álomvilág avagy a mátrix szemlélet | Önmegvalósítás.hu

álomvilág avagy a mátrix szemlélet

Még egyszer megpróbálom felhozni ezt a témát mert túl fontosnak tartom ahhoz,hogy csak úgy átugorjuk.

Időnként elszórakozom azzal,hogy az egész életet,világot csak egy virtuális valóságnak,mátrixnak fogom fel.(Persze azért nem mindig)
És ráadásul úgy ,hogy csak ÉN vagyok az egyetlen valódi ember,emberi tudat.Pláne amikor elnézem az átlagembereket,egyáltalán nem nehéz róluk azt feltételezni,hogy valójában csak epizódszereplők,programok az én világomban.Ezért nem izgatom magam,hogy mit gondolnak rólam.(a család az kivétel,de ki tudja?)
Ezáltal elég könnyen veszem az életet(bízom a mátrix kegyességében).A MÁNAK élek.Persze vannak terveim.Inkább úgy mondanám, a fejemben élek.
És teljesen objektíven szemlélődöm: "De érdekes ez a mátrix. Hogy itt mik nem vannak?"
Én meg csak úgy lógok benne,mint egy idegen.Igazából nem tartozom sehová,én egy megfigyelő tudat vagyok benne.Ezáltal önmagam előtt nincs szégyellni valóm,vagy titkom.Igyekszem jól érezni magam benne,betartom a szabályait(törvény,erkölcs)de azokat is azért,hogy ne legyen belőle kellemetlenség.Néha meg már elég uncsi az egész,persze egy valag pénz ezen változtatna az tuti,de ez is csak belső szabály.Azon is gondolkodtam ,vajon van-e kiút ebből,fel lehet-e ébredni belőle.Esetleg az LSD valójában a kapu ami kivezet innen?Vagy a halál?
És hogyan győződhetnék meg arról,hogy a többi ember valódi?
Néha elgondolom mennyivel érdekesebb lenne ha láthatatlan lennék.Azt tehetném amihez kedvem van és nem lenne semmi kötelezettségem.Jöhetnék mehetnék szabadon.Ennék a boltban,aludnék a Hiltonban.Majdnem olyan mint a gazdagság.

Ezek persze csak fantáziák ,de ha beleélem magam, akkor látom igazán önmagam,hogy milyen is vagyok valójában.


Beküldte: | 2010. nov. 26. péntek - 13:37

Hozzászólások

37 hozzászólás
Domoszlai Katalin képe
A fejben
2010. november 26. péntek, 14:08 | Domoszlai Katalin

élésből van veszélytelenebb kiút is, mint az LSD vagy a halál. Ez a szív útja.

skarma képe
Szia, Alfa! Most nem kötök Beléd, nincs miért, ez a Te Utad, és
2010. november 26. péntek, 14:15 | skarma

Szia, Alfa!

Most nem kötök Beléd, nincs miért, ez a Te Utad, és ahogy így leírtad, nem is tűnik rossznak, hiszen látszólag elégedett vagy vele.
Viszont régebben én is éreztem, hogy a többi ember nem olyan valóságos, mint én, bár nem ennyire erősen, mint Te. Persze ezt megint nem lehet bebizonyítani Neked, de ha nem bánod, leírok egy gyakorlatot, amivel sikerült elérnem, hogy kevesebb előítélet és meg nem értés legyen bennem az emberiség iránt.

Minden ember mögé egy csillagos, éjszakai eget mutató sávot képzelek, mintha mindannyiuk mögött ott lenne az Univerzumba vezető út. (aztán rájöttem, hogy az a kapu valóban ott van) Először nehéz, főleg az olyan személyeknél, akiket nem kedvel az ember, de aztán már egyre inkább jön az elfogadás, a szeretet, az önzetlenség...
Ez az egyik módszerem, ha úgy érzed, próbáld ki és légy boldog :)

Minden jót

igazából nem segítséget kérek,meg hogy min változtassak,hanem
2010. november 26. péntek, 14:28 | alfa omega   Előzmény

igazából nem segítséget kérek,meg hogy min változtassak,hanem hogy vajon jó módszer ez az önismerethez?

pénz
2010. november 26. péntek, 15:08 | Névtelen (útkereső)   Előzmény

"Ennék a boltban és Hiltonban aludnék"

mi lenne ebben a jó?
talán van még egy kis dolgod a pénzzel?

zita

u.erika képe
Szia Alfa O!
2010. november 26. péntek, 15:59 | u.erika   Előzmény

Rossz út olyan nincsen.(módszer) ;)
A mozgás a lényeg.

Az a legártalmasabb ha megállsz,és próbálsz egyhelyben maradni.
Mert az új,az ismeretlen félelmet kelt bennünk kishitü emberekben. ;)

De egyébként ez a Mátrixos elmélet tetszik.
Még a végén kiderül hogy Te Vagy köztünk a legfantáziadúsabb keresö,
mi meg már be is vettük ezt az anyagi agyfejtéses terelést. ;)

Üdv!Erika

én kutatok mindkét irányba
2010. november 26. péntek, 16:06 | alfa omega   Előzmény

én kutatok mindkét irányba

u.erika képe
Nincs két irány csak a terep változik állandóan. Van amikor
2010. november 26. péntek, 18:45 | u.erika   Előzmény

Nincs két irány csak a terep változik állandóan.
Van amikor autóval mégy,biciklivel,csónakkal,hajóval repülövel ...stb.

Ez történik tulajdonképpen.
Hiába vált be a terepjáró,ha át akarsz kelni a tengeren teljesen használhatatlan.
Olyankor ha haladni akarsz otthagyod az autódat és folytatod hajóval.

Üdv!Erika

a3140a képe
Nagyon jól látod a dolgot, csak így tovább
2010. november 26. péntek, 19:03 | a3140a

Szia alfa omega!

Szerintem, nagyon jól ráéreztél a dologra.
Egyetlen valóság van, Te.
Persze ezt mindenki elmondhatja magáról.
Ez látszólag paradoxon, valójában nem az.
Ami világot Te tapasztalsz az elméddel, abban csak Te vagy valóságos, vagyis a szubjektum.
Amit más tapasztal az Ő elméjével, abban pedig csak Ő a valóságos, vagyis a szubjektum.

Amikor Te, Ő meg a többiek megtapasztalják önmagukat, az mindig ugyanaz az egy "Én vagyok" szubjektum.
Ez nem paradoxon, hanem a tudat természete.
Erre mondta Patandzsali, hogy egyetlen elméből származik az összes elme.
Ez az egyetlen elme, Isten.
Ez az Advaita Vedanta lényege is.

Tehát Isten, vagyis az egyetlen tudat belefeledkezik milliárdnyi elmébe, amelyek tartalma különböző.
De a végső tapasztaló egyetlen tudat, Isten tudata, vagyis Te.

Tehát Te vagy Isten. (Meg én, meg ő, meg ők.... :) )

eszembe jutott még pár dolog:egyfajta egyedüllét,belső magány.
2010. november 26. péntek, 21:22 | alfa omega

eszembe jutott még pár dolog:egyfajta egyedüllét,belső magány.
érdektelenség a hétköznapi dolgok iránt
az élet értelmetlenségének érzése
a hedonizmus az egyetlen ami értelmesnek tűnik
szabadságvágy

u.erika képe
Na na Alfa! De beindult valaki!? ;) Most már beismerheted hogy e
2010. november 26. péntek, 21:48 | u.erika   Előzmény

Na na Alfa!

De beindult valaki!? ;)

Most már beismerheted hogy ezek a gondolatok már
eddig is ott motoszkáltak Benned! ;)
Kivel is vitatkoztál ezidáig tulajdonképpen?
He? :))

(most én is ebben az állapotban vagyok éppen)
Csak létezem,és nem töröm a fejem olyan értelmetlen dolgokon hogy ,,ha" mi lesz.

Üdv!Erika

ezek az érzések már rég megvannak. csak én nem szeretek más
2010. november 26. péntek, 21:58 | alfa omega   Előzmény

ezek az érzések már rég megvannak.
csak én nem szeretek más után menni:buddha,wilber stb

a saját tapasztalatokból fejlődök
de az elméleti ismeretek elengedhetetlenek nekem
Te mit gondolsz a hedonizmusról?

u.erika képe
Hedonizmus
2010. november 26. péntek, 22:08 | u.erika   Előzmény

Bocsi de csak most néztem utána a google-ben. ;)

Szóval nem gondolom hogy az örömre kéne hajtanunk mindenféleképpen.
Eggggyáltalán nem.

Jól értelmeztem egyáltalán?
Mielött a nézöpontom ábrázolásában mélységekig megyek... ;)

,,csak én nem szeretek más után menni:buddha,wilber stb"
-nagyon helyes!

Alfa kezdesz kiteljesedni. Nagyon tetszik ez a blogod,ráadásul
2010. november 26. péntek, 22:07 | Éva.

Alfa kezdesz kiteljesedni.
Nagyon tetszik ez a blogod,ráadásul figyelemre méltó gondolatoktól hemzseg.
Megleptél:)

igen. az örömök hajszolása,hisz ez az igazi természetünk csak a
2010. november 26. péntek, 22:26 | alfa omega

igen. az örömök hajszolása,hisz ez az igazi természetünk
csak a társadalom az ami gátol ebben(szokások,törvények,erkölcs)

alkalmazkodás az egész élet
úgy akarunk örömöt találni,hogy az másokat ne zavarjon
Mi lehet még az élet értelme?

ebbe beletartozik BÁRMILYEN örömféleség

(nem most teljesedek,csak még nem ismersz)

u.erika képe
Örömelv
2010. november 26. péntek, 22:40 | u.erika   Előzmény

,,alkalmazkodás az egész élet
úgy akarunk örömöt találni,hogy az másokat ne zavarjon"
-Ki?
Mármint Te vagy én a jóhiszemüek?

Most én mondom hogy ébredj fel. ;)
A világ tele van olyanokkal akik a mások ,,zavarásában" lelik örömüket.

Az élet értelmén,a saját életem értelmén szerintem majd gondolkozom ha
a végére értem.
Most minek fárasztanám magam ostoba kérdésekkel?
Csinálom amíg kell,és majd ha végeztem visszatekintek.
Szerintem.... ;)

vannak akiket nem zavar,ha te szenvedsz miattuk,ez igaz.Ők nem
2010. november 26. péntek, 23:08 | alfa omega   Előzmény

vannak akiket nem zavar,ha te szenvedsz miattuk,ez igaz.Ők nem tartják be a szabályokat
csak a saját örömük a fontos nekik

a te életed célja nem a boldogság?
nem a szerelem?
nem jön össze?
ezért ámítod magad ezzel az ezós "útkereséssel"?

azt hiszed a megvilágosodás boldoggá tesz?
nem hiszem

u.erika képe
,,vannak akiket nem zavar,ha te szenvedsz miattuk,ez igaz.Ők nem
2010. november 26. péntek, 23:26 | u.erika   Előzmény

,,vannak akiket nem zavar,ha te szenvedsz miattuk,ez igaz.Ők nem tartják be a szabályokat
csak a saját örömük a fontos nekik"
- Te kis jóhiszemü! ;)
Sokan bizony ebböl élnek.(a negatív energiákkal táplálkoznak)
S szabályok nincsenek!
Te Vagy a középpont,akkor csak a Te szabályaid léteznek.

Nincs célom az életben.
Csak vágyaim vannak.

Az ezós útkeresés kívülröl tényleg annak tünik valóban.
De számomra túlélés.
Mert ha értem hogy mi történik körülöttem és velem,
akkor nem kapálózom egyfolytában és hidd el sokkal könnyeb így.

Nem tudom mi a megvilágosodás,ugyhogy nem is hajtok rá.
Az is lehet hogy mégsem olyan jó buli az mint aminek mondják. ;)
Bocsi!A ténylegesen megvilágosodottak nem is kürtölik teli a nagyvilágot.
De ha elkezdek egyszer világítani majd jelzem valahogy! ;)

:)

még hogy negatív energiákból táplálkoznak? butaság az összes
2010. november 26. péntek, 23:39 | alfa omega   Előzmény

még hogy negatív energiákból táplálkoznak?
butaság

az összes ilyen ember,aki ilyennek néz ki,valójában gyenge:
önbizalomhiányos,fél,kisebbségi érzése van

amit te látsz rajta,az csak megjátszott bátorság, "menőzés" ,el akarja hitetni a többivel hogy ő nagymenő

de miért? mert meg akar felelni,fél a kiközösítéstől

az csak egy dolog,hogy ehhez valakit le kell taposnia (valakit,akitől nem fél)
téged ilyen eszköznek használt valaki?

u.erika képe
Negatív energia
2010. november 26. péntek, 23:55 | u.erika   Előzmény

Egyébként igen.
Megpróbálkozott velem is.
Tudod vannak olyanok akik nem azt hiszik hogy csak így jutnak energiához.
S gyakran így is van.
Nem lehet öket ezért hibáztatni.

Csak megmutattam neki egy másikfajta energiát.
Az öszinte szeretetét,és azóta hiányzom neki.
S sajnos egy idö után ha megfordítjuk a táplálkozás rendszerét azt a személy
nem bírja ki.
Megkóstolja a pozitív energiát és izlik neki,de az már nem élteti.

A negatív energia táplálkozásban széles a válszték.
Ott van pl.a sajnálat energia is
Ez egy nagyon alattomos,és egyben népszerü energiaszerzés. ;)

fehercsongor képe
A megvilágosodás boldoggá tesz. Megtapasztalalás nélkül ez is
2010. november 27. szombat, 0:10 | fehercsongor   Előzmény

A megvilágosodás boldoggá tesz. Megtapasztalalás nélkül ez is csak egy hiedelem , de szerintem jóra vivő hiedelem . Én is , mint mindenki , átéltem már módosult , más tudatállapotot , ezért vagyok biztos benne , hogy a megvilágosodás egy magasabbszintűsége miatt tartósan boldog létállapot nyitóakkordja vagy gerjedése , és az erre való törekvés hajtóereje egy , - az így létezésemről való ,- öntudatlan bizonyosság .
Üdvözlettel : felacsó

u.erika képe
Kezdem kicsit hülyén érezni magam. Túl sok lett a majom
2010. november 27. szombat, 0:16 | u.erika   Előzmény

Kezdem kicsit hülyén érezni magam.
Túl sok lett a majom egyszerre.

Nem váltanátok valami komolyabb képet!?

;)

,,(nem most teljesedek,csak még nem ismersz)'' A korábbi
2010. november 26. péntek, 23:14 | Éva.   Előzmény

,,(nem most teljesedek,csak még nem ismersz)''

A korábbi blogjaidhoz képest értettem.Ahhoz tudok viszonyítani.

spiritosaurus képe
Már másodszor fogom azt írni a blogodra, hogy fejlődsz, és hogy
2010. november 27. szombat, 5:40 | spiritosaurus

Már másodszor fogom azt írni a blogodra, hogy fejlődsz, és hogy bírlak, remélem most nem akarsz vitát penderíteni belőle :P

Először is bár még azt írod, a fejedben élsz, de már emberi tudatnak nevezted magadat, nem az agyaddal azonosulsz. Viszont, ha már eddig eljutottunk, akkor megjegyezném, nem kell láthatatlannak lenned, mert eleve az vagy ;) Az emberi tudat láthatatlan (mégis létezik, és van még jó pár ilyen dolog, végre kezded őket észrevenni, és nem csak a bizonyított dolgokat bizonyítod nekünk:)), márpedig Te egy tudat vagy. Ami látható, az a tested. Az emberek is csak arról, legrosszabb esetben még a személyiségedről tudnak véleményt alkotni, de a saját tudatodat valóban csak Te érzékelheted, úgyhogy ne foglalkozz azzal, amit mások látnak belőled, meg beléd, mert az igazi Önmagad pont, hogy láthatatlan :)

Az "örömelvhez" meg csak annyit fűznék hozzá, hogy azzal is jó irányba haladsz. :) Az "azért élek, hogy boldog legyek" az már jó kezdet. A vége az lesz majd, hogy "Azért vagyok boldog, mert élek".:) Látszólag nem sok a különbség, de majd rájösz, hogy mégis mennyire más a kettő :)

Soha ne akarj más lenni, mint aki vagy

.. ahhoz, hogy meg tud élni az öröm minden árnyalatát, alá is
2010. november 27. szombat, 8:33 | Buddhanita (útkereső)

.. ahhoz, hogy meg tud élni az öröm minden árnyalatát, alá is kell merülni a bánat, fájdalom tengerébe..

éppen azt megízlelni, ami jön, megízlelni, megélni, majd hagyni tovább libbenni, ez a valódi szabadság, mikor nem köt a sóvárgás azután, ami éppen nincs jelen :)

mit gondolsz erről?

.. nem beszélve arról, kinek mit jelent a boldogság? Öröm? Az,
2010. november 27. szombat, 9:21 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

.. nem beszélve arról, kinek mit jelent a boldogság? Öröm? Az, hogy jó.

Csak figyeld meg az embereket: - mondják, nyugalomra, békére vágynak. Mikor ott van: - miért vagyok egyedül? -keseregnek, vagy -jaj, de unatkozom, és máris szól a tévé, automatikusan nyúlunk a telefonhoz.

Vagy: a minap ültem a buszon elől, a sofőr már a száját húzta, mikor felszálltam, és jegyet vettem. Az arcára és hangsúlyára volt írva: - tele van a tököm veled! :)

Leültem előre és csak figyeltem. Bárki szállt fel, ugyanaz a "tele van a tököm Veled" reakció volt. Mikor egy kisfiú szállt fel, és köszönt neki barátságosan, úgy köszönt vissza, hogy érezhető volt, megfagy a levegő.

Mi bántotta? Ki tudja. De az biztos, nézve, hogy nap, mint nap, ugyanezt a monoton útvonalat teszi meg, senki nem szól hozzá, csak EGYEDÜL van, észre sem veszi. Olyan zárkózott lett, hogy már azt is nehéz elviselnie, ha jegyet kérnek tőle? Ha látja az embereket?

Számtalan baja lehet: hitel, rossz házasság, unalom a munkában, stb. Vagy csak ennyi: rossz napja van.

Mégis, észrevette, hogy amire vágyott: "ne szóljatok hozzám", az út nagy részén megvalósult? Élvezte ezt akár egy percre is?

Vagy a reakciók: aki szintén ilyen "agresszív kismalac" volt az nap, még be is szólt (titkon örült, na itt egy balek, akire rászórhatom a rossz hangulatom, még ha nem is volt ez tudatos benne)
aki viszont nyugodt volt, fel se vette.
vagy a kisgyerek, ugyanúgy, nyílt szemmel, mosolyogva nézett rá :).

örömelvet követve: ha a sofőrnek az okozott volna örömöt, hogy akkor senkivel nem találkozik, békén hagyják, akkor minimum hirtelen egy lakatlan szigeten kellett volna koktéloznia, abban a pillanatban. Míg ha mást az tett volna boldoggá, mint a kisfiút, hogy felszáll egy buszra, és nagyot köszön ugyanannak a sofőrnek és elveszi tőle a regisztrációs jegyet ugyanabban a pillanatban, majd leül, és hangosan közzé is teszi:- de jó itt a buszon!
Nos, akkor ez hogyan valósuljon meg?

Röviden, hol keressük az örömünket? Külső tényezőkben , a mátrixunkban, vagy önmagunkban ?

ezek az emberek akikről írsz,a külső körülmények által vannak
2010. november 27. szombat, 9:31 | alfa omega   Előzmény

ezek az emberek akikről írsz,a külső körülmények által vannak befolyásolva.
a környezet amiben éppen vannak teljesen megszabja a pillanatnyi hangulatukat.

de TE,nem ilyen vagy?
téged nem befolyásol a környezet?
akkor se ha rossz és akkor se ha jó?
akkor te hogyan csinálod?

...dehogynem, még mindig hatnak rám ezek, csak pillanatokra tudo
2010. november 27. szombat, 9:46 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

...dehogynem, még mindig hatnak rám ezek, csak pillanatokra tudom még megtartani azt, amit kérdeztem tőled. De ha már hatnak, akkor igyekszem belemenni. Egyre mélyebben. Régebben elhessegettem, mert mondjuk : nem illő rossz kedvűnek lenni, egy baráti összejövetelen.
Most már tudom, akkor és ott annak helye van. Ha félremegyek, jobban belemerülök az érzésbe, vagy azonnal elmúlik, vagy megadja a választ, miért jött ez most fel bennem, vagy mindkettő. Nem kell mindenkire átragasztani a "bajom" :).

És ha már elmélettől gyakorlatba mentünk, Te hogy csinálod? Éled meg?

nem is állítottam semmit, csak annyit: ültem a buszon és figyeltem. Ugyanúgy, mint Te mátrixodról írva :).

Egyébként a környezet abszolút nem szabja meg a hangulatunkat. A hangulatunkért inkább az a felelős, mi mire asszociálunk egy adott helyzetben.

Sokat számít, milyen előítéleteink, sztereotípiáink, emlékeink vannak bennünk.

Környezetei hatás az is, mikor egy nő szépségét megdicsérik. Akkor ezek szerint szerinted minden nő "jól" reagál majd erre? Vagy lesznek azok, akik elháborodnak, vagy elszállnak, vagy elpirulnak, elosonnak a helyszínről?

Attól függ, a nő, hogyan él önmaga női oldalával: ha ez a hiedelme, hogy ő csúnya, még gúnynak, beszólásnak, alázásnak veszi, míg az, aki jól van ni oldalával, megköszöni :)

a leírtakból úgy tűnik,téged is a mátrix befolyásol, nem is
2010. november 27. szombat, 9:58 | alfa omega   Előzmény

a leírtakból úgy tűnik,téged is a mátrix befolyásol, nem is kicsit.
az hogy eszedbe jut egy emlék és azon töprengsz,az módosítja a hangulatod,nem számít,mert az az emlék is a mátrixban történt .

de épp ezt kérdeztem,hogy te vajon ki tudsz-e belőle lépni? ez lenne az igazi magány ,az igazi önmagadra találás

vagy képzeld el hogy láthatatlan vagy:mit tennél?
azt is kérdezhetném hogy mit tennél full gazdagon.

Nem olvastál? Ott a válasz az első mondataimban: pillanatokra ki
2010. november 27. szombat, 10:29 | Buddhanita (útkereső)   Előzmény

Nem olvastál? Ott a válasz az első mondataimban: pillanatokra ki tudok már lépni. Azt is megírtam, hogyan érem ezt el. És ne csak úgy tűnjön, hanem értsd is úgy, benne vagyok még én is bőven. :). Nem vagyok megvilágosodva, ha erre gondolsz, :) Sőt ki sem mernék hasonlót még jelenteni. Ugyanakkor vallom, alap állapotunk pont az, a megvilágosodott állapot, amit néha meg is pillantunk, ahogy te is, mikor ilyen élményeid vannak. Az életünk jelentős részében meg csak "álmodunk", valami skizós állapotban. Önelfelejtésben, zombiként. Sokszor abszolút nem vagyunk tudatában annak sem, mi zajlik bennünk, nem hogy körülöttünk. Pl.: mikor bele vagyunk merülve gondolatainkba, vagy emlékekbe, sorolhatnám még. Feleslegesen, mert szerintem tudod, mire gondolok.

Magány. Szerinted létezik?

Mit tennék? Azt, amit most. Figyelnék. Nem kell ehhez láthatatlannak, vagy gazdagnak, vagy bármi másnak lenni.

Mit adna neked a gazdagság? Miért akarsz eltűnni? Ne lássanak? Mitől bujkálnál? Kívülről sokszor csak az jön, amit még nem tanultunk, oldottunk, engedtünk el. Én ebben hiszek. Más állapotokban, amiről írsz, csak a díszlet változna, önmaga az ok, ami ezt a vágyad generálja, ott maradna.

én így gondolom.

Benne lenni a mátrixban még mindig, miért lenne rossz, vagy alacsonyabb rendű, vagy ilyesmi?
Szerintem a dolgok egymással összefonódva léteznek, mint a szövet szállak a terítőben. Csak a megnyilvánulásuk változik. Attól hogy nem látunk valamit, attól ott lehet. Volt már neked is gondolom olyan, hogy megbotlottál. Nem láttad, pedig ott volt az akadály.

Egyébként menekülésnek látom, mikor az ember a saját világában nem érzi jól magát. És inkább el akar tűnni, vagy mást élni annál, mint ami van. Ábrándok világa. Az az igazi mátrix :)

szabadság ehhez kéne a lóvé,vagy a láth..... de erről majd
2010. november 27. szombat, 10:48 | alfa omega   Előzmény

szabadság
ehhez kéne a lóvé,vagy a láth.....

de erről majd nyitok egy blogot