Nyilván nem voltam ott. Csak türelmesebb viselkedésűnek képzelem azok alapján, amiket tudok róla. :) Nyilván az egymás bántásáról elmondta a véleményét, de türelmesnek képzelem, és nem leminősítőnek az emberekkel szemben.

Kedves Jaguár!
Köszönöm a kérdést, igyekszem rá megválaszolni, nem túl egyszerű szavakba önteni a választ, de azért megpróbálom.

A mindig jelenlévő csend és nyugalom, az "Én vagyok" tiszta tudata (inkább érzése) nem nevezhető fekete ürességnek, bár ez sem rossz meghatározás. Tökéletes üresség, de mégis élettel teli. Mintha folyamatosan vibrálna. Állandóan érzékelek egyfajta magas frekvenciás rezgést, de nem a fülemmel. Ha valamire erősebben koncentrálok, akkor ez felerősödik. Egy folyamatos boldogság érzést is tapasztalok a mellkasomból (szív?) kiáradva, mely nem lokalizálható. Sem a folyamatos rezgés, sem a folyamatos boldogság érzés nem zavaró. Állandóan érzékelem önmagamat. Anélkül, hogy szándékosan a figyelmem központjába állítanám (mint meditációban), minden erőfeszítés nélkül ez jelenti a valóságot. Nincs benne idő, csak az időtlen, állandó "most". Minden, mindig most történik. Érzékelem az idő múlását, de mindig a jelen pillanatban vagyok és soha nem is akarok máshol, máskor lenni, mint ahol éppen vagyok. Bármi történik, elfogadom. Jól érzem magam benne. Nem várom a munkaidő végét, vagy a péntek fél 3-at. :) Nem várom az autópályán utazva, hogy mikor érek már oda. Nem várom a Penny-ben, hogy mikor érek oda a pénztárhoz. Nincs stressz. Minden jól van úgy, ahogy van. Talán nem is lehetne másképp. :) Mintha külső szemlélő lennék. Beszélgetek a kollégákkal, ügyfelekkel, emberekkel és nem gondolom el előre, hogy mit fogok mondani. Automatikusan történik minden. Néha még mindig elcsodálkozom azon, hogy a csendes elméből mennyire spontán jönnek fel a gondolatok és válaszok. Mintha nem is én gondolnám ezeket. (Egyre inkább hajlok afelé, hogy nem is én gondolom ezeket).
Mintha a gondoló, gondolkodó nem is létezne valójában.

A kollégák, emberek a társaságomban általában nyugodtak. Persze eléggé mozgalmasak a mindennapok egy kereskedelmi cégben, előfordulnak feszültségek, indulatok, de úgy látom, rendkívül hamar lecsitulnak.
Amit észrevettem, mindenki szeret a társaságomban lenni. Jól érzik magukat. A munkahelyi természetes intrikákból, indulatokból pedig kihagynak. Vagy ha előfordul, akkor mindig lezárja egy mosoly vagy egy érintés. Mintha senki sem akarna megbántani. Tény, hogy én vagyok az, aki igyekszik mindenkit ha kell szavakkal is megnyugtatni. Egy nagyon érdekes jelenséget is észrevettem. Ahol viszonylag sokat tartózkodom, ott mintha átvenné ezt a mély nyugalmat az épület vagy a környezet is.
(Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a munkahelyen szinte egyáltalán nem téma a spiritualitás. Tudják, hogy foglalkozom ilyen dolgokkal, de nem beszélünk róla).

Remélem, sikerült választ adnom a kérdéseidre!