A szeretetlen ítélkezésről
„Szeresd felebarátodat (embertársadat), mint önmagadat” – hangzik a Mester szava. Ez a második főparancs. Hangzik, mégsem halljuk, nincs rá fülünk. A hallásunkat eltompította a lárma, jelszavak harsogása, az ideológiák fullasztó áradata. A szeretetlen ítélkezés jóval gyakoribb, mint az irgalmas szeretet öncél nélküli megnyilvánulása. Az ítélkezés pedig eltorzítja a valóságot és eltávolít a szeretettől. Az elítélés szemüvegén keresztül nézve nem tárulnak fel a lét egyetemes összefüggései, de gyarapszik a békétlenség, az erőszak, a gyűlölet.
Ha szeretsz, más szemmel nézel a világra. Nemcsak megbocsátó, jószívű, empatikus leszel, de boldog is. És még abban is segít, hogy nyugodtan aludj. Megbocsátani azt jelenti, hogy embertársaiddal szemben igyekszel olyan megértő és elnéző lenni, amilyen volt veled eddig az Isten. És jelenti az önmagunkra és Istenre találás örömét is.
Minden ítélkezés önkény. Aki ítélkezik, az feltétlenül hazugságban és vakságban él, mivel nem tudja, hogy az általa elítélendőt milyen hatások érték eddigi életében, lelke mélységeiben mit örökölt és hogyan működik benne a kegyelem. Az ítélkező lényegében önmaga fölött ítélkezik, és amit mond, többet árul el magáról, mint akiről mondja, de ez már egy másik történet lenne. Ha a jó és rossz kategóriáiban gondolkodunk, bármikor elhelyezhetünk valakit vagy valakiket bármelyik oldalra aszerint, hogy megnyilvánulásaik mennyire felelnek meg elvárásainknak. Pedig a valakik ellen való ingerültségünkben megkérdezhetnénk saját magunkat is például arról, hogy „mit mond ez az ingerültség önmagamról?” Ez már az önvizsgálat lépcsőjéhez vezet, ami jóllehet fájdalommal is jár, mégis gyönyörű, és a látás gyümölcsét termi.
Szeretni annyit jelent, mint jót akarni, elfogadni, nem kiközösíteni. Amit ki kell közösíteni, az a bűn, és nem a bűnös. Ráadásul ezt a bűnöst csak ítélkezésünk teszi szemünkben azzá. Természetesen egészen más megérteni valakit, és egészen más helyeselni valakinek magatartását. A megértés képes kihúzni az emberi szívből a gyűlölet méregfogát. Csak az mondhatja, hogy minden ember az ő felebarátja, aki képes mindenkit megérteni.
És ez bár nehéznek tűnik, mégis nélkülözhetetlen a másokat minden körülményben megérteni tudás, hiszen ezzel valósítjuk meg a második főparancsot, mely nélkül az első sem valósítható meg.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Szerintem nem mindegy, hogy tetteket ítélünk el, vagy a társainkat. Úgy vagyok vele, hogy nem gyűlölködök, igazából nem is tudom, milyen, hogy valakit úgy gyűlöljek. Viszont bizonyos, tettek, jelenségek ellen felszólalok, ha kell, amikről úgy gondolom, hogy ártanak a közösségnek. Nyilván ilyenkor megnevezi az ember az elkövetőt, de nem gyűlölet ez iránta, hanem védekezés egy jelenség ellen, pontosabb kifejezéssel a jóért. Persze csak annyit tehet az ember, hogy kifejezi nemtetszését.
Például most eszembe jutott Alföldi Róbert, ma valószínű én is megyek arra a tüntetésre, ha sikerül eljutnom, ahol követeljük a leváltását. Mert olyan jelenségeket képvisel, amiknek nem kellene a Nemzeti Színházunkkal kapcsolatban szerepelni. Felháborítónak tartom, amiket művel, de nem gyűlölöm, csak nem akarom igazgatói székben látni, mert szerintem romboló hatású a szélsőliberális és a magyar nemzeti érzelmeket teljes mértékben figyelmen kívül hagyó viselkedése (majdnem megengedte a románoknak, hogy ott ünnepeljék azt, ami nekünk a trianoni diktátumot jelenti, normális?!). Kb. ilyesmikre gondolok.
Amikor erre gondolok, nem utálatból indulok ki, hanem az azok iránti szeretetből, akiket védeni akarok. Lényegében mindenkiért, hiszen szerintem az igazságtalanság az Egésznek árt. Ezért magamra nézve nem romboló, hanem lelkileg építő hatásúnak érzem, azt érezném rombolónak, ha elfojtanám, eljátszanám magamnak az abszolút elnéző ént, miközben bennem lenne, hogy közben megy az embertelenség, és én becsuktam a szemem, nem szóltam ellene semmit azt az értékrendet képviselve, amit magaménak érzek. Akkor úgy érezném, hogy becsapom önmagam.
Ilyen esetben igaznak érzem: "A közöny és az elhanyagoltság gyakran több kárt okoz, mint a nyílt ellenszenv." (Rowling) Persze van egy határ, amit lehet érzékelni. Ha valakik szeretetéből, védelméből indul ki a dolog, akkor addig lehet menni szerintem, addig nem erőszak. Ameddig védekezés. :)
Egyetértek veled. Kidomborítottad azt, amit én elhanyagoltam a cikkben: a meglátott jó melletti kiállást. Persze ezt is nagyon el lehet rontani. Mert sokszor előfordul, hogy amit jónak, igaznak és kívánatosnak látunk, az pokolra hajítaná a világot. De a világosság ösvényén haladó ember egyre nagyobb bizonyossággal méri le benső mérlegén, hogy mi súlytalan, s hogy minek van súlya.
Csak az a világosság, az nagyon hiányzik.
Igen, ez szerintem is így van, hogy a jó szándék is okozhat gondot, mert nem lehetünk mindentudók. Ezt úgy lehet kivédeni szerintem, hogy ha ezt alkalmazzuk: "Te legyél a változás, amit a világban látni szeretnél." Ezt képviselni, emellett kiállni, de azt nem lehet megtenni, hogy kényszerítsük a társainkat, hogy ezt kövessék (erőltetés). Javasolni érdemes, így tudjuk erőszak nélkül hozzátenni az egészhez és igazán segíteni. Az alapján mindenki eldöntheti, tetszik-e neki az a javasolt út vagy nem. Így is biztosan hibázunk ebben-abban, de nagy gondot nem lehet okozni, illetve könnyebben észrevesszük a figyelmeztető jelzéseket, hogy pl arra inkább ne, mert így igazán figyelünk egymásra.
érte , meg kell tapasztalnia jó szándékú cselekedetei következményeit . Családunk védelme az is , ha az otthonunkba behatolót tesszük ártalmatlanná , ( még ebből is származhat tragédia ) , de az is ebből a szeretetből indul ki ( plusz biztonságra való törekvésből , ami annak már egy különleges elfajulása ) , ha a környéken minden lehetséges behatolót írmagostól irtunk ki . Fogadjunk , hogy a médiabutított magyarok 90 százaléka most a Gárdára és a cigányokra asszociált , pedig a megvalósítása inkább Gázában történt meg egy még pofátlanabb viszonylatban . Üdvözlettel . felacsó
U.i.:Saját fényénél mindenki mást olvas ki a nagy Irományból .
Amúgy azt én sem szeretem, amikor úgy megy az ítélkezés valaki fölött, hogy az amúgy nem bánt senkit, csak van valami olyan jellegzetessége, valamiben más, ami furcsa valakinek, és azért beszél róla lenézően. Itt már viszont fontosnak és szépnek tartom az elfogadást. És az egységérzet miatt ez már nem is egyszerűen elfogadás, hanem szeretet. Mert annyira nem zavar, hogy el sem kell fogadni, vagyis nem kell lejátszani a folyamatot, egyszerűen csak van a szeretet.
Tehát a tükör törvényei érvényesek rá:
"A Tükör törvényei:
1. Minden, ami másokban dühössé tesz, zavar, amit "másképp csinálnék", amit megváltoztatnék stb., az bennem van, én nem fogadom el magamban. Lehet ez valamely tulajdonságom, valamely körülmény, illetve olyan korábbi esemény, történés, amelyet még nem dolgoztam fel érzelmileg mentálisan.
2. Mindaz, amit a más kritizál, amit meg akar változtatni bennem, a körülményeimben, és ez engem sért, bánt, erősen érint, azt nem dolgoztam még fel, nem oldottam meg.
3. Minden, amit más kritizál, amit meg akarnak változtatni bennem, a körülményeimben, de ez engem igazából nem érint, azt ők nem dolgozták fel, ők nem fogadták el magukban. A bennük lévő diszharmónia, melyet kivetítenek rám, mert nem tudják feloldani, nem mernek szembenézni vele.
4. Minden, amit én a másikban szeretek,elfogadok az magamban is megvan, magamban szeretem, elfogadom. Felismerem magam a másikban, amivel az egylényegűségünk mutatkozik meg."
***
Az ítélkezés:
Hatalom: A negatív minősítéssel a másik embert lenyomjuk, így mi felé tudunk kerekedni, így növelve önbecsülésünket. .Az ítélkezés egy kissé erősebb megjelenése a negatív minősítésnek.
Az ítélkezés összefügghet sok esetben az irigységgel is.
Elvárás: A minősítéssel, kritikával azt sugalljuk a másik embernek, hogy „szeretni foglak, ha megfelelsz az elvárásaimnak”
Energetikai szempont: egy-egy leminősítéssel, ítélettel a másik ember energiájából akarunk töltekezni, energiát „lopunk”, ő összeroppan belülről, a felszabaduló energia a miénk lesz.
Sokan ismerik már saját hibájukat, rossz szokásaikat. Remélhetőleg dolgoznak is azok jobbításán, tudják mi a feladatuk. Hagyjuk meg Neki, hadd haladjon a saját fejlődési útján. .
Ha minket ér, ne azonosuljunk vele, hisz a baj ott keletkezik, ha reagálunk, onnan már egyenes út vezet egy komoly, személyeskedő veszekedésbe, aminek semmi értelme sincs.
Nem azonosulni nem könnyű. Ehhez stabil önbizalomra, önbecsülésre és önszeretetre van szükség.
Örülök, hogy hozzászólásoddal kiegészítetted, még inkább kibontottad szavaimat. De a lényeg a szavak mögött feszül. Az ember csak magának bonthatja ki teljesen.