Megérzés vagy képzelgés?
Hogyan állapítható meg egy gondolatról, érzésről, hogy az megérzés, intuíció vagy csak pusztán képzelgés, esetleg a félelmeink képbe kivetült formája?
Sejtem, hogy szükséges hozzá egyfajta tudatosság, illetve őszinteség, de érdekelne az út, ami afelé visz, hogy egyre biztosabban megállapíthassam valamiről, hogy jelzés-e vagy csak fantáziálok...
Vannak emberek, akiknek eleve fejlettebb ez az "érzékük", de feltételezem ez fejleszthető is.
Épp most, képek után keresgélve, akadtam rá egy könyvre a neten. Olvasta valaki, érdemes elolvasni?
Linda Roethlisberger: Az intuíció tanulható
köszönöm, Virág
- tvir blogja
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
Hozzászólások
83 hozzászólása szíved csak azért érzed mert az érzelmek aktiválják a vegetatív idegrendszert(düh,félelem,öröm)
szívdobogás,pupilla tágulat,emésztés lassul,a vér az izmokba megy
nagy izgalomnál remegés(ez már a túl magas arousal miatt van)
értem...
ezért az információért már megérte ma felkelni...;)
,,a szíved csak azért érzed mert az érzelmek aktiválják a vegetatív idegrendszert''
Megint csak is,mert van ott egy ,,láthatatlan dolog is,a szívcsakra,energetikai kp.-ja,ahol bizony komoly ,,történések folynak ilyenkor,csak megfoghatatlan.
Azt nem mondanám ,hogy láthatatlan,mert a látók látják.
Ezen ne vitatkozzunk,ezt én megtapasztaltam,láttam is dolgokat.
sajnos ez az amivel a tudomány/az én ismereteim szerint / nem, tud mit kezdeni.
És van még egy dolog,konkrétan nekem probléma.Orvosnak nem mondhatnám,mert beutalna a diliházba.
Szóval egy ilyen hosszú 10ves ,,nyitott szíves'' út befejezése,felfüggesztése után azt kell észrevennem,
hogy ahogy összébb húztam a szívcsakrám,a fizikai szívem is teljesen lepattant!
Egyáltalán nem bírom a fizikai terhelést,pedig olyan voltam,mint egy öszvér,dromedár,akármi:)
100 m-t nem bírok végig futni,fel kell adnom,még ha az életem függne is tőle,mert nem bírja a szívem.
Holott nem rég még úgy futottam ,szinte repültem,csomagokkal megrakva.
Ezt hogy magyarázod Alfa,és ezt Hermesstől is kérdezném,mert erősen elgondolkodtam,hogyan edzem vissza a fizikai szívemet,ha már a ,,lelkit'' jelentősen vissza kellett vennem,és ez a kettő hogy a bánatban függhet össze ennyire?
Szerintem a rossz kondíciónak a kevés mozgás az oka, nem az hogy nagyon nyitott volt a szívcsakrád.
Kevesebb blogolás, minél több loholás...:DDD
De ezt akár magamnak is írhattam volna.
Ez igaz Hermess,csakhogy én nem véletlenül írtam,amit írtam.
Ez konkrétan ennek a dolognak a következménye,csak nem akartam túl hosszú lére engedni.
Amikor túl erős volt például az áradás,amit nem én szabályoztam,mert spontán és automatikus volt,ahogy a ,,másik'' vette,amilyen mértékben szüksége volt rá.
Szóval olyankor is másnap éreztem a fizikai szívemet,szabályosan izomláza volt a szívizmomnak,tehát a szívcsakra erős tágulását a fizikai szív izma is követte ezek szerint.
De akkor a terhelhetőséggel nem volt baj,ez csak az után következett,hogy ezeket a dolgokat felfüggesztettem,mert a 3-as 5-ös teljesen lepattant,a 4-es meg már ,,túl ment minden határon'',és úgy döntöttem/akkor/,hogy vissza kell állítanom valamiféle egyensúlyt.
Szóval ahogy ,,visszavontam normális állapotba a 4-est'',/és a másik kettőt is kezdtem erősítgetni /,szó szerint teljesen lepattant a fizikai szívem.
Konkrétan a teherbírásra gondolok,fizikailag ,ahogy írtam is.
Én sohasem vittem túlzásba a mozgást:D,és mégsem volt ilyen gondom soha.
Ez teljesen tetten érhető nálam,azért írtam,és kérdeztem,hogyan lehet ez,hogy a fizikai szív ilyen erősen összefügg az ,,energetikaival''?
Az jutott most eszembe,hogyha a hormonokat kívülről visszük be,akkor elsatnyul a saját hormontermelés.
Lehet ,hogy ha ilyen hosszú távon ilyen erős energiák támogatták a fizikai szívemet,akkor most ,hogy ,,nincs'' ,lepattant mivel addig megszokta,/,,az ingyen energiát''/és elkényelmesedett?
Egyébként én is azt gondoltam,miután pénteken a hóban ,tele csomagokkal éppen hogy csak össze nem estem ,hogy elérjem a vonatot:D, hogy bizony ennek fele sem tréfa,nagyon finoman fokozatosan, fizikailag kéne visszaedzenem a szívemet.
csak erősítsd hozzá az alulműködő 3. és 5.-iket! Így is ki lehet egyenlíteni nem?
Előbb ezt írtam Neked, de aztán elővettem Hiroshi Motoyamát, és megnéztem ő mit mond. Tényleg túl lehet terhelni a manipurát és az anahátát is. Az előbbi emésztési rendellenességeket, az utóbbi szívpanaszokat produkálhat. De ő a túlterhelésről ír, ami lehet, hogy nálad csak később jelentkezett.
Gyógyulást, sikeres kiegyenlítést!
Először úgy csináltam,ahogy most tanácsolod,de utána ,,egyéb okokból'',mégiscsak vissza kellett vennem
a 4-est,és azóta van ez a problémám.
És megfordult az is a fejemben a racionális magyarázatokon kívül,hogyha az ember átmenetileg visszavonja magát valahonnan, /amit ráadásul önként vállalt/ akkor azt ezek szerint nem teheti meg?
Nagyon csalódnék,ha így lenne...
Talán a koncentrációt próbált meg fokozni, amikor konkrét dolog után nyomozol, ne kalandozz el róla.
Én ilyenkor kérdezek is magamban rendszeresen. Vagy hang jön azonnal, vagy asszociálok és az képben jelenik meg. A kérdést azért jó feltenni magadban, mert utána létrejön egy "vákuum" a tudattartalomban, ahol megjelenhet a jó válasz.
A kívülről vezetett meditációkban is ez a jó, hogy hirtelen feltesznek kérdést, amire magadban generálsz választ, lehetőleg nem elméből. Ilyenkor jöttek pl a szimbólumok is, nemde?
Néha inkább az ellenkezőjét érzem. Hogy rágörcsölök a dologra, és talán így be se jöhet a válasz.
Vagy hiába vagyok mélyen (abszolút úgy érzem), olyan mintha még mindig felszínes, előre kiagyalt válaszok akarnának jönni. Ugye agyalok eleget, így már mindenre van egy-két alternatíva...
Sokszor felteszem a kérdést, próbálok nyitott lenni, de nem engedni ezeket az előre gyártott válaszokat sem, na és ilyenkor várok, várok... és semmi. Pedig ha összevetem azokkal az esetekkel, mikor jött válasz, a várok-várok után egyszer csak valami jön a semmiből.
A szimbólum terápiában egész sztorik alakulnak ki bennem. van egy kezdő kép, amit "kapok", elkezdem nézegetni, részleteit leírom, és megindul az egész kép, és megdöbbentő sztorik bontakoznak ki. és arról biztosan érzem, hogy nem én terveztem el.
Lehet, hogy az intuitív érzékelési ciklusod van mélyponton éppen. Vannak ilyen időszakok, amikor teljesen tompa az ember.
Próbáld még a Jikinget, Tarot valós kártyákkal, mély ráhangolódással. Valamikor csak annyi a baj, hogy nem bírunk a személyiségből kijönni. Akkor előtte a kiüresítő meditáció jó nálam. Felteszem a kérdést, és úgy megyek "üresbe", aztán visszafelé jön a válasz. De néha az agykontrollos pohár víz technika is használ. Egyéne válogatja.
Ne erőszakold... töltődj inkább a természetben , hogy az energiaszinted emelkedjen, és egy idő után működni fog újra. Spiri társaságba lenne jó járnod újra, közös meditációkra, ahol erősebb energiák keletkeznek. De gondolom ez ott (hol is?) nem könnyen összehozható.
Mikor nem itthon vagyok (most Vietnámban), akkor úgyse nagyon jut idő meditációra, úgyhogy decemberben kicsit hanyagolni fogom, mikor otthon leszek.
Pont azt a két dolgot fogalmaztad meg, ami leginkább hiányzik nekem most. A természet, ami jobban tölt mindennél, de nem igazán elérhető napi szinten. Már maga a csönd is egy csoda...:) A másik meg egy spirituális társaság...
próbáltam is a szembe(s)ülés 2. blognál kezdeményezni egy 3-at decemberre, de elsikkadt...:(
...amikor aktuális lesz decemberben. Néhányan biztosan össze tudunk jönni bármikor.
megközelíteni, hogy ki az aki leértékel téged, akkor próbáld meg az ellenkező oldalról megtalálni a választ.
Kinek akarok megfelelni és miért?
Említetted a férjed édesapját például. Mi történik, ha nem felelsz meg neki?
Ő miért nem látja benned az Isteni megnyilvánulását?
Ezzel közel lehetek a tűzhöz... mert a megfelelési vágy szintén meghatározó kérdés nálam..
Fogalmam sincs mit gondol rólam őszintén az apósom (nem beszéltünk róla ;) Alapvetően szeretnek, szerintem legfőképpen mert támogatom a fiúkat, és látják, hogy kiegyensúlyozott mellettem. Valószínűleg ez az én görcsöm, és neki fontosabb az előbb említett, mint az, hogy mindig képben legyek, melyik verset idézte, vagy mi történt a történelemben az adott évben...
Megpróbálkozom majd ezzel a megközelítéssel is, de a lényeg a meditáció kezelése lenne, hogy erről mit gondoltok.
Köszönöm a segítséget.
Szia virág!
Most én jövök a gyermekkoroddal /Kati helyett:)))/
Valamelyik szülőd,nem értékelt le /keményen/?
Esetleg /domináns/ ovis,vagy iskolás társad? Testvér? Fontos rokon?
Nekem alsó tagozatban a legjobb barátnőm el akart árulni,azok után,hogy etettük,ruháztuk,és tanítottam,és a hátamba vágta orvul a kést,megzsarolt.
Ez úgy hatott rám,hogy az egész női nemet,-mint barátnőt!- elutasítottam,csak fiú barátaim voltak,és
csak jócskán 40 felé kezdtem újra barátkozni a női nemmel.
Szép lassan azon vettem észre magamat,hogy nőpárti lettem,pedig azelőtt szóba sem álltam nőkkel,
csak fiú barátaim voltak:D
És ehhez elég volt egy kisgyermekkori nagyon igazságtalan élmény,és csalódás.
Ez csak egy példa,hogy iskolai élmény is lehet,ha nem a szülőtől jön.
hogy óvodás/iskolás élmény lehet. Ha a családi háttér kiegyensúlyozott a külvilág "brutalitásának" durvaságának kezelésére nem kap otthonról receptet a gyermek. Egyik barátnőm mesélte, hogy náluk otthon soha nincs kiabálás, ordítozás. El kezdte hordani a gyereket úszni, az úszómester egy nagy hangú valaki, na meg az uszodában muszáj hogy meghallják a hangját. A kissrác úgy elkezdett félni tőle, nem akart az Istennek sem úszni járni. Erre a barátnőm, most akkor jobban járunk ha ordítozunk otthon, hogy szokja? :-D
,,akkor jobban járunk ha ordítozunk otthon, hogy szokja? :-D''
:DDD
na ezért szeretem én annyira a csendet:)
mert nálunk azért nem volt mindig ,,síri'' csend otthon:D
Anyukám az ,,énekesi képességeit'' időnként másképp kamatoztatta.
Nekem nem kellett úszómester:D /nem is nagyon tudok úszni,csak az árral:)/
ha egy viselkedésforma büntetéshez vezet,azt a jövőben kerülni fogod,ez tényleg így igaz
(hapsifaló)
A viselkedés formát nem adtam fel,mert az a lényemből ,vagy neveltetésemből /mindegy most/ fakadt.
Tehát ugyanolyan maradtam.Segítőkész,stb...
Nem ez változott,hanem annak az egyetlen lánynak a ,,lelkembe maró'' igazságtalan tettét az egész női nemre kivetítettem,hogy a nők kígyók.
És érdekes módon ezzel nagyon sokáig folyamatosan találkoztam is,de nem sérültem,mert eleve nem álltam szóba velük,csak felszínesen,vagyis ártani nem tudtak mélyebben.
A fiúk viszont nagyon jó barátnőknek bizonyultak.Sokkal őszintébben tudtam velük beszélgetni,ők ,,nem árultak el soha'':)
És később ,a későbbi munkám során ismertem meg igazán a női nemet,és akkor változott meg a véleményem róluk.Akkor sok mindent megértettem a női léttel kapcsolatban,és többé kevésbé elfogadtam
a nőket,sőt a pasik ki is estek a pikszisből:)
A hapsifalót ,hogy érted,mert erről szó sem volt. Nagyon is monogám vagyok./pedig hát lett volna lehetőségem,mint ahogy láthattad is:)iwiw/
"eleve nem álltam szóba velük"
erre mondom,hogy ezt a fajta viselkedés formát adtad fel.
egy tapasztalatból általánosítottál és kerültél minden olyan szitut ami emlékeztet a korábbi szenvedésre
tehát a nőket kerülted
ne mondd már hogy nem értesz!!!!!!
De igen,csak a pasifalót nem értettem:D
Mindig innen próbálok kiindulni, mondván, hogy megfelelési vágy, akkor biztos innen ered a dolog, de annyira nem ilyenek a szüleim. Írtam erről, tény, hogy tanulni kellett,de soha nem éreztem, hogy nem magamért szeretnének.
Gondoltam arra, hogy Anyu is kicsit kemény magával, esetleg másoltam a mintát... nem igazán elégedett magával soha, még talán ez lehet.
Iskolás, óvodás dolog sem rémlik, de nyilván mélyebbre kell menni, mert sokszor az ember nem emlékszik olyan sztorikra, amik meghatározóak lehettek.
Pl. egy szimbólum terápián (vagy talán máshol), feljött egy olyan eset, amire nem is nagyon emlékeztem már. Az osztály előtt kellett mindenkinek egyesével felolvasnia, és nekem nem ment jól. Talán harmadikosok voltunk, és én mindig 5-söket vittem haza, akkor meg 3-ast kaptam, de volt mellette egy megszégyenülés is... Nem tudom, hogy egy-egy ilyen eset mekkora erővel bír. De egyértelmű, hogy már akkor bennem volt a megfelelési kényszer.
Én is tapasztaltam néha magamon, hogy a felszínen az akaratommal valamilyen problémát nagyon meg szeretnék oldani, de nem jön elő az gyökérok, vagy lehet el sem jutok a meditációs tudatállpotig: mindig valami közbejön. Gyakorlatilag gyártom magamnak a problémákat, hogy aztán azokra tudjam fogni a sikertelenségemet.
Talán ez keményen hangzik, de azért írom, mert én fülöncsíptem ez ügyben magamat. Egyszer kellett csak ráébrednem arra, hogy én vagyok az, aki a módszert olyankor kiveszi saját maga kezéből. Azóta nagyon tisztán látom, hogy melyik részem akarja a változást, és melyik részem az, aki menekül előle és miért. Sokszor volt már, hogy az egóm nem állt ellen a változásnak, de a lelkem kifutott volna a világból félelmében.
De vannak az egónak is szép játékai. Sajnos, belülről ezeket nagyon nehéz meglátni. Amikor úgy próbálja becsapni önmagát, hogy nagyon akarja a változást, megtesz mindent, de aztán mégis blokkolja, hogy bármi is sikerüljön.
Én még nem találtam olyan módszert, ami mély változásokat tud okozni, és nem a meditációs tudatállapoton alapul. De hiszem, hogy akinek valóban minden porcikája vágyja a változást, az el tudja érni a meditációs állapotot és abban tudja gyógyítani önmagát.
Inkább talán ennek a feltárásával kellene kezdeni: melyik részem fél a változástól és miért. Sokszor lehet elég az is, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a sikereinknek valóban mi magunk vagyunk a gátlói.
Ez is megfordult már a fejemben. De nem tudom, hogy tegyek ellene...
Azt mondod, hogy tudatosítsam meditációban magamban, hogy én vagyok a gátló? Csak nálam ez az önostorozó dolog eleve megvan, tudom, hogy biztosan én nem csinálok valamit rosszul. Persze azt is értem, hogy ezt csak a felszínen mondom, és más lenne belátni, hogy mélyen ugyanezt teszem.
Azt viszont nem értem, hogy segítséggel miért megy? Szimbólum terápián egyszer sem volt, hogy ne jöttek volna képek és ne vittek volna tovább, akár zokogás közepette is. Pedig az valahol hasonló egy imaginációs meditációhoz.
Csaesz van ötleted hogyan csináljam? Előre is köszi.
olyan okra, hogy az lenne az életfeladatod, hogy segítőként dolgozz a későbbiekben?
Ehhez majd minden elakadást meg kell tapasztalni. Vagy ha félelem van az elakadás mögött és ez összefügg a leértékeléssel, az lehet pl. a tömegből való kiemelkedés félelme. Az irigyektől való félelem.
Látó barátnőmnek ilyen problémákkal kell megküzdenie, pl. látja ha valaki rákos és még azt is, mennyi van neki hátra. Látja a megszálló, halott lelkeket, ahogy az alkoholistákon csüngenek, nem létezik hazugság a számára, sem saját magával szemben, sem másoktól. Szerintem azért ez elég kemény, nem? Nem is tud másként élni még, mint remeteként elvonulva a világtól, a tudás még elég új neki.
Nem irigylem a barátnődet...
Hát, arról fogalmam sincs, hogy mit hoz a jövő. Segítőséghez lenne még mit tanulni...;)
De nem adom fel, próbálkozom újra-újra..:) Meg megyek Ildikóhoz decemberben.;)
nem arra buzdítalak, hogy ostorozd magad, azért, mert valamit rosszul csinálsz. Inkább azt kéne felismerni, hogy nem rosszul csinálod, hanem nem akarod csinálni. Nagyon is jól csinálod, amit valamelyik tudatalatti réteged szeretne. :)
Én most itt nem azért írogálok, hogy meggyőzzelek ez irányba, ennek inkább valamilyen saját felismerésnek kellene lenni. Csak arra gondolok, hogy ha kívülről megvilágítom, hogy lehet ez is a háttérben, akkor talán jobban megnyílsz ez a gondolat irányába, és be tud menni az a saját felismerés. Nem feltétlenül meditációban, de ahogy érzed.
vagy felismerés hiányában lehet elég, ha egyszerűen csak elfogadod, hogy valójában tudat alatt nem is akarsz változni. Sokszor jó nekünk a kis meleg trutymákunkban! :) Emiatt is kár ostoroznod magad, hisz ez olyan emberi tulajdonság! Ha mélyen belegondolsz, még akár szeretni is lehet.
Viszont, ha mélyebb rétegeimben úgysem akarok változni, akkor meg minek is törjem magam itt a felszínen? Úgyis a tudatalatti az úr. Ez az elfogadás. Ha megszűnik az önámítás, lehet megmozdul a tudatalatti, hogy azért mégsem olyan jó neki úgy, ahogy van. Ha nem mozdul, akkor úgy is jó lesz, hiszen elfogadtad. : )
Segítséggel azért megy, mert akkor ott a segítő energiája, jelenléte is, ami jóval nagyobb biztonságérzetet okoz számunkra, ezért kevésbé félünk az elengedéstől, meglátástól.
Hihetetlen,hogy megint az elfogadáshoz lyukadunk ki...:)
Olyan nagy akarás tud bennem lenni, ami valószínűleg csak visszatart. Nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy nem megy, mert a másik oldalon meg lökdösve vagyok, hiszen a kis "megbuggyanásaim", az esti feszítő, szorongató kérdések meg noszogatnak, és szeretném megtudni, hogy mit kezdjek velük...
Most eszembe jutott egy mondat, amit még az elején írt nekem Éva. Nem tudom pontosan idézni, valami olyasmi, hogy néha vissza kell lépni egyet, hogy előre léphessünk kettőt.. lehet, hogy valami ilyesmiről van szó...
Csak az a baj, hogy itt van ez lehetőségnek, de belül még mindig nem fogadtam el, csak egy lehetőségként, és az agyam tovább dolgozik, hogy mi más lehet mögötte, és mit csináljak, mert hogy mindig csinálni kell valamit... pedig dehogy kell, lehet, hogy pont nem kéne semmit csinálnom...
Azt hiszem, ha elmentem magamban, biztos ott lesz, és felbukkan újra, ha jeleznie kell. Köszi :)
Én tiszta logikát részesítem előnyben. Eddig bevált :)
Na jó nekem csak 23-23 as a jobb és bal agyféltekém. :P
Nekem szükségem van a navira is,nélküle írtó gügye vagyok. ;)
A belsö hang eligazít a logikus meglátásokon.(Is)
Üdv!Erika