az egoizmusról pedig az a véleményem, hogy csak addig jó amíg másokat nem sért, mivel egója mindenkinek van, de ha teljesen öncélú valaki, és megtehetné, mondjuk, hogy segít másokon, mivel pénze és hatalma van, és mégsem segít, az szerintem hiba. -persze ez is egyedi, kérdés, hogy mindez, hogy alakult ki az illetőben, milyen körülmények hatására?

Szerintem magasabb szempontból teljesen mindegy,hogy valakiben
2010. december 12. vasárnap, 14:40 | Éva.   Előzmény

Szerintem magasabb szempontból teljesen mindegy,hogy valakiben miért alakult ki ,hogy nem segít,amikor megtehetné.
Szerintem nem véletlenül vagyunk itt,így együtt a világon,ez is ,,isteni törvényszerűség'',hogy ,,szeresd felebarátodat mint tenmagad'',és ehhez még csak gazdagnak sem kell lenni.Illetve csak a szívben,nem az anyagi javakban.

Azt mondanám,lehet csalódni,meg mindent ki lehet magyarázni,de egy a lényeg.
Az egyik legfontosabb feladatunk,magunk felé is,meg az embertársaink felé is az ,hogy a lehetőségeink szerint segítsük egymást.

Itt szerintem nem lehet apelláta,hogy ezért ,meg azért,mert csalódtam,kihasználtak ,egyebek.
Az is az én hibám,mert rosszul csináltam valamit.Tanulni kell belőle ,és úgy csinálni,hogy a másikat is építse és engem is.Erre is csak azt tudom mondni,hogy tőlem függ.
Tudom miről beszélek,mert én is beleestem ebbe a hibába,hogy a magam kárára csináltam a mások segítését,és egyszer csak csalódtam.
Hát ki tehet róla? Én. Tanultam belőle,és nem azt tanultam,hogy akkor most ezt abbahagyom,hanem azt hogy másképp kell csinálnom.Ennyire egyszerű.

Az meg ,hogy az embernek /személynek/éppen ki a hiteles ,,mester'',az meg szerintem megint csak tőle függ.Hogy éppen hol tart.Mert ugye az lenne a jó ,ha ez a Mester az ,,Eredeti''lenne,és az ember e mellett kitartana,de kíváncsiak vagyunk,és nem baj,mert mindig tanulunk is ,és váltogatjuk a mestereinket,azért azt hiszem ,hogy előbb utóbb csak bezárul a kör,és visszatérünk oda ,az Eredeti Mesterünkhöz:)

karma tsering képe
Igazak és hamisak?
2010. december 12. vasárnap, 15:59 | karma tsering

Kedves Eva Christina! Persze, hogy nem véletlenül vagyunk itt! Viszont, amikor az ember bajban van megpróbál fűbe- fába kapaszkodni, és általában ilyenkor fordul a sarlatánokhoz, is. Mivel mindenki szeretné így, vagy úgy- a saját problémáját megoldani. Amint látod, legalábbis szerintem pontosan azért van ennyi negatív hozzászólás a Spiritizmushoz is, mivel a sarlatánok teljesen lejáratták, már ezt a műfajt! Hiszen átok levételtől a rontás-bontás-ig ma már minden létezik! -csak legyen pénzed megfizetni! A hiszékenységébe pedig már nem egy ember halt bele, aki a kuruzslóknak hitt. Mégis ma Magyarországon is vannak arra törekvések, hogy az igazi Mesterek, kiszűrjék maguk közül a ezeket az elemeket! -De nem szeretném egy-kalap alá venni, az Ezotériát- Spiritizmust-Okkultizmust-Mágiát-Metafizikát, bár némileg mindegyik összefügg! Az emberségről pedig álltalánosságban, annyit, hogy-a leggazdagabb emberek milliomosok, milliárdosok, mindenhol a Világban- álltalánosságban nem segítenek a szegényeken, maximum egy két morzsát vetnek eléjük, hogy megmaradjon jó hírnevük!(Tisztelet egy két kivételnek) Pedig esetleg annyi pénzük van, hogy akár saját hazájuknak, vagy rengeteg emberen segíthetnének így vagy úgy, mindezt mégsem teszik! Neveltetésük, anyagias felfogásuk, és egoizmusuk, mindezt nem engedi meg! Minek eggyetlen embernek pl. 36 nyaraló a világ minden táján? Saját repülőterek, parkolók- tömérdek kocsival- magánrepülővel?- és még sorolhatnám hosszasan. Szóval a nagyobb réteg nyomorban él- nélkülözésben!- egy, kisebb pedig, szinte határtalan gazdagságban.

Most is azt mondom,hogy igazad van ,de semmi sem a véletlen műve
2010. december 12. vasárnap, 17:03 | Éva.   Előzmény

Most is azt mondom,hogy igazad van ,de semmi sem a véletlen műve.
Arra kéne ráébrednünk,hogy mi van ezek mögött a dolgok mögött valójában.
Mert ez csak a felszín,a látszat.

Ademon képe
"Mivel Amerika ma a világhatalom, csak úgy ontja ránk az
2010. december 12. vasárnap, 16:11 | Ademon

"Mivel Amerika ma a világhatalom, csak úgy ontja ránk az elképesztő történetű akció, katasztrófa, horrorfilmjeit, és sorozatait. A filmeket és a stílust pedig, sorra veszik át a Föld országai, erre a mintára. A hatás pedig elképesztő. Amikor mondjuk egy fiatalnak kedve támad kipróbálni, valamelyik horrorfilmben látott dolgot, aminek tudjuk mi a következménye."

Normális ember nem fog filmet "kipróbálni". Ha mégis valaki megtenné, akkor amögött nem a film van, mint kiváltó ok, legfeljebb annak tűnik. Én szeretem az akciós és háborús filmeket, mégsem lettem tömeggyilkos. És miért nem? Mert meg tudom különböztetni a filmet a valóságtól; van ennyi realitás érzékem. Szerintem az átlagember is képes erre. Nem a film itt a legnagyobb gond.
Egyébként legalább ugyanennyi szép film is van a mozikban, érdemes utána nézni.

karma tsering képe
Média- hatás!
2010. december 12. vasárnap, 20:22 | karma tsering

Kedves Ademon! Részben igazad van, de gondolj csak bele a mostani fiatalok is ezeken nőnek fel mint példakép. Szerintem egy darabolós gyilkos nem lehet az! Vannak akik nehezebb életkörülményeik és egyebek hatására- érzékenyebbek ezekre. -Vagy gondolj arra, ha mondjuk valaki berúgva, betépve néz meg ilyen filmeket, aztán másnap azt sem tudja mit tett? Vannak olyan emberek, is akiknek még ez se kell csak, túl sok feszültség gyűlt bennük össze. -ez is időzített bombaként robbanhat, volt már rá példa, nem is egy. -és van a másik kategória, akiknek még filmet sem kell néznie hozzá!

Ademon képe
És akkor mi a teendő, szüntessük be? :) Nem csak a film robbant
2010. december 12. vasárnap, 20:30 | Ademon   Előzmény

És akkor mi a teendő, szüntessük be? :) Nem csak a film robbant ki agressziót, sőt általában nem ez a kiváltó tényező.

karma tsering képe
Bóvli!
2010. december 12. vasárnap, 21:01 | karma tsering   Előzmény

- Hát igazad van, jó kérdést tettél fel! Amit már megcsináltak, beszüntetni nem lehet. Minnél jobban tiltunk valamit annál jobban fog terjedni. -ezért tartom nevetségesnek a Magyarországon kitalált 12- 14- 16- 18 -as karikákat! Aki akarja úgyis megnézi! Talán az lenne a megoldás, ha több értelmes filmet gyártanának. Persze, hogy vannak jó filmek, de mint te is látod egyre több a bóvli- ezt pedig úgy értem, hogy, az úgymond mintára készült filmek, mivel már előre tudjuk mi lessz a vége!

wmiki képe
hát igen, ez rettenetes :((( még szerencse, hogy minden, ami nem
2010. december 13. hétfő, 8:32 | wmiki

hát igen, ez rettenetes :(((

még szerencse, hogy minden, ami nem spiritizmus, ott csupa becsületes ember található, akik önzetlenül, pénz elfogadása nélkül teszik a dolgukat

egyedül a spiritizmus, ami az ördögtől való :((

karma tsering képe
Tragikomikus-A röhögő riporter!
2010. december 20. hétfő, 23:56 | karma tsering

Bocsi a Showműsorokra visszatérve, találtam egy- ha nem is mai de, elég szórakoztató linket.- Egy komolytalan riporterről! http://www.youtube.com/watch?v=_lQBtBWGPlQ