Elengedés vagy cselekvés
Honnan tudjátok, hogy most éppen melyiket kell csinálnotok? Nekem mostanában elég sok tantusz leesett, és az egyik az, hogy el kell engednem minden görcsös akarásomat. Nagyon sokszor észre se veszem, mennyire kapaszkodom a hülyeségeimbe... egy álomba, egy kényelmes helyzetbe, egy pozícióba, ami csak nekem jó. Annyira magaménak gondolom, hogy eszembe se jut, hogy én alkalmazkodjak, folyton azt várom, hogy majd egyszer csak megkapom, mert az jár nekem. Aztán csak romlik a helyzet.
A másik oldalról viszont érzem, hogy tennem kéne, cselekedni, működni, tapasztalni, érezni, ami meg ugye azért nem akarózik, mivel nagyon fáj kilépni a burokból, de lépkedek persze, hisz belülről már akarom, csak kívül rusnya még a látvány.
Szóval nagyon benne vagyok a közepében, most nagyon sebezhetőnek érzem magam, és megint rám szakadt egy mázsa sz.r, pont, mikor már repkedtem a nyugalomban, örömben, és azt üzeni, hogy el kéne engednem az álmaimat, mert különben nincs tovább.
Van valami tuti receptetek elengedésre? Hogy hogyan lássam meg a jót a rosszban?
Tudom Kati, azt mondanád, vegyek elő jó emlékeket, és vonzzam be a jót... de valahogy erőszaknak érzem. El kéne engednem az akarást, de nem bírom. Úgy görcsbe szorultak a kezeim, hogy nem bírom elengedni.
- Hiteles06 blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
19 hozzászólás"El kéne engednem az akarást, de nem bírom." = El kéne engednem az akarást, de nem akarom...? :)
- Miért nem akarod elengedni Vera? Miért jó neked, hogy nem engeded el? Mit érsz el azzal, hogy akarod? Magyarázd el nekem, miért jó neked akarni? Hogyan kell akarni?
- Úgy kell akarni, hogy mindenki jól lássa, hogy szenvedek, mert akkor látszik, hogy csinálok valamit... jó érzés, hogy mások ilyenkor rám figyelnek. Figyelmet kapok, fontos vagyok.
:) Köszi Peti!
Ui.: Ez olyan belső gyerekes figyelemfelkeltés? Vagy sima játszmázás?
"Úgy kell akarni, hogy mindenki jól lássa, hogy szenvedek, mert akkor látszik, hogy csinálok valamit... " ----> ismerős a szitu... az utsó kérdésedre nem tudok válaszolni, mert valamiben még én is tartok itt, hogy figyelem felkeltek by belső gyermek és/vagy jáccmázom...
Miért "kell"? Mi lesz ha nem engeded el?
Ha nem engedem el, akkor szenvedni fogok. Sajnos valamiért nagyon jól érzem magam a meleg trutyiban, és ezt én akartam egyszer. El kell engedni, ez egy hülye álom. Nem fér össze a másik álommal, amiben tevékenyen élem az életem, sikeres vagyok, és eltartom magam.
Azt az akarást is el kell engednem, hogy csak én egyedül legyek a befutó, az okos, az ügyes. Ez meg a megfelelési kényszerből fakad (meg hogy nyilaska vagyok). Időnként tudni kéne magam elé engedni másokat... könnyedén!
És ha nem engeded el akkor nem fogsz? :) Mi van ha most épp az lenne helyes ha nem engednéd el? Vagy mégse? Tényleg szenvednél vagy csak hiszed, mert ezt tanultad? Melyik az igaz? :)
Hááát szerda este is az verte ki a biztosítékot először, mikor elhangzott valami ilyen: "... és te is úgy játszmázol, mint a szüleid?" Most beugrott a kép, ahogy a nagy családi veszekedések/verekedések után anyám magába roskadva ül a fotelban, arcán azzal mártír kifejezéssel... azzal, amit akkor is használt, ha valamit nem akartunk úgy csinálni, ahogy ő akarta. Látványosan szenvedett, sajnáltatta magát, az ő élete egy nagy szenvedés. Ezt tanultam.
:) Köszi! Ez ütött.
Édesanyád is a saját egyedi helyzetét éli meg. Végül is mi a célod?
Nincs olyan célom, ami tűzbe hoz, amiért mindent megtennék. Szeretnék kiegyensúlyozott, örömteli életet, hogy eljussak egy-két helyre, lássam a gyerekeimet felnőni, szeretnék masszázst tanulni, szeretnék javítani az emberek hangulatán, gondolkodásmódján, szeretnék adni... de nem tudom mit. Ha tudnám, már úton lennék felé. De nem tudom.
A lényeg, hogy nagyjából tudod. A többit mindig hozza a helyzet, mikor mit kell. :) Előre nem is tudhatjuk konkrétan.
Nem lehet, hogy ez a probléma? Ha nincs célod, akkor mi a viszonyítási alapod?
"Szeretnék kiegyensúlyozott, örömteli életet, hogy eljussak egy-két helyre, lássam a gyerekeimet felnőni, szeretnék masszázst tanulni, szeretnék javítani az emberek hangulatán, gondolkodásmódján, szeretnék adni..."
Ezek nem célok? :) De ha nem hoz tűzbe, akkor nem is leszel túlzottan motivált benne...
Az jutott eszembe, hogy a saját görcsös akarásommal kapcsolatban rájöttem: nem az a lényeg, hogy ne tudjunk akarni, akár erősen is. Sőt, aki ezt nem tudja, az feljebb nem jut.
A lényeg inkább ott van elásva, hogy meg tudjuk választani, mi az, amit éppen el kell engednünk, és mi az, amit meg kell fogalmaznunk: ez a célom! Ugyanis azt tudni kell akarni.
Aztán azt is sikerült kikutatnom, hogy volt csecsemőkoromban egy élményem, ami megtanította, jobb ha elengedem az életem, mert úgysem sikerül. Nem rajtam múlik a dolog. Akkor ugyanis mások mentették meg az életem. (merthogy csecsemőként nem tudtam megműteni magam :)
Ez egy tévedés, egy illúziónk, amiben sokan osztozunk. Ezért van, hogy az ilyen emberek görcsösen ragaszkodnak dolgokhoz, nem engedik el, azt meg, amiért felelősek, ami boldoggá teszi őket, úgy érzik el kell engedniük, fel kell adniuk. De ez nem igaz!!!!
Azóta változtattam az egóm projektjén :) : nem mulasztom el feltenni a kérdést: "Mit is akarok valójában? Mi az, ami szükségletem, álmom, vagy csak jobban érzem magam tőle?"
És minden igyekezetemmel, AKARATOMMAL azon vagyok, hogy beteljesítsem azt, vagy legalább elindítsam a beteljesítés útján. És közben nem felejtem el megvizsgálni azt sem, mik azok a vonatkozások a szituban, ami nem az én döntésemen múlik. AZT KELL UGYANIS ELENGEDNI :és helyette alternatívákat keresek,.
Többé nem adom ki a sorsom mások kezébe, de megtalálom a módját, hogy segítségre leljek abban, amiben szükséget szenvedek, ha nem elég az, amit tudok, vagy képviselek a valóra váltásához.
Ajánlom figyelmetekbe a technikát. :)
Egyébként pszichodrámán tanultam, hogy az embernek több technika áll rendelkezésére, és az a lényeg, hogy megtanuljuk kiválasztani a megfelelőt.
Hogy mikor, mit engedjünk el, és mikor van itt az ideje, h kiálljunk magunkért. Mikor jobb, ha futunk, hogy életben maradjunk, és mikor harcoljunk. Mikor az a megoldás, hogy elfogadunk egy helyzetet és meglátjuk, hol van abban a helyünk, mi az, amit kivehetünk belőle, mikor jó ha próbálunk hatni a környezetünkre és mikor ha elengedjük a dolgot.
Remélem, segítettem. :)
Namaszte
Valóban összezagyváltam a dolgokat. A cselekvés valószínűleg az új munkára vonatkozik, a bizonyítási vágyra, mert új célom az, hogy meg tudjam teremteni a saját egzisztenciámat, ne szoruljak többé segítségre. Ugyanakkor el kell engednem azt az akarást, hogy nyugodt marad az életem, mert két kisgyerekkel nem fog menni a nyugalom 8 órás melóval. Ezt kell elengednem, meg azt, hogy ne akarjam a párom életét is én rendbetenni, mert az az övé, csak egyelőre függök tőle, és ő nem hajlandó dolgozni magán. De érdemes lesz leülnöm, írni egy listát, és elkülöníteni a két dolgot. Köszi!
Célok nélkül nincs előbbre jutás az életben. Ha csak arra várunk, hogy történjen már valami, mert eddig is történt és ezután is fog, akkor az egész életünk kiszámíthatatlan káosszá válik. Kellenek a tervek és nem elég, ha csak a fejben születnek meg, hanem igenis tenni kell értük.
A görcsös akarás egészen biztosan zátonyra futtat mindent, de a teljes elengedés, közöny, valahogy úgy is lesz álláspont is.
Elindulni a megvalósítás felé, talán ez a legnehezebb. Én úgy hiszem, még mindig jobb elindulni egy látszólag kiforratlan döntés felé, mint üldögélni és várni a Megváltót. Az egyik lépés hozza a másikat, hol sikereket, hol kudarcot. Időközben a cél is változhat, mert jobbat, önmagunkhoz közelebb állót találunk és akkor már változnak az eszközök is.
A lényeg az, hogy ami tényleg nem megy, azt el kell engedni és lépni egy másik irányba. Lehet, hogy az sem úgy megy, ahogy szeretnénk, de a lehetőségek tárháza végtelen. Akkor és csakis akkor, ha hajlandóak vagyunk legalább az első lépést megtenni és nem csak ábrándozni, üres terveket szőni.
A semmittevés, egy helyben toporgás megöli a lelket, kiöli a tenni akarásnak még a szikráját is és az ember beleroskad a mindennapok ürességébe. Innen aztán pokoli nehéz kilendülni.
Folyamatosan figyelnünk kell önmagunkat, belső érzéseinket, a testünket, mi az, ami valójában előre visz, örömöt ad. És akkor már nem baj, ha változik a cél, változnak az eszközök, csak az a lényeg, az elején legyen hitünk, erőnk, elszántságunk a tenni akarásra. A folytatás pedig majd adja magát.
Mozdulni kell, észrevenni az alternatívákat és ami nem megy, nem erőltetni. Na persze, könnyű ezt leírni, de úgy hiszem, sokkal nehezebb egy helyben ülni és várni a csodára. Mert a csodák csak azokkal történnek meg, akik elébe mennek legalább egy kicsit az úton.
Sokszor akkor kapsz "zöld lámpát" a cselekvéshez, ha elengedted a ragaszkodást.
Most bennem is ez okoz vihart.
Puszi!
tettem én magamnak is bele a pozitív megerősítéseimbe, hogy a megoldásokra koncentrálok és nem a problémákra, mert ez elég nehéz átállás az elmés működésünkben :-)
A görcsölés hátterében félelem van. Fel kell oldani a félelmet. Befogadni, megkeresni a tanítást benne. Ha valamit nagyon de nagyon szeretnénk akkor ezerrel pörögnénk, tennénk érte, akkor fel szoktam tenni a Felsőbb Énemnek a kérdést, most, ebben a percben mit tehetek? Ha kicsit görcsölök és feloldom jön válasz, ha nagyon görcsös vagyok akkor nem jön válasz... Előveszek ilyenkor barátot, kártyát, webmestert bármit. Ha a válasz az, hogy most semmit konkrétan nem tehetek, akkor el kell foglaljam magam valamivel.
Bevonzás gyakorlatnak elő szoktam venni két-három régi dolgot, ami kilátástalannak tűnt és persze megoldódott, újra beleélem magam a megkönnyebbülés és a hála érzésébe.
Ez motoszkál bennem :) Úgy érzem, így lesz. El kell engednem a görcsös akarását, hogy megkapjam. (Persze nem munka nélkül!) Érzem, és korábban már tapasztaltam, hogy ez így működik.
Szerintem nem érdemes azon görcsölni, hogy nem tudod elengedni. Ha nem tudod elengedni, akkor az azt is jelenti, hogy szeretnéd valamilyen formában megvalósítani azt a valamit. Akkor lehet, hogy akkor szabadulsz fel, ha elkezdesz arrafelé menni, amire vágysz. :) A vágy ilyenkor építő, szerintem nem kell feltétlen minden vágyat elengedni. Főleg akkor, ha abból valami jó dolog sülhet ki idővel, ahogy megvalósítod. Nem érdemes görcsölni azon sem, hogy tökéletesen valósítsa meg az ember, csak indulj el, tedd, amire vágysz és jónak érzed. Lehet, hogy azért nem tudod elengedni, mert ennek lehet olyan megvalósítható része, amiből jó dolog fog kijönni. :)
Erre ez a kedvenc példám, de szerintem mindenre igaz. Szerelem: vágyódsz mondjuk valaki után, mert szereted, de azzal nem jöhet össze. Ilyenkor valóban el kell engedni. De akkor engedjem el magát a Szerelmet? Nem, mert az bennem van, hogy szeretek, tudok szeretni, és vágyom rá. Egyszerűen tudom, hogy akkor valaki más lesz az, akit szeretni fogok majd (és akivel be is teljesülhet és össze is illünk persze). (Persze egy darabig tud fájni is, szeretettel kevert fájdalom, de ezt is önmagában el lehet fogadni, és majd elmúlik idővel.) Tehát az irány megmarad, a vágy építő része megmarad, és csak a nem megvalósíthatót kell elengedni. :) De nem téphetem ki a szívem, az nem lehetséges. És nem is lenne jó.
Nem sokkal azután, hogy leírtam oda, hogy mit engedjünk el a szerelemből és hogyan meg ilyesmi, és hogy nem muszáj mindent elengedni, mi történt? Persze medizgettem is rajta utána... de: a facebookon írt egy srác, hogy jók a képeim, meg szeretne ismerni (közös ismerősön keresztül talált meg). Igaz, messze lakik, nem lesz semmi olyan, de azért egyfajta jelnek vettem, hogy azta.. ez most működött az üzenet, amit küldtem Isten felé, és jelzett, hogy vették az adást....
Szóval nem feladni, amit lehet, ki ne tépd a szívedből, előre fog vinni az a vágy!!!!