Kiborulás megoldása = egy lépcsőfok a fejlődésben | Önmegvalósítás.hu

Kiborulás megoldása = egy lépcsőfok a fejlődésben

reggeli.jpg

Ismét kiborultam!!!

Már reggel kezdődött. A párom frissen, üdén készíti a reggelit és a gyerekeket hívja az asztalhoz falatozni. Engem NEM! A feltűnőség kedvéért az asztal körül, a konyhában sertepertéltem, de még így sem voltam elég feltűnő! Még most sem mondta, hogy: Gyere, Kedvesem te is reggelizni! Vártam ezeket a szavakat, de mindhiába!

Gondoltam, akkor veszek elő magamnak tányért és leülök én is, mert nagyon éhes voltam. Nem bírtam tovább várni a kedves invitálásra!:-)

Aztán, csak észrevették rajtam, hogy valami nem tetszik- pedig, de igyekeztem eltitkolni!:-)

Rákérdezett a párom, mire én kitálaltam, elmondtam, hogy jól esett volna a gesztus, ha engem is "meghív" reggelizni!

Kedvesem elfogadható választ adott, hogy miért nem tette, de persze, ekkor már késő volt, mert én vérig voltam sértve. Evés után duzzogva bevonultam a szobába. Párom ezt látva, utánam jött és kért, hogy ezt beszéljük meg. Rákérdezett, hogy mi bánt és elkezdtem mondani, elsőként ezt a reggelit, de hamarost felsoroltam-magam is meglepve- még vagy 3 eseményt, mozzanatot, ami nem tetszett a kapcsolatunkban.

A felsorolásom végére rájöttem, hogy a kapcsolatunkból szerzett nyereségeket és veszteségeket mérlegelem. Amikor kibukok, az a problémám, hogy nem tudom, hogy most jó-e nekem ebben a kapcsolatban vagy sem. De hogyhogy ezt nem tudom! Ilyen alap dolgot sem tudok!? Miért? Mi az oka ennek?- ezeket a kérdéseket tettem fel magamnak. Töprengésem eredményeként, megszültem, hogy ez azért lehetséges, mert a minőségek változnak bennem, ugyanaz a történés, mozzanat az egyik pillanatban pozitív, a másik pillanatban negatív minőséget képvisel. Vagy ha nem is ellentétes előjelű, de biztosan megváltozik a jelentősége a számomra. Ez bizony csak akkor lehetséges, ha a vágyaimat nem ismerem. Ha tudnám pontosan mi a vágyam, akkor ezek a minőségek is állandóvá válnának bennem. A vágyaimban óriási kavarodást véltem felfedezni, láttam, hogy hol a saját, hol az anyukám, hol a tesóm, hol... vágyai jelennek meg bennem és ezek az irányadói az életemnek, ezek okozzák az elégedetlenségeimet, zavaraimat! Persze, a sok irányból érkező vágy egyértelműen nem fedi egymást.

Akkor most mi a feladatom? Megkeresni a belső magomat és ott megkérdezni, hogy mi is valójában az Én valós, igazi, legbensőbb vágyam. Ha ez megvan, akkor már nem keverem be mások vágyait a sajátjaim közé, akkor már tudni fogom a tuti biztos utat!

Ezt követően szépen leültem meditálni és...

Feloldódtak bennem a feszültségek, ismét sikerült helyre tennem néhány dolgot. Éreztem, hogy jól sikerült a meditációm, de a vágyaim felfedezésel nem könnyű feladat, tehát ennek a területnek több meditációt kell szentelnem! Hmmm, megint dolgozhatok!:-)

Beküldte: | 2008. aug. 06. szerda - 07:46

Hozzászólások

2 hozzászólás
fehercsongor képe
Azt olvastam,hogy aki az
2008. augusztus 06. szerda, 21:45 | fehercsongor

Azt olvastam, hogy aki az életében alkalmazza az utat (Istenkereső módon él) az nehezebb feladatot vállalt, és teljesít, mint aki a hegytetőn,magányban, emberektől elvonulva nyalja fényesre a lelkét. felacso