Megérzés vagy képzelgés?
Hogyan állapítható meg egy gondolatról, érzésről, hogy az megérzés, intuíció vagy csak pusztán képzelgés, esetleg a félelmeink képbe kivetült formája?
Sejtem, hogy szükséges hozzá egyfajta tudatosság, illetve őszinteség, de érdekelne az út, ami afelé visz, hogy egyre biztosabban megállapíthassam valamiről, hogy jelzés-e vagy csak fantáziálok...
Vannak emberek, akiknek eleve fejlettebb ez az "érzékük", de feltételezem ez fejleszthető is.
Épp most, képek után keresgélve, akadtam rá egy könyvre a neten. Olvasta valaki, érdemes elolvasni?
Linda Roethlisberger: Az intuíció tanulható
köszönöm, Virág
- tvir blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
83 hozzászólásNekem mind a kétféle szokott lenni. Van, amikor azt hiszem, megérzek valamit, de rájövök, hogy azt valójában én generáltam valami alapján: gondolkodás vagy eddigi tapasztalat alapján. És ilyenkor később kiderül, hogy tévedek. Ez akkor van, amikor nagyon rákoncentrálok, és az én saját érzéseim, gondolataim és tapasztalataim nagyon kivetülnek arra a valamire.
De mikor nem figyelek arra a valamire, vagy nem annyira, akkor csak annyit érzek, ott van a "levegőben" valami, és be is jön.
Igazából nem törekszem arra, hogy megtanuljam jobban az intúíciót. Ismerem az értékrendem, hogy mit tartok fontosnak, és afelé megyek, aszerint élek. Ha ez megvan, akkor nem szükséges tudnom előre dolgokat, másrészt nem is érzek hozzá jogot sok téren. Egyszerűen megyek, amerre szeretnék, mert úgyis arra mennék, aszerint élnék, ami bennem van, bármi van. Intúciónál van, amilyen téren éreznék jogot, de van bennem olyan, hogy egy szint után ez már nem természetes. Csak ami "magától" kialakul, természetes úton, amikor épp szükséges valamiért. Bár az is igaz, hogy ahogy tapasztalunk, egyre több dolgot érzünk. De ilyenkor már az értés és az érzés összefonódik, érzed és érted is. (De ez mondjuk nem intúció, hanem megtapasztalás.)
Én nem a jövőt akarom tudni, de például egy probléma megoldásnál is segíthetne a megérzés, egy döntés helyzetben. És ezt nevezhetjük úgy is, hogyan tudok egyre inkább a "szívemre hallgatni". Nyilván szívnyitásokkal.;)
De azért érdekel, hátha vannak egyéb tanácsok is erre.
Másrészt szeretném felismerni azt, ha csak a félelmeim öltenek testet, ha esetleg valami rossz jut az eszembe. Szeretném átlátni, hogy ez csak félelem, és nem gondolni arra, hogy ez vajon megérzés volt-e ...
A probléma megoldásánál szerintem az segít, ha nem a problémára koncentrálsz pontosan, hanem a kiút felé nézel. Vagyis ha koncentrálsz a céljaidra, értékrendedre, vagy lehet úgy fogalmazni, belső fényre (tényleg a szívedre is:), amit érzel. És az mutatja az utat, és jobban tudod, ahhoz a problémához is hogyan állj hozzá. Ehhez tudatosulni kell a tiszta érzéseknek, hogy mit tartasz fontosnak az életben, és az alapján működik. És ez benned van, és a megkérdezed magadtól, rá is jössz a válaszokra. :) Nem baj, ha annyira nincs épp topon a szívcsakrád, benned van akkor is ez a belső fény. Ebben a helyzetben mit tenne az én? Engedte volna ezt kialakulni? Belefér az értékrendembe? Ha probléma, akkor valahogy biztos nem. Akkor "Te legyél a változás, amit a világban látni szeretnél." (Gandhi) Nekem valahogy ez segít.
Másik, ha félünk, nem kell arra görcsösen törekedni, hogy elmúljon az az érzés. Csak ne bénítson meg: akkor is menni arra, ami bennünk van, úgyis lehet mondani, a fény felé. :) A félelem ellenére is.
Honnan veszed hogy a tiszta érzés a szívcsakrán keresztül talál utat?
Nálam pl. a koronacsakrán jön.
Régebben a gyomromban.
Szerintem nincs konkrétan meghatározva.
Mindanyian másképpen müködünk.
Az elsö lépés hogy tisztogass.
Tárd fel Magad elött a falaidat.
S bontsd le azokat.
Ez a legnehezebb müvelet mert ráadásul ,,vak" Vagy.
S vakon falakat felfedezni csak segítséggel tudsz.
Nekem tökéletesen bevált erre a tükör technika.
De ismétlem mindanyian másképp müködünk.
Bontsd le a falakat,rágd ki Magad a bábbol,törj ki a tojáshélyból,
tolj félre akadályokat.
Ez el fog tartani egy ideig,és elárulom mindanyiónknak ez a legkeményebb munka.
Elökotorni,újra átélni eltemetett fájdalmakat.
De cserébe olyan ajándékokat kapsz hogy ha visszatekintesz azt gondolod
miért is nem tettem meg hamarabb!?
Puszi!Erika
Én az érzésekre szavazok. Nekem bizonyíthatóan ez jött be. A szívcsakrám mindig jelez, hogy számomra "jó" vagy "rossz" dolog fog történni, vagy éppen történik.
A gondolatok "veszélyesek", lehet képzelgés, kivetítés, elvárás, programozás is, amit megérzésnek vélünk néha. Ez zavart okozhat.
régen más is kérdezett ebben a témában, ajánlottam a Sanyi csomagját
http://onmegvalositas.hu/siraly/12
Mint Sikka és Szabox helyesen rá is mutatott muszáj az ezt megelőző Sirály csomagokat is magunkévá tenni előtte.
Belső látás = Intuíció legfontosabb egós akadályozói pl. a vágyak és a félelemek. Ha vágy által vagy befolyásolva, akkor a "megérzésed" láttat veled valami csodás dolgot, ami nem reális. Ha félsz, akkor vagy nem mered látni az igazságot vagy egy hamis illúziót teremt a képzeleted.
Először én is könyvből tanultam fejleszteni a 3. szemet, elég rosszul jártam. Mert sikerült látnom a félelmetes végkifejletet, de sem megváltoztatni, sem elfogadni nem tanultam meg :-D Aztán próbáltam leállítani a képességet, de nem sikerült. A megoldás az Érzelmek és Oldások csomagban volt :-D
Az intuíció bizony érzésként jön a szívcsakránál (kinek lejjebb, ha lejjebb csúszott a szíve...:)
A felismerés pedig gondolat, kétely és minden előzmény nélküli "tudás" formájában a fejben.
A kettő jöhet együtt is, vagy valakinél jellemzően inkább az egyik. A felismerésről nincs mit írni - egyszerűen halál biztos vagy benne, hogy úgy van. No, de aki agyalásra hajlamos, mindjárt beindul nála variálgatás, vagy ha nem gyakorlott befelé figyelő, akkor nem veszi észre, hogy előzmény nélküli a fejében a felismerés.
Az szívcsakra a megbízhatóbb és magasabb rendű információ vevője, a szívcsakrába (asztrális sík) a buddhiból tükröződik le az információ (ez már Akasha szint), míg a felismerés csak a felső Manaszból jön (a buddhi alatti síkról). Nagyon kellemes kitáguló, kinyíló érzés a mellkasban, kifelé és befelé is teljesen átjárható lesz a szívcsakra. Lehet áthatása a szolár és a szívcsakra közötti részre is, a gyomorszáj környékén.
Az ősbizalom érzete, isteni bizonyság, így van/lesz jó érzés, a saját utad megtalálásának, követésének a kellemes érzete - ha jó a döntés. És ellenkezőleg - ha nem jó, akkor összehúzódnak a mellkas belső izmai, és egy szűkölő érzésed lesz, ami a szorongáshoz hasonlít, de mégsem az. Egyszerűen kevésbé átjárható, vagy befogadó lesz a szívcsakra. Ha váltogatod a két döntést magadban, elképzelve a következményeket - a különbség világosan érzékelhető. (Szerelmi ügyekben azonban nem tanácsolnám még így sem, mert garantáltam becsapjuk magunkat, ehhez már nagyon profinak kell lenni :)
DE: Semmiképpen nem tanácsos rossz hangulatból végezni az ilyen ellenőrzést, amikor magad alatt vagy! Előtte fel kell töltődni, Etalon Állapotba menni, érzelmi tisztítást végezni! Hogy ebből a jó állapotból lehessen világosan érzékelni, hogy mi a rosszabb döntés. (Egy rossz állapothoz képest egy kevésbé rossz is jónak tűnik, de attól az még nem a jó döntés, csak megkönnyebbülsz kissé, ha erre gondolsz a jelenlegi nyomorúsághoz képest).
Tehát lehetőleg egy feldobottabb állapotból kísérletezzünk az intuíció észlelésével, és döntésellenőrzéssel.
Hja, még hozzáírom, hogy belső hang formájában is jöhet a helyes információ, de ez megérne egy másik hozzászólást. És akkor még ott vannak az álmok is.
Kíváncsian várom a folytatást belsö hang témában!
Üdv!Erika
A belső hang csak nemrég jelent meg nálam, ezen a téren még nem tartom megoszthatónak a tapasztalataimat.
Valaki más, akinél már régóta megbízhatóan működik?
Hozzászólni tudnék, de kíváncsi lennék mások tapasztalataira. Nem egészen arra gondoltam, hogy én írok róla...:DD
A belsö hangot egy navigációs szisztémhez tudom hasonlitani.
Minden téren használható.
Most is az írásban.
A belsö hangot követve sokkal határozottabb vagyok,magabiztos.
Nem teszek fölösleges köröket.
Tudom hogy mikor mit kell tennem,mondanom.
Most 2napig volt hogy nem müködött a ,,navim",és olyankor teljesen elveszett vagyok.
Egy ép kéz láb mondatot sem tudok produkálni magamtól.
S olyankor jobbnak látom ha hallgatok,és csak létezem,és kerülöm a helyzeteket ahol döntenem
kell valamiben.
Ilyenkor tisztogatom magam,már ha rá bírom venni magam nagy nehezen.
Ez csak az én saját tapasztalatom.
Nem hallottam erröl semmit,ugyhogy hogy csak annyit tudok.
Üdv!Erika
Köszi Hermess, ez nagyon tetszett.
Vacilláltam, hogy írjak-e, de talán a bennem zajló dolgokkal magamra világítok annyira, hogy tudtok nekem további tanácsot adni.
Tegnap este mikor elolvastam amiket írtatok, már nem volt erőm válaszolni, de belül valahogy úgy felpörgettem magam, hogy nem is értettem az okát. Olyan voltam belül mint egy hisztis gyerek, aki legszívesebben a földhöz vágná magát. Mára ez már teljesen lecsengett (újra olvasva a tanácsokat is), de úgy éreztem, lehet értelme leírnom, hogy mi zajlott bennem.
Azt már megfigyeltem magamon, hogy titkon mindig abban reménykedek, hogy kapok végre olyan tanácsot is, ami nem kizárólag meditációval oldható meg...
Kb. 4 éve kezdtem el kóstolgatni az önismeretet, meditációkat Sanyi (azt hiszem) 1 éves tanfolyamán.
Életem egyik legjobb döntése (és mellesleg megérzése ;) volt elmenni rá. Valahogy visszatekintve úgy érzem, hogy azóta élem igazán az életem, azóta vagyok egyre inkább önmagam, tudatában önmagamnak, akkor kezdtem el más szemmel látni a világot.
Nem voltak bennem hatalmas falak a meditációval kapcsolatban, az elmélyülés már akkor gyorsan ment, (persze azt is mindig érzetem, hogy csoportban minden valahogy hatékonyabb). Szép lassan vettük az egyre bonyolultabb meditációkat, hol "sikerrel" éltem meg őket, hol kevésbé. Valószínűleg nem mindenre voltam elég nyitott.
Aztán a tanfolyam után volt egy időszak, amikor teljesen megállt bennem valami, nem ment, egyre jobban rágörcsöltem, és már nem volt kedvem leülni, mert kudarcként éltem meg, mert nem jött ki belőle semmi.
Mivel felléptek olyan problémák, amiket meg akartam oldani, de egyedül nem ment, akkor mentem el egy szimbólum terápiának nevezett, gyakorlatilag ugyanúgy meditációs állapotban végzett terápiára. A terapeuta segítségével szerintem rengeteg minden oldódott bennem, kiderültek dolgok, ott nem volt bennem gátoltság, a képek mindig áramlottak. (a terapeuta és a kliens közti kapcsolat, bizalom, több mint egy szimpla vezetett meditáció)
Aztán elköltöztünk Magyarországról, ismét egyedül kellett tovább lépnem. Mikor nagyon nem ment a célzott, probléma megoldó meditáció, elkezdtem "szimpla" elcsendesedéses meditációkat gyakorolni. Hiszem, hogy az is jó út, de valahogy úgy éreztem, hogy célirányosabban szeretnék megközelíteni dolgokat. Talán türelmetlen voltam...:(
Mostanában váltakozik, van hogy újra lendületet kapok és próbálom elvárásoktól mentesen megélni a meditációban megélteket. Máskor újra jön a kudarc érzés, és ilyenkor pl. mint az utóbbi napokban is, ráállok egy dologra, hátha az ismétlés szükséges az "eredményhez". Szóval most pl. napok óta az önelfogadás meditációt gyakorlom... azért is mert ez tűnik legaktuálisabbnak.
Úgy érzem, hogy nem csak a világképem változott az elmúlt 4 év alatt, hanem én magam is. (A tükör-elv rengeteget segít.) Képes voltam meglépni olyan dolgokat, amit szimpla józan ésszel nem mertem volna. Képes voltam alkalmazkodni helyzetekhez, amiről azt hittem, soha nem megy majd, és érzem, hogy én is változtam.
De nem áll össze, hogy ebben vajon mennyi szerepe volt ezeknek a "sikertelennek" megélt meditációknak. Ha visszatekintek, nem emlékszem olyan meditációra, amikor magában a meditációban kaptam volna választ, vagy ott éltem volna meg a fordulópontot. De lehet, hogy téves elvárásaim vannak, és idővel hozzák meg a változást. Mit gondoltok erről?
Ha visszatekintek egyetlen olyan meditáció jut eszembe, ami számomra különösen emlékezetes volt és egy egység élményt kaptam általa Istennel. Ettől eltekintve olyanok voltak a meditációk, mintha gyakorolgatnám a módszert, jönnének kisebb válaszok, de általában nem a meditációval célzott "megoldás-darabok".
Tudom, hogy valamit én csinálok rosszul, mert biztos vagyok benne, hogy a meditáció egy biztos módszer. Lehet, hogy téves elvárásaim vannak? Vagy nem vagyok elég nyitott és azzal kéne jó ideig csak foglalkoznom? Sokszor meg nem tudom mihez nyúljak a sok-sok elérhető meditáció közül... Nincs bajom azzal, hogy jönnek a problémák, de ez a tehetetlenség olyan, mintha a módszert vették volna ki a kezemből, hogy megoldjam a problémákat....:(
Előre is köszönök minden választ, Virág
Az előzményben leírt meditációs elakadásaimra húztam egy tarot kártyát. Kardok Kilences - Kegyetlenség: "A kártya arra a tendenciára utal, hogy kegyetlenül leértékeled önmagad."
"Kérdés: Ki ítélt el régebben?"
Gondoltam ez arra utal, hogy olyan eredményeket várok a meditációban, ami túlzás, szigorú vagyok önmagammal, stb. Ok, vegyük a kérdést, úgyis valahogy fellelkesültem miután kiírtam magamból ezt a dilemmámat... Kiítélt el régebben? Hát, nem jött válasz....:( Pedig elég mélyen voltam, próbáltam elfogulatlanul várni, de nem.
Szóval megint itt a kérdés. Most én vagyok szigorú és nagyok/helytelenek az elvárások,mások megtapasztalásaihoz akarom hasonlítani a magamét vagy tényleg ez a helyzet és valami valóban nem működik??? Nem értem... Mit csináljak másképp?
Nagyon sokat segítene, ha megírnátok a meglátásaitokat.
Köszönöm, Virág
S Te is így érzed!?
Mond csak a környezeted hogy bánik Veled?
Számomra ez a tükör segített.
Voltak olyan pillanatok amikor azt gondoltam
hogy: nem lehet így bánni egy emberrel! ;)
Most pedig egyik ámulatból a másikba esem,hogy mennyire
tisztelnek,s megbecsülnek.
Erika Szeretettel!
Azt érzem, hogy az önbecsülés, értékelés a legnagyobb feladatom, de hogy kegyetlen lennék magammal... de lehet, hogy ez megfogalmazás kérdése, vagy a mérték kifejezése.
Nem, nem kapok ilyen tükröt. Sőt... lehet, hogy hülyén hangzik, de az emberek többsége kedvel (bár a férjem szerint mindent meg is teszek érte, hogy így legyen...:(, tény, hogy nehezen konfrontálódom, de ne senki nem "kegyetlenkedik", de még nem is rosszindulatú vagy ilyesmi.
De igazából nem is a konkrét példa, amivel kapcsolatban nagyon segítségre van szükségem, hanem a meditációval kapcsolatos elakadás.
Mert hogy ahányan vagyunk, annyiféle állapotot érthetünk alatta: Mi történik nálad a mediben?
Alapvetően Sanyi-féle, mert nála kezdtem el.;)
Bár azóta én magamban megkülönböztetek egy céllal történő, probléma megoldó meditációt, és egy elme kiüresítést, elcsendesedést. Nehézségeim főleg az elsővel vannak, vagy legalábbis ehhez kértem segítséget.
A képekkel dolgozó meditáció (imaginációs) általában könnyebben megy. Ha egy önmagában feltett kérdésre várom a választ belülről, azzal van leginkább gondom. És nem mondom, hogy soha nem kaptam választ, van, hogy "bevillannak" dolgok, de elég ritkán, és ritkábban mint régen.
Van, hogy irányított meditációt végzek, vagyis hallgatom az "instrukciókat", máskor meg inkább magamban, csendben indulok neki.
Biztos az is akadályozó lehet, hogy még mindig kicsit "fejnehéz" vagyok, vagyis nehezen jöhetnek be olyan válaszok, amik "pusztán" érzelmek, vagy energiák. Lehet, hogy emiatt beszűkítem a kört akaratlanul is, mert nem vagyok minden közlés szintre elég nyitott. Valószínűleg ezért tudom a képeket könnyebben feldolgozni, vagy válaszként értelmezni.
Nem tudom milyen részletes leírásra gondoltál. Válaszoltam a kérdésre?
Érzések,érzelmek jönnek be a medidben?
Azok elég egyértelmű,kemény választ tudnak adni,ha elég mélyre mész.
Bár ez is agyi dolog, /hogy Alfának kedvezzek,de ami igaz az igaz:)/,szóval paleokortex,/a középső réteg/
limbikus rendszer.
Bár érzésben a szív körül érezzük érdekes módon.
Ki gondolná,hogy ezeknek a mély érzéseknek a központja tulajdonképpen az agyunkban van,mikor nem is ott érezzük?:D
Erre írtam, a fejnehézséget, és hogy ritkán jönnek érzések. Vagy lehet, hogy nem is veszem észre őket. a szívnyitásnál is inkább érzeteim vannak, nem érzéseim.
Lehet, hogy non-stop szívnyitást kéne gyakorolnom???
Ui: De azért nem úgy kell elképzelni, mint egy ész vezérelt, kiégett valakit...;) Bár sokat agyalok, a másik oldalon, pillanatok alatt elbőgöm magam, ha átérzek valamit, akár filmben, akár az életben.
"pillanatok alatt elbőgöm magam, ha átérzek valamit"
az előbb ugyan nem neked válaszoltam,de ez a fenti mondatod viszont remekül szemlélteti,hogy tökéletesen a környezet (mátrix) hatása alatt vagy.Pedig el kéne szakítani magad a valóságtól,felébredni belőle,függetleníteni magad tőle,mert amíg ez nincs meg addig nem leszel tökéletesen higgadt.Folyamatosan hatni fog az érzelmeidre.Túl komolyan veszed az életet.
Erről nyitottam már blogot: álomvilág avagy a mátrix szemlélet
Van igazság abban, amit írsz, ezt nem fogom letagadni, de nem azzal összefüggésben, amire írod.
A válaszod nem igazán érintett meg érzelmileg, akkor nem így reagáltam volna. Bár abban is igazad lehet, hogy talán nem is kellett volna bármit is válaszolnom, de nem tudtam szó nélkül hagyni, mert egyszerűen nehezen fogom fel, hogy valaki így látja a világot... De ez a te dolgod, nem kívánok beleszólni.
Ettől függetlenül, tény, hogy labilis tudok lenni érzelmileg, ergo könnyen kibillent sok minden a külső világból.
De sok esetben egyáltalán nem bánom, hogy minden szaron bőgök, sőt. Jól érzem magam tőle, hogy átélhettem azokat a dolgokat ilyen mélyen, jó érzés együtt érezni akár egy mesefilm szereplővel. (Lehet, hogy ez furcsán hangzik, pláne egy férfinak, a férjem is sokszor néz, hogy miért szeretek sírni....:)
Hogy túl komolyan veszem-e az életet? Ez érdekes kérdés. Mi számít komolynak? Az tény, (és szerintem erre célzol), nehezen engedem el magam.
A mátrixos blogod nem olvastam, mert őszintén szólva, ha látom, hogy te indítod a blogot, már bele sem merülök (így is ülök több mint eleget a gép előtt), nyilván ott is találhatnék érdekes gondolatokat, felismeréseket, de valahogy nincs kedvem az oda-vissza győzködésre energiát szánni, meg a kérdés feltevés sem igazán motivál, inkább keresek más témát.
Egyébként meg nekem is volt egy blogom, amiben pont azt ecseteltem, hogy az esténként rám törő "ki vagyok" kérdésnél olyan érzetem van/volt, mintha csak egy mátrix lenne ez a világ és az igazit nem ismerem mögötte... de ez érzés volt, nem gondolat, és gondolom te máshogy értelmezed a mátrixod.
dühös vagy rám,ellenszenvet érzel irántam,amiért más vagyok? miért?
innen már egy ugrás a rasszizmus.
csak a hozzád hasonló az igaz ember?
vagy hogy van ez?
nem kötekszem,megérteni próbállak.
Buddhát is elítéled? Ő is teljesen más volt mint te.Ő is a szenvtelenséget hirdette.
Hééé...ő nem az a bántós fajta. Nyugi:)
na ez az... itt sem konfrontálódom..;) és már meg is kaptam ezt a bélyeget...:)
lehet, hogy Erikától kéne órát vennem ;)
Na jó, igazából nem is igen éreztem rá késztetést.. talán egyszer, de azt meg is írtam...:)
Virág,azt Alfának írtam,hogy Te nem vagy az a bántós fajta,és higgadjon le,mert én is őt éreztem kicsit dühösnek.
Bár gondoltam rá,hogy helyes e,hogy csitítsam,vagy had szabaduljon el,aminek kell,mert esetleg segítene neked./konfrontálódni!/
De hát mégiscsak a feszültség,összetűzés elkerülése mellett döntöttem,mert ez még az én problémám is:))
Nem véletlenül avatkoztam bele...hahaha...
Még mindig,kitartóan kerülöm:D
Tudom én, hogy neki írtad, de így is felismertem benne, ami nehezen megy...:)
Szia Virág!
Most hogy mondod,arra gondoltam hogy talán nekem is tanfolyamot
kellene már indítanom....
Mondjuk odamondós technikák gyorstalpalón. :)
Mostanában boldog boldogtalan másokat akar tanítani.
Csak az a baj hogy több tanító van mint tanítvány. :P
S én nem szeretek tolongani. :)
Üdv!Erika
,,én nem szeretek tolongani. :)''
Megtalálunk Erika anélkül is:D
Ha már csak magamból indulok ki,akkor is.:)))
Nem érzek ellenszenvet, inkább állok értetlenül...
már csak abból is látszik, hogy nem vagyok dühös rád, mert nem akarlak lépten-nyomon meggyőzni.
Szerintem csírája sincs bennem a rasszizmusnak. Mindig is vonzódtam Afrikába és a feketékhez, nem szoktam zsidózni, hihetetlen jófej meleg kollégáim voltak...
"igaz ember"? ezt a fogalmat meg nem is ismerem, nem szoktam ily módon besorolni embereket
Másoktól sokkal komolyabb beszólásokat kaptál, nem értem miért vagy rám kiakadva?? Inkább én érzem, hogy dühös vagy. Azért mert nem olvasom el a blogjaidat? Azért ez sem feltétlenül igaz, van amelyikbe már belenéztem. A kérdéseid többsége annyira más síkon mozog, mint ami engem érdekel, hogy ez az oka, nem pedig az ellenszenv.
Virág,az a Mátrixos blog pedig szerintem figyelemre méltó.
Az állatokat én is valamiért nagyon sajnálom,és korábban sokszor előfordult,hogy állatos filmeken könnyeztem,ami nagy dolog volt,mert én egyébként nagyon ritkán sírok.
Amit nem tartok helyesnek,mert attól megkönnyebbülne az ember,ha meg nem sír valamiért,bent marad a bánat,meg a fájdalom.
Szóval szerintem ez egyáltalán nem baj,ha elérzékenyülsz,és sírsz.
Sőt inkább jó,mint rossz szerintem.